Az is hozzájárult tragédiáinkhoz, hogy a magyar sorskérdésekre, a tudománytanítás, pontosabban az akadémiánk nem adta meg, elhallgatta és tagadja azokat a válaszokat, amelyek az Akadémia fennállása óta már régen ismertek voltak számára. Például, középkori krónikáink, kivétel nélkül, mind bejövetelről, vagy visszajövetelről szólnak.

Szentkatolnai Bálint Gábor, már 1901-ben a „Honfoglalás revíziója” c. munkájában élesen szembeszáll ezzel a hamisítással, helyteleníti a „honfoglalás” szó használatát is. Marjalaki Kiss Lajos 1928-ban írja: „Mintegy öt éve, amióta a mezőnyéki népvándorláskori sírmezőt feltártam, s ezzel kapcsolatban behatóan áttanulmányoztam hazánk középkori régészeti leleteit – határozottan kialakult bennem az a felfogás, hogy Árpád honfoglalása csak politikai változást, újabb fajta államszervezetet hozott erre a földre, de ennek ősi tősgyökeres lakossága zömében (mondjuk 90%-ban ugyanaz maradt ezután is …) Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok, hunok előtt is itt élt és magyarul beszélt.” Marjalaki (1987, 40). Marjalaki Kiss Lajos munkásságát is agyonhallgatták? (Grandpierre Endre. 25.old.) Magyar Adorján, „Az Őshonosság” munkája is ezt a tényállást bizonyítja. Az antik szerzők sokasága is mind így nyilatkozik. Névszerint: Xenophon, Josephus Flavius, Herodotosz. Mind ennek ismeretében is megkérdőjelezhetetlen, hogy a Kárpát-medencét messze az őskorból szkíta-magyar népek lakták. Mindenképpen nézzünk bele, mit is jelent a hamis „honfoglalás" szó? Ha „foglaltuk“, akkor világos dolog, hogy nem mi magyarok vagyunk e terület őslakói. Már itt élő népeket igáztunk le. Az itt talált békés népeket beolvasztottuk, és nyelvünk tökéletesítésére kifejező képességére rengeteg szót vettünk át az itt talált néptől. Így lettünk aztán keverék nép, idegen,társtalan, betolakodó nép Európában. Ezzel a nézettel mi magunk tagadjuk meg jóhazánkterületére való jogunkat, ugyanígy mondavilágunkat, a szkíta-magyar azonosságot is. Nemzetellenesteháta honfoglalás szó, mert történelmileg hamis, és mert hódítást, azaz más jó népek eltiprásának, leigázásának a lehető tényét hordja magában.

Tragikus, hogy noha tudta a hivatalos történelemkutatásunk, valamint történelemtanításunk az MTA-val egyetemben a honfoglalás „tényének“ valótlanságát, sosem vette a fáradságot, hogy fölfedje és kimutassa, mikor és kik manipulációjával vált a belföldön és külföldön is népszerűsített fogalom az úgynevezett honfoglalás. Tragikus az is, hogy ma is része a történelemoktásnak a honfoglalás blöffje.Megemlíthetjük ugyanakkor, hogy a honfoglalás szó nem az 1100 éves hagyomány fennmaradt kifejezése. Grandpierre Endre és Grandpierre Atilla közli, hogy a német habsburgi politikai elnyomatás legkegyetlenebb időszakának, a Bach korszaknak a terméke. A kor magyarsága nem tanúsított semmi ellenállást e szó közhasználata ellen, így aztán megöröklődött a történelemtanításunkban. Jellemző, de sehol sem hangsúlyozott, hogy krónikáink sem szólnak harcról, ellenállásról, vérhullatásrólÁrpádbeköltözését taglalva. Történelemoktatásunk miért hallgatja el, hogy az itt talált nép nem fogott fegyvert Árpád népe ellen? Bizonyított tény, hogy a római megszállók korában Pannónia, (ókori római tartomány neve) a mai Dunántúl, a magyar népek szállásterülete volt. A római történész Ammianus Marcellinus feljegyezte, hogy az akkori világ legmodernebb és legnagyobb légiója 44 évig harcolt (K. e. 35 – K. u. 9.), mire Pannóniát elfoglalta.[1] Iskolaoktatásunk azt tanítja, hogy az itt talált szláv és egyéb népeket megfélemlítette a vad, barbár Árpád csordanép, és ezért félelmében nem mertek fegyverhez nyúlni. Hát a világ legnagyobb akkori birodalom hadai nem voltak elég félelmetesek? Hol van itt elfogulatlan, oknyomozó tanítási módszer alkalmazása? Itt valami megbúvó szándékosság lappang.

A vlachoknak, oláhoknak a berlini konferencián Andrássy Gyula a monarchia külügyminisztere adta a rumán nevet, így u-val, hogy legyen népnevük, mert a vlach név egy népnek a foglalkozását jelenti. Tehát nem népet jelent, hanem foglalkozást, pásztort. Majd Akadémiánk felkérte Melich Jánost, hogy kutassa az Árpádkori, honvisszatérés idején a Kárpát-medencében élő népek kilétét. S ő „A honfoglaláskori magyarság” c. könyvében megtalálta a

„1. Thrák nyelvűek: agathyrszok / dákok/ karpok

2. Illír nyelvűek: araviszkok – pannonok – oszok

3. Kelta nyelvűek: szkordiszkok – tauriszkok – bojok és kotinok

4. Iráni nyelvű jazygok

5. Germán nyelvűek:

a. Keleti germán nyelvcsoporthoz tartozók: Keleti gótok/ nyugati gótok / rugi törzsek / szkírek / vandálok / gepidák / erulok

b. A nyugati germán nyelvcsoporthoz tartozók: kvádok / szvávok / longobárdok / frankok / bajorok

6. Szláv nyelvűek: (ezek felsorolatlanul hagyatnak

7. Török nyelvű népek: hunok / avarok / bolgárok (Melich 1929. 1-3.)

Hát nem gyönyörű a népeknek ez a tolulásos sereglete? Huszonhat nép élt itt egymás hegyén, hátán, begyén. Lám csak, a Kárpát-medence a népek valamiféle fantasztikus gyűl helyévé vált. Valahány nép csak akad, mind-mind idefészkeli be magát, s itt hemzseg, akár halak a kosárban. Magyar népeknek se híre se hamva. Így a magyar nyelvtudós, a nyelvtudomány ormairól. Ámulatos! Ámde mégis meg kell kérdeznünk, miféle tudomány az, ami csak állít, de nem bizonyít, és eszében sincs a bizonyítás? Török népnek minősítetnek a hunok, avarok, bulgárok.” (Grandpierre Endre. 28.old.)  

Akadémiánk, Melich János ellenbizonyítására itt közlom a tizenkét honvisszatérést (Grandpierre kutatásában).

Évekkel ezelőtt nagy vitát, végül megnyugvást és a magyar nép általi elfogadást élvezett, a László Gyula által írt „Kettős honfoglalás” c. megrázó tanulmánya. Ez indította el a további kutatásokat, amelyek azt hiszem mindnyájunk számára ismeretlen, nagyszámú honvisszatérésről, azaz honvisszaszerzésről ismertetnek meg bennünket. A felsorolás elkeserítő, de ugyanakkor lelkesítő is. Elkeserítő, mert tizenkétszer kellett, hogy visszafoglaljuk a magyar nép ígéret földjét, a Kárpát-medencét. Ugyanakkor lelkesítő, mert élt bennünk a szeretet, az akarat, és volt erőnk is a visszafoglalásra. Reméljük és bízzunk, hogy a jövőben is képesek leszünk, mert úgy néz ki, hogy földünk tőlünk való elsajátítása megállás nélkül, szomszédaink tervezetének célkitűzése.

Grandpierre K. Endre írja (225-227 old.): „Tudni akarjuk, tudnunk kell végre a kitörés és a szabadulás, a visszaváltás módjait, követelményeit, tudnunk kell, miféle erők, tényezők segítették elő a rettentő csapások következményeinek kiküszöbölését, a kizökkent idő (Shakespeare) helyre billentését.

                      Vegyük hát számba – amennyire ez egyáltalán lehetséges – a honvisszaszerzések sorát.

• Első honvisszavétel. Nimród fia Hunor, kevéssel a vízözön után.
• Második honvisszavétel. Valójában meglehet, hogy ez a honvisszavételeknek egy külön sorozata. Az időszámításunk előtti harmadik évezredben ugyanis megkezdődik a hazánktól keletre- észak-keletre tartózkodó szkíta népek visszaáramlása, visszaköltözése. Adatok hiányában ennek okait háttértényezőit nem ismerjük. De a történelem -- és a megpróbáltatásos magyar történelem – elemi mozgató erőinek ismeretében úgy véljük jogosan számolunk azzal, hogy itt ugyanazok a tényező érvényesültek, amelyek évezredeken át megszabták szkítamagyar népek mozgását: a haza bajba kerülése.
• Harmadik honvisszavétel: Trója pusztulása követően (i.e. 1250 körül) a honvisszavívó szkítamagyar népek hagyományos útvonalán, a Maotiszon (Ma-o-ta = Magyar-ó-táj) át visszatelepülnek hazánkba a Trója védelmében vitézül helyt állt Trószok (turuszkok, etruszkok, ld. Torockóiak!), vagyis a francoszkíták, s velük az ősi szkíta székes fővárost, Szikambriát felépítő szikanok, szikamberek, kik majd ezerévi ittélés után költöztek át végleges hazájukba, a mai Franciaországba.
• Negyedik visszatérés: Az ősszkítáknak is mondott agatyrszek, az aga törzsek bejövetele az i.e. VII. században.
• Ötödik honvisszavétel: Szarmaták és jászok (jazigok) visszatérése.
• Hatodik honvisszavétel: Pannonok beköltözése. A pannonok honvisszavételéről egy felől az a tény tanúskodik, hogy hazánk a pannonok nevét veszi fel és Pannonia néven szerepel ezek után az ország (Pannónia és Hungária), másrészt az a tény, hogy a pannonok hosszú évtizedeken át hősi harcot folytatnak a terület rabló római hódítókkal.
• Hetedik honvisszavívás: Palócok (pelazsgok) és bessek (besenyők) visszatérése.
• Nyolcadik honvisszavétel: A dákok ősföldjéről, Dagesztánból (Dák-ős-ta [táj] ról) visszaköltöző szkítamagyar dákok bejövetele. Ez az esemény is teljesen adattalan, még pedig nyilvánvalóan azért, mivel visszatérésüket maga az itt élő üngürüsz nép sürgette, így hát harcokra csak később, a behatoló rómaiakkal szemben került sor.
• Kilencedik honvisszavétel: A hunok i.sz. 373 évi bejövetele. Ezzel kapcsolatban rendkívül bőséges, kötetnyi adat áll rendelkezésünkre.
• Tízedik honvisszaszerzés: Az avarok 564. évi honvisszavétele. A hazánkat megszálló longobárdok bölcs királya – az ősi történelmi szkíta birtokjog elismeréseként (s nem kevésbé az avar katonai túl erő láttára) önként felszedelőzködött és átköltözött minden pereputtyával együtt a napsütötte derűs Lombardiába (564).
• Tizenegyedik visszatérés: Griffes-indás avarok betelepülése 670 körül.
• Tizenkettedik honvisszavétel: Álmos és Árpád 896. évi hadműveleteinek végrehajtása. „
  

Elképzelhető az, hogy ennyi visszatérés után a Kárpát-medencében, 895-ban nem élt volna magyar?

Az Avar Birodalom felbomlása után és Árpád megérkezése előtt egyetlen jól megszervezett állam sem létezett a Kárpát-medencében. S ahogy Árpádék beljebb és beljebb hatoltak, meg-megálltak, napokig tartó ünneplésekkel fogadták őket. Pannónia volt az utolsó terület, amit visszafoglaltak, mert itt várták az esetleges legnagyobb ellenállást. De alig találtak szembenállást, kivétel csak egy-két külföldi helytartó, Mén Marót volt az egyik, a másik egy frank hűbérúr. Mikor felszólítást kaptak, hogy a pannóniai területeket adják át a jogos örökösöknek, megtagadták ezt. Ekkor Árpád egy hadat küldött ellenük, és ahogy a had vonult az úton, a nép behódolt annak, aki leszármazottja Atillának, e föld örökösének.

                      Árpád harcosai minden felügyelet nélkül Erdélyben hagyták családjaikat, arra a bizonytalan időszakra, amíg birtokba veszik az országukat. Ez a legnagyobb bizonyíték, hogy ellenfél nem volt ott a közelben. Ellenséges területen nem hagyták volna családjukat: gyereket, asszonyt, anyát, apát. De őseink a székelyekre, csángókra, az ott élő lakosság gondjaira bízták legféltettebb kincseiket.   A székelyek, csángók el is vállalták ezt a kötelességet, s ha ezt tették, akkor tudták, hogy nincs kitől tartani, akik a közelből veszélyeztethetnék a hátrahagyott népet. Ez természetes cselekedet az egynemzetű népeknél.

Ennek a feltételezett idegen népi sokaságnak semmi jele évszázadokon át. Nem is lehet, a nemléte a legnagyobb bizonyíték erre. Az óhazai népek tudtak Árpád népének jöveteléről, mert a székelyek elébük mentek Kárpátalja határáig. Ugyanakkor a rutén terület határáig vonuló székelyeket senki sem támadta meg, nem kellett védekezniük senki ellen.

Grandpierre K. Endre magyarázza meg a szkíta honkeresés tévedéseit. Anonymus közlése szerint, a magyarok Szkítiából jöttek. De hol volt Szkítia?, kérdi Grandpierre K. Endre. A válasz nyilvánvaló, Ázsiában. Anonymus közlésében Maotisz, vagyis a Kaukázusnak inneni területén, a nagy szarmata síkságon, vagyis Európában. Ezek szerint, az ázsiai Szkítia Európában volt. De ez így még nem kielégítő válasz, mert a történelmi tények azt tanúsítják, hogy volt egy másik Szkítia is. Sőt, majd látni fogjuk írja G.K.E., volt még egy harmadik Szkítia is. Hérodotosz és Anonymus adatai szerint, Dárius perzsa hadserege az Al-Dunától északra helyezkedett el, vagyis Közép Európában, pontosan a Kárpát-medencében, a történelmi Magyarország területén. Ez ismeretek alapján adjunk feleletet e kérdésre. Honnan jöttek őseink Hazánk területére? Azt a meglepő választ kell adnunk, hogy a Kárpát-medencéből. De az oknál fogva, hogy több Szkítia volt, a válasz nagyon önkényes lehet, az egyik a mai Hazánk területe, a másik pedig a szarmata vagy Dél-orosz síkságon Meotisz környékén volt. Így válaszunkat módosítanunk kell. Két összetevőjű magyarságot kell figyelembe vennünk, írja Grandpierre Atilla, amikor Árpád népének bejövetelét tárgyaljuk. A Kárpát-medencei őshonos magyarságát, másrészt a Kelet-európai Szkítia Álmos és Árpád vezette magyarságát.

Idézzük Anonymus idevágó sorait: „A szittya nemzetet (Anonymus azonosítja a szkítákat a magyarokkal), bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá. Tudniillik Dáriust a perzsák királyát csúfosan megkergették, úgyhogy Dárius ott (az Al-Dunánál) nyolcvanezer embert veszített el. (…) Cirust, szintén a perzsák királyát, háromszázharmincezer emberével együtt megölték. A szcítiaiak (a magyarok) magát Nagy Sándort (…) szintén szégyenteljesen megfutamították.” (Anonymus 1200 k./ 1975, 80-81. In Grandpierre K. Endre. 35.) Ez ismeretekkel ezután Árpád Európán kívüli beköltözésével nem vádolható. Valamikor a messze múltban az ősi Szkítia a Sárga tengertől az Enns-ig és az Inn folyóig terjedt, széttörődése folytán alakultak ki a különböző szkíta állam területek. Josephus Flavius alátámasztja ezt a közlést, amikor rendkívül érdekes, és részünkre fontos közlésében így ír: „A szkíták őshonosok Európában, s olyan területeken laknak, amely előttük néptelen volt.” (Josephus, i. sz. 93-94/ 1821, 20. In G.K.E. 37.)

Most pedig szólnunk kell a feudalizmus bigott alapkövetelményeiről, amely szerint nem azt kell tanítani, ami valós, hanem azt, amit előírnak. A történelemről annak múltjáról a tájékozatlan népet könnyű az idegen uralmi hatalomnak önvédelmi készségét megbénítani. E nézetnek, e hatalmi elrendeződésnek rendszere van. Innen sugárzik a finn-ugor származás elméletmérgező tanítása, bár népismeretben még mindég rendületlenül él a szkíta, hun, avar, magyar származástudat, de a finn-ugor elmélet tanítás zavaró tudata elhomályosítja a szkíta hazavesztéseknek és honvisszavételeknek emlékét, sőt hitelét is, pedig nagyon szükségesaz, hogy megtudjuk, hogyan, miként vesztettük el és szereztük vissza újra és újra anyaföldünket. Ennek tudata mindenek felett a legfontosabb a jövőre nézve, mert most is, a jelen időben is, hazavesztésben vagyunk, írja Grandpierre K. Endre (225 old.). Őstörténetünk egy megállás nélküli egyéni szkíta-magyar harc földünk megtartásáért és annak visszaszerzéséért.

Grandpierre K. Endre és fia, Atillaolyan hatalmas anyagot állított össze, korábban megnevezett könyvükben, amelyek épp azokat a kétes és megkérdőjelezhető történelmi leírásokat elevenítik fel, amelyek történelemtanításunk, minden további nélkül elfogadott, és fel sem merült a gyanú, hogy az írottak valamilyen formában magyarellenesek. Ezek, vagy az ilyen írások, hosszú időn át nagy károkat okoznak a nemzet szemléletben. Ilyen történelmi ismertetés a Domonkos barátok elszakadt testvéreink feltáró útjának leírása. Ez útleírás elemzését közölnünk kell, mert bő ismeretekkel gyarapodunk, a múlt, megbúvó külhatalmak háttér munkálkodásáról.

Az őshaza keresés ösztöne belénk oltott emberi vágy, megtalálni és felgöngyölíteni, hogyan, hol, s miként éltek őseink? Dicsőség ennek megtalálása. Hősies akarattal, négy elszánt Domonkos barát elindult az embert próbáló nehéz út megtevésére, legyen az bárhol is. Három keserves kínszenvedés év után, csak Ottó barát tért haza, de röviddel utána a kimerülés őt is elvitte. Richardus elbeszélését fontosságánál fogva, Grandpierre K. Endre szószerint közli. Az olvasó ennek érdekfeszítő leírását megtalálja a honlapunkon www.magtudin.org. (Grandpierre K. Endre: Történelmünk központi titkai 2. 54-82 old.)

Tanulmányunk „Elhallgatások” címet adtuk, mert oly nagy számban, nemzet szempontból történő elhallgatások történtek, amelyek mélyen, messzemenően befolyásolták életünk kialakulását, meglátásait. Ilyen Angela Marcantonio: „Sajnovics János szerepe az összehasonlító nyelvtudományban kritikai áttekintés” a sok közül.

ANGELA MARCANTONIO

Sajnovics János szerepe az összehasonlító nyelvtudományban[2]

kritikai áttekintés

                      A következőben tudatjuk és idézzük Angela Marcantonio által Sajnovics János Demonstráció könyvéből azt a részt melyet a Tudományos Akadémiánk elhallgatott.

                      Sajnovics János eredeti munkája a Demonstrátió-ban 1735-85, és követője Gyarmati Sámuel munkáikban oly megdöbbentő eltérés terjedt el Sajnovics János nevének fémjelzésével az MTA magyar nép tudatos félrevezetése érdekében. A kutatókat, kik ellenezték a finnugor elmélet tanát, az MTA először „kigúnyolta, azután már szégyentelenül kicsúfolta, majd tudományosan cáfolta, és üldözni kezdte, végül ellehetetlenítette, külföldre kergette, vagy vidéki magányba száműzte. Az akadémiára benyújtott munkáikat elfektette, sőt megsemmisítette, elégette.” (Halasy-Nagy Endre) Az MTA ellenzői nem a lapp, azaz finn néppel való rokonságot ellenezik: ellenkezőleg mi nagy tisztelettel vagyunk irántuk: már annálfogva is, hogy a róluk elnevezett finnugor elmélet név hordozói és volt bátorságuk az igazság megvallására megtagadni, azaz elhatárolódni a finnugor elmélet tanításától. Az akadémiánknak az a makacs kiállása az említett elmélet mellett nem más, mint hazaárulás a tudós társaság részéről, és szégyen a magyar népre. Sajnovics az említett tanulmányában a finnugor elméletet a nagy egész Ázsiára kiterjedő kínai nyelv egyik mellékágának tekinti. Így hozta szoros kapcsolatba a lapp nép nevének keletkezését. Angela Marcantonio írja (73-74): „Valóban, ahelyett, hogy „uráli nyelvészetet” alapítana, S. a De diversitate dialectorum in genere (46-49 old.) c. fejezetben úgy érvel, hogy

- a kínaiból (mely Ázsia legnemesebb és legősibb nyelve) származik minden ázsiai és néhány észak-európai nyelv, ezek a nyelvek nyelvláncot alkotnak, egy nyelv/nyelvjárás kontinuumot;

- a magyar része (és rokona) az eurázsiai nyelvláncolatnak, így végső fokon a magyar a kínaiból származik ezen nyelvlánc közvetítésével különösen a lappon keresztül, melynek szülőföldje eredetileg egy Kínába benyúló sivatagban volt.

- a török nyelvek miután ezen eurázsiai nyelvlánc részei, ’szintén rokonai a magyarnak’.

Ezen állítások részletesebb vizsgálatához érdemes S. –t közvetlenül idézni (46-7. old.)”

Angela Marcantonio idézi az eredeti latin szöveget és ennek magyar változatát:

„Ezért helyesebb lenne, ha a szlavón nyelvet az illírből származtatnánk, a magyar nyelvet pedig abból az ősi és széles körben elterjedt nyelvből, mely egészen napjainkig kétségtelenül nem csak a magyarok között … virágzik, hanem úgy találtam, hogy a lappok, a dánok, a svédek, az oroszok, a finnek, valamint a karéliaiak és az észtek is használják. Sőt kétségtelenül Mongolia népeinek többségén, az zürjéneken, a mordvinokon, a cseremiszeken, a permjákokon, a votyákokon, a vogulokon, az osztyákokon stb. keresztül Ázsiában, egészen Kínáig elterjedt.”

„(Hell Miksa) véleménye szerint a kínaiak minden ázsiai népnek az ősei, s így a magyaroké is, vagy legalább is az ázsiai nyelveké, azaz: a legősibb magyar nyelvjárást a kínai nyelvjárásban kell keresni. A következő indokok vezették őt erre az elképzelésre: I. A kínai szavak hangzása és kiejtése úgy tűnik megegyezik a magyarokéval. II. A magyar nyelvben a szavak szótövei mind egyszótaguak, ugyanúgy, mint a kínaiban. III. Mindkét nyelvben a szóképzés egyszótagú képzők segítségével történik. (…) V. Végül a mongol nyelv nagyon közel áll a kínaihoz, közel áll a törökhöz is, a török pedig a magyarhoz: következéskeppen a kínai közel áll a magyarhoz.”

Angela Marcantonio folytatja (75. old.): „S ez után azzal érvel, hogy a Samo név, melyet a tatárok egy Kínába benyuló sivatagnak adtak (máskülönben Lop, S. szerint Lap) megfelel a saame népnévnek. (’Samo autem, & Same admodum correspondentes voces mihi videbantur’; 47. old.).

Éppen ezért a lap nép hazájának a kínai nép közelében kellett lennie, s következésképpen valaha egyazon népnek kellett lenniük. A nyilvánvaló következtetés tehát a következő (48. old.) (latin szöveg magyarban): ’Ha ők egy nép voltak, a lapok nyelvének meg kellett egyeznie a kínaikéval. Azt már bebizonyítottuk, hogy a lap nyelv azonos a magyarral, ezért a magyar nyelvnek is valamilyen módon meg kell egyeznie a kínaival.’”

        S nem elégszik meg azzal, hogy ezeket kijelentse.[3] Ugyanazt a módszert használva, amellyel a magyar és a lapp nép „alap­vető azonosságát" demonstrálja lexikális szinten (a korpusza 150 szó), olyan érveket hoz, amelyekről azt gondolja, hogy bizonyítékokként (argumenta) szolgálnak, azon állítás alá­támasztására, hogy „a legősibb magyar nyelvjárás eredete a kínai nyelvjárásokban keresendő". Ezen argumentumok segítsé­gével (melyeket a fenti idézetben részleteztük) - a kiejtés és a hangok azonossága/hasonlósága, a szótövek egyszótagúsága, a szóképzés egyszótagú képzők segítségével - S egy sor „megfelelést" állapít meg a magyar és a kínai között.[4] S figyelmez­teti is az olvasót, hogy természetesen némely szó „némileg megváltozott" a két nép idő- és térbeli szétválása miatt, s így tökéletes azonosság nem várható. Ráadásul S a továbbiakban azt állítja, hogy a magyar és a kínai között fennálló különbsé­gek nem nagyobbak, mint azok, melyek az izlandi és modern szász nyelv között vannak, mely két nyelv egyértelműen ugyanazon nyelvcsaládhoz tartozik. Az S által felállított meg­egyezések a következők (48-9 old.):[5]

1. 1.kínai yé - magyar éj
2. 2.kínai syn - magyar szü - szív
3. 3.kínai gé 'nap (égitest és időszak)' - magyar ég
4. 4.kínai tu - magyar út
   1. 5.kínai sem 'élet' - magyar szem-ély „vitam vivens, ex szem + élek", azaz 'életet élő, a szem + élek-ből'. Más szavakkal, S sze­rint a magyar személy szó részekre bontható, ahol a szem nyilvánvalóan ugyanaz, mint a kínai sem és az -ély az él igé­ből képzett melléknévi igenév. Azonban a személy valójában 2 részre osztható, a szem-re és a főnévképző -ély-re.[6]Azaz, nincs a szem szónak 'élet' jelentése, -y-ra végződő mellékné­vi igenév pedig szintén nem létezik.
      1. 6.A kínai sem, melynek második jelentése 'teremt, nemz', megfelel az ómagyar isem 'apa, ős' szónak. Feltehetően S az isem szót a legkorábbi magyar írott szöveg (Halotti beszéd) isemukut szavából merítette, amelyet idézett és részletesen tárgyalt a Demonstratióban. Viszont az isem szó, mint ilyen ismét nem létezik a magyarban, s az isemukut szó helyes felbontása a következő: ise-muk-ut 'ős-ünk-et'.[7]
         1. 7.A kínai tum 'kelet' a magyar tám-adat-al szemben: „quasis Oriens dedit", azaz 'majdnem kelet adta' értelemmel, ahol S a tám- szót nyilvánvalóan 'kelet'-ként értelmezte, s az adat szót az ad ige múlt idejű egyes szám harmadik személyű alakjaként kezeli. Azonban a tám-adat szó, mint ilyen, nem létezik a magyar nyelvben.
         2. 8.kínai hay 'tenger' és ham 'hajó’ a magyar hajó-val szemben.

E pontnál S világosan kifejti az „argumentumait", hogy részle­tesebben illusztrálja, hogyan jutott el ezekhez a megfelelések­hez (49. old.):

1. (iNémely kínai szó „visszafelé" olvasva tökéletesen mege­gyezik a magyar megfelelőjével („...seu retrograde legantur, cum Ungaricis prorsus convenire"). Így a kínai yĕ; 'éj­szaka' megegyezik a magyar éj szóval, a kínai gĕ 'nap (égi­test és időszak)' ugyanaz, mint a magyar ég; a kínai tu ugyanaz, mint a magyar út stb.; a betűk ilyenfajta „felcseré­lése nem ismeretlen más nyelvekben sem" („Haec litterarum translocatio retrograda nihil novi est etiam in aliis Idiomatibus").
2. (iiA kínai egyszótagú szótövek a modern magyar nyelv összetett és képzett szavaiban megtalálhatók, bár az erede­ti szótő egyszótagú természete többnyire elhomályosult, mint a személy szó esetében.
3. (iiiA legtöbb kínai egyszótagú szó magánhangzóra végző­dik, bár van néhány kivétel, ahol, különböző okok miatt, n, ng, m és l került a szó végére. Ha ezeket (a nem lénye­ges) hangokat elhagyjuk bizonyos kínai szavakból, akkor pontosan ezek magyar megfelelőit kapjuk, mint ahogy ez nyilvánvaló a kínai syn és a magyar szü esetében.[8]

Amint említettük, ezen „kritériumok", melyek abszurditása és együgyű jellege nyilvánvaló, ugyanazok, melyeket S magáévá tett, hogy a magyar és a lapp nyelvet összehasonlítsa és „bizo­nyítsa" alapvető „azonosságukat"!

A hitetlenkedő olvasó felvetheti azt, hogy ezek a bizarr kri­tériumok a magyar és a kínai nyelv összehasonlításának lehe­tetlen voltából adódnak. Pedig ez pontosan úgy van, mint ahogy mi bemutattuk, amint ez könnyen belátható a Demonstratio III. fejezetének elolvasásával, melynek címe önmagáért beszél: Idioma Ungarorum, et Lapponum idem esse evincitur ex simili apud utramque gentem vocum enunciatione. Valóban, S a hangok és a kiejtés hasonlóságáról/azonosságáról beszél és nem rendszeres megfelelésekről, melyek esetében történetesen előfordulhat, hogy a megfelelő hangok egyáltalán nem hasonlítanak/azonosak. A VI. fejezetben (41-3. old.) S továbbá azt állítja, hogy a lapp és a magyar szavak és kifejezések alapjában véve „egyformán" hangzanak, olyan értelemben, hogy nem sokat mutatnak azokból a „betűmódosulásokból", („ ...litterarum additione, transmutatione, omissione, etc."), amelyek oly gyakran előfordulnak még nagyon közelálló nyelvjárások ese­tében is. Ezen általános módosulásokra hoz néhány példát (44. old.):

Angela Marcantonio idézi az eredeti latin szöveget és ennek magyar változatát:

„Ugyanez történik egyéb betűmódosulások esetében is. A dat he­lyet tat-ot, az asse helyet assie-t, a goim helyett kolm-ot mondunk. Itt ugyancsak figyelembe kell venni azt a speciális mássalhangzó váltakozást, amelyet néhány nyelvjárásban megtalálhatunk. Ily módon például a déli emberek által tk-nak ejtett szavakat az észa­kiak rk-nak ejtik, vagyis: a botkanet, ratket, abro, dabredet szavakat mások borganet, rarket, arwo, tarwetet-nek ejtik ki. Hasonlóképpen semmi különös nincs abban, hogy egy nyelvjárás számos betűt hozzáad egy szóhoz; a déliek szabadon hozzáadnak egy j-t azon szavakhoz, melyek magánhangzóval kezdődnek. Így például a délieknél a jarno, jenem, jelet, az északiaknál anno, eenam, alet lesz. Megjegyzem, nem egészen világos, hogy hol található tk rk hangcsoport váltakozás az abro az arwo-val és a dabredet a tarwetet szópárok esetében."

          Miután megállapította a „nyelvváltozás" ezen általános „szabályait", S összeállítja a megfelelések híres 150 szavas listáját Idioma Ungarorum, et Lapponum idem esse ostenditur ex vocabulis utrique genti communibus). Az olvasó, aki valamiféle pontosításra vár legalább néhány hangtörvény esetében (olyan pontosításra, amely túlmutatna a betűmódosulások homályos és gyakran önkényes elméletén), csalódni fog. Valójában S éppen ezekkel a fogalmakkal dolgozik, úgymint a betűk „hozzáadása", „törlése" „helyettesítése" és „felcserélése", valamint a szavak önkényes szegmentálása. Továbbá a kínai-magyar megfeleltetésektől eltérően, S nem mindig veszi a fáradtságot, hogy megvilágítsa az általa használt módszereket oly módon, mint ahogy azt lejjebb a (9), (10), (15) és (16) példák esetében megteszi. Éppen ezért az olvasónak találgatnia kell, hogy a fent felsorolt „módosulások" melyike, vagy milyen más eljárás képzi a megfeleltetés alapját. Általánosan az állapítható meg, hogy az összehasonlított szavak tulajdonképpen egy egyszerű kritérium alapján lettek kiválasztva, amely a hangok felületes hasonlósága. Ez gyakran azzal párosul, hogy a szavak jelenté­sét indokolatlanul kibővíti, valamint, hogy nem képes felis­merni bizonyos főnevek vagy igék különféle ragozott és kép­zett alakjait, illetve a megfelelő szótöveket, amint azt a 6-os példa feljebb és a 11-es példa lejjebb mutatja. Mindezen ad hoc eljárások természetesen hozzájárulnak a kívánt felületes ha­sonlóságok eléréséhez, s ily módon nő a hamis megfeleltetések kockázata. Valóban, a S listájából találomra kiválasztott követ­kező 8 elem közül egyedül a magyar ár és a lapp arvo közötti megfelelést tartják mind a mai napig megalapozottnak (leg­alábbis az UEW 16-7 szerint). Néhány példa elegendő a prob­léma illusztrálásához (a jelentések S-tól származnak):[9]

1. 9.a lapp mieel vs a magyar elme („mint egy anagramma"; 65. old.)
2. 10.a lapp keresz vs magyar szekér (ismét egy „anagramma"; 65. old.)
   1. 11.a lapp gyérmom 'a gondolkodás és következtetés képessé­gének megszerzése, a gyérme ('elme') tőből' vs a magyar gyermek, aki a következtetés képességét megszerzi. A sze­mantikai kapcsolat bizarr voltától eltekintve, itt azt kell megjegyeznünk, hogy a gyermek a gyerek szó egy alternatív formája (64-5. old.)
   2. 12.a lapp adaldak; S szerint ez a szó a magyarban jelenthet 'va­lamit, amit adtak valakinek' bár tudja, hogy a helyes alak a magyarban ajándék (68. old.). Valóban, az adaldak nem bizo­nyul magyar szónak.
   3. 13.a lapp arvo 'valami árusított dolog ára' vs a magyar ár, áro, árulok. Itt meg kell jegyeznünk, hogy az ár valóban valaminek az 'árát' jelenti, viszont az áro, mint olyan nem létezik. (S talán az árú szóra gondolt). (68. old.)
   4. 14.a lapp amees 'édes' vs a magyar méz (68. old.)
      1. 15.a lapp gaure 'hajlott' S szerint göre-vé válik, ha az au-t ő-re változtatjuk; ez esetben pedig megegyezik a magyar görbe szóval (70. old.)
      2. 16.a lapp aagam-ból S szerint a magyar hágom lesz 'felmászom, fellépek' (mindkét nyelvben), ha egy hehezetet eléteszünk. (71. old.)

Érvelhet valaki azzal S védelmében, hogy e módosulások né­melyike (ha fonémaváltozásként és nem grafémaváltozásként értelmezzük azokat) valóban egy igazi hangváltozás durva körvonalát, intuitív definícióját támasztja alá. Viszont úgy tű­nik, hogy maga S is néha tudatában van annak, hogy a szóban forgó módosulásoknak kell, hogy legyen valamiféle sziszte­matikus, állandó jellegük, ahhoz, hogy valódi nyelvészeti fo­lyamatoknak és nem tudósok betűkkel való ügyeskedésnek tudjuk be őket („litterarum quidem constans permutatio, aut omissio"; 42. old.). Más szavakkal, úgy látszik, hogy S helyesen felismeri azt a veszélyt, mely a javasolt eljárásmód rendszertelen vagy helytelen használatából ered: számos ha­mis megfelelés megállapításának lehetőségét, amint arra már korábban rámutattunk.[10] Mindazonáltal a gyakorlati munka folyamán mindezeket a helyes, átgondolt észrevételeit könnyen elfelejti, miközben azon fáradozik, hogy a lehető legtöbb összefüggést megállapítsa. Így S összehasonlításaiból éppen az a tulajdonság hiányzik, mely a conditio sine qua non ahhoz, hogy egy megfigyelt hangváltozás jól meghatározott és megalapozott hangtörvénnyé váljon (és ne csak egy ad hoc leírás legyen): hogy számszerűleg jelentős legyen, vagyis példák tömege támassza alá.”

                   Ha egy tudós társaságnak (MTA) – mert ennek kellene lennie – mint azt a „legnagyobb magyar” elnevezte, ennyi idő sem volt elég ahhoz, hogy az ellenségtől ránk erőltetett magyar tanítási rendszer hitelességét visszahelyezze, ne vezesse népét a bizonytalanság útvesztőjébe, akkor már nincs más megoldás: ezt az akadályozó politikai rendszer érdekében elkövetett társaság vezetőit le kell váltani, és a tudományoktatást magyar érdekűvé kell tenni.

                   Addig is, amíg ez meg nem történik, ez a jelenlegi társaság kövesse meg alapítóját, gróf Széchenyi Istvánt, rendelje el a magyar nyelv eredet kutatásának tanulmányozását, és ugyanígy ítélje el Hunsdorfer (Hunfalvy) ősi kódexeink égetőjének bűneit, és kezdje meg minden mellék érdekű valós magyar történelemtanítását, ugyanúgy ősi rovásírásunkat, mint ahogy a múltban tanították kötelező tantárgyként a német írásjegyeket.

A Tárih-i Üngürüsz megjelentetésének körülményeit és szövegét a Magyarságtudományi füzetek, Kisenciklopédia 9. számából közlöm: Grandpierre Atilla ismerteti apja munkáját:

Grandpierre K. Endrének köszönhető, hogy a magyarság Kárpát-medencei őshonos mivolta ma a köztudat jó részében jelen van, hiszen közvetlenül László Gyula 1978-as „Kettős honfoglalás” elmélete után tette közzé a Tárih-i Üngürüsz ismertetését (1979-ben). (…)

          A Tárih-i Üngürüsz kiadása során tartalma megdöbbentő fordulaton ment át. Amíg dr. Blaskovics József eredeti fordításában a történet elbeszélése így kezdődik: „A regösök és a krónikások így írták meg... ” (…) Az évszázadok hírnökei és a hírek elmondói ilyenképpen adták elő. A szöveg hatalmi ráhatás következtében módosult. (Lásd: Tárih-i Üngürüsz: Egy ezer éve bujdosó magyar ős geszta titokzatos történetének peranyaga.) – A Kiadó csak azzal a feltétellel volt hajlandó megjelentetni a Tárih-i Üngürüsz-t, ha ezzel a megváltoztatott tartalommal jelenik meg. Mi lehetett ennek az oka? Úgy tűnik, az a beidegzett elvárás, amely szerint a magyarok nem tudhattak írni-olvasni, nem lehettek krónikásaik, s ha ezt egy újonnan feltűnt tény – mint például a Tárih-i Üngürüsz felbukkanása – cáfolja, akkor az újonnan feltűnt tényt a beidegzett elvárásnak megfelelően kell megváltoztatni, meghamisítani. „A magyarok Istenének elrablása c. könyvében feltárta a 955. évi passaui titkos diplomáciai megállapodást, bizonyítva, hogy Magyarország idegen iga alá hajtása a német és nemzetközi titkos diplomácia műve volt. 12 magyar főurat óriási kincsekkel árulásra bírtak. Titkos szerződésben megállapodást írattak alá velük. Magyarország függő helyzetének kialakulására, a Nyugat előtt félelmetes magyar nemzet ártatlanná tételére, a magyar szellem kettétörésére. Feltárta a titkos magyarellenes szerződés azon legfőbb pontjait, amelyekben a Német-római birodalom és az egyház megállapodott Magyarország titkos diplomáciai módszerekkel történő lerombolásának céljából. „Királygyilkosságok” c. nagysikerű művében bebizonyította, hogy a magyar királyokat szinte egytől-egyig gyilkolták meg. (…)         

Rövid tanulmányok ismertetése:

Aranykincsek hulltak a Hargitára Magyar titkok. A magyarok eredete a Tárih-i Üngürüsz tükrében.

Az árpádi bejövetel előtt íródott, több mint ezerszáz éve bujdosó magyar ős geszta ismertetésével és elemzésével feltárja a magyarság történelmét az özönvíztől, Nimródtól kezdve. A Hérodotosz által feljegyzett szkíta eredetmondát összeveti a magyar ős geszta Csodaszarvas-mondával. Kiderül, milyen nagymértékben megegyezik a két forrás és hogy a szkíta magyarság a világ legősibb népe, őshonos a Kárpát-medencében, itt találta föl a földművelést. A könyv megjelent 40.000 példányának legnagyobb részét egy cég felvásárolta, és néhány év múlva a szerző raktárában bukkant rá. Minden más nép a legnagyobb becsben tartaná legrégibb őskódexét, a Nemzeti Múzeum főhelyén állítaná ki és az általános iskolától kezdve a közép-iskoláig és az egyetemekig tananyag kiemelt részévé tenné. Rajtunk is múlik, mikor jön el ez az idő. (…)  

Miként menthető meg a magyar nemzet? A magyarság a világ egyetlen, több ezeréves múlttal rendelkező kultúrnépe, amelyet fél évezrede-évezrede ellenségei irányítanak. Az emberiség történelmének a jégkorszak és a vízözön óta egyre erősödő irányzata a cselszövő, nemzetek létére, kijátszására, kifosztására törő titkos diplomácia. „Az öreg Európa” – ahogy Shakespeare drámáiból is kitűnik – a csalás, a rablás, a hamisítás, népbutítás, és öldöklés klasszikus földjévé vált. Gyávává, álszentté, meghunyászkodóvá, mindent eltűrővé tették a fogyasztói Európát. A gyáva meghunyászkodás igazolására felnagyítják a nehézségeket, az adott történelmi helyzet reménytelenségét és kilátástalanságát, és ez hatol be zsibbasztó mételyként a közgondolkodásunkba: a mindenbe beletörődés szánalmas foglyaivá lettünk. Szomorú, de lelkipásztoraink, pártjaink, sajtónk nagy szerepet játszottak és játszanak a nép birkává tevésében, arctalan masszává gyúrásában.

Legsürgősebb teendőink:

1. 1.Törvényt kell kidolgoznunk arra, hogy az új választásokon, népszavazásokon csak olyan személy jelölhető, aki eddigi élete folyamán tetteivel, életvitelével bizonyságot tett a közérdek, a magyar haza, a magyar nép iránti feltétlen hűségéről, a haza és a nemzet iránti feltétlen és kétségtelen odaadásáról. Az ősi magyar közjogi gyakorlat értelmében a megválasztott képviselők választói által bármikor visszahívhatók.
2. 2.(…)
3. 3.A magyar hagyományok védelme, nemzeti szellemi kincseink közkinccsé tétele.
4. 4.A magyarság szellemi szabadságharcának megvívása, szellemi felszabadítása a gúzsba-kötöttség alól. Társadalmi, oktatási, nevelési, közösségi viszonyaink megújítása, minden magyar szellemi érték felkarolása. Hivatás tudatra nevelni a magyar ifjúságot és az egész magyar nemzetet: Vissza kell adnunk az évezrede döntő szinten elorzott nemzeti hivatástudatot, amely fényt, örömöt, értelmet és célt ad az egyedek életének.
5. 5.Meg kell állítani a magyar népesség további csökkenését, és vissza kell állni a megmaradás és megerősödés pályájára.
   

Üzenet és titok. Szellemi szabadságharcunk kézikönyve. I. kötet. Titokfejtő könyv kiadó, 1995

Egyetlen idézettel jelezhetjük e rendkívül gazdag társadalmi munka célkitűzését:

„Ezer esztendőn át újra meg újra elbuktak nemzeti szabadságharcaink, mert a fegyveres küzdelmet nem kísérte szellemi szabadság háború. Haladéktalanul meg kell vívnunk hát szellemi szabadságharcunkat!”

Történelmi oktatásunk évszázadosan berögződött taníttatási módszere. Szabó Dezső munkája alapján. (Az egész látóhatár. III. kötet. 231-232 old.)

„A fiatalember az egyetemen történelmi munkásságra szánja el magát. Természetesen, felfogása a történelmi eseményekről eleinte azonos lesz tanárai felfogásával. Nemcsak azért, mert fejlődésének ezen a fokán általában még csak egyszerű átvételre képes, hanem: mert legmélyebb életérdekei is arra bírják, hogy olyan történelmi felfogást mutasson, mely tanárai szemében, a vizsgákon, az esetleges pályadíjaknál, vagy külföldi ösztöndíjaknál javára lehet. Ez a felfogás lassanként lelki mechanizmusának része lesz s már mint egyénisége egyik alkotó elemét a természetes önzés minden lelki elemével átszövi. Később, kikerülve az egyetemről és már önálló történelmi munkákat teremtve: az életnek ez a vak ösztöne – néha tudatlanul is – megint csak oda löki, hogy munkáinak felfogása, a belőlük kiáradó tanulság olyan legyen, hogy az állások odaítélésénél, a múzeumok, vagy más könyvtárnoki állásba, vagy éppen egyetemi katedrára jutáshoz, az esetleges pályadíjak elnyeréséhez, az akadémiai vagy más tudományos társasági tagsághoz, előkelő miniszteri álláshoz: szóval pénzhez, ranghoz, hírnévhez, irányító hatalomhoz juttassa. Így végzetszerűen: történetírása, mely a saját érdekeinek lírái prózának egyszersmind az uralkodó osztályok érdekének célja, hiszen ezeknek az uralkodó osztályoknak a kegye osztja el az élet általa kívánt javait.

          Beláthatatlanul végzetes következményei voltak ránk ennek a különös természetes jelenségnek. Mivel a dinasztia és az uralkodó osztályok nemcsak kizsákmányolást, hanem idegenek hódítását is jelentették nálunk: a magyar történetírás az emberi kizsákmányolás és az idegen hódító népek irtózatos (prozája) lett. Ahelyett, hogy jobb jövőt teremtő megmutatás lett volna s egyetemes lelki megszervezés a magyarság számára, -- az összes lelki tényezők megszervezése egy hatalmas öncélú fejlődésre, -- olyan ideológiát nevelt a közép-osztályba s az alsó fokú iskolák révén a nagy tömegekbe: mely a magyar (nép) teljes kizsákmányolását, kitúrását saját hazájából lehetővé tette.”

Botos László

2013-12-26