ATILLA KAR MA ÉL!

A világ Atilla-képe az utóbbi időben gyökeresen megváltozott. A washingtoni U. S. News 2006. január 3-án különszámot jelentetett meg a világ 11 legnagyobb uralkodójáról; ebben Linda L. Creighton történész hat oldalt szentelt a Krisztus utáni első évezred Julius Caesar és Nagy Károly melletti legnagyobb egyéniségének, „a Hun Atillának”, aki „azért született, hogy felrázza a világot.”

• „Az uralkodó csak középszerű lehet, ha mindenben egyetért tanácsadóival.”
• „A bölcs vezető soha ne tegyen fel olyan kérdéseket, amelyekre az adott választ hallani akarja.”
• „A hunok nagyságának titka, hogy uralkodójuk mindig népe javát akarta.”
• „A jó uralkodónak soha nem szabad magát nagyra tartania.”
• „Az erős és okos uralkodó mindig bölcs tanácsadókkal vegye magát körül.”
• „Az uralkodó legyen tisztában azzal, ha nagy sikereket ér el, nagyobb lesz irigyeinek a tábora.”
• „Ahhoz, hogy az uralkodó erős legyen, kemény munkával kell készülnie a vezetésre.”
• „A bölcs uralkodónak tisztában kell lenni azzal, hogy hibát is követhet el.”
• „Minden döntés magában hordja a kockázatot.”
• „A gyors döntések általában rosszak.”
• „Ha a győzelem nem látszik biztosnak, az uralkodó sohase kezdjen harcba.”
• „A jó uralkodó sohase várja alattvalóitól, hogy egyetértsenek vele.”
• „Kevesebbet lehet tanulni a sikerekből, mint a kudarcokból.”
• „Minél több az ellenállás, annál erősebb lesz az uralkodó.”
• „Ha könnyű lenne az uralkodás, sokan törekednének arra.”
• „A vezető a politikai küzdelemben egyik szemét mindig kitűzött céljára vesse.”
• „Egy háború mindig elhibázott diplomácia eredménye, ugyanakkor a háború alkalmas arra, hogy meginduljanak a helyes diplomáciai tárgyalások.”
• „A vezető sohase alkalmazzon erőszakot, ha a konfliktus megoldható diplomáciai úton is.”
• „A vezetőt többnyire azok csapják be, akikben legjobban bízik.”
• „Felszínes elgondolások csak felszínes eredményekhez vezetnek.”
• „A vezető mindig távlatokban gondolkozzon; középszerű gondolatok csak középszerű eredményekhez vezethetnek.”
• „A hun vezető mindig magányos.”
• „Egy erős vezető egyéniség erős alattvalókra talál.”
• „A vezető, aki nem bízik önmagában, elveszti távlatait.”
• „A vezető elgondolásai mindig valóságosak legyenek.”
• „Fontosabb, hogy valaki jó hazafi legyen, mint jó vezető.”
• „A vezető ismerje be hibáit, és tanuljon belőle.”
• „A vezető inkább a lehetőségekre, mintsem a problémákra koncentráljon.”
• „Minden emberben az értéket kell nézni, még ha az illető szolga vagy alattvaló is.”
• „A vezetőknek lehetnek hibái is, ezeket magának kell elviselnie.”
• „Óvakodjál a közepes, de lojális emberektől, de ne félj az értelmesektől, akik nem látszanak lojálisaknak.”
• „A vezető álladóan képezze magát testileg és szellemileg, még a békés időkben is.”
• „A köznépet tanítani kell, de a tanulás a vezető sajátossága.”

Atilla a Felszabadító, a rabszolgatartó birodalmak szétzúzója

Vesztésre áll már a népvándorlás elméletének ügye is, Atilla nem lehetett egyszerre a dominósor két végén, amikor valójában ki sem mozdult Európából. A rómaiak és görögök-bizánciak Atilla csapásait meglehet, egy számukra végtelennek tűnő népözöntől elszenvedett csapássorozatként élték meg. Úgy tűnik, hiába írtak eddig már könyvtárakat tele a hunokról és Atilláról, mert csak azon tények alapján is, amit itt sikerül felemlíteni, az ő történetüket is újra kell írni. A rabszolgaság felszámolása helyreállította a népek valódi egyenjogúságát. Hogy ez mennyire így van, arra fényes bizonyíték a perzsa, arab, itáliai és görög pompázatos világbirodalmak romjain maradt egykori vezérnépek utódainak eljelentéktelenedése, elszürkülése.

Arra mindenesetre maradt energiájuk, hogy egykori „dicsőséges” történelmüket úgy írják meg, hogy abból ne derüljön ki a valóságos ókori történelem és saját bűneikért a sommásan barbárnak nevezett népeket tegyék felelőssé. A „barbárok” istene, műveltsége, tudása ma is fénylik. Többek közt mi magunk is emiatt lettünk „betolakodók” saját őshazánkban, ez a „jutalom” kijárt Atilla örököseinek. A nyugaton felszívódott hunokban már nem keresnek ellenséget, onnét nézve megszűntek létezni. Ami pedig Buda halálát illeti, nemcsak a történeti tények cáfolják, de a magyar szellemiség sem engedte meg ilyen tett elkövetését sem Atillának, sem másnak. És ha ilyen szörnyűség elkövetését csak az erkölcsük nem engedte, akkor azt nem is tette meg senki, akár van erre „írott” forrás, akár nincs.

A hun kérdéskör tárgyalásába a németek már eddig is nagy energiát fektettek, valószínűleg nem véletlenül, ők a hunok „indogermánságából” kiindulva szeretnének a Régi Kelettel azonosulni. E szándék megléte azt mutatná, nem is olyan rossz a hunok származása. Szerintem azonban rossz úton járnak, ha a hunok „indogermanizálásán” munkálkodnak, mert az Atillával és a hun névvel kapcsolatos németországi helynevek azokra a területekre összpontosulnak, ahol valóságos hun letelepedés volt: Bajorországban és Svájcban, ez pedig nem indok arra, hogy a fehér hunokat – akik Ammianus Marcellinus szerint tényleg fehérek és szőkések lettek volna, mint az alánok – egyszerűen germánnak jelentsék ki. E kérdések megválaszolását bízzuk azokra, akik ezt felvetették. Ami azonban mindenki számára megfontolandó lehet, az éppen az a kívánság, hogy mindenki a saját történelmére lehessen büszke, akármilyen volt is az, pusztán azért, mert az a sajátja. Nyugodtan felszámolhatjuk tehát a kis nép - kis történelem, nagy nép - nagy történelem téveszmét most így együtt, mindannyian.

 Róma kulcsai: Vatikán = Viva Atilla Kán

Vatikán

„A mennyország kulcsai Szent Péternél vannak!” – így tartja a keresztény köztudat jó néhány évszázada. Jézus Krisztus Kéfásra („Kőszikla”), a későbbi Szent Péterre alapozta egyházát. Az analógiás gondolkodás - régen ez nem okozott nehézséget - eredményeként a mennyország kapujában álló cerberus (kulcsár) szerepkörében látjuk viszont a Simonból lett Pétert. Egyházatyák tudni vélték, hogy tulajdonképpen két kulcs lóg a derekán, az egyik a mennyországé, a másik a pokol kapujáé. A közmegegyezés ebben teljes volt.

Szent Pétert a Római Birodalom területén ölték meg. Kicsit később különös jelenségnek lehettünk tanúi. Róma - korábban a keresztények ádáz ellensége - Szent Péter örökösének adva ki magát, a „Földi helytartó” szerepkörét vindikálta magának. Ettől fogva Szent Péter kulcsai is - szimbolikusan legalábbis - Rómára szálltak. Az öröklésnek ezt az addig még nem ismert fajtáját nem volt (túlélő) aki megkérdőjelezze. Bizánc is csak irigykedett, a „kapupénzből” akart inkább részesedni.

Róma kulcsairól akkor hallunk ismét, amikor Kr.u. 451.-ben Atilla seregével Róma  kapuinál megáll. Róma püspöke elébe megy - az ellenállás reménytelennek tűnik - és megadása jeléül Róma kulcsait - egy kispárnára helyezve - Atilla lábai elé teszi. Atilla nem szállta meg Rómát, viszont a kulcsokat és a párnát (a benne lévő évi adóval együtt) nem hagyta ott, hanem („szimbolikusan”) magával vitte. Hogy hová? Hát a Kárpát-medencébe, ahol akkoriban a főhadiszállása volt.

Az ATILLA szó eredetileg nem mást jelent Sumérul, mit UTU-LU. Ez a szó pedig nem mást, mint Nap-Ember [Nap-Hun] vagyis a Nap-IsTen Fia.

Obeliszk szimbólum több helyen is megtalálható, amit sikeresen összemostak jelentésében. Pl. Washington, D.C. stb.

Hogy ezt a „kulcsátadást” másképpen mesélték idáig? Hogyha az egyetlen szavahihető szemtanú, Atilla mellettük tanúskodna, még el is hihetnénk. Hiszen Ő látta - úgy mondják - a két arkangyalt a lángpallossal, akiktől megrettenve sarkon fordult. De Atillának nem volt igazán alkalma a hírügynökségeknek nyilatkozni minderről, mert nem sokkal később gyanús körülmények közt elhunyt.

A kulcsoknak itt kell lenni valahol a Kárpát-medencében! Arról nincs tudomásunk, hogy időközben visszaszármaztatták volna. Keresésünk nem volt hiábavaló, mert a Parlament kupolatermében is nyomára bukkantunk.

← Korona zománcképe - Szent Péter, oldalán a kulcsokkal

Atilla - a „KöRiSTeN ostora” - tulajdonképpen bevonta az önjelölt Róma és Bizánc „jogosítványát” (Bizánc kapuinál Kr. u. 447.-ben járt !) Tette ezt a KöRiSTeN-t, a „teljességet” kifejező Szent Korona birtokában, amelynek nyilvánvaló igazságát ez a két „elhajló” szekta megkérdőjelezte azzal, hogy attól eltérő (hamis) világképet hirdetett. Tudniillik az eredeti  (égi)Atya, (”iS”) + (Föld)Anya („KöR”) + „kapcsolat”(melynek gyümölcse a Fiú) („TeN”) háromság nem helyettesíthető az Atya, Szentlélek, Fiú háromsággal, melynek a természetben nincs analógiája. (Csomor Lajos kimutatta, hogy a Szent Korona egy-két évtizeddel korábban készült és így már Atilla birtokában lehetett.)Mi ebből a tanulság ? Először is az, hogy Róma püspökei, a későbbi pápák, több mint ezerötszáz éve „jogosítvány nélkül vezetnek”!

Atilla király Szent Koronája

Van-tó Akdamar kolostor - Pártus Szent Kereszt templom - Akdamar szigete. A Manicheus tanok Pártus-Szkíta bölcseletbe gyökereznek. A Szent Korona Pártus [„Manicheus"] Keresztény. Arszakida dinasztiából eredeztethető Atilla és Álmos is.

Ottó és II. Szilveszter pápa (999-1003.) úgy döntöttek, hogy a Szent Koronát a lengyel uralkodónak szolgáltatják ki. Szilveszter pápát azonban Gábriel arkangyal álomban figyelmeztette, hogy a Szent Koronát annak a követnek adja, aki másnap reggel érkezik. Másnap reggel Szt. Asztrik apát érkezett és a magyar Istvánnak kérte a koronát. A pápa engedelmeskedett az égi vezetésnek, megáldotta a Szent Koronát és missziós levélbe foglalt apostoli megbízatást adott hozzá, apostoli kereszttel. „Én csak apostolutód vagyok, de te apostol.” - írta a pápa Istvánnak. A „civilizált” Európa más vándor népek vérengzéseit sztereotip sémaként alkalmazta a „barbár” hunokra és magyarokra. Hitelt érdemlő források szerint azonban őseink a csaták fergetegén kívül kifejezetten keresztény módon viselkedtek: legyőzöttjeikhez irgalmasan, más népek egyházi és világi vezetőihez nagyvonalúan viszonyultak. A magyar kalandozások csupán a Nagy Károly által elrabolt kincsek nyomdokain haladva a Szent Korona és a hozzá tartozó „kelengye” visszaszerzését szolgálták.

„Mert nincs oly rejtett [eltakart, elleplezett] dolog, mely napfényre ne jőne [vagyis nyilvánvalóvá ne válna, és le ne lelepleződne, amely ismertté ne válna]; és oly [elrejtett] titok, mely ki ne tudódnék. [Más fordítás: Minden dologról lehull egyszer a lepel, akárhogy leplezzék is, nincs elrejtett dolog, amely utóbb ismertté nem válnék]” (Lukács 12:2)

- B. Dombi Attila - gör. kat. missziós pap

Szent Koron Át - Bizalmam az Ősi Erényben

Archiregnum - Főkirályság - Őskirályság 

ENEA SILVIO PICCOLOMINI (1405-1464) a későbbi II. Pius pápa 1444-ben levélben írja Széchy Dénes esztergomi érsek prímásnak (1440-1465):

„Minden joguk megvan a magyaroknak visszakövetelni a koronát, mert a magyar királyság archiregnum.” [Archiregnum Főkirályságot, Őskirályságot jelent]

Szent Koronának extraperszonális teljhatalmat kölcsönző, joghagyományunkban rögzített, alkotmányos felfogás egyben a Kárpát-medencét ősidők óta benépesítő és örökösi jogon birtokló szkíta-hun-avar-magyar nép jogfolytonosságának és a mindenkori nemzeti egységnek is szolgálatában áll.

Művészettörténeti tény, hogy a pártus-magyarok akkoriban újszerű művészeti stílusa a később keletkezett bizánci díszítőművészet előfutára volt. Ebből kiindulva könnyedén cáfolható a Szent Korona szervesen összetartozó egységét kétségbe vonó hazai kollaboránsok ez összefüggésben hirdetett tévtanítása. Már a Kr. u. III-IV. századok fordulóján a kaukázusi Magyarországon, többek között a mai Grúzia és Örményország területén létrejöttek olyan keresztény témájú művészeti alkotások, melyek a Szent Korona rekeszzománcképeivel azonos stilisztikai jegyekkel bírnak. Mindenekelőtt a Khakhuli Triptichont, a tsalendgikai és a khobi ikonokat kell megemlíteni e témában, melyek a III. és IV. század fordulójának idejéből származnak a mai Grúzia területéről. A Khakhuli Triptichon Jézus ábrázolása kísértetiesen hasonlít a Szent Korona alsó Pantokrátor-Jézus figurájára. Mindkét ábrázolás Jézust a pártus királyok attribútumaival, azok jellegzetes ruhájában és kéztartásával a Világot Megítélő Bíróként mutatja be. A ruházat terén különös figyelmet érdemelnek a pártus királyábrázolásokra jellemző redőzetek és a szintén tipikus szív-motívumok mindkét képen. A Triptichon Mária-képe ugyancsak rendelkezik a Jézus-ábrázolások karakterisztikájával. Hasonló kellett hogy legyen a Szent Korona Mária-képe, eltekintve a Triptichonon látható Istenanya-kép művészi kivitelezésének sokkal silányabb minőségétől.

E kézzel írott ábra e tanulmány német nyelvű változatából származik. Fent, a Szent Korona szabíriai, kaukázusi eredetét igazolandó, a Szent Koronán és a Khakhuli Triptichonon található Pantokrátor Jézus-ábrázolásokat mutatom be, melyek főbb jellegzetességeik terén szinte azonosak egymással. Ezalatt három kaukázusi és három kárpát-medencei templomalaprajz párhuzamai láthatóak.

Kuriózumként megemlítem, hogy a Kaukázus térsége, ahol pl. a Khakhuli Triptichon is készült, csak úgy hemzseg az olyan földrajzi nevektől, melyek Magyarországon párhuzamokkal rendelkeznek. Ezek a földrajzi megfelelések is bizonyító erővel emlékeztetnek népünk egykori jelenlétére a Kaukázus térségében, a szabír-magyarok hazájában, akik Álmos és Árpád magyarjainak túlnyomó többségét adták, és a fehér-hunokkal (hephtalitákkal) elkeveredett pártusok leszármazottai voltak.

Annak valószínűsége, hogy a Szent Korona a IV-V. századok fordulóján egy szabír-magyar uralkodó megrendelésére készült, meglehetősen nagy. Mivel a történettudomány által avaroknak nevezett hatalmas népcsoport is a Kaukázus melletti vidékekről települt vissza a VI. században a Kárpát-medencébe, nem zárható ki, hogy a Szent Korona velük került mai hazánk területére. - Lajdi Péter

„…a Szent-Korona tengelyében lévő harmadik központi képnek szintén Isteni rangú személyt kell ábrázolni.”

„…a magyar kereszténység a Párthus Birodalomban, illetve annak vonzáskörében, még az apostolok korában kezdődött és így a magyar Szűz-Mária tisztelet az apostolok korába nyúlik vissza.”

„…Szűz-Máriának, a Magyarok Nagyasszonya és a Magyarok Királynéjaként való tisztelete igen régi gyökerű, és a párthus-hun korba, vagyis a kereszténység kezdeti időszakába nyúlik vissza.”

„Jézus Párthus Királyként jelenik meg a Szentkoronán.”

„Ez a művészeti hagyomány a párthusok keresztény művészetéből a kaukázusi keresztény művészetbe került és ott találkozott az ugyancsak párthus hagyományokkal rendelkező, hun megrendelő igénnyel. Ebből a találkozásból született meg a Magyar Szentkorona zománcképeinek sorozata.”

„A Szentkorona hunkori, kaukázusi szabír-magyar ötvösműhely munkája.” 

- Csomor Lajos, korona-szSzent Koron Át - Bizalmam az Ősi Erénybenakértő, aranyműves-ötvös: („Őfelsége a Magyar Szentkorona” Székesfehérvár, 1996.)

Turul Nemzetség - Tűzzománc, Kijevi Rusz terület, XI. század

Bizánci források Kijevet manicheista fészeknek nevezték, hiszen Árpádék az ősi vallásukat hozták magukkal.  Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. 

A Manicheus tanok Pártus-Szkíta bölcseletbe gyökereznek. A Szent Korona Pártus [„Manicheus”] Keresztény. 

„Hasonló kapcsolatra enged következtetni az etruszk falfestmény is, amelyen egy férfialak (istenség?) jellegzetes kéztartással egy magot, gyöngyöt, tojást, esetleg gyűrűt tart a hüvelyk és gyűrűs ujja között, amelyet felmutat az előtte lévő női alaknak (istennőnek?). E jelenet a termékenységi vallás vezéreszméjével, a megtermékenyüléssel, az élet továbbvitelével, az örök élettel hozható kapcsolatba. E képen látott jelenet mondanivalóját, Mesterházy Zsolt „A Magyar Szent Korona”, az első keresztény ikonosztáz című dolgozatában tárgyalja.

Mesterházy ismerte fel, hogy a Szent Koronán Jézus ugyanezzel a kéz- és ujjtartással van ábrázolva, és ujjai között gyöngy látható. Mesterházy a gyöngynek Tamás apostol evangéliumában található Gyöngy-himnusszal kíván értelmet adni, miszerint a gyöngy elnyerése az uralkodásra való alkalmasságot bizonyítja. Ez természetesen lehetséges, de nem lehet kizárni, hogy Jézus kezében a gyöngy az örök életet jelképezi, így eszmeisége a termékenységi vallásból táplálkozik. Lehetséges tehát, hogy az ősvallás jelképrendszerének és eszmeiségének a keresztény vallásba való átmenete jelenítődik meg, némi alaki és tartalmi módosítással. Ez tehát szintén a Szent Korona ősisége irányába mutat. Mesterházy úgy véli, hogy a Szent Koronát a Pártos Birodalomban készítették Kr.u. 303 és 326 között.”

- Radics Géza

Szent Korona

 Azt tanították velünk, hogy első királyunk István, aki koronát kapott II. Szilveszter pápától - holott ennek semmiféle bizonyítéka nem lelhetõ fel. A magyar Szent Korona nem Szent Istvántól, hanem Atillától származik. Nagyon fontos Atilla.

Hármas koporsójának története talán sokak számára ismert. A 3 a számmisztikában a család száma - na meg a feltámadásé. Harmadnapra halottaiból … A koporsó három rétege a következő: kívül vas - a vas a Mars féme. Középen ezüst - mely a a Hold féme, belül pedig arany: Nap féme. A három égitest: ideje - Szent Benedek napja - március 21.

- A monda szerint Atilla újra testet ölt, mégpedig háromszor a történelemben, és egyszer csillagserege élén. Ez lesz Csaba királyfi. Hogy hol tartunk most a történelemben? A három alak már bevégezte földi uralkodását - Szent László király, Mátyás király és II. Rákóczi Ferenc. A negyedik még nem jött el. De közel van, már elindult felénk …

- Atillát olyan szinten ki akarták iktatni a magyar nép gondolatvilágából, hogy II. József a Szent Koronáról is levetette az Atillát ábrázoló képet. Most Konstantin van ugyanott. A legmodernebb technikák azonban segítenek a régi rajzolat rekonstruálásában. De Atilla nem csak a koronán adta át a helyét a bizánci uralkodónak. A régi naptárakban május 21-e volt Atilla névnap. Ugye kitalálják, hogy most melyik név kötődik ehhez a dátumhoz? Igen, Konstantin. Hát ennyire fontos volt a csere. Ilyen szinten hamisították a történelmet.

Akinek nincs múltja, annak nincs jövője sem. Sajnos ez a cél a magyarsággal.

- Erőszak, agresszió, testiség - ezt árasztja a modern nyugati kultúra. Két dolog közül lehet választani: vagy mi süllyedünk az õ szintjükre, vagy őket emeljük magunkhoz.

De fel kell eszmélni, észre kell venni, hogy tudatos hazugságra épül a nemzetstratégiánk. És ha nem találunk magunkra, végképp elveszünk. - Seres Mária

Jézushitű Atilla király származása

Than Mór alkotása: Attila lakomája (1870)

De megindokolja Atillának „Dán királyi” címét is, amint mondja: „A szászok nagy népszövetségének területe az Északi-tengerig és Jütlandig nyúlt el és magába foglalta a szintén hun fennhatóság alatt lévő Dániát is.”

Adiabene Királyság

A Budai Krónika határozottan állítja, hogy „Atilla ENGADI-ban született.” Sumírnak nevezett „mah-gar” nyelven EN-GA-DI jelentése: a „TÖRVÉNYHÁZÁNAK-URA” (birtokosa) és EDESSA-nak volt a megkülönböztető jelzője. (Talán hasonlóan ahhoz, ha így mondjukma: BUDAPEST székesfőváros.) A „törvény-ház” kifejezés alatt valami olyasmit kell érteni, mint az „országház” vagy „királyi palota”, „királyi vár.” Hát ilyen helyen született a mi Atillánk. De talán az édesanyja, a „királynő” és „királyné” származhatott az Edessa-i ADIABANI királyi házból, éppen úgy, mint Jézus Urunk Édesanyja. Ez a származástudat azonban kétirányú volt. Legjobban Atillában élt, és ez ad magyarázatot cselekedeteire, szerénységére, egyszerűségére, igazságosságára és Istenes voltára.

MagUra - Atilla a MagiKus Körös(z)tény

„Általad nyert szép Hazát Bendegúznak [Bende-Chus/Kus] Vére.” - Kölcsey Ferenc

„Semmit se tartsatok kívánatosabbnak, mint jó király alatt szolgálni és a közérdeket az egyéni érdek elé helyezni, mint mi tettük. Ha így cselekedtek, a szkíták sorsát nem annyira a jó vezér, mint inkább a jó katona teszi majd dicsekvésre méltóvá. Nehogy pedig testvérem szellemét magunk ellen ingereljük, megparancsolom, hogy teljesítsük a szerencsétlen kívánságát: az újjáépített Sicambriát nevezzük Budának, őt pedig igyekezzünk tisztes temetéssel, tejjel és borral megengesztelni.” - Antonio Bonfini (1427/1434-1502)

Sicambria - Atilla király városa. Térkép: Jacob Sandrart, Nürnberg (1664)

A Vér Kötelez! A Kard Atilla Étele Itala – Ezért MagiKus Körös(z)tény.

1.) Étel-Ital = kenyér+bor = TestVér.
2.) Ethel = Előkelő Nemes Ember.
3.) Othila Rúna = Föld, ÖröksÉg, OttHon, Család, ÁllandósÁg, Hagyaték, valahová tartozás JelKépe.

Jézus [Jász] az utolsó vacsorán, a kenyérre mondta: ez az én testem, a borra mondta: ez az én vérem… ezt cselekedjétek! A kenyér és bor = test és vér = TestVér [vértestvér] Hun-Szkíta szokás szerint rendelte el, ami sok ezer éves múltra tekint vissza. Ennek folytonosságaként kötöttek vérszerződést hét kiváló magyar is, hogy visszaszerezzék Atilla király ÖröksÉgét.

„Vala-„KI” pedig abból a vÍZből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a vÍZ, amelyet én adok néki, örök életre buzgó vÍZnek kútfeje lesz őbenne.” [János 4:14]

„A Te Szíved Szer-Etet [Ötödik Elem a „KI”: Szer-Elem] kelyhe [Forrása], melynek úgy kell KI-Áradnia, mint az én kezemben lévő korsóból az Élet-vÍZe Árad.” - Gudea Mágus

Ez a Tükre az IgazsÁgnak, a Kardnak [Kőből KI-húzva] és a Szent Grálnak [Körök asztal]

Ez egy „fenevadnak” beállított szellemet tükröz?  A kortanú Priszkosz bizánci rétor három alkalommal járt a Hun birodalomban, majd a diplomáciai szolgálatból visszavonulva megírta emlékiratait.

A Hunokról keveset tudott, s mikor a királyi palotájában rendezett diplomáciai fogadáson rész vett, megdöbbenve tapasztalta Atilla alázatos, csendes mivolta mennyire elüt környezetétől… TEKINTETÉVEL IRÁNYÍTOTTA EGÉSZ KÖRNYEZETÉT…

Nem hivalkodott a pompával, bármelyik alattvalója díszesebben volt felöltözve, a Hun főurakon csüngött az arannyal és drágakövekkel ékesített ruha, ékszer. Ezzel szemben a több millió négyzetkilométer rettegett ura egyszerű dísztelen lenvászon viseletben volt fején fehér süveg, lábán fehér csizma, oldalán egyszerű kard. Öltözete puritán volt, nélkülözte a kirívó nemesfémdíszítést. Derékig érő fekete haját hét hajfonatba fonta. MÉRTÉKTARTÓ ÉLETET ÉLT, ÍRTOZOTT A FÉNYÜZÉSTŐL. Priszkosztól tudjuk azt is, serlege fából készült, míg vendégeinek kupái ezüstből és aranyból.

Priszkosz azon is megdöbbent, hogy a király milyen kis termetű és szikár, hiszen sokkal termetesebbnek gondolta a „világ urát”, kinek ereje nem testi mivoltában nyilvánult meg, hanem HATALMAS SZELLEMÉBEN, EGYÉNISÉGÉBEN.

Az ,,Ária” = Hun-t jelent itt; a [2. században] Arius que qui Arios más formájáról ír ennek; Darius que qui Unos vagy Darius que qui Hunnos. A Nagy Sándor utazásai [4. század] is; Darius que qui Hunnos or Arius que qui Arios vagy Arius que qui Hunnos vagyis a Hunok az Árják.A 6764 éves Jazidi [Jász] naptár a legrégebbi naptár Közel-Keleten. Van egy jóslat, melyben a Jazidik [Jászok] hisznek, ami azt mondja, hogy az Árja törzsek spirituális harmóniában egyesülnek majd egy emberként. Semmikor máskor történelmünkben nem láttuk ezt megtörténni, mint az elmúlt 1500 évben.

„Habár fölűl a gálya, S alúl a vÍznek Árja, Azért a vÍz az Úr!”. Árja szanszkrit jelentése: Nemes, Erényes, Igaz…

„Isten kardja csak akkor csillog majd újra, és vezeti győzelemre megint a Hunok s Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint.” - Wass Albert: Hagyaték (részlet)

Atilla karma: „Kelet ősi filozófiája szerint az élet és halál, az új formák teremtése és az avult formák megsemmisítése egyformán az isteni tervbe tartozik. Az ok és okozat (karma) nagy törvénye szerint a múltban vetett okok magukban hordják a jövő aratását. Atilla küldetése az okok világában fogant, ő volt népével együtt Európa karmájának végrehajtó hatalmassága. Isten ostora.” - Dr. Blaskovich Lajos: Őshaza és Kőrösi Csoma Sándor célja 1942.)

Dr. Sir Ervad Jivanji Jamshedji Modi indiai történész, Hun-kutatórövid beszéde 1925-ben, amikor Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia kitüntette. Zajti Ferenc festőművész, magyarságkutató társa és barátja volt, az eredeti angol szöveget ő fordította magyarra.

Festmény: Heinrich Ede (1819-1885): Atilla lakomája

„Atilla udvarában a szkíta királyok egész raja nyüzsgött.” - Priszkosz bizánci rétor

 

„Atilla sötétbarna bőrű, fekete, haragos szemű, hivalkodó járású, széles mellű volt, hosszú szakállt hordott, és módfelett szerelmes természetű volt. Megvetendőnek tartotta, hogy ládában őrizze a pénzét; a merészségben mértéket tartott, a harcban ravasz és körültekintő volt; úgy mondták, testében meglehetős erő lakozott. Elhatározásában nagylelkű, fegyvere fényesített, sátra, holmija tiszta volt. Bőkezűsége és közvetlensége miatt szerették a külső nemzetek; szigorú természete miatt pedig az övéi csodálatosképpen féltek tőle. A földkerekség végéről is özönlöttek hozzá a különböző nyelvű nemzetek, ezeket tőle telhetően bőkezűségével árasztotta el.” - Képes Krónika 1360.

 

„Volt Magyarországon egy nagyon híres király, kinek neve Atilla volt. Soha, sehol sem akadt hozzá hasonló. Gazdagságban és nagylelkűségben senki sem ért hozzá. 12 király koronázott fejjel szolgálta és rajtuk kívül parancsait 12 herceg, 30 gróf, lovagok, nemesek és számtalan fegyveres leste. Ez a király annyira emberséges és igazságos volt, hogy párjára találni nem lehetett.” - Amedée Thierry Atilláról írt könyvének 1856 évi kiadásának II. kötete 298 oldalán idézi a Heldenbuch [Hősök könyve] egy 1479-ben kiadott kézirat gyűjteményét. 

 

Gordon Childe és Fritz Scachermeyr szinte egybehangzóan írják műveikben, az Európai népek tanítómesterei a Kárpát-medencei Szkíták voltak.

 

Zosimus: „A Hunok voltak egy úgynevezett Királyi Szkíták…” [„Hunnos, sive adeo Regii Scythae nuncupandi sunt…”]

 

Evagrius: „A háború idején ugyanúgy, ahogy ünnepeken, Atilla a Király Szkíta regéket adott elő…” [„Temporibus iisdem bellum, quod multorum sermone celebratur, ab Attila Scytharu rege excitatum suit…”]

 

Képes Krónika: „…mihelyt egy Szkíta elesett, Atilla nyomban másikat állított helyére.”

 

Petrus Alcyonius (1487-1527) azt irja a Medices legatus, sive de Exilio Libri II.-ban hogy Atilla az itáliai győzelme után a saját gót [hun] nyelvet terjesztette és aminek a tanítására a saját tartományából tanítókat hozatott hogy az itáliaiaknak a Gót [Hun] nyelvet tanítsák.

„Volt egy hatalmas király a hunok földjén, akinek a jósága é s bölcsessége páratlan volt.” - Nibelung-ének

 

Atilla a világ megváltója

Atilla király Birodalma

Évszázadok óta egy gyékényen árul a mindenkori magyar kultúrpolitika és a történetírás is. Az ő szintjükön Atillához a magyar népnek semmi köze, csupán a sikereit irigyeltük meg, s akarjuk a magunkénak tudni, mondják. Pedig egy igazán jól elkészített filmmel például sokat tehetnénk múltunk tisztázásáért. De ez csak a mi érdekünk, akik ezért tehetnének is, a fülük botját sem mozdítják. Pedig nem volt ez így mindig. Atilla csak néhány száz éve ilyen mostohagyermek saját hazájában. Zrínyi Miklóst idézem, az Atilla című verséből vett részlettel: „Vagyok magyarnak legelső királya,/Utolsó világrészrül én kihozója!/Én lehetek tehát magyarnak példája,/ Hírét s birodalmát hogy nyújtsa szablyája.”

 

1864-ben írta Atilláról Amadee Thierry francia történész, aki a mai napig a legnagyobb Atilla kutatónak számít: „Atilla-, Árpád- és Szent Istvánban van megtestesülve a három korszak, melyre a magyar nép hős története oszlik, s e jellemmel tűnnek ők fel a hagyományban, hogy az idők különbözése daczára is egy közös cselekvényre összeműködnek, s egymás fiai nem csak test, hanem lélek szerint is. Atilla szellem bolyong e hőskölteményi trilógia fölött. Uralkodik rajta, s betölti azt nyílt vagy titkos közbejövetelével. Mint a magyar nemzet elválaszthatatlan védura, nem marad idején attól létének egy fejleményében sem. Midőn a nemzet változik, ő is vele változik, átalakul vele együtt, s mindebben az övé a főszerep.”

S egy mai méltatás, a szintén francia Eric Deschodttól: „Atilla, a kor legnagyobb egyénisége volt, sok tekintetben az élete azonban a mai napig misztérium maradt. A IV. század végén, Ázsiából Európába érkező lovas kultúrájú nép uralkodójaként, az Uráltól a Dunáig terjedő hatalmas birodalmat alapított és térdre kényszerítette a dicső Római Birodalom örököseit, a kor két nagyhatalmát, Konstantinápolyt és Rómát. Ötvennyolc éves korában váratlanul meghalt, mielőtt elindította volna végső hadjáratát Nyugat ellen. Sikerei és tettei ismertek, az igazi személyisége azonban kevésbé. Korabeli hiteles források szerint beszélt latinul és görögül, nyitott és kíváncsi volt mindenre. Pontosan az ellentéte egy primitív és brutális embernek. Kíméletlen és kegyetlen is tudott lenni, de kíméletlenségben és kegyetlenségben a római császárok magasan felülmúlták, anélkül, hogy megközelítették volna bravúros tetteit és zsenialitását. Tudjuk, hogy sok embert megöletett, de senkit sem üldözött a hite miatt, minden vallást tiszteletben tartott. Nagy politikus volt? Ez nem megfelelő kifejezés kivételes személyiségére. Elbűvölő, ellenállhatatlan tárgyalófél volt. Ugyanakkor képes volt egyesíteni, megszervezni, irányítani több ezer kilométeres távolságú területeken élő, függetlenségre szomjazó népeket, és Ázsiától Európáig győzelmes hadjáratokra vezetni a kor nagyhatalmai ellen. Ezt a teljesítményt későbbiekben, soha senki más nem volt képes túlszárnyalni.”

Atilla képe megjelenik az 1358-ban, Nagy Lajos király megbízásából elkészült Képes Krónikában is. Nem harcosként, hanem bölcs uralkodóként lép elénk. A magyar hagyomány ezt az Atilla képet fontosnak tartja tovább örökíteni, jó uralkodóként jeleskedő királyként mutatja be őt. Tehát fontos tudni, Atillát királynak, a magyarok királyának írják le. Az ő vezetésével a Kárpát-Hazába beérkezett nép cselekedetét, amely időszak alatt ő a magyarok királya, „primus ingessusnak”, eső bejövetelnek nevezik krónikáink. A második bejövetelt, amely Álmossal indulva Árpáddal koronáztatott meg, második bejövetelnek, azaz „secundus ingressusnak” nevezik ugyanitt.

← Atilla a Képes Krónikában

A „Krónika a magyarok tetteiről” vagy másképpen a „Bécsi Képes krónika” (1358) latin nyelvű magyar krónika írója Kálti Márk. Az ő művéből idézek: „Akkor egy lélekkel, egy akarattal mind a kapitányok kivonultak Szittyaországból, benyomultak a besenyők, fehér kunok, majd a szuzdaliak, ruténok és a fekete kunok földjére. Továbbhaladva, eljutottak egészen a Tiszáig; körülnéztek ezen a tájon, s egy szívvel azt határozta az egész gyülekezet, hogy feleségeikkel, barmaikkal nem vonulnak tovább”.

„Úr megtestesülése utáni négyszázegyedik, a magyarok Pannóniába történt bejövetelétől számított huszonnyolcadik esztendőben a magyarok, vagyis a hunok, a rómaiak szokása szerint, egyetértő akarattal királyul emelték maguk fölé Atillát, Bendegúz fiát, aki előbb a kapitányok közé tartozott; ő pedig öccsét, Budát rendelte fejedelemmé és bíróvá a Tisza folyótól a Donig; magát a magyarok királyának, a földkerekség rémének, Isten ostorának neveztette: Attila, Isten kegyelméből Bendegúz fia, a nagy Magor unokája…”

Majd később: „Úr megtestesülésétől számított hatszáz hetvenhetedik évben, száznégyes esztendővel Attila magyar király halála után, III. Constantin császár és Zakariás pápa idejében - mint az meg van írva a rómaiak krónikájában - a magyarok másodízben jöttek ki Szittyaországból, ilyeténképpen.” (…) „Csaba Attila törvényes fia volt, Honorius görög császár leányától; az ő fiait Edöménnek és Ednek hívták. Mikor a magyarok másodízben tértek vissza Pannóniába, Edömén atyjának és anyjának nagyszámú atyafiságával jött el, mert anyja khvarezmi származású volt.” Az első bejövetel éppúgy a magyarokra vonatkozik, mint a második s ilyen módon Atilla természetesen a magyarok királyaként szerepel.

„A IV. század hun a világtörténelem színére lépő Hunok voltak a hajdankor massagétái, akik nem mások, mint a IV. században megjelent HUNOK.”

„Midőn a Hunok Kr. u. 375. után Kaukáziából felkerekedtek….és saját nevük alatt Nyugat-Ázsia és Európa népeinek magukat bemutatták, (a történet­írók) nem sejtették, hogy a Hunok legyenek az egykori Masszagéták és a Hunokat China falai mögül vezették Európába.”

 „Atilla Hunjai… Kaukáziából, melynek mint láttuk, ős régi lakói és nem a chinai falak mellől jöttek Europába. Emlékük a Kr. előtti II. század óta szakadatlan előfordul Arménia évkönyveiben, hol HUN, hol MASSAGETA néven…. fegyvereiktöl görögök, örmények, perzsák rettegtek…. barátságukat mindenki kereste és nagyra becsülte…. erejük a fél világot bámulatba és rettegésbe ejtette….. nem szükséges bizonytalan hipotézisekhez folyamodnunk eredetük és hatalmuk megfejtése végett…… a Hunoknak megjelenésekor éppen Keleten élt Szent Hieronym őket egyenesen Kaukázia bérceiből, a vaskapuk mögül, a MASSZAGÉTÁK földjéről vezeti.”

- Lukácsy Kristóf

Procopius: »Massagetas, sive ut iam vocant Hunnos«, »Atillam, Massagetarum, Scytharumque exercitu armatum adversus Aetium processisse…«

Belisar: »Aigan parentes babui Massagetas, sive ut iam vocitant Hunnos« (»De bello Vandalico«).

Evagrins: »Hunni, olim Massagetae…«, »Hunni qui et Massagetae…«

← Atilla a Thúróczi Krónikában

A mai kor szégyenkezhet a további felsorolásokon is, hiszen Atilla alakját megfestette az 1848-49-es szabadságharc legendás alkotója, Than Mór is, 1870-ben, Atilla lakomája címmel. Ez a kép, amely a mai napig a legismertebb Atilla megfogalmazás, a fiatalkorában mutatja be a királyt. Egy hatalmas méretű pannóról, táblaképről, táblafestményről van szó. A hiteles mű Priszkosz rétor korabeli beszámolója alapján készült. (Priszkosz rétor 410-420 között született és 472 után halt meg. Keletrómai- bizánci- diplomata, történetíró volt. 448-449 körül járt Atilla udvarában, amiről, más egyebekkel együtt, nyolc kötetes művében számolt be, amit a követjárás után 23 évvel fejezett be.) A tudós diplomata nagyon egyszerű, nem külsőségekben, hanem emberi megjelenésével és sugárzó egyszerűségként ható személyként írja le Atillát, s ezt próbálja a festészet eszközeivel megjeleníteni Than Mór. A képen, jelenetbe ágyazva szerepel Atilla. Jobb kezével kedvenc gyermekét, Csabát öleli át, két oldalán, részben az énekmondók, akik a király hőstetteit énekelik meg, részben az idős harcosok láthatók, akik már nosztalgiával, illetve szomorkodva, hogy már maguk nem vehetnek részt ebben a harcban, veszik körül Atillát, és élik át a történéseket. Ez azonban nemcsak a magyar krónikákban szerepel így, a hozzánk képest baráti vagy ellenséges népek hagyománya is egyformán magyar királynak írja le Atillát. Még azok is, akik gúnyolódva vagy éppen dühöngve írnak róla.Van egy kép Atilláról az 1480-as években megjelent Thúróczi Krónikában, amely azt a képet örökíti tovább, amely a bölcs, idős uralkodót állítja elénk. A jobb kezében kard, a bal kezében, lándzsa végen a Turul madaras zászló látható. Itt ugyanaz az alak jelenik meg, amely már a Képes Krónikában is elénk tárult. Ennek a szakállas öregúrnak meglesz aztán a folytatása, érdekes módon azonban nem Szent Lászlóban, akiben egyébként a harcos Atilla tettei majd folytatódnak, hanem Szent Istvánban. Ez a szakállas, bölcs, idős uralkodó Szent István számára szolgálja majd az előképet a hazai hagyományokban.

Az eddigi pozitív kép után következzék a torz Atilla kép. Amadee Thierry hangsúlyozza, hogy amelyik egyértelműen negatív szereplőként állítja be Atillát, kifejezetten a latin nyelvterületre jellemző. Már a germán nyelvterületen élesen kettéválik ez a kép. Van egy jóságos uralkodó, viszont létezik az északi germán népeknél egy rendkívül torz, egy vérengző Atilla kép. Atlinak nevezik őt, s az Edda-dalokban fogalmazódik meg. Két ilyen dal is ránk maradt. Ám a germán hagyományok alapvetően szimpatikusnak rajzolják meg Atillát. Az őt rossz színben bemutató északi énekek kivételesnek számítanak a germán nyelvterületen. A latin nyelvterületen- a későbbi olasz és francia részről van szó- kifejezetten negatív szereplő Atilla. Olyannyira, hogyha ma Olasz-, vagy Franciaországban fölveti az ember Atilla nevét, nem is kell semmi mást hozzáfűzni, már villámlanak a tekintetek. A legcsiszoltabb modorúak is gyűlölettel nyilatkoznak meg róla. Tudósi berkekben is így reagálnak erre a névre. Fenekedő gyűlölet veszi körbe ezen a területen Atillát, mintha ma is itt élne közöttünk és közvetlenül lehetne őt gyűlölni. Atilláról hiába mondjuk, hogy már 453 óta, tehát 1560 esztendeje meghalt, már a neve emlegetése is szorongást vált ki mindazokban, ezek persze lehetnek magyarok is, akiknek nem tiszta vele kapcsolatban a lelkiismeretük. Egyértelműen erről van szó.

Egy ostorozó, számon kérő jellegű emberről van ugyanis szó, aki kifejezetten azért küldetett a világra, hogy megkérdezze tőlünk, rendben van-e a lelkiismeretünk. Amikor a világban, a vezetők szintjén, nagyon nagy területeken nincs rendben a lelkiismeret, akkor a visszavágás büntető hadjárata sorozatban kel életre. De ennek így kell történnie, hiszen másképpen nem tudjuk a világot a bűntől, a szennytől megtisztítani. Amikor mi Atillát ébresztgetjük, abban van egy alig titkolt vágy és remény is, hogy eljött az ő ideje. Éppen elég mocskot hordott össze a világ, gátlástalan hazudozással, amelyekről azt hisszük, hogy föl lehet rá építeni az újabb évszázadokat. Nem, nem lehet! Érezni lehet, a levegőben van, hogy eljött Atilla ideje. A tisztulás és a tisztánlátás ideje.

Vegyünk egy példát. 1990 tájékán az addigi Magyar Néphadsereget átnevezték Magyar Honvédségre. Addig szeptember 29-én volt a néphadsereg napja, amit most, az új név hatására, áttettek május 21-re. Amikor a Rákosi-rezsimben a Néphadsereg Napját megállapították, nem tudták, hogy szeptember 29-e nemcsak a pákozdi csata emlékdátuma, hanem Szent Mihály napja is. Szent Mihály pedig az égi seregek vezére. Ez alatt az idő alatt tehát Magyarországot Szent Mihály védte, a néphadsereg egyébként erre teljességgel képtelen lett volna. Amikor május 21-re került a Magyar Honvédség Napja, egészen biztosan nem tudták, hogy ez a nap, azon túl, hogy 1849. május 21-én szabadult fel Buda az osztrák császári megszállás alól, a honvédseregek ekkor vették be Buda várát, nem tudták, hogy ez ugyanakkor Atilla napja is. Nem tudták, mert ez a nap a naptárban el van rejtve. Csak ha az ember alaposan tanulmányozza, akkor döbben rá, hogy egy ilyen szentje is van a római katolikus egyháznak. Szent Ethelbert a neve, s már az 1900-as évek elején, a hivatalos naptárban ott szerepelt zárójelben, hogy Ethele. Ez volt eredetileg Atilla napja. Valami úgy dolgozik a mi történelmünkben, olyan láthatatlanul és észrevehetetlenül, hogy az ember csak kapkodja a fejét, miközben azt kérdezi, ennyire egyszerre jelentkezhetnek a véletlenek? Hogy amikor az égi seregek vezére, Szent Mihály már megtette a kötelességét, tehát túléltük azt a borzalmas sorozatot, amikor egyáltalán nem volt garancia arra, hogy maga a nemzet egyáltalán megmaradhat, akkor elkövetkezett Atilla ideje. 1990 óta Atilla oltalmában a Magyar Honvédség és hazánk is.

Van persze pozitív Atilla kép a latin nyelvterületen is. Ez a kép a XVII-XVIII. század fordulóján született Itáliában, az 1600-a évek vége, az 1700-as évek eleje időszakában. Itt nem pusztán barbár, romboló, tömeggyilkosként, városok feldúlójaként szerepel Atilla, hanem szeretni való alkotóként is. Az őt ábrázoló kép melletti szöveg a következő: „Aquileia lerombolója, de Udine felépítője.” Udine városa tehát a mai napig alapítójaként tiszteli Atillát. Amadee Thierry egy sereg más helyet is említ, ahol az 1800-as évek második felétől a mai napig tart Atilla tisztelete. Lengyel Dénes Régi magyar mondák című könyvében (29. o.) így ír a város alapításáról: hosszú ostrom miatt Atillának téli szállásra is szüksége volt, ezért elhatározta, hogy Aquiléia közelében erősséget építtet. Csakhogy ott sík volt a föld, sehol dombot nem talált. Ezért Attila hegyet teremtett: a katonák sisakjában és pajzsán földet hordatott, úgyhogy három nap alatt – mintha varázsszóra történt volna - állott a hegy. Arra a hegyre építtette Atilla azt a várost, amelyet ma is Udinénak hívnak. Jól tudja ezt Udine egész népe, s a város négyszögű tornyát most is így mutogatja a bámuló idegennek: „Ihol Atilla tornya!” Mutatják azt is, hol állt a trónszéke, hol volt a palotája.

Térjünk vissza a gyűlölködőkhöz, a torz képhez, amely gyűlöletet gerjeszt a mai napig. Paolo Giovio, híres humanista Atillát ábrázoló képéről van szó. Ránk maradt, számtalan másolata is van. Ezen az 1585-ben megjelent képen bemutatják a világ számára a bakszarvú, kecskeszakállas, kutyafejű Atillát. Ezzel a képpel ijesztgetik a mai napig a csecsemőket olasz és francia földön. Vagy itt van a híres német filmrendező, Fritz Lang 1924-ben készült némafilmje, amit a német Nibelung-énekből készített. Ebben Atillát fél állati lénynek ábrázolják. A mai napig ez a kép befolyásolja az egész nyugati világ véleményalkotását, amelyben benne van az Óceánon túli terület, sőt Ausztrália is. Ennek a világnak ilyen az Atilla képe. Az első világháborúban az Amerikai Egyesült Államokban az Atilla hunjai kifejezés nem is a magyarokra vonatkozott. Ebből az időből ismert egy amerikai háborús plakát, amely közvélemény formáló szándékkal született meg, s amelyen a felirat a következő: Halt the Hun! Állj, hun! Ezen a plakáton a hun kifejezés a Német Birodalomra vonatkozik és a német hadseregre. A Vilmos császár korabeli német hadsereg csúcsos rohamsisakja látható az amerikaiak által megzabolázott hun harcos fején. És ez a kép, ezekben az emberekben, a mai napig él. Az amerikaiak, illetve II. világháborús szövetségesek örökölték ezt az első világháborús antant hatalmaktól vett hun képet és még a II. világháborúban Hitlert is hunnak, Atilla utódaként becsmérelték. Így próbálták visszamenőleg hitelteleníteni Atillát.

Atilla - Esterházy kastély 

Térjünk ismét haza, Atilla kép után kutatva. Az 1600-as évek vége, az 1700-as évek eleje, amikor felépítik a kismartoni (ma Eisenstadt) kastélyt Eszterházyék. A homlokzatot királyok képei díszítik, köztük található Atilláé is. Páratlan mű, előzmény nélküli a művészet eme ágában. Atillát megmintázva egy fiatal, tettre kész, rendkívüli lelki erővel bíró alak áll előttünk. Rejtélyes nézésű, megbabonázó, kifejezetten sugárzó, rabul ejtő. Külön érdemes megfigyelnünk a domborművön szereplő Atilla fejdíszét. Ez nem szokványos korona, de nem is szokványos harci sisak. Bármelyik korban is örökítették meg, jelenítették meg Atillát, úgy látszik, az alkotók nagyon is tudták, hogy mit is kell tisztelni Atillában. Ugyanis itt a művész által megalkotott fejvédő sisaknak indul, de aztán túlburjánzik rajta, felfelé és oldalirányban az, amit első olvasásra strucctollnak nézünk, vagy növényi mintának, ami mindenképpen a szellemiség eleven kiáradásának képjele. A barokk időszaka, egyértelmű ez a kép-jel használat. Ez tehát azt jelenti, amikor Atilla elindul a pályáján, valóban harcosi küldetést kap a környezetétől. A fejfedő mindig a készen kapott szellemi javak összességét jelöli. Tehát, mire hívja őt a saját környezete? Arra, hogy harcban legyen legyőzhetetlen. De az ő valódi küldetése túlnő ezen. És ami ezen túlnő, az már az ő saját szellemi kisugárzása. Azt nem a környezetétől kapja. Ez hatalmasan túlnő ezen a hadi erény foglalaton, amit a sisak fogalmaz meg, és pontosan ebben rejlik az atillai küldetés lényege. Az 1600-as évek elejének, az 1700-as évek elejének embere segélykéréssel fordul Atillához. Nincs remény, a reménytelenség az úr akkor is, s aztán az 1945 és 1990 között élő magyarságnak is ez az érzés jut. 1686 előtt mindenki úgy vélte, a törökök örökre itt maradnak. 1970-ben sem hitték az emberek, hogy az akkori kor „törökjei„ is elmennek egyszer. Már az öröklakásokat is megvásárolták az akkor ideiglenesen nálunk tartózkodók. 1664-ben Nádasdy Ferenc kiadja a Mauzóleum című metszetgyűjteményét, ahol, akárcsak az Eszterházyak Kismartonban, ő is összegyűjti a királyokat. Kényszerűségből természetesen a Habsburgokat is, egészen az ő koráig. Ez a képgyűjtemény tartalmazta az Atilla képet is, amit az akkori emberek szentképként tiszteltek. Nem volt rajta szabad semmit sem változtatni. A képen, a név nélküli szerző Atilla lába alá rajzolja a vésetet, a következő szöveggel: „Atilla a magyar népek 6. vezére és első királya.” Ebből is látható, hogy az 1600-as évek második felében semmi kétsége nincs a magyar arisztokráciának, a magyar társadalom legmagasabb rétegének, hiszen a metszetgyűjtemény nekik készült, hogy Atilla a magyarok királya. Azt is tudják, hogyha a hunokhoz viszonyítjuk őt, ott a hatodik, de csak vezér, ám a magyaroknak nem Szent István, hanem Atilla az első királyuk.

Ebben az időszakban kezdték el azt a koncepciót hirdetni, aminek alapján később, több évszázad múltával, Trianon bekövetkezett a magyarság számára. Ez a sötét szemfényvesztés az 1600-as évek elejére nyúlik vissza. Ott is a Mauzóleumban szereplő Atilla képet használják. Itt is megjelenik a Turul, Atilla koronájából száll ki, ez tehát koronája tartalma. Szellemi tevékenységének legmagasabb szintű megnyilvánulása maga a Turul. Géza fejedelemig a Turul volt Magyarország címere.

Atilla, bárhogy szerették volna titkolni, a népművészetben is helyet kapott. Pedig hangoztatták is, ha nincs a népművészetben jelen az alakja, akkor nem is létezik a nép körében. Az 1800-as évek második felében született meg a bizonyító erejű Dunántúli Pásztorbot. Ez a fafaragásos népi alkotás a szellemi élet csúcsa. A bot tetején megjelenik az Atilla név (így faragták a botra), a zászlón. A bot szárán 3 emberi alak foglal helyet: középen Atilla, legfölül Szent Mihály arkangyal és legalul pedig a vadász. Vajon honnan tudhatta a pásztor, az 1800-as évek végén, hogy az 1900-as évek közepén Szent Mihály és Atilla, egymást váltva a történelemben, Magyarországot fogják majd védelmezni? Atilláról szólva, meg kell említeni, hogy közötte és a népe között nem volt demokratikus kapcsolat., azért mert az ő uralkodói formája a hierarchia. A hierarchia szó jelentése pedig nem más, mint a Szent Rend, a Szent Uralom. Azaz, a hierarchiában mindenki a helyére kerül, nincs egyenlőség. Szerencsére. A hierarchikus rendszerben ugyanúgy működik a jó kicsiben, mint nagyban, vagy a még nagyobban. A vadász jelenléte a pásztorboton szintén a hierarchia meglétét hirdeti, ugyanis nem a vad gondoskodik a vadászról, hanem, a vadász a vadról..

Atillának két állandó jelzője van. Az egyik a „Malleus Orbis”, A Világ pörölye. Turóczi krónikája szerint Atilla gyakran mondotta: „Stella cadit, tellus tremit, en ego malleus orbis”, ami Arany János mesteri fordításában így hangzik, s ez olvasható az 1863-ban született Buda halálában: „Csillag esik, föld reng, jött éve csodáknak, ihol én Ihol én pörölye világnak.” A pöröly (pőröly) szó buzogány, fokos, kalapács, bunkó. Fegyver is, eszköz is, kalapács is. A másik ismertetője Atillának a „Flagellum Dei”, azaz, az Isten Ostora. Ha az ostort és a bunkót eggyé gyúrjuk, jogar lesz belőle. A magyar koronázási ékszerek közé tartozó jogar, ahol a bunkó a buzogányformát és a róla lecsüngő arany gömböcskék az ostort jelenítik meg. Az atillai tulajdonságok a jogarban rejtőznek. Mint „Malleus Orbis és Flagellum Dei”. Révai Péter koronaőr szerint is Atilla jelen volt a Szent Koronán is, ahol Dukasz Mihály helyett a Szűzanya volt akkor még látható. Alatta pedig Atilla és Buda képe szerepelt. Atilla keresztény császárként is szerepel. A két világháború között pedig volt olyan unitárius folyóirat, amelyet ki is nyomtattak, s amelyben az szerepelt, hogy „Atilla a mi egyetlen szentünk.” Az unitáriusok az ősvallás folytatóiként határozzák meg magukat. Ez is hivatalos vélemény volt részükről a két világháború között, s ennek az egyháznak egyetlen szentje volt, Atilla.

Összefoglalva: Három mitikus királyság van a mitikus magyar történelemben. Nimród a világ első királya, minden magyarnak szent őse, Hunor és Magyar apja. Minden krónikában szerepel a következő állítás: „Hunok, vagyis a magyarok.” Ugyanarról a népről van tehát szó, és a kérdést nem a szerint kell feltenni, a hunok vagy a magyarok jöttek-e először be a Kárpát-medencébe, hanem észre kell venni, hogy egyfajta küldetésrendszer váltja egymást, akár a nappalt az éjszaka, az alvást az ébrenlét, s ez a kettő a lehető legszorosabban tartozik egymáshoz. A magyarság első királya tehát minden magyar krónikában az emberiség történelmének legelső királya. Nimród elsőségének bibliai előzménye van, de nincs is olyan keleti, közel-keleti nép, amely ezt a hagyományt - bibliai ismeretektől függetlenül - ne tartaná számon. Ha a Tigris és Eufrátesz közötti ókori rommezőről kérdezik, a beduintól az iraki partizánig mindenki rávágja, hogy Nimród öröksége. A világ első királya után krónikáink a magyarság első királyával foglalkoznak, s e királyt egyöntetűen Atillának nevezik. Atilla címe a következő volt - és ezt az egész világon mindenhol tudták: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz fia”, magyarul ez azt jelenti: „Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére”. Azaz, a magyarság a Kárpát-hazát nem Árpád, hanem Atilla örökén tartja számon, s ezt az örökséget Árpád vezér újra valóra tudta váltani. Tehát nem 677-hez, a második honfoglalás idejéhez, nem is 896-hoz, amikor a honfoglalással megint visszajövetel történt, hanem Jézus születésének idejéhez köthető a magyarság kárpát-medencei jelenléte. Itt válik izgalmassá, hogy mit neveznek krónikáink „első bejövetelnek” (a „honfoglalás” szó sehol sem fordul elő, mindig „visszajövetelről” beszélnek!). Az „ingressus” nem honfoglalást, hanem bejövetelt, visszajövetelt jelent, és ha Atilla révén már bejövetelről beszélünk, feltevődik a kérdés, a magyar múltat kinek a személyével lehet elindítani? Itt csatlakozhatunk vissza Nimród személyéhez.

Atilla címéhez a Bendegúz fián kívül hozzáteszik azt is, hogy „Nagy Nimród unokája.” Atilla tehát nimródi küldetéssel lép fel, és itt egy királyság eszmetörténetét kell üdvtörténeti szinten foganatosítani. Fontos megjegyezni, hogy a szír őskereszténység szent könyvében az szerepel, hogy a három napkeleti bölcs Nimród kinyilatkoztatásában nézett utána a világ megváltója születési helyének. (Szíriában már az első apostoli nekilódulások után őshonos volt a kereszténység - így valószínűleg többet tudnak a dologról, mint például Rómában.) Atilla pedig Nimród unokája. Utána Csaba királyfin kívül csak vezérek és fejedelmek jelennek meg egészen Istvánig, a magyarok első királyáig. A Szent István-i fordulatot nem Gézából és Koppányból kell kicsiholnunk, ők ugyanis vezérek és fejedelmek, István viszont király, mint előtte Atilla. A keresztény krónikás ugyanúgy a magyarok első királyának nevezi mindkettőt. Erről tehát mindenhol tudnak a világban, a mi „rendszerváltóink” is birtokában vannak ezeknek az ismereteknek. Ők azonban hallgatnak, mert hallgatniuk kell. Gazdáik nem adtak még engedélyt nekik arra, hogy igazat beszéljenek. Ezért lettek némák, vazallusi esküjük is erre kötelezi őket.

IsTen Ostora

Hun Atilla király címe ősi nyelven SárKán - AranyIsTen, azaz NapIsTen

Atilla királyról Rudolf Steiner [magas szintű beavatott volt] azt tartja, hogy egy letűnt mágikus világ utolsó hírnökeként tűnik fel, és népe, a hunok/magyarok, Atlantisz örökségét hordozza magában. Steiner szerint Atilla Hun Népe rendelkezett a tisztánlátás képességével, jellemző volt rájuk az egységes, a nappali és éjjeli tudatra még el nem választott tudatosság, a természet szellemeinek közvetlen látása és megélése, az okkult erőkkel való tudatos együttműködés.

Rudolf Steiner Atilla-képében a hun történelmi misszió lényege, hogy a római kor „ahrimáni [ármányi] oldalról uniformizáló, az Ént-t gyűlölő, sőt az Ént kiirtó világhatalmat” létrehozó akaratát megtörje. Hozzáteszi mindehhez, hogy a hunok „élve mentek át a szellemi világba”, azaz megőriztek valamit a halál atlantiszi módjából. Az atillai küldetés lényege, hogy „az ahrimáni [ármányi] szellemet oly mértékben gyöngítette meg, hogy az már nem volt képes a belső szellemi impulzusok megsemmisítésére.

 Forrás: naphun.blogspot.com