AZ EURÓPAI HUNOK

A The Times világtörténelmi atlasz BP. 1992. A 94-95-ik oldalon van egy színes térkép. A cím az ókori világ válsága. Itt bemutatják, hogy felke­rekedtek a keletiek, s ellepték Eurázsiát. Egyszerre annyian lettek, hogy a Csendes óceántól, az Atlanti óceánig befolyták a kontinenseket. Terjeszked­tek a Tibetiek, a mandzsuk, a hsziungnok, a hunok, a zsuánzsuángok vagyis avarok, gótok és vandálok, berberek. És most jól figyeljük meg, hogy hol és mit támadtak mindannyian. Keleten a tengerpart környékén kialakult Kí­nai birodalmat, India északi részén a Gupta birodalmat, az új Perzsiát, ami a Párthus birodalom után következett, Görögországot, vagyis inkább írjuk úgy, hogy Bizáncot és Rómát.

Mik vannak ezeken a területeken? Központosított birodalmak. Olyan ál­lamformák, amelyeket írott törvényekkel kormányoznak és zsoldos hadsereg adót szed. A kommunista történészek nyelvezetével élve: ahol, megjelent az ember, ember általi kizsákmányolása. Ez nagyon fontos. Ez az első olyan nagy megmozdulás, amikor az ősnépek egyszerre igyekeznek helyreállítani az el­romlott területek társadalmát. Később még többször megpróbálják, sajnos sikertelenül. Állítólag ekkor ömlenek be a germánok és a szlávok Európába. Erre majd később visszatérünk. Itt csak annyit szeretnék még megjegyezni, hogy a hunok élettere nem szorítkozott a mai Góbi sivatag és a Huang-ho fo­lyam északi vidékén lévő területekre. A hun az ősnép egyik legrégibb ismert neve. Mindig jelen volt Eurázsiában. Az Európai szárny különböző nevek alatt mindig is itt volt. Aztán egyszerre kiderült róluk, hogy hunok. Rögtön felötlött mindenkiben a kérdés, hogy miként kerültek ide.

Hát egyszerűen. Kitalálták a népvándorlást. Mindenki megindult és vándorolt. Mentek a hadak, utána a marhák, juhok, kecskék, asszonyok. Szoknyáikba kapaszkodva a csóréfenekű, taknyos kölykek és pusztították a sehol nem lévő nyugati civilizációt. Hát ezeket a rémmeséket nem veszi be a gyomrom.

Hírtelen megjelennek a közép és nyugat Ázsiai hunok. Oda vándorol­tak. Lenyilazták a lakosságot, és ők telepedtek oda. Aztán átjöttek Európába. Csak az a baj az egészben, hogy Ázsia és Európa népeinek java része, ha kicsit visszább pillant saját eredetébe, kiderül róla, hogy szkíta hun származék. Ha jobban bele ássa magát a témába azt is felfedezheti, hogy ezek a nevek az ősnépet nevezik meg különböző időszakokban.

Írogatják, hogy azért lehetett népvándorolni, mert minden hun annyi fe­leséget tartott magának, amennyit csak össze tudott szedni. Az első feleség mindig hun volt, s az felülvigyázta a többit. Mikor a férj haza -, hazajött a háborúból gyorsan nekifogott a gyerekrendelésnek. Aztán a sok gyerekből sok harcos lett. A férfiak hazajártak, az asszonyok szültek és ilyen egyszerű az egész. A férfi volt a fő, s az asszony szerepe a termőfölddel volt azonos. Elfelejtjük azt, hogy a hunnak, szkítának, keltának, germánnak, pelasgnak, szikulusznak, etruszknak és bármilyen néven nevezett ősnépnek jelentős része matriarchátusban élt még időszámításunk után is. Ez a hun család­kép nem egyéb, mint sexhorror keverék. Az ősi családvédelmi törvényeket bemutatva csak alig kell elvessük a sulykot, hogy ezt a képet alakítsuk ki a világ előtt.

Tényleg létezett többnejűség. Tényleg a férfi nő viszonyát egész sor jog­szokás szabályozta régen is, és ahol ez létezik, ugyanúgy szabályozza ma is. Mindenki elfelejti, hogy az ősnép asszonyai ugyanolyan harci kiképzésben részesültek, mint a férfiak. Hát, ha ellésre szánt állatként kezelték, akkor mi­nek kellett nekik harci kiképzés, sőt fegyverzet. Számtalan esetet ismerünk - még a magyar történelemben is - amikor a férj távollétében vagy halál esetén a feleség állt a hadak élére.

A család fennmaradását tényleg szigorúan vett szabályok biztosították.
A kínai krónika is leírja. Például a férj halála esetén az első feleséget kötele­ző módon családjába vette annak fivére. A többit a legnagyobb fia, ha annyi idős volt. Az asszonyokat követték a gyerekek. Vérrokonságba voltak nevelő apjukkal. Töretlenül folytatták a család gazdasági tevékenységét, szellemi, harci hagyományait. De ez egy elég késői állapot. Attól az időszaktól be­szélhetünk erről, amelyet katonai demokráciának nevezünk. A többnejűség is csak a hosszan tartó, elég nagy emberveszteségekkel járó háborúk idején válik aránylag nagyobb méretűvé. Akkor sem volt minden hunnak hat fele­sége. Az is igaz, hogy az ellenséges vidékek asszonyait magukkal vitték. De az is, hogy ameddig jogilag (ahogy ma mondanánk) nem rendezte a viszonyt addig kívülállóként bánt a hadi fogoly asszonnyal. Az erőszakos cselekedeteket halállal büntették. Ha elfoglaltak egy települést és észre vették, hogy valamelyik házban szülőanya van, őrt állítottak az ajtó elé, nehogy valaki megzavarja az új élet világra jöttét. Ezt a szokást még az 1600-as években is nyomon lehet követni, például a székely-magyar hadviselésben.

Mindenki arról ír, hogy a hunok bőrruhában jártak. Nem volt textilipa­ruk. Még selymet hoztak a Kínaiaktól, de a többi bőrből volt. Én az ilyen dolgokat leíró uraknak egyetlen büntetést adnék, lovagoljon tíz kilométert bőr nadrágban gatya nélkül. Többet nem irkálna össze vissza. A sírokból előkerült hun leletek tanúsága szerint nagyon finom lenvásznakat készítet­tek. Használták a gyapjút. Fontak, szőttek. Az más kérdés, hogy a fejlett nyugat nem ismerte a gatyát. A hunok megjelenéség. Sem a római legioná­rius, de még a szenátorok sem használták. Vidékük éghajlata foglalkozásuk, életmódjuk, nem olyan volt, hogy ezt szükségessé tegye. Tényleg használták a bőröket ruhakészítésre a hunok épp úgy, mint utód népeik. A mezőgazda­sági tevékenység idején levetették a csizmát, amelyben elég kényelmetlen a földek között járkálni és bőr papucsokat vettek a lábukra, amelyet ma bocs­kornak nevezünk. Gyapjúból készült - nevezzük úgy - zoknit húztak és ezzel lépek a bőr lábbelikbe. Nem kell fetisizáljuk a hunokat és különösen zavaró ha „érdekességeket" találunk ki. Itt az ideje, hogy normálisan, em­berközelből tanulmányozzuk minden nép történelmét, hétköznapjait.

A rovás ABC-t mindenki hun-székely írásnak tartja. Érthető. A nagy bi­rodalmak alapvető írása volt, amit egy olyan igény alakított ki, hogy könnyű legyen, kis helyen elférjen, és ne töredezzen össze, ha lovon nagy távolságra viszik. Ennek egyetlen olcsó, könnyen megmunkálható anyag felelt meg - a fa. Ezért őrizték meg a hunok, s az örök útkészültségben lévő székelyek, germánok a rovásírást.

Milyen nyelven beszéltek a hunok, teszi fel a kérdést dr. Baráth Tibor.

Történészeink egy része szerint törökül. Ez olyan anakronizmus, mintha azt mondanám, hogy Beatrice az udvarhölgyeivel monokiniben strandolt. A legkésőbben elismert részük, Attila hunjai, az 5. Században éltek és nem szinte félezer évvel később, amikorra kialakul a török, a turk nyelvjárásból. A megállapítást arra alapozzák, hogy állítólag PRISKOS rétor Attila fele­ségét, ARYK KAN-nak nevezte. Sokan nem hitték, hogy „alig kan" volt a nagy király hitvese. Másképp a szó törökül „tiszta fejedelem" jelentésű. Nem nevet, hanem az asszonynak kijáró tisztséget jelentette.

Mikor előkerült az eredeti Priskos kézirat, barátaink legnagyobb bá­natára a név RÉKA, EREKA alakban szerepelt. Azért kár volt a kéziratra várni, mert bármelyik székely gyerek, kapásból mondta volna a Réka nevet. Dehát nem volt leírva. Pontosabban, hasonló jó magyarsággal, nem volt kiolvasva. A Réka névnek is megvan az értelme. Ősmagyar nyelven Ré = Nap, Ka = lélek, vagy Ereka: - e -ré -ka „ő a Nap lelke". Akkor már a török nyelv elindult egy egyéni fejlődési irányba. Sok régi hangot már más­képp ejtett, írt. Így, az annyit boncolgatott DEGGEZIK (Attila fia), ELLÁK, BLÉDA sem lehetett török név. A nagyszentmiklósi leleten, amely 1790-ben került elő és a Kunsthistorisches Museum-ban őrzik, több hun felirat szól hozzánk magyarul. Például két tökéletesen egyforma aranycsésze. Ezeken: a szöveg nagyon művelt rovással, azaz sok egybeolvasztott írásjellel ké­szült és mai helyesírással leírva ezt mondja: "Negyedik hun király, Oktár országa. Örökjogon vette barátoktól. Pontiak, lszter vidékiek, Uráliak, Ta­tárok ura." ,, ... a nagyszentmiklósi kincsek egyik arany tálcáján találjuk ... A jelek aránylag könnyen olvashatók s azokat mai helyesírásunkkal így írjuk át: "A diszen írt Irán honi rokonok állatnevekkel éltek, előny volt."

A Wiesbaden-i múzeumban őrzik a Rajna-vidéki hun lelet egyik da­rabját. Egy nyakperec, mely piros színű gránátdíszítéssel azonos technikára vall a Szeged határában talált poharakkal. Írja rajta az adományozó nevét ,,Ungár nénitől Ilonának ... ". A Kolozsvár melletti Apahídán talált hun gyű­rűk a nagyszentmiklósi kincs készítési technikájával azonosak. Az elsőn a monogram Etele, Attila, a másodikon „Csejte várura".

És végül nézzük meg mi történt a nagy hun élettér nyugatabbi részein Krisztus után.

Ázsiában a Balambér (Hős Farkas, Isten Küldöttje) törzs vezetésével megkezdődik a hunok egyesülése. 272-ben Berozamad szétveri a perzsákat, és visszaállítja a Pártus Birodalmat. Ôt már úgy nevelték, hogy bosszút kell állnia, mert 226-ban családját kiírtatják a perzsák. Gyerekként egy szolga
menekítette el a fehér hunokhoz.

Ez a birodalom csupán 54 évig állt fenn, mert Berozamad fia Kamszar lemondott, elhagyja a trónt. Miért? Gregor, pártus vérű herceg, felvette a paulinus kereszténységet. Ô a mi ismert Szent Györgyünk. Meggyőzte roko­nát, Örményország királyát, tegye államvallássá ezt a fajta kereszténységet. Ez meg is történt. Kamszar lemondásával perzsák teljesen elfoglalták a pár­tus birodalmat. Ennek ellenhatásaként 375-ben az ázsiai hunok egyesülnek Ruga, Otkár, Mundzuk vezetésével. Központjuk Khorezm volt. Az ókori kul­túra fellegvára. Az arabok innen eredeztetik csillagászati tudásukat. Badiny Jós Ferenc Djakanov professzorral elemezték a nevet. Az ősi írások ismereté­ben rájöttek, hogy ebből indul ki: K - H - R- Z - M. Értelme: KU - MAH - AR - IZ - MA. Vagyis: nagy - hatalmas - nemzetség - földje. Lakosai közé sorolják a szkíták különböző területein élő népességének neveit: daha, szaka, massageta, kus, euthalita, hun, szarmata, khorasimini, subar, magiar.

Ha már Badiny úrnál tartunk, engedtessék meg nekem, hogy ideiktas­sak egy idézetet, melynek az érdekessége, hogy az agg tudós megfogalmaz­za az egységes eurázsiai birodalom létét, holott erről még ő nem hallhatott, de a tények kényszerítik, hogy így írjon:

„Ázsia népei mind beletartoztak a Hun Birodalomba, melyet Atilla szervezett meg (kivéve a kínaiakat). Már mondtuk, hogy csak nyelvjárásbeli különbség volt beszédjük között, és igen sok törzsbe tagozódtak, akiket az azonos faji öntudat tartott egybe."

Tényleg Ázsia népei egy nagy szkíta-hun birodalomba tartoztak. De én a kínaiakat sem venném ki innen, miután tudom, hogy kik írták meg az általunk ismert történelmüket. De nemcsak Ázsia népei tartoztak bele. Nyu­godtan használhatjuk az Eurázsia kifejezést, beleszámítva a Bizánci és a Római Birodalmat, melyek a hunok adófizetői voltak. Annak ellenére, hogy ezt szinte patologikusan tagadják.

,,E népek áradatában azonban mindig megmaradt egy vezető nép, me­lyet a karizmatikus származástudat tartott egybe, és a , tudást' apáról fiúra adták tovább. Ahogy ma is mondjuk, pl. fő-város, fő-rendező, fő-bíró stb ... úgy e Nagy Népség tengerében - ,Fő - Nép=nek nevezték a vezető és uralko­dó törzset. Ezt a ,fő-népet' írják a nyugati krónikások ,Királyi Szkíta' néven. A Nagy Nép nyelvén azonban a nevük: SZAK-A. (Sumirul „SZAK" ,,fej, fő'. SZAK-A „A FŐ" népre vonatkoztatva - ,,Fő-Nép azaz a vezető, uralkodó törzs.)"

Maga a hun szó Badiny úr szerint elsőt, legkiválóbbat jelent. Szerintem eredet, forrás, ősnép értelemben. Azon tavak neve, melyekből patak ered, onnan csordogál, csángál kifele „csang-hu" vagyis a patak forrása - a mai napig is így használják számos himalájai tó megnevezésére.

1808-ban a „Hármas Kis Tükör" írja:

,,A magyarokkal ugyanazon egy nyelvű nemzet, a régi szittyáknak ta­gadhatatlan maradékai 374. esztendő táján jöttek Magyarországba."

A Tarihi Üngürüsz ezt az eseményt 373-ra teszi. Badiny úr azt írja, hogy a történetírók szerint három ízben jöttek Magyarországra, éspedig: először a hunok, majd a vár-kunok, vagyis avarok, és utoljára a magyarok neve alatt. Én rettenetesen tisztelem az idős tudóst. Ôt tartom napjaink legbátrabb tör­ténészének. A sumér kutatásaival mozgalmat indított. Mindemellett meg kell jegyeznem, hogy a szkíta népek ittléte a mai kutatások tükrében egész más képet mutat. Hunor és Magor népe 6500 évvel ezelőtt érkezett ide. Itt (olyan lakosságot talált, akiknek a nyelvét értette.

Még néhány éve azt állítottuk, hogy a magyaroknak a hunokhoz és az avarokhoz semmi közük. Az én véleményem is ez volt. Hiába neveznek minket Hungáriának. Hiába az avarokat vár-kunoknak. Aztán elkezdtem olvasgatni, gondolkodni s szép csendesen megvilágosultam, mint Buddha.

Van egy székely mondás: ,,Akinek nincs, annak nem is megy el." Mert ma újból kezdjük, hogy miért jött Balambér király Pannóniába, vagy utána Kattar-Kádár a Volga-Don környékéről. A szakirodalom velük együtt uralkodóknak jegyzi Ul-Din-t, Mundzuk-Bendegúzt, Atilla király apját, de annak testvéreit Oktárt és Rugát, valamint az utóbbi fiát Edihunt (Edikon).
A nyugati történészek sokat emlegetik Odoakert és Hunulfust, valamint unokáját Tulnát. Ismerjük még Mamást és Atakánt, Atilla nagybátyjait. Ez a két hun királyi rokon Theodosius császár udvarában annak pénzén élte a „nyugati" életet, amit a hunok megalázónak tartottak. Atilla parancsára mindkettőt kivégezték.

De egy ilyen rövid idő alatt honnan ez a nagy királybőség a hunok között? Számottevő lenne még akkor is, ha ezek pünkösdi királyok lettek volna. Ez abban az esetben, ha úgy fogjuk fel a hun birodalmat, mint egy központosított államot, melynek van egy királya, aki fején koronával vágtat
ide-oda, s villogtatja kardját.

Ez nem így volt. Láttuk, hogy az óriási területeken élő hun nemzetségek, ágak, családok békeidőben élték saját hétköznapjaikat. Háború esetén törzsekbe, törzsszövetségekbe tömörültek. Ezek a szövetségek nem aláren­delő, hanem mellérendelő viszonyban voltak egymással. Ha vezetőik úgy határoztak, hogy nem vesznek részt a háborús idők tevékenységében, akkor egyszerűen félreálltak. Nem lehetett kényszeríteni őket. Esetleg csak úgy kerülgetve, szőrmentén. Nézzünk meg egy ilyen példát.

Bizánc igyekezett éket verni a hun törzsek közé, és rávenni egyiket-má­sikat, hogy vonja ki magát a folyó vagy bekövetkezendő hadműveletekből. A kaukázusi hunok fővezére, Abars, a kelet- római követek híreire feldühödve kihirdette országa semlegességét. Ugyanez történt az a kazirok-kal, akikhez Bizánc gazdag aranykincseket és más értékes ajándékokat küldött. Az idős Kuridak azonnal értesítette Atillát. A király rovásírásos levelében értesítette Abarsot érkezéséről, és néhány napra rá ott is termett. Atilla egyre duzzadó hadával az a kazirok ellen vonult, és kivégeztette a megingott vezéreket. Az egész terület élére fővezérnek Abars fiát, a 18 éves Ellák-ot nevezte ki.

Számtalan hadjáratot ismerünk Atilla életében. De mindeniken nem vehetett részt. Nem is kellett. Egy háború megvívása elsősorban annak a törzsnek a feladata volt, amelyikhez legközelebb lakott az ellenfél. Ha segít­ségre volt szüksége, hívta a szomszédos törzseket is. Ez a szokás több mint ezer évig fennállt még Atilla halála után is magyaroknál, székelyeknél. A hadműveletek időzítése, elindítása a legfőbb vezérnek, a Magasságok Fekete Párducának joga és egyben feladata.

Például. Theodosius bizánci császár kezdte szervezni a hun központi hatalom elleni összeesküvést. Megígérte a körülötte lévő törzseknek, hogy ezután nekik fizetnek adót, ha segítik őket. Igen ám, de közben a két római birodalom területén élő népek mozgolódni kezdtek. Aetius, aki együtt nőtt fel Atillával, és abban az időben a Római Birodalom legnagyobb hadvezére volt, gyorsan rávette a császárt, küldjön követeket Rugához, akik kikönyörgik a segítségét. Azt tudták, hogy a király valahol a mai Belgrád közelében tartózkodik. Mikor a követek odaértek, nem engedték, hogy leszálljanak a lóról, mert a király is lóháton fogadta őket. De nem Ruga. Ö néhány nappal azelőtt meghalt, s a hunok Atillát választották királynak, vagyis legfőbb vezérnek. Erről ők nem tudtak, mert útközben nem akadt egyetlen hun sem, aki ellátta volna hírekkel az idegeneket.

Priskos írja le az eseményeket: amikor a követek hangoztatni kezdték, hogy milyen gazdag és gyönyörű ajándékokat hoztak, Atilla egy intéssel elnémította őket, és tökéletes latinsággal közölte velük a következőket:

,,Raj­tatok múlik, hogy háborút vagy békét akartok. Én háborúra indultam, de a békét megkaphatjátok feltételeim teljesítésével:

1. Mától kezdve nem adtok több segítséget sem a fellázadt hun törzseknek, sem a hunok ellenségeinek. 2. Azonnal kiadtok minden hun lázadót és szökevényt, aki római terüle­ten van. 3. Ugyan úgy kiadtok minden római hadifoglyot, aki a lázadókkal hazatért, vagy megváltjátok őket fejenként 8 arany solidus fizetésével.... 6. Császárotok eddig 25200 arany solidus adót fizetett évente a hun királynak. Mától kezdve ennek dupláját, vagyis 50400 solidust fizettek évente."

Mikor azok alkudni próbáltak csak annyit mondott: ,,A választ most, itt - előttem - azonnal meg kell adni. .. " Ebből kiderül, hogy Atilla újon­nan választott király volt, de egyáltalán nem volt újonc a külügyekben sem, hogy a hadvezetésről ne is beszéljünk. Ezért is választották meg királynak nagybátyja halála után. Hadjáratai idején bátyjára, Budára, bízta a pannóniai részek vezetését. Arra a Budára, akit másfél százada siratunk, hogy Atilla megölte és a testét a Dunába dobta. Ez nem történelmi tévedés vagy elírás. Ez szemenszedett hazugság. Ezt állítólag Jordanes találta ki és írta le Kr.u. 551.-ben. A ;,Gótok Története" című munkájában, Ô kezdi Atillát úgy nevezni, hogy testvérgyilkos, akinek sem elődje, sem utódja nincs. (Ha ő és nem későbbi „másolói")

Erre a szemenszedett „történelmi igazságra" fel kell említenem a Nibelung éneket. Az utolsó részben, ahol Kriemhild, akkor már Atilla felesége, felszó­lítja a hun harcosokat, hogy bosszulják meg első férje Szigfrid meggyilkolá­sát egész másképp írja le a történteket. A nagy cselszövő, Hagen ellen lovagi megmérettetésre induló Budát, az ellenfél dalnoka, Volker orvul leszúrta.

Mégis mi lehet a történelmi igazság Buda haláláról?

II. Theodosius bizánci császár felkelést robbantott ki, és megtámadták a hunok dunai, tengeri kikötőit, tárházait, hajóit. Minden történelmi forrás egybehangzóan állítja, hogy Atilla és Buda együtt szállják meg Illyricumot és Trákiát. A csata Cherson-nál zajlott. A vesztes kelet-rómaiak 6000 font aranyat fizettek hadisarcként, és évi adójuk megduplázódott. Mikor azonban a tengerek megtisztítását írják le a régebbi történészek, már csak Atillát em­lítik, és Budát nem. Még Jordanes sem mondja, hogy visszatért volna Buda a Krím félszigeti Cherson-ból. Ugyanezen években, 441-442-ben, folyik a hunok perzsiai hadjárata, ahol Atilla nem vesz részt, mert az akazir és a kaukázusi hun seregekkel végeztette a hadjáratot. De Buda sem. Tehát Buda halála a trákiai - konstantinápolyi - chersoni hadjárat trákiai szakaszában következhetett be.

Milyen igazságot tartalmazhat mégis a germán hősmonda. Mert a germánok más, teljes mértékben a kor képébe illő eseményeket is leírnak a nagy hun király birodalmáról. Például Walthari és Hiltigundi legendájában, melyet először papi ember jegyzett le latin nyelven, érdekes dolgokról tudósít. A Gibiho király által vezetett frankok Atilla adófizetői voltak és kezesként egy előkelő ifjút, Hagent küldték a királyi udvarba. Ugyanúgy a burgundok, akik Hiltigundi királylányt adták kezesként. A nyugati gótok királya Alfari fiát, Waltharit. Az is kiderül a mondából, hogy az ott élő fiatalok teljes szabadságot élveztek, Atilla rangjukhoz méltón neveltette őket. Olyan kiképzést kaptak, hogy szinte legyőzhetetlen hősökké váltak a fiuk. A királylány Atilla kincseskamrájának őrzője lett. Hát így látták mások valójában az „emberevő, kutyafejű" hun királyt.

Más ilyen jellegű csodás mesét is tulajdonítanak Jordanesnek. Állítólag ő írja le, hogy a catalauni csatában elpusztultak a hunok, és eltűnik a Hun Biro­dalom. Jordanesre fogjuk, de ez több mint bizonyos, hogy a XI. század utáni történelem kitalálók hamisításai, amit Jordanes nevéhez kapcsolnak. Ebben az időben még, Aetius kérésére, Atilla hun birodalma élelmezte a nyugat-ró­mai birodalmat, és védte is. Aetius többször segítséget kért tőle. Atilla serege többször nyugatra indult emiatt. Így „veszített" 451-ben csatát Catalaunnál. Jordanes szerint közel 200 000 hun harcost temettek el itt. Csak az érdekes az egészben, hogy a ma Locus Mauricus néven ismert területen óriási ásatásokat szerveztek, és nem találtak legalább egy hun harcos csizma patkóját, vagy akár egy kilógó lólábat. De azért állítólag találtak egyetlen-egy „valamit". De hogy az a valami milyen hun izé lehet, arról a mai fáma sem szól.

Mégis miért kellett a catalauni csatát 451-re tenni? Mert azon év augusztusában összeült a Niceai zsinat. A hun csapatok az új kelet-római csá­szár, Marcianus, szerződésszegése miatt, vagy másért, épp ezen a területen tartózkodtak. Ez kitűnik a zsinat által összeállított okiratokból. A Niceaban összegyűlt zsinat, eredeti tervétől eltérően, beveszi a paulinus keresztény kánonba a hunok istenasszonyának tiszteletét, akit Krisztus anyjának, Má­riának, és mindezek tetejébe Napba Öltözött Asszonynak nevez. Tehát meg­jelenik „hitükben" a hun Istenanya az őskeresztény Nagyboldogasszony - ha még egy halványabb formában is. A nem létezett catalauni csata 451 júliu­sának első hetében kellett volna lezajlódjon, míg a Niceai zsinat 451 augusz­tusában volt. Hát hogy is lehetne elismerni, hogy egy őskeresztény katona iránti félelemből veszik be a kánonokba az Istenanya tiszteletét. Hogy sen­kinek eszébe se jusson az eset, el kellett küldeni Atillát Catalanaumig. Ott is úgy el kellett rendezni, hogy senkinek eszébe se jusson összekötni a nevét a Szűzanya kultusszal.

De ennél cifrább dolog is van. Azt állítják, hogy a csata után, 452-ben, Leó pápa járul Atilla elébe békeajánlattal, amit a hun király el is fogadott. Azt is megírták, hogy miért. Mert az Isten a pápa mögé állítja Szent Pétert és Pált hatalmas kardokkal, s ettől bizony a mi Atillánk úgy megriadt, hogy lóhalálában békét kötött. Csak azt nem értem, hol volt Péter és Pál a gyíkle­sőkkel, amikor a gótok, vadálok felprédálták Rómát?

A francia Thierry Amadés, aki pedig csodálta Attilát állandóan nega­tív színben tünteti fel. Ezeket szedhette össze másoktól 1856-ban. Jordanes püspöknek tulajdonított "keresztény legendákat" használnak még a Magya­rok is, de sosem az ős gesztákat vagy a népi emlékeket.

Jellegzetesen magyar sajátosság Heltai Gáspár, Kolozsvárról. Úgy ta­nulunk róla, mint aki nélkül sose lett volna magyar kultúra. A mi nagy művelőnk 1526 után Michelsbergben katolikus plébánosként működött. Helth néven. Miután rájött, hogy a katolicizmus nem sokat hoz a konyhára egy plébánosnak, áttért a református, majd az unitárius hitre, és átköltözött Erdélybe. Nagy hévvel védi a vallást. Nagy magyar, a törökkel szemben. Körmönfont ravaszságú üzletember, akit legfőképpen a haszon érdekelt. „Gyönyörűen" leírja Atilla halálát. ,,Atillának számtalan sok asszonyállati valának." Aztán leírja, hogy mekkorát lakmározott „és minekutána a sok erős bortól és az új házasságnak szertelen munkáitól igen meghevült volna, elaluvék hanyattan. És álmába elerede az orra vére és a torkába méne aIá, és megtöllék a torka véle, és az önen vérében megfullada ... Vala kedig Atilla, hogy meghala, 124 esztendős."

Ha Heltait olvassa az ember, rögtön érzi, hogy ez a teljes igazság. Ha valaki 124 éves korában fiatal menyecskéhez jut, persze, hogy az új házas­ságban erősen szertelen munkát kell végezzen. Megerőlteti a munkavégző szervet, így aztán elered belőle a vér, amitől „megfullada". Érdemes előven­ni Heltait, s végigolvasni, hogy miként ölik meg egymást a hunok, és miként foglalja el Adarik a gepidák királya Hunniát.

A magyar írók és művészek különböző képpen fogadták ezeket a mesé­ket. Például Gárdonyi Géza kabarészövegként elemezte őket, jót derülve lo­gikátlan logikájukon, hozzá nem értésükön. Az indító főhősök az állítólagos Jordanes művek alapján csináltak a gótokból germánt, a hunokból barbárt, az igazságból hazugságot, és fordítva.

Arany János tragédiaként érte meg ezt a kort. Egymás után születő balladái sikolyok az ég felé - ne hagyd magyarok Istene! De valamiért hagy­ta ideig-óráig. Talán azért, hogy saját bőrünkön tapasztalhassuk milyen a gyáva népek sorsa. Milyen a nemzetárulók jövője. Addig udvariaskodtunk, amíg szolgáink szolgákat csináltak belőlünk.

De nemcsak én állítom, és tudom, hogy a híresen-hírhedt Kelet- és Nyugat- Római Birodalom a hunok vazallusa volt, jóval Atilla előtt. Sőt utána is.
Idézzünk újból:

De végtére tallózgassunk kicsit Atilla birodalmában. 

Az Északi-tengertől a Földközi-tengerig tartott. Ázsia legkeletibb pontjától az Atlanti-óceánig. Később ezért akarta Dzsingisz kán a végső tenge­rekig küldeni hadát, hogy visszaállítsa a hun birodalmat. Ök bezzeg tudták. A törökök ma is ismerik az ősi birodalom határait. Ez kopik le idővel, sajnos I. István után elég gyorsan, a mai csonka Magyarországig. Itt megtanították nekünk, hogy ebben a birodalomban óriási verességeket szenvedtek a hu­nok. Öket állandóan verték. Hiába érkeztek bárhova több százezres seregek­kel, a másoló barátok asztalain mindig elvéreztek. Már beszéltünk a Krím­félszigeti és a perzsa hadjáratokról. Ezek távol voltak. Nem kellett olyan nagy igyekezettel bizonyítani a későbbiekben a verességeket. Az igazságból is kellett valamicskét hagyni. De a Niceai zsinattól jól el kellett távolítani Atillát, nehogy valakinek valaha eszébe jusson, hogy ők úgy imádkoztak ,,Mi Atyánk és Anyánk". Aztán fel kellett dúlja az „Isten Ostora" Milá­nót, Páviát, Veronát, Mantuát, Bresciát, Cremonát. Csak Szent Péter tudta őt megállítani Róma előtt. Ugye? 

Engem csak az zavar, hogy az Isten Ostora bosszúálló népe korábban a szkítaság volt. Ezt valahogy benne felejtették a Bibliában. Új jelzőt nem tudtak kitalálni? A gótokat védeni kellett és „finomítani". Még származásukat is elcsavarni, mert azt már nem lehetett letagadni, hogy közvetlen leszármazottaik az angolszászok. De Atillára mindent rá lehetett fogni. Megírják, hogy a galliai Trier város Eucherius nevű templomát lerombolja 450-ben. Pont ebben az időben Atilla Európa másik sarkában volt. Ennek ellenére „bi­zonyítják" is. Azzal, hogy a várostól kétnapi járóföldre egy hun üstdarabot találtak. És mindezeket mi komolyan vesszük.

Mi az oka ennek a nagy bizonygatási kampánynak? Nézzük meg Kele­ten. Beszéltünk az a kazírokról. A nyugati törtéenészek a-kazár-nak olvassák. A Kazár Birodalmat hun alapításnak tartják: Ebből a birodalomból szárma­zik Árpád népe, a lengyelek, az oroszok, a kozákok és a ma élő zsidóság 98 %-a. Atilla halála után papíron itt sokan végigmennek. Arról azonban mé­lyen hallgat a fáma, hogy Csaba távozásával egy időben a keleti székelység vezetője, Zandír bán, törzsszövetséget hozott létre tíz onogur törzs részvéte­lével. A naptár eltolódás miatt, vagy másért, ugyanezen név alatt ismerjük azt a székely vezért, aki Árpád fegyverbarátja volt, és elébe ment a Csigla mezőre, bevezettette a magyarokat pannóniai telephelyeikre, és utódai na­gyon keményen a kezükben tartották Erdély sorsát, mindaddig, míg a Habs­burgok le nem taroltak minket.

Arról is nagy a csend, hogy mi is történt a két római birodalomban a nagy király utódai idején.

Az köztudott, hogy Bizánc továbbra is kemény pénzeket fizet - az ava­roknak, akik hírtelen bevándoroltak a kipusztult hunok helyére. A hatalmas területek lakói elmentek a csillag ösvényre s onnan küldték helyükbe a velük egyazon nyelvet beszélő avarokat.

Miután Theoderik gót király és a vandálok az Ibériai-félszigettől Gal­lia közepéig kezükbe veszik a hatalmat, állítólag Avitus császár tízhónapos uralkodása alatt hadjáratot vezetett a Dunántúlra, hogy a gepidáktól visszafoglalja. Ezek a gepidák nem mások, mint a fent említett Zandír bán által szövetségbe fogott onogurok, a birodalomvédő gyepű dákok. I. Leó (457-474) bizánci császár Priszkosz írása szerint 458-ban békeszerződést köt a hunokkal. Ezek hazaengedik a hadifoglyokat. A vandálok és gótok ellen a félszigetet a bevehetetlen, Ravennától északra eső vidékek védik. Még Atilla idejében idetelepedett Edi-hun (Edikon). Ô csak a saját gyepűit védte, de azt jól. Nem volt hajlandó hadjáratokba indulni. Theophylactos írja, hogy a Don-Kubán folyamköz és a Fekete-tenger partjai közt települt várkun és kun-szkíta törzsek szövetségben voltak Atilla fia, Dengezik népével.

Nyugaton Edihun fia, Odoaker, megtisztítja a gótoktól a Noricumot, és Hretia területeit. 475-ben Romulus Augustulus néven császár lesz. Ôt tartják Itália első királyának. A germanisták minden áron gótnak akarják elkönyvelni. Az is igaz, hogy ma már a hunokat is germánoknak minősítik. Ez épp akkora igazság, mintha azt mondanák, hogy apám tőlem származik. Odoaker neve eredetileg Odu-Aki. Értelme az urál-altáji nyelveka~ ján „mindenütt jelenvaló". Törzse a turci-lingi. Szent Szeverinről is nagy csend. E hun pápa nevét ma már csak a Szerémség, Szörénység viseli. Sok segítette Odoakert, és a császárral együtt ô is, akkori világ vezetőihez tartozott, mint római pápa.

Az Ô segítségével" építették újra Rómát.

Csak szemelgetünk az Atilla utáni időkben, amiből kifelejtik a szarmatákat. Olyan mély csend van velük kapcsolatban, hogy annál mélyebb már nem is lehet. Ugyanis a szarmata értelme királyi föld. Településeik tízezer számra találhatók, ami azt jelenti, hogy a középkori magyar falvakat messze meghaladó lélekszámban éltek itt. A mai napig egyetlen településüket sem tártuk fel. Annak idején még csak néhány hete dolgoztam a Csíkszeredai Múzeumnál, amikor egy osztrák csoport jött megnézni a szentkirályi ezüst kincsleletet. Életemben akkor láttam először a tárgyakat. Megkérdezték tő­lem, hogy melyik népé volt. Rápillantottam, és közöltem, a szarmatáké. Más­nap elmondtam az elődömnek, mire a felcsíki székely elvigyorodott. ,,Elvti, nekünk ez dák kincs." Dadogni kezdtem, de Pali bácsi leintett. ,,Hallgasson rám, s nyugodtabban alszik." Arról is csak mostanában kezdtünk el beszél­ni, hogy Dacia fővárosa Sarmisegetusa a szarmaták szigetének egyik zuga. Ök alapították a Sarmaságot Erdélyben, Szilágydebrecent, Hajdúdebrecent, s még sorolhatnám. A sokat emlegetett 300 éves időugrás a naptárban minket is nagyon keményen érintett.

El lehetett választani a magyarokat hunoktól, keltáktól, germánoktól, etruszkoktól stb. Ha azonban ismerjük az időcsúsztatás tényét és kiiktatjuk számításainkból rájövünk, hogy Szent István királyunk Attila egyenes ágú leszármazottja. Egy korábbi könyvemben közöltem a hun-magyar vezetők
leszármazási sorrendjét az alábbiak szerint.

CSABA 435
EDEMEN 460
ÜGEK485
ELÖD 510
ÁLMOS 535
ÁRPÁD 560

Így már rendben vagyunk Csabával, és az is tiszta, hogy az Árpád­ház végeredményben Atillaház. A Kijevi Krónikával találnak egyes adatok. Másokat megcáfol Konstantin császár. Megjelenik az a királylista, amelyet a világhálóról lehet ma letölteni.

895 - 907 ÁRPÁD
907- 94? SOLT
948 kb. FAJSZ
948- 972 TAKSONY
972 - 997 GÉZA
997- 1038 VAJK (ISTVÁN)

A hunokat nem kell keresgélni a nyomaik ott vannak egész Eurázsiá­ban. Egyetlen dolgot kell megváltoztatni az ellenséges, népeket összeug­rasztó propagandát.