20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

"A negyvenötös összeomlás óta napvilágot látott, újdonságéhes kiadványokkal ellentétben, nem Magyarország pánszláv-marxista szellemű elmarasztalásáról, hanem a volt „fegyvertárs" és társország, a hálátlan Ausztria hullarablásáról lesz szó." TÖRTÉNETI-FÖLDRAJZI TANULMÁNY AZ ELRABOLT NYUGATI VÉGEKRŐL     MAGYARÁZÓ SZÓJEGYZÉK   RÖVIDÍTÉSEK
Feltűnő jelenség, hogy a nemzeti szocializmus bukása után sokkal inkább lábra kapott az elfogult, féktelen germanista irányzat, mint az önkéntes Anschluß hét esztendeje alatt. Ú.n. tud. berkeikbe is bevonult a kritikátlan helynév-származtatás, teljesen önző, pragmatikus elvek...
Árpád honfoglalása nem a véletlen műve volt. Eleink tudatosan nyomultak nyugat felé, hogy alkalmas időben átvegyék Attila hagyatékát. A rokoni tudat hagyományokra támaszkodó akkori valósága, mai fogalmazásban, a szittya-hun-avar-székely-magyar jogfolytonosság elméletének felel meg. A honalapítás közjogi...
A B.-nak elkeresztelt határvidék főként avval gyakorolhatott maradandó hatást a szomszédos osztrák őrgrófságokra, hogy több mint egy évezreden át magy. felségterület volt. A fej.-címünkben meghatározott tárgyunk érdemleges ismertetése előtt, mint elkerülhetetlen összefüggést, megemlítjük azt a tört.
A pánszlávizmus egyik legszörnyűbb történethamisítása a kárpát-medencei szlávok szerepének felnagyítása. Feudális zsarnokokról van szó, akikből a szláv mítosz dicsfénnyel körülvett „fejedelmeket" teremtett a nyugati világ félrevezetésére. 16. A SZLÁV HATÁS ALAPTALANSÁGA A bizonytalan kiterjedésű Samo-féle tákolmány...
Igaz magyar büszke lehet azokra a népfelkelőkre, akik fegyverrel álltak ellen az osztrák betolakodóknak. „A nép fegyveres ellenállása formális harcokkal űzte el a cseh pénzen és cseh fegyverekkel felszerelt osztrák csapatokat. A társadalom spontán népfelkelése, a...
Ausztria Beamter-típusával szemben hazánk jogász-nemzetnek számít. A magy. ember alaptermészetéből, a szabadságszeretetéből, a szolgalelkűség megvetéséből fakad igazságkeresése és annak gyakorlati megnyilatkozása: maga a jog. 26. ÁTVETT MAGYAR VONÁSOK „BURGENLAND" JOGRENDSZERÉBEN Ilyen koncepció vezethette századunk (XX. sz.)
A hetvenes évek közepéig nemcsak a kismartoni főhivatalokban, hanem a járási székhelyeken is számos magyar iskolai végzettségű tartományi tisztviselő működött. Egy részük a trianoni csonka-haza gimnáziumaiban érettségizett, még a harmincas évek második felében is. 31. „BURGENLAND"
Az epigráfiai forrásanyag az okleveles adattár mellett a legmegbízhatóbb tárháza a kútfőknek. 34. MAGYAR ÉS LATIN FELIRATOK Mivel az okleveles források nem mindenütt kielégítők, az epigráfiai adatok kiegészítő szerepét kell igénybe vennünk. ALSÓŐR, Vas vm. Az...
Burgenland történeti hovatartozandóságát legtöbben a toponymia tudományával visszaélve igyekeznek elsikkasztani. 36. MAGYAR EREDETŰ HELYNEVEK Nyugati kutatók gyakran rámutatnak arra, hogy a B.-ra von. osztrák megnyilatkozásoknak végső célja elhallgatni, cáfolni v. letagadni a magyar múlttal összefüggő rengeteg...

1. oldal / 2

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló