6. AZ ÁRPÁD-FÉLE, ILLETVE A „MÁSODIK" HONFOGLALÁS

A szittya, hun és avar rokonok korábbi honalapításai ugyanazt a Kárpát-medencét tették meg központnak, amit a Vérszerződésben nemzetté lett magyarok igényeltek. A honfoglalást megelőző félszáz esztendő alatti kárpáti átkeléseket nemcsak hadászati szempont, hanem az ősi juss megismerésének vágya is sürgethette. A történelem jelenlegi állása szerint őseink először 839-ben jelennek meg az Al-Duna mentén, mint a bolgárok szövetségesei Bizánc ellen. Majd 862-ben a morvákat segítik Pribina ellen.

A kútfőkből ismert nyugati szerepléseken kívül bizonyára felfedező, kémlelő csoportokat is küldtek Etelközből az új haza felderítésére. Az apró, gyors lovakon száguldó hírszerzők részletesen tájékoztathatták az etelközi vezéreket. A vereckei átkelés megtanácskozott, helyszíni szemlékre épített tervek alapján, katonai vezetéssel és fegyelemmel mehetett végbe. Minket most inkább azok a közjogi vonások érdekelnek, amelyek a rokon népek másfél évezred alatti államalapításainak következményeként az Árpádféle, vagy második honfoglaláshoz vezettek.(. . .)

Nemzedékről nemzedékre szállt az a hagyomány, amely a szittyák, a hunok vagy az avarok birodalmát mint „örökséget szentesítette" az utódok emlékezetében. Az írásbeliség nélküli államszervezetekben ez a hagyomány-örökség egyenértékű volt a későbbi hétpecsétes okmányokkal, és formális tételes jog hiányában az államjog erejével hatott. Érvényesítéséről az akkori államhatalom letéteményesei, a vezérek, a fejedelmek gondoskodtak. Ilyen közjogi helyzetre kell gondolnunk, amikor a krónikák Gestái elevenednek meg lelki szemünk előtt. A történet ott rejtőzik a „parasztság csalfa meséiben, vagy a hegedűsök csacska énekében". „Anonymus Gestájában még csak arról esik szó, hogy a ,szállongó hír' szerint Pannonia egykor az Árpádok őseinek, Attilának földje volt, s így azt jogos jussként foglalták vissza.^"1A jelenkori hazai kutatók legszorgalmasabbikja, Sebestyén László tanulmányában meggyőzően bizonyítja, hogy „a magyar honfoglalás nem volt egyéb, mint a Pannoniába visszatérő hun-magyarok jogának érvényesítése.^"2

A régebbi hazai szakemberek közül hasonló nézeten van Illés József jogtörténész, aki a krónikák nyomán emlékeztet, hogy Árpád nem vendégként, hanem „öröklött jogon" jött a hét vezérrel Pannoniába.³ Gombocz Zoltán szerint „a honfoglalás voltaképpen secundus introitus, visszahódítása annak a földnek, amely a hunokkal való rokonság révén a magyarokat illeti meg.^"4Mind Attila, mind Baján kagán államszerzési koncepciójában nagyon is helyénvaló hasonló „közjogi alap" szerepét feltételezni. (. . .)

Fehér M. J. szerint a honfoglaláskor itt talált „magyarul beszélő pórnép nem más, mint a Kr. e. évezredben szkyta, később szarmata gyűjtőnéven említett törzsek maradéka."

A szarmata néven továbbélő szittya néptöredék kárpát-medencei jelentőségét Talbot-Rice is méltatja művében.⁵A hiteles források közül Bölcs Leó leírása is szittya-magyar rokonságra célozva állítja, hogy a „sokfejű" szittya népek között a magyar, mint egyeduralom alatt álló, kiválik. A szabadföldi magyarság állásfoglalását legtalálóbban Erdélyi István (alias Csikménasági) foglalja össze: „Bár a céhbeli történészek tagadják, eredetmondáink, krónikáink és a néphit szerint is, a magyarok a szkitáktól származnak."⁶ Zajti Ferenc már 1943-ban hangoztatta a szkita-hun-magyar faji azonosságot.

Csak idő kérdése, hogy az őstörténet-kutatás forráskritikát is kiálló adatokkal felderítse a szittyák és Attila hunjai között a kapcsolatot. Addig is feltételezhetjük, hogy Attila kárpát-medencei honalapítása a szittya elődök örökségének birtokbavételét szentesítette. Olyképpen, amint azt Álmos fejed. is céljául tűzte ki, fia, Árpád vezér pedig valóra váltotta. Ennek a folytonosságnak leszögezése a szláv és dáko-oláh elképzelések megdöntése miatt is óriási jelentőségű.⁷A szittyák és hunok közti évszázadokban a magyar jogfolytonosságot a szarmaták képviselték, ugyanúgy, mint a velük és a hunokkal keveredett gepidák az avarok előtti intervallumokban. (A szarmaták több hullámban szállták meg az Alföldet. Jazig törzsük a Kr. e. I. szd. kezdetén érkezett hazánkba.)⁸ Ahhoz ugyanis, hogy egy egész nép faji jegyei megváltozzanak, a vérkeveredést előidéző együttélők (a gepidák eseténben a hunok és alánok) tömeges jelenléte szükséges. A mai hazai régészet egyik szorgalmas művelője, Bóna István is, aki saját bevallása szerint több száz longobárd és gepida sírt tárt fel, a szakember biztos tudatával jelenti ki: „A gepidáknál valaha uralkodó volt az északi (nordikus) típus, ebből azonban HUN és ALÁN (hozzátehetjük: helyi szarmata) keveredéssel átmeneti típusok sora alakult ki.”⁹

A régészeti leletek sokasága kétségtelenül megerősíti a tört. tényt, hogy minden elsikkasztó szándékkal szemben a hun fajú nép számottevő töredékei igenis fennmaradtak az avarok honfoglalásáig, éspedig az Ennstől az Erdélyt övező Kárpátok koszorújáig: Marjalaki Kiss Lajos pedig egészen az Árpád-féle v. II: magyar bejövetelig tételezi fel a szarmaták továbbélését. Mócsy András viszont a gepidákba és avarokba való „nyomtalan” beolvadásukat tételezi fe1.¹⁰A Névtelen (azaz Anonymus) által a honfoglaláskor hazánk területén talált „parasztság" Marjalaki Kiss Lajos (1929) szerint nem más, mint a Kr. e. évezredben szkíta, később szarmata gyűjtőnéven említett néptörzsek magyarul beszélő maradéka. A rokonsági kapcsolattal magyarázható az is, hogy „Attila segédcsapataiban a tucatnyi vazallus nép közül a szarmaták a harmadik helyen szerepelnek.¹¹

A szittya nép kárpát-medencei múltjára eddig főként a régészet vetített fényt, az írott források egyelőre még hiányosak. (. . .)

Örvendetes jelenség, hogy a pánszláv bolsevista vonalvezetés ellenére egyre több hazai kutató hirdeti a hun származás tudatát. Dienes István figyelmet érdemlő fejtegetését egyetértőleg vesszük tudomásul: „Noha a magyarokat először a nyugati, krónikások azonosítják a hunokkal, s nem csak velük, hanem a Kárpát-medencében élt avarokkal is, a magyarok nem tőlük vették át a hun származás tudatát. A pusztai népek Attila emlékét, aki a keleti világ legnagyobb uralkodója volt, bizonyosan őrizték." ¹²

Dienessel összhangban László Gy. is állítja, hogy a magyarok magukat hun utódoknak tartották. A szittya-hun-avar-magyar folytonosság láncszemeinek összeillesztésénél ugyancsak Lászlóra hivatkozhatunk, aki szerint „írott nyomai is vannak annak, hogy az avarok magukat hun-nak nevezték. A nyugati források is írnak avarokról, akiket hunoknak is hívnak: avari qui et hunni nominantur."¹³„A magyar származástudatban, krónikáink nyomán, Árpád magyarjain és a hunokon kívül csak a szkíták éltek elevenen szittya néven."¹⁴

(. . .) GIBBON brit történetíró (1737-1794) még mindig a „Scythian" gyűjtőnévvel jelöli meg hazánk hun, avar és magyar lakóit: „Hungary has been successively occupied by three SCYTHIAN colonies: 1) the HUNS of Attila, 2) the ABARES in the sixth century and 3) the Turks or Magyars, A.D. 889 (sic!), the immediate and genuine ancestors of the modern Hungarians.^"15

A Dunántúl megszállása 900-ban fejeződik be. Ettől kezdve B. földrajzi térsége Magyaro. integer részét képezi. A bajorok fölötti 907. pozsonyi és ennsburgi győzelemmel Árpád a hagyományos Enns folyónál jelöli ki a Magyar Birod: határát. A mai Alsó-Ausztria (az akkori Awarische Mark) az Enns folyóig, Styria pedig (akkor még mint Karinthia része) a Koralpe gerincéig kerül magyar uralom alá. A magyarok tehát az egykori hun, illetve avar birod. nyugati határáig terjesztik ki politikai hatalmukat. Általánosságban szólva, az Enns politikai, az Inn pedig katonai határunk volt. Az Enns folyón túli, mostani felső-ausztriai területsáv, amelyet népmeséink Operencia néven örökítettek meg, részben továbbra is magyar hódoltság maradt, annak ellenére is, hogy Hóman szerint őseink 913-ban az Inn melletti vereség következtében elvesztették fölötte kizárólagos politikai felügyeletüket.¹⁶(. . .) Az Enns mint határfolyó hagyományszerűen választotta el a nyugati hatalmakat a keleti hódítóktól. A hunok és avarok uralma között a longobárdok is az Ennsig terjeszkedtek. Az Avar Birod.-at több mint két évszázadig, a honfoglaló magyar hatalmat pedig vagy hét évtizeden át védelmezte az Enns. Fél évezred múlva azonban megint visszatértek ide a magyarok: „Die Ungarn drangen bis an die Enns (1481) u. errichteten dort bald hernach Schantzen. Das Vordringen der Ungarn bis an die Enns macht diese wieder zu festen Grenze."¹⁷ (. . .) Elődeink (szittyák, hunok, avarok és szarmaták) nem vehettek el területet a szlávoktól (még kevésbbé az oláhoktól), azon egyszerű oknál fogva, hogy ezek a betolakodók akkoriban még ott sem voltak! Első rajaik is csak mint málhahordozó segédcsapatok érkeztek a hunokkal, illetve avarokkal egyidőben, nem mint hódítók, hanem mint szolgák. Még a nevük is erre utal: „szláv" a latin „slavus-esclavus" (rabszolga) szóból ered. Nem kisebb személyiség, mint a ködös Albionból való Szt. Bonifác (á germánok hittérítője) „született rabszolgáknak", továbbá „büdös" és „megvetésre méltó" fajzatnak tartotta őket. (. . .) Félreértések elkerülése végett hangsúlyozzuk, hogy egyes szláv törzsek keveredés, beolvasztás folytán lényegesen átalakulhattak, minélfogva északon a baráti lengyel, délen pedig a horvát nemzet jött létre. Az ugyancsak jóindulatú bolgár nép csak nyelvében szláv, fajilag török-mongol, s mint ilyen, közelebb áll hozzánk, mint a szlávsághoz.

A rosszindulatú történetírás szlávofil szerzői, végtelenül hiányos dokumentáció ellenére sem riadnak vissza a honfoglalással bizonyos „elnyomást" is kapcsolatba hozni. A lakatlanság miatt azonban nemigen volt kit elnyomni, és ha László Gy. elmélete az elszlávosított avarokról forráskritikailag is beigazolódik, akkor az „elnyomás" vádja egyszer s mindenkorra kikapcsolódik. A mai hazai, marxista nevelésű céhbeliek álláspontja is hasonló: „Az ország a Dunántúl és az északnyugati vidék egyes részeit kivéve jóformán üres, lakatlan terület volt."¹⁸ (. . .) A lakatlanságot és erdőséget Macartney is kiemeli: „There were only one or two places larger than hamlets in Pannonia or in the Alföld, Transylvania too consisted at that time mostly of unpenetrated forest."¹⁹ Burghardtra hivatkozva. Somogyi László is megállapítja: „Während der Landnahmezeit durch die Magyaren war es 150 Jahre hindurch ein unbesiedeltes GRENZÖDLAND der Magyaren."²⁰A félhiv. osztrák Historischer Weltatlas a Kárpátok koszorúját Dévénytől Orsováig, különösen É-Keleten és Erdélyben, még az 1400. állapotokat ábrázoló térképen is mint lakatlan területet tünteti fe1.²¹ (. . .)

A hadászati meggondolások is a Kárpát-medence honfoglalás-kori lakatlansága mellett szólnak. A honfoglalást aránylag kisszámú harcos gyorsan és simán bonyolította le. A lakott területeken pedig azért nem fejtettek ki ellenállást, mert László Gy. „csatlakozott népei": a magyarul beszélő avarok, vagy a hun-avar eredetű székelység és esetleg az „első" honfoglalás ú.n. előmagyarjainak leszármazottjai testvérként örömmel fogadták a megszálló magyarokat, sőt avar hadak segítségüket is felajánlották Árpádnak. Ez az érzelmi motívum nagyonis érthetővé válik, ha figyelembe vesszük, hogy a késői avar kor népeinek jelentős hányada, László Gy. szerint, magyar volt.

„Így foglalták el tehát a magyarok 896 nyarán a Nagy Magyar Alföldet, nem hódításvágyból, nem mások sérelmével, hanem a létfenntartás jogánál fogva minden nemzetet megillető birtokbavétellel."²²

7. OSTMARK MINT BAJOR HŰBÉRES TARTOMÁNY

Árpád magyarjaival olyan politikai hatalom kezdte formálni a Kárpát-medencét, amelyhez fogható állami rendező erő ott még sohasem működött. A veszély nyugat, nem kelet felől fenyegetett, már a hunok és avarok idejében is. (. . .) A hun és avar elődök nyomdokaiba lépve Árpád is igyekezett hatalmát az Ennsig kiterjeszteni. Ennél többet nem akart, mert eddig terjedt az a juss, amelyről az avarok tájékoztatták. A Kárpát-medence birtokba vételével honfoglaló őseink tehát kénytelenek voltak az új haza eléggé terhes védelmét is vállalni.

Az Awarische Mark (Hunnia) a 907. pozsonyi és ennsburgi győzelemmel magyar fennhatóság alá kerül. (. . .)

A lech-mezei (955) vereség távolról sem jelentette az Enns-határ feladását. Csak két évtized múlva kénytelenek elhagyni a magyar vezérek Melk várát. A gyér népességű dunamenti őrvidékre ettől fogva kezdtek beszivárogni a bajorok (976). Miután Géza fejed. Quedlinburgban (973) Nagy Ottóval békét kötött, létrejött Babenberg Lipót őrgrófsága, amelynek kezdetét a germanisták Melk bevételének évétől (976) számítják, jóllehet annak első okmányi említése csak húsz esztendő múlva (996) fordul elő. A kútfőbeli OS-TARRICHI további névalakulása: OSTerriche, Ostreich, Österreich. Bajoro.-hoz való tartozását angol elnevezése: Bavarian East March, találóan tükrözi.

Úgy látszik, Géza fejed. (973) békekötése csökkentette a Bécsen túli övezet hadászati jelentőségét, mégiscsak ellenséges nyomásra adták fel elődeink az „óperenciás" határt. A krónikások feljegyezték, hogy Babenberg Lipót őrgrófnak (976-994) csak háború árán sikerült a Traisen folyócskáig, illetve a Bécsi-erdőig (983-987) előnyomulnia. Amint az előző szd.-ban, most is felújult a határ, amely közel négy évszázad folyamán római választóvonal volt Pannonia és Noricum között. (. . . ) Az új nevű katonai ütköző terület most előjelt cserélve a magyarok ellen állt őrt. Ostarrichi-Ostmark tehát csak a X. szd. utolsó negyedében kezd kelet felé terjeszkedve, a zavaró és lassú, elszakadó mozdulatokat végző magyarok nyomában, fokozatosan kialakulni.

Miután 987-ben a Bécsi-erdő mögé vonultak vissza eleink, 1002. táján Bécs térségébe is benyomultak a germánok. A mostani Bécs akkori kezdetleges elődje tehát majdnem egy évszázadig egyhuzamban magyar kézen volt.²³

A magyarság IX-X. szd.-i dunavölgyi fölényére jellemző, hogy Bécs első írásbeli említése is vele kapcs. történik. Egyik krónika a magyarok és germánok 881. WENIA melletti összecsapásáról ad hírt. Következő írásos megnevezése másfél évszázad múlva, 1030-ban szintén magyar von. Ugyanis 1030-ban Szt. István visszafoglalja Bécset. Arra, hogy Bécs a XI. szd. folyamán milyen kezdetleges helység lehetett, abból is következtethetünk, hogy Melk a magyarok 976. kivonulása után jó évszázadig maradt még Ostarrichi központja. Vannak, akik Melk várának elestét 984-re teszik. Csak 1100-ban merészelték azt TULLN-ba, majd 1118-ban Lipót-hegyre (Leopoldsberg) áthelyezni. Végül aztán 1137-ben tették meg Bécset a hercegség székhelyévé. Kilenc évtizeddel a magyarok kivonulása után emelkedett a kelta eredetű Vindobona helyén alapított kicsike Bécs „fővárosi" rangra.

A jelentéktelen Bécs és helytartói, az alárendelt, hűbéres Babenberg őrgrófok, valamint (a mai Alsó-Ausztriánál lényegesen kisebb) Ostarrichi még mindig a bajor püspököktől függtek, amikor Szt. István már két érsekséget (az esztergomit 1001-ben, a kalocsait 1006-ban) és nyolc püspökséget alapított. Bécs csak nagykésőn, több mint négyszáz év múlva, 1469-ben kapott püspököt.

A tud. színvonalú kutatásokkal meghatározott statisztika is az Árpádok egyházi és világi központjának elsőbbségét igazolja. Összehasonlításunk időpontja az 1200. év, amikor Esztergom 18 000 lakosával és hat plébánia-templomával szemben Bécs négy plébániája keretében mindössze 12 000 lélek élt.²⁴Ha négy évtized múlva a tatárjárás nem öli halomra és fűzi rabláncra a virágzó magyar falvak és városok népét, akkor Bécs fejlődése a következő századokban sem előzi meg Budáét, Esztergomét. De szellemi műveltség és művészet terén Magyaro. 300 év múlva is maga mögött hagyta nyugati szomszédját. Mátyás budai könyvtára egyedülálló az Alpoktól északra és keletre, a budai könyvnyomda vetekszik az európaiakkal, az esztergomi Bakócz-kápolna pedig a renaissance legpompásabb dunamenti alkotása.²⁵ (Ld. továbbá a 2. és 14. fej.-t.)

Ostarrichi hűbéres őrgrófság volt még, amikor a magyar királyok már nagybirodalmat (Großreich) létesítettek.²⁶ Az első évezred fordulóján még csak csírájában létezett a jóval későbbi Ausztria. „The position of the Babenbergs was at that time still a modest one", jegyzi meg az Encyclopaedia Britannica. Ugyanis a német császár megbízásából, 976. óta Ostarrichi élén álló Babenberg őrgrófok nem voltak uralkodók, hanem egyetlenegy határgrófság hűbéres urai, akiknek amúgy is lazán körvonalazott joghatóságát az egyházi birtokok sérthetetlensége is korlátozta. Különösen a passaui püspökség tekintélye volt érezhető. Terjedelmes latifundiumok álltak Salzburg, Regensburg és Freising közvetlen ellenőrzése alatt, a hasonló kiváltságos kolostori birtokokról nem is szólva. „The Babenbergs' territorial rights were no greater than those of other leading noble families and ecclesiastical immunities diminished their power within their official sphere. The bishops of Passau exercised diocesan powers in Austria & owned some important trading centres which later developed into towns.^"27

Ostmark közjogi fejlődésében további lépést jelent hercegi rangra való emelkedése (1156), miután (1154) kivált Bajoro.-ból. Formálisan 1192-ben, Ostmark és Styria egyesítése által jött létre Ausztria. De most is csak önálló-állami jogkör nélküli, hűbéres tartománya a Nyugat-Római Birodalomnak. Ezt a politikai állapotot rögzítik azok az európai térképek, amelyek az 1200. körüli Európát ábrázolják. Szempillantás alatt bárki meggyőződhetik, hogy az akkoriban három évszázados államiságra visszatekintő és Közép-Európa legnagyobb országát képező HUNGARIA délnyugati határa a dalmát tengerpart.

A tulajdonképeni Ausztria akkor kezd éledni, amikor Habsburg Rudolf német-római csász. 1282-ben fiainak adományozza Ostmark és Styria hercegségét. Ez pedig, Rudolf megsegítésével a cseh Ottokár ellen, a magyarok által vált lehetségessé. De még mindig csak két hercegségből állt.

A germán Drang-nach-Osten szelleme ott lebegett a Lajta körül, és a Habsburgok addig nem nyugodtak, amíg a kapóra jött török veszedelem következményeként Magyaro.-ot gyarmatukká nem tehették.

A honfoglalás után egy évszázaddal, 996-ban először említett Ostarrichi alatt kezdetben az Enns és Traisen, majd az Enns és Bécsi-erdő közti Duna-szakasz déli partvidéke értendő.²⁸Az osztrák-germán propagandára való tekintettel nem győzzük eléggé hangoztatni, hogy az OSTMARK elnevezés tört. és politikai műszó, amelyet a múlt szd. pángermánistái kezdtek alkalmazni, ésnyoma sincsen a középkori forrásokban. Erre figyelmeztet az osztrák Zöllner magyarázata: „Das deutsche Wort ,OSTMARK', das in der histor. u. politischen Terminalogie des 19. u. 20. Jhs. eine große Rolle spielt, wird in mittelalterlichen Quellen für die babenbergische Mark ebensowenig wie für die Karolingische verwendet."²⁹

Az Ostarrichival kapcs. X-XI. szd.-i területi változások jobb megértése végett még két kisebb átmeneti jellegű Markról is szólunk. Az egyik NEUMARK, amely a Lajta-Fischa-Duna és Pitten Mark közti, többnyire sík vidéket, valamint a Dunától É-ra a Morvamezőt foglalta magába. A másik PITTEN MARK v. PITTENERWALDMARK (Pitten székhellyel, a Lajta mellékvizét képező Pitten folyócska mellett) az a nyugati tört. határunk, kb. Bécsújhely és Friedberg közti szakaszához tapadó térség, amelyet a Semmering, a Traisen forrásvidéke, a Bécsi-erdő és a Piesting fog közre. Hosszú ideig tartó magyar uralmára emlékeztet Vancsa szerint is az ottani négy UNGER-előtagú és egy Marca Hungarica középkori helynév is.³⁰A bajorok csak azután szervezhették meg mindkét Markot, miután a magyarok 1043. után fokozatosan feladták.³¹A lajta- és morvamenti határunk véglegessé válását nem köthetjük határozott évszámhoz, középarányosként a XI. szd. közepére tehetjük, ugyanis mind a pitteni grófság, mind pedig a múlt szd.-ban kitalált Neumark nevű határvidék körül még mindig folyik a tört. vita: Területi hovatartozandóságukat illetően bizonytalanságot okoznak az egymásnak ellentmondó forrásadatok.³²A német nyelvű szakirod. is erre való tekintettel helyezi a Lajta-határ végérvényes biztosítását a XI. szd. második felére. (Ld. a 10. fej.-ben is.) 1158-ban Styria annektálta Pitten Markot, a Steinfeldig tolva ki északi határát. Miután IV. Béla a budai békében (1254) megszerezte Styriát és vele a hozzátartozó volt Pitten Markot, ez utóbbit a cseh kézen levő Ostmarkhoz csatolva a Styria és Ostmark közti, mai napig is változatlan határt a Semmering-Wechsel vonalon állapították meg. A pitteni grófságot egyesek szerint 1463-ban egyesítették Alsó-Ausztriával, mások szerint viszont a XVI. szd. elejéig Styriához tartozott.³³

Ausztria a mai napig sem érte el azt a közjogi, területi és nemzeti egységet, amelynek Magyaro. alkotmányánál fogva már alapítása óta részese. Amint egykor önálló grófságok, hercegségek, úgy ma önálló tartományok gyűjtőneve.³⁴ Magyaro. viszont a honfogl. óta egységes államkeretet képez. Magyaro. határain belül nem voltak tartományok. A Dunántúl, Bácska v. Bánát sohasem bírt külön tartományi jelleggel. Csak földrajzi, illetve táji, nem politikai v. közigazgatási megjelölések voltak. A királyi megbízottak (várispánok) által igazgatott vármegyék mint közigazgatási egységek központi irányítás alatt álltak.

A mai értelemben vett Ausztria államjogi alapjai az egész középkor folyamán kezdetlegesek voltak. Három tartománya (a mai Alsó-Ausztria, Styria és Karinthia) csak lazán kapcsolódtak egymáshoz. Különállóságuk kifejezésre jut abban is, hogy ú.n. államiságuknak közös neve nem volt. Ostarrichi, illetve Ausztria alatt még 1192. után is csak azt az egyetlen tartományt értették. A köztudatban az új fogalom nem terjedt ki Styriára v. Karinthiára. Hiszen a X-XIII. szd.-ban az „osztrák" hercegség nem volt egyéb, mint német birodalmi hűbér. („La marche orientale de l'Empire Germanique — X-XIII siécle” — Encyclop. Universalis, Párizs. „Austria not formally known as such until the end of the 12th century", Encyclop. Britannica.)³⁵ Az sem érdektelen, hogy egykori íróink csak a XVIII. szd.-ban kezdik elhagyni az addig használatos Bécsország elnevezést, amit kizárólag Ostmarkra (Alsó-Ausztriára) értelmeztek. Nincs ebben semmi különös, mert Ausztria a mai formájában és kiterjedésében a XIX. szd.-ig, nem volt a térképen. A megbízható Knaurs-féle térk.-sorozat alapján is csak ettől kezdve vehetne tudomást egy félig-meddig önálló Ausztria létezéséről a tájékozatlan érdeklődő. Teljes egységű ésfüggetlenségű „Österreich" pedig az I. v.h. utáni ábrázolás alapján mutatkozik először a német atlasz adatai nyomán.³⁶ (További térk. adatokat ld. a 10. fej.-ben.)

Amíg a mostani Ausztria a mohácsi vész előtt egymással versengő, csaknem önálló határgrófságok laza tömörüléséből alakult kis területű, politikai egységet és függetlenséget nélkülöző földrajzi fogalom, addig Magyaro. hat évszázadon át területileg, gazdaságilag, politikailag egységes, központi vezetésű, önálló államalakulat volt, amely Hungarian Kingdom néven minden világatlaszban megtalálható: Szomszédjával, a szabadságszerető lengyel nemzettel a középkor végéig Európa kimagasló politikai tényezői közé tartozott. A két szomszéd állam európai szerepét a történészek is méltatják: „Hungary & Poland were probably the most powerful single states in Europe & effectively shielded Europe against all invaders from the east & southeast."³⁷

Nem hízelgő az a tört. ítélet, amely szerint a jelenkor előtt osztrák nemzet sohasem létezett: „Il n'a jamais existé, avant l'épo-que contemporaine de nation autrichienne." (Encyclop. Universalis, Párizs) Viszont a várispánságok államigazgatási hálózatával és központi királyi hatalmával Magyaro.-t már réges-régen UNGARIA v. HUNGARIA néven ismerte a világ. Egységes nemzet volt már akkor is, amikor osztrákok alatt csak a hasonnevű tartom. (Ostarrichi, Ostmark, Österreich), vagyis jobbára a Bécsi-medence germánjait értették. A többi középkori tartom. alattvalója stájernek, karantánnak, tirolinak, nem pedig osztráknak érezte magát: „They were the loyal subjects of the Austrian Emperor & played a leading part in the services of the Monarchy, but they did not feel that they were ,AUSTRIAN' by nationality." A regionális elkülönülés tört. hátterét az Area Handbook for Austria így magyarázza: „The variety in speech among Austrians reflects a mixed ethnic background. Despite the apparent homogeneity of the population, ethnic differences betw. the people in the various regions are recognized & sometimes evoke pride & scorn. These differences date back to the ancient times when Illyrians, Celts, Romans, Teutons, HUNS & others lived & warred on the territory that was to become Austria. The present ethnic mixture is largely derived from the results of conflicts betw. the Franks & the AVARS."³⁸

Az osztrák földrajzi és állami keretek nem előbb mint a középkor végén alakultak ki, közel öt évszázaddal azután, hogy a tört. kútfők első uralkodóinkat a magyarok királyának (rex Ungarorum), a későbbieket pedig Magyarország királyának (rex UNGARIAE) hívták. Még a pro-germán Encyclop. Britannica is kifejti, hogy Ausztria alkotmányszerűen értelmezett egységét csak 1804-ben érte el.

A klagenfurti Musil Robert (1880-1942) nem az első osztrák, aki saját honfitársairól lesújtó véleményt nyilvánít. Kétségkívül jó okkal mutat rá az igazságra, amikor a valóságnak megfelelően nem létezőnek tartja az „osztrák nép" egységét és nemzeti öntudatát. A monarchiáról szólva, imigyen hasonlítja össze annak két államalkotó népét: „A magyarok először is és legvégül is csak magyarok voltak és csupán mellesleg számítottak más, a magyar nyelvet nem ismerő népek körében osztrák-magyarnak is. Az osztrákok viszont eredetileg SENKIK és SEMMIK voltak. AUSZTRIA SEM LÉTEZETT."³⁹

Amint e fej. bevezetésében érintettük, Árpád magyarjai tudatosan készültek a nyugatról fenyegető veszély elhárítására. Nem akartak úgy járni, mint hun és avar elődeik, ezért a nyugati katonai tartományon túl honvédelmi hadjáratokkal félemlítették és zavarták meg a támadásra készülő germánokat. Kellően kiértékelt értesülésekre, hírekre válaszoltak, amikor nyilaikkal meglepték azt a nyugati ellenséget, amely nemcsak az osztrák-germán elnyomásban, hanem Trianon, Yalta és Párizs vak bosszújában is kimutatta méregfogát. A harcászatban járatos eleinknél a támadás legjobb védekezésnek bizonyult.⁴⁰

Korábbi történészeink a 970-ig terjedő időszakot felületesen a „kalandozások" korának nevezték el. E téves értelmezés helyébe a mai tört.-szemlélet a honvédelmi hadjáratok fogalmát állítja, amelyet örvendetes módon egyre több nyugati szakember támaszt alá. Barraclough is lerántja a leplet azokról a rosszindulatú ferdítésekről, amelyeket az egykorú krónikások téves vagy célzatos feljegyzései nyomán terjesztettek eleinkről. Megdönti azt a vádat, miszerint kizárólag a magyarság lett volna az első évezred végének „enfant terrible"-je.A többi „tettest" is leleplezi, és a tört. ítélőszéke elé állítja. Következetesen rámutat a vikingek és szaracénok viselt dolgaira is. Hangsúlyozza, hogy a vikingek betörései időben, térben és következményeiben is messze felülmúlják a magyarok X. századbeli támadásait: „But the Magyars came late on the scene and the period of their attacks was therefore limited. Far more tenacious than either Magyars or Saracenes were the Vikings. Compared with the former their attacks were also far more extended in time. But of the three, the Danish invasions were most persistent and most serious."⁴¹

Visszapillantásunk alkalmával a magyarok nyilaitól rettegő germánok kegyetlenkedéseit sem hallgathatjuk el. Mivel ők már keresztények voltak, embertelenségükkel sokkal súlyosabban vétkeztek, mint az akkoriban még "pogány" magyarok. Gondoljunk csak a lech-mezei vereség védtelen magyar túlélőinek kínzására és mészárlására. „Three captive princes were hanged at Ratisbon, the multitude of prisoners was slain or mutilated", írja 200 évvel ezelőtt Gibbon, neves brit történész.⁴² (Ld. a 20. fej.-t is.)

8. A NYUGATI GYEPŰŐRÖK

Kétségtelen, hogy a vasi végeken fennmaradt Őrség és északi Felső-Őrség szorosan összefügg a nyugati országvédő gyepűövezettel.

A gyepűőrök (figyelők és lesők) a X-XI. szd.-ban egyedül látták el azt a feladatot, amit később megosztva, a magyar királyok (főként IV. Béla) által kiépített várvédelmi rendszer támogatásával voltak hivatva teljesíteni.

Sajnos, a magyar gyepűrendszert külön mű formájában eddig még senki sem dolgozta fel.⁴³ Elgondolkoztató, hogy békésebb időkben, társadalmilag, politikailag és gazdaságilag rendezett körülmények között élő kutatóink, a Kárpát-medence magyar egyetemein, miért nem szenteltek több figyelmet ennek a sajátosan magyar berendezésnek. A mai hazai szakirod. is hiányolja, hogy több mint 60 év óta szünetel az ú.n. gyepűkutatás!⁴⁴

A gyepűrendszer létesítésének időpontját illetően megoszlanak a vélemények. Az Anonymusra támaszkodó irányzat szerint, és ez a nagyobbik, már a honfoglalás kori megszállást végző „hadnagyok", vagyis vezérek hagytak hátra őrséget a széles országválasztó gyepűközök mentén. Ennek a nézetnek ad kifejezést t.k. Tóth János: „A gyepűelvén (elején) a honfoglalók torlaszokkal, gátakkal és árkokkal védekeztek a szomszédos népekkel szemben."⁴⁵ Szabó István is hasonlóan vélekedik: „Az olyan falvak, melyek nevükben az ,őr' szóval jelentek meg az első gyepűvonalak területén, minden bizonnyal mindjárt az ország megszállása nyomában, a várispánságok, illetőleg a határispánságok előtt vették kezdetüket."⁴⁶ Lényegében azonos állásfoglalás csendül ki egy másik otthoni munkából: „Az új haza nyugati határszélét Zsolt (907-945) fejed. ,rendezte be', felállítva a gyepűk védővonalát, őrökül magyar harcosokon kívül felszabadított rokon avarokat is állítva királyi kiváltságokkal.^"47

Mások szerint jóval később, az augsburgi vereség okozta visszavonulást az Enns-határtól, vagyis az egykori Awarische Mark fokozatos területi feladását követően (kb. a X. szd. utolsó harmadában) látták szükségesnek fejedelmeink, illetve katonai vezetőink az ú.n. ezeréves nyugati határunk védőberendezéssel való ellátását.⁴⁸ Kniezsa is állítja, hogy már Szt. István idejében helyükön voltak az őrök. Akad olyan feltevés is, miszerint csak IV. Henrik betörései váltották volna ki a vasi Őrségek létesítését.

Azon a nézeten vagyunk, hogy a gyepűkeletkezés kései időpontra való helyezése téves. Ugyanis a törzsi szállásterületek körül már a honfoglaláskori birtokba vételt követően nyomban keletkeztek ú.n. belső gyepűk, nem a szomszédos törzsektől való félelem, hanem a kóborló idegenek elleni védekezés céljából. Török S. is „különböző települési fázisokban kialakult gyepűvonalakat" jelez térképén.⁴⁹ Így tehát a Karinthiával (Styria csak 1056-ban keletkezett!) szomszédos vasi gyepűsáv (mivel a mai Kelet-Stájero. meghódítását magyar népi megszállás is követte) először mint törzsközi gyepű jött létre, és csak később, a XI. szd. közepe táján kezdett teljes egészében mint országválasztó gyepű szerepelni.

Jóllehet, Pannonia meghódítását követően a későbbi Kelet-Sty-riát (a honfoglaláskor még mint Karinthia részét) megszállták és a Mura balpartja előtt húzódó gyepűvel védték, a vasi végeken is hagytak hátra őröket, már csak azért is, hogy a kelet-stájeri magyar figyelőhelyek (pl. a Schöckel — hegycsúcs) füst- vagy tűzjeleit felvegyék és az ország belseje felé továbbítsák.⁵⁰ Ugyanis a gyepűőrök nemcsak figyelő, hanem továbbító szolgálatot is végeztek. Nappali füst-, éjszakai tűzjelzésekkel a lakosságot riasztották, a távoli „illetékes" katonai szerveket értesítették. Ez a világszerte ismert „drótnélküli távirat" a láncszerűen felállított figyelőhelyek révén az ország belsejébe is eljutott. (. . .)

Számottevő kutatókra, köztük Macartneyre is hivatkozhatunk, akik egyöntetűen vallják, hogy a nyugati őrök (így a vasiak) zöme székely eredetű, amint a Képes Krónika is feltételezi: „First a screen of Szekels was set in front of the Magyar settlement in the west of the country and then the Szekels were moved forward into the valleys behind the main eastern passes, the Magyars following behind them."⁵¹(. . .)

Érdemes felvetni a kérdést: tulajdonképpen mi is az a gyepű? A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (Bp., 1967) így fogalmazza meg: „Gyepű (gyepűel) a középkori Magyarországon járhatatlan erdősáv, mely megnehezítette az ellenség betörését, vagy ilyen szerepű mesterséges akadály, sövény, torlasz." Somogyi Ferenc meghatározása: „Az ellenség felé mesterséges torlaszokból gyepű húzódik, azon kívül népválasztó, semleges lakatlan özevet marad."⁵² Burghardt azzal a figyelemre méltó tényezővel egészíti ki a gyepű fogalmi-körét, hogy a technikai akadályok mellett az ellenség kiéheztetésére hivatott lakatlanságot is rendeltetésének tartja: „The gyepű, a glacis or empty zone along the frontier; only small fighting forces were allowed to live within the glacis, Medieval armies, almost of necessity lived off the country across which they moved; therefore a belt of land 10 to 30 miles wide, empty of population & hence of production was a significant barrier against the invading force."⁵³ Kalász Elek jónak látja kiemelni a gyepűrendszer honfoglalás előtti eredetét, illetve szerepét: „A megtelepedő magyarság új hazájában is megtartotta azt a váratlan támadások ellen jó védelmet nyújtó berendezést, amelyet régi hazájában már régóta alkalmazott."⁵⁴

Végezetül az „eleven gyepű" és az Árpad-kori „gyepű" közti esetleges összefüggés kivizsgálásának szükségét is felvetjük. Tud. módszerrel meg kellene állapítani az „eleven gyepű" alaki és tartalmi eredetét, és fel kellene térképezni alakváltozásainak országos előfordulását. Az. Őrség egykori Rába-kapujában, Szentgotthárd vidékén, a kethelyi (falun kívüli) Árpád-kori plébánia-templom körül, a birtokokat elválasztó zöld sövényeket az összeomláskor még „eleven gyepű"-nek hívták. Vajjon a megye (mögye), mesgye helyén húzódó „eleven gyepű" választó és védő szerepének van-e valami köze azon a vidéken régente áthaladó gyepűvonalhoz? Kalász szerint Szentgotthárd (a stájer politikai országhatár és Gasz-tony-Gyarmat közti) vidéke teljes egészében gyepűelvi terület volt az apátság 1183. alapításáig.⁵⁵

9. A FELSŐ ŐRSÉG ÉS A PINKAVIDÉK

A trianoni határokon kívül rekesztett ötmilliónyi testvérünkhöz viszonyítva elég, csekély az Ausztriához csatolt őstelepes magyarok több ezres lélekszáma. Mindazonáltal vétkezik az, aki ilyen meggondolásból egyszerűen megfeledkezik B. maradék magyarságáról. Ők nem mint menekültek állítottak be Ausztriába. Elődjeik mint gyepűőrök már a honfoglalást követő fejedelmi korszakban kapták azokat a földeket, amelyeken azóta is megszakítás nélk. élnek. Ott álltak őrt, vagy művelték földjeiket, még mielőtt a modern Ausztria csírája, a ma Ostmarknak nevezett kicsike bajor határgrófság éledezni kezdett a X-XI. szd. fordulóján.

„Zala és Vas vármegye nyugati része, a nyugati végek a honfoglalás után lakatlan, mocsaras gyepűelve volt. Belső oldalán alakult ki a nyugati őrvidék: Göcsej, Őrség és a Felső Őrség."⁵⁶ E három tájegység közül az első kettő a csonka hazán belül, a harmadik, sajnos, kívül maradt. Ez utóbbi „a Felső Őrség a régi Vas vármegye északnyugati részén fekszik és teljes kialakulása idején magába foglalta a Lapincs, Ösztörmen és Pinka völgye településeit." Ennek a tágabb értelemben vett Felső Őrségnek a Lapincs az első, az Ösztörmen (Strem) a második és a Pinka a harmadik (legerősebb) védelmi vonalát képezte.⁵⁷A másik, a tulajdonképeni déli vagy alsó, egyszerűen csak „Őrség" néven ismert tájegység, ma már csak a Rába, valamint a Kerka felső folyása közti egykori gyepűőrvidék magvát, az Őriszentpéter körüli 18 községet foglalja magába.

A valószínűleg már a X. szd. első felében kialakított gyepűrendszer századokon át volt hivatva védelmezni a hazát a nyugati betörések ellen. B. Trianonban elrabolt területe nagyrészt ehhez az övezethez tartozik. Az itt talált nagyszámú, elmagyarosodott késői avar (hun-székely) harcos mellett magyarok és besenyők is kaptak határőri megbízatást. Az Őrséget a mai megszállók „Die Wart" felírással jelzik a térképen. Felső- és Alsóőr különösen gazdag ma is használatos ősi tájelnevezésekben. Imre Samu is a gyepűrendszer emlékeit látja Felsőőr dűlőneveiben. Szó szerinti bizonyíték pl. a DZSEPÜÖKK (gyepűk) helynév, a Pinka és a vele párh. SORÜÖ nevű dombvonulat között. Ide sorolja a „RI" (rév) utótagú elnevezéseket (FÖHENNYES-RI, DUNA-RI, SZEHER-RI, BIKA-RI, DOBOGOU-RI, PALOTA-RI) is, amelyek „minden bizonnyal a gyepűrendszer részét alkotó mocsaras, nehezen járható területeken való átkelőhelyet, gázlószerű részeket jelölték": A „LÁRMA-ÁROK"-kal jelzett határrész is az Árpád-kori határőrök névalkotása.⁵⁸ Amikor IV. Béla a tatárjárás után a gyepűőrvidéken is a várvédelmi rendszert szervezte meg, az éberség jelképét, a darut helyezte az őrvárak, illetve a Felső Őrség címereibe. A darumadár, mint címerelem, fél lábon állva a másik karmában követ tart.

Az Őrségek gyepűőrei erdőirtásokra telepedtek, tehát nem foglalták el mások megművelt földjeit. Ebből következik, hogy ez a vidék is, mint a Kárpát-medence nagyobbik része, lakatlan volt az Árpád-féle honfoglalás idején. Az Őrségek település- és dűlőneveiből Kogutowitz is azt a következtetést vonja le, hogy jelentéktelen kivételtől eltekintve, vidékük a honfoglalás előtt lakatlan volt. Az erdőterülettől elhódított őrségi irtványföldek a szlávok szerepeltetését, mint tört.-hamisítást, a képzelet világába utalják. Legfeljebb ritkán, itt-ott fordulhatott elő szláv tanya. Még az egyik hazai pártvonalas szerző is magyarokat ért „a honfoglalás-kori népanyag" alatt: „Az Őrség kétségkívül a legősibb magyar vidékek közé tartozik, talán az egyetlen olyan vidéke az országnak, ahol a honfoglalás kori népanyag szinte változatlanul fenn maradt a nemzedékek során."⁵⁹ (. . .)

Első benyomásunk az a különbség, amit a magyar vidékre jellemző széles ésegyenes országutak jelentenek. Az is újdonságként hat, hogy akác-, eper- és gyümölcsfák v. (erősen pusztuló) jegenyék szegélyezik. A Pinkafő-Felsőőr közti magy. építésű főútvonal az ittfelejtett múltról regél. A párh. vasútvonal közelsége folytán még a pályaköveket is leolvashatjuk. Sorszámaik (45, 46 ...) ma is Szombathelytől jelzik a kilométereket. (A felsőőri kat. templom mögötti pályakő szerint 42,1 km a Szombathelytől számított távolság.) „A nyugati Őrvidéket MAGYAR NYUGATNAK, székvárosát, Szombathelyt, a NYUGAT királynőjének mondták, és méltán."⁶⁰ (. . .)

A természet nyújtotta védekezési lehetőségek kihasználásához a régiek kiválóan értettek. A germán betörések ellen mesterséges torlaszokkal, árasztásokkal bővített mocsarak maradványai ma is léteznek. A gyepű-akadályok mögött húzódtak a dombvonulatok erdőségei. Részbeni fennmaradásukat az tette lehetővé, hogy főúri tulajdonként egy tagban hatásosabban álltak ellen irtásuknak: A stájer Hartberg felől jövet, a Lapincs-határon átkelve, az Alsó- és Felsőőr közti erdőrengetegben győződhetünk meg e Vas megyei vidék egykori stratégiai jelentőségéről. (. . .)

Felsőőr talán már kezdettől fogva központja volt az Őrvidéknek. Az uralomváltozásig zömében magyar anyanyelvű nagyközség, a szomszédos Alsóőrrel és Őriszigettel, azt a rohamosan fogyatkozó magyar nyelvszigetet képezi, amelynek őslakói a nemesi kiváltságokkal ellátott, eredetileg „speculatores"-nek nevezett gyepűőrök leszármazottjaiból kerülnek ki. A „sagittarii" (lövő-őrök) nevére emlékeztető Felső- és Alsólövő a törökdúlás következtében vesztette el magy. népi jellegét. Az idegen betolakodókkal, elnyomókkal ezer esztendő óta dacoló legnyugatibb magyar nyelvsziget jelenleg éli népi fennmaradásának legválságosabb korszakát. Merjük hinni, hogy „az őrségi magyarok hűek maradnak hitükhöz és népükhöz.^"61

A Felsőőrbe igyekvő vándor, akár az Al- akár a Fölvégen érkezik e járási székhelyre, habozás nélk. megállapíthatja, hogy a külső formák után ítélve, magyaros mezőváros benyomását kelti. A sík terepen épült pinkavölgyi település eredeti magvát a pinkafő-szombathelyi hadiút, illetve annak egyik elágazása képezte. Akárcsak egy nagy faluban, a ma mintegy négy km hosszúságban beépített főútvonal kiszélesedésében alakult ki a piactér, a községi és járási közigazgatási negyed. A nagyobbrészt ref. vallású Felszeg (Fűszög) tornácos házaival Pinkafő irányában terpeszkedik az elcsatolt nyugati országrész egyetlen kálvinista temploma körül. Kizárólag a magyar uralomnak köszönheti, hogy ref. gyülekezete már évszázadok óta a helyén van. A protestánsokat üldöző Alt-Österreichben ilyen egyházi szervezet seholsem keletkezhetett.

A szombathelyi országút mentén (ma Steinamangerer Straße) a kat. plébánia-templomig sorakoznak az Alszeg (Alszög) tornácos házai. Magyar, vagy legalábbis ilyen eredetű gazdaudvarok szegélyezik a mellékutcáit, és az innen kiinduló Alsóőri (most „Unter-warter Straße") utat, amely a tágas Pinkavölgy túlsó oldalán húzódó, magyar népességű Alsóőrbe vezet. Remélhetőleg nem fog ígéret maradni az a bejelentés, miszerint az osztrák műemlékvédelem a felsőőri, kereken 120 tornácos ház megtartását és gondozását vette tervbe.⁶²A hagyományromboló osztrák korszellem tünete, hogy Kismartonhoz hasonlóan, eme őrtelepülés kimondottan magyaros megjelenési formáját, téridegen toronyépülettel igyekeznek tönkretenni. „Képrombolásuk" ellenére is megmaradnak azonban a magyar nemesi őrtállók („nobiles", akiknek nemességét néha „N" jelzi házuk oromfalán) hagyatékaként a széles, egyenes utcák, továbbá a kisebb-nagyobb térségek, amelyek az egyre zsugorodó gazdálkodás, mint egykori ősfoglalkozás céljaira szolgáltak. Magyar légkört áraszt a városháza előtti főtér féltucatnyi jegenyefája, a magyar időkből átvett heti vásárok színes forgatagával. Gazdasági szükségessége túlélte az államfordulatot, a fél százados osztrák és hét éves nagynémet megszállást. Ez az időtálló intézmény eggyel több bizonyíték a mellett, hogy a magy. gazdasági berendezés jól szolgálta a lakosság érdekeit.

Akárcsak az „Alsó" Őrségben és Göcsejben, az ősmagyar szálláshelyek szabályainak megfelelően, Felsőőr szegekre, ezek pedig szerekre tagozódnak. A kisebb terjedelmű Alsóőr és Őrisziget közvetlenül osztódik Al-, Fel- és Középszerre. Amíg a felsőőri Felszeget Tüskevár, Malom-, Patak- és Pinkaszer alkotja, addig az Alszegen az Alsóőri út és környéke Tizenháromváros néven ismeretes. A Cigányszer a Felszegen kívül fekszik.

Az Őrség magyar jellege írott források és nyelvi emlékek nélk. is tagadhatatlan lenne, éspedig a kimondottan ősmagyar települési formája miatt. Felső- és Alsóőr házainak, útjainak „mértani" elhelyezkedése olyan alaprajzot árul el, ami őseink sátortáborára emlékeztet. Mivel nem feladatunk további tört. és műszaki részletekbe bocsátkozni, elégedjünk meg avval, hogy amint az „Alsó" Őrségben, itt is egymás mögé épültek a házak, ami által a sikátorszerű utcák egész sora képződött. Így válik érthetővé, hogy a felsőőri mérnöki hiv. által nyilvántartott utcák száma 120 körül van. Az ősmagyar nagycsaládos települési szerkezet legfeltűnőbb az Alszegen, ahol a Szombathelyi út és avval párh. „AM TELEK" között magánjellegű, szűk utcácskák sorakoznak. A többnyire fákról elkeresztelt utcák névtáblája most csak német nyelvű, de Trianonig mint „Szűk-utca" v. „Hátsó-út" élt a köztudatban.

Az ú.n. demokraták üres szólamait, az ártatlanok elgyalázását juttatja eszünkbe a Szombathelyi-út 25. sz. ház kétnyelvű névtáblája.⁶³ Még ma is nyelvi elnyomással vádaskodnak, izgatnak a magyarság ellen, holott önnönmaguk mérhetetlenül embertelenebbek. A türelmességük áldozatává vált egykori magyar törvényhozók teljes nyelvi- és szólásszabadságot biztosítottak a német ajkúaknak, mégsem dicsekedtek, mint az austro-marxisták, a demokráciával. Ha valóban demokraták lennének, akkor a magyar többségű helységekben, városrészekben (Felsőőr, Alsóőr, Őrisziget, Felső- és Középpulya stb.) kétnyelvű utca- és hivatali feliratokat, valamint a magyar nyelv hivatalos használatát kellene engedélyezniök.

Felsőőr főterén, a városházával szembeni (1975) bronztáblán olvasható ennek az ősrégi magyar településnek története, természetesen osztrák változatban. Ennek ellenére, valamennyi „hivatalos" b. helységismertetés közül leginkább közelíti meg a tört. valóságot. Nincs egyetlen osztrák kiadású könyv, tanulmány stb., amelyben olyan világosan ki mernék mondani, hogy Felsőőr története a magyar honfoglaláskori határvédelemmel veszi kezdetét, és hogy 1921-ben ott kiáltották ki a „LAJTABÁNSÁG"-ot és tették annak székhelyévé. — „Der Name Oberwart, früher Obere Wacht, reicht auf eine UNGARISCHE WEHRSIEDLUNG aus der Zeit der Landnahme zum Schutze der Westgrenzen zurück. Schon zu damaliger Zeit wurde Oberwart durch die Lage an der Grenze verschiedene kriegerische Ereignisse verwickelt. Noch im Jahr 1921 versuchten ungarische Irridentakreise den Anschluß an Österreich zu verhindern. In diesem Zusammenhang proklamierten die Freischärler einen UNABHÄNGIGEN STAAT die ,LAJTABANSAG': Die HAUPTSTADT dieses Staatgebildes war Oberwart und hatte nur eine Dauer von wenigen Wochen."

Felsőőrt elhagyva tovább gyönyörködhetünk a magyar táji vonásokban. A hangulatos falvakat érintve az országutak hosszában fehérlő földszintes, tornácos házak láttán könnyű megállapítani, hogy errefelé minden más, mint a Lajtán túl. Szinte a „levegőben van", hogy e táj emberét és környezetét magyar geopolitikai erők befolyásolták. Am, nemcsak a Pinka-vidék nyújtja ezt a tengerentúli történészek, írók által is magyarnak jellemzett látványt, hanem Köpcsénytől Mészvölgyig minden egyes település, legyen akár a Lajta, a Lapincs, a Rába völgyében, vagy a Fertő melletti Kisalföldön.

A Felső Pinka-vidék keleti központja, a Vasfüggöny melleti Rohonc. A városka a Kőszegi-hegység síkságba átmenő nyúlványain fekszik. Északi védettségénél fogva kiválóan alkalmas szőlő-és gyümölcstermelésre. Jó néhány utcája kanyarog felfelé, ki a szőlőkbe, amelyek a városka északi peremén villaszerű házakkal, éles átmenet nélkül olvadnak be a hegyoldal erdőségébe. Festői látványt nyújt ez a panoráma, akár a trianoni határ felőli temetődombról, akár valamelyik északi magaslatról szemléljük. Rohonc délkeleti fele volt az eredeti magy. település, amely csak a késői germán beszivárgás után kapta az Ungarmarkt nevet. Helytörténetéhez tartozik, hogy földesurai, a Batthyányak csizmadiákat (Tschismenmacher) telepítettek Rohoncra és Szalónakra.

Rohonc tört. és gazdasági jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha a római Savaria utódja, a mai Szombathely felé pillantva rádöbbenünk, hogy itt, ahol a Pinka völgye átsimul a pannon síkságba, kezdődik a Kisalföld. A vidék természetes közlekedési gócpontjával, Szombathellyel kötötte össze a vasút (Pinkafő-Felsőőr-Rohonc-Szombathely), amely annak bőrgyárából szállította az anyagot a rohonci csizmadiáknak. Bőrgyár és csizmadiák kölcsönösen egymásra voltak utalva. A készárut aztán Kőzseg, Szombathely, Sárvár, Vasvár v. Körmend piacán vásárolta meg a vasi nép. Ennek a virágzó iparágnak Trianon vetett véget.⁶⁴

Mint útcsomópont, Rohonc is belekapcsolódott az Árpád-kori magyarság nyugati terjeszkedésébe. Moór Elemér is határozott összefüggést lát a Szombathelyről kiinduló két hadiút és a Pinkavidék magyar népi megszállása között. Az egyik országút a Pinka mentén, Vörösvár, Alsó- és Felsőőr érintésével Pinkafőre, onnét Styriába vezetett. A másik Rohonc, Hodász és Szalónak községen át vitt Alsó-Ausztriába. A két főútvonal mentén magy. őrtelepülések létesültek.⁶⁵Az őrfalvak székelyei, nyilas lövészei féltő gonddal és véráldozattal vigyáztak Attila és Árpád szent örökségének területi épségére.

Magyar vándor, aki erre tévedsz, állj meg, és emlékezzél! Miután sóvárogva hordoztad körül tekintetedet a Vasfüggönnyel bezárt csonka hazán, vess egy pillantást nyugat felé is. Ugyanazt fogod látni, amit honszerző és -védő eleink is láttak: a Pinka vízválasztóján sötéten kéklő hegyóriást, a Wechselt. Lenyűgöző látványa magyarázat arra, hogy miért jelölték ki lábánál országunk határát.

10. NYUGATI HATÁRUNK A TÉRKÉPEK ÉS KÚTFŐK MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

To the Hungarians these boundaries were sacred, to their neighbors they were clear and unmistakable. (Burghardt)⁶⁶

Kárpát-medencei hazánk egy és oszthatatlan. Páratlanul természetes határairól és geopolitikai egységéről a térképekre vetett egyetlen pillantás is meggyőzi az érdeklődőt. A Trianon előtti Ma-gyaro. olyan tökéletes földrajzi egység, hogy Reclus, neves francia földrajztudós, „született országnak" nevezi. Macartney is kiemeli, hogy Magyaro. államiságának kezdete pontosan meghatározható, ami páratlan Európa történetében.⁶⁷

„Magyar részről a Kárpát-medence megszervezése jelentette Európa számára a legnagyobb nyereséget."⁶⁸ „Éppen ezért a kezdet kezdetétől fogva a Kárpátok és az Alpok szegélye képezte a nemzeti határt. Területileg a Magyar Királyság már teljes nagyságában született."⁶⁹

Mivel a legtöbb osztrák kiadvány törekvése: letagadni, hogy B. valaha is szerves részét képezte Magyaro.-nak, a határkérdés tüzetes vizsgálata egyik sarkalatos feladata tanulmányunknak. Nem elégséges, önmagában, elszigetelten fejtegetni. A külföldi szakirod. von. adattárának szinte kimeríthetetlen volta miatt munkánk eme részében külön is foglalkozunk vele, hogy sorra vehessünk néhány olyan forrást, amely nyugati határunk szempontjából jelentőséggel bír. Ismertetésünket az ált. érvényű adatok elemzésével kezdjük. A meghatározott időre vonatkozókat, a könnyebb áttekinthetőség végett, táblázatban foglaljuk össze.

Ténykeresésünk során nem szabad szem elől téveszteni, hogy B. mesterséges politikai, nem pedig történeti fogalom. Az angol nyelvű világatlaszok lapjait forgatva mindegy, hogy 1100, 1300, 1500 vagy 1900 térképeik évszáma, a Kingdom of Hungary államhatárát a Lajta, Lapincs folyók ésa Rozália-hegység mentén ábrázolják. Semmi nyoma sincs a mesterségesen alkotott és 1922. január 1-én elcsatolt B.-nak.⁷⁰„It always lay within the Kingdom of Hungary.^"71Mert sem neve, sem külön területe nem volt. Az 1683. Soproni Krónika szerzője is csak Lajtán túli Alsó-Ausztriáról beszél.⁷² Az egyik legrégibb részletes térpéken, a Latzius W. által 1561-ben Bécsben kiadott Ducatus Stiriae Marchiae c. térképen is a Lapincs a határfolyó: „LAUFNICZ Fl. Limites Hungariae et Stiriae." Attól keletre pedig a nagy feliratos PARS PANNONIAE jelzi a jelenleg „Burgenland" néven megszállt terület magy. voltát. Ausztria politikai birtoklásának v. valamelyes földrajzi, esetleg más különállásának semmi nyoma. Vagyis a mai B. területe Pannoniának és általa. Hungáriának volt szerves része, („pars"). Ugyanaz a térkép a Lapincs és a Rozália közti határszakaszon, az alsó-ausztriai UNGERPACH-tól DNy-ra, a stájer, alsó-ausztriai és magy. politikai határ találkozási pontjánál magyarázattal is szolgál. (. . .)

Tört. határunk állandósága, továbbá az elszakított országrész magy. fennhatósága mellett szól az a körülmény is, hogy B. nyugati határa pontosan követi a korábbi magyar-alsó-ausztriai, illetve magyar-stájer határvonalat.⁷³ Ez utóbbi stájer oldalán ma is ott tornyosulnak az osztrák határzár látható emlékeztetőiként azok az erődítések, amelyekre nem lett volna szükség, ha ott már akkor is b. és nem magy. lett volna a határ. „Die Wehrbauten des Bezirkes Hartberg bilden gegen die ungarische Grenze von einst eine geschlossene, mit Bedacht gewählte Befestigungslinie!"⁷⁴

Hiábavaló erőlködés osztrák részről az ezeréves nyugati határunkat még csak átmenetileg is kétségbe vonni. A Lajta-határ világköztudatba átment tört. valóságát megdönteni nem fogják. Nemcsak tud. berkekben, hanem a hétköznapi életben is állandóan ismétlődnek az ide von. példák. Tekintélyes kanadai világvárosi napilap cikke kiemeli, hogy a Bécs nevével azonosítható zeneszerzők, Schubert kivételével, a városon, sőt az országon kívül születtek. „Haydn szülőhelye a magyar határon volt", írja az érdemes szerző.⁷⁵ Tehát ez a mai kanadai angol zenekritikus is helyesen tudja, hogy a Lajta melletti Rohrau a magy. és a nem a b. határon található.

Az osztrák VISCHER G.M. által 1672-ben szerkesztett Archiducatus Austriae Inferioris Geographica c. térképen, a Szt. István óta fennálló, való helyzetnek megfelelően, Magyaro. nyugati határa a Morva, majd Dévénytől délre a Lajta folyó mentén húzódik. Ettől a tört. országhatártól K-re eső terület politikai hovatartozásának megjelölésére nemcsak a nagybetűs Pars Regni Hungariae („a Magyar Királyság része") felírás; hanem a szent-koronás magy. címer grafikus ábrázolását is alkalmazza, akárcsak 111 évvel előtte Latzius mester. Mint megannyi középkori okl., kódex, egyházi, állami és vármegyei levéltár, magy. és más nyelvű könyv, ez a térk. is határozott cáfolata annak a mesterkedésnek, amely a trianoni békeparancs idején kitalált „Burgenland" szónak tört. múltat akar teremteni. Mert a Vischer-féle térk., már három évszd. előtt, a Magyar Királyságon belül, nagyméretű betűkkel, nem holmi tegnap kitalált pángermán tartományi, hanem az első magy. kir. által bevezetett közigazgatási rendszer egyik vármegyéjét, Comitatus SOPRONIENSIS-t tünteti fel. Amint a térk. címéből (Alsó-Ausztria) is kitűnik, rajzolója a szomszédos Magyaro. területén csak tájékozódás céljából és rendszertelenül jelöl meg néhány helységet. Mosonmagyaróvárt a magy. OWAR és a német Altenburg jelzi. A Fertő-parti OKHA bizonyítéka annak, hogy a német Oggau akkoriban még nem volt használatos. A LEWKAHAUS helynév pedig a középkori magy. LEUKA vártelepülésre utal. A Kőszegi hegység átellenes, déli oldalán fekvő Vas vármegyei mezővárost is csak magyarul, ROHONTZ néven rajzolja a térképre. A Pinka kanyarban „OWAR — Burg", délebbre pedig „NEMET-UYVAR — Güssing" kétnyelvűséget árul el.

A XVI-XVII. szd. térképei forrásértékű bizonyítékok a mellett is, hogy három nyugati vármegyénk továbbra is Magyaro. szerves részét képezte. Különben nem szerepelne a COMIT. CASTRI FERREI (Vas vm), SOPRONI (Sopron vm) és MUSUNEN (Mo-son vm) felirata Zündt 1567. térképén. Mercator G. 1585., valamint Sandrart J. 1664 Hungaria c. térképén SOPRON COM. jelzi CASTRI FERREI COM. mellett a magy. közig. beosztást. Zsámboky 1579. COM: MOSON felirata is ide sorolandó. Mivel ezek a 300-450 éves térképek a kútfők erejével bírnak, érintőleg ismertetjük őket.

Külalak szempontjából Lázár deák 1528-ban megjelent térképe tűnik ki nagyméretű árpádsávos (piros-fehér) címerével. Zündt 1567. térképén angyalokkal díszített címerpajzsunk vonja magára a figyelmet. Mivel Németújvár csapatzászlajának címerpajzsával egyezik, mai címerünkkel is azonos. Latzius (Ortelivs: Theatrum Orbis Terrarum c. atlaszában) 1570. térképét Magyaro. korona nélk. címere díszíti, éppúgy, mint a már említett Ducatus Stiriae Marchiae (1561) térképén. Blaeu 1647. Hungaria Regnum c. térképének címere csupán stilizált koronájával tér el a maitól, egyébként piros-fehér-zöld szín ékesíti. A francia Jaillot 1696. térképén címerünk a díszes címkeret felső középpontjában stilizálva foglal ugyan helyet, mégis jól felismerhető magyar volta. A XVI-XVII. szd. térképeit tanulmányozva feltűnik, hogy sem alakilag, sem tartalmilag nem fejlődtek 200 év alatt. Így pl. Zündt 1567. térképe nemcsak csinos külalakja, hanem tartalma és pontossága szempontjából is sokkal tökéletesebb, mint a Sanson-féle 1689., vagy a Jaillot-féle 1696. Ez utóbbi alig tüntet fel néhány helységet. Fejlődés helyett inkább visszaesésről beszélhetünk, amennyiben a technikai stagnálás mellett még a germanizálás is erősen mutatkozik. Különösen Sandrart 1664. térképén észlelhető ez az irányzat.⁷⁶

A brit-amerikai atlaszok közül közelebbi ismertetést érdemel, The New Cambridge Modern History XIV. kötete, amelyet „Atlas" címmel Darby, cambridge-i egyet. tanár szerkesztett. Kisebb hibáitól (pl. a németesített helynevektől) eltekintve, általában tárgyilagosnak nevezhető térk.-gyűjtemény, 1500-től napjainkig. Elismerés illeti azért, hogy a magyar alkotmánynak megfelelően még 1541. után is különbséget tesz Ausztria és Magyaro. között. A német-római birod. császári címének megszűnéséig (1804) Magyaro. „HUNGARY" felirattal szerepel a térképeken. Ugyanakkor az osztrák örökös tartományok a Holy Roman Empire részeiként vannak feltüntetve. A mohácsi vész következtében háromfelé szakadt hazánk török-harmadát „HUNGARY", a nyugati törökmentes országrészt „Imperial HUNGARY" jelzi. A harmadik országrész TRANSYLVANIA nevet visel. Megjegyzendő, Erdélyt tört. határai között (vagyis a Királyhágón túl és a Bánát nélk.) ábrázolja: pl. az 1648., 1699., 1765 v. 1830. év politikai térképén. Sajnos, 1804 után felváltva, hol az „Austro-Hungarian Empire", hol pedig az „Austro-Hungary" felirat kerül a magy. térképre, alatta kisebb betűkkel: „Kingdom of Hungary." Egyébként országhatáraink egyeznek az ezeréves történeti határvonallal.

A szabad világban számos olyan szakmunka forog közkézen, amely Magyaro.-ot úgy ábrázolja, hogy a tájékozatlanok is rögtön észreveszik a Kárpátok övezte Kingdom of Hungary-t.⁷⁷ (. . .)

Jóllehet, az osztrák tankönyvek szerint Magyaro. nyugati határát a Lajta és Lapincs képzete, az austro-marxista sovinizmus vagy agyonhallgatja, vagy meghamisítja.⁷⁸A tud. világ elismeri, hogy „az osztrák-magyar határ lényegében nem változott". Továbbá: „This line remained virtually unaltered for almost a Millennium; this fact suggests that something more than accidentals determined its location."⁷⁹ Tört. határunk, akár a Lajta, akár azon túl, a Fischa mentén húzódott, sohasem volt bizonytalan. ⁸⁰ Viszont az osztrákok keletre kitolt állítólagos „határa" annyira komolytalan, hogy saját térképeiken kívül senki nem tartja számon. Habár máshelyütt részletesebben is szólunk róluk, természetüknél fogva itt is érintenünk kell a XV-XVI. szd.-i zálogos birtok-átengedéseket. Magán- és nem közjogi tulajdoncseréhez fűződtek. Sem politikai, sem katonai értelemben vett határváltozást nem okoztak. Mégis, erőszakos módon, a területrablás „jogosságának" érveként használják fel az austro-marxisták. Burghardt sem tulajdonít jelentőséget a lényegtelen (pl. az 1499. Styriához csat. Sinnersdorfi) határkiigazításoknak: „Changes have been relatively minor. These actual fluctuations of the frontier did not change the position of the frontier in theory."⁸¹