16. A SZLÁV HATÁS ALAPTALANSÁGA

A bizonytalan kiterjedésű Samo-féle tákolmány csak 21 évig létezett. Ugyanilyen rövid életű (kb. 25 év) volt Szvatopluk hűbéres tartománya is. Kocel mint elhatalmasodott földesúr garázdálkodott. Közjogi szempontból, legjobb esetben, törzsfőnöki ténykedést lehet nekik tulajdonítani. Tud. kritikát kiálló források hiányában teljes homály veszi körül felfújt tört. szereplésüket. Társadalmi, politikai szervezetüknek, közéleti tevékenységüknek semmi nyomát se találjuk a korabeli kútfőkben. Pedig, mint tudjuk, akkoriban már szorgalmasan jegyeztek minden említésre méltó fontos közösségi jelenséget a kolostorok krónikásai és az oklevelek szerkesztői. „Nicht gewaltsam u. plötzlich, sondern unmerklich u. von den Geschichtsschreibern der alten Welt so gut wie unbemerkt schoben sie sich in die Landgebiete Böhmens u. Mährens, der Slowakei (túlzás) u. Siebenbürgens ein."¹Ha valóban rendelkeztek volna állami szervezettel, akkor annak írásos nyoma maradt volna reánk, mint a hunok esetében is. Ott vannak pl. az avarok, akiknek állami szervezetéről a korabeli feljegyzések sűrűn tájékoztatnak. Ezekből tudjuk, hogy gyűrűszerű földváraik voltak, hogy birodalmuk kagánságokra volt felosztva, hogy államkincstáruk drágaságaiból állították talpra a halódó Frank Birod.-at stb.

A nyugati történészek egyöntetű véleményét McEvedy találóan így foglalja össze: „Politically all the Slavs were very backward. Their myriad chieftains lacked all sense of unity and were therefore easily dominated by other races."² „The economy of the Slavs was of a rudimentary type: agriculture & trade had little place in their economy."³A szlávok jelleméről pedig nem kisebb szaktekintély, mint Seton-Watson Hugh így vélekedik: „A szlávok alattomos természetükhöz híven, erdők mélyén és mocsarakban húzódtak meg, kerülve az erődített helyeket. Nyílt összetűzés helyett a folyamatos fosztogató vállalkozásokat kedvelték."⁴

„A szlávság népvándorláskori szerepe nagyon alárendelt jellegű volt. Műveltsége alacsony színvonalú, társadalmi szervezettsége kezdetleges, államalkotó képessége pedig a semmivel egyenlő", állapítja meg Fehér M.J.⁵Ú.n. „hőstetteik" közül Prof. Darby nyomán rámutatunk a balkáni ősnépek — köztük a latin-olasznak — szlávok általi csaknem teljes kiirtására a VII. szd.-ban.⁶ Fejtegetésünkből kikapcsoljuk a horvátokat, akik mint a török elől menekült honkeresők érkeztek Nagy-Magyaro. nyugati végeire, akkor, amidőn a magyar állam már közel hétszáz éves volt. Ennélfogva ezek a horvátok nem tekinthetők olyan őstelepeseknek, mint az államalkotó magyarok.

„Majdnem kőkorszakbeli szinten állott az erdélyi szlávság. Elmaradott életmódjáról bizánci tudósítások is beszámolnak. Annyira jellegtelenek a különböző területek szláv leletei, hogy nagyrészt csak azért nem ítéljük avarnak, franknak v. skandinávnak őket, mert a terület, ahol találjuk, a helynevek szerint régi szláv terület. Amint láttuk, a szláv népek műveltségének vizsgálatakor alig támaszkodhatunk régészeti nyomokra, szó sincsen arról, hogy olyan éles jellegzetesség mutatkoznék az emlékekben, mint pl. az avaroknál vagy a honfoglaló magyaroknál." (Id. László Gy.-tól.)⁷

A régészethez hasonlóan írott források sem tájékoztatnak a kárpát-medencei szlávokról: „Keine Quelle, weder Chronik noch Heiligenlegende berichtet uns von ihrer Ausbreitung.^"8Még a hivatásos hazai marxista történészek is kénytelenek elismerni, hogy „written sources give no information about the previous social-historical structure and political organization of those Slavs who were subjugated by the Hungarians.^"9Azonos véleményen van egy másik hazai kutató is: „A szláv falvakról azonban egykorú írott források nem tájékoztatnak s az ásatások általánosan használható adatokat még nem igen szolgáltattak."¹⁰

Kniezsa szerint a nemzetség volt az ősszlávok legmagasabb politikai szervezete. Más forrásokkal egybehangzóan ő is megállapítja, hogy a szlávság főleg az erdőség és a füves pusztamezők peremén éldegélt: „A szlávságnak ez a peremi elhelyezkedése kizárja annak a lehetőségét, hogy itt jelentősebb politikai formációk alakultak volna.^{"11 266)} És végül ugyancsak a kommunista korszak egyik szakmabelije szögezi le, hogy „a szlávok tört. jelentősége éppen az avarok uralmával kezdődik, melytől állami életük kifejlődése sem választható el."¹²

Téves állítás, miszerint a szlávok „tömegesen" olvadtak volna be a magyarságba. Egyszerűen azért nem, mert számuk jelentéktelen volt az amúgy is gyér pannon őslakossághoz képest. Ugyanis a pannon nép nem szláv, hanem „már ősidőktől fogva ott lakott telepes nép volt."¹³A csekély létszámú szlávság (László Gy. szerint) elszlávosított avar maradványokat is magába foglalt. A ritka népességet előidéző okok között szerepel a frank-morva harcok gyakorisága, amelyek már 900 előtt: „had largely ravaged Pannonia."¹⁴Ha pedig voltak csoportosan élő szlávok, mint pl. a vendek, azok meg is maradtak. Ennek a dokumentum-népnek a története szintén erősen cáfolja a szláv beolvasztás meséjét. Mert különben hogyan lehetséges, hogy a maroknyi (mindössze néhány száz) vendség felszívódás helyett a sokszorosára duzzasztotta népi állományát. Nem voltak kitéve az erőszakos beolvasztásnak, úgy mint pl. az USA, Kanada v. bármelyik modern demokratikus ország kisebbségei. A vendek szállásterülete B.-dal határos, és e helyt csak a szlávkérdés miatt térünk ki reájuk. A vend néptöredék az avarokkal v. korai magyarokkal (ú.n. előmagyarokkal) érkezhetett Vas vm szentgotthárdi és muraszombati járásába. Hála a magyarok faji és nyelvi türelmességének, zárt tömbben őrizhették meg népiségüket és nyelvüket. Nemcsak a közéjük települt magyarokat szívták fel, hanem különösen az Őrség (Vas vm) és Hetés (Zala vm) peremvidékén egyre inkább a magy. etnikum rovására tágították néprajzi határaikat.

Az Őrség gyepűőrei erdőirtásokra telepedtek, minélfogva nem foglalták el a szomszédos vendek földjeit. Egyébként a vendek jó magyar állampolgárok voltak. Az I. v.h. után mindent elkövettek, hogy továbbra is azok maradhassanak. Soron voltak a Magyaro. melletti tüntetések; a határmegállapító bizottságot sárral dobálták meg …

Szólnunk kell e fej.-ben az OSL-nemzetségről is, amelynek semmi köze sincs a szlávsághoz. Tekintettel arra, hogy e nemzetség tagjainak a ny.-dunántúli határsávban is tört. szerepük volt, kívánatos származásukat tud. módszerrel is megvizsgálni. Először is lássuk, milyen bizonyítékot nyújt az etimológia. A nemzetségnév több változata kb. ilyen sorrendben fordul elő: OSL, OSLU, OSUL, OZUL, továbbá OSTL, OSTEL stb. Nyelvi eredetére nézve nem egyéb, mint besenyő-kun személynév, amelynek semmiféle szláv von. sincsen. A kun „usztlu" szó jelentése „eszes, bölcs". A nyelvészeti megállapításokat a történettudomány is megerősíti. T.i. az OSL, OSLU név azonos a cserhalmi ütközetből ismert OZUL vagy OSUL besenyő-kun vezér nevével. Egy szd. múlva pedig „I. OSLU" várispán mint Sopron vármegyei földbirtokos tűnik fel az okl.-ben. A történet fonalát továbbszövi egy 1227. okmány, amely szerint „OSL de KESYN" fiát „VATHA"-nak hívták. Újabb század múlva kezdődik a nyugati végek XIV-XV. szd.-i életében elsőrendű szerepet játszó híres Kanizsai-család története azáltal, hogy Kanizsát I. Károly 1324-ben az OSL nemzetségből való Lőrincnek adományozta. Tört. kereteink teljességéhez tartozik a krónikások feljegyzése is. Anonymus és a Képes Krónika is tudósít a fertőkörnyéki besenyőkről. Zoltán fejedelmük ivadéka lehetett OSLU várispán. Végezetül pedig, földrajzi adatainkkal egészítjük ki fenti fejtegetésünket. A rosszindulatú hírverés Dráván túli vidékével szemben az OSL-nemzetség és a belőle fakadó Kanizsai-család ősi fészke az a besenyő környezet volt, amelyből az OSLU nemzetség emelkedett ki. Reája, mint egykori földesurára emlékeztet mai napig is a Hanság mocsaras vidékének peremén keletkezett OSLI község besenyő neve is.¹⁵

Mivel a pánszlávisták és baloldali társutasaik a felfújt békához hasonlítható, átmeneti jellegű Morávia déli határát a Rábáig tolják ki, kénytelenek vagyunk ellene állást foglalni. A történetkutatók, köztük Macartney is, újabban egyre meggyőzőbben mutatnak rá, hogy Pannoniára nem terjedt ki Morávia politikai hatalma: „We have no evidence that Pannonia was ever a part of Moravia."¹⁶ Ilyen szellemben szerkesztették a Hammond-féle Historical Atlas térképeit is, amelyek Morávia déli határát a Duna mentén, Dévénytől a Garamig, ábrázolják. A kárpát-medencei ország-csonkítások összeomlás utáni legjelesebb magyar szakértője, Szalay Jeromos egyet. tanár pedig még szűkebb térre szorítja: „Szvatopluk morva fejedelemsége a cseh-morva medencétől a Garam felé terjeszkedett, de sohase ért a Dunáig."¹⁷Ami pedig magát Moráviát illeti, helyénvaló hangsúlyozni, hogy csak laza, bizonytalan határú és szervezetű törzsi közösség volt. Gibbon angol történésznek (két évszázaddal előttünk) egyező a véleménye: „That ample and fertile land was loosely occupied by the Moravians."¹⁸A „megszálló morvák" említésével Gibbon is rögzíti ama tört. tényt, miszerint a honfoglaláskor nem a tótok, hanem beszivárgott morvaszlávok éldegéltek az nyugati Kárpátokban.

Annyira bizonytalan határú és szervezetlen volt a Moráviának nevezett közösség, hogy máig sem voltak képesek megállapítani a székhelyét. (…)

A korlátlan ferdítések és tört. valótlanságok egyik kirívó propagandairata a tót Dekan Jan „Magna Moravia" magy. nyelvű pozsonyi (1980.) kiadása. Teljesen egyetértünk Györffy Györgynek a budapesti „Kortárs"-ban megjelent lesújtó bírálatával, ami t.k. így hangzik: „Ha a magyar történészek ilyen módszerrel készítenének történelmi térképet a kalandozások koráról, akkor a magyar uralom alatt álló területek határát nem csupán azokra az országokra, Szászo.-ra, Észak-Itáliára, Bulgáriára és Bizáncra terjesztenék ki, amelyek a magyaroknak adóztak, hanem szinte az egész európai kontinensre, ahol a kalandozók seregei megfordultak."

A tört. hitelrontás szándékától vezérelve egyesek az ősmagyarok földművelésre való „áttérését" is „szláv hatásnak" tulajdonítják. Mintha éppen a félig nomád, pásztorkodó, gyűjtögető szlávok tudalmára szorultak volna rá a magyarok! Talán éppen azok a magyarok, akik az elfogulatlan történészek szerint (mint pl. Prof. East W. G.) is, a germánokhoz hasonlóan földet akartak, amikor a Kárpát-medencébe jöttek, miért is lényegében telepesek („colonists”) voltak. Árpád magyarjai az őstermelés elemeit már magukkal hozták, a helyi fogásokat pedig nem a málhahordozó szlávoktól, hanem a már századok óta ott gazdálkodó, azonos nyelvet beszélő hun-avar ivadéktól lesték el. Ugyan mit is vehettek volna át azoktól a szlávoktól, akiknek életében a földművelés és ipar alig játszott szerepet? Hiteles források tudósítanak, hogy legjobb vásárlójuknak, a germánnak, elsősorban prémet, mézet, viaszt, halat és borostyánkövet szállítottak a szlávok.¹⁹

A szláv ferdítések a tágabb értelemben vett európai történet távlatában sem állják meg helyüket. Művelődéstört. tény, hogy nem a rómaiak, még kevésbbé a szlávok hozták a földművelést Európába. A német Dopsch és a londoni Prof. East megállapításai B.-ra is érvényesek. Régészeti leletekből következtetnek a „tört. előtti" kultúrák sorozataira, amelyeknek hordozói az alkalmas európai földeket mindenfelé művelés alá vették. Ezek a neolit korszak óta őstermelő népek a Kárpát-medencéből sem hiányoztak.

A szlávok gazdasági elmaradottsága még 300 évvel később is megdöbbentő. Nem volt nehézekéjük, nem ismerték a hármas forgót, nyomorúságosan tengették életüket; jegyzi meg az oxfordi Prof. Davis.²⁰

Az elmondottak eléggé meggyőzőek arra nézve, hogy B. térségében a szláv hatás nagyon jelentéktelen körre szorítkozott.

17. MAGYAR FAJI ÉS FELEKEZETI TÜRELMESSÉG

(…) A magyarok alaptermészetéhez tartozó embertársi megbecsülés tört. megnyilatkozását így foglalja össze a történész: „In practice the Government was not harder on alien nationalities than on Hungarians. Indeed in many respects the former actually found themselves more favourably placed than the Hungarians."²¹

Ha voltak is hibák, azok az akkori liberális szellem által kitermelt Európa szerte divó ált. jelenségnek tulajdoníthatók. Sajnos, ez esetben is a képmutató nyugat kétféle mértékének lett áldozata hazánk. Saját szemükben a gerendát sem veszik észre, de máséban még a szálkát is kifogásolják. Ennek a rosszindulatnak ad hangot az alábbi okfejtés: „There was NO discrimination in Hungary against non-Hungarians. But Hungarian statesmen had the misfortune of having to rule a multinational people, under the critical eyes of European public opinion."²² Akad tárgyilagos tört. író, aki egyenesen végzetesnek tartja a magyarok túlzott türelmességét, ami végeredményben az ország feldarabolásához vezetett: „Hungary in contrast to Austria may have suffered from too much tolerance and perhaps what was wrong with her policy of forced assimilation was that it came too late."²³A szomszédos Pozsony melletti Szöllős őshonos magyar lakosságának eltótosítása is a ma- gyarság véghetetlen türelmességének kihasználása által történt.²⁴De másutt is, a Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben, tömegesen olvasztották be a magyarságot a nemzetiségek.

Amíg az 1600. körüli 24 bécsi-medencei horvát falu (további morvamezei falucsoporttal együtt) a múlt század végére teljesen elnémetesedett, addig a szomszédságukban, a Lajtán túli, magyar hatóságú 56 falu egészen Trianonig megőrizte horvát többségű jellegét. A magyarok faji türelmessége tette lehetővé, hogy a horvátok három évszázadon át megtartották néprajzi kereteiket, anyanyelvüket. Az osztrák elnyomó politikával szemben erre a magy. nagylelkűségre figyelmeztet Burghardt is: „In fact, it can be said that, contrary to general opinion, Hungary was more tolerant of her minorities than Austria and that the reason for the presence of a Croatian minority within Burgenland today just as for the presence of a Protestant minority, is simply that this area was within Hungary."²⁵ Itt is emlékeztetünk arra, hogy az osztrák-germán erőszakos beolvasztás már ősrégi hagyomány. Gondoljunk csak arra a több száz helységre, amelyeknek hun-avar-magyar lakosságát germanizálták.

Az osztrák faji türelmetlenség egyik kirívó esete a zsidók kiűzése Styriából és Karinthiából a XV. szd. végén. T.i. a szűkebb értelemben vett Ausztriában nem tűrték meg sem a protestánsokat, sem a zsidókat. A germanista szerzők gondosan elkerülik annak említését, hogy a magyaroknak vajmi közük is lett volna az üldözöttek „burgenlandi" letelepedéséhez. Az olvasó félrevezetése céljából úgy állítják be az eseményeket, mintha azok már egy öröktől fogva létező B.-ban történnének. Ennél fogva mint helyi b. érdemet könyvelik el. Micsoda ferdítés! A magyarok emberies elvei és törvényei nélkül semmi sem lett volna a zsidók b. befogadásából. Most azonban, az idegen tollakkal ékeskedők a saját érdemük hangoztatásával híresztelik, hogy a zsidók 1938-ig ott éltek. Magyar földön mindenfelé jó dolga volt a zsidónak. Különben nem lett volna lehetséges, hogy „ghettos of astonishing size developed in small villages". Idézetünk Burghardt észak-amerikai történésztől való, aki arról is tudósít, hogy Nagymartonban 1400, Sopronkeresztúron 895, Rohoncon pedig 738 zsidó élt. Köpcsény lakóinak majdnem egyharmada (789 fő) zsidó volt.²⁶

A magyarság, illetve a magyar állam említése nélk. a visszapillantók csak annyit hajlandók elismerni, hogy a zsidók felkarolása a főurak érdeme: „Aber es soll der Familie Esterhazy hoch angebracht werden, daß sie den Juden drei Jahrhunderte lang, oft auch dem Kaiser trotzend, Schutz gewährte.^"27Kismarton, Köpcsény, Kabold, Boldogasszony zsidósága 1671-től kezdve Esterházy herceg közvetlen védelme alatt állt, aki a házadó és egyéb járulékok fizetése alól mentesítette őket.²⁸A Batthyány-család két legfontosabb központjában, Rohoncon és Németújvárott, Sopronkeresztúron pedig a Nádasdyak szomszédságában volt jelentős zsidó közösség. Lajtaújfalut az ártatlanul kivégzett Nádasdy Ferenc gróf zsidó település céljaira alapította.

A zsidóüldözésben cselekvőleg résztvett osztrák köpönyegforgatók, az egykori nagynémet társutasok, most kezüket mosva a magyarság emberiessége folytán kialakult b. gettókat is a saját „nagylelkűségük" tárgyi bizonyítékaiként mutogatják a világnak. A magyarok alaptermészetéhez tartozó végtelen türelmességnek tulajdonítható, hogy Csonka-Magyarországon tízszer annyi (710 000) zsidó élt, mint a zsidóüldöző Ausztriában (70 000).

A kismartoni történethamisítók figyelmébe ajánljuk RINGEL bécsi egyet. tanár, nekik is szóló, a korántsem „demokratikusnak" mondható osztrák fajgyűlöletről vallott nézetét: „An dieser Stelle muß einbekannt werden, daß das ,natürlich' auch ganz wesentlich mit dem heute hier immer noch lebendigen Antisemitismus zu tun hat, der geradezu als ein Charakteristikum des Österreichers zu bezeichnen ist: Nicht zufällig fällt die Verschärfung der nationalsozialistischen antisemitischen Maßnahmen genau mit dem Eintritt Osterreichs in das Großdeutsche Reich zusammen." („PROFIL", Bécs, 1984. árp. 16. sz., 81. old.)

B.-ban olyan népfaj is található, amely másutt sehol sem otthonos Ausztriában. A magy. türelmesség ezen kései haszonélvezői a cigányok, akik ide soha le nem telepedhettek volna, ha Magyaróvár, Sopron v. Szombathely alispánja helyett Bécs, Bécsújhely v. Grác rendőrfőnökei ügyeltek volna fel B. közrendjére.

Az osztrák örökös tartományokban, a Habsburg uralom végéig, távolról sem volt olyan vallásszabadság, mint a Magyar Szent Korona országaiban. Magy. földön elsőnek iktatták törvénybe a vallás szabad gyakorlatát, az 1568. tordai országgyűlésen. E felekezeti türelem légkörében nálunk szabadon szervezkedhettek a protestánsok, viszont Ausztriában üldözésnek voltak kitéve. Számokban kifejezve még szembetűnőbb a különbség. Ugyanis Ausztrián belül B.-ban a legnagyobb (14,37%) a protestánsok arányszáma. Ugyanakkor Alt-Oster. országos átlaga 6,2%. B. magyarságának rovására még a XVII. szd.-ban is érkeztek csoportos telepesek, éspedig a szomszédos Ausztriából kiűzött lutheránusok, akik Szentgotthárdtól ÉNy-ra, a Lapincs völgyében telepedtek le. Ev. utódaik még ma is több mint egyharmadát teszik ki az ottani falvak lakosságának.²⁹ Ezért jellegzetes látvány errefelé a két templomos falukép. Különösen szembetűnő jelenség,, ha valaki az egy-felekezetű, egy-tomplomos stájer falvak felől érkezik a Lapincs völ- gyébe v. Vasdobra vidékére.³⁰

18. AZ „ERŐSZAKOS" MAGYAROSÍTÁS ÉS ELNYOMÁS ALAPTALANSÁGA

Gonosz rágalom a nemzetiségek elnyomásának vádja. Horváth Mihály jeles történészünk már a múlt szd. első felére von. megállapította, hogy az _„elnyomás” rágalma nem egyéb, mint „nyilvános tényferdítés."³¹ Maga az a körülmény, hogy a jövevények Magyarországon alig két évszázad folyamán tömegesen elszaporodtak, a legsarkalatosabb érv a magyarság határtalan türelmessége és nagylelkűsége mellett. A honfoglaláskor a Kárpátok északi, keleti és délkeleti lejtőit néptelen ősrengetegek borították. A nemzetiségek egy részét Szt. István telepítette le a lakatlan területekre. A tatárjárás után, IV. Béla idejében is érkeztek idegenek. A ruténeket Nagy Lajos hívta be Gácso.-ból. A szerbek és rumének nagyobb tömegekben csak a hódító török zsarnoki uralmának nyomása alól húzódtak fel hazánk földjére. Mindazonáltal Magyaro. egészen a XVII. szd.-ig nemzeti állam volt. Ekkor kezdte a bécsi kamarilla, a török kiűzetése után, az elpusztított országrészekre a szomszédos balkáni népet betelepíteni.

Az ellenséges telepítési akció okozta Trianon óta B. magyarsága is rohamosan pusztul. 1920 óta egyötödére sorvadt. Kiváltképen 1945. után szembetűnő a fogyatkozás, főként ha a másik kisebbséggel, a horváttal hasonlítjuk össze. Ez utóbbi csak két-ötödös veszteséget szenvedett. Sajnos nem egyedülálló Pándorfalu esete, ahol az osztrák megszállás következtében az 1920-beli 516 magyar egyetlen (1,00%) százalékra csökkent. Ez az Árpád-korban székely-magy. lakosú község ma zömében horvát.

Azok a befogadott jövevények kezdtek izgatni Magyaro. ellen, akik évszázadokon át megtarthatták nyelvüket, zárt települési körzetüket. Hogy területrablásukhoz a külföldet megnyerjék, az „elnyomás" hazugságát kezdték terjeszteni. Ha magyarországi elnyomásról beszélünk, akkor az csak a magy. nép Habsburg-zsarnokság általi elnyomása lehetett.³²A germánság makacs elfogultsága a mai napiglan is fennáll. Félhiv. kiadványaik, lexikonjaik egyre terjesztik az elnyomás rágalmát. A félhiv. Österreich Lexikon ferdítése és rágalma: „Der ö.-ungar. Ausgleich 1867 bekräftigte die Zugehörigkeit des ganzen Burgenland (sic!) zu Ungarn, das von da an eine energische Magyarisierungspolitik betrieb ...”³³ „Brock-haus", a legnagyobb német lexikon is hasonló rosszindulatú tévedéssel, hamisítással indokolja B. elcsatolását, amennyiben a „magyarische Nationalitätenpolitik" vezetett volna az 1921. Anschluß-t eredményező „önrendelkezési joghoz". Ilyen légből kapott állítással téveszti meg olvasóit. Ha a nép szavazhatott volna, akkor ma a „Burgenland" szó ismeretlen, nem létező fogalom lenne.³⁴ Hiszen az elcsatolás egyik fő kezdeményezője, a soproni születésű Walheim is kénytelen volt bevallani, hogy az osztrákokat „idegeneknek" tekintik a „burgenlandiak".³⁵ Külföldi megfigyelők is az osztrák kormányzat rovására írják a magy. múlt befeketítését.³⁶

Hogy a mai austro-marxista kormányzat milyen parancsszóval nyomja el a történeti igazságot, ami az egész „Burgenland" komplexumra is érvényes, arra jellemző példa Prof. Ringel esete: „Als ich zum 60. Geburtstag von Mitscherlich die Laudatio im Rundfunk halten durfte und törichterweise bereit war, sie schon vorher auf Band aufnehmen zu lassen, mußte ich zu meinem entsetzen feststellen, daß gerade die Passage, wo ich auf die Mitschuld Osterreichs hingewiesen hatte, einer Streichung zum Opfer gefallen war. Zufall war dies wohl kaum, vielmehr ein Beweis mehr dafür, wie intensiv der Verdrängungswunsch ist und daß er sich (heute mehr denn je) auch auf Menschen in sehr einflußreicher Position stützen kann, auf die ,Verlaß' ist." („PROFIL", Bécs, 1984. ápr. 16. sz., 80. old.)

Nálunk a nemzetiségek évszázadokon, sőt a vendek egy évezreden át csak egészen csekély mértékben sajátították el az állam nyelvét, ellenben a Trianon által leigázott magyarok milliói fél évszázados uralom alatt máris 100 százalékig kényszerülnek a megszállók államnyelvét beszélni. Egyetértőleg idézzük azt az őshonos magy. plébánost, akinek kijelentése súlyos vád a bécsi austro-marxisták ellen: „Négy évszázados állítólagos magy. elnyomás alatt a horvátok megőrizhették nyelvüket, zenéjüket, táncukat, szokásukat, most pedig mindössze harminc éves osztrák ,szabadság' után csak nem teljesen elvesztették nyelvüket és népi öntudatukat."³⁷ Érdemes e helyt is emlékeztetni arra, hogy az I. v.h.-t megelőző magy. években még 56 horvát többségű falu volt a mai B. területén. (Ld. az előző fej.-t is.)³⁸ „Hála" az osztrák elnyomásnak, a horvát többségű falvak száma lényegesen visszaesett. Kisvaskót (Vas vm) már három évtizedes osztrák elnyomás következtében horvátból német faluvá változott át.³⁹Mindezen tények ellenére, egyre csak az elkoptatott régi lemezt forgatják. Még a négyszáz éves horvát telepeseket is előveszik a pángermánisták, hogy a magyarokat elnyomással vádolhassák. Ez a fajgyűlöletből fakadó végtelen rosszindulat a legjelentéktelenebb alkalmat is megragadja, hogy a magyarok ellen uszítson, mit sem törődve a tört. igazsággal. Egy müncheni napilap a karinthiai szlovénkérdéssel kapcs. kijelenti, hogy a b. horvátok nem okoznak problémát. Kérkedik avval is, hogy manapság közhivatalt is viselhetnek, mintha ez nem lett volna lehetséges Trianon előtt is! Jóval szélesebb körű nemzetiségi jogokkal rendelkeztek, mint a jelenlegi osztrák beolvasztó politika által egyötödére sorvasztott, ezeregyszáz éve ott élő, őstelepes magyarok. 1922 előtt lényegesen nagyobb számú horvát tanító, jegyző és pap működött B. területén, mint manapság. A templomokban, ahol ma németül prédikálnak, az iskolákban, ahol ma németül tanítanak, az „elnyomó" magyarok türelmes jóvoltából csakis horvát szó járta.⁴⁰ Való igaz, hogy a magy. kormányzat nem tett különbséget magyar és nem magyar között. Mert a határszéli nemzetiségek a Szent Korona-tan egyik alaptétele értelmében ugyanazt a szabadságot (una eademque libertas) élvezték, mint a magyarok. A magy. alkotmány nemcsak papíron, hanem a gyakorlatban is szavatolta a törpe kisebbségek (pl. zsidók és cigányok) nyelvét. Macartney: „The free use of any language in private life was guaranteed."⁴¹

Azt se feledjük, hogy csaknem a múlt szd. közepéig (1844. II. t.c.) a latin volt hazánkban a hiv. államnyelv. Ez a körülmény is a nemzetiségi nyelvek fokozott megőrzését vonta maga után. Ugyanis avval a könnyen kiértékelhető előnnyel járt, hogy nemzetiségeinknek a magyar helyett egy holt nyelvet, vagyis a latint kellett elsajátítaniuk. Mint semleges holt nyelv, tehát nem fenyegette egyetlen kisebbségi nyelv létét sem, legfeljebb a többségi magyar nyelvre volt káros hatással.

(…) Évtizedeken át olvassuk, halljuk a brit, francia, belga, spanyol, korzikai stb. elnyomottak panaszait, zendüléseit. A múlt szd.-ra von. Szekfű is leszögezi, hogy „egész Európában nincs olyan állam, amelynek határai közt ne egyetlen nemzetiség uralkodnék vaskényszerrel a többiek felett."⁴²A korabeli Európában tehát ez volt a bevett gyakorlat. Minden állam ugyanazt v. még nagyobb hibát követett el büntetlenül.⁴³A képmutató nyugatiak mégis az ártatlan magyarságot szemelték ki bűnbaknak, hogy takarják a saját bűnösségüket! A kettős mérték miatt senkisem merészelte a franciákat kisebbségi elnyomással vádolni.⁴⁴ Pedig már a XVIII. szd. végén ők voltak az úttörők ezen a téren. Ugyanis: „the first modern nationalists of Europe, the French, as early as 1794 began a campaign to force the Bretons, Alsatians, Flemings etc. of France to speak French."⁴⁵ Minket keresztre feszítettek, de ők még ma is súlyosabban vétkeznek a kisebbségi jogok ellen.⁴⁶

A világon szétszórt magyarok mindenfelé tapasztalhatták (mint pl. a kanadai Québec tartom.-ban), hogy a nacionalizmustól túlfűtött, újdonsült és máról holnapra felülkerekedett, önállósult nemzetiségek százszorta irgalmatlanabb elnyomást gyakorolnak, mint aminőben nekik maguknak volt korábban részük. Személyes megfigyeléseink igazolását olvashatjuk ki a tört. író párhuzamából: „There was NO discrimination in Hungary against Non-Hungarians. Today all countries which have difficulties & are unable to find an effective remedy & this in spite of using methods infinitely more efficient & more cruel than the dispatching of the few gendarmes who, before a local election, made a timely appearance in some Hungarian village."⁴⁷ Ezen okfejtés tört.-filozófiai indokolás B. térségére is alkalmazható: „Because of special historical circumstances, such as the long Turkish occupation, Hungarian political & social evolution had not been continuous."⁴⁸

(…) B. lakosságának zömét még ma is, hát még csak a magy. uralom idején (!), a parasztság képezi. Mivel ez a réteg egyáltalán nem magyarosodott, ugyan kikre értik a germánok a magyarosítást? Megmaradtak tehát német ajkúnak, de annak ellenére sem azonosították magukat az osztrákka1.⁴⁹ Sőt vágyakozással emlékeznek vissza az 1918 előtti magy. időkre: „However many of the members of that generation do not speak of repression, but rather refer with nostalgia to the days before 1918."⁵⁰

Ha magy. részről történetesen „elnyomás" lett volna, akkor a Vas vm-től elrabolt járások (magát Hienz-nek nevező) germánsága nem őrizhette volna meg 6-7 évszázadon át a nyelvét, szokásait és zárt települési tömbjét. Önkéntesen vállaltak közösséget azzal a magyarsággal, amelytől el voltak ragadtatva. Természetes folyományként magyarul gondolkoztak, de hiencül beszéltek. „Micsoda elnyomás az — kérdi Szalay Jeromos —, amikor a kisebbség fenntartja magát századokon keresztül nemzeti határain belül?"⁵¹

Ha a vádaskodók szerinti jogi, gazdasági és nyelvi „elnyomás" lett volna az ősrégi Hungáriában, hogyan lehetséges, hogy minden században tömegestől fogadtuk be a jövevényeket, sőt a beszivárgók százezreit sem kergettük el. Ugyan miért fogadták el Árpád-házi királyaink nagylelkű meghívását a cipszerek a Felvidéken, vagy a szászok Erdélyben? Ha rossz bánásmódban részesültek volna, bizonyára visszatértek volna eredeti germán hazájukba. Egyébként más nyugati országból is érkeztek bevándorlók: mint a latinoknak nevezett olaszok meg spanyolok az Árpád-kori Esztergomba. A vallon telepesekről kapták nevüket az „olasz" összetételű falvaink. Franciák nemcsak a középkorban, hanem a török hódoltságot követően is elcserélték szülőföldjüket a magyar búzamezőkkel. Tört. tény az is, hogy ezek éppúgy, mint a német ajkúak, gyakran uralkodóik túlkapásai, vagy földesuraik sanyargatása elől menekülve találtak új otthonra a magyar Szent Korona honában.

Kérdezhetjük továbbá, hogy miért kerestek és kaptak menedéket nálunk, a nyugati végeket is beleértve, a Bécsben vagy Styriá-ban üldözött és onnan végül is kiűzött lutheránusok és zsidók? Nincs még egy európai ország, amely fajra és vallásra való tekintet nélkül olyan tárt karokkal fogadta volna a bevándorlók sokaságát, mint a Magyar Királyság.

A német nyelv Trianon előtti szabad használatáról (elvétve) mai marxista szerzők is tanúskodnak: „In den Dörfern, mit Ausnahme derer, die kroatisch oder ungarisch waren, sprach man ausschließlich deutsch, der Pfarrer predigte von der Kanzel in der deutschen Sprache u. bei der Faschingsunterhaltungen wurde auf deutsch gestritten u. gerauft." A városokban ugyancsak háborítatlanul folyt a német nyelvű társalgás munkás és munkaadó között. Német volt az egyesületek, a pártok, a színházak, az újságok, sőt a könyvek nyelve is.⁵²

De nemcsak a magánéletben, hanem a hiv. szinten is anyanyelvén fejezhette ki magát bárki Nagy-Magyaro. határain be-lü1.⁵³ Egy másik szociáldemokrata visszapillantásában kénytelen bevallani, hogy a szabad mozgás lehetősége korlátlan volt a régi magy.-osztrák határon.⁵⁴A természetes beolvadás következtében (aránylag kevés) elmagyarosodott ny.-magyarországi lakos sorsát nem lehet a magyarság szemére vetni. Ha volt beolvadás, az kényszer nélküli, „a magyar levegő csodálatos átalakító ereje" általi folyamat volt. (Thuróczy László jezsuita történész észrevétele.)⁵⁵ (…)

Habár tény, hogy a bécsi Burg németesítő-szlávosító politikájánál az Amerikai Egy. Államok olvasztókemencéje aránytalanul embertelenebb, mégis bizonyos fenntartással vesszük tudomásul Waldheim visszapillantását: „Unlike the United States or other political structures striving for national unity, the Austro-Hungarian monarchy was never a melting pot."⁵⁶A mindenkori magy. kormány álláspontját tükrözi Burghardt észrevétele: „No attempt was made to force a new language upon the NON-Magyars."⁵⁷ Senkinek sem jut eszébe a tulajdonképen szláv eredetű poroszok esetében a germánok utódait, a mai nagynémeteket okolni.⁵⁸A magyarosítás kitalált rágalmával szemben Macartney, neves brit történész is élesen foglal állást: „Kétséges, hogy az iskolai magyarosítás egyetlen falu jellegét is megváltoztatta volna. Ha mégis előfordultak változások, azok valamilyen különös okra vezethetők vissza: mint a nagyfokú kivándorlás vagy ipari üzem létesítése, mindazonáltal azon változások távolról sem voltak kedvezőek a magyarságra nézve." A kisebbségek által beolvasztott magyarokra von. statisztika adatai egyenesen megdöbbentenek: „Egy író, aki ezt a kérdést 1902-ben kivizsgálta, jelentése szerint a magyarok a liberális időszak alatt tulajdonképen 465 községet veszítettek el a nemzetiségek javára, míg tőlük csak 261-et nyertek. A legnagyobb gyarapodók (beolvasztók) a rumének, aztán a tótok, majd a germánok voltak."⁵⁹

Burghardt inkább az iskola-törvények elkésett voltában, semmint azok szigorában v. hatékonyságában látja a magyarság hibáját: „Again it appears that the mistake of the Magyars may have been their tardiness rather than their rigor."⁶⁰ Szerinte Auszt- riával ellentétben Magyaro. túlzott türelmessége és a magyarosítási igyekezet elkésettsége, nem pedig erőszakossága hibáztatható.⁶¹ Pár évvel előtte Szalay Jeromos, volt kolozsvári egyet. tanár is hasonlóan vélekedik: „Itt a magyarság mulasztás által inkább önmaga ellen vétkezett."⁶²

A nyelvi „elnyomás" hazug volta egyetlen ny.-magyaro.-i statisztikai adatból is kitűnik. Csekély három évtizeddel Trianon előtt (1891) Vas vm nem-magy. lakosságának csupán egynyolcada (12,5%) beszélt magyaru1.⁶³ Ma pedig valamennyi idegen járom alatti magyar kénytelen a megszállók nyelvét ismerni. Ki tehát az elnyomó? Nemde, az erőszakosan németesítő, szlávosító és oláhosító? A százalékarányból láthatjuk, hogy a mai „demokratikus és szocialista" rendszerekben 100 százalékos a nyelvi elnyomás. Az egykori magyarosítás kezdetleges fércmunka a mai „demokraták" magyar-irtásához képest. „Végzetszerű, írja Kring, hogy ugyanakkor, amikor a szomszéd népek nacionalizmusa, ha magyarokról volt szó, szinte minden emberiességéből kivetkőzött, a magyar nemzeti törekvésekben csaknem több volt a humánum, mint a politikum."⁶⁴

Magyaro. a többi között a hazugságok áldozata lett Trianonban. Minket máig is ártatlanul vádolnak a nyelvi elnyomással, ugyanakkor a világ számos, valóban súlyos szabadságtiprásáról mélységesen hallgatnak. (...)

A be nem vallott, kíméletlen osztrák beolvasztó politikára céloz Burghardt szomorú jóslata: „The Croats as well as the Magyars seem certain to be assimilated within a few decades."⁶⁵ Ilyen tények ismeretében csak az elfogultak, az erkölcstelenek és felforgatók érthetnek egyet a mai osztrák rendszer papírszabadságával és a magy. múlt szapulásával, amit képtelenek a mai brutális szabadságtiprásukat indokoló mértékükkel megítélni. (…)

Ausztria is hozzájárult ahhoz az áldatlan állapothoz, amelyet Seton-Watson Hugh angol történész elnyomásnak, rablásnak, elégedetlenségnek és egyenetlenségnek nevez. Sőt mindezek „jóval nagyobbak voltak Kelet-Európában mindenütt, mint 1918-ban."⁶⁶ Rágalmazóinkkal szembeszállva ugyancsak ő ismeri el, hogy a Trianon előtti Magyaro. jogegyenlősége, nyelvszabadsága és megélhetési viszonyai emberségesek voltak: „The old Hungary was not at all so bad a place as some of its wildest detractors have claimed."⁶⁷A kárpátaljai származású Marina visszapillantásai is megcáfolják a magyarosítás vádját: „Statisztikai tény, hogy sokkal nagyobb területtel és számban szívódtak fel a ruszinok Szlovákia felé, mint a sokak által és nagyon sokszor hangoztatott magyarosítási törekvéseknek áldozatul esettek száma."⁶⁸ (…)

A nem-német ajkúak kiirtását célzó bécsi iskolapolitika a községösszevonások útján máris a megsemmisülés közelébe sodorta B. maradék magyarságát. Állami gépezetük a marxista pártokkal karöltve teljesen szétrombolta a magy. oktatási rendszert. Nemcsak az iskolákból, hanem a közéletből is eltűnt a magy. nyelv. Az összeomlás óta a baloldali kormányzatok folytatják azt a brutális németesítést, amit a hitleri megszállók vezettek be. A magy. lakosság egyre inkább keveredik a német ajkúakkal, mert hiányoznak az anyanyelv tudatos megőrzésének feltételei. Hiányoznak a jogok, valamint a gyakorlásukhoz szükséges intézmények is. Ilyen volt a hitleri Anschluß-ig t.k. a községháza (Felső-, Alsóőrben, Felsőpulyán stb.) magy. nyelvű ügyintézésével. Szinte nevetséges, hogy egyedül az osztrák kommunisták ígérgetnek jogokat a nemzetiségeknek. Persze, választási jelszavuk (für die Rechte der Nationalen Minderheiten) csak politikai fogás, mert tudjuk, hogy csonka hazánkat kivéve, minden általuk uralt országban ők a legelvadultabb kisebbségi elnyomók.

(…) Ausztria alkotmányának egyik alapokmánya, a Staatsvertrag 7. cikkelye foglalkozik a nemzetiségek jogaival. A magyar nemzetiséget azonban már eleve leírták az ú.n. demokratikus alkotmány szerkesztői, ugyanis B. őstelepes magyarságára nem vonatkozik az alkotmányos „Minderheitsschutz". (Alkotmányuk csak a szláv kisebbség jogait körvonalazza, a magyarokat meg sem említi.) Mit várhatunk tehát olyan államtól, amelynek alkotmánya kifejezetten kizárja a magy. kisebbség védelmét? Burghardt is észreveszi, hogy amíg a magyarokról lehetőleg nem vesznek tudomást, addig a karinthiai szlovén-vendeket agyonemlegetik.⁹⁶ Feltehetőleg a tömeggyilkos szerb államfőtől való félelmükben. Álhumanista sajnálkozásuk, mint porhintés, csak arra való, hogy megtévessze a kívülállókat. Mit ér az álszemérmes siránkozásuk, ha a gyakorlatban az ellenkezőjét cselekszik: „Die nationale Minderheiten, die ohne besondere Hilfestellung von seiten des Staates auf dessen Territorium sie leben, zur Austrocknung verurteilt sind.^"97Bécs és Kismarton részéről a magyarok semmiféle „besondere Hilfestellung"-ban sem részesültek, csupán üres szólamokat, alattomos korlátozásokat és tilalmakat kaptak.⁹⁸A világot csalárdsággal félrevezető ausztriai sovinizmus nem tűri, hogy az eredeti őstelepesek, a magyarok nyelvüket, kultúrájukat megőrizhessék. Pedig erre azok is igényt tartanak, akik mint jelenkori bevándorlók telepednek le valahol. Az európai és kanadai franciák külön-külön létesítettek egyesületeket az amerikai Floridában. Nyíltan hangoztatják, hogy „büszkék származásukra, fajukra, továbbá nyelvükre és kultúrájukra."

A csonka-hazai nemzetiségek „Burgenl." 15%-os nem-germán nemzetiségeivel szemben csak 1%-nál is kisebb arányszámúak, mégis az óvodától a főiskoláig megteremtették számukra az anyanyelvi tanítás személyi és tárgyi feltételeit. Egyetemi, tanítóképzői tanulmányukat ugyanis az anyanyelvük szerinti utódállamban folytathatják, államköltségen.⁹⁹A hat évtizedes osztrák-germán elnyomás céljából hasonlítsuk össze a b. őstelepes magyarság katasztrofális csökkenését a trianoni határokon belül maradt jelentéktelen számú germán, sokác, oláh, vend szórványokkal. Hogyan lehetséges az, hogy amíg ezek a magyar felségterületen élő néhány ezres nemzetiségek, több évszázad óta, a mai napig is megtarthatták népiségük valamennyi vonását, elsősorban nyelvüket, addig a b. települések magyar többsége, már néhány évtizedes osztrák fennhatóság alatt, kisebbséggé zsugorodott?

Vessük össze pl. B. tőszomszédságában, a trianoni határ mentén, a magy. királyság területén maradt vendekkel és hiencekkel. A szentgotthárdi járáshoz tartozó kilenc törpefalu 3900 vendje az összeomlás előtti és utáni rendszer alatt teljes egészében megtarthatta zárt települési rendjét, abszolút többségét, nyelvét, szokásait. Ugyanez vonatkozik a Szentgotthárdtól ÉK-re, a gráci hadiút mentén sorakozó öt germán (hienc) községre.

Az elnyomó intézkedésekkel alakították ki azt a téves közvéleményt, miszerint az intézményes németesítés teszi csak lehetővé, hogy a kisebbségi származásúak egyenrangú versenytársként találjanak alkalmazást. Ilyen lélektani sugalmazással félemlítik meg a karmaik közé került magy. és horvát nemzetiséget. Velük ellentétben, a magy. állam a legmesszemenőbb előzékenységgel mozdítja elő az idegen nyelveken érettségizők anyagi boldogulását. Ha valóban demokratikus az államrendszer, akkor a hatóságoknak és a társadalomnak is elnézőknek kell lenniök a nemzetiségi állampolgárokkal szemben. Az osztrák állam tehát avval a ravasz fogással terelte német nyelvű iskolákba a magyarokat, miszerint a magy. végzettséggel nem mennek semmire. Ha az állam nem teszi lehetővé a magy. őslakosságnak, hogy saját nyelvén tanuljon és keressen kenyeret, akkor képtelen az alapvető emberi jogokat biztosítani. Szakembereknek kellene megvizsgálniuk, hogy miért küldik a magy. szülők gyermekeiket német iskolába. Mivel előre számolnak a kedvezőtlen válasszal, gondosan kerülik az igazi okok feltárását.

Nyilvánvaló, hogy az emberi alapjogok Ausztriában csak papíron léteznek. Ugyanis a jogot biztosítják, de a lehetőséget nem. A gyakorlatban (végtelenül alattomosan) kíméletlen beolvasztást szorgalmaznak, és sajnos, magy. részről is találnak hozzá önkéntes labancokat. „A magyar nyelv már meglehetősen háttérbe szorult. A felsőőri magy. anyanyelvű gyerekek zömének ma tulajdonképen nincs lehetősége arra, hogy az alapfokú iskolai oktatás keretében anyanyelvén írni-olvasni megtanuljon."¹⁰⁰Az 1938-ig még magy. jellegű és nyelvű közigazgatással bíró Felsőőr Burghardt szerint is erőszakos németesítésnek van kitéve.¹⁰¹ Illyés Gy. magyarhoni figyelmeztetését Kérynek is elvtársi szolidaritással kellene fontolóra vennie: „Mindig, mindenhol a nacionalista túlkapások ellen beszéljünk, úgy leszünk internacionalisták."¹⁰²

A nemzetiségi jogengyelőséget papírformának tekintő tartom.-főnöktől kérdezzük, miért nem kapunk kerületéből olyan bíztató híreket, mint a szomszédos Csonka-Magyaro.-ból, ahol nem csökkenő, hanem folyton növekvő irányzatot mutatnak a nemzeti kisebbségek felkarolását szolgáló állami intézmények. Igy pl. Bács vm.-ben „az utóbbi öt-hat évben 280-ról csaknem ezerre növekedett a nemzetiségi nyelvű óvodába járó gyerekek száma. A vármegye iskolái közül 21 ált. iskolában és 3 gimn.-ban tanítanak nemzetiségi nyelven is mintegy 3400 diákot."¹⁰³ Magy. országos viszonylatban 1968-1976 között több mint háromszorosára emelkedett a nemzetiségi óvodák száma, sőt azóta tovább tart az emelkedés. Ha a jelenlegi marxista tart.-főnök „demokratikus szabadságot" hirdet, miért nem engedélyezi a kétnyelvű feliratokat? E tekintetben is sokat okulhatna keleti szomszédaitól, akik t.k. „Baranya vm. nemzetiségi községeiben kétnyelvű, magy.-német, illetve magy.-szerb-horvát nyelvű feliratokat helyeztek el a közintézményeken s kétnyelvű utcatáblákkal látták el a házakat."¹⁰⁴

B. nemzetiségeinél csupán az elnémetesítettek száma fokozódik. Egyébként minden életjelenségük negatív előjelű. 1922-1951 között a magy. nyelvű iskolák száma egyharmadára (9-ről 3-ra) csökkent. A hitleri Anschluß-ig a nyolc osztályos elemi iskolai oktatás magy. nyelven folyt, a német nyelv mint tantárgy szerepelt. Amíg tehát 1938-ig az elemi iskolai oktatás magy. nyelvű volt, addig az agyoncsépelt „demokrácia ésszabadság" vívmányaként a II. v.h. óta éppen fordított a helyzet.¹⁰⁵ 1965-ben csupán kettőben, másfél évtizede pedig már egyetlen iskolában sem tanítanak magyarul.

A magyar szabadon választható, heti 3 órás tantárgyként szerepel, de csak az elemi isk. II-III-IV. oszt.-ban.¹⁰⁶Ha B.-ban is olyan arányú lenne a nemzetiségek rendelkezésére álló intézmények, iskolák száma, mint Magyarországon, akkor — ötezer „burgenlandi" magyart véve alapul — a következő intézeteket kellene haladéktalanul a rendelkezésükre bocsátani: Teljesen magy. nyelvű oktatással fel kellene állítani nyolc óvodát, huszonegy ált. iskolát, és egy gimn.-ban be kellene vezetni mint tantárgyat.¹⁰⁷ Ezen elméleti adatokat érdemes összehasonlítani avval a nyolc magy. és egy vegyes nyelvű iskolával, amely a két v.h. között, az akkoriban ötször annyi magy. lakosság rendelkezésére állt. Közülük három magy. iskola a mosoni pusztákon működött. Somogyi L. érdeme, hogy a magy. táji és népi sajátosságot őrző puszták közül a hat legnépesebbet feldolgozta. Hangsúlyozandó nemzetpolitikai jelentősége van annak, hogy a felsorolásban szereplő telepek közül négy teljesen, kettő pedig zömében magy. nyelvű. Szerinte a mosoni majorok alkalmazottjai BESENYŐ utódok lehetnek.¹⁰⁸

Ha Ausztria és az utódállamok a magyaro.-i kisebbségi kedvezményeket alkalmaznák állampolgáraikra, akkor nem aggódnánk sorsuk miatt. Szomorú tény, hogy a nemzetiségi jogokat, egyoldalúan, csak magyar részről biztosítják.¹⁰⁹ Égbekiáltó igazságtalanság, hogy a „szocialista" országok közti együttműködés előnyeit csak a hazai törpe kisebbség, nem pedig a kettős járom alatt sínylődő ötmillió magyar élvezi. Tudomásunk szerint egyetlen erdélyi v. felvidéki tanárjelölt sem tanulhat a csonka-hazában, viszont a pesti elvtársak Kelet-Németo.-ba, továbbá tót, rumén és szerb egyetemekre küldik jelöltjeiket.

A magy. lelkiismeret utolsó nyilvános fellobbanása volt az a vészkiáltás, amit a Határmenti Hírek c. felsőpulyai szemle örökített meg az utókor számára: „A magyar iskolákat évekkel ezelőtt, a községi összevonás által, illetve annak ürügye alatt megszüntették. Azóta a magyarlakta községekben csak önkéntes alapon, heti három órán át gyakorolhatják a gyermekek anyanyelvüket a magy. órákon. Ez is csak az elemi iskola 2-4. osztályáig lehetséges. A legsűrűbb magyarlakta járás Felsőpulya és Felsőőr. Itt vannak falvak, mint Felsőpulya, ahol 1300, Felsőőr, ahol 2500 magyar él. Tehát legalább ezeken a helyeken szükséges, hogy a magyar iskolák újból meginduljanak! Magyar iskolák nélkül a burgenlandi magyar kisebbség teljesen felszívódik. Reméljük, hogy az új osztrák kultúr-es oktatáspolitika orvosolja ezt a nagy sérelmet."¹¹⁰ Sajnos, a „demokratikus" osztrák politikának esze ágában sincs bármit is orvosolni. A demokráciával és európaisággal dicsekvő bécsi rendszer tehát a nemzeti kisebbségek kultúrelnyomásában éli ki magát. Kol-lonics, II. József, Metternich, Bach méltó utódai egyetlen magyar iskolát sem engedélyeznek az őslakos magyarságnak! Nemcsak a karinthiaiakra, hanem az osztrákok zömére is vonatkoztatható a washingtoni egyetem kutatóinak találó jellemzése: „These Austrians style themselves as patriots & defenders of the purity of German culture."¹¹¹

Sajnos, eleddig pusztába kiáltó szó maradt a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület panasza is, amelyet az Európai Népcsoportok Federalista Uniójának (FUEN) strassburgi kongresszusa elé terjesztett 1982-ben. Helyzetjelentésükben rámutattak arra, hogy a „burgenlandi" magyar nemzetiség az osztrák kormány részéről nem részesül kielégítő védelemben. Felkérték a FUEN elnökségét, hogy siessen az osztrák kormánynál az őshonos magyar nemzetiség segítségére, mert az adott körülmények között pusztulás, illetve teljes beolvasztás vár rájuk. Ha Csonka-Magyaro. szabad lenne, nem lehetne olyan gyors ütemben beolvasztani az avar-besenyő-magyar eredetű őslakosságot. Az anyaország vezetését bitorló kommunista rendszer nem tesz eleget patrónusi kötelezettségének: ölbetett kezekkel nézi a Trianonnal kizárt ötmilliónyi magyarság szenvedését és irtását. Ez a tétlenség bátorítja fel Ausztriát „burgenl."-i kisebbségeinek eltüntetésére. Olyannyira, hogy még érdekvédelmi szervet sem engedélyeznek a b. magyarságnak. Így aztán az anyanyelvi kultúra megtartása az állami és tartományi intézmények ellenséges magatartása, valamint a kisebbségvédelmi törvények elégtelensége miatt csak erős akarattal és rendkívüli áldozattal lehetséges.

A Nyugaton élő szászok és svábok egyik 1978. emlékiratban kijelentik, hogy Erdélyt Magyaro.-hoz kell visszacsatolni, mert a története folyamán sohasem kísérelte meg nemzetiségeit erőszakkal és csellel kiirtani, amint azt a rumán kormány teszi. Mondanunk sem kell, hogy ezen vádakat Ausztria is kiérdemelte. Személyes megfigyeléseink alapján egyetértőleg csatlakozunk egyik felvidéki honfitársunk ama észrevételéhez, mi szerint „az erősen vallásos magyar közösségek sokkal jobban megőrzik magyar lelkületüket."¹¹² Tragikus tört. tény, hogy amíg a trianoni határokat kívülről körülvevő magyar milliók élethalálharcukat vívják, addig a hazai kommunista rendszer, immár negyven éve, semmit sem tesz érdekükben. Csak elvétve és bátortalanul meri felemelni szavát egy-két író. Az útját tévesztett Illyés Gy. mellett Ruffy Péter így kesereg: „A Magyar Népköztársaság nem nagyszámú nemzetiségének minden jogot megad, de sajnos, ugyanaz nem mondható el a szomszédos országokban élő, igen nagyszámú magyar nemzetiség helyzetéről."¹¹³

A pesti kommunisták szokásos kétszínűségükkel és az általuk létesített mesterséges választófal (Vasfüggöny) elhallgatásával intézik el az elcsatolt őstelepes magyarság rohamos eltűnését. (…)

Mindazonáltal döcög a pesti elvtárs érvelése, mert amíg a kommunizmustól való elfordulással indokolja az asszimilációt, addig nagy óvatosan rámutat a Rákosi (Roth)-féle rémuralom okozta valódi bűnökre: „A magyarságtól való elszakadást megkönnyítette a magy. állam akkori politikai magatartása is. 1948 után a ,burgenlandi' magyaroknak alig volt lehetősége arra, hogy kulturális kapcsolatot alakítsanak ki Magyaro.-gal. Nehéz volt Magyaro.-ra utazniuk. Az 56-os menekült hullám hír- és rémhírterjesztése még inkább eltávolította őket az anyaországtól."¹¹⁴

A mai magyaro.-i rendszerről a háború utáni, felvidéki születésű és ott élő Duray Miklós is lerántja a leplet. Könyvéből megtudjuk, hogy Magyarországon a belügyminiszter a rendszer ellenségeinek tartja „azókat, akik a szomszédos országban élő mintegy 3.5 millió magyar ügyeivel törődnek. Ezért naivitás, ha a kisebbségi magyarok várakozásokat támasztanak a hivatalos Magyarországgal szemben."¹¹⁵ „Példátlan nem csak a magyar, de az egész európai történelemben is az a cinikus közöny, az a nemtörődömség, az a bűnös hallgatás, tétlenség és tehetetlenség, amellyel a mai magy. kormányzat a bennünket 1848-ban is, 1919-ben is és 1945-ben is eláruló és hátbatámadó, területrabló imperialista utódállamokba kényszerült magyar nemzeti kisebbségek ellen folytatott genocidiumban csendestárs, sőt tettestárs."¹¹⁶ (…)

Az osztrák nemzeti türelmetlenségre és a fanatizmussal tomboló bécsi nemzeti elnyomásra is ráillik a hazai berkekben figyelő Illyés minapi célzása: „Olyan más nyelvű kisebbségeket akarnak magukba olvasztani, amelyeket noha alacsonyabb rendű, tehát mintegy tisztátlan népnek hirdetnek, mindent elkövetnek, hogy azokkal vérségileg összekeveredjenek."¹¹⁷ (…)

Micsoda erkölcsi nihilizmus az a förtelmes szemtelenség, amellyel az osztrák vezetőkörök, becsapva a világot, ártatlan bárányként az emberi jogok bajnokainak kiáltva ki magukat, megtagadják a nemzetiségek legelemibb jogait. Ám tudjuk, hogy végcéljuk a nem-germán fajúak eltüntetése, beolvasztása, éppúgy, amint azt Erdélyben az oláhok, a Felvidéken a tótok, a Délvidéken a szerbek teszik. Ezért kertelnek, hazudoznak, ezért nem engedélyezik a közigazgatásnál stb. a nemzetiségek nyelvét, csupán a hitleri „Herrenvolk" által kötelezővé tett németet. A nemzetiszocialistából „demokratává" vedlett osztrák-germánokban még olyan élénken él a hagyományos fajgyűlölet, hogy a számos horvát és magyar többségű helységben képtelenek a kétnyelvű névtáblák alkalmazását engedélyezni.¹¹⁸

Prof. Ringel is a kétszínű osztrákok gyűlöletével magyarázza a kétnyelvű helynévtáblák megtagadását: „diese Angst wiederum zum Haß wird, z. B. zum Haß gegen alles Fremde. Ja, die Österreicher verlangen in Südtirol zweisprachige Ortstafeln und Gleichberechtigung für die Minderheit. Aber was tun denn wir mit unseren Minderheiten? Dort stürmen und zerstören wir zuerst einmal die zweisprachige Ortsbezeichnung. Nun stehen sie zwar, aber verlangen sie in Südkärnten auf slowenisch eine Fahrkarte, dann bekommen Sie keine und statt dessen die Antwort: ,Kannst das net deutsch sagen?' Eine demütige-sadistische Szene, die an faschistische Zeiten erinnert." („PROFIL", Bécs, 1984. ápr. 16. 82. old.)

Ha valóban szabadság és demokrácia honolna Ausztriában, akkor a szomszédos Svájchoz hasonlóan, a „két" százaléknyi b. és hetvenezernyi ausztriai összmagyarságnak mind az iskolai oktatásban, mind a közigazgatásban teljes anyanyelvi szabadságot kellene biztosítani. Svájcban az egyszázalékos rétorománság ugyanazokat a jogokat élvezi, mint a többségi, 65%-os német államnyelv. Az emberi és állampolgári jogoknál eme oszthatatlanságot kifejező elvet (this principle cannot be denied by arithmetic) a kanadai liberális kormányzat is magáévá téve, az északi Yukon (mindössze tíz francia lélek 23 ezerből) és a Northwest Territories (csupán 635 francia 45 ezerből, azaz 1,4%) tartományokban is be fogja vezetni az angol-francia kétnyelvűséget. Vagyis kétnyelvű törvényeket, közigazgatást, bíráskodást, oktatást, rádiós és televíziós adásokat és, természetesen a „Burgenl"-ban szigorúan tilos, de Kanadában kötelező kétnyelvű feliratokat, illetve helynévtáblákat.¹¹⁹

20. A NEM-MAGYAR AJKÚAK RAGASZKODÁSA A MAGYAR ÁLLAMESZMÉHEZ

Ausztriában a provincializmus túlélte a középkort, s még ma is olyan erős, hogy az átlag tiroli v. stájer sokkal inkább érzi magát tirolinak v. stájernek, semmint osztráknak. Ez a köldöknéző szemlélet teljesen hiányzik a magy. nemzetből. A vármegye-rendszer nálunk sohasem termelt ki olyan különálló érzést, mint az önálló ausztriai tartományok. Az 1848-ig fennállt rendi korszakban is elsősorban közigazgatási és nem önálló politikai jelentősége volt a vármegyének. A magy. nemzeti gondolat tehát sokkal egységesebb, mint az egymással folyton vitatkozó, nagyfokú politikai súllyal rendelkező osztrák tartományok szövetsége. Az osztrák államétól teljesen különböző magy. alkotmányból létrejött közjogi felfogás félreérthetetlenül rányomta bélyegét a ma B.-nak nevezett terület lakosságára is. Olyannyira, hogy fél százados megszállás ellenére is, őslakos népében élénken él az ezeréves magyar uralom folyamán kialakult lelkiség, ami (korszerű szóval) mint b. nacionalizmus élesen szemben áll az osztrák szövetségi állam összes többi tartományával. Minden erőltetett állítással szemben bizonyítható tény, hogy a nyugati határszél lakosságának többsége nem tekintette magát sem németnek, sem osztráknak, hanem egyszerűen csak magyar állampolgárnak. Hogyan nevezhették volna magukat „burgenlandinak", amikor ez a műszó Trianon után, csak hosszú évek múltán ment át a köztudatba.

A központi magy. királysághoz tartozó b. térség sohasem képezett önálló földrajzi egységet. A tört. folyamán Vas, Sopron és Moson vármegye szerves részévé fejlődve ezekkel a vármegyékkel külön-külön alkotott természetes egységet, gazdasági és kulturális vonatkozásban egyaránt. (…) Sem a német, sem a horvát ajkúak nem kívántak Ausztriához csatlakozni, egyszerűen azért, mert meg voltak elégedve sorsukkal. Anyanyelvüket korlátozás nélk. használhatták, és népi állományuk is folyvást gyarapodott.

Ingadozni akkor kezdtek egyesek, amikor megjelentek az austro-marxista izgatók, akiknek hazug propagandájáról dokumentációs művek rántják le a leplet. Tört. tény, hogy az egész trianoni hajsza merő hazugságra épült. A csehek ördögi beavatkozása nélk. sohasem került volna sor az Anschluß-ra. Tisztességes világnézetű, erkölcsi alapon álló tárgyalófelek, erőszakmentes nemzetközi jog nem szálltak volna szembe sem a magy. tulajdonjoggal, sem a népakarattal. Csak kivételesen akad olyan baloldali szerző is, aki az Anschluß-t ellenző népakarattal kapcs. óvatosságra inti a hazudozókat: „Hier muß man sich vor einer Geschichtslüge hüten. Die Wanderarbeiter waren die Verbindungsmänner zwischen Österreich u. Deutschwestungarn. Dennoch waren aber vor dem Zusammenbruch keine NENNENSWERTEN BESTREBUNGEN bekannt, die den geographischen Rahmen Osterreich-Ungarn zugunsten Österreichs sprengen wollten."¹²⁰

Rajtunk kívül nyugati történészek is állítják, hogy az „1918-1921. közti kritikus években a többség azt hitte B.-ban, hogy a magyarok sohasem engedik elszakítani, illetve Ausztriához csatolni ezt a területet."¹²¹ Ugyanez a nyugati megfigyelő újból és újból hivatkozik az ezeréves magyar határ és a velejáró életközösség kitörölhetetlen következményeire: „Their (peasants) sense of separation from Austria appears to have been strong. The Thousand-years Boundary continued to exert its psychological separating force despite linguistic ties across the frontier. It seems clear that at least until late 1918 few of the peasants had any conception of being repressed in the nationalistic sense."¹²² „The peasants who lived near the boundary continued to feel that beyond that line was another country."¹²³„By and large the inhabitants of present Burgenland accepted the fact that they were in Hungary; they believed that regardless of how the government acted, their land was a part of the unchangeable Kingdom of Hungary.^"124„At least until 1938 the feelings of these borderfolk towards their former compatriots remained a matter of serious concern to the Viennese political leaders."¹²⁵De még mennyire, hogy gondot okozott a bécsi területrablóknak! Hiszen 1927-ben a somfalvi véres marxista összetűzésre célozva írja legújabban az egyik angol kutató: „In Rohrbach the Frontkämpfer group was largely pro-HUNGARIAN & monarchist, an additional cause of friction." Fűzzük ehhez még azt is, hogy ezek az ellenállók nem magyarok, hanem népi németek voltak.¹²⁶

Ha ilyen erős volt a magy. állameszméhez való ragaszkodás a háborút követő első két évtized után is, elképzelhető, hogy milyen gyakorlati hatása lett volna egy esetleges népszavazásra.¹²⁷A soviniszta osztrák körök által kitalált „hazatérés" meséjét maguk a b. német ajkúak cáfolták meg, akik faji alapon sem voltak hajlandók az osztrák néppel egyesülni: „The German speaking inhabitants thought of themselves as Swabians & believed that their ancestors had come from various parts of Germany. A German-Hungarian would feel kinship to the Germans but NOT especially to the Austrians."¹²⁸ Az olasz szemlélő pedig határozottan állítja, hogy „a németek hienc-nek nevezik magukat, és, amint legkiválóbbjuk, a zeneművész Liszt is, mindig magyarnak tekintik magukat."¹²⁹ Macartney tömör fogalmazásából is kicsendül az Anschluβ-ellenes álláspont: „The Germans of the Burgenland, many of whom had left Hungary only reluctantly."¹³⁰ Kivételt csak a lutheránusok képeztek, ami persze nem vonatkozik az őriszigeti hűséges magyarokra.¹³¹

Magyarellenesség tekintetében érdekes párhuzam vonható a lutheránus hiencek és az ugyanolyan felekezetű erdélyi szászok között. A nagynémet ábránd némikép érthetővé teszi ezt a tendenciát. Amde a lutheránus tótokat ilyen érzelem nem fűzi a némethez, csupán felekezetük germán eredete. Tény, hogy a katolikus tótokkal ellentétben az ő köreikben kerekedtek az elszakadási mozgalmak első hullámai. Horváth Mihály, a szabadságharc kultuszminisztere és történetíró is keserűen állapítja meg, hogy a „pánszlávizmusnak, különösen az ágostai evangélikusok egyháza, mely kebelében félmillió tótnál többet számlált, volt a tűzhelye s az evangélikus papok és tanítók apostolai."¹³² Amíg tehát a lutheránus hiencek és erdélyi szászok pángermanisták, addig a lutheránus tótok pánszlávisták voltak.¹³³ Szomorú tény, hogy a Szepesség hűséges cipszerei kivételével Magyaro. lutheránus hitű nemzetiségei, részint saját vesztükre is, hazánk feldarabolását segítették elő. Közülük való pl. Kollár J., a múlt századi pánszlávizmus egyik úttörője, a keresztényi elveket gorombán megcsúfoló budai lutheránus lelkész, akit nemcsak a későbbi hitleristák vak fajgyűlölete, hanem szenvedélyes felekezeti összeférhetetlenség is jellemzett: „Die religiös-nationale Kluft zwischen der evangelischen Slowaken u. reformierten Magyaren ist aber beinahe größer als die zwischen jenen u. den Katholiken."¹³⁴

Nemcsak a földművelő nép, hanem a belőlük kikerülő tanult réteg is ragaszkodott Magyaro.-hoz: „In retrospect, it seems clear that the educated Croats had become Magyaronen just as much as the educated Germans had & that in 1919-33 they distrusted the Austrians far more than they did the Hungarians."¹³⁵ Legfeltűnőbb a nagyrészt német és horvát ajkú szülőktől származó katolikus papság rendíthetetlen magyar érzelme, amit a marxisták (ritkán észlelhető tárgyilagosságú) visszapillantása is megerősít: „Die große Mehrheit des burgenländischen Klerus in der kritischen Zeit, in der der Anschluß an Osterreich in Schwebe war, auf der Seite Ungarns verharrte u. nur wenige eine proösterreichische Gesinnung an den Tag legten."¹³⁶ Egy másik marxista tollnok még azt is tudni véli, hogy „a száz burgenlandi pap közül mindössze öten (5%) voltak Anschluß-pártiak." Sinowatz Fred, a marxista politikus pedig Kismartonra emlékezve rögzíti az i.v. tényeket: „Die ungarische Sprache, die in der Hauptstadt, von der Intelligenz u. vielen Priestern immer noch gesprochen wurde.^"137

Az elcsatolt b. „tisztviselők többsége magyarbarát és királyhű volt. Így aztán szinte természetes, hogy Burgenl. német ajkú intelligenciája, papok, orvosok, jószágkormányzók, tanítók és magasállású közalkalmazottak, annak ellenére, hogy német anyanyelvűek voltak, MAGYARABBNAK ÉREZTÉK MAGUKAT, mint maguk a magyarok." (…) „The intellectuals among both Croats and the Magyars distrusted the Austrians in 1921 and demanded complete autonomy for the province and precise guarantees of rights."¹³⁸ „Egyébként csaknem minden egyes déli horvát falu Magyaro. mellett foglalt állást. Hagyományuk teljesen Magyaro.-hoz fűzte őket."¹³⁹ „Soprontól délre minden egyes horvát falu, amelyik szabadon dönthetett, Magyar-o.-t választotta."¹⁴⁰

Hasztalan volt a Wilson által csalétkül odavetett önrendelkezési jog követelése, mert a „demokraták" tartottak a várható magyarbarát eredménytől. Pusztába kiáltó szó maradt Coolidge figyelmeztetése is: „We are dealing with the way people feel NOW, NOT with the way they may be going to feel some day.¹⁴¹

Sajnos, elve, Sopron kivételével, csak néhány határkiigazításnál érvényesült hazánk területén. A csalók, a területrablók ugyanis a népesség jövőbeli, esetleg megváltozó, nekik kedvező magatartására spekuláltak, amikor hatalmi szóval elfojtják majd az elszakítandó lakosság jogos kívánságait. Amint ma tudjuk, pontosan így is történt mindez, különösen a II. v.h.-t követő évtizedekben. A hitleri bevonulás előtt még érvényesült a magy. nemzeti öntudat hordozóinak ellenállása. Miatta még emberöltővel később is siránkozik az austro-marxista szemtanú: „Auch nach dem Anschluß waren die Notäre, Lehrer, Ärzte, Tierärzte u. viele Dorfgrößen, von den magyarischen Großgrundbesitzern ganz abgesehen, gegen die neue Ordnung." (Értsd: az osztrák megszállás ellen!)¹⁴² Macartney is elítéli az önrendelkezési jognak a kényszerhelyzetbe sodort lakosság beletörődési elméletével való felcserélését: „The fact that both nationalities (Jews & Swabians) came to terms gracefully with the Successor States, when confronted with ,fait accompli', is no sure indication of how they would have voted, given an absolutely free choice." (The Problem of Revision c. fej)¹⁴³ (…)

---

 

1^Dabas, 256) lábj. Kollautz, A.: I. 200