20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 szeptember 18, szombat

Amiért Zászlóanya elhagyta szülőföldjét

Szerző: >Zoli

A Zászlóanyának (Raffai Erzsébetnek) 1944-ben menekülnie kellett amikor idegen csapatok foglalták el Délvidékünket így szülővárosát is. Szerencséjére egy jóindulatú szerb család figyelmeztette Erzsébetet, hogy a „likvidálandók” listáján szerepel, ezért Erzsébet a mai csonka Magyarországunkra menekült át, így maradhatott életben. A kezdetben ott szociális segélyen éldegélt mivel Moholra is a betolakodók mind a 18 lánc földjét államosították. 

A Zászlóanyának 1944-ben menekülnie kellett

Kedves honfitársaim, engedjétek meg, hogy közzétegyem eme megemlékezésemet apai nagyapám unokatestvéréről Raffai Erzsébetről (Böske) akinek 1944-ben azért kellett elmenekülnie a szülőföldünkről, mert mint zászlóanya 1941-ben egy versel köszöntötte a Molholra bevonuló hadseregünket, vagyis a magyar katonáinkat. Ama „bűnös” verset Horváth Károly írta aki magyar királyi szakaszvezető volt, és eredetileg a Magyar Kenyér ünnepére írta.

Az idei szabadságom ideje alatt (2010) egyik rokonomtól szereztem meg ezt a verset (hálás köszönet neki amiért őrizgette) és most ezt közzé is teszem.

Kiadta: a Délvidéki Bocskay Szövetség
a Magyar Kenyér ünnepély alkalmából

A kenyér ünnepe

Megérett a búzakalász a bácskai rónán
Idejöttünk ünnepelni sok szenvedés után.
Hálaadó imát zengjen minden magyar ajka
Hallgassa meg könyörgésünk fent az egek Ura!

Ezeréves magyar hazánk minden barázdája
Elküldte a kalászait ide Szabadkára,
Forrjon össze koszorúnkkal, minden magyar szíve
Áldott legyen a kérges kéz, ki dolgozott érte.

Aki igaz, aki magyar annak szívét járja át
Törhetetlen hon szerelem, verhetetlen magyarság
Zúgjon hát az éljen, érjen föl a magas égbe,
Kormányzónkat az Úr Isten sokáig éltesse.

Szóljon a dal országszerte, megfogtuk a puskát
Nem felejtünk ünnepelni ezeréves kalászt
Köszöntsük fel poharunkkal kérjünk áldást rája
Szent Istvánnak ezeréves magyar hazájára.

Északon az ágyúnk dörög, délen ünnepeltek
„Rajtatok a világ szeme” sose feledjétek
Legyen áldott a kenyérnap, a magyar ünnepe
Magyar Zászlónk, béke zászlónk büszkén lengjen érte.

Viharzó tengerén vívja most harcát
A szeretett testvér a jó honvéd bajtárs
A kenyér ünnepén fogadalmat téve,
Most is benned bízunk magyar Istene.

Mi is visszük koszorúnkat Délvidék szobrára
Aranykalászt, búzakalászt örök igazságra
A Bocskay lobogóját viszi küldöttsége
Szabadkáról Brúzlay Gyula a magyar testvére.

Nem felejtünk többé soha esküszünk az égre
Magyarország ezer éves történelmünk – képe
Itt örülünk ott szenvedtünk idegen járomba
A Délvidék mindég hű lesz a nagy magyar honban.

Írta: HORVÁTH KÁROLY
magyar királyi szakaszvezető
Csetvik András Szabadka, Battyányi utca 2.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló