Nemzeti
(Nacionalista)

Őrizzük a magyar nyelvünk,
általa tisztul a lelkünk!
Fogalmaink oly gazdagok,
mint terített dús asztalok.

Ne érjük be idegennel,
és a rideg internettel!
Aki magyar szóval éltet,
él majd több millió évet!

Az elszakított részeken
is fogy a magyar vészesen!
Van ki nyelvet, s hitet váltott,
nemzetünknek ő így ártott.

Csángó-magyar nyelv is sérült,
sok román szó már beépült.
Így lett e nyelv mással levert,
csalamádésra bekevert.

Védjük meg hát a szómagot,
mit az Isten nékünk adott!
Szavainak az épségét,
népünk lelki békességét!

Egy pártelnökhöz

Anyanyelvünk védelmében,
idegen szók ellenében
írom Hozzád levelemet,
s várok reá feleletet!

Ha érdekel véleményem,
válaszolok rá szerényen.
Beszélgessünk, egyeztessünk,
szívpendítő szót keressünk!

Mely a lélek mélybe hatol,
s agysejtjeinkben zakatol.
Fészket ver a tudatunkban,
útitárs lesz a sorsunkban!

Magyar a mi anyanyelvünk,
vele kell most csatát nyernünk!
Tiszta szóval, nem erővel,
igazsággal, érthetővel!

A világos magyar beszéd,
olyan, mint a kedvenc zenéd.
Élvezetes, kívánatos,
balzsam fülnek, lágy, s dallamos.

Ha a szókat szádra veszed,
görcsös nyelved is megered.
Éltetője minden vágynak,
igazságnak, szabadságnak.

Nyelvünk, s hitünk a mi pajzsunk,
ha elfajzik, mi is hajlunk.
Legyünk nemzettestben épek,
az élő törzs, és a részek!

Ezért kedvenc pártelnököm,
érveimet tolom, lököm.
Vagyok inkább tolakodó,
mint hátulról lopakodó.

Ezért Téged arra kérlek,
hassanak Rád nyomos érvek.
Fogadd el a javaslatom,
az elnöki magaslaton!

Ha mindenben jó a szándék,
nyelvünk ebben nagy ajándék.
Idegen szó fényt eltakar,
magyar szóból ért a magyar!

2016. Jégbontó – Böjtelő hava
Február 18.

A harang értünk szól.

Félreverve szól a harang,
s kiadatva a nyílt parancs.
Menteni kell az értéket,
meg kell húzni a vészféket!

Pedagógushad felbolydult,
utcára ment, de nem koldult.
Panaszkodott, és követelt,
méregpohár csordultig telt.

Megértő lett a főszolga.
Miért is ne? Ez a dolga!
Látszatra most nagy az egység,
kibúvásra nincsen mentség!

Kerekasztal köré gyűlnek,
s a hibákkal szembesülnek.
Azt beszélik a tanárok,
halmozottak a hátrányok.

Ez lesz az ész diadala,
a nézetek viadala.
Szócsatában szárnyalhatnak,
szebb jövőért tárgyalhatnak.

Mozgósítva a hatalom,
kör közepén riadalom.
Megértenek, megígérnek,
harci állást méricskélnek.

Patakokban folyó szavak,
vájt fülekben visszhangzanak.
Terhes annak hordaléka,
kevés aranytartaléka.

Az oktatás irányított,
szándékosan lebutított.
Egyeztetnek, s időt nyernek,
sok bába közt elvész gyermek.

Szabadmadár szupermenek
pusztítottak, mint termeszek.
A tanítás szóban magyar,
nemzetrontás jól kiagyalt!

Szétverték az alapokat,
ők osztották a lapokat.
Hol ez, hol az volt a tettes,
s az ifjúság lett a vesztes.

S jött a narancsforradalom,
született új fogadalom.
S a múlt újra csomagolva,
kifacsart lett, megcsúfolva.

A tananyag sokasodott,
a tudás ellaposodott.
Túlsúlyba került a terhelt,
Nemzet Lámpása leterhelt.

A tanulás legyen öröm,
mely arcokról visszaköszön.
Alapoktól építkező,
s a gyakorlat kötelező!

Vezessen az önfegyelem,
mellyel társam is nevelem,
nemzeti és keresztényi,
jó lélek, ki ezt megérti.

Tudás fészke alma mater,
megfér benne tanár, s páter.
Ragyogjon fel fényességed,
erősödjön az értéked!

2016.-02.-09.

Tél

A fagytüdő jeget lehel,
téltábornok támad.
Megdermednek tavak, folyók,
s torlódik a bánat.

Zárolva az étel-ital,
altatva a vidék.
Kergetőzve szellő szárnyán
röppennek hópihék.

Egy óriásszánkó siklik,
s taposnak a lovak.
Dallamosan, csengőszóra
koccannak a fogak.

Gyermekkacaj hangja repked,
nagy hógolyók szállnak.
Ereszalján a vízcseppek
jégcsapokká vállnak.

Zúzmarás a való világ,
ám zsong az élet benne.
Elrejtőzve lepel alatt,
a bűn összes szennye.

Örök törvény, minden télnek
szorítása szakad.
S a kikelet kapujában
a remény felfakad.

2016. Fergeteg – Nagyboldogasszony hava
Január 22.

Sikoly

Esik eső, föld elnyeli,
s erecskékben elvezeti.
Majd felbuzog forrás tövén,
a természet lágy, hűs ölén.

Olyan a föld, mint egy szűrő.
Egy ideig piszoktűrő.
Ám ha sűrű kosszal telik,
termőkedvét is elveszik.

Esik eső, zuhog újra,
s feljajong a szélnek húrja.
Magasról hull, kövön koppan,
fájdalomtól terül szótlan.

Imbolyogva száll hópehely,
s vele dermed világkehely.
A szürke lét télbe fordul,
éhes gyomor ételt koldul.

Egyszer esik, máskor szakad,
az elmúlás éltet arat.
Télbe néha tavasz szökken,
ily tréfán az élet hökken.

Megkopasztva állnak hegyek,
s vádlón néznek sebek, hegek.
Nem terem lomb dús oxigént,
ki fizeti a kárigényt?

Szennyár elnyeli a tengert,
nem táplálja már az embert!
Hőségtől a meder szárad,
vízhiánytól élet lázad.

Zihál tüdő, kapkod, fullad,
forróságtól avar gyullad.
Füst borítja be a tájat,
arasznyira csökken távlat.

Ily időket élünk mostan.
Ember, állat elvész holtan.
Mohón tarol pénzhatalom,
s mi elbukunk hallgatagon.

Mammonisten ural rajtuk.
Pénzért remeg imát ajkuk.
A bank éjjel-nappal arat,
táplálékuk a pénzkamat.

Égen tekerednek csíkok,
halált osztó égi kígyók.
A repülő fémdarazsak,
mérget fújnak fenn, magasan.

Permeteznek savas sókkal,
megaláznak hazug szókkal.
Vegyi hadviselés zajlik,
s mutánsoktól Föld elfajzik.

Ébredj, ébredj, alvó ember!
Haláljövő nékünk nem kell!
Marjon kígyó a farkába,
görcstől harapjon ajkába!

2016. Fergeteg – Nagyboldogasszony hava
Január 16.

Magyar földön

Magyar földön Kárpát-honban,
egyre kevesebb szív dobban.
Bánat emészt lélek mélyén,
tántorgunk szakadék szélén.

Vadul támad ezernyi gond.
Itt a jólét zászlót nem bont.
Hordozzuk az élet terhét,
szenvedjük a nyűg keservét.

Nem készült még vagyonleltár,
elfolyt arany, s édes nektár.
Ködpáraként illant vagyon,
múltit táplál minden haszon.

Akármerre is sodródunk,
mindig zátonynak csapódunk,
s mint a pelyva szétszóródunk,
népek között feloldódunk.

Itt a nyomor csak torlódik,
tartás roppan, csont zúzódik.
Volt nemzetünk, s mára vége?
Széthullunk, mint oldott kéve?

Ám, ha nemzet jobbra képes,
jó hírére vigyáz, kényes,
s tudata kél öntudatra,
nem vándorol ki nyugatra.

Erősíti képességét,
felismeri ellenségét.
Érvényt szerez a törvénynek,
s utat mutat sok törpének.

Mert a Haza nem eladó!
Árulóknak takarodó!
Vétkük jogot nem alapoz,
fordul a szél, s tovább lapoz.

S lesz majd öröm, virág nyílik,
piros-fehér-zöldben fénylik.
A rosszkedvünk elpárolog,
hív az otthon, éltet dolog.

Félre a bú, félre nyomor!
Legyen teli minden gyomor!
Országrontók pusztuljanak!
A s(z)erények maradjanak!

2016. Fergeteg – Nagyboldogasszony hava
Január 10.

Múlt tükre

Szelíd arca csupa derű.
Őszinte, nyílt tekintetű.
Két keresztje múltidéző,
Egyik kétes, másik fénylő.

Idézzük fel első Istvánt!
Szentszék felé szabott irányt.
Terve tartós: Magyar Állam.
Véres tettét szidjam, áldjam?
Áruló Vajk, vagy István szent?
Nemzet ajkán nagy most a csend.

Atilla egy pozitív hős.
Titokzatos hun-magyar ős.
Idősíkban dicső tette.
Lángpallosa rozsdaette.
Lelkendezhet Európa,
Atilla lesz megváltója!

2016. fergeteg – Nagyboldogasszony hava
Január 07.

Újévi jókívánság

Szabadságvágy Benned égjen!
Őrizzen fény sötét éjben!
Káin mérge elkerüljön,
Ellenséged kardba üljön!

Ifjú szíved hűn dobogjon,
Sorsod sorsunkkal fonódjon!
Tanításod rajtunk fogjon,
Víg kedélyed sose kopjon!
Áldás Reád föntről szálljon,
Néped bölcs nemzetté váljon!

Adjon Isten még száz évet,
Tartós, örök dicsőséget!
Időálló szép verseket,
Lelkesítő énekeket,
Lélekvonzó lélegzetet,
Alkotói élvezetet!

B. Ú. É. K!
2015. Álom hava 31.

A FÉNYHEZ
/ EGY POZITÍV TÖLTÉSŰ FÉNYLÉNYNEK AJÁNLVA/

FÉNYBŐL JÖTTÉL, FÉNY FELÉ MÉSZ.
FÉNYÖSVÉNYRŐL VISSZA NE NÉZZ!
TEKINTETED NYÍLEGYENES,
FELADATOD EGYETEMES.

DIDEREGVE VÁRNAK SOKAN,
MEGTÉVESZTVE, ZAVAROSAN.
LÉTÜK SORVASZTJA SÖTÉTSÉG,
HITÜK TÁPLÁLJA REMÉNYSÉG.

HOGYHA FÉNY VAGY, JÁRJÁL FÉNYBEN,
NE VEGYÜLJ EL SÖTÉTSÉGBEN!
MERT A SÖTÉT TORKON RAGAD,
S ELVESZÍTED ÖNMAGADAT.

FÉNYED TISZTA FÉNNYEL NÖVELD,
A VILÁGTALANT ÁTÖLELD!
SZŰRD SZEMEDEN ÁT A SZÜRKÉT,
ÉS PENDERÍTSD KI A SZŰRÉT!

SÖTÉTSÉGGEL NE PAROLÁZZ,
MERT A LÉNYE MEGBABONÁZ!
ÉLES SZEMED ELBORÍTJA,
ÉNED ROMLÁSBA TASZÍTJA.

A PÉNZ CSILLOGÁSA KÁBÍT,
CÉLIRÁNYODTÓL ELCSÁBÍT.
ÖSSZETÖRI CSILLAG UTAD,
S ELAPASZTJA ÉLET KUTAD.

SÖTÉT VAN, MERT KEVÉS A FÉNY.
VEZÉRCSILLAG TE MAGAD LÉGY.
RAGYOGTASD FEL A VILÁGOT,
TÁPLÁLJAD AZ IGAZSÁGOT!

FÉNYVIRÁGOKAT POROZZÁL,
S FÉNYSEBESEN SOKASODJÁL!
TERÍTSD LE A SÖTÉTSÉGET,
TELJESÜLJÖN AZ ÍTÉLET!

NAPNAK KÜLDÖTT FÉNYHERCEGE.
KIVÁLASZTOTT MAGGYERMEKE.
FIGYEL REÁD MAGYAR NÉPED,
LÉLEKTÜKRÉN RAGYOG FÉNYED!

2015. KERECSEN – KARÁCSONY – ÁLMOS HAVA
DECEMBER 26

LÁZBAN ÉG AZ EGÉSZ VÁROS.
SZEGÉNY POLGÁR, GAZDAG GYÁROS.
JÖNNEK-MENNEK, VÁSÁROLNAK,
ADÓSHEGYEK TORNYOSULNAK.

EGYMÁS LÁBÁN TÜLEKEDNEK,
PÉNZTÁR KÖRÜL GYÜLEKEZNEK.
MAMMON OLTÁRÁN ÁLDOZNAK,
SZITKOZÓDNAK, ÉS ÁTKOZNAK.

FULLADÁSIG ESZNEK-ISZNAK,
BÖFFENTENEK, ÁLLNAK-INGNAK.
MÉRTÉKTELENÜL VÉTKEZNEK,
MÁSOK FELETT ÍTÉLKEZNEK.

S JŐ AZ EST, MELY CSENDRE INTŐ.
LÉLEK MÉLYÉRE TEKINTŐ,
SZERETETTŐL EMELKEDETT,
HISZ KIS JÉZUS MEGSZÜLETETT.

FÉNYPOSTÁN JÖTT EMBERFIA,
ÁTÖLELI SZŰZ MÁRIA.
HALKAN KÉRŐDZNEK A BARMOK,
ELTÖRPÜLNEK FÖLDI RANGOK.

JÁSZOL MÉLYÉN AZ ÍGÉRET,
TISZTÍTÓ VÉR CSÖPP SZÍVÉBEN.
VÉGTELENBEN EREDETE,
FELEMELŐ SZERETETE.

FELCSENDÜLNEK ÉGI HANGOK,
HÁRFÁK ZENGNEK, PENGNEK LANTOK.
S IDŐSÍKBAN KIVETÍTVE,
TESTE KERESZTRE FESZÍTVE.

ÉRTJÜK AZ ÚR AKARATÁT?
LÁTJUK LELKÜNK DAGANATÁT?
ALÁZATA MEGÉRINTETT?
PÉLDÁZATA MEGTÉRÍTETT?

SZÍVÜNK, ESZÜNK TALÁN HALOTT?
LELKÜNK VIRÁGA LEFAGYOTT?
SZOMJAZZUK AZ IGAZSÁGOT?
ISMERJÜK A SZABADSÁGOT?

SOKASODNAK FÖLDI JELEK,
MENETEL SZÁZ ŰZÖTT SEREG.
VALLÁSUKBAN SZENVEDÉLYES,
BEFOGADÓRA VESZÉLYES!

TENGERMÉLYBŐL KÉL HÁBORÚ.
DERŰRE SZÁLL SÖTÉT BORÚ.
S FELVETŐDIK A NAGY KÉRDÉS,
MIÉRT EZ A RÚT KÍSÉRTÉS?

SORBA VESSZÜK SZÁMOS BŰNÜNK,
TERHÉT LELKÜNKÖN MÉRT TŰRJÜK?
MULASZTÁSUNK IS NAGY VÉTEK!
TÁPLÁLÓJA SÖTÉT ÉJNEK.

ERŐSÖDNEK SZIRÉNHANGOK,
S MEGKONDULNAK VÉSZHARANGOK.
SORBA ÁLLNAK A KERESZTEK,
KIK KRISZTUSHOZ ELVEZETNEK..

2015. KERECSENY – KARÁCSONY – ÁLOM HAVA
DECEMBER 24.

A Fény születése

Néz Mária mozdulatlan,
arca égre mered.
Rózsaszínű ajakáról
imafolyam ered.

S mint a harmat, mely égből száll,
- hisz' eljött az óra, -
Fény születik ragyogással
Isten-igeszóra.

Fényből árad, sűrűsödik,
formát ölt a gyermek,
s míg az Ige beteljesül,
csilingelnek percek.

Záporozik a dicséret,
boldog Áldott, s Áldó.
Fénypólyában formálódik
a Világmegváltó.

A Csoda könnyű, s ragyogó.
Fogant szeplőtelen.
Mosolyog a vendégekre,
a tiszta, bűntelen.

Menyhért, Gáspár és Boldizsár,
a Három Királyok,
örömhírrel árasszák el
az egész világot.

Ő az Élet, Út, s Igazság.
Istennek báránya.
Örvendezve röppen felé,
az ember hálája.

Az Ő Teste, az Ő Vére,
s a Lelke átitat.
Betölti a gyarló lényünk
ünnepi áhítat.

2015. Kerecseny – Karácsony – Álom hava
December 17.

Téli napforduló

Teremtőnk fiai vagyunk,
mély éjt fénnyel verő.
Kárpát-honban gyökerező,
megújuló erő.

Végtelenből rikoltó hang,
csípős ostorcsapás.
Az emberlét viharában,
követő haladás.

Szívünk-lelkünk befogadó,
igemorzsán élő.
Vér, és verejtékben úszó,
szelíd Istenfélő.

Tisztességes, becsületes,
hont, s oltalmat nyújtó.
Csúszómászó árulókra,
keményen lesújtó.

Szétziláló forgószélben
formálódó sorsú.
Szédületes magas csúcson,
s mélyben, lógó orrú.

*
Mérjük léptünk, vessünk számot,
tartsuk magyar hitünk.!
A szerető Isten felé
tárjuk ki a szívünk!

Fordul a föld, fordul a szél,
izzik Napkemence,
s napfordulón ránk mosolyog
újra a szerencse.

2015. Kerecsen – Karácsony - Álom hava december 15.

A LELKIISMERET ARANYTÜKRE

Jelölt pályán halad a Nap.
Izzó-vörös máglya.
Mint éltető ősatyjára
tekint a Föld rája.

Ragyogj kerek aranytükör,
mutasd meg hibáim!
Ne másokkal, önmagammal
legyenek vitáim!

Süssél szép Nap, melengessél,
tüzeld a testemet!
Irányított fény-nyalábbal
gyógyítsad lelkemet!

Aranyisten fejedelem
gyönyörű gömbtojás.
Életnemző MAGot rejtő
fortyogó tűzforrás.

Forog a Nap, forog a Föld.
Röppályán az élet.
Mérhetetlen, s érthetetlen
az isteni képlet.

Egyenlő lett nap és az éj,
csend borul a tájra.
Fátylat lebbent tavaszi szél,
s tündér perdül táncra.

Fergeteges a földi nász,
szerelmes ölelés.
Az érzelmek hálójában
hullámzás-lebegés.

Itt az örök megújulás
áldott pillanata.
A megkarmolt Föld porának
izgató illata.

Hattyúszárnyon száll a sóhaj,
szerelem-vágy úszik.
Lepke csapdos, kergetőzik,
a tél tovacsúszik.

- Fényes Napom, pompás tükröm,
mondd meg nékem szépen,
ki a legszebb, ki a legjobb
ezen a vidéken?

- Ki a legszebb, ki a legjobb?
Magad is láthatod.
Édes fiam csengő hangját
te is meghallhatod.

Árad a fény, dagad „erőny".
Éltető melegség.
Hűlt anyagot melengeti
fenséges istenség.

A szerelem istennője
légtérben libegő.
Kegyében ha nem „részülünk",
elfogy a levegő.

Termő televény a humusz,
ha víz zúdul rája.
Napistentől duzzad a Föld,
s kivirul orcája.

Földanya szülte gyermekét:
Aranyisten fiát.
Mosolyog a ködpárában,
s elsuttog egy imát.

Ilona az Életanya,
végtelenül boldog.
Csupasz fia keblén szuszog,
szája mozog, hortyog.

Testünk Földanyának sarja,
anyagörökségű.
Lelkünk Égatyának lángja,
szellemkötődésű.

S mint jó atya oktat, tanít,
s lélekfénnyel táplál.
A tanítvány elsajátít,
s jótettel meghálál.

Jól ismerjük Ősünk lelkét,
a fényeredetűt?
Az isteni szikrát rejtő
mesterszerkezetűt?

A lelkünkbe véste, marta,
védő törvényeit.
Hálás szívvel megköszönjük
észrevételeit.

Önmagunkat is büntetjük,
ha másokat bántunk.
Ha az élet folyamának,
mindig ellenállunk.

Lélek által váltunk lénnyé.
Magorrá, s Hunorrá.
Sorsfordító idő mentén
derűssé, fanyarrá.

*
Vízben fürdik egy látomás:
Apafia ember!
'Ki tudattal felvértezve
meghasonlik egyszer.

Fény és anyag csillámlása
hullámokat terjeszt.
Az agyunkban a gondolat
kételyeket gerjeszt.

Hova tűnt a sok adomány,
jó erkölcs, becsület?
Igazgyöngyök helyén, mélyben,
sodródó kövület.

Önelemző önvizsgálat,
termő kölcsönhatás.
Egyetlen egy kívánalom;
ne legyen öncsalás!

Tükörképünk beh' hasonló,
ámde, teste nincsen!
Látható, de nem fogható,
csak értelmi szinten.

A terjedő ép gondolat,
anyag nélkül való.
Bölcs erkölcsi tanítása
erőt, s erényt adó.

- Tükröm, tükröm, igaz tükröm,
mondd szemembe szépen!
Él itt ember, aki tiszta
ezen a vidéken?

- Napból pattant isten szikra,
'ki Atyjára hallgat.
Az öröklét tengerében
soha meg nem halhat.

A Lélek óvja önmagát,
létét jól ismeri,
mely az aranyfém-anyagnál,
nemesebb, isteni!

A holtanyag visszaveri
szellem fényhatását.
S ezer képben jeleníti
színpompás varázsát.

Öregatyánk tekint reánk,
méreget, és vizslat.
Az érkezés kapujában
kérdez, faggat, firtat.

A végtelen távolából
felcsendül egy szózat.
S az öröklét reményében
ajkunk szépet szólhat.

S mint annyiszor, megfogadjuk,
hogy csak fényben élünk.
A sötétség szellemével
soha nem beszélünk!

Szeretet és hála szövi
a jó gyermek lelkét.
Tisztelettel viselkedik
s óhajtja a békét.

Áldott a Nap, áldott Isten,
az uralma örök!
Alkotása alapzatán
léket én nem török!

Lélek, s „erőny" közös egység,
a Teremtés része.
A természet, s Isten is Egy!
A minden egésze.

Lelki egyensúly teremti
meg a boldogságot.
Tiszta ember váltotta meg
a romlott világot.

- Látó tükröm mondd meg nékem,
élő szó a hála?
Szeretettel gondolunk még
az Emberfiára?

Meghalt a mi vétkeinkért,
s új életet adott.
Elfogadtuk Tőle ezt a
Keresztáldozatot?

- Az örök, öreg Istennek
a múltja végtelen.
Célját nem érti, csak sejti,
a nyíló értelem.

Reád néz az aranytükör,
szemed, lelked tükre.
Észleli a hibáidat,
ha van benned tüske.

Ha a tükör hiányt mutat,
ne haragudj rája!
Önmagad kell összetörnöd!
Te vagy a gazdája.

Magyar Adorján gondolatait versbe plántálta:
Bálint Miklós Bendegúz

2015 Enyészet – Szent András hava
November 29. Advent első vasárnapján

Létfogyatkozás
2015. november tizenharmadika, péntek

Párizsra zuhant a félelem.
Íztelen, színtelen, szagtalan.
Gyilkos golyók a Szajna mentén,
szabadon röpködtek parttalan.

Embervért csapolt az erőszak,
s vezérelő elme éltet kaszált.
Gonosz vigyorgott győztes pózban,
és aratni küldte a Halált.

Tört árbocón a Hármas Jelszó:
Az egyenlőtlen Egyenlőség,
rabságban sínylődő Szabadság,
s a vérzabáló Testvériség.

Görnyedten üvölt a torzszülött.
A tákolmány száz sebből vérzik.
Árulóhad a hulla felett
zabál, és vígan heverészik.

Gyászkönnyet hullajt Európa,
a kiérdemesült vén kokott.
A részeire bomló nagy test;
az örök győztes, s a meglopott.

Áldozattal jár minden játszma.
S hol Tisztesség már nem fogalom,
a hazugság jármában állva,
elpusztul minden birodalom.

Hol száműzött a Szent Igazság,
ott sérül a Méltóság elve.
Hol vagyon a szegénynek diktál,
ott görcsben a jogszolga nyelve.

Lelkekben pusztít a félelem,
a bénító, arctalan csaló.
Ám fényt gyújt a Megváltó Jézus,
az örökkön szívünkben lakó.

2015. Enyészet – Szent András hava
November 22. Jézus Király ünnepén

Atyai nyelv

Tér-idő felett lebegő,
Isten-ige, mely teremtő,
tudatvilág főkövete,
a mindenség ötvözete.

Végtelent átható SZELLEM.
Gondolkodó tiszta jellem.
Léte időtlen, és örök,
benne futnak a létkörök.

Világot szülő gondolat,
mely jelöli a pontokat,
sarkköveket, földi teret,
s útnak indítja a szelet.

Őslétezés őshajnalán,
csillagmáglya tűzhalmazán,
formálódó szép fényes nap,
Földre hullajtott égi mag.

Öröklétre kiválasztott,
dús javakkal elárasztott,
szellemszállal léte szőve,
életútja kijelölve.

Magba' írva van az Ige,
ki megtartja, nagy a hite.
Féltve őrizd mag-yar nyelved,
ne add fel az igaz elved!

Nagy az Ige sugárzása,
egyetemes tanítása,
egyesítő ősereje,
felemelő szeretete.

Világegyetemnek hangja,
teremtményét átitatja.
Ott van fában, dalban, rügyben,
csivitelő madár füttyben.

Ó, ha ma is egyek lennénk,
igaz Isten magot vetnénk.
Ősimákat sugárolnánk,
és sohasem „sumákolnánk".

2015. Enyészet – Szent András hava
November 4.

Kossuth tér, 1956. október 23. – 2015. november 4.
A Pongrácz fivéreknek ajánlva

Vörös csillag - horogkereszt,
gyűlölt birodalmi jelkép.
Megbélyegez és kirekeszt,
szabadulnánk tőle végképp.

Keleti szél vért árasztott,
s gátra csapott a szenvedés.
Vad terrorral megalázott;
sebtében jött az ébredés.

Az indiánnyár forró volt,
s mint sújtóvillám ránk csapott.
A lelkekben új ének szólt,
s a téren feküdt sok halott.

Besikoltott a Szabadság,
s ajtót nyitott magas égre.
Eloldalgott a Zsarnokság,
s fellélegezhettünk végre.

Sólyom szárnyán szállt az élet,
s friss reményt szült. Új számvetés!
Sötétségben újra fény lett,
de árnyat szőtt sok cselvetés.

Szárba szökő létváltozat,
nagy túlerőben elesett.
Világmegváltó áldozat,
az árulással sem veszett!

S mint tésztában a jó kovász,
Életkenyér oltó-termő,
száll a mártírokért fohász,
s a Szabadság végleg eljő.

*
Magyar Szabadságnak tere,
szovjet emlékműtől halott!
Hivalkodó díszcímere
ütéseket bőven kapott.

Csillag csillog, a kalapács,
s éles sarló fénylik rajta!
Folytatódik a vad harács,
ahogy bankár-had akarja.

Törvény palástolja a bűnt,
oszlopon a sátán arca.
Mondd, a Pesti srác hova tűnt?
Felkészül a hosszú harcra.

2015. Enyészet – Szent András hava
November 1. Mindenszentek ünnepén

Fényfüzér

Rámosolyog fény a fára,
attól ébred minden ága.
Tárulkozó levél érben,
élet lüktet, mint a vérben.

Ha ablakod jól kitárod,
beengeded a világot.
A napsugár színkáprázat,
elbűvölő fényvarázslat.

Melegsége felemelő,
tőle duzzad, lüktet erő.
Te is tudod, Te is érzed;
általa kell léted élned.

Emberben csak a jót keresd!
A szenvedőt jobban szeresd!
Égi fénynek nincs árnyéka,
salakanyag váladéka.

Sötét nincsen, csak kevés fény.
Aki szeret, az egy fénylény.
Fénylény nem más, mint egy lélek,
fényt árasztok és remélek.

Fényfüzér a gyúrt anyagon,
ÉLET gyöngyözzön szavakon!
Létünk legyen hű alázat,
cselekvésünk szép példázat!..

Tündérfiúk, tündér lányok,
mesebeli fénylény párok.
Anyanyelvünk kincsesbánya,
szépségének nincsen árnya.

Isten Lelke szól általa,
erős szövet szóállaga.
Igaz fakad a jó borból,
Fény világít tiszta szóból.

Mely szavakból Lelke ragyog,
tulajdonunk örök vagyon.
Igazsága, igazságunk,
Fia jöttét holtig várjuk.

Jézus király Isten fénye,
áldozati üdvössége.
Ragyogj reánk melegítsél,
földi utunkon segítsél!

*
Magban pörög a fénykereszt,
A szeretet el nem ereszt.
Fényfüzéren életgyöngyök,
öröklétről tettel döntök.

Úgy legyen!

Jönnek

Messzi földről népek jönnek,
s új életről tervet szőnek.
A menekült táborlakók,
Európa honfoglalók.

Mint a hangyák sűrű sorban,
szaporáznak sárban, hóban.
Katonásan menetelnek,
elfáradnak, megpihennek.

Csillagos ég alatt szállnak,
ködpárnákon ülnek, s hálnak.
Délibábos minden álmuk,
megtévesztett hizlalt vágyuk.

Jönnek, s egyre közelednek,
sötét árnyak növekednek.
Ellenséget megátkoznak,
Istenükhöz imádkoznak.

Égen viharfelhők gyűlnek,
szélsebesen élre törnek.
Özönlenek színes fajok,
tornyosulnak balos bajok.

Jönnek sorban becsapottak,
elűzöttek, kifosztottak.
Nagyhatalmi változatok.
Sakktáblán mind áldozatok!

Vannak köztük iszlamisták,
s elvetemült terroristák.
Pénzzel bélelt bérgyilkosok,
falrengetők, mint a kosok.

Jönnek egyre, s követelnek.
Bottal ütnek, kővel vernek.
Irányított gépemberek,
lábon járó húsfegyverek.

Veszélyben van Európa!
Kiálthatná pápa, s pópa.
Ám az ép lélekmívesek;
ócska szabadkőművesek!

2015. október 12.

Dobog a hű szívem

Dobog a hű szívem, dobog.
Lánglelkem Hazámért lobog.
Szemem az égboltra mered,
létem az ősködből ered.

Méregtől puffad a májam.
Túlsúlytól görnyed a hátam.
Toll végén buggyan az epém,
szennyárban úszik a vesém.

Nemzeti színű a vérem.
Fülkagylóm gyönyörű érem.
Gonoszon köszörül torkom,
múlt terhét vállamon hordom.

Génjeim, vallásom szittya.
Ellenség tüzemet szítja.
Összetart örökös járom,
kijelölt utamat járom.

Isten a kezemet fogja.
Lábam az anyaföld foglya.
Bőrömön vérszívó sejtek,
sebet csak őrajtuk ejtek.

Lepereg rólam az átkuk.
Elenyész porban a vágyuk.
A vádat tényekkel őrlöm,
bú könnyét mosollyal törlöm.

Csattanós ostor a nyelvem,
általa formálom elvem.
Fogammal zúzom az étkem,
imával oldom a vétkem.

Az orrom érzékeny légzsák.
Támadja izgató kórság.
Nyugtatja a levendula,
tüdőm óvja a mandula.

Tarisznyámban két lóhere
érett magokkal van tele.
A ceruzám duzzadt vessző,
alkotásban világnemző.

Betűket szavakká fűzök.
Jelzőket mondatba tűzök.
Gondolatsort érvvel zárok,
gyermekszívvel csodát várok.

Magyar szavak vetett ágyban,
ölelkező szép rímpárban,
melyből új élet csírázik,
szárba szökken, s felvirágzik.

2015. szeptember 28.

Lélekvándorlás

E földgolyón gonosz szellem
torz elméje habzik.
Tépett tollú madaraknak
vészsikolya hangzik.

Húsba mar a vad erőszak,
égre szennyet okád,
s nyomorvölgyből útnak indul
több millió nomád.

Hosszú sorban vánszorognak,
bolyonganak lelkek.
Hajtja őket balga remény,
hogy új hazát lelnek.

Elűzettek szülőföldről,
hol idegen tapos.
Az emberlét felbomlóban
zavarodott, zajos.

Mint a kígyó tekeredik,
fogát belénk vájja,
s elönt a bús tengernépek
tébolyodott árja.

Fajok, gének keverednek,
mint színek palettán.
Ősnemzetek roskadoznak
sorvadó életfán.

Gyilkol eszme, pusztít önzés,
a bírtok vágy romból.
Ha magunkra nem vigyázunk,
kiűz ősi Honból.

Szent Földünkhöz Szent Jogunk van,
A Haza nem áru!
Ne fertőzze gyilkos ármány,
hazug, romlott szájú!

A háború nem megoldás,
végső érv az erő.
Ki szeretetvárat épít,
csak az lehet nyerő!

Az ellenség testben lakik,
lélek az ő fogja,
s észrevétlen az ÖRÖKLÉT
reménységét bontja.

Békességet csak az szerez,
aki szívből szeret.
A szeretet megújítja
A Földet s az Eget.

2015. Újkenyér – Kisasszony hava
Augusztus 15. Nagyboldogasszony ünnepén

Édesapám, Gyulai Bálint Tibor emlékére
(1915. július 18. – 2006. május 14.)

Mindig derűlátó, életvidám voltál,
A csillagállásokra sohasem adó.
Embertársaidhoz szeretettel szóltál,
Örök útmutatód volt a Mindenható.

Szomjaztad a tiszta, üde szabadságot.
Az újuló tavaszt, éltető bő forrást.
Tisztelted a földet, teremtett világot,
A vívódó embert, a dolgozó kortárs-t.

Gyakorló követe lettél helytállásnak,
Szép vitézi rendnek, hazaszeretetnek.
Támogatója a szólásszabadságnak,
Bátorítója a lelkiismeretnek.

Világháborúnak önkéntes bakája.
Fogolytáborokban meggyötört, alélt test.
Megőrzött Mária, népünk patrónája,
És a hit, mely a szív köré új reményt fest.

Szolgáltad hazádat, s védted a népedet.
Pártos csatazajtól mindig elfordultál.
Fiúkkal pótoltad a fogyó nemzetet,
A vörös pestistől Te is undorodtál.

Ötvenhatos tűznek részeleme, fénye,
Megtört embereknek szelíd reményt nyújtó.
A cserbenhagyásnak megrázott a ténye,
S lettél sötét éjben szorgos lámpagyújtó.

Horda által tiport, fojtott, vad pusztában,
Munkával, imával, folyvást cselekedtél.
Pennával a kézben, bízva igazadban,
Meggyőző érvekkel, ésszel verekedtél.

Végvári vitézek ügyvédjévé váltál,
S lettél tetted által, pörös ügyük része.
Bajvívó tolladdal várfokára hágtál,
S megperzselt Téged is a török kor vésze.

Bemutattad e vég, példás helytállását.
Hősi költeményben regölted sorsukat.
Gyulai vitézek helyben maradását,
Megörökítetted dicső, nagy korukat.

Nem termett számodra köszönet, sem babér.
Futottad zárt pályád kijelölt köreit.
Álmaid, vágyaid nem táplálta a bér,
Vívtad a kisember ezredrév pöreit.

Élted alkonyánál körülötted álltunk,
Búcsúszavaidtól könnyezett a szívünk.
Nyugvó poraidban is ezerszer áldunk,
A sorsod példáján erősödik hitünk.

Néha hangzik hangod, túlpart rejtekéből.
Bíztatón hullámzik nyugodt tekinteted.
Visszahívnálak az idők tengeréből,
Ám égi fénylényed mosolygón integet..

2015. Áldás - Szent Jakab hava

Petőfi Sándor köszöntése
(2015. július 17.)

Eljött a nap, itt az óra,
hazatértél hívó szóra.
Magyar földre, őseidhez,
hőn szeretett véreidhez.

Élted adtad Szent Hazánknak,
és a Világszabadságnak.
Voltál földi, s égi vándor,
Isten hozott itthon, Sándor!

Ajkunk hálaszótól dadog,
lelkünk tükrén Lelked ragyog.
Szemünk örömkönnytől fényes,
elménk szellemedtől ékes.

Tudatunkban élő voltál,
verseiddel hozzánk szóltál.
Ápoljuk az örökséget,
abból nyerünk reménységet.

Apad vérünk, fojtva létünk,
bujdosókenyér az étkünk.
Nem változott itt a helyzet,
a gonosz lény nyílt, vagy rejtett.

Kurvái a hatalomnak,
bérszolgái a Mammonnak,
embert s Istent nem tisztelnek,
csak aratnak, sosem vetnek.

Ám a Szabadság fényszárnya,
szétterül a nagyvilágra.
Ránk vetül az Isten ujja,
s egybe csendül lelkünk húrja.

Jöjj Apostol tanítani!
Rabláncaink szétszaggatni!
A magyarok istenére esküszünk, esküszünk,
hogy rabok tovább nem leszünk!

2015. Áldás – Szent Jakab hava
Július 12.

Intelem

Védjük anyanyelvünk
alaptisztaságát,
Isten eredetünk
élő bizonyságát!

Mely tápláló erő,
tárolt történelem,
időn átívelő
nép, és honszerelem.

A kimondott szép szó,
mint felelős jó sejt,
mások lelki testén
sebet sohasem ejt.

A magyar szó épít,
a lélekhez hajol,
Édesanyák ajkán
mindenségről dalol.

Igaz gondolatból
örömérzés fakad,
idegen eszméktől
öntudatunk apad.

Üldözöttnek mentsvár,
elesettnek öröm.
A vádló ármányát
szókorbáccsal töröm.

Helyezzük burokba,
óvjuk a szépségét,
anyanyelv méhében
őrizzük épségét!

2015. Áldás – Szent Jakab hava
Július 07.

Fekete Mágusok

Lélekben sorvadnak a magyar városok,
benne settenkednek fekete mágusok.
Nagy a befolyásuk, orrunknál vezetnek,
s ármánykodásukkal végleg elveszejtnek.

E szívtelen lények hidegen számítók,
hataloméhesek, s még többet áhítók!
Sötétség uralja tettük és jellemük,
termő világunkat roncsolja szellemük.

Bűvkörükbe került, s vergődik a nemzet.
Teste és a lelke, megrokkant és sebzett.
Riadtan néz szerte, mint madár zárkában,
életteret kutat nappal és álmában.

Forrása elapadt, türelme is fogytán,
mélysötét mágusok tort ülnek a jussán.
Varázserejüktől félelmében remeg,
levegőért kapkod, s a szebb jövőn mereng.

Torz elmehad rúgja, örökké alázza,
rabszolgává teszi, őseit gyalázza,
javait ellopja, s véreinek adja.
Az ősnép fellázad, vagy magát megadja.

Magyar életet tört, a tűnt negyedszázad.
Csapdába ejtették gyönyörű Hazánkat.
Szemébe hazudtak nappal, este, s éjjel,
tudatát támadták rossz szándékkal, s kéjjel.

Elszámoltatásra nincsen semmi szándék,
mely bűnös számára ösztönző ajándék.
Áll a farsangi bál, óra éjfélt jelez,
s gazdát cserél újra, minden kopott jelmez.

Éhes gyomrot izgat a tévés lakoma,
ebben a főzetben túl sok az aroma.
Brüsszeli receptre változik a mérték,
heccelő másság lett, mára már az érték.

Álszent prófétáknak kiürül a szava,
s mint romlott nektárnak feldúsul a sava.
Megroppan a gerinc, s elfeslik az erény,
felperzselt vidéken pislákol a remény.

Trianon csapását fájón átvészeltük,
mardosó kínjait máig elszenvedtük.
Gyermek tisztasággal a mesékben hittünk,
s hiszékenység nyomán veszett gatyánk, s ingünk.

A mágikus körök sugara roncsoló,
rákos burjánzásuk életet csonkoló.
A demokrácia megtévesztő álca,
a jogszolgáltatás bűvös varázspálca.

Hazugság mákonyban eltűnhet a nemzet,
s kisebbségbe kerül, 'kit hun apa nemzett.
Idegen jövevény telepszik e földre,
s a mágikus erő itt tartja örökre.

Pozitív-negatív kiskörök, s nagykörök,
vonzás-taszítása körkörös és örök.
Hamis érdekkörök soraikat zárják,
s a körben lévőket csellel tőrbe csalják.

A sötét örvényben mindnyájan elveszünk,
ha semmittevéssel ellene nem teszünk.
Egyetlen fegyverünk Édes Anyanyelvünk,
ezt az ütközetet vele kell megnyernünk!

Közös cselekvéssel űzhető a varázs,
s végleg meg is szűnhet a romboló hatás.
Repedjen a pata, húst tépjen a köröm,
AZ ÚR SZENT NEVÉBEN HATALMUK MEGTÖRÖM!

2015. Napisten - Szent Iván hava június 21.

Édesapám Bálint Tibor idén lenne 100 éves.

E versével emlékezek a trianoni ország rontásra, és tisztelgek szeretett emléke előtt.

Szeretettel: Miki

Egy kis átírás és bővítés..

Tartsd magad nemzetem!

Tartsd magad nemzetem, tipornak rendesen.
Ellopnak, eladnak, zsarolnak, pusztítnak végtelen.
Kígyók a kebleden, szítok a neveden,
tovább nem engedem, tovább nem engedem!

Azért mert hont adtál, mindenkit fogadtál,
zsoldosok, kufárok, tolvajok kezére jutottál.
Hittél a Nyugatnak s mindenkor becsaptak
elvennék múltadat, ássák a sírodat.

Táltosok repülnek át az éjen,
s kitűzik az ökör-koponyát.
Sebeinket begyógyítják szépen,
s megvédik majd Árpád otthonát.

De addig szüntelen, légy résen nemzetem,
nézd a sok csillagot, negyvennyolc, ötvenhat ott ragyog.
Értsd meg a lényegét, fogjuk egymás kezét,
fogjuk egymás kezét, ahogyan soha még!

Angyalok suhannak át az égen,
Kik elhozták az égi koronát.
Tört hazánkat összerakják szépen,
S oltalmazzák István szent honát.

Tartsd meg a magzatod, s lesz fényes holnapod!
Asszonyod méhében fejlődő szép jövőd felragyog.
Becsüld az életet, hogy szebb jövőd legyen,
hogy szebb jövőd legyen, nevelj sok gyermeket!

Jézus jön el fénysugáron éjjel,
s beragyogja Mária honát.
Rendet teremt Isten Szentlelkével,
s kiűzi a kufárok hadát..

De addig szüntelen, tartsd magad nemzetem,
mindent mit elloptak, ragadd meg, s vedd vissza rendesen!
Kígyók a kebleden, szitok a neveden,
tovább nem engedem, tovább nem engedem!

*

Pünkösdi fohász

Piros Pünkösd újra eljő
zúgó szélvész szárnyán,
s beteljesül az ígéret,
nagy csodára várván.

Add jó Uram, hogy e napon
imaharmat hulljon,
s minden földi teremtményed
Tehozzád forduljon!

Hangoljad át lelkünk húrját,
s égjél tűzzel bennünk,
hogy a szereteted által,
békességet leljünk!

Éleszd újra alélt szívünk
Szentlelked hevével,
hogy serényen szolgálhassunk
hitünk erejével!

Újítsad meg vérszövetünk
fáradt sejt-test várát.
Frissítsd imanyelvezetünk
hiányos szótárát!

Száraz létnek rejtekében
tiszta vizet fakassz,
hogy éledjen Igéd által
a pünkösdi tavasz!

Teremtményed számára adj,
örök éltet, nyerőt,
megújító nagy tervedhez
sárkányölő erőt!

Lelket, a fényvesztett anyag
sivár magányába.
Szomjat oltó megújulást
Jézus Egyházába!

Egységes nagy akaratot
építs bennünk, s rendet.
Víg örömhírt zengő-bongó,
izzó-tüzes nyelvet!

Látás, hallás, igazmondás
tiszta képességét.
Tört nemzetünk hűségének
örök reménységét!

Imáinkban fohászkodjunk,
hamissá ne váljunk.
Tiszta szívvel, s lelkülettel,
előtted megálljunk!

Legyünk égő csipkebokor
egy picinyke lángja.
Koldusbotra jutott ember
hűséges szolgája!

Piros Pünkösdhétfő napján
annyi áldás hulljon,
hogy e romlott emberiség
bűntől megtisztuljon!

2015. Ígéret – Pünkösd hava
Május 21.

Havasi gyopár

„Gyopárt a Hargitáról hozzatok,
a székely hősök halhatatlanok"

Magas hegyek virágának
tág otthona szellős, kopár.
Csendes fennsík rejtekében
virít a havasi gyopár.

Messzi sztyeppék az őshona.
Belső-Ázsiának éke.
Onnét indult körútjára,
s teljesedett ki a léte.

Szívóssága az erénye,
virágkelyhe fészkes, sárga.
Az alkotás tekintetre
olyan, mint egy puha párna.

A levele keskeny, lándzsa,
filcszerűen szőrős, hegyes.
Az évelő fellevele
fénylőn fehér, gyapjas, kecses.

Őszirózsa féle növény,
csillaglevél alakzatú.
A jövendőt termő háza
kicsi, kosárrajzolatú.

Melyekben a nővirágok,
csőszálakként körben ülnek,
s a méhkosár belsejében
hímporzókkal egyesülnek.

A szőrök közt gabalyodik
porzó lények lázas násza.
S a fehér fényt létrehozó
légi buborékok tánca.

Mely örökös önvédelem
fentről jövő támadástól,
az ibolyántúli sugár,
mértéktelen hatásától.

Így, fény útján teremt szerves
életet a holt anyagból,
mint az ÚRLEHELET egykor
emberpárt, a gyúrt agyagból.

Földben gyökeredző ékszer.
Lelkiséget tápláló kincs.
Ez egyedi alkotásnak
a világban szebb párja nincs!

Törvény által óvott, védett.
Hegyi vadászok jelképe.
Svájci védelmi seregnek
tábornoki rangjelzése.

A balsorstól üldözöttnek
jelképe a helytállásra.
A szülőföld védelmére,
oltalmára, maradásra.

Védeni kell azt, mi ritka,
különleges és egyedi!
Jó ember a természetet
szereti, és megbecsüli.

Kelt: 2015. Ígéret - Pünkösd havának
Május 17-i napján

Egy zsidóhoz

Bevallom, hogy nem kedvellek.
S kérdem magam, jól ismerlek?
Szokásaid nekem fura,
te lennél a világ ura?

Addig nincsen semmi bajom,
míg szabadon szállhat dalom.
Ám, ha sérted magyar hitem,
megkeménykedik a szívem.

Beszélsz rólam annyi rosszat,
arcpirító szennyet, hosszat.
Vádad belém hasít mélyen:
„Hun-magyarnak lenni szégyen?"

Nem bírtam a terrort, önkényt,
s új keresztény lettem, önként.
Tiszteljed a döntésemet,
becsüljed az érzésemet!

Szép vidék a Közel-Kelet,
ahonnan a néped, ered.
A Júda föld Palesztina,
története meg van írva.

A pusztát lelő ősatyád,
Sémnek fia, ő Ábrahám.
A Szentföld néked Kánaán,
ma, tárt karokkal vár reád.

Héber szókat rejt a nyelved,
azon szóljon minden elved!
Általa éld meg nyugalmad,
s építs lelki birodalmad!

A sémita ős ősatya,
két nemzetnek az ősatyja;
izraeliták szabadok,
s izmaeliták (a)rabok.

Mózes a nagy gondolkodó,
néped létét alapozó.
Öt könyvben van lefektetve,
a Teremtés története.

E könyveknek neve Tóra,
szívem megugrik e szóra,
mely „gój" lelkemnek zavaros,
a Te Istened haragos.

Néped, általa támasztott,
s nagy tettekre kiválasztott.
Erős hitű, célratörő,
hatalomért gaz cselszövő.

Ám tovább ment a Genezis,
az Úr tervez teveled is.
Szent lelkében hű szövetként,
hasson át az Újszövetség!

Hisz fogoly voltál s száműzött,
szülőföldedről elűzött,
más hazában ázó-fázó,
erkölcsüket meggyalázó.

Javaikkal pöffeszkedő,
életsorssal kereskedő,
lóti-futi vándorkufár,
szírén hangú álhírfutár.

S lettél többször kitaszított,
s mások által befogadott,
Istenfélő, alázatos,
köpenyt váltó, gyalázatos!

Mi összetart faji érdek,
pénzimádat, s ezer vétek.
Kamat, szolgasori harács,
az illatos mézeskalács.

Jobbik éned együtt érző,
gazdanéppel szíved vérző.
Rosszabb részed gyűlölködő,
a faji gőg lélekölő!

Vagyunk Isten teremtménye,
ígéretes reménysége.
Egyikünk lent, másikunk fent,
kést egymásra sohasem fent?

Ha megtagadsz, megtagadlak,
börtönt ácsolsz önmagadnak.
Árnyékszélen nem nyíl virág,
kirekeszt az egész világ!

Az italod imaharmat.
Nem lesz Hazánk zsidógyarmat!
Visszavesszük a hatalmat,
s elnyerjük a dús jutalmat!

Kelt: 2015. az Ígéret - Pünkösd havának

Május 06-ik napján.

SZÜLETÉSNAPOMRA
József Attila után
Önvizsgálat 2015. április 12-én

Hatvankét éves lettem én,
új verset ír e vén legény -
halk, a
szava.

A formája hű másolat,
a NAGY SZÓÁCSNAK hódolat -
feszes,
kegyes.

Hatvankét évem szürke múlt,
a fiatalság porba hullt,
felfalt,
s elhalt.

Lehettem volna fény, lelkész,
egy nyájához hű tettre kész -
fegyel-
mezett.

Ám Isten-szolga nem lettem,
mert magam ellen vétettem -
hosszat,
rosszat.

E földi utat követve,
hatalom által töretve,
bérem
mérgem.

Sorsomban lesz új változat,
elkerül majd a kárhozat?
Várok,
s fázok.

Fent megcsendül egy kisharang,
bent megszólal egy nyugodt hang;
„Ne félj,
csak élj!

Ameddig élsz, sosem késő!
Kezedben toll, mely szóvéső -
parázs
szabász."

Alkotómat megkövetem,
bűneimet megkövezem,
s dalom,
dalol!

Bálint Miklós Bendegúz
(1953. április 12. - ???)

Betűvető

Magyar betűt vetek,
vájt fülekbe súgom,
negyvennégy kis magocskával
világ baját fújom.

Életet csírázzon,
szóvá cseperedjen,
befogadó lélek-térben,
fényben növekedjen!

Üljön fel a szórag,
betűfüzér ágra,
az értelem fénye szálljon
minden mondatára.!

Igaz szív itassa,
okos ész etesse,
szóképeknek tűzbalzsama
mondandóját fesse!

Cseperedj, növekedj,
Lombosodj szép nyelvem,
hogy virágzó szócsokrokban
örömömet leljem!

Jó tartásod legyen,
ne szólj össze-vissza,
mert van, ki az igazságot
tüzes borként issza!
*
Óvjuk anyanyelvünk
arany tisztaságát,
gondozzuk az örökségnek
minden nyelvtörzs ágát!

Legyen ősi nyelvünk
a hazug ostora,
földre küldött Megváltónak
igaz apostola!

Hittel hirdessük
nem kell lakat szánkra,
rójuk fel az igazságot

VILÁG ÉLETFÁRA!

2015. Szelek – Szent György hava
Április 11. a költészet napján

Az élet

Az élet fényúton ered,
s jövőt hozó rügyben fénylik,
mint az ige a lelkekben,
szárba szökken, duzzad, érik.

De csak akkor ad meleget,
embertársnak élő reményt,
ha táplálja a szeretet,
a gazdagot, és a szegényt.

Az önzetlen cselekedet,
szívből jövő égi áldás.
Bőségtermő építő tett,
nem egy meddő csodavárás.

Ám az önző harácsolás
sivatagba fúló világ.
Elapad az éltető nedv,
s elszárad a nyíló virág.

Fojtva bűzlik a gyűlölet,
mely pusztító lélekméreg.
Ha torzul az isteni rend,
a gyilkos tett vágya éled.

S újra duzzad a félelem,
és a testbénító harag,
láncra verve az értelem,
a jó csendben, veszteg marad.

Mennyi bűntől terhelt éltünk!
Hova lett az önfegyelem?
Ennyi úttévesztés után
lesz még isteni kegyelem?

?
Él a keresztre feszített!
Ki harmadnap feltámadott,
s az örök élet fényében
szeretetet, reményt adott.

2015. Szelek - Szent György havának húsvét vasárnapján
Április 05.

Köszönet

Kincset kaptam Tőle, értékeset, nagyot!
Imával megnyitom az égi honlapot.
Köszönetet írok, igazat, ékeset,
S annyi áldást kérek, mint itt az ékezet.

Nagypéntek gyászában könnyes ima-csókot.
A feltámadásra csengő harang-bókot.
Hirdesse a szívem az Ő akaratát,
A megváltásának mennybéli szózatát!

Köszönöm életem e szellemi Fénynek.
Szentháromság által éltető Egy lénynek.
Köszönöm Fiának Megváltó Urunknak,
Kínhalált szenvedett áldott Jézusunknak.

B. M. B.

                                                                                                                        Virágvasárnap

Minden rügyben ott a kezdet,
Megújuló élet-áldás.
Gyümölcstermő szép ígéret,
Teljesülő csodavárás.

Isten fia reménységünk
Áldozati bárány; Krisztus.
Mária Szentlélek-gyöngye,
Megváltónk az igaz Jézus.

Légy sudárrá növő cédrus,
A Krisztus-követő ember.
A jó üdvös áldozata,
S nem nyel el a hínár-tenger!

Bálint Miklós Bendegúz

Végjáték

(Fegyvert rántott keresztapa,
ki sorozatot eresztett.
Előkerül ásó, kapa,
így rá is vethetsz keresztet.)

Farkába harap a kígyó.
Méregfoga mélyre hatol.
Hangja sziszeg, fájón síró,
vonaglik, s kardjába hajol.

Kezdetét veszi a pártharc.
Alázott, sértett a Felség.
Döbbenten tekint a sok arc,
szétporlik a látszat egység.

A Disznófejű úr hörög.
Szájából ömlik a bélsár.
Lucifer fuldoklón röhög,
s elnyelni készül a szennyár.

Hullarablók hada nyüzsög.
Oszlásnak indul a tetem.
Elpártol tőlük az öröm,
semmivé válik a totem..

Tántorog a telt talicska,
föld alá húzza a zsákmány.
Rögös útját szél simítja,
útitársa sötét Ármány.

Kövezett, szétzúzott ország.
Csontokkal kirakott verem.
Ám bennünk még él a jóság,
a jövő majd nekünk terem!

(Merre fordul a média?
Pénz hajtja, hűség, becsület?
Lesz új Fidesz melódia?
Lesz hit, bizalom, s hevület?)

2015.-02.-07.

Morgolódó, korgó gyomor,
hús nélküli lencse,
vicsorít a földi nyomor,
s rabolni kél kedve.

Igénytelen vadak hada,
kovásza gyűlölet.
Vádaskodók hazug szava,
ha kell öl, és ölet.

Más javára nő az igény!
Fény, sarokban kushad.
Elátkozott magyar vidék,
mákony léttől szunnyad.

Szél sodor sok cifra kelmét,
vihar tetőt szaggat.
Tettre borzolja az elmét,
de van, ki csak jajgat.

Elsorvadt a felelősség,
rossz a cselekedet.
Tévúton jár a tisztesség,
hamis a szeretet.

A szebb jövő itt már lutri,
- isteni kegyelem. -
Hiányt növel minden putri,
létünk számkivetett!

Egyik roma, másik gádzsó,
- jiddis nyelven gójok.
Földre veti a font háló,
a józanul szólót.

Tébolyult ész irányít már,
tajték csapdos feljebb.
Féktelenül sodor az ár,
s taszít egyre lejjebb.

Világhálón perlekedik
józan ész, torz írás.
Összhang nélkül felőrlődik
énekes és prímás.

Rongyon sültek népes hada,
nézzetek az égre!
Érjen célba Isten szava;
dolgozzatok végre!

Úgy legyen!

2015. január 18.

2015. január 18. - 01. 0. óra 1. perc

 Magyar Őskezdet

(„Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket,
A lelkes eljár ősei sírjához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.") (Garay)

Sötét honol a Nagy Térben,
éjszurok fekete.
Beleragadt és megdermedt
a világ kereke.

A végtelen fekete lyuk
unatkozón ásít,
s egy mélyből jövő létkérdést
könnyen tovahárít.

Ám a Teremtő Akarat
megbontja a rendet,
s dörgő-kongó hang robaja
megtöri a csendet.

L e g y e n!

A légpáncél rianásra
a sötétség robban,
s terméketlen tagadásra
fényigenlés lobban.

Világszülő ŐS-BUMM veti
a szerves lét-ágyat.
Tehetetlen erő mozgat
minden termő vágyat..

Oszlik a köd, éled világ,
fényrészecskék gyűlnek,
s különböző égtájakon
némán egyesülnek.

Utat hasít ég kárpitján
egy lángoló kardvas,
s feltűnik a magasságban
egy nagy Csodaszarvas.

A vízöntő csillagképben
gyönge sáson legel,
gyönyörű nagy szemeivel
szemlélődik, figyel.

Agancsa közt a kelő Nap,
szügyén az ezüst Hold.
Azt hihetnénk e jelenés
csak szép látomás volt.

A csillagos ég bársonyán,
mint a szellő surran,
égi szörnyek gonosz arcán
cinkos mosoly villan.

A térerő egyre lüktet,
szívdobogás hallszik.
A süket is meghallaná,
s aki mélyen alszik.

Most a függöny újra lebben
varázsámulatban,
s feltűnik a szarvas újra,
teljes alakzatban.

Agancsa közt a nyugvó Nap
aranygömbje csillan,
szeme fölött a homlokán
kelő Hajnalcsillag.

A Csodafia szarvasnak
ezer ága-boga,
s ezer ága-boga végén
végtelen sok gyertya.

A karcsú test két oldalán,
minden szőrszál végen,
gyertya lángja fényesedik,
s tündököl a térben.

Hogyha jő a sötét este,
gyújtatlan gyulladnak,
majd a hajnal hasadtával
oltatlan alusznak.

Ő a Teremtő hírnöke,
szellem s anyag egység.
Szőrét gyémántpor borítja,
fénylő égi jelkép.

Ő Őseink Életfája,
ezer izzó gyertya.
Bátran húzódjál alája!
Megvéd a hatalma.

S míg sejtjei gyarapodnak,
- lángoló tűzcseppek, -
varázslatos nyári esten
fénytestek születnek.

*

Ég ablakán betekintve
ott látjuk az Istent.
S az örökölt tudáson át,
a végtelen mindent.

Az idősík sejtjeiben,
hol értelme lakik,
akaratát  megújító
szeretete tanít.

Földre hullott áldott magja,
melyből Ősünk termett,
ki értéket, s ismeretet
Ő általa szerzett.

A Teremtő gyermekei,
s a jegyzői vagyunk,
a teremtés folyamatán
lenyomatot hagyunk.

Őseink egy Istenhitű
tiszta lelkek voltak,
egy igazság volt a mérték,
hogyha bátran szóltak.

A fény és hang hullámain,
s dalok dallamába',
ősi tudás kincsestárát
adták át a mába.

Minden anyag emlékezik,
lélek vígan dalol,
szellő szárnyán száll gondolat,
s célba ér valahol.

A magasban égi oltár.
Tárva az ajtaja.
A teremtett mindenségnek
milliárd csillaga.

Egy mennyei harang hangja
a mennyboltot nyitja,
s ezer gyúló gyertya fénye
jelzi, mi a titka.

Gomolyodó éjfelhőkből
fénypontok csillannak,
az őskezdet mély ködéből
emlékek villannak.

Kering a világegyetem,
mint egy csodamalom.
Tiszta, lüktető fehérség,
izzó csillaghalom.

Rajta formált emberképek,
s rajzos állatövek,
forog képzelt központ körül
tarka égi szövet.

Tér és idő összeérve
rendeződik egybe,
végtelen nagy égi mezőn
tagozódik rendbe.

Szagos, színes vegykonyhának
sűrű porködében,
vállas ember magasodik
a Sas csillagképben..

Úsznak spirál galaxisok,
s jelez égi kereszt,
égre néző távcső végén
a csoda nem ereszt.

Olyan, mint fémcsigamenet
velőtrázó zajjal,
mely központi magból indul
ezer csáppal, s karral..

Jártunk csillagbölcsődébe
a világűr táján,
a rendező elv alapján
egy kijelölt pályán.

Csillagtermő szép vidéken
az Orion felhő,
melyből Lófő kiviláglik,
s lépve közénk eljő.

Ez nyelvünkön Nimród felhő,
s benne Lófő székely.
Erdély földje is Tündérkert.
Magyarföld, mely szép hely!

Az isteni fényalkotás
négy billió éve,
kőzeteken jól látható
jelek vannak égve.

Kövületbe írott dráma.
Csillagtörténelem.
A süvöltő nagy magányban
ásít a végtelen.

Ez a kettős fényteremtés
nyílt pipacs virága,
a Szellemi Nagy Akarat
színpompás világa.

Naprendszerben az otthonunk,
s Föld az ember fészke,
vonzásban és taszításban
van egésze, s része..

Vágyteremtő akaratban
fogant meg a létünk.
Megtervezett alakzatban,
s formában kell élnünk.

Tejútárban együtt úszunk
milliárd csillaggal,
emberélet nyomát lessük
robbanó fényhanggal.

Nap melege s fénye ringat,
az oxigén táplál,
a cselekvő ember keze
magot vet, majd plántál.

Fénykereszt az Élet Magja,
erről szól egy nóta,
népünk kódolt keresztényként
él kezdetek óta..

Ez az éltet adó kereszt
forog egyre körbe,
gén örökít minden titkot,
s átment a jövőbe.

Megszólalnak a Teremtő
gyönyörű igéi.
Édesanya dalos ajkán
a múltat idézi..

„Világ szülte virágját,
Virág szülte szent Annát.
Szt. Anna szülte Máriát,
Mária szülte szt. Fiát,
Napkeletre tekintek,
Ott látok egy fényes felhőt.."

Fehérközi égi tájnak
földi tükörképe,
a felvidéki Csallóköz
Kárpát-hazánk része.

Ősidőktől az otthonunk,
magyar dajka-éden.
A meglévő értékeit
őrzöm, óvom, védem!

Fehérközi magasságból,
legények leszállnak,
s csallóközi leányokkal
páros táncot járnak.

Kobzot, sípot, csörgős-dobot
fújnak, ütnek, ráznak,
esznek, isznak, énekelnek,
s vígan kacarásznak.

A tündérek ruházata,
illatos gyöngyvirág.
Az érzéki kábulatban
gyönyörű a világ!

Nagyboldogasszonyunk lelke,
s vágya szülte lányát,
szüzesség és szépség képét;
Tündérszép Ilonát.

Selyemsárhajú Ilona
Életanyánk asszony,
kinek dolga, hogy családban
jókedvet fakasszon.

A nemzetünk Ősanyája
termő lélek-anyag,
méhében az aranybimbó,
a szép jövőnk; Te vagy!

Életpárja a tüzes Nap.
Fiúk Magor, Hunor.
Hunor, apja fénysugara,
Magor okos tudor.

E két földi ikercsillag
közénk azért termett,
hogy a felkent Megváltóval
hordják a Keresztet.

Magyar ember ízes szava,
meggyvirágnak szirma,
sülő kenyér friss illata,
jövőnk tettel írva.

Ősanyagnak fénye, színe,
leng a tarka réten,
messzeségben tükröződik,
fenn ragyog az égen.

Női ruhák sokaságán
hímzett virágtenger,
ékes, díszes öltözékben
feszít magyar ember.

Tündér fonta életfonál
tartja fenn a létünk,
a Mindenség Nagy Úrára
reménységgel nézünk.

Ő a végtelenben lebeg,
s világot sző lénye,
általa van a nagy minden
árnyéka és fénye.

Ő a részünk, s mi a része.
Ez egységünk ára!
A bölcsesség köveivel
épül tudás háza..

Lelkiismeretünk figyel,
s mint tükör világít.
Magassághoz méri létünk,
e gyarló világit.

Ki Istennel együtt épít,
s Lelkét befogadja,
a gyógyító szeretetét
áradón megkapja.

E kölcsönös nagy szeretet
kezdetektől fogant,
az egymásra figyelésről
dalol éteri lant.

Népünkben az ősgondolat
minden sejtben lapít,
az igazság tényrepesze
hazugságot hasít.

Létünk népek tengerében
magányos és árva,
a hazugság börtönébe
be vagyunk mi zárva.

*

Beszélt nyelvünk ősidőben
Isten száján eredt.
Építkező, emelkedő,
nem egy szedett-vetett!

„Egy nyelv van és az a magyar."
Szólt a tudós Teller,
s ez a merész kijelentés
nem kapott még gellert..

Mások szerint is a magyar,
múltban fakadt ősnyelv,
az ókori nyelvépítmény
magyar alapból kelt.

Ezek az új leánynyelvek
össze-vissza hányva,
a fejlődés zöld útjától
rég el lettek zárva.

Az idegen népek száján
a szellemük elhalt,
ám ajkunkon átvészelt már
több ezernyi vihart.

Ha a nyelvnek forrásáról
jó tudásuk volna,
a fene nagy öntudatuk
földig meghajolna..

Védelmet kérünk e nyelvre,
s népünkre oltalmat,
mert a mocsokáradattól
mivelünk  kihalhat!

Világörökség rész legyen
Édes Anyanyelvünk,
egyetemes segítséget,
s megértést kell lelnünk!

Jakob Grimm a meseíró
tudósként ezt mondta:
A magyar nyelv szép, logikus
s szavát tovább fonta:

Szerkezete tökéletes,
minden mást felülmúl,
tárolva a jelen, jövő,
s a ködbe fúló múlt.

Van Őbenne szabályosság,
összhang és tömörség,
világosság, titok s rejtély,
e gazdag örökség.

Az emberi értelemnek
hatalmas terméke,
a teremtő alkotásnak
védendő értéke.

Anyanyelvünk  emlékező,
s tisztán gondolkodó.
a testnek és léleknek
szabadságot adó.

Az i, ü, é magánhangzók
rövid időközben,
s gyorsan rezgő hullámokként
mozognak a térben.

Ezek igen magas hangok,
figyelemfelkeltők.
Hideg kék és fehér színként
használják a költők.

Ha, hangvilla rezdülése
rezdít másik villát,
olyan, mintha madárszájról
hallanánk lágy trillát.

Az e, ö, á, magánhangzók
lassan hullámzanak,
s narancssárga meleg színként
nyugtatóan hatnak.

A jelentéstartalmakat
mássalhangzók adják.
Ajándékul betűtársnak
magánhangzók kapják.

Hangszálakon kelt zörejek
rendeződnek szóban,
s gondolatok megjelennek
formázott mondatban.

A sok hangalak betűkké,
s rajzolt képpé mered.
Szavainkról azt is tudjuk,
hogy mely törzsből ered'.

A nyelvtörzsek neve sorban
szám szerint tizenöt.
Táplált szóval avar, kabar,
kun, hun, jász, őstörök,

besenyő, körös, szemere,
pannon, székely, magyar,
palóc és a furcsa szolim,
s a rejtélyes marmar!

A nyelvtörzsek hajtásain
termő élet rügyez.
A nyelvész, mint régész kutat,
és ha talál, ügyes.

Van, aki e névsort kétli?
Álljon elő bátran!
Vitatkozzon pontról-pontra,
Magyar Adorjánnal!

Írásunk volt; ősi rovás
jobbról-balra menet,
a rótt betűk gyors ütemben
mozgatták a szemet.

Az alak, test, szín és hőfok
egy-egy hangot takar.
A kíváncsi, szavak által
tudást lelni akar..

*

Mi a Magúr népe vagyunk,
létünk Tőle ered.
Jövőt leső tekintetünk
múlt mélyére mered.

Ókori a hagyományunk,
műveltségi kincsünk,
a néprajzunk, hitvilágunk,
az Egy-isten hitünk.

Európa ősi népe
szkíta jogfolytonos.
Itt a Kárpát-medencében
örökös őshonos!

A vizsgált génállományunk
rámutat a tényre;
múltunk visszanyúlik közel
ötvenezer évre.

Létünk birodalmat termő,
s alkotó ősnemzet.
Civilizációt szülő
emelkedett szellem.

Valamennyi nép gyermekünk.
Fénykacs-kapaszkodó.
Szokásához és hitéhez
hűen ragaszkodó.

Szomszédunk az ukrán, horvát,
és a vitéz lengyel,
kapcsolatunk ősidőktől
Szentlélektől szentelt.

Ösztönzőnk a lelki jóság,
s az emberszeretet.
Adjon lelki erőt mindig
az ősi eredet!

*
Dallal teremt, dallal tanít
irgalmas Istenünk,
figyeli az életünket,
s vizsgálja a hitünk.

A léte óv, és világít,
mint égő, tüzes nap.
Szemünk bele nem tekinthet,
így agy, vérzést nem kap!

Gondolatunk magasba száll,
mint a madár röppen,
hívó szóra Csodaszarvas
földi útra szökken.

*
Tiszta forrás: Tomory Zsuzsa „Magyar Teremtés" című írása.

2015. Nagyboldogasszony – Fergeteg hava
Január 06. Vízkereszt

Karácsonyi áhítat

Szent Karácsony éjjelén
csendesül a világ.
Árva házak ablakán
nyílik sok jégvirág.

Egy angyalkar átölel.
Vakító fényesség. -
Érik elmém rejtekén,
mennyei ékesség.

Felemel az áhítat,
s a lelkem megnyitom.
Balzsam cseppje átitat,
mint a rózsaszirom.

Jászol épül szívemben,
hol Jézus születik.
A megváltó érkezett;
csillagok üzenik.

Gáspár, Menyhért, Boldizsár,
s kik még velem vannak,
önfeledten örülünk
e gyönyörű napnak.

Az ajándék magasztos.
Óvó fénylehelet.
Testünk-lelkünk áthatja,
az Istenszeretet.

Jó lenne ha mindenki
egymásnak szolgálna,
így e földi életünk
csak javunkra válna..

2014. Álom –Karácsony hava
December 22.

Jogszolgaság
/Dr. Papp Lajos professzor úrnak ajánlva/

A jogszolgáltatás halott!
Eb-párti lett, neki szolgál.
Jobbról s balról gellert kapott;
kopár tévútón botorkál..

A főbűnöst futni hagyja,
a vétlent börtönbe zárja,
s annak sorsa meg nem hatja,
sötét erő a barátja.

Az eb, a fő védelmezett!
Embertestet öltött állat.
Az örök kedvezményezett
áldozattá sosem válhat! ?

A jogszolgáltató gyáva!
Önmagától félemlített.
Justicia ajka zárva.
Orvoslásra vár a gaztett!

Elhalt benne az emberség,
rabszolgája lett a pénznek,
elfeledve a tisztesség,
része lett a nagy egésznek..

Metélt a jog pár száz éve;
igazságtól elszaggatott.
Égre kiállt minden vétke,
mit a nemzetünkre hagyott.

Bálint Miklós Bendegúz

Egy tüntetés margójára

Forrong, tüzel a bal.
Forradalmat akar!
Ömlik a szóláva,
Ölni kész a gyáva.
Álma is zavaros,
Tajtékzó, haragos.
Teng a mámor létben,
Novemberi éjben.

Izmusoktól kába,
Taposna a lába.
Tükörképét szidja,
S megrontóit hívja
Rossz rendszer váltónak,
S hisz a hazug szónak!

Sötét éjben mereng,
Értelme nem dereng.
Ő lesz majd a váltó,
A nemzetnek ártó,
Várost rontó senki
Maóista Demszki?

Szellemi csőcselék
Éjhatalom cseléd,
Csak farkába harap,
Dühe is műharag.
Az egész színjáték,
A jelmez, a tájék,
A háttér, a díszlet,
E színre vitt pamflet.

Lapít a hatalom,
Rothadó pénz halom,
Romlásod áhító,
Pénzedre számító,
Igazság ellenző,
Helyzetet elemző,
Pusztító pénzféreg,
Élősködő réteg.

2014. november 18.
B. M. B.

Agyarok
(Kinek nem inge..)

Önmagát vágja testén a magyar.
Öv alatti rovása célba ér.
Konok tettel vérző sebet vakar,
s a testvérharc nyomán félelem kél.

Ködpárák süllyednek, csúsznak lejjebb.
A tisztánlátók serege ritkul.
Sötét erők kúsznak egyre beljebb,
a Kárpát-hazánk számukra tisztul.

Szervezetten folyik a megosztás!
A nemzeti szín cicoma, álca.
Minden szinten zajlik a kifosztás!
Jussuk legyen kötél, bot és pálca!

Vesszen végleg a turáni átok,
s az önző, hamis próféták hada!
Nem lesz ember, ki áldást mond Rátok,
s maholnap végleg elvész a haza!

Meddig osztható az oszthatatlan,
az éltet termő nemzeti egység?
A végzetünk megállíthatatlan?
Hazánk létét hassa át a szentség!

2014. Magvető - Mindenszentek hava
Október 11.

A magyar nemzet tragédiája

/Madách Imre emlékezetére/
Halálának 150-ik évfordulójára
1823.január 20. - Alsósztregova - 1864. október 5.

Árnyas, lombos a zöld erdő,
égen duzzad sötét felhő.
A föld ilyet még nem látott,
tüzes eget, vérpalástot.

A világ nyög, ordít, szenved.
Parázsló tűz lángján senyved.
Ám hírnök jő égi dallal,
nem tudni éj avagy nappal?

Utat hasít égi kardvas,
s feltűnik a Csodaszarvas!
Agancsa közt bölcsőben Nap,
önfényétől aranynak hat.

Szügyén ragyog az ifjú Hold.
Ezüst színe, mint festett folt.
Ágán-bogán csillan csillag,
homlokán a hajnalcsillag.

Szőrét gyémántpor borítja,
a Fény s a Hang bátorítja.
Ő, a Teremtő hírnöke,
szellem s anyag szép jelképe.

Ő, Őseink Életfája.
Bátran húzódjál alája!
Fénylik, izzik, mint a gyertya,
véd az Éltető hatalma.

S mint, sejtjei gyarapodnak,
a tűzcseppek sokasodnak,
s varázslatos nyári esten,
rajzolódnak csillagtestek.

Megáll, hajol, hogy fényt egyen.
Lénye ragyog Gellért hegyen.
Ott van, hiszen Te is látod,
megtestesít minden álmot!

*

Figyelj ide, halld meg dalom!
Körbe jár a Csodamalom.
Benne pörög a fénykereszt,
a vonzása el nem ereszt.

Világ síkon, völgyön, hegyen,
Béla-fénygyöngyöket terem.
Melyből ered csodás fája,
áhítattal nézzél rája!

Az Ősanyag Ősanyája,
a tisztaság rózsafája.
Fehér fényű lélek anyag,
arany bimbó, amilyen vagy!

Tündér fonta élet fonál,
gyöngyfüzére fel s alá száll.
Nézz meg egy DNS láncot,
s a füzért benne meglátod!

Népben fogant ősgondolat,
hordozza az alapokat.
Forgassad a könyvlapokat,
s elemezzed a sorsokat!

*

A mindenség vígan dalol,
felhőn fény tör át valahol.
Léte világít s közel hív,
amit hallasz, mennyei hír:

Végtelenben lebeg Isten.
Tőle ered a Nagy Minden.
Értelmet sző szellemfénye,
s attól eszmél az egésze.

Tejútárban fürdik a Nap.
A sárgolyónk fényt tőle kap.
Erejétől duzzad létünk,
ameddig süt, addig élünk.

Általuk van fény és árnyék.
Létük, számunkra ajándék.
Szellem s anyag kézen fogva,
alkot kezdetektől fogva.

A kövér Nap, de magányos!
Siratja őt Csillagváros.
Leheletét földre ontja,
s termő élet rügyét bontja.

Páratlan fenn a Napisten,
s mivel társa égen nincsen,
szemét veti Ilonára,
selyemhajú tündér lyányra.

A lég és föld istennője,
szigeten élt, Csallóközbe'.
Férjül fogadta a Napot,
s a tüzes vágy lángra kapott.

Nászukból lett Hunor s Magor,
ki magot vet s tudást magol.
Hunor kardja mindig éles,
apja mosolyától fényes.

Magor, a Nap fogant magja,
éltét maghasadás adta.
Tőle sarjadt élet-jövőd,
melynek sorsfonalát szövöd.

Hunor, apjának sugara,
birtoka a Nap udvara.
Teste felragyog és fénylik,
a szép remény benne érik.

E regében nyílt szerelem,
tiszta forrás, őseredet.
Őseink ajkán szövődött,
tudatukban gyöngyöződött.

A két földi ikercsillag,
szívünk mélyén mindig itt van.
Emlékezzünk ősanyánkra,
Tündér Magyar Ilonára!

A Csallóköz paradicsom.
Az éltető nedvét iszom.
S ha régmúltunk számba veszem,
adatoktól duzzad eszem.

Az ásatási leletek,
az emberi léteredet
csontok által tárolt képe;
tizenkétmillió éve!

Magor itt egyenesedett.
Hunor egyre fényesedett.
Edény alá tüzet raktak,
furulyáztak  és mulattak.

Több mint harmincezer éve,
Nap piramis néz az égre!
Benne székely-magyar rovás,
e jelkészlet nekünk áldás!

Bőséges a szaporulat,
s kelet felé lesz vonulat.
Kézbe vándorbotot vesznek,
szerencsét próbálni mennek.

Távol Kis-Ázsiában,
fényes Anatóliában
háziasított húst esznek,
földet törnek s magot vetnek.

Település; „villa-halom"
építőkről szól a dalom.
A szülőszoba vérvörös,
Az élet lüktet, kör-körös.

E táj népe most a török.
Rokonságunk velük örök
a nyelvtani rendszer okán!
Közös ősi földünk; Turán.

Ki itt marad, vadra vadász.
Gyűjtöget és csendben halász.
Ki tudja hány ezer éve?
E sor végén pont van téve.

(A Kárpát-hon nekünk Haza.
Egyszer végleg gyertek haza!
Gyarapodva ismerettel,
bizakodva Isten-hittel.)

Erdélyben van Tatárlaka.
Korongon az ősök szava.
Azon rovásjelek írva,
s agyagszobrok egy mély sírba'.

E nyolcezer éves lelet,
idősíkból egy kis szelet.
Halmozott a tudás anyag,
életre kel a hűlt agyag.

Ha keresünk s fényben látunk,
Isten-szobrokat találunk.
Mely széken ülő méltóság,
átszellemült égi-jóság.

Szinte hallod, dobog szíve,
szivárványt sző szellemíve.
E szövetség formált jele,
az öröklét ígérete.

A távoli Babilonban,
Kis, Úr, Uruk városokban,
ékírásos agyagtáblák
az ősmúltat elénk tárják.

A sumérek műveltsége,
a jelenünk öröksége.
Nyelvüknek az őse magyar,
mondd, a régmúlt még mit takar?

Papiruszon rovás jelek,
múltból jelennek intenek.
Műveltségük hasonlatos,
Nílus partján létünk honos?

Fel van adva a nagy rejtvény!
Élő képmás a Szfinx: Rejtély.
Mely arabul; A HUN ATYJA.
Múlt, a lelkemet áthatja.

Üveghegyen innen és túl,
a földanyán ember az úr.
(Mi lenne ha nem uralná,
csak alázattal szolgálná?

Mert addig tart itt a léte,
amíg csillapítva éhe!)
Barázdába jövőt vetnek,
s imádsággal töltekeznek.

Ragyog rájuk Tejút-pálya
csillaglombos életfája.
Melynek termete hatalmas!
Olyan, mint a Csodaszarvas.

Továbbszövik, mit megélnek,
énekelnek és regélnek.
Száll előttük Turulmadár,
a Kárpát-bölcső hazavár!

Hol népünknek eredete,
Történelmünk ismerete,
Őseinknek szeretete,
Ott van jövőnk ígérete!

Sokan mondják mind csak mese,
mint e költemény eleje!
Mégis  vallom, ahol lelked,
ott igazad meg kell, leljed!

*
Szellem-atyánk, örök Isten,
míg őrködik, nagy baj nincsen!
Ám támad egy hamis szellem,
célpontja a gyenge jellem.

E bukott angyal lázadó!
Az emberre nagy vészt hozó.
Vezérelve a tagadás,
Isten elleni uszítás.

Beszippant a bűvkörébe,
elveszel az örvényébe',
átalakít öntörvénye,
s megsemmisít önző lénye..

Azt hiszed, hogy Te vagy Isten.
Kezdet, a Vég és a Minden!
Pedig lényed tűnő pára,
égi áldás hulljon rája!

*
S felnőtt Róma; birodalom!
Benne barbár sokadalom.
Erkölcsében romlott, hamis,
belepirult még a Nap is!

A főemlős ember-állat,
ösztön-volta húzta, vágta.
Sokszor apadt élet kútja,
s megfeneklett rögös útja.

De ember jön, a hűséges.
Isten fia, ki fenséges!
Egész lénye a szeretet,
s a kínfáján kiszenvedett.

Feszíttette Káin népe,
Júdásnak meglett a bére.
Harminc ezüsttallért kapott,
s a népére nagy bajt hozott.

Az ÉN, szabad akaratú.
Koholt vádra is van tanú!
Ne lépj olyan kapcsolatra,
mely elvezet kárhozatra!

Harmadnapra feltámadott,
festményeken is láthatod,
amint Pünkösdkor a teste
emelkedett fellegekbe. -

Könnyű volt, mint a hélium.
Öröm az evangélium!
Kereszténység misztikumán,
osztozott a sok tanítvány.

Velük maradt a Szentlélek.
Ha benned van, erőd éled!
Tanulással teltek napok,
s nevelődtek tüzes papok.

Fellobogott új reménység,
út jelölő kereszténység.
És igaz, mert az eredet,
a tartós ISTENSZERETET.

Ahol nincs fény, ott sötétség.
Táptalaja lelki restség.
Tárd szélesre az ablakod,
s világosság fényét kapod!

Jézus a fény, az Igazság.
Ezt nem látni, lelki vakság!
Általa van örök Élet,
fényúton járj, mert az éltet!

Sokan bizony nem értették,
az Úr megváltó nagy tettét.
Szent nevében lángra gyúlva,
embert ölnek folyvást, újra!

Ha gonosz mozgatja eszed,
a jó utad már nem leled.
Győz az önző akaratod,
s nem véd meg az őrangyalod.

Ama naptól minden mécses,
Jézus vérétől lett ékes,
s fellobbant egy tüzes szikra,
neve Péter, a Kőszikla.

Atya, Fiú és Szentlélek,
a három EGY, amely éltet.
Termő gond lesz a válladon,
ha a hited felvállalod.

(Magas csúcson kettős kereszt,
a szeretet el nem ereszt!
Átöleli hármas halom,
óvja, égi nagyhatalom.

Atya, Anya és a Gyermek,
EGY, mely élteti e helyet.
Áldott jövőd lesz, meglátod,
ha nemzeted felvállalod!

Véletlen az ősi jelkép?
Tudatunkból rég kiverték!
Egy az Isten. Hármas egység.
Nem-tudásra, nincsen mentség!)

Nehéz tan a Szentháromság?
Hogy felfogjad, kell szívjóság.
S létezik az Örök Élet?
Ha bölcs vagy, ezt is megérted.

Köttetett hát Újszövetség.
Isten s ember közti egység.
Sokan megtértek e tanra,
s így nem jutnak kárhozatra.

(Nem lesz végpusztulás léted,
ha napjaid tisztán éled.
Ha a jelölt utat léped,
az öröklét tovább éltet!)

Így született meg az Egyház.
Majd sok hívőt elnyelt fegyház.
S nőttek nagyra csodás tettek;
nagy lelkekből szentek lettek.

Ha minden tagolt s tervezett,
jól működik a szervezet.
És keletkeznek új rendek,
kik Krisztusért „harcba" mennek.

Kereszténység szép fogalom,
fokmérője a tartalom.
Fehér zászlón szép erezet;
a „Hit, Remény és Szeretet."

Sokaknak szűk ez az ösvény,
egyre több a kapzsi, fösvény!
S kik számára semmi sem szent,
Betel' a pohár odafent!

*
Távolból kél nagy fergeteg.
Tekercseken fellelheted,
Hungária hét határát,
Székhelyének Kárpát-várát.

(Áll még Róma, szennyben úszik,
lejtőn egyre mélybe csúszik.
Az ember sors, de kalandos,
A jelenünk hasonlatos!)

Intve lett a birodalom,
s meglepődött a hatalom,
mert Atilla kegyes tette,
Róma népét megmentette.

Fényben fürdött a hun király.
Büszkék voltak rá a szkíták.
Értékelték földi bírák;
Isten ostorának hívták!

Atilla s testvére Buda,
a hun-magyar nép két ura.
Egységben ész, kézben a kard,
Mindkettőjük csak jót akart!

(Ne gyötörjön minket kétely!
Van egy földi s égi székhely.
A hun utóda a székely,
Erdélyben él, amely szép hely.)

Népünk szétszórt és megosztott.
Ám, Isten észt azért osztott,
hogy a rontás ellen tegyünk,
s benne hitben egyek legyünk!

Tudd, hogy égi Hadak Útján,
fényköreit lovon futván,
vágtat felénk egy nagy sereg,
mely a mondakörből ered.

Amit a Fény, belénk plántál,
s tudatunkban éltet, táplál,
az testet ölt hívó szóra,
s elvezet a szépre, jóra.

Kárpát-honban ős a magyar.
Mag, mely élni s nőni akar!
Erősödne is, ha hagynák,
szorgalmasak, mint a hangyák!

Van e tájon erdő-mező.
E nép, ősi földművelő.
Van sok lova és tehene,
ennivalóból elege.

Itt van fénylő eredete,
földbe nyúló gyökérzete,
melyben nyugszik a helyzete,
attól virul közérzete!

Múltja, sejtje, DNS-e,
Úr iránti szeretete,
szavainak díszverete,
szóragozó nyelvezete.

A jó magyar írás s beszéd,
olyan, mint egy ízes ebéd.
Élvezetes, kívánatos,
balzsam fülnek, lágy s dallamos!

Ha a szókat szádra veszed,
béna nyelved is megered.
Éltetője minden vágynak,
igazságnak, szabadságnak.

*

Isten áldott szent tenyerén,
tovább virágzott a remény.
Mert hazatért Árpád népe,
süssön reánk a Nap fénye!

E szép tájon nőtt több város,
s állam, amely Alkotmányos!
A Hon második királya,
magyar népét felajánlja

Máriának védelmébe,
Jézus anyjának kegyébe.
Így lett a nép segítője,
a nemzetünk királynője.

A Vatikánhoz fordulás,
sokak szerint nagy árulás!
Szent Istvánnak ez a tette,
a múltunkat tönkretette.

Lett is ennek súlyos ára!
Ősi műveltségnek kára!
Megszakadtak szövetei,
népszokások gyökerei.

Hiába volt sírás-rívás,
tiltva lett az ősi rovás.
Eltűntek a rovott jelek,
zárult a múlt s intett Kelet!

Égből küldött Szent Korona,
veled a sors mily mostoha!
Felkent tárgy vagy, egyéniség,
élő jogi személyiség.

Az államiság alanya.
Fő hatalom birtokosa.
Minden tulajdon forrása.
A nemzet hitbizománya.

Büszkeségre lehet okod!
Nálad van a tulajdonjog.
A magyar érdeket nézed,
s értékeinket megvéded.

Te vagy teljhatalom fője.
Jognak, s erkölcsnek az őre!
Mérleg, nemzet s király között,
földi küldetésed örök!

Másik ellen egy sem léphet!
Csorbát szenved úgy az érdek.
Pusztít az emberi gazság,
ha szakad jogfolytonosság!

Szent Korona ősi tanunk!
Nálad jobbat nem akarunk!
Ki vét, jogot nem alapoz!
Cselekedj most, és ne habozz!

Essen pár szó Szent Lászlóról!
Első Béla nagy fiáról.
Kit ringatott lengyel anya,
s nevelte a magyar haza.

Velünk van a nagy szelleme.
Erős, bátor, hű jelleme,
íratlan végrendelete,
Jézus Krisztus szeretete.

Szent királyainknak sora,
vitéz élet fényes kora.
S mikor kihalt az Árpád ház,
fő kérdés lett az utódlás.

Ezerkétszázhuszonkettő.
Rendelet lett, nemzetmentő!
A rendiség védelmében,
a szabadság szellemében

született az Aranybulla.
Sajnos a szél rég elfújta,
jót a jóval kisöpörte,
kiváltságokat törölte!

Palást, jogar, országalma,
Magyar Hon a nyugat pajzsa!
S mint a szép tündérmesében,
népek éltek nagy békében.

Egy cél, akarat, cselekvés,
az Úr elől nincs menekvés!
Emelkedett lovageszme,
ami e kort jellemezte.

*

Déli részen Corvin János,
török haddal volt határos.
Hétvilágra szóló tette,
a nyugatot megmentette!

Azóta is minden délbe'
harangzúgás hív ebédre,
és Vatikánban a pápa,
a Magyar Hont méltán áldja.

Tudatunkban úgy él Mátyás,
hogy élte volt égi áldás.
Előneve igazságos,
királyok közt kiváltságos!

Ő volt a nagy humanista.
Tokaj borát buzgón itta.
S a világhírű Corvinák,
megidézték Itáliát!

Ez a kor volt feudális.
Úrhoz s Rómához lojális.
Ám jelzik a sebzett arcok,
sűrűn dúltak nagy pártharcok.

Ezerötszázhuszonhatban,
Második Lajos állt hadban.
S mindent eltemetett Mohács,
kereszteket ácsolt sok ács.

Ezt a megrendítő bukást,
bizonyított rút árulást,
az a romlott elme tette,
ki a pénzt, Istenné tette.

Fortunátus a kincstárnok,
jelleme és tette álnok.
Árulóra sújtson végzet,
sorsa legyen az enyészet!

Élted ne bízd szerencsére!
Káposztádat egy kecskére!
Ki javadat elorozza,
s így, a vesztedet okozza.

Aranyunkat eltüntették,
országunkat felégették,
sosem tudták hol a mérték,
hagytuk őket, ezért tették!

Vannak ma is rontó erők,
érték nélküli pénzverők.
Ha mi őket ki nem verjük,
szebb jövőnket elveszejtjük!

Vérző sebünk ezer akadt,
hazánk három részre szakadt!
Kétharmadán az egésznek,
paraziták vígan élnek.

Volt ott köztük sok Szarházi,
hátsót nyaló Habsburg-párti.
Kik a feldarabolt honra,
búcsú imát s áment mondtak.

Idegennel mulattak tort.
Dózsa népén verték a port.
Ha e dolgos nép nem lenne,
minden kufár éhen veszne!

Vívtunk törökkel védharcot.
Kifizettünk sok-sok sarcot.
A várvédők vitéz tette,
költőinket megihlette.

Penna heggyel szurkált Bálint,
ám várfokra karddal állt ki.
Így lett példakép Balassi,
és Szigetvár hőse, Zrínyi.

Ezerötszázhatvannyolcban,
szép erdélyi Magyar Honban,
magyarok, székelyek, szászok
a hit s vallásszabadságot

törvényerőre emelték,
így népünket élre tették!
Emlékezetünkben Torda;
Emberi jog magas orma!

Hányszor virult szabadságunk?
S hányszor tarolt bosszúvágyuk?
S ha lelkünk bú emésztette,
tárogató élesztette.

Adjunk hálát Rákóczinak!
Szárnyat adott vágyainknak.
Felcsillant a nemzet álma,
s kivirult az életfája.

Ezernyolcszáznegyvennyolcban,
rügyfakasztó márciusban,
reformokban gondolkodtak,
hiszen a baj sok volt, soknak!

A legnagyobb volt Széchenyi.
E megjegyzést van, ki kétli?
Legizgágább volt a Kossuth,
s a reformút, lángba borult!

Majd a gonosz Habsburg zsarnok,
gyarmattartó vad akarnok,
orosz haddal törte vágyunk,
s megsemmisült minden álmunk.

A hatalom nagyot botlott,
önmagával meghasonlott!
E kegyetlen gyáva tette,
a népet megrendítette.

E földi lét ura gonosz.
Rendelettel minket botoz.
A becstelent magasztalja,
az igazat felakasztja!

Tizenhárom aranyalma.
Öröklét lesz a jutalma,
minden olyan hősi tettnek,
mely példával reményt vetnek.

Szabadság volt az áldozat.
Hóhérra szállt a kárhozat.
Ma is lobog Arad lángja,
s megváltásunk napját várja.

*

Húsz év múlva kiegyezés.
Kor kívánta megegyezés?
Fémjelzi a „Haza Bölcse",
ki akarja, tettét költse!

Készítettek sok marcipánt.
Júdás népe emancipált!
E törvénynek az lett vége,
a jött-mentnek nagy lett éhe!

S polgár kora jött a pénznek,
virágzásnak és a végnek.
Más lett itt az életritmus,
elburjánzott sok torz izmus.

Áldozata lettünk tannak,
mit idegenek ránk raktak.
A zavarost sosem tűrtük,
rostán többször jól átszűrtük.

Jött a rózsás forradalom,
majd a vörös riadalom!
S tovább tört az időmalom;
összeszabdalt rút Trianon!

A pusztító vértengerben,
vadállat nőtt az emberben,
s ott állt talpig félelemben,
önmagával szemtől-szemben!

S mikor szűnt a román dúlás,
a vérengzés, országrablás,
eljött Horthy Miklós kora,
ki a nemzet kormányzója.

Úrrá lett tengernyi bajon,
gazdasági roncshalmazon.
S gondozta az ország fáját,
mert szerette a fajtáját!

A tiport Hont élesztette,
csüggedt fejét felemelte.
Összességben tette üdvös,
ágyban halt meg, nem volt bűnös!

Kelet felől vörös horda
lett nemzetünk sírásója.
Az áltöbbségi téveszme,
létünket legyengítette.

Idegen volt ez a néptől,
fulladoztunk könnytől, vértől.
Embertelen volt e kurzus;
lelket ölő kommunizmus!

A nemzetet butították,
abortusszal ritkították,
ősi múltját elorozták,
öntudatát csonkították.

Meghúztuk a vészharangot,
s megtörtük a szovjet pajzsot!
Ötvenhatnak nagy csillaga,
égboltunkat beragyogja.

(Ma is él egy káros izmus,
nyomort szülő cionizmus.
Most keleten fúj a szele,
ott fulladjon menten bele!)

Vannak szabadkőművesek,
akik nemzetellenesek.
Megtévesztő, hamis papok,
torz lelkükben sötét tanok.

Számukra nincs lélek, Isten,
csak anyagból van a Minden.
Rejtjelezve a nézetük,
gyűlölködés az érdekük!

Olajfoltos a valuta.
Gyökeret vert pénzuzsora.
Burjánzik a nép nyomora.
Föld a Sátán víg otthona!

Úr a magán-pénzhatalom.
Maffia Nagy Birodalom.
Szövevényes hálózata,
világerkölcs megrontója.

Pénzt az állam pénzért veszi,
s magát szolgájává teszi.
Ez hatalmuk éltetője,
s reménységünk temetője.

Hitelt kapunk fedezetre,
elköltjük azt kis tervekre.
Ha megszűnik az állásunk,
árverezik a szállásunk!

Demokrácia csak álca!
Megtévesztő varázspálca!
Mindenki a szavát ontja,
s pártjának a hű bolondja!

Tengernyi a sok hazugság!
Kevés fényt kap az igazság!
Magas égig kúszik gazság,
s nő a kilátástalanság!

Szolgaságod abból ered,
mit tenni kell, meg nem teszed!
Míg a pénzünk nem mi verjük,
addig jövőnk temethetjük.

A helyzetünk bús, válságos!
Függőségünk tanulságos.
A hatalom rég álságos,
Brüsszel krémje kiváltságos!

Virágzik a korrupció,
megfeneklett ez a hajó!
Egy könnycsepp sem esik rája,
s elnyeli a tenger árja!

Lám a kapzsik, folyton nyerők,
cselvetéssel veszik erőd!
Azért szőnek új háborút,
hogy legyen jó étkük, boruk.

Háborút a nemzet ellen,
folytat egy idegen szellem.
Könyörtelen lelkülettel,
fegyverrel vagy rendelettel.

E szellem a gonosz Sátán.
Rángatódzik ember hátán.
Isten képét torzzá teszi,
lelkét birtokába veszi.

Így lett az Úr népe s kertje,
az elfajzott  célkeresztje.
Régtől fogva így íratik:
„Minden magyar kiírtatik!"

Meg is teszik, hogyha hagyjuk,
s betelepszik minden fattyuk!
Lesz itt olyan tarka bazár,
amilyent akar a „kazár"!

Vigadtak ők Trianonban,
mi meg sírtunk Kárpát-honban.
De töretlen s erős hitünk,
hogy még egyszer nagyok leszünk!

*

Mind az Úr gyermeke vagyunk,
Tőle ered a tudatunk.
Szívünk, lelkünk tettét áldja,
imáinknak nincsen párja!

Őskori a hagyományunk,
néprajzunk s a hitvilágunk,
ősi nyelvünk gazdag kincsünk,
igazság a vezérelvünk!

Ösztönözzön lelki jóság,
az emberi szent méltóság!
A jog és jogfolytonosság,
és léleknek a szabadság!

Van egy igaz Alkotmányunk,
íratlan, jó rendszabályunk.
Kerülje füled a mantra,
tekints Szent Korona tanra!

Apostoli királyságunk,
lesz majd a mi megváltásunk.
S beáll a jogfolytonosság,
legyen újra Szent Szabadság!

Szabadságunk Apostola!
Veled a sors oly mostoha!
Szeretetünk árad Feléd,
s lesz nyugtod, a Hősök terén!

*

Jöjj múltunkból Csodaszarvas!
Bog-agancsod, de hatalmas!
Szépségedben gyönyörködjünk,
mondák által építkezzünk!

Érjünk veled hűs forrásra,
abból igyunk áldomásra!
Életvízben megfürödjünk,
bölcsességgel töltekezzünk!

S felfénylenek népdalaink,
visszatérnek szép szavaink.
S a száraz kert újra zöldell,
lelkünkben az öröm szökell.

Az Úr szent igéje nyelvünk,
mellyel egymásra kell leljünk,
világőrző akarattal,
újjáteremtő szavakkal.

Hazánk lelki fénye süssön!
Rontás rajtunk rögtön szűnjön!
Lényünk lényege az adás,
korparancs a megmaradás!

Vissza a regölést, regét,
hogy halljuk az igaz mesét!
Vissza az otthont, iskolát,
nyelvet, hitet és kopjafát!

Vissza a jövőt s a múltat!
Szép Nagyboldogasszonyunkat!
Az Úrban lévő egységet,
szívünkbe a békességet!

Úgy legyen!

Uram!

Szemléljük a stációkat.
Köszönjük a rosszat s jókat!
Az éltető leheleted,
felemelő szereteted.

Van népünknek még jövője?
Lovagias szép erénye?
Tartása és büszkesége?
Megváltói küldetése?

Jó szándékú akarata?
Megmaradni jogalapja?
Jelölt égi feladata?
Imáinak foganatja?

Sokszor szemben úszunk árral,
apállyal és vad dagállyal.
Viaskodunk száz szabállyal,
erőltetett furcsasággal.

Kígyó testére fonódunk,
közben fogyunk s morzsolódunk,
Ajtót nyitunk s becsapódunk,
s újra Hozzád fohászkodunk.

Harcolunk több ezer éve,
s most hullunk „mint oldott kéve"!
Benned népünk reménysége,
vérkörének lüktetése.

Mit csináljon az a magyar,
akit a gond, már eltakar?
Ha megtört az életfája,
s nem terem már termő ága?

Madách soraival írván:
Nemzetem „küzdj és bízva bízzál!"

/Tiszta forrás: Tomory Zsuzsa: „MAGYAR TEREMTÉS" című írása/ http://tomoryzsuzsa.weebly.com
Szondi Miklós: „AZ ÜVEGHEGYEKEN INNEN" könyv
www.magyarrovas.hu

Békéscsaba, 2014. Földanya – Szent Mihály hava
Szeptember 21.

Köszöntő

Tomory Zsuzsa születésnapjára

Vannak olyan égitestek,
Melyek fényt, már sosem vetnek.
Hidegek és magányosak,
Nem szeretnek már másokat.

Aztán vannak fénylő testek,
Kik társai sötét estnek,
Lényükkel csak világítnak,
Arcra mosolypírt borítnak.

Felettünk is van egy csillag,
Ki lelkével mindig itt van.
Óvja, védi magyar nyelvünk,
Fő célja, hogy visszaleljünk,

Virtuális szép hazánkba,
Hagyományok otthonába.
Hol teljesebb lesz az élet,
Ha magyarságod megéled.

Óvjuk, védjük e csillagot,
Ki betűkkel vetett magot,
Megteremtve a holnapot,
Köszönjük, mit nékünk adott!

2014. Földanya – Szent Mihály havának 11-ik napján