A délszláv válság megoldására az SFOR, páncélosokat szállító menetoszlopa halad Baranya megyében, a déli határunk felé.. (MTI Fotó – Kálmándy Ferenc felvétele, 1996. augusztus.)

A 144 db, 2,5 kg súlyú, fékezett zuhanási sebességű kisbomba szerencsére Barcs szélén landolt. Így megmenekült a város több száz lakója és sok értékes ingatlana. De a provokációk továbbra sem szűntek meg. Magyarország ekkoriban a legvédtelenebb korszakát élte meg. Németország és az USA határozottan kiállt Jugoszlávia területi integritása és egysége mellett, a szovjet csapatok pedig már kivonultak az országból. Vitték a magyar hadseregnek háború idejére tartalékolt, második, harmadik és sokadik lőszer javadalmazását is. Így a magyar haderő a béke, a kiképzési és első háborús lőszer javadalmazásán kívül többel nem is rendelkezett.

Az előzmények

Josip Broz Tito 1980-as halála után a hajdani Jugoszláviában az ideológiai és társadalmi problémák 1989-1990. évre elérték csúcspontjukat. A szövetségen belül felerősödő nacionalista törekvések révén, a „pánszerb” eszmék előretörő terjedése és uralma a tagköztársaságokban feszültséget eredményezett, leginkább Slobodan Milosevic politikája miatt, aki az 1987-es központi bizottsági ülésen a szerb nacionalizmus és a szövetségi hatalom teljes birtoklása mellett döntött.

A szuverenitást választották a szerb dominancia helyett

1991.06.26-án Szlovénia és Horvátország kinyilvánította kiválását Jugoszláviából. Ezzel elkezdődött egy merőben más korszak a térségben. Másnap a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) megtámadta a korábbi két tagköztársaságot. 1991-ben és 1992-ben a szerb katonák, a Jugoszláv Néphadsereg asszisztálása mellett megkezdték a nyugat-szlavóniai horvát és magyar falvak felégetését.

„Forró” volt a helyzet 1991 novemberében

1991. november elején több alkalommal jugoszláv harci gépek Magyarország légterét használták fel támadási felvonulási területnek, sőt Magyarország légteréből indítottak rakétatámadásokat horvátországi földi célpontok ellen. A határ magyar oldalán éjszakánként szerb diverziós mozgásokat figyeltek meg, illetve álcázott szárazföldi tűzvezetési mobil jugoszláv pontokat észleltek.

Az ostromlott barokk kisváros – Vukovár (Valkóvár)

Vukovárt 1991. augusztus 26-án fogták körbe a szerb csapatok, a horvát védők november 18-ig védték a várost. A harcokban 2000 horvát katona és civil halt meg, 22 000 ember elmenekült és 800 tűnt el, de a horvát hadsereg időt nyert az újjászervezésre. A 45 000 lelkes városban csaknem minden elpusztult. Azóta évente ezekben a napokban emlékeznek meg a magyar határtól alig órányi autózásra lévő város védőinek a hősiességéről, és az ártatlan áldozatok ezreiről.

Magyarok a harcokban – mindkét oldalon…

A horvátországi háború a vajdasági és a szlavóniai magyarságot súlyosan érintette. Jelentős részük külföldre, főleg Magyarországra menekült. Például, Szentlászlóról először a nők és gyerekek, majd a mások is Magyarországon húzódtak meg. Az otthonmaradó fiatal férfiak jelentős része önkéntesen vállalták a háborút, védték a szülőfalvaikat. Kopács, Kórógy, Szentlászló neve fogalommá vált a horvátországi honvédő háborúban. A sors fintora, hogy a támadó szerb alakulatok élére is olyan – erőszakkal besorozott – vajdasági magyarokat kényszerítettek, aki a Jugoszláv Néphadsereg tartalékosaiként gyengén felszerelve, a frontvonalba mintegy „golyófogónak” küldött a szerb vezérkar.

Magyar a magyarra nem akart lőni

A délszláv háború idején csak a kétezres kis vajdasági magyar faluba – Oromhegyesre – 1992 májusában egyszerre több, mint kétszáz behívó érkezett a hadköteles férfiaknak, hogy hadgyakorlat címén azonnal vonuljanak be katonának. Mindenki tudta, hogy nem hadgyakorlatról volt szó, hanem egy valós háborúba hívták őket. Az oromhegyesi asszonyok úgy döntöttek nem engedik el a férfi hozzátartozóikat a háborúba és bezákóztak egy  falusi klubba, ahonnan addig nem akartak mozdulni, míg a hatalom nem teljesíti követeléseiket. Három hónapig nem mozdultak ki a Zitzer klubból, bár a falu alá tankokat vezényelt a szerb vezetés és naponta fenyegető ukázokat kaptak Belgrádból. Végül Zentán és másutt is fellázadó falusi magyarok elérték azt, hogy ezeket az embereket nem vitték el katonának, valamint hogy Vajdaság szerte csökkent a behívók száma.

Az utolsó leoltotta a villanyt

Közben 1991 november 20-án egy újabb ex jugoszláv utódállam – Macedónia – is proklamálta függetlenedési szándékát. Nekik nagyobb szerencséjük volt, mint a szlovénoknak, a bosnyákoknak vagy a horvátoknak. Vértelenül, békés úton mondtak búcsút a „délszláv népek évszázados nagy álmának” titulált néhai Jugoszláviától. Macedóniát követően Montenegró is különvált. Szerbia magára maradt. Olyannyira, hogy miután fegyveres konfliktus árán albán szakadárok kikiáltották a független Koszovót, a szerbség történelmi bölcsőjének nevezett tartományt is elvesztette.

Forrás: HIRADÓ.HU

Témához kapcsolódó írás: „Megbélyegzettek!", avagy a vörös terror áldozatai! →