Kárpátalja mindig magyar fenségterület volt. A Kárpátok, mint erődítmény veszik körül a Közép-Duna területét. Ha külön választjuk Kárpátalját ettől az egységtől, akkor egy kaput nyitunk az imperialista Kelet vagy Nyugat részére. Hokky kihangsúlyozza, hogy ezen oknál fogva Kárpátalja fontos stratégiai hely nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa, sőt egész Európa részére. Ugyanúgy, mint Panama része Amerikának, Kárpátalja kell, hogy egy föderációba tartozzon, mert egymagában nem életképes. Kárpátalja tökéletesen illik a Kárpát-medencéhez. Területe 12 639 km². Az 1910-es népszámlálás szerint lakosainak száma 397 062. Ennek 56.13%-a volt ruszin, 29.22% magyar, 1.3% tót, 4-5% oláh; a németek százalékaránya ugyanez, a csehek száma ekkor 234 volt. Mégis Csehszlovákiának juttatták e magyar földet. (Hokky, 2)

Lloyd George megfigyelése szerint minden népszámlálási adat, amit a csehek nyújtottak be, hamis volt. Hokky kijelenti, hogy saját meggyőződése is ezt bizonyítja: „A cseh népszámlálási ügynökök távoli területekről jöttek, senki sem ismerte őket. A bejegyzéseket ceruzával végezték, hogy utána tetszés szerint változtathassák. Rákényszerítették a lakosokat arra, hogy más nemzetiségűnek jegyezzék be magukat, mint amik ténylegesen voltak. Például, a magyar származású állami alkalmazottakat csehnek íratták be. (Hokky, 2)

A csalás következtében az 1921-es Kárpátaljai népszámlálás 9.513 cseh lakost jegyzett. Említésre érdemes a Kárpátaljai export, épületfa és só. Mivel a folyók a központi medence felé folynak, a vízi szállítás nagyon olcsóvá tette ez áruk beszerzését. Trianonban elvesztettük e természeti szükségleteket. Mindennek ellenére, Tardieu kijelentette, ezek az áruk életszükséglete Csehszlovákiának. (Hokky, 3)

Néhány nyugati politikus észrevette e terület jelentőségét. W. Gordon East így nyilatkozott: „Ruthenia, mint ahogy a magyarok hívják, Kárpátalja, ahogy az oroszok tudják földrajzilag és stratégiailag sokkal fontosabb terület, mint azt az atlaszra tekintve gondolnánk. . . Természetes utat nyújt a Galíciai Fennsík és a Magyar Alföld között. Ezen a hágón jöttek be a magyarok, akik a kilencedik század végén elfoglalták Magyarországot, a cári hadsereg, amely megadásra késztette 1849-ben az úgynevezett magyar felkelést, és 1915-ben megtámadta az osztrák-magyar császárságot. A Vörös Hadsereg is itt jött be 1945-ben. Történelmileg a magyar királyság része, az első világháború után Csehszlovákia tulajdona lett, majd visszakaptuk Csehszlovákiától. . . A néprajzi előnyhöz hozzá kell adni a stratégiai előnyt. . . a vasúthálózatot, amely Ukrajnán keresztül, Oroszországgal kapcsolatos.”¹

A második világháború után Csehszlovákia Kárpátalját a Szovjetuniónak adományozta, amely így került, a jelenlegi Ukrán Köztársaság birtokába.

Leland Stowe, egy amerikai közíró szintén felfedezte Kárpátalja jelentőségét, és erről így ír: „Kárpátalja szükséges gócpont a Kremlin hírközlő és támadó politikája részére . . . E terület egy beékelődés a szovjetek részére, közép-európai uralma fenntartására.²

A fenti és egyéb észrevételek, amelyeket Hokky említett, tükrözik a magyar nézőpontot, ugyanakkor felhívják a világ politikusainak figyelmét Kárpátalja stratégiai fontosságára. Magyarország egy fontos ősi területét, és nagyon hűséges kisebbségi népcsoportot vesztett el, akik mindig békében éltek velünk, és ezeket a népeket nem kérdezték meg, hogy óhajtanak e népszavazást a hovatartozást illetően. Még ennél is rosszabb történt, odaadták őket a csehek kénye-kedvére. A pánszláv nemzetiségi határ így behatolt Európa szívébe. A Trianoni Döntés (és a Párizs-környéki békék is) figyelmen kívül hagyták a népszavazást és a történelmi jogokat, de még mindig jóvátehetjük a mulasztásokat. A status quo fenntartása nem Európa érdeke.

A ruszinok nagy számban jöttek be az országba Nagy Lajos (1340-1380) és Zsigmond király (1388-1438) idejében. Theodor Koryatovic herceg vezetése alatt közel 30-40 ezren voltak. Munkács környékét kapták letelepedési helyül. Az 1848-os galíciai parasztlázadáskor és utána a ruszinok itt kaptak menedéket. 1919-ig békében éltek velünk. Elsőnek gróf Bobrinsky és Gerovsky testvérek ágáltak a Monarchia ellen, kezdetben vallási alapon, de röviddel az első világháború után már a pánszláv mozgalom lett az irányító politikájuk. A ruszin népesség településadatait meghamisították és felnagyították. A ruszinok ma is Rákóczi-népének nevezik magukat.

Masaryk 1915-ben kiadott egy feliratot, melyben kérte Csehszlovákia megalakítását, de ekkor még nem igényelte Pozsony, Léva, Rimaszombat és Kassa városokat. Következő feliratában azonban már nem csak a fent nevezett városokat, hanem még Ungvárt és az egész Kárpátalját is követelte. Benes feltárta terveit a Où vont les slaves? című munkájában (Paris, 1948). „Az én cselekedetem hajtóereje a németek és a magyar-török veszély elleni háborúviselés, amely tökéletesen egybeesett a szláv hagyománnyal.” A pánszláv érdekekért való munkájában kifejtette, hogy célja Kárpátalja Csehszlovákiához való csatolása, hogy később ezt a szovjetnek átadhassa. Magyarország, Németország és Törökország útjában volt a pánszláv terjeszkedésnek. (Hokky, 12)

Kossuth Lajos már 1849-ben felhívta a figyelmet a pánszláv világveszedelemre. Sebestyén Endre bővebb ismertetést nyújt erről (Kossuth című munkájának 199-201 oldalain.).

Az 1910-es népszámlálási adatokat meghamisították, Benes csak 300 000 magyarról szól, akkor, pedig a magyar lakosság száma 464 270 volt. Szudétaföld német lakosságának számadatát is meghamisítja, 3.5 millió helyett csak 1 milliót említ. Benes igénye a kezdetben mérsékelt volt, de, amint meggyőződött a nyugati politikusok tudatlanságáról, követelései úgy hatványozódtak.

1918. december 6-án a csehek követeltek egy történelmi magyar területet, ahol számunk 202 511 volt, egy másik szlovák területet is, valamint egész Kárpátalját. Két hét múlva, már akkora magyar területet követeltek, ahol számunk 841 198 volt. 1919. január 3-án pedig a terület, amelyet követeltek, a magyar lakosság száma 899 953, de a trianoni döntés még ezt is megtetőzte, mert a terület, amit kaptak, ott 1 066 577 magyar élt, 32.2%-a a teljes Észak-Magyarország háború előtti lakosságának. Benes ezek után még követelte Sátoraljaújhely és Kőrösmező elcsatolását.³ Benes kihangsúlyozta, hogy célja a stratégiai Kárpátalja csehszlovákiai birtoklása.

1918. november 8-án Kárpátalján nemzeti megmozdulás volt, amely követelte a népszavazás alkalmazását és a Magyarországtól való elszakadást.⁴1918. decemberében Magyarország autonómiát biztosított Kárpátaljának. „A Soym (Kárpátaljai ruszin parlament) Munkácson összegyűlt és kijelentette a Magyarországgal való egyesülést.” (Hokky, 14) 1919. január 3-án a cseh csapatok Páris tábornok vezetésével megszállták Ungvárt. „A románok Munkácsig vonultak fel, ezért 1919. január 17-én egy erős ukrán különítmény érkezett Galíciából a csehek és románok elleni védelemül. Négy nappal később a ruszinok kivonultak Huszt-ról, de létrehoztak egy ún. Harmadik Tanácsot, ahol kijelentették az egyesülést Ukrajnával.” (Hokky, 14) Márciusban Wilson elnök meghatalmazott egy Godwyn nevű megbízottat, hogy kifürkéssze a ruszinok hovatartozási szándékát. Két nap utáni tartózkodás után jelentette, hogy a nép Magyarországgal óhajt maradni, mivel autonómiájuk máris biztosított. ⁵ Május 8-án a Központi Bizottság Uszhorodon jött össze és elfogadta a cseh javaslatot. Május 8-án Benes benyújtott egy függetlenségi javaslatot, amely teljes egészében követte, az 1918. december 21-i magyar törvénycikkelyt.⁶ Május 9-én egy újabb Tanács gyűlt össze ugyanitt, amely Magyarország mellett kötelezte el magát.⁷Kárpátalja függetlenségének kérdése az 1919 szeptemberi St. Germain-i Béke Egyezmény-ben foglaltatott, de a csehek nem fogadták el, ezért Csehszlovákiának ítélték.

Minket, kik több mint egy évezreden át uraltuk a Kárpát-medencét, a fegyverszüneti egyezmény, a háború, a forradalmi kormány, de legfőképpen a kommunista Kun Béla diktatúrája, akiket Oroszországból vezényeltek hazánkba, gyengévé tettek, és megakadályoztak abban, hogy átvegyük e területet.

Hazánk két fő okból kifolyólag követelte Kárpátalját. Az első, hogy 1919. május 9-én a második Központi Tanácskozáson kinyilvánították maradási szándékukat hazánk mellett. Másodszor, hogy történelmünk folyamán mindig hűek voltak hozzánk. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején (1703-1711) nyolc éven át a leglelkesebb támogatói voltak a felkelésnek. Tulajdonképpen Rákóczi az ő kérésükre és támogatásukkal indította el a szabadságharcát. A ruszinok meg is kapták az elismerést, „gens fidelissima” (a leghűségesebb nép).

Benes nagyon meglepődött, amikor megadták minden felnagyított követelését. „Szinte megrettenek, amikor látom, hogy mindent, amit kérek, odaadnak. Ez túl sok.”⁸1919. szeptemberében a csehek megkapták Kárpátalját, de Masaryk 1920-ban már odaígérte a szovjetnek.⁹ Ebből látható, hogy a csehek mennyibe vették a népakaratot, akkor, amikor „az igazi demokráciáról és emberiességről” szónokoltak.

Amikor a szovjet megkapta Kárpátalját, azonnal deportálták 18 év-től 50-ig a lakosságot. Idővel megengedték az 5 öregebb korosztály visszatérését. A többit beolvasztották az orosz tömegbe. A szovjet Ruthéniának még külön tartományi jellegét sem engedélyezték. Egyszerűen Zakarpatska Oblast név alatt egy kerületnek könyvelték el. Ruthénia megszűnt létezni. (Hokky, 21-22) A második világháború után amerikai történészek észlelték a nagy fontosságú szovjet Kárpátaljai megszállást. Cave Floyd A. írja: „A visszaállított Csehszlovákia megkapta a Szudétaföldet és átadta Kárpátalját a szovjetnek. Nyelvészetileg az ukrán nyelvvel rokonságba tartozik ez a terület. Vallásilag görög-keleti, de szervezeti kötelékében római katolikus. E terület szovjet elcsatolása félelmetes hatással bír, mivel a szovjet politikailag és hadászatilag olyan európai területre terjesztette ki hatalmát, amely sohasem volt az övé. A magyarok számára az a veszély áll fenn, úgy politikailag, mint katonai szempontból, hogy elárasztja a szláv népek tengere.”¹⁰ Ezzel a térnyeréssel, Kárpátalja lett a szovjet imperializmus kelet-európai központja.

1950. augusztus 26-án a Figaro így írt: „Egykor Ausztria-Magyarország képes volt védeni Európát, most – milyen paradox – amerikai katonáknak kell sietni a kis Enns folyó partjára a pánszláv terjedés hullámának visszatartása végett.” (Hokky, 23) Tekintsünk Boszniába, Koszovóba! Szükség lesz-e arra, hogy a béke fenntartása érdekében béke-őrök őrködjenek itt örökön-örökké?

Kárpátaljával a Szovjet-unió elcsatolt 13 teljesen tiszta magyar falut, amely ekkor csehszlovák tulajdonban volt. Az 1930-as népszámlálás adatai szerint, csak 145 ruszin élt e falvak 28 000 lakosa között. Az egyetlen ok, amiért e falvakat és Kárpátalját elcsatolták, hogy megszerezhessék a vasutat, a csapi vasútállomással. (Hokky, 23) (Ez az adat Dr. Bartha Károly kutatásából való.) A Szovjet elcsatolta ezt a 13 falut, bárminemű nemzetközi bizottság hozzájárulása és a népek megkérdezése nélkül. Ez az elcsatolás nem foglaltatott a Békeparancs határozataiban sem. Kárpátalját a Békeparancs, Benes követelésének engedve, Csehszlovákiának adományozta. Benes ezt az országrészt a Szovjet-uniónak adományozta, jól lehet az orosz bolseviszta soha semmiféle kapcsolatban nem volt Kárpátaljával. A Szovjet-unió megszünése után, ugyancsak a nép, a lakosság megkérdezése nélkül átadták az újra feltámasztott Ukrajnának. Annak ellenére, hogy az ukránok is tér idegenek a Kárpátokon belül. Most a demokrácia korában hogyan lehet népeket, mint vágómarhát adni venni a nép megkérdezése nélkül? E jogi kérdést kidolgozva kell fellépnünk és a Nemzetközi Biroságon követelni jogos igényünket és a szemétkosárba dobni a Horn és bandája által kötött alapszerzödést.

Kárpátalján, az 1926-évi 17-es törvény értelme szerint, a cseh lett a hivatalos nyelv, pedig 1910-ben a csehek száma csak 234 volt. Vajon mire alapozták döntésüket a nagyhatalmak e terület csehszlovák elcsatolásánál? Népszavazás nem volt, Csehszlovákia teljesen figyelmen kívül hagyta a Békeparancs előírásait, és minden kisebbségi népnek megtagadta az alapvető emberi jogokat. Hasonlítsuk ezt össze az 1886-os magyar kisebbségi törvénnyel – XXII. magyar törvénycikk –, amely, mint az alábbiakban látni fogjuk, mennyire emberséges törvény volt. Mutassuk ezt be a Brüsszeli nemzetközi bíróságon és kérjünk igazságos ítéletet. Akkoriban a magyaroké volt a legliberálisabb törvény a világon. Szenátor Hokky szerint ez a törvény kihangsúlyozta: „Bárkitől, aki négy évig élt egy bizonyos területen, és ha csak egy fillér adót is fizetett, csak egy alkalommal is, és nincs ellene semmi morális kifogás, a letelepedési jog és az állampolgárság nem tagadható meg. Sőt: ha a megnevezett személy egy közösségen belül két évig élt, és betartotta a fent említett két követelményt és kérvényezte befogadását a közösségbe, a letelepedési jog és az állampolgárság nem tagadható meg tőle.” Hokky folytatja: „Az 1886-évi, 136-os cikkely kimondja: adófizetés alól felment minden közösségi alkalmazottat: katona, tanító, templomi alkalmazott, papok.” Hokky kiemeli, hogy külön említésre méltó a magyar nép türelmessége, méltányossága a kisebbségekkel kapcsolatban. „Magyarország volt az egyetlen ország a világon, amely a papírpénzen annak értékét hét nyelven tüntette fel.” (Hokky, 35-36) Hány más ország ment el ilyen messze kielégíteni kisebbségei igényeit?

Magyar uralom alatt lakossági bizonyítványra csak abban az esetben volt szükség, ha egy egyedülálló egyén betegsége által a közösségre lett utalva: például, ha kórházi kezelésre szorult. Ebben az esetben megállapították nemzetiségét, hogy a költségeket nemzetiségi csoportja fedezhesse. Csehszlovákiában nagyon nehéz volt állampolgárságot kapni. Szlovákiában és Kárpátalján, több mint 90 000 többnyire magyar nemzetiségű vesztette el állampolgárságát és ezzel minden lehetőségét az érvényesülésre. Állampolgárság nélkül semmiféle vizsgát nem tehettek. Ezért nem kaphattak semmiféle képesítést. Mindezek a személyek áldozataivá váltak a szélsőséges sovinisztáknak. Többféle megkülönböztetés létezett. 1933. július 2-án, amikor a Tisza áradása elöntötte a magyarlakta vidéket, Tiszaújlak például nem kapott állami segélyt, mert lakói nem voltak állampolgárok, pedig mindig e helyen éltek. Ugyanakkor a cseh állampolgárok segélyt kaptak. Amikor a csehek végbevitték az agrár reformot, ekkor sokaktól megvonták állampolgárságát, de ha feladta földjét, házát a cseh államnak, akkor megszerezhette az állampolgárságot. Így állampolgárrá lett minden vagyon nélkül, és nehéz fizikai munkát vállalhatott. Ennek következtében, létkényszerből nagyon sok magyar beolvadt a tót vagy a cseh közösségbe. Szenátor Hokky könyvének 35-42-ik oldalain említ több különböző esetet, amikor a magyarnak minden vagyonát, egyes esetben még a személyazonosságát is meg kellett tagadnia, csak azért, hogy ehessen. Mindezek a szerencsétlenek, akik elvesztettek mindent, nyugdíjukat is, és fizikai munkások lettek: tanítók, tanárok, orvosok és ügyvédek voltak. Itt éltek ezen a területen egész életük során, fizették az adót, politikailag tétlenek voltak, soha semmi törvényellenes kihágást nem követtek el, ezért érthetetlen, miért részesültek ilyen bánásmódban. Az egyedüli magyarázat, hogy a csehek meg akarták a magyarok számát ritkítani e területen. Az állampolgárság nélküli magyar katonaköteles korosztályt behívták szolgálatra és annak lejárta után még mindig nem kaphatta meg az állampolgárságot. Ezért Szenátor Hokky mondja: „Kötelezettség jogok nélkül: rabszolgaság.” (Hokky, 41) Kárpátalján a csehek százalékos aránya 0.18%; ezer éven át cseh nem is élt e területen. 1907-ben, a magyar legfelsőbb civil bíróság felújította az 1886-os magyar törvénycikkelyt, amely felmentette az állami alkalmazottakat a helyi és az állami adózás alól! A cseh kormány figyelmen kívül hagyta e törvényt és helyette folytatta politikáját, megvonva az állampolgárságot a tanítóktól és állami dolgozóktól.¹¹

Masaryk kinyilvánította: „Köztársaságunk biztosítja a teljes gondolatszabadságot minden állampolgárának, hogy viták létesüljenek és minden vélemény szabadon megnyilvánuljon.”¹² Ennek ellenére a rendőrség elkobozta a kisebbségek újságjait az elárusító helyekről, és megfenyegette az eladót. Szenátor Hokky írja, hogy szándékában volt egy közleményt megjelentetni, melyben megmagyarázza a népnek, hogy csehszlovák nép nem létezik; azon az alapon, hogy több, mint nyelvi, tájszólási különbözőség áll fenn köztük. Amikor az ungvári rendőrparancsnok tudomást szerzett tervéről, annak ellenére, hogy sokan támogatták meglátását, a parancsnok megfenyegette, hogy ha cikkével előjön, véglegesen beszünteti az újságot. (Hokky, 45)

Masaryk és Benes mindig hirdették a sajtószabadságot, de ugyanakkor létezett egy sajtó osztály az igazságügyi minisztériumban, amelynek kötelessége volt az újságok és folyóiratok ellenőrzése. Ez az elnyomó rendelkezés a Békeparancs után azonnal életbe lépett. Ezért jegyezte meg Robert Lansing: „Valószínű, évek kellenek ahhoz, hogy ezek az elnyomott népek lerázzák az igát, de olyan biztos, hogy ez megtörténik, mint ahogy a napot az éj követi.” ¹³

Hokky jegyzi meg azt is, hogy már 1620-ban a Mayflower Compact szerződés biztosította a szabad vallás-, nyelv- és sajtószabadságot az Amerikába vándoroltaknak. A csehek három évszázaddal később, papíron elfogadták az emberi alapjogokat, de csak azzal a szándékkal, hogy félrevezessék a világ közvéleményét. A cseh elnyomás befolyással volt minden szociális ágazatra, még a választásokra is. A választásokon Hokky és a többi magyar nagy hátrányban, igazságtalan eljárásban részesült. Kétszer annyi szavazat kellett egy magyarnak ahhoz, hogy bekerüljön a parlamentbe mint a cseh jelöltnek. A Kárpátaljai 1935-ös választásokon mégis kevesebb cseh került megválasztásra, mint magyar. Ráadásul 90 000 magyar állampolgárság nélkül volt, ezért nem is szavazhatott. Hokky megjegyzi, hogy ha számításba vesszük ezek feleségeit, felnőtt gyermekeiket, a szavazás száma megnövekedett volna. Ha ezeket figyelembe veszik a trianoni döntéskor, akkor ez a terület most nem tartozna Csehszlovákiához. (Hokky, 54)

A csehek már 1919-ben beszüntették a Kárpátaljai magyar ügyvitelt, és azt Prágába tették át. C. A. Macartney írja: „Ezek az új cseh hivatalnokok Kárpátalját egy elfoglalt gyarmattá változtatták”, és még megjegyzi, hogy a csehek idegenekből parancsolók lettek ezen a területen. Sok szempontból a csehek helyzete itt a „felszabadított” Kárpátalján emlékeztette Macartney-t a brit gyarmatosítók Indiában betöltött szerepére. (Hokky, 61)¹⁴

Id. Yuhas Michael, a Kárpátaljai honvédelmi tanács USA-beli elnöke a háború alatt így nyilatkozott: a csehek elfoglalták az irodákat, gyárakat és bankokat. Sovinizmusuk határtalan volt. A ruszinokat a legalacsonyabb pozícióba helyezték. Magyarokat egyáltalán nem alkalmaztak az ügyvitelben.¹⁵ A csehek kíméletlenül uralták az itteni népeket, különösképpen a kisebbségben lévőket; sok magyart agyonvertek, nőket és gyermekeket kínoztak, hogy olyan bűnökröl szedjenek ki belőlük vallomást, amit sohasem követtek el. A cseheknek szükségük volt az így „nyert” bizonyításra, hogy megváltoztathassák az arányszámot. (Hokky, 62)

Még több cseh kegyetlenségről informálódhatunk: Yuhas: The Principles in Czechoslovak Practice and Sir Robert Donald: Tragedy of Trianon című könyvekből. 1933-ban, 15 évvel azután, hogy a csehek megszerezték Kárpátalját, a népszámlálás így nézett ki: 450 925 ruszin, 115 805 magyar, 95 008 zsidó, 20 719 cseh, 13 792 tót, 13 804 német, 12 777 oláh, 1442 cigány, 610 lengyel, 193 egyéb. A csehek csak 2.9%-ban voltak jelen, mégis a cseh vált hivatalos nyelvvé.¹⁶

Magyar időkben Kárpátalján magas fokú tejipari rendszer létezett. Közös tejgazdaságok léteztek a magyar gazdák között; az életlehetőséget a Kárpátaljai lakosoknak a magyar kormány szavatolta. Kárpátalja elcsatolásának tárgyalási időszakában, 1919-ben, a rutén párt egy feliratot küldött az Értekezlethez, kijelentve, csakis Magyarországgal maradva tudnak fennmaradni. Tíz évvel később a nyilatkozat bizonyítást nyert, amikor tomboló szárazság pusztított Kárpátalján. Küldöttség tanulmányozta a helyzetet, amely megállapította, hogy ilyen méretű környezetvédelmi hanyagságot és visszaélést még Indiában vagy Kínában sem láttak. Egy cseh tömeggyűlésen az egyik ellentüntető követelte a határkiigazítást. Így kiáltott fel: „Testvérek, én úgy gondolom jobb nekünk oda menni, amerre a Tisza folyik, mert ott legalább kenyerünk volt.” Ez jól kifejezte a ruszinok akaratát.¹⁷

A csehek még csak nem is szándékoztak a ruszin gazdasági bajok orvoslása érdekében valamit is tenni, amely nagy részben az új határok következménye volt, hanem kizsákmányolták a területet, melyet „gyarmatként” kezeltek. Hokky a 68-ik oldalon írja: „Amikor a régi osztrák-magyar pénznemet átváltották az újonnan létesített cseh pénznemre, az átváltó arány Bohémiában kettő az egyhez, Szlovákiában négy az egyhez, Kárpátalján tíz az egyhez.” Ez jól mutatja a cseh kizsákmányolás méreteit. Megkülönböztetést alkalmaztak nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is. Yuhas úr könyvének 50-ik oldalán írja: „A cseh állam Kárpátalján 315 millió profitot szerzett azáltal, hogy átváltotta a régi pénznemet. Ennek következtében 60 mezőgazdasági szövetkezet bukott el.”

A cseh földreform Európa-szerte nagy hírverést kapott, mint a cseh nép jó téteménye, de nem a ruszin nép, hanem kizárólag a csehek nyertek. A ruszin földbirtokosoktól elkobozták a földet minden kártérítés nélkül, és olyan cseh családok között osztották fel, akiket a kormány Bohémiából telepített ide. A gazdasági és politikai nyomás miatt 1922 és 1926 között 168 000 lélek hagyta el az anyaföldet.

Macartney tanár úr írja: „Gazdasági szemszögből nézve úgy néz ki, a ruszinok részére is előnyösebb volna, ha az egész területet visszaadnánk Magyarországnak.”¹⁸

Több mint ezer éven át, Kárpátalja volt a Kárpát-medence védőbástyája. Az orosz cároknak régi vágyuk volt e terület megszerzése. Sok orosz hadosztály vérzett el az első világháború idejében ennek megszerzéséért. Ezt a területet adta Benes Sztálinnak a második világháború után. Benes, e cselekedettel elvette Magyarországtól Európa védőbástyája szerepét. (Hokky, 70)

Stokes úr, a St. Louis Post Dispatch újság levelezője Washingtonban látta Benes és Sztálin titkos egyezményének szövegét, melyet részletesen ismertet. Ez az egyezmény Kárpátalját állítólag „a Nyugattal szembeni támadó-élnek”, dárdahegynek nevezi. (Hokky, 22)

1 Hokky Károly: U.o. 3-4. East W. Gordon: The New Frontiers of the Soviet Union Foreign Affairs. Vol. 29., N.4. 599. , July 1951
2 U.o. 5. Stowe Leland: The Conquest by Terror, 33.
3 U.o. 13. Sir R. Donald: The Tragedy of Trianon, 294-295.
4 U.o. 14. Macartney, C.A.: Hungary and her Successors, 213.
5 U.o. 14-15. Scrimali Anton: L'Enquete etc. Au Lieu du 8-10 Mars, 1919: C.A. Macartney, I.m. 218.
6 U.o. 15. Hunter Miller: Diary in Microfilm Duplication
7 U.o. 15. Macartney, 218.
8 U.o. 17. Martin William: Les Hommes d'État pendant la Guerre, 316.
9 U.o. 17. Narodny, Listy: National Lists, the newspaper of Kramar, Issue July 11, 1924.
10 U.o. 22. Cave Floyd A.: The Origin and Consequences, 622.
11 U.o. 42. Donald Sir. R. : The Tragedy of Trianon, 55.
12 U.o. 44. Masaryk, Tamas: The Making of a State, 492.
13 U.o. 46. Lansing Robert: The Peace Negotiations 275.
14 U.o. 61. Macartney, C.A. Hungary and her Successors, 266.
15 U.o. 61. Yuhas Michael Sr. Wilson's Principles in Czechoslovak Practice, 20-21.
16 U.o. 64. Zpravy St. Uz Statistichehe
17 U.o. 67. Yuhas, 24.
18 U.o. 70. Macartney C. A. Hungary and her Successors, 247.

Beküldte: Ballán Mária