20241123
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2014 január 04, szombat

2014 Dózsa György éve / A DÓSA CSALÁD

Szerző: Márki Sándor

 III. A KERESZTESHÁBORÚ TERVE.

MIKSA császár s XII. Lajos franczia és I. Károly spanyol királyok követei 1508 deczember 10-én Cambraiban Velencze ellen, helyesebben Velencze fölosztására szövetkeztek.[152] Kevéssel azután, hogy a velenczei arzenál – nem éppen véletlenűl – leégett,[153] 1509 márczius 23-án II. Gyula pápa is nyiltan csatlakozott a ligához. Azt remélte, hogy Velencze megalázása után egyesült erővel vezetheti a szövetségeseket a török ellen s másfél esztendő mulva, karácsony napján, már Konstantinápolyban misézhet.[154]

Magyar- és Németországban Louis Hélien franczia követ nyiltan hirdette, hogy királya el akarja törölni Velenczét a föld színéről; Augsburgban 1510-ben megjelent röpiratában Velenczét Hélien a legmérgesebb s újra meg újra támadó viperának nevezte, a melyet ki kell irtani, hogy a kereszténység megszabaduljon az örökös félelemtől. Erőszakoskodásáról tanúskodhatik a magyar király is, a kit majdnem 300 szigettől, tíz püspöki várostól, két tartománytól: Dalmácziától és Liburniától,[155] sok kikötőtől és ötszázezer lépés tengerparttól fosztott meg. A magáénak mondja a tengert, a melyhez pedig minden nemzetnek köze van; s Velencze, mint Thetis úra vagy mint Neptunus felesége, gyűrűvel évenkint eljegyzi magának a tengert. A török határszélen őrködő ragusai arisztokrácziát hajóival addig zaklatta s úgy kétségbeejtette, hogy végtére is a törökhöz menekült s adófizetésre vállalkozott. Az Adriai-tenger olasz és illyr partja alig élhet meg egymás nélkűl, de a velenczeiek teljesen elválasztották. Kalózaikkal a tengert oly bizonytalanná tették, hogy ma könnyebb hajózni a szicziliai sziklák és örvények közt, mint ezen a tengeren. A szabadságra és tengerre született olaszok inkább csak szemlélik, mint használják a tengert, a melyet a velenczeiek még Alexandriában, Sziriában, Ázsiában, Görögországban és Afrikában is maguknak foglalnak le, mintha arra felé csak nekik volna szabad hajózniok. Senkivel sem kereskedtek, a ki ezt meg nem siratta volna és több század óta a keresztények egy háborút sem indítottak, a melyet nem ők okoztak.

XII. Lajos franczia király érme.[156]

XII. Lajos franczia király érme.[156]

Ezzel szemben a liga azt akarja, hogy meghagyja Velencze köveit, de eltörölje a zsarnokságot a zsarnokkal együtt. A velenczeiek kereskedők legyenek, ne uralkodók; szabadítsák föl a tengert, a szárazföldet, az adás-vevést, révvámot s korlátolják a szabadságot; mert valamint nem illik, hogy az uralkodók kereskedjenek, nem illik az sem, hogy a kereskedők parancsoljanak és uralkodjanak. Keresztény vért nem a törökök, hanem a velenczeiek ontottak; s eljön az ideje, hogy ezért a keresztények boszút állanak. S mit sirassanak meg rajtuk, a kik minden gyűlöletet, büntetést és halált megérdemelnek?![157]

A szövetségesek Magyarország csatlakozását azzal sürgették, hogy így legkönnyebben szerezheti vissza Velenczétől Dalmácziát s azután Európa segítségével indulhat a török ellen. Magyarországnak akkor már valóban csak annyi tengerpartja volt, mint manap. Dalmácziának nagy részét az 1413. évi trieszti béke következtében elvesztette s 1420-1453 közt Velenczéhez került az egész dalmát tengerpart a szigetekkel együtt; úgy, hogy még a megmaradt magyar tengerpart előtt is Velencze uralkodott a Quarnero és a Morlacca-csatorna szigetein. Kelet felől viszont a törökök nyomultak mind közelebb és közelebb a tengerhez; s úgy látszott, hogy Dalmáczia birtokát mint a magyarok örökösei teszik vitássá a velenczeiekre nézve. Ezek az 1479. évi békében csak pár esztendei nyugalmat szereztek a tengerpartnak. A törökök 1493 óta gyakran fenyegették Sebenicót, 1497 óta Traut, 1498 óta Klissát; 1500-ban pedig már határozottan a tengerpartot követelték.

dozsagyorVelencze piazettája a XVI. században.[159]

Velencze piazettája a XVI. században.[159]

Magyarország legdélnyugatibb határvára abban az időben Knin vagy Tinin (a hajdani Tenyő) volt, a mely még dalmát területen emelkedett. Al-bánja Bistrizzánál meg is verte a törököket, de II. Ulászló király követte Velencze példáját s 1503 augusztus 20-án hét esztendőre békét kötött velök. Most, a mikor a béke idestova lejárt, Ulászlónak a béke meghosszabbítására kellett gondolnia, ha csakugyan be akart lépni a Velencze fölosztására alakult cambraii szövetségbe. A ligánál tehát mindenekelőtt a várható segítség nagysága iránt tudakozódott, mert a köztársaság nyiltan fenyegetőzött, hogy a pápa ellen, ki «a kereszténységnek nem apja, hanem fiainak igaz hóhéra», a törököket hívja segítségűl. Így a magyar királynak Dalmácziáért egyszerre kellett volna küzdenie Velencze és a szultán ellen. Both András horvát bán (nem királya, hanem a császár részére) 1509-ben visszavette Fiumét a velenczeiektől. A lakosok Szent Márk zászlaját letépték, sárba tiporták, a velenczei czímert pedig eltávolították. Velencze hajóhada Angelo Trevisiano vezetése alatt még abban az esztendőben megjelent a város alatt, azt bombázta, bevette, fölégette, 40 tanácsosát vasra verve vitte Velenczébe s a köztársaságnak azt jelentette, hogy «Fiume nincs többé». Velencze fiumei uralma 1511-ben újra megszünt ugyan, de a város nem II. Ulászló, hanem Miksa császár birtokába került.[160] Így a magyar haderő ismét gyöngének bizonyult. A kormány egy része és Perényi nádor ennek következtében jobbnak tartotta, hogy Velenczét segítse a cambraii liga ellen, ha a köztársaság a segítség fejében Dalmácziát önként visszaadja Magyarországnak, vagy pedig évdíjat fizet. Így akarták elérni, hogy Magyarország megerősödjék s egymaga számoljon le a törökkel.

Knin környékének térképe.[161]

Knin környékének térképe.[161]

Gyula pápa szintén úgy vette észre, hogy ha a francziák és a németek legyőzik Velenczét, Olaszország és az egyházi állam majdnem olyan veszedelembe jut, mint ha a félszigeten maguk a törökök tennének hódításokat. Velenczét tehát, mely mint a három hatalom ellen oltalmazhatta, 1510 februárius 24-én feloldozta az egyházi átok alól. A mint mondta, a Tiberisbe dobta Szent Péter kulcsait, hogy Szent Pál kardjával harczoljon a barbárok ellen, a kiken a renaissance nagy embere már nemcsak a törököket értette. Márczius 12-re Esztergomba II. Ulászló is azért hirdetett országgyűlést, hogy maguk a rendek nyilatkozzanak a cambraii liga ajánlata és a török-béke megújítása, vagy a háború megindítása dolgában. Az esztergomi előkészítő tanácsban némelyek – a pápa kellő pénzbeli segítségével – lehetségesnek tartották, hogy Magyarország egymaga 200.000 embert küldjön a török ellen, vagy talán Dalmáczia visszafoglalására. Márczius 26-án ugyanis már tudták, hogy a pápa kilépett a cambraii ligából, a mi még nagyobbra növelte Velencze magyar pártját, a melynek élén Bakócz bíbornok állott. De sokan gondolkodóba estek a ligának arra a figyelmeztetésére, hogy ha Magyarországnak nem kell, a liga foglalja el Dalmácziát, melyet az ország ekként örökre elveszít. Pedig onnan a török ellen is hathatósan lehet működni.

Június 17-én a pápa követe (De Grassis castellói püspök) ezzel és hasonlókkal szemben biztosította a királyt, hogy a császáron s az angol, a portugál és a spanyol királyokon kivűl ő maga személyesen is résztvesz a török háborúban, melynek czéljaira egész vagyonát és erejét felajánlja. Nem tudhatta, hogy a császár, a kire hivatkozott, ügyvivőivel ugyanekkor maga buzdította a török államférfiakat, foglalják el Dalmácziát a velenczeiektől, kik a keresztény hatalmakat folytonosan a törökök ellen ingerlik. Az országgyűlés, vagy inkább annak tatai delegatiója, a külföldi követek meghallgatása után, július 5-én nagy lelkesedéssel határozta el, hogy Dalmácziát visszafoglalja s a ligához a török háború megindításának reményében csatlakozik. Simon modrusi püspök tehát, a pápa külön követe, ki a török ellen már 3-án beszédben buzdította a rendeket, 7-én nagy ünnepségek közt adta át II. Ulászlónak, a keresztes vitézek kiszemelt vezérének, a pápa ajándékát: a szentelt süveget és kardot. Ennek volt is annyi hatása, hogy a király a törökkel 1503-ban hét esztendőre kötött békét július második felében csak hat hónapra és október 31-én is csak 1511 augusztus első napjáig hosszabbította meg. A császárral és egyelőre a franczia követtel a magyar követek ugyanakkor kötötték meg a konstanzi szerződést, melyet utóbb XII. Lajos franczia király is jóváhagyott. Ennek értelmében Magyarország, mint a cambraii liga tagja, Dalmácziát visszaveszi Velenczétől; ha ezért a törökök megtámadják, a szövetségesek segítik, azután pedig közös erővel támadnak a törökökre.

Knin vára.[162]

Knin vára.[162]

Ulászló azonban halogatta a szerződés aláirását, 1511 május 3-án pedig a rákosi országgyűlést arra a veszedelemre figyelmeztette, hogy a törökök folytonosan háborgatják Horvátországot s idestova Moldva is meghódol a szultánnak. Nem járt tehát sikerrel az a török követség, a mely éppen ekkor érkezett Budára, hogy a béke meghosszabbítását sürgesse. És Magyarország előtt, mely félig-meddig már benne volt a cambraii ligában, nem lehetett népszerűtlen az ennek védelme alatt álló bíbornokok meghívólevele sem, a melylyel május 23-án egyetemes zsinatot hirdettek Pisába, hogy a keresztény fejedelmeket kibékítsék, a török ellen háborút indítsanak s az egyház ügyeit reformálják. A titkos czél azonban II. Gyula pápa letétele és – némelyeknél legalább – az volt, hogy helyébe Bakócz primást válaszszák meg.

A magyar kormány egy álló hétig (1511 július 31-től augusztus 6-ig) tanácskozott erről a dologról s arról a lehetőségről, hogy Bakócz legyen a pápa, vagy legalább Magyar-, Lengyel- és Csehországok teljes hatalmú pápai legátusa. Mint pápa világszerte, mint legátus, három országban készíthette volna elő a török háborút s az Adria partjának biztosítását. Keresztesháborúról a tanácskozásokban nem volt szó; a nép azonban úgy tudta, hogy volt.

«Levelet írtak Tamás érseknek, – állítja az egyik népies tudósítás,[163] – hogy menjen pápaválasztani Rómába.[164] Megmutatja a levelet a királynak, a ki azután magához rendeli (Ujlaky) Lőrincz herzceget, Temesvárról Báthory Istvánt s Erdélyből a vajdát, Szepesi Jánost. A hogy megjöttek, másnap a király elébe mentek, tanácsba.

– Tamás, mint legöregebb, ülve mondja, hogy «Isten jóvoltából Rómába kívánnak engem a pápaválasztásra.»»

A tatai régi várkastély.[165]

A tatai régi várkastély.[165]

«Az bizony, – feleltek az urak – a magyarok s a magunk becsületére válik.»

– Nem volna-e jó, ha Rómából a búcsú erejével elhoznám a szent keresztet, a mi legistenesebb védelem a török ellen?

«De bizony jó lesz, tisztelendő érsek atyánk. Ekkor egyéb méltóságaid közé majd a konstantinápolyi patriarcha czímét is beírhatod».[166]

«Én is éppen ezért akarom», szólott az érsek.

De talán még inkább akarta azért, mert György brandenburgi őrgróf az udvarnak már bemutatta ipának, Frangepani Bernát grófnak szeptember 5-én kelt levelét,[167] mely szerint augusztus 22-én kétezernél több török megint betört Horvátországba, Modrusnál tábort ütött, ennek és más váraknak elfoglalására készülődött s a vidéket nagyon elpusztította. Az egész tartomány elvesz, ha a király nem gondol vele; de ha tesz valamit, még talán megmentheti; a minek a módját külön emlékíratban kívánta fölfejteni.

A bíbornok ennek a hírnek friss benyomásai alatt október 2-án roppant fénynyel, sok szolganéppel indult Rómába. Útközben értesült, hogy október 4-én a pápa, Velencze és Spanyolország szentszövetséget alakítottak, melybe – a cambraii ligával szakítva – a magyar király is megigérte belépését. Útközben hallotta azt is, hogy november 5-én csak 22 főpap jelenlétében nyilt meg a pisai zsinat, [168] mely «meg akarta újlítani a Föld külsejét», de egyenetlenegy czélját, a törökök megtámadását sem valósíthatta meg. Bakócz, a ki nagy fénynyel vonult be Rómába,[169] május 10-én a lateráni zsinat[170] megnyitásán vett részt, mert ettől a zsinattól s a pápától több jót remélt a török ellen.

A törökországi trónválság kedvezni látszott minden merészebb elhatározásnak. Bajazid szultánt 1512 április 25-én saját fia, Szelim, lemondatta a trónról s Demoticába küldte meghalni, a mi – váratlan, de megmagyarázható gyorsasággal – még útközben megtörtént. Szelim kivégeztette saját testvéreit is: Korkudot azonnal, Ahmedet pedig a jenicséri csata (1513 április 14.) után. Időközben a basák egyre háborgatták a végeket s nem törődtek az imént megújított békekötéssel. 1512 nyarán Magyarországban már attól tartottak, hogy az új szultán egyenesen Nándorfehérvárat vagy Péterváradot fogja megtámadni. II. Ulászló első sorban testvérét, Zsigmond lengyel királyt kérte segítségre s a kozákok és az oroszok legyőzőjét felszólította, hogy egyesülten támadjanak a törökökre és foglalják vissza elveszett tartományaikat. Zsigmond csak október 30-án, a pietrekovi országgyűlésen fogadta követét, Charliczkyt. Arra intette bátyját, hogy könnyelműen és vakmerően ne kössön ki a törökkel. Semmiesetre se bízzék abban, hogy a pápa vagy a császár keresztesháborút indít a török ellen. Ne higyjen igéreteiknek, hogy magát és birodalmát végső veszedelembe ne döntse. Jobb, ha megerősíti a várakat, ellátja, fölszereli a végeket s bizonytalanságban tartja a törököt mindaddig, míg a mindenható Isten a kereszténységen megkönyörűl, azt általános hadjáratra lelkesíti és az égből megsegíti.[171]

A pisai zsinat megnyitása 1511 november 5-ikén.[172]

A pisai zsinat megnyitása 1511 november 5-ikén.[172]

Pedig az egy esztendeig tartó belső háború nagyon megkönnyítette volna a keresztény fejedelmek támadását. «Ha akkor – mint a török birodalom első magyar oknyomozó historikusa írta[173] – a keresztény fejedelmek előbbi nyughatatlanságukról valóban megemlékeztek és ha egyező szívvel és akarattal lettek volna egymás közt, könnyen véget vethettek volna az európai ozmán birodalomnak.»

II. Gyula pápa.[178]II. Gyula pápa.[178]

Időközben 1512 szeptemberében Szelim szultán különben is elküldte Ulászlóhoz a béke oklevelét, melynél fogva a békét Magyarországgal öt esztendőre meghosszabbítja, sőt Velenczére és Lengyelországra is kiterjeszti. Mindamellett II. Ulászló november 23-án már rendre fölszólította a szabad királyi városokat, hogy járuljanak egy általános hadjárat költségeihez; s olyanformán nyilatkozott, hogy a jövő év elején ő maga áll a sereg élére. Bakócz bíbornokot is levélben sürgette, hogy a pápát megnyerje az ügynek s tőle segítséget eszközöljön ki.[174] A bíbornok valóban «látta a veszedelmet, a mely kívülről henyeség, belülről pazarlás és fösvénység következtében a megromlott magyar hazát fenyegeti». II. Gyula pápa sem volt érzéketlen a dolog iránt; de a betegség akkor már leverte lábáról.

Halála (1513 februárius 20.) után az is szóba jött, olyan legyen-e a pápa, a kinek főczélja az idegenek kiűzése Olaszországból, vagy olyan, a kinek legfőbb vágya a törökök kiszorítása Európából? Az első szavazásnál a pápaságra Bakócz Tamás is kapott 8 szavazatot; a másodiknál egyhangúlag Medici Jánost választották meg. De az új pápa, X. Leó is[175] lelkesedett a török háború iránt. A lateráni zsinatnak az ő elnöklete alatt tartott első ülését Simon modrusi püspök szentbeszéddel vezette be, a melyben élénken ecsetelte a törökök dúlásait, a magyarok és a lengyelek hősies ellenállását s az Olaszországra várható török veszedelmet.[176] Június 13-án Zsigmond lengyel király követe, Laski gnezeni érsek, könnyekre fakasztotta a pápát, mikor elbeszélte, Lengyelország mennyit szenved a törökök, tatárok és az oroszok miatt. X. Leó tehát a bíbornokok consistoriumában már június 15-én bejelentette s június 17-én ki is adta bulláját a keresztesháború ügyében.[177]

X. Leó pápa.[180]X. Leó pápa.[180]

Ebben a pápa Tamás bíbornok-érseket Magyar-, Cseh-, Lengyel-, Dán-, Norvég-, Svéd-, Porosz-, Orosz-, Muszka-, Oláh-, Erdély-, Horvát-, Tót- és Dalmátországok, Szilézia, Lievland, Lithvánia és Elsass részére a maga lateráni követének nevezte ki. A bíbornokok testületének meghallgatásával megbízta, hogy mindent elkövessen a kereszténység érdekében s hirdessen keresztes hadjáratot a keresztény név iránt nagyon ellenséges törökök ellen. Ez különben csak ideiglenes eljárás; mert a pápa csupán alkalomra vár, hogy maga vezethesse az általános hadjáratot. Tamást az ólompecsétes pápai bulla addig is a legszélesebbkörű intézkedésekre jogosította fel. Teljes Búcsút és bűnbocsánat adhat mindenkinek, ki fegyvert fog a törökök ellen s örök boldogságot igérhet azoknak, kik a keresztény vallás védelmében elesnek. Jogában áll, hogy alkövetet, helyetteseket és biztosokat nevezzen ki. Ezekkel a végrehajtó közegekkel ő vagy helyettese (alkövete) teljes hatalommal rendelkezhetik. Pénzt gyüjthet, megkegyelmezhet, ítéletet mondhat, büntethet, intézkedhetik, szóval a vállalat érdekében mindent megtehet, különösen pedig az olyan pártütőkkel szemben, a kik a terv sikerét bármiképen gátolnák.

A bullának az az egyetlenegy szava, melynél fogva a pápa előre is pártütőknek nevezte azokat, kik a kereszteshadjáratot akadályoznák, a bekövetkezett szomorú eseményeknek egyik legfőbb ürűgye. Másik ereje pedig az az elhatározás, hogy nem a fejedelmekhez, hanem ahhoz a néphez fordult, mely Hunyadi és Capistrano idejében megszalasztotta Konstantinápoly meghódítóját.

Mai szemmel nézve, ez a bulla sokféleképen sérti az alkotmányt; első sorban olyan sarkalatos jogokban, mint a pénz- és hadügy. Hogy idegen hatalmasság gyűjtsön pénzt egy független államban, annak egyetlen számvevőjévé az esztergomi érseket tegye s a hadvezér kinevezését is reá bízza, kétségkivűl olyan visszás dolog, a milyen Magyarországban idáig még nem történt meg; mert Capistrano és serege alá volt rendelve Hunyadinak, mint az ország fővezérének. A mai szempontot azonban egész ridegen mégsem alkalmazhatjuk a középkorra, mikor a pápai bullát az első keresztesháborúk óta csaknem az európai közjog részének tekintették. Mindamellett Tamás érsek máshol nem hirdette ki a bullát; legalább egyetlenegy más nemzet története sem vesz róla tudomást. Tamás legatiói közűl csak az első sorban érdekelt magyar hajolt meg a pápa akarata előtt. És ha utóbb egyik-másik államférfiú hangoztatta is aggodalmát a bulla várható következéseivel szemben, a dolog érdemébe egyik sem bocsátkozott. A pápának és követének kedvezőtlen időben nyilvánuló jóakarata előtt nemcsak fejet hajtottak, hanem még a nemzetközi viszonyokat is megsértették.[179]

Bizonyára sok minden másképen történik, ha a pápa úgy, ahogy tervezte, Szent Péter székéből Szent Pál kardjával fordúl a törökök ellen. X. Leó féltette is hazáját, Olaszországot, a töröktől, s Plato és Pheidias hazáját szívesen felszabadította volna az ozmánok uralma alól;[181] de mint a tudományok és művészetek hatalmas pártfogója, inkább békés alkotásokra törekedett. Ariosto, Macchiavelli, Rafael, Michel Angelo és az egész renaissance mégis csak jobban érdekelték, mint a török háború. A tudományok és művészetek pártolása pedig sok pénzébe került. Kincstára kiürült, értékes tárgyait uzsorásoknál zálogosította el s keveset, jóformán semmit sem törődött Magyarországgal.[182] Politikai figyelmét minden tekintetben az a négyes szövetség foglalkoztatta, a melyet az olaszországi francziák kiűzésére és az egyházi állam megoltalmazására kötött. A szent szövetség ugyan felbomlott, de a francziák, kik Észak-Olaszországot maguknak akarták biztosítani, véres háborúban merítették ki az olaszok, németek és az angolok erejét és érdeklődését. Olyanok állottak egymással szemben, a kik legtöbbet tehettek volna a magyarokért. A pápa, a művészetek barátja, még a török háborút is inkább csak azért pártolta, hogy a szent és klasszikus földeket ki ne tegye barbár pusztításaiknak.

Ulászló Márton kalocsai őrkanonokot küldte hozzá, hogy az egyházi tizedeket a török háború czéljaira fordíthassa.[183] Egyik levelében[184] Tamás érseket is figyelmeztette Magyarország pénzügyeinek ziláltságára s ennek következtében arra, hogy a végvárakat sem tudja kellőképen ellátni. Másik levélben[185] a pápát, Krisztus vallásának képviselőjét, az erényeiről és bölcseségéről gyermekkora óta híres férfiút arra kérte, hogy – a mit elődei részben elhanyagoltak – foglalkozzék a magyar ügygyel; mert ez sok nemzetnek és népnek közös ügye. Éppen a pápáknak nem szabad megfeledkezniök arról, milyen érdemeket szereztek a magyarok a kereszténység védelmében; mert szóval és írásban főleg ők mondogatták azokat a kereszténység legkiválóbb és legbátrabb előharczosainak, a kiknek emléke, a törökön nyert nagyszerű győzelmeik következtében, minden nemzet évkönyvében ott ragyog. Támogassa tehát a pápa a magyaroknak a szent ügy érdekében kezdett háborúját s ne vonja meg tőlük segítségét.

A pápa a bíbornokok testülete elé terjesztvén a dolgot, 1513 szeptember 5-én igen kegyesen felelt.

«Olvastam, úgymond, hozzám s bíbornoktestvéreimhez intézett leveledet, a melyben elmondod, hogy a török készülődéseinek következtében mily veszély fenyegeti magyar királyságodat. Követedet, Márton kalocsai őrkanonokat is kihallgattam s azonnal egész buzgalommal és odaadással intézkedtem, hogy semmit sem mulaszszak el, a mi hazádnak védelmére s a kereszténység közös ellenségének határaidról való elűzésére szükséges.» Megengedte, hogy a tizedet hadi czélokra szedje. Biztosította, hogy ő is éjjel-nappal azon gondolkozik, mint lehetne megbékéltetni s a török ellen közös föllépésre bírni az egymás közt hadakozó keresztény fejedelmeket. Küldött is már hozzájok igen kitünő, tudományos és ily dolgokban jártas püspököket, kiket leveleivel folytonosan munkára buzdít. Ha nekik a dolog nem sikerülne, majd néhány bíbornokot küld ki hasonló megbizatással. A mint megvalósúl a fejedelmek szövetségének eszméje, az egész keresztény világ tizedadóját a háborúra fogja fordítni. A szentségök és ékesszólásuk miatt legkitünőbb papoknak meghagyja, hogy azon épp oly jámbor czélú, mint szükséges háborúra minden embert föltüzeljenek, s a kereszténységnek – főkép a magyarokra veszedelmes – ellenségét megsemmisítsék. De minden törekvése kárba veszne, ha most indítana ily háborút. Mert ki áldoz ma pénzt és katonaságot, mikor hazájáért, gyermekeiért és saját boldogságáért otthon kell forgatnia fegyverét? Most sem a fejedelmek, sem népeik nem hajlandók arra, hogy a jelen zavaros körülmények közt pénzt, fegyvereket és más efféléket kiengedjenek határaikból. Ő ugyan buzdíthat, de senkit sem kényszeríthet ilyesmire. Bízik különben abban, hogy a fejedelmek békét és azután szövetséget kötnek. Nem a katonák erejétől, számától és fegyverzetétől, hanem Istentől kell várni a győzelmet. A királyt Gedeon, Jefte, Jonathán, Dávid és a Machabaeusok példájával vígasztalja. S hogy ne is említse a régieket, gondoljon csak arra, nem oly régen, Capistrano hogyan mentette meg éppen egyik városát, Nándorfehérvárat. Isten vezette János vajda kezét is, ki közelebb a törököket megverte. A hogy egyszer az Isten megsegítette Ulászlót, megsegíti ezután is. Saját és bíbornokainak részéről ismételve biztosítja, hogy semmit sem múlaszt el a védelem ügyében. Hiszen már levelének vétele előtt, csupán a nem-hiteles forrásokból és magánlevelekből hallott események hírére azonnal követéűl rendelte Tamás esztergomi bíbornokot s ő már útra is készült, midőn – a király levelét megkapva – újfent meghagyta neki, hogy mindenben minél gyorsabban és érettebben végezzen. Láthatja tehát a király, hogy érdekében mindent megtett, a mit tehetett.[186]

A szép szavak üressége nem hiában keserítette el a történetíró Brutust,[187] ki Leót kitünő színésznek és nagy képmutatónak nevezte. «Szóval – ugymond máshol[188] – egyre azt hajtogatta, hogyan lehetne a megbékéltetett fejedelmekkel a törököt Európából kihajtani; de voltakép untalan azon volt, hogy pápai pénzen meggazdagítsa a Medicieket.» Ez különben méltatlan vád. Leó már korábban 50.000 aranyat igért Ulászlónak, ha a török ellen tekintélyes hadsereget gyűjt s 20.000-et, hogy a fontosabb végvárakat helyreállítsa. A horvát és bosnyák végházaknak jókarba helyezésére pedig tömérdek búzát és árpát, 1000 font puskaport, ugyanannyi ként, 5000 font salétromot, számos ágyut és 2000 aranyat küldött; egyúttal Velenczében még 20.000 aranyat tett le a magyar király számára.[189]

Október 11-én – éppen Szent István király testének föltaláltatása ünnepén – a pápa ismét fölszólítá az angol királyt a békére, mert a török már erősen szorongatja Magyar- és Lengyelországot.[190] Az év vége felé (1513 deczember 30-án) viszont azt tudatta Ulászlóval, hogy Miksa római császárhoz, Ferdinánd spanyol és Henrik angol királyhoz ismét békéltető levelet intézett; mert nem is tekintve, mennyi bajt áraszt ez a testvérháború a keresztényekre, még a töröktámadás lehetőségétől is tartani kell. Szelim fegyverkezéséről pedig már csakugyan vett híreket. Bíbornokai s a királyok, fejedelmek szintén sürgették, lenne rajta, hogy a keresztények ne rontsák egymást. Most tehát egyebek közt Ulászlót hítta föl, hogy a maga részéről is ügyekezzék hatni a hadakozó fejedelmek békés hajlamaira. Ez a török viszonyok miatt neki van leginkább érdekében.[191]

A pápa tehát diplomácziai közbenjáróúl kérte föl Ulászlót, mikor ennek magának is a diplomáczia támogatására volt szüksége.

VIII. Henrik angol király.[192]←VIII. Henrik angol király.[192]

Másrészt azonban már szeptember 3-án bullában figyelmeztette Magyar-, Lengyel-, Porosz-, Orosz- és Svédország uralkodóit a Bakócznak adott teljes hatalomra[193] és újabb bullákban[194] kérte őket, hogy hagyjanak föl viszálykodásaikkal addig, míg a kereszteshadjárat megindúl. Tamás – úgymond az orosz nagyfejedelemhez – ösmeri ezeket az országokat s erényeinél és nem közönséges bölcseségénél fogva a legalkalmasabb erre a tisztre… Utasítása értelmében a fejedelemmel egyetértve kell eljárnia s különösen arra kell őt buzdítnia, hogy kibékűljön a lengyel királylyal és a konstantinápolyi császárság visszaszerzése végett a törökök és tatárok ellen a Jézus Krisztus védelmére szövetkezett királyokat segítse. Ennél dicsőségesebb és Istennek jobban tetsző tettre nem gondolhat.[195]

A pápa és a bíbornokok október 24-én búcsúztak el Bakócz Tamás bíbornoktól, a ki az aznap ünnepiesen kiállított legátusi kinevezéssel,[196] november 7-én indult haza Magyarországba,[197] hogy ott a keresztesháborút kihirdesse.


 Jegyzetek

  • 152. Fraknói, Magyarország és a cambraii liga. (Századok, 1882.)[VISSZA]
  • 153. Lamansky, Secrets d’état de Venise, 417. l.[VISSZA]
  • 154. Acta Tomiciana, I. 49.[VISSZA]
  • 155. A mostani magyar-horvát tengerpart.[VISSZA]
  • 156. Berzeviczy A. «Beatrix királyné» cz. művéből vettük át. Körírata: + FELICE . LVDOVICO . REGNA(n)NTE . DVODECIMO . CESARE . ALTERO . GAVDET . OMNIS. NACIO.[VISSZA]
  • 157. Hélien 1510. évi röpiratának szövege Lamanskynál, Secret d’état de Venise, 417-421. Freher, Rerum Germanicarum Scriptores. II. 522., 599.[VISSZA]
  • 158. Újabb fényképfelvétel után.[VISSZA]
  • 159. Philippus Bergomensis «Supplementum suppl. chronicarum. (Ventiis 1513.)» cz. munkájából.[VISSZA]
  • 160. Fest Aladár tanulmánya Sziklay-Borovszky «Magyarország vármegyéi és városai» fiumei kötetében, 56. l. és a Századokban 1891. 612.[VISSZA]
  • 161. Újabb térkép részlete.[VISSZA]
  • 162. Spányi Béla eredeti rajza után.[VISSZA]
  • 163. Szerémi György, emlékiratai, 52-55.[VISSZA]
  • 164. Szeptember 18-án Rómából csakugyan a pápa halálát jelentették, a hírt azonban csakhamar megczáfolták. Pápaválasztani nem Rómából, hanem Pisából hítták Bakóczot, a ki azonban az ugyanekkor törvényesen kihirdetett lateráni zsinatra való meghívást fogadta el.[VISSZA]
  • 165. A «Magyarország vármegyéi s városai» cz. vállalat komárommegyei kötetében lévő kép után.[VISSZA]
  • 166. Még 1508-ban lett patriarcha.[VISSZA]
  • 167. Thallóczy-Hodinka, Magyarország melléktartományainak oklevéltára, I. 24-26.[VISSZA]
  • 168. Ennek történetére nézve l. Lenfant, Lehmann és Erler monographiáin kivűl a mindjárt 1511-ben kiadott Apologia Sacri Pisani Concilii Moderni cz. munkát, honnan a mellékelt – Miksa császárt is feltüntető – képet vettük.[VISSZA]
  • 169. 1512 januárius 30-án. (Diario Romano, Muratori legújabb kiadásában XXIII. 326.)[VISSZA]
  • 170. Egykorú története 1521-ből: Sacrum Lateranense Concilium novissimum sub Julio II. et Leone X. celebratum.[VISSZA]
  • 171. Acta Tomiciana, II. 139.[VISSZA]
  • 172. Az Apologia Sacri Pisani Consilii Moderni 1511. évi kiadásából.[VISSZA]
  • 173. Decsy, Osmanográfia, III. 211.[VISSZA]
  • 174. Ulászló levele: Brutus, Magyar Hist. I. 199-206.[VISSZA]
  • 175. X. Leóról l. különösen Pastor, Gesch. der Päpste seit dem Ausgang des Mittelalters. IV. kötet, I. rész. Roscoe, Life and pontificate of Leo the tenth. Három kötet. Epistolarum P. Bembi… nomine Leonis X… scriptarum libri XI. (Kiadta Zetzner, 1611.) Hergenröther, Leonis X. pontificis maximi regesta (Freiburg, 1885-1891). Sajnos, csonkán maradt, de Dósa korából több ezer adatot közöl a vatikáni levéltárból. X. Leó magatartását ennek alapján külön fejezetben ösmertetem.[VISSZA]
  • 176. Fraknói, Bakócz Tamás, 136-137.[VISSZA]
  • 177. Theiner, Monum. Hist. Hung. II. 594-596. Hurmuzachi, Documente, II/3. 113-115. Hergenröther, Leonis X. Regesta I. 216-219. és Conciliengeschichte, I. 264. Török, Magyarország primása, 151. A bulla kivonatát Tamás érsek maga adja Várday Ferencz erdélyi püspökhöz 1514 (a közlés szerint 1513.) április 25-én intézett levelében, hol bővebb pápai utasításokra hivatkozik. Közli Jászay a Tudománytárban, 1842 IV. 255-257. és Török, id. h. 155. Hiányos magyar fordításban Vereby, A testvérhaza történetkincsei, I. 26-27.[VISSZA]
  • 178. A firenzei «Galleria Pitti» festménye után.[VISSZA]
  • 179. Istvánfi (40. l.) körűlbelül a pápai absolutismus jelének tekinti a bullát.[VISSZA]
  • 180. Alinari fényképe a firenzei Pitti-galleria eredeti olajfestményéről.[VISSZA]
  • 181. Fraknói, a Hunyadiak és Jagellók kora, 399.[VISSZA]
  • 182. Bakócz alább közlendő beszéde Istvánfinál.[VISSZA]
  • 183. Fraknói, Bakócz, 139.[VISSZA]
  • 184. Közli Pray, Annales, IV. 348.[VISSZA]
  • 185. Levele u. o. IV. 344-347. és átírva Brutusnál, I. 199-206.[VISSZA]
  • 186. Continnatio operis collectanei epistolarum Turcicarum. Ex recensione Nicolai Reutsneri. (Frankfurt, 1599.) 32. Pray, Ann. IV. 348-348. (a lapszám az eredetiben van eltévesztve). Szinte lelkesedve közli annak magyar fordítását Török: Magyarország Prímása, 151-2. Brutus (I. 206-212.) hallomásból, saját szavaival mondja el.[VISSZA]
  • 187. U. o. 212. Ez ellen Pray, Ann. 348.[VISSZA]
  • 188. Brutus, I. 218.[VISSZA]
  • 189. Török, id. h. 150.[VISSZA]
  • 190. Bembi Péter: Epist. Pontif. v. könyv, 19. levél. – Roscoe: Vie et pontificat de Léon X. (Páris, 1808. Angolból fordította Henry). II. 394-396. Egyébiránt X. Leó diplomácziai tevékenységét a magyar-török ügyben Roscoenak X. Leóról írt négykötetes művében nem említi; ellenben Fraknói (Magyarország összeköttetései a szentszékkel, II. 313-329.) tájékoztat róla.[VISSZA]
  • 191. Rymer, Foeder. VI. 53. Roscoe, id. h. II. 402-404. – Pray, Annal. IV. 349. – 1514 januárius 5. a pápa a feltri püspököt küldte Miksa császárhoz, levelében több rhetorikával, mint igaz buzgalommal sürgetvén őt a török elleni hadjáratra.[VISSZA]
  • 192. (Holbein festményének egy részlete.)[VISSZA]
  • 193. Hergenröther, Leonis X. Regesta, I. 264.[VISSZA]
  • 194. 1513 október 17., 20., november 29., 30. és 1514 januárius I. Theiner, II. 608. és köv. ll. Acta Tomiciana, II. 279-283. III. 15. Hurmuzachi, Documente, II/3. 109-112.[VISSZA]
  • 195. Acta Tomiciana, II. 280-283.[VISSZA]
  • 196. Tedallini Diario Romano. Muratorinál, XXIII. 348.[VISSZA]
  • 197. U. o. XXIII. 348.[VISSZA]
  • 198. Budai, Polg. Lexikon, III. 549. Kőváry, Erdély tört. II. 138. Rónai, Magyar hadi krónika, I. 339.[VISSZA]
  • 199. Istvánfi, 38.[VISSZA]
  • 200. A bécsi udv. könyvtár 14527 sz. kézírata. Tört. Tár, 1905. 273.[VISSZA]
  • 201. Szerémi György emlékirata Magyarország romlásáról. 55.[VISSZA]
  • 202. A belgrádi Múzeum régi metszetéről.[VISSZA]
  • 203. U. o. 56.[VISSZA]
  • 204. Verancsics szerint (Munkái II. 5.) «Erded beg».[VISSZA]
  • 205. Brutus szerint (I. 300.) «a mult években». Verancsics szerint (II. 5.) «farsangban». A bécsi udv. könyvtár 14527. sz. kézirata szerint (Tört. Tár, 1905. 273.), mely az 1514. év eseményeiről beszél, «illis diebus». Szabó (Századok, 1876., 19. l.) húshagyó keddet tollhibából teszi jan. 28-ra.[VISSZA]
  • 206. Istvánfi szerint egy lovas csapat vezére.[VISSZA]
  • 207. Tittelbach L. rajza után.[VISSZA]
  • 208. Tubero Schwandtnernél, II. 329.[VISSZA]
  • 209. Tubero szerint, id. h.[VISSZA]
  • 210. «A várparancsnok engedelméből» – teszi hozzá Brutus, I. 301.[VISSZA]
  • 211. Istvánfi, id. h. – Szerémi, 57. – Tubero, II. 329. – Brutus, I. 301.[VISSZA]
  • 212. Négyet említ az Odeporicon, D2 levél, 12. sor. «Sokat» Gradelehnus, Hung. Chron. 124. l., ki szerint Székely «sich offtmals wider die Türken tapfer gehalten und derselben viel erleget hatte.» Ortelius is (Chronologia, 39.) Dósa többszörös győzelméről szól; hasonlóan a Resp. et Status Hung. (Amst. 1634. – 136. l.)[VISSZA]
  • 213. Pl. Szerémi, Istvánfi.[VISSZA]
  • 214. Tubero II. 330.[VISSZA]
  • 215. Szerémi, 56.[VISSZA]
  • 216. Taurinus, 130. l., 45-48. v.[VISSZA]
  • 217. (Lewenklew «Neuwe Chronica Türkischer nation» cz. műve után.)[VISSZA]
  • 218. Bartholinus, id. h.[VISSZA]
  • 219. Bartholinus, id. h. D2 levél, 12-17. sor. Sokkal valószínűbb Szerémi (59. l.) előadása, ki szerint ilyesmi akkor történt, midőn Dósa már fővezér volt s mikor a dolog a hadának ellátásáról gondoskodni tartozó hadvezért nem terhelheti annyira.[VISSZA]
  • 220. Bartholinus, id. h. 17-19. sor. A bécsi udv. kt. 14527. sz. kézírata. Tört. Tár, 1905. 274.[VISSZA]
  • 221. Bartholinus, id. h.[VISSZA]
  • 222. Rajzát Bunyitai V. «A váradi püspökség története» III. kötetéből (Bp. 1884.) vettük. Felírata: STEPHANVS THELEGDI REGIS / DEINID[E] . REGNI . HV[N]GARIE . THESAVRARI[US] EXTERNIS REGIB[us]. NO / TVS . CHARVSQ[UE] . HOC . SAXV[M] / P[ER]P[E]TVA SIBI . POSTERISQ[UE] . SVIS . Q[U]IETE POSVIT A[NN]O.[VISSZA]
  • 223. Szerémi, 57.[VISSZA]
  • 224. A Dósa-levéltárban őrzött 1677. évi homogialis eskülevelen van.[VISSZA]
  • 225. Aranysarkantyús vitéz lett volna? Ezekről l. Cziráky, De ordine equitum auratorum, 1792. V. ö. Pallas Lex. II. 40.[VISSZA]
  • 226. Istvánfi 34. l. mondja, hogy Mátyás király Geréb Mátyást, ki Jajcza alatt párbajban megölte Musztafa parancsnokot, gyönyörű lóval, arany sarkantyúval, mint a lovagság díszjelével ajándékozta meg. A 40. lapon pedig följegyzi, hogy Ulászló 1493-ban egy horvát katonát, ki először ért föl Ali szendrői parancsnok egyik kastélyának ormára, kétszáz aranynyal s bíbor ruhával jutalmazta meg, zsoldját pedig megjavította.[VISSZA]
  • 227. Istvánfi, 41.[VISSZA]
  • 228. Szerémi, 56. – Ortelius (39. l.) ellenben azt állítja, hogy többszörös győzelmeiért Dósa semmit sem kapott. – Verancsics (II. 6.) 400 aranyat említ s György vitéz azon való búsultában vevé föl a keresztet, mert ezt nem kapta meg.[VISSZA]
  • 229. Márki Sándor állította össze.

    Dósa András, Tamás vajda, Kata, I. György †1514, Gergely † 1514, János?, Lukács?; (Zeyk II. Miklós), II. Mihály, 1542. (Balassa Imre leánya), III. János, ezereskapitány 1575, IV. János, dévai kapitány, 1605, III. Mihály (Iktári Bethlen Zsófia), III. Péter (Borbátvizy Judit), III. Miklós (Kendeffy Zsófia), III. László, 1698 (Baló Mária); Miklós 1686 (Barcsy Zsuzsa), András † 1787, Jozefa (b. Naláczy János); Mózes, főispán 1740 (1. gr. Pekri Jozefa, 2. Barcsay Ágnes, 3. Horváth Krisztina), Mózes (1. Cserei Krisztina, 2. b. Bánffy Éva, 3. Henter Borbála), Ádám, Imre, Zsigmond † 1799, Dániel †1797. (gr. Teleki Borbála; József István (b. Jósika Mária), Elek (Domokos Anna), Károly, Zsuzsa; Lajos †1848 (1. Gyarmati Eszter, 2. Dindár Borbála, 3. Gloria Karolina, Róza?), Antal, Ferencz, József, János, 1786-1860 (1. Mikó Klára, 2. Béldy Jozefa), László (1. b. Inczédy Anna, 2. Sinai Lina), Gyula (Brády Amália); Dániel, gub. tanácsos (b. Vay Kata); József, 1805-52 (1. gr. Teleki Róza, 2. gr. Thoroczkay Julia), József (gr. Teleki Ágnes), József (b. Jósika Erzsébet), Ida (hg. Odescalchi Livius), Eliz (gr. Toldalaghy László) Erzsébet (gr. Teleki Ádám); Károly főispán és államtitkár 1810-75, Linka (b. Kemény Gyula), Dániel főispán, Károly képviselő, Kálmán; Domokos † 1849 (b. Kemény Julia), Gábor (Barcsay Matild), 2 leány, 2 fiú; István alispán 1669-1738 (Barcsay Klára), Sámuel † 1775 (Kendefi Sára-lány), Ágnes (Benedikti Lipót), István * 1766 (Jesenczky Róza), Anna; János, alispán † 1784 (Naláczy Borbála), Sámuel 1771 (Pogány Fáni), János 1814 (gr. Teleki Krisztina), Sándor (Szabó Anna), István 1860 (1. Tóth Mária, 2. Nagy Etelka), Domokos, Anna (Dósa Károly), Zoltán, Árpád, Janka (Felszeghy Dezső), Jolán, Ilona (Horváth Bertalan); János udv. tanácsos, Miklós tanár † 1854; János † 1785; Péter (Nagy Julia); Ferencz, II. János homo regiusa 1571, András 1607-1614, Nagyobb Dósa György, makfalvi lakós 1634, Gergely ezredes, 1671. márcz. 31. új czímer (Szokolóczy Magdolna), István, Pál, Bálint, Mátyás, Mária, Klára, ?, Ferencz, András, Gál, Máté, Albert, István, Mihály 1614; I. Ádám, II. Ádám † 1540, I. Mihály, † 1579 Polock ostromában (Herencsényi Borbála); II. Tamás, szendrői kap. alispán † 1617 (Uza Ilona), Uzapaniti III. Tamás, 1633. báró (Forgács Zsuzsánna), II. Ádám 1666 (Nagy Bora); Ilona (Nyáry Miklós); II. Nagy Dósa András † 1634 (Illyés Anna); IV. Tamás, 1598 † 1617 krasznai alispán (1. Csontos Borbála – 2. Kibédi Dósa Gergelyné – 3. Bihari Péterné); V. Tamás, 1650-1679 (Csikszentkirályi Bors Erzsébet); III. Mihály, 1690-170 (Somogyomi Tordai Borbála); IV. Mihály, királybiró, 1717. számkivetve (Barcsay Ágnes); VI. Mihály (gr. Bethlen Julia); Ágnes † 1806 (1. Barcsay Ádám, 2. gr. Teleki Mihály), Anna † 1823 (Gál János tanácsos); Kata † 1762 (Csupay László), Borbála † 1761 (Sz. Eperjesy János); Erzsébet (Mohai László), Borbála (Bihari András), Ábrahám † 1745 előtt (Sz. Paskó Mária); VI. Tamás, IV. András, III. Ádám (Borsai Nagy Mária), Ádám 1757, Antal 1762, Borbála, Zsigmond 1727, Gergely, Elek, Ábrahám, 1722-90 (Csiszár Zsuzsánna), Sándor (kitagadva), Julia, Antal 1790.; II. Mihály, Éva (1. Kovács Péter – 2. Szilágyi Márton), Mária (Hadrévi Trauzner Ferencz), II. Gergely, 1650-79. (1. Hadrévi Trauzner Borbála – 2. Göcsi Kata); III. András, 1690 (1. Vizaknay Anna – 2. Szathmáry Mária), Mária (Szilágyi Samu), Éva (Gyéresi István); 1-től Farkas (Mezőpalatkai Jánosi Kata), I. Samu (Fosztó Borbála), V. András, III. Farkas (Pogány Eszter), Sándor (Nyárády Eszter), III. Sándor, II. Samu; Erzsébet (Miske Zsigmond), Ádám (Bernád Erzsébet); VI. Gergely, jogtanár 1794-1826 (Bassa Ráchel); II. Elek (1803-69 (Gyarmathy Teréz); Miklós kir. táblai biró (Vályi Róza), Kata (1. Nagy József, 2. Gál Gyula); I. Lajos (Illyés Rachel), III. Elek (Csiky Emma), Irén 1872-92., Emma (Sassy Pálné), Ilona (lovag Reichharzperg Lajos), IV. Elek †, Magdolna (Ziegler Albert); Gábor, táblabiró †, V. Sándor (Tolvay Kata), Kata, István, Margit, Lili, Sándor; László, műszaki tanácsos (1. Nagy Giza, 2. Nagy Irma, 3. özv. Bitainé), 1. Mária, Lajos, 2. István; Albert (Mihályfi Lina), Ilona (Gál Elek), Anna (Illyés Sándor); Imre, István, István tanár (Györgypál Ottilia), István dr. juris, Kálmán járásbiró; Ráchel (Vályi Elek); István, István ref. lelkész, Ferencz † 1840, Farkas, Sándor 1797., 1805 (Farkas Eszter), Eszter 1833 (Illyefalvi Lőte József, ref. lelkész), Elek, megyei főlevéltárnok (Gergely Polyxena), Laura (N. N.), Ilona (Bartha Dezső), Kata (Fazekas Károly) László, Sándor, Mária (Kún Béla), Ágnes (Kovács Dezső), Piroska, Margit (Fodor Béla), Dezső); Albert (Dósa Kornélia), Albert, Géza, Dénes, Gyula, Árpád, Jenő, Kornélia; Anna (Kese György); Dénes, tanár (Dané Katalin), Aranka, Kálmán †, Ödön †, Piroska, Vilma; Eliz, Sándor †; György 1797., 1805, István †, Ferencz †, Lajos †, Róza; Dávic, János; Áron, Károly; György, Ábrahám; IV. Gergely (Kibédi Madaras Ágnes), I. Dániel Dellői Jármy Kata; II. Dániel, 1820-89. (Egyed Eszter), VI. Endre alispán, 1857 (Csiky Jolán); Judit (Ugron Jenő), Andrea, VII. András; III. Dániel 1866 † 1891., Ákos † 1875; Karolin (Sp. Szabó Károly), Károly, 1828 (Zeyk Anna); Borbála (Szentkirályi Ágh József), Farkas, 1779-1853 (Sebesi Mária), IV. Sándor, Ferencz † 1844; 2-től Éva (Décsey Samu), Rebeka (Gazda Samu), Anna (Kiss János), Krisztina; Péter, királybiró 1708., 1710; Mihály, 1754. (Macskásy Krisztina) † [VISSZA]

  • 230. Az 1677. évi homagialis eskülevelen Makfalvi Dósa Mihály finomabb és Kibédi Dósa Ferencz durvább s kevésbé fölismerhető metszetben gyűrűspecsétjeiken a kardot tartó félkart használják; az első D. A. s a második F. D. betűjegygyel. A felfordított korona ezeken a pecséteken nem szerepel. Ugyanazon levelen Makfalvi Dósa Samu ki nem vehető rajz alatt D. S. betűvel, Makfalvi Dósa Gergely búzakalászok közt egy madárral, Makfalvi Dósa Ábrahám pedig egy táncoló meztelen női alakkal ékesített gyűrűspecsétet használ. Kibédi Dósa Péter pecsétje érthetetlen, Kibédi Dósa Tamás pedig, úgy látszik, pálcza végére rótt 3 küllőt nyomtatott le a pecséttel. (Dósa-lt.) A makfalvi Dósa-család czímere az alsófehérmegyei 1792. évi hűségeskükönyvben Dósa de Makfalva Antal neve alatt látható s A. D. betűkkel ellátott pecsétlenyomaton a következő: kék pajzsban zöld mező felett lebegő pánczélos jobbkar, felső szárában alulról lőtt nyíllal átlőve, kardot tart, melynek hegyére török fej van szúrva. A pajzson nagy korona, melyből foszlányok omlanak alá. (Orsz. lt. értesítése 194/1902. sz. a.)[VISSZA]
  • 231. Ma is Dózsa Endre alispán kezében van az a régi fanyelű vaspecsétnyomó, melyet emberemlékezet óta használnak s mely egészben véve azonos az 1633-ban nyert bárói czímerrel. Ezzel a czímerrel élt Dósa Mihály is, a báróságot szerző Tamás atyja.[VISSZA]
  • 232. A Dósa-levéltárban őrzött 1677. évi homogialis eskülevelen van.[VISSZA]
  • 233. A bárói oklevél az Orsz. lt. m. kir. udv. kamarai osztályában conceptus expeditorum Nro 182. anni 1633. alatt s 1903. januárius 27-én kelt hiteles másolatban a Dósa-levéltárban. Kiadta Rácz Viktor a Geneal. Füzetekben 1903. 42-43. A czímer rajza u. o. 47. l. A rajz azonban hibás, mert csücskös talpú pajzs helyett háromszögűt mutat. A koronából – a leírás szerint – a viruló ifjú alak válltól kezdve ruha nélkül nő ki. Fején – a festményen látható orcavédő sisak helyett – a Siebmacher Waffenbuchjának magyar részében (l. 112. tábla) látható, orcavédő nélküli sisakot visel s fejet átszúró kard is olyan alakú, mint ottan. A sisakdíszben a sasszárny könyökén látható czifrázatok elhagyandók. A pajzs mezeje és a baloldali sisaktakaró kék színe helyesen kobalt (égszín) kék, a jobboldali takaró vörös színe pedig zinóber (rikító) vörös. (Az Orsz. lt. értesítése 194/1902. sz. a.) Makvalvi Dósa Dániel 1825 márczius 16-án kerek czímerpajzsban csapásra emelt kardú lovas vitézt használ czímerűl; a pajzson levő rostélyos sisakból szarvas emelkedik ki s a sisakból jobb és baloldalt dús foszlányok nyúlnak alá. (Dósa-lt.)[VISSZA]
  • 234. A Dósa-ltárban. Kihirdették Pozsony vármegyében 1672 május 25., Nógrádban 1675 szeptember 3. Átírta s újra kiadta az egri káptalan 1797 januárius 27. és 1807 május 15.[VISSZA]
  • 235. Az Orsz. Levéltár m. kir. udvari kamarai osztályában s hiteles másolatban a Dósa-levéltárban őriztetik.[VISSZA]
  • 236. Genealogiai Füzetek, 1903. 47.[VISSZA]
  • 237. B. Nyáry Albert, Heraldika, 157.[VISSZA]
  • 238. Wagner János levele és czikke a Magyar Botanikai Lapokban a Centaurea Márkiánáról, 1903. 9-10. és 1907. 5. sz.[VISSZA]

    IV. DÓSA GYÖRGY VITÉZSÉGE ÉS KITÜNTETÉSE. → 4. rész


Hozzászólás  

#1 Dozsa ???Ivan 2022-04-03 20:19
Ez amit maga it ir nagyon megkerdezendo.
A Dozsa fele lazadas direkt volt megszervezve az idegen magyarorszagi uralkodo osztaly altal.
Veget akartak vetni a Hunyadi Janos fele nepfelkeleseknek.Dozsa a parsztokat allandoan rezsegen tartotta es a Magyar udvarhazak allati lemszarlasat hajtattak vegre veluk .
A masik a debreczeni Dozsa az 1200 as evek vegen meg Cheh zsoldos vezer volt . 700 landzsasaval atallt Caro-Berto Olasz tronbitorlo oldalara a Magyar oldal ellen . Ezeket a gazfickokat az Olasz Orszini es Drugett bankhazak penzeltek .A Rozgonyi csatanal vettek ki a Magyarsag kezebol az orszag
vezeteset . Itt kulon ki hangsulyozom a szemetlada Maltai lovag rend mukodeset .Es meg Maga ezt elteti ? Sokat , tul sokat tud errol a Cheh bandarol. (mi erdekbol?)
A Szecseny Tamas meg szinten Magyar gyuloleterol volt hires . Csak nezze vegig a leszarmazottait . Mindegyik anyja , felesege idegen volt . Ezek voltak a Topolanszkiakkal egyutt a Zas Felician es csaladjanak a lemeszarolasaban is Visegradon .

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.