20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

..."Ki kell mondanunk, hogy Magyarország számára történelmi létfontosságú cél a teljes, gyökeres rendszerváltás."... - A magyar alaptörvényben az egészségügyi veszélyhelyzetre hivatkozással nem lehet a szabad vélemény nyilvánítását korlátozni. - Továbbá ugyanezen jogi környezet nem biztosítja a...
Ezt a magyarországi – KÜLSŐ hatalommal megvalósított, alkotmányellenes, jogilag ÉRVÉNYTELEN – DIKTATÚRÁT, csak JOGGAL, a Magyar Állam (ideiglenes nevén a Magyar Köztársaság) hatályos jogával (ideiglenes Alkotmányával, a 89-90-ben többször módosított 49. évi XX. törvénnyel) lehet felszámolni.
A rendszerváltozás hátterével kapcsolatban interjút kértek Raffay Ernőtől az egyik történelmi kutatóműhelyben, amit a Fidesz-kormányzat hozott létre. Néhány napja viszont arról értesítették a történészt, hogy "sajnos a szám tematikai keretei közé végül nem tudtuk beilleszteni a...

A kifosztottak listája

Kategória: Magyar belpolitika
2013. május 22.
Minden ember kezébe veheti sorsát azzal, hogy leírja személyesen, kit tart felelősnek a kifosztásáért! Minden magyar ember, aki a munkájából nem tud megélni, a kifosztottak közé tartozik, még akkor is, ha közvetlen személyében nem élte meg...

A kirabolt Magyarország

Kategória: Magyar belpolitika
2019. július 13.
"Magyarországnak nem volt olyan vezetője sem, mint Vlagyimir Putyin, aki – vitatható módszerekkel, de – hazahozatta az offshore paradicsomokba síbolt vagyonok jelentős részét." Magyarországot kirabolták – itt vannak a tények... Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242...

A kis gömböc gőgje

Kategória: Olvasóink írják
2016. október 09.
Valami nem stimmel, se az értelmiséggel, se a politikával, se a médiával - természetesen szerény véleményem szerint. Hogy miért mondom; hát könyörgöm az nem gond se a kormánynak, se –Isten lássa lelkem-, még mindig hű sajtónak, hogy...
Szembeszökő, mégsem kap kellő figyelmet, hogy a politikai harcban a kommunistázás hétköznapi jelenséggé vált. Politológusok, újságírók, közéleti személyiségek, beállítottságuktól függetlenül könnyedén dobálódznak e minősítéssel, kormánypártiak, ellenzékiek lekommunistázzák egymást az Országgyűlésben, mintha azt hinnék, a ráolvasással el...
Az emberi léleknek, - materialisták kedvéért, az emberi érzésvilágnak-, szüksége van egymásra épülő logikai lépcsőkre, amelyek alapjai a békés egymás mellett élés lehetőségének. Mindegy milyen hierarchia, milyen egzisztenciális biztonságban, de megkérdőjelezhetetlen törvényminőségnek kell uralkodnia kis- és nagy...
Arisztotelész szerint ha a közjót szolgálja az arisztokrácia, akkor az jó államformát jelent, ha azonban a magánérdekét érvényesíti a politikai megbízatása folytán, akkor oligarchiát azaz rossz államformát valósít meg. „Az a borzasztó, tudod, hogy akik...
Gondolataim... Nézzünk már ott is szét ahol nem a megvezető agymosásra szánt kamerákkal járnak, hogy azon keresztül mutassák meg továbbra is nekünk a "tutit"! Ott ahol pásztorpapának, vucskógazdinak megsúgja a szíjcsináló bácsi meg Orrr/Bán, hogy a...

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások