Magyarokat Nemesítő Oskolát kell indítanunk!
A tanfolyamot mindazok számára kell indítani, akik egyrészt nem elégedettek az általános és középiskoláknak a magyarságtudatot nem megfelelően előkészítő oktató-nevelő munkájával, másrészt szeretnének tisztában lenni azzal, hogy miként maradhatott meg a magyarság a kárpát-medencében legalább ezer éven át, s miként élheti túl a következő ezer évet is.
A képzésben történelemi, régészeti, politikai-filozófiai, hagyományőrző és népművészeti, valamint néplélektani előadásokat tervezünk, de helyet adunk a gazdaságfejlesztés és a modern pénzügyi ismeretek elsajátításának is.
A képzést elsősorban középiskolások, illetve a tananyagot továbbadni képes pedagógusok, szülők és nagyszülők számára tartjuk fontosnak, s a globalista jövő kihívásainak kívánunk vele megfelelni. Ezért a tanfolyam alapvető célja a magyar nemzeti öntudat és a hozzákapcsolódó néphagyomány, irodalom és alkotmányos jogtudat megszerzése. A tanfolyamot erősen ajánlhatjuk valamennyi, nemesedni vágyó és aktív értékteremtő tevékenységre vállalkozó személynek.
Általános tájékoztató a képzésről
Három irányban indítjuk el a „nemesítő oskola” teljesen új kezdeményezést.
A./ Elsősorban az ún. „pozitív deviancia”, tehát az általános társadalmi mozgással szembeni igazságkeresés mozgatórugóit szeretnénk a tanfolyammal „megolajozni”, s ezzel szeretnénk megerősíteni a nemzeti kreativitást és az egyéni életek morális kereteinek tartalmát és irányultságát átterelni a közjó felé. Vannak olyan lelkialkatú egyének, akik a legnagyobb nyomorban vagy megalázottságban is viszonylagos boldogságban élnek, mert megtalálták az életnek azt az értelmét, amelyet a Teremtő plántált belénk küldetés- illetve hivatástudatként. Sokan nincsenek tisztában ezzel a genetikai örökséggel, ami pedig közel fele arányban felelős az általános hangulatunkért. A további 30-40 százalék lehet a saját életmódunk és életszervezésünk sikeressége, illetve az a felismerés, hogy milyen mértékben használjuk ki morális kereteink lehetőségét, valamint mennyit vagyunk képesek tenni a közösségért. Végül a fennmaradó 10-15 százalék a bennünket segítő, vagy akadályozó környezet szerepe az általános kedélyállapotunk vonatkozásában. Ha ezen a tudományos kutatási eredményeknek hiszünk, akkor a környezet – tehát a bennünket körülvevő világ – szerepe a legkisebb a rosszkedvű és pesszimista hangulat kialakulásában. Azt azonban fel kell ismerje az emberiség, hogy lassan maga az ember válik feleslegessé a globalista-pénzkapitalizmus számára, mert ma már a technikai fejlettség okán a gépek önállóan is tudnak majd termelni. Így a profithajsza gátlástalansága inkább vezet majd az emberiség kipusztításához, mint a pénzimpériumnak a közjó irányába tett engedménye felé. Ezért feltétlenül szükséges a „pozitív deviancia” igazságkeresése, az embernemesítő oktatás és nevelés megvalósulásához, a generáció új jelszavához, amely így hangzik: Derűs az élete annak, aki harcolni képes a szépen becsomagolt globalista hazugságok ellen! Mert Goethe is világosan fogalmazta meg: "Senki sem reménytelenebbül rabszolga, mint aki tévesen hiszi, hogy szabad."
B./ Másodsorban azt tekintjük az „oskolai alapgondolatnak”, hogy sokat számít a felnőtt élet folyamán az, amire kicsi korunktól tanítanak bennünket. Az élőhanggal megformált népmesék, mondókák, dalok, versek egészen másként kódolt információkat tartalmaz, mint a konzerv DVD, vagy a televíziós adás. Egészen más hatása lehet egy olyan óvónőnek, szülőnek, esetleg tanítónak, akinek nem nyűg a mesemondás, vagy az ének. Ugyanez a helyzet a későbbiek során a tanárral is, mert ha igazi lelkesedés párosul a tudással és a gyermekszeretettel, akkor képes lesz átadni a tárgyának szépségét, s akkor a tárgyat a diák is érdekesnek fogja tartani. Sajnos sok nemzetközi kutatás bizonyította már azt, hogy a gyerekek többségéből éppen az iskola öli ki az egészséges érdeklődést. Csak a jó oktató képes megfertőzni a tudás szeretetével a gyermeket. Így lesz ragályos a tudásszeretet, vagy a semmiért sem lelkesedő unalom. Akit a tudásszeretet áramlata megérint, az kiegyensúlyozottan rátalál a tevékenységgel való azonosulás örömére, a tudás hatalmára. Az elmúlt nemzedékek felnőtt generációi keserű történelmi tapasztalatokat hagyott gyermekeire, unokáira, s ezek befészkelték magukat a kultúra mélyrétegeibe, megakadályozván a nemzeti felemelkedéshez szükséges elszántság, tudás, kreativitás, büszkeség, stb. kialakulását. Ennek kellene véget vetni azzal, hogy megtanítjuk a gyermekeinket örülni annak, aminek éppen lehet, s képessé tesszük őket a szorult helyzetben való kiteljesedésre, a tudásra alapított nemzeti öntudathoz való ragaszkodásra. Sok fiatal, aki elhagyta az országot, csupán később döbbent rá arra, hogy mi is az a honvágy, s itt szegényen is mennyire teljesnek lehet érezni az életet, ha nemzeti öntudat átsegít a nehézségeken. Ha büszkék vagyunk a kultúránkra, történelmünkre, csak akkor találjuk a diadalmas jövőbe vezető utat.
C./ Ha az első két gondolatsor a középkorosztályra és a gyermekekre vonatkozik elsősorban, akkor most tekintsünk az idősebbek felé. Létezik Amerikában két komoly mozgalom, amely nagyon aktív és az eddigi szokásrenddel teljesen szemben megy. Az egyik a „ráadáskarrier” a másik a „kulturális kreatívok” hálózata. Az előbbi támogatja azon nyugdíjas és a korábbi életpályájukat megszakító munkaképes „unatkozókat”, akik keresik az új értelmet életüknek. Nem akarnak, vagy nem tudnak a munkaerőpiacon megjelenni és a profittermelő egységeknél már nem szeretnének apró csavarként funkcionálni. De még szívesen vállalnak segítő, emberközeli munkát, fontos közösségi feladatok ellátását iskolákban, szociális, vagy egészségügyi területen, s még egy kis plusz pénzt is keresnek vele. Ezek a tudástól duzzadó nyugdíjasok arra kívánják használni az energiáikat, hogy például segítsenek a környezetvédőknek, vagy a szavazóktól elszakadt képviselőket bombázzák helyi beadványokkal, vagy csak nagypapa helyettesítőként működnek ott, ahol erre a családoknak szüksége lehet. A „ráadáskarrier” olyan nagyszabású mozgalom lett az utóbbi években, hogy már milliós nagyságrendben vesznek részt benne az amerikaiak, megkönnyítve ezzel mások életét. A másik mozgalom – a kulturális kreatívok –, viszont egyértelműen a hitelpénz-monopólium agresszív terjeszkedése ellen szerveződött, s a formálissá degradálódott államhatalmat kívánja visszajuttatni az azt létrehozók (tehát a nemzet) kezébe. A legalább tízmillió amerikait takaró mozgalom tehát kulturális harcot hirdetett a világ pénzügyi és termelővagyonának centralizációja ellen, s a rejtőzködő és politikai felelősséget nem vállaló pénzháttérhatalom világbirodalmi álmait szeretné meghiúsítani. Ezekről persze nem lehet tudni a véleménydiktatúra gazdái miatt, de a „nemesítő oskola” mindenképpen szeretné, ha ezekről az elhallgatott mozgalmakból is felkészülnének a magyarok.
Ma az emberiség gondolkodó részének nem arra kell figyelnie, hogy milyen „tárgyiasult értékek” hiányoznak az egyéni boldogságunkhoz, hanem azt kell felmérni, hogy mi az a jó, ami megvan, s hogyan rakhatunk abból egy új, de a régi és bevált erkölcsi alapokra felépíthető világot! Maradandóbb értékeket kell felmutatnunk egymásnak, s a szeretet és a szolidaritás fegyverét kell a tudás köszörűkövén megéleznünk. Magunkhoz kell emelnünk minden korosztályból a változni akarókat, a nemes lelkűeket, s fel kell őket készíteni arra a küzdelemre, amely felébreszti majd a társadalom anyagi javakért folytatott hajszájába, vagy a szerény megélhetés megszerzésébe belefeledkező többi tagját.
Így a karácsonyi örömszerzés lapos pénztárcájú sikertelenségét is könnyen fel fogjuk dolgozni, mert megváltozik az értékrendünk, s nem a technológiai fejlődés követését, nem a gazdag ajándékok özönét, hanem az egymásra figyelő hangot és a közjó szolgálatát tesszük oda a jövő karácsonyfái alá. Segítsünk azokon, akik még nálunk is rosszabb helyzetben vannak, adjunk lelki erőt a csüggedőknek és a legfontosabb szavainknak, értékeinknek adjuk vissza a becsületét!
Felvállaljuk azt a képzést, amely teret nyit a jövőbe vetett hit előtt, megnyitja a kreativitás csatornáit, tartást és értékrendet ad azoknak, akik a legrászorultabbak. Mindez jó lesz azoknak is, akik kapják mindezt. De a képzést felvállalók szintén erőt meríthetnek belőle, mert a tudásunkat átadni, bőkezűen: a legnemesebb dolog a világon.
Végül Pio Atyától idézek egy gondolatot:
"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában, páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre.”
Ám ehhez a „gyönyörű madárhoz” nagyon kell a kiművelt emberfők egyre nagyobb száma, s mindezt csak egy pártfüggetlen mozgalom indíthatja el, mert a jelen oktatási rend csak kiszolgáló személyzetet, vagy pártpolitikusokat képes kiképezni. Nekünk viszont nemzetpolitikusokra van szükségünk. Olyanokra kik megvesztegethetetlenek, s bármi szenvedés árán is, de beteljesítik a magyar küldetést – a hatalom igazságos és méltányos megfékezését, a korlátlan tulajdonszerzés helyett a közjót szolgáló magánbirtoklás visszaállítását – az ősi, magyar alkotmányosság szellemében. Nemes lelkű embereket akarunk, nemes ügy szolgálatában és nemes gondolatok alapos tudásával megtámogatva!
BG