DÉLAMERIKAI MAGYAR ROVÁSEMLÉKEK

(Az alábbi két fejezet FEHÉR JENŐ MÁTYÁS írástörténeti kutatásaiból közöl ismeretlen és már mások által számontartott adatokat a magyar rovásírásemlékekből Délamerika területéről. Egészen új a paraguayi magyar pálosok felirat-sorozata, amelyekkel MAHIEU professzor foglalkozott érdemben, míg a perui misszióból származnak a SZEPESSY GÉZA által felfedezett térkép és ZAKARJÁS jezsuita misszionárius írta levél...)

I. RÉSZ: MAGYAR PÁLOSOK NYOMÁN PARAGUAYBAN

(Megjelent a "Magyar Hírlap" - Buenos Aires - 1975 január 27. számában.)

Sárgásszürke pergamenlapokra rótt régi krónikák, sziklafalakra, barlangoldalakra vésett rovásírások vallanak az egyetlen magyar szerzetesrend tagjairól, a pilisi remete-pálosokról. Budaszentlőrinctől a portugál Sierra de Villarelho és végül a legutóbb felfedezett paraguayi Cerro Polilla-barlang felírásáig.

A kezdetben egyedenként remetéskedő Isten-embereit BERTALAN pécsi püspök gyűjtötte össze a pilishegység, a Mecsekbéli Ürög és a kőszegi hegyek barlangjaiból "REMETE SZENT PÁL" regulája alatt, 1230 táján.

A barlangokból csakhamar kinőtt az új rend és MÁLYUSZ ELEMÉR kutatásai szerint a középkor végén több, mint háromezer pálos élt szerteszét a magyar föld rejtettebb helyein. Magyarországról hívták meg őket Ausztriába 1414-ben, (legszebb itteni kolostoruk a Graz melletti Maria Trost még ma is gyönyörű búcsújáróhely), majd ERZSÉBET, Lusitánia királynője (Portugál) telepíti meg őket a Villarelho barlangjaiban, ahonnét csakhamar kirajzanak és többek közt Lisabon egyik jellegzetes kolostorát a Saõ Julian kolostort, a későbbi várbörtönt, építik meg. (Érdekes, hogy Magyarországon megmaradt, legszebb kolostorukból is börtön lett - Mária Nosztra!) Apró szerzetesi cellácskáiból börtön cellák lettek.

A "lusitániai" állami levéltár (Lisabon) okiratai közt szerepel SZOMBATHELYI TAMÁS, pálos rendfőnök búcsúztatóbeszéde 1486-ból, amikoris egyeszerre 125 magyar pálos Indult Portugáliába. FRÁTER TAMÁS szavaiból: "... Isten országának örömhírét, Magyarország bölcs királyának nevét, egyaránt hirdessétek, amerre jártok..." Ugyancsak kezembe került Barcelonában KATOLIKUS IZABELLA meghívóle[ve]lének másolata is Magyarországra, hogy az Új-Világ, a nemégiben felfedezett Amerika, számára pálos hithirdetőket kérjer [kérjen] benne. A nagy királynő büszkén nevezi magát "magyar királyi vér leszámozottjának" és kéri FRÁTER TAMÁST, hogy "küldjön újabb munkásokat az Úr szőlőjébe, mert itt valóban munkásokra van szükség, akikre nehéz testi munka is vár..." FRÁTER MÁRK, az új pálos rendfőnök 1496 táján irt krónikája, a "Vitae fratrum Ordinis S. Pauli Eremitae" címmel egy újabb nagy rajzást jelez az ibér félszigetre, hogy előkészüljenek Amerika őslakóinak szolgálatára... Ezekkel az adatokkal a magyar pálosok kivándorlásainak Európában szinte nyoma is vész, de az Újvilág annál több, eddigelé szétszórt adatokban emlékszik meg róluk. Sőt ők maguk örökítették meg emlékeiket sok-sok ezer kilométerre hazájuktól, túl a nagy óceánon.

*

Európa az Újvilág felfedezése óta évtizedekig szinte lázállomban él. Kincsszomj, kalandvágy, ismeretlen földek meghódítása szította ezt a belső, égető tüzet s arra a hírre, hogy a pálmákkal, csodaszerű dús virágokkal, mesésízű gyümölcsökkel, tengerentúli rabszolgák ezreivel telitett America európai lakókat, telepeseket keres, a spanyol-portugál parti városokat idegenek ezrei özönlötték el. Köztük nemes, hithirdető szándékkal eltelt szerzetesek is.

S a két új "nagyhatalom" Spanyolország és Portugál közt hamarosan megindult a marakodás már Európában, de méginkább az új földön.

Határvillongások, vetélkedések veszélyeztették Európa békéjét. Így történt aztán, hogy a két királyság a pápát kérte fel döntőbírául, hogy csillagászati koordináták szerint húzza meg a végleges határvonalat a két gyarmatbirodalom között.

A Vatikán levéltárában három ilyen pápai "határvonó" bulla szerepel s mindegyikben meg vannak említve a pálosok, akik a jelek szerint tevékeny részt vettek az ismeretien földrész legelső földrajzi felméréseiben is. Az 1501-évből, VI. SÁNDOR pápa bullája pedig "expressis verbis" megbízza a magyar pálosokat - mindkét királyság részéről kifejezett óhaj szerint - a két elkülönített gyarmat benszülött lakosságának lelki gondozásával. Sokan keresték oknyomozó történelmi es[z]közökkel, hogy miért épp magyar papokat talált a pápa és a két királyság erre alkalmasnak. Szerintem az a magyarázata, hogy Magyarország a 16. századiban, minden tengeri kijárattól elzárt szárazföldi államként még csak reményeket sem formálhatott, hogy az Újvilág felé bárminemű érdekkapcsolatokra gondolhatott volna. Ennek következményeként a hittérítésnek, mint az előre kitervelt hatalmi terjeszkedésnek legjobb előkészítője a keresztény hittérítés magyar papság kezében volt a legbiztosabb az egyházi vonalon.

Bár a magyar pálosok délamerikai életére, tevékenységére vonatkozó európai kutatásaim régebbi időkből valók, egyszeriben aktuálissá lett a kiértékelésük, mert a közelmúltban könyvsikernek számító kiadványok jelentek meg a legismertebb, népszerűsítő, európai kiadóknál, Délamerika "vikingjeivel" kapcsolatban. Francia származású írója Argentínáiban él, prof. JACQUES de MAHIEU. Mielőtt azonban könyvsorozata érdekfeszítő részleteivel foglalkoznánk, az Assunción-i egyetemi könyvtár mikrofilm állományában szereplő régebbi pálos adatokra is érdemes figyelmet fordítanunk. A nagy "Americanista" gyűjteménye régi írások keskeny filmre tömörítve bizony sok türelmet, és némi szerencsét is követelnek, hogy egy-egy apró adat a "Sierra de los Paulistas" a "Cuenca de Virreynato"-ban, ami egész spanyol gyarmatbirodalom közepe, tehát a mai Paraguay területén fekszik közel a "Ciudad de los Ricos"- hoz, felfedezhető legyen. "Paulistas"-név 1559-ből! A délamerikai indián benszülött nyelvek sok tudós kutatót, lelkesedő "szó-bogarászt" vittek már kísértésbe, szóhasonlítgatásba. VICENTE LÓPEZ pl. 1000 perui quechua szó "szanszkrit" eredetét bizonyítgatta, legutóbb pedig CSÖKE SÁNDOR honfitársunk az ural-altáji nyelvekkel hozta kapcsolatba. Az említett JACQUES de MAHIEU 1971-ben megjelent francia könyvében: "Le grand voyage du dieu-solei[l]" (Napisten nagy utazása") pedig részletezi is a délamerikai benszülöttek nyelveit, de már a "viking" - leszármazás alapján norvégek utódjainak tartja pl. az inkák minden rangosabb címét, mint pl. a "Kapak" nála azonos "Hőssel". ('Deutsche Wochenzeitung - Feulleton - 1971 december 1971).

A leglényegesebbek, és minket szükségszerűen érdeklő az egész tanulmányból a "Cerro Polilla"-barlangban, Paraguayban az angol FAWCET ezredes által 1910-ben felfedezett "képrajzok", amelyeket aztán JACQUES de MAHIEU professzor 1971-ben alaposabban is feltárt és a képrajzokon kívül egy szép "runá"-t, magyarul rovásírásos sziklafeliratot is nyilváno[n]ságra hozott.

A barlang földrajzi fekvése azonos az assuncióni mikrofilm adatával 1559-ből: Paraguay Villarica nevű városkájától légvonalban 12 kilométerre, egy kb. 5 kilóméteres kiterjedésű röghegység, a Sierra Pelada vonulataiból 30 méter magasra kiemelkedő "Cerro Polilla" teljesen azonos a francia tudós leírásából véve. Az ó-hazai pálosok főbb telepei a Pilis-hegységben voltak. S ezt a szintén röghegységet "pilis-"-nek nevezik, ami a régi magyar nyelven "kopaszt" jelent. Mint ma a spanyolban a "pelado". S ha már a jó magyar barátok magukkal hozták a földrajzi megjelöléseket új hazájukba, akkor a "Cerro Polilla"-nak is kell magyar "megfelelője" lenni. Ez azonban fordítás szerint nincs, csak hangzás szerint. S ez eléggé meglepő. A pálosokat, mint láttuk "paulista"-áknak nevezték és ezt a nevet az assuncióni adat is igazolja. Hogyan alakult át [át] a "paulista" "polilla"-va? Az "au" hangot minden latin nyelv "ó"-nak ejti s a "Cuenca de Plata Virreynatus" területén, tehát Paraguayban és Argentínában a kettős "ll" betűt - eltérően a többi spanyolnyelvű vidékek tájszólásától - "zs" formájában használják. Így született meg a latinizált "pálos" - "paulista" névből a "polilla". A "polilla "pedig a jelzett vidék háziasszonyainak egyik réme. a kártékony és minden kelmét könyörtelenül átrágó "moly" értelmében használandó. Ez a szabályszerű fordítása. Így tehát a magyar pálosok régi emlékének az értelme bizony eléggé elváltozott a 16. század óta ott élő benszülött indián generációk emlékezetében.

Ezzel a történelem-földrajzi adatolással felkészülten, kissé tamáskodva fogadjuk a "Cerro Polilla", - vagy nevezzük ezután "Pálos-barlang"-nak - leírásánál szereplő sziklafeliratok "viking rúnákká" nyilvánítá[s]sát, amelyekből MAHIEU professzor eleddig hatot megoldottnak vél. Szemügyre véve párat a felírások közül találunk pl. egy évszámot, amelyet az illusztris szerző 1305-nek olvas, pedig két tucat szemlélő elé tárva a számot mindegyikük kétségtelenül 1503-nak látja.

Az egyik sziklába vájt folyosó oldalfalán kétsoros, titokzatos "runa" jegyekből álló feliratot mutat be a szerző. A sor végén két nagy latin betű: RF. A szerző eleddig nem talált megoldást a felírás olvasatára. Én sem sokat értek a magyar rovásírás pilisi változatához, de azt minden ősíráskutató tudja, hogy a mi ősi írásunk jobbról balra halad. És a prof. MAHIEU által a "sorvégére "helyezett" két latin majuscula RF a magyar rovásírási sorban "első betűkké" változik. S [es] így hangzik: FR. Nos, a magyar pálos rend minden tagja, amikor a remeték sorába lépett, nemcsak vagyonáról, hanem családi nevéről is lemondott és az egyszerű FR., azaz Fráter címet vette fel, megtartva azt még akkor is, ha pl. bíborossá nevezték ki, mint történelmünk tragikussorsú, nagy államférfijánál FRÁTER GYÖRGYNÉL is látjuk. (De ezrével maradtak fel ilyen "Fráter" nevek a pálosok történetéből!...) Bár a felirat szövegét nen ismerjük még jelen pillanatban, azt azonban, hogy sírfeliratról, az elhunyt szerzetes közelebbi adatairól, halála körülményeiről stb. szól, azt bizonyosnak tekintem, már csak azért is, mert a "sor elején" - a rovásírásnál azonban a végén a keresztény fejfák, sírkeresztek általánosan ismert R.I.P. betűi állnak. Ezek 3 szavak latinul: "Requescat in pace" s magyarul: "Nyugodjék békében!" jelentéssel oldandók fel.

Elébb említettem, hogy nem sokat értek a pilisi rovásíráshoz. Ez a nagy nyilvánosság előtt még alig-alig ismert fogalom. Az ó-hazai régészet soha nem látott buzgalommal és lelkesedéssel tárja fel szinte az egész országban a régi romokat, eltűnt falvakat, városokat kutatva. ANDRÁSSY KURTA JÁNOS barátom és munkatársam a "Pilis szerelmese", a régi pálos barlangokat, telepeket bújja már vagy két-évtizede. Pilisszentkereszt, Pilisvörösvár, Pilisszentlélek, Budaszentlőrinc - hajdani pálos remeték barangok romjai - egész sor kövén talált a régi szerzetesektől sziklára rótt, vésett jeleket. A közeljövőben vetjük össze a "Cerro Polilla" paraguayi "Pálos-barlang"-jának felírásaival.

MAHIEU professzor közöl egy kereszt alakú keret alsó szárába rajzolt négy hajóképet is. Kettő fölött szintén van rovásírás. Igaz, hogy csak az egyik tekinthető annak, mert a másik ismét csak RIP - azaz "nyugodjék békében" tehát minden bizonnyal elsüllyedt hajóról emlékezett meg a "festő". A négy hajó mindegyike más és más típusú. Ez azonban meg akadályozza professzor MAHIEU gondolatmenetét, hogy ezeket viking "sárkányhajóknak" vélje. Talán épp abban az időben, mikor MAHIEU az említett francia könyvét írta, Barcelona mellett voltam családommal együtt megtelepedve. Fiam hamarosan felfedezte a barcelonai kikötő egyik szép öblében a hajómúzeumot. Ott találtuk - fel is kapaszkodtunk rá - KOLUMBUS KRISTÓF híres vezér-korvettáját a Santa Maria hajócskát. Mellette lehorgonoyázva PEDRO MENDOZA és PIZARRO bergantinjai sok más történelmi járművel. Nos, ezeknek mindegyike szerepel a maga jellegzetes formájával a Cerro Polilla barlangképén. A régi hajótatok díszes fejeit nemcsak a vikingek "sárkányhajói" viselték...

De térjünk vissza a magyar pálosok exodusára Délamerika felé. Eddig közel 300 magyar pálosról van adatunk a Cadiz spanyolországi város "Archivo de las Indias" okirataiban. HERMANN EGYED 1973-ban kiadott könyvében a magyar egyháztörténetről írja, hogy: "PEDRO MENDOZA hajóin is indultak magyar pálosok. A tizenhat hajó, a mai Buenos Aires kikötőjében - akkor Riachuelonak. hívták - egyeszerre tett partra 16 fehér ruhás remetét. Ismeretes, hogy PEDRO MENDOZA nem tudta megszilárdítani a mai argentin főváros első alapítását, mert a guarani indián benszülöttek minden élelmet elpusztítottak a hajósok elöl. Így kényszerült az éhínség elöl szinte menekülésre JUAN de AYOLAS vezérlete, alatt tíz bergantin a La Plata és Parana folyókon fölfelé. Corpust és Asunciónt ekkor alapították és mindenütt magyar pálosok szerepeltek az új városok első papjaiként. Eljutnak Bolivia magas fennsíkjaira és Peruba is. Számuk megközelíti a háromszázat. Első kellemetlen meglepetésük PIZARRO és katonáinak kegyetlenkedése volt Peruban az inkákkal szemben. PIZARRO emberei igyekeztek őket kisebb szigetekre áttelepíteni, hogy ne zavarják a spanyolok érdekeit.

Hazai kapcsolataikat még 1552-ben is megleljük BARTHOLOME de LAS CASAS püspök leveleiben Santo Domingoból. Ez a domonkos szerzetesből püspökké kinevezett egyházjogász, az egyetlen, aki merészen szembeszállt V. KÁROLY világhódító terveivel és a benszülött indiánokat a szinte "genocídiumnak" - népirtásnak nevezhető kegyetlenkedéseivel, szemben védte. Tanácsadói, informátorai egész Délamerika területéről a magyar pálosok voltak. Egyik levelében panaszolja, hogy a császár, Isten érdekeit elhanyagolja, sőt gyilkosságokra is képes, mint a Magyarországon meggyilkolt FRÁTER GYÖRGY esete mutatja. Ez a levél az alvinci gyilkosság után az Erdélyből frissen kapott, alig négyhónapos késéssel jutott Las CASAS püspök tudomására pálosok útján. FRÁTER GYÖRGY tudvalévőleg maga is pálos volt és rendtársai az új gyarmatbirodalmakban is számontartották küzdelmeit...

Pálosaink nyomát fedezte fel 1745-ben a limai San Marcos egyetemén matematikát tanító RÉR JÁNOS magyar jezustársasági tanár. Tizenhét évig szerepelt az első délamerikai egyetemen és az 1746. évi nagy földrengés után ő volt Lima város középületeinek újjátervezője. Naplójában beszámol, hogy az egyetem könyvtárában nagyszámú, magyar vonatkozású könyvet talált, köztük rovásos jegyzeteket. A pálosok amerikai térképgyűjteményéből szakították ki a közelmúltban talált "Nagyszombati Mappát" is. SZEPESSY GÉZA barátom, a várpalotai múzeum alapító-igazgatója találta a primási könyvtár kifosztása után, szinte a szemétben. Cime "Mappa Antiqua" azaz "Régi térkép" és a nagyszombati egyetem másoltatta le magának 1599-ben. Nagyon jelentős emléke a magyar rovásírásnak, mert sok felirata ezekkel az Európában ismeretlen betűkkel igyekeztek a tengeri utakat titokba burkolni. Az említett "Mappa" sorszáma Nr. 56. Ebből azt következtetjük, hogy legalább ennyi darabbó[l] állt a gyűjtemény. A pápai bullák pálosokat bíztak meg a két újvilági gyarmatállam határainak megvonásával. S ők maguk úgy lát[t]hatták jónak, hogy a pilisi rovásírás betűit alkalmazzák új földrajzi jelzéseiknél, A híres norvég földrajzi-tengerkutató HELGE INGSTAD 1965-ben megjelent könyvében "Vesterveg til Vinland" keresi a magyarázatot erre a nagyszombati mappára, de nem tud válaszolni a magyar rovásírásos feliratok miértjére. Szerintünk az egyetlen megoldás a már említett RÉR JÁNOS-féle tudósításban szereplő "rovásírásos gyűjtemény", amit ő a limai San Marcos egyetem könyvtárában talált...

A délamerikai magyar pálosoknak 1560 táján nyoma vész. Helyüket spanyol ferencesek és később középeurópai jezsuiták - köztük 20-30 magyar - vették át V. KÁROLY császár megbízásából. Nem szándékom ez utóbbi hittérítő csoport tevékenységével foglalkozni. Ezt nagyon alaposan elvégezte 1923-ban MIGRAY J. történész: "A jezsuiták köztársasága Paraguayban" c. könyvében és még inkább fényt derítettek erre a korra és minden délamerikai magyar vonatkozásra SZABÓ LÁSZLÓ barátom szakavatott és alapos kutatásokra épített tanulmányai, de kiegészítősül és végszóként jelen írásomhoz meg kell említenem, hogy magyar jezsuiták is szaporították a délamerikai magyar rovásírásos emlékek számát. Csak kettőt ezek közül. Az első, FÁY DÁVID magyar szerzetes rovásírás[r]os naplója az 1750-1760-as évek brazíliai eseményeiről. Szerzőjét a paraguayi jezsuita köztársaság feloszlatása alkalmával POMBAL brazil helyettes-király bilincsbeveretve küldte Liszabonba, ahol a már említett és hajdani pálos klastromból vár[n]börtonné alakított Saõ Julián kazamatáiban, hét év keserves szenvedése után, 1767-ban meghalt.

A másik a 25 éves korában Peruba került ZAKARJÁS JÁNOS jezsuita (1720-1772) egy, a napokban kezembe került levelének másolata, amelyben leírja délamerikai benyomásait és ahol a brazilok kegyetlenkedéseiről szól, mindenütt magyar rovásírás titokzatos jegyei mögé rejti el mondanivalóját...

Egyelőre ennyit a magyar pálosok és a rovásírás délamerikai emlékeiből...

A "Pálos-barlang" földrajzi fekvését a "GENTE" című argentin lap merész írógárdájából három újságíró ellenőrizte. Az alábbi térkép pontosan jelzi a kimerítő utazás irányát Paraguay fővárosától a barlangokig. Az út részben szinte áthatolhatatlan őserdőkön visz keresztül és geográfiailag már Braziliához idomult térségbe hatol be.

A "GENTE" reporterjeinek útiránya. - 1, - Asunción, ahonnét 550 kilométeres földes út vezet a 2. - Pedro Jaun [Juan] Caballero nevű, 40 ezer lakosú városkába a brazíliai határon. Innét terepjáró gépkocsin 95 kilométerre, dél felé haladtak a 3. -jelölésű Don Celestino Roja-féle haciendáig és végül lóháton a közeli 4. és 5. jelzésű barlangokig. ("Gente" Nro. 461. - 1974 május 23.)

II. RÉSZ: A PARAGUAYI PÁLOSOK ROVÁSFELIRATAI

A "Magyar pálosok nyomain Délamerikában" népszerűsítő és inkább csak tájékoztató írásomban a források különösebb megjelölése és főként a tudós JACQUES de MAHIEU francia és német nyelvű könyveiben közölt "rúnák" képeinek ismertetése nélkül nem nyújthattam elég alapot az írástörténeti adatok összehasonlítására a Paraguayban felfedezett "Cerro Pelado", azaz "Kopasz Hegy", vagy ősi magyarsággal "Pilis-hegy" barlang és magyarországi rovásírásos feliratok közt.

Jelen rövid összefoglalásom igyekszik e hiányt pótolni és némi párhuzamokat felsorolni, hogy a további tudományos és végleges kutatásoknak szakembereink számára utat nyissak és módot nyújtsak.

Mint már a "MAGYAR HÍRLAP" (1975 január 27) hasábjain jeleztem, feltűnő hasonlatokat találtam a paraguayi és a magyarországi Pilis-hegység kövein szereplő rovásjelek közt és ez utóbbi jelcsoportot ANDRÁSSY KURTA JÁNOS és JACQUES de MAHIEU közléseit párhuzamba állítom. A paraguayi barlangfeliratok soraiban nagyon sok "ligatura" is szerepel, amelyek viszont a CSALLÁNY-féle nagyszabású összevonásokban szerepelnek. Nincs rá elég felkészültségem és főként időm, hogy a jeleket egytől-egyig sorra vegyem. Megnyugtató feloldásokat, azonosításokat csak erre felkészült írás-kutató szakemberektől várhatunk.

Az ANDRÁSSY KURTA JÁNOS-féle pilisi rovásjelekkel való hasonlításnak nagy lehetőségei vannak. Erre a történelmi, földrajzi adatok elég alapot nyújtanak a Pilis-hegység barlangjaiban, pálos kolostoraiban élt remete-szerzetesek, majd közösségben élő írástudó és "kevés szóval sokat kifejező" jeleket alkalmazó magyar eredetű hittérítők, akiknek mint láttuk, nagy szerepe volt Délamerika feltérképezésében, bizonyára magukkal vitték és alkalmazták is az ősi magyar rovásírást.

Professzor JACQUES de MAHIEU törekvése, hogy észak-germán "rúnákat" lásson a barlangfalakra vésett, vagy festett jelekben szisztematikusan sorolja fel a hosszabb, rövidebb felírások jeleit. Hogy vannak ilyen, általa "viking" rúnáknak tetsző jelek, az kétségtelen, de azt is tudjuk, hogy a székely-magyar, vagy menjünk messzebbre is az ótörök rovás ábácé jegyei közt is van elég hasonlatosság. A különbség azonban hasonlatosságuk ellenére is lényeges, mert hangértékük egészen eltérő. S a szövegek feloldásánál ez a legfontosabb, hisz csak ez a hangérték meghatározás döntheti el a végérvényes szövegfeloldást és megnyugtató értelmezést.

Mielőtt a felírások részletezésére térnék, meg kell említenem, hogy ezek rajzait professzor MAHIEU kézzel irt "ductusa"-i alapján vettem. Sajnos, a feliratok "in situ" elhelyezése csak nagyon általánosságban van megadva. Irányuk is bizonytalan. Annyit azonban maga a tudős kutató is elvégzett, hogy a "klasszikus észak-germán rúnák" és az általa "degenerált rúnákhoz hasonló felírások" két különálló kategóriáját munkájában felállította. Ezek a "degenerált rúnák" azonban az általunk ismert ligaturák nagyszerű sorozatát jelentik. S ez nem jelenti azt, hogy az észak-germán rúnák-nak nevezett rovásjelek valóban viking írások lennének. Vikingek, akiknek paraguayi szereplése igen gyenge lábon álló hipotézis csupán, amúgysem ismerhették a keresztény egyházak nyelvezetéhez tartozó "R. I. P" és "FR". latin rövidítéseket, amelyeket nyilvánvalóan papi személyek örökítettek meg, sőt az utóbbi két betűt kimondottan szerzetesek megjelölésére használták. Őskeresztény motívumokat is találunk a rovásjelek közt. A viking hajósok írástudását nem vonjuk kétségbe, hiszen az északi rúnákról nagyon sok szép emlék tanúskodik. Azonban ezek az emlékek szinte kivétel nélkül sírkövek, faragott darabok és soha sem találtak még in "situ", azaz természetes sziklafalakra vésett rúnákat.

A magyar pálosok rovásírásáról már a MAGYAR HÍRLAP-ban közölt írásomban je[l]zem az ANDRÁSSY JÁNOS-féle Pilis-ben és a Dobogókőn felfedezett emlékeket. Barlanglakó remeték folytatták tovább a kemény sziklákra, gránittömbökre, mészkő falakra oly könnyen véshető, merev és egyenes vonalú rovásrendszerei kifejezendő gondolataikat, mondanivalóikat. Mielőtt a paraguayi, hajdani pálos misszió barlangfelírásaiból mellékelném a leglényegesebbeket, ismertetem ANDRÁSSY KURTA JÁNOS: "Tárgyi adatok Pilis ismeretlen történelméhez" c. kiadásunkban hamarosan kiadandó művéből a rovásírásos emlékeket. Ezek nyilvánvalóan előzményei - legalább is részben - a Cerro Polilla (ejtsd: "polizsa") hajdani pálos misszió barlangfalán lévő rovásírásoknak.

Előlegezve a közeljövőben nyomdába kerülő tanulmányból idézek:"... a romköveken még találhatók rovások szép számmal:

Mindenekelőtt a "számjegyekre" hívnám fel a figyelmet, mert ezekkel más területeken is találkozunk majd. A patakmederben és azon kívül szerteszét sok rovást gyűjtöttem össze, és még sok vár fel gyűjtésre. Néhány jellegzeteset - csupán példa kedvéért - itt bemutatok:

Pilis hajdani erődítménykolostorainak sorsa ismert történetírásunkból. A törökökkel szemben ez a vidék volt az utolsó ellenálló erődítményláncolat Buda végső elfoglalása után. A pálosok maguk is utolsó szálig itt haltak hősi halált. A barlangokat azonban a Habsburgok esztelen rombolása robbantotta be. Erős bazaltköves kapumaradványokon még ma is láthatók az erőszakos rombolás nyomai. Erről ANDRÁSSY KURTA a következőket írja:

"... III. Károly a Rákóczi-féle kuruc felkelés bukása után újabb pusztításokat végzett ezen a területen. A hatalmas kőtömbök egyirányú dűlése jól mutatja a robbantás irányát. Az egyik kőtömbön találtunk egy erős tenyérnyi kerek lyukat, amelyben robbantó anyagtól megégett és elszíneződött kéreg áll. Nem bolygattuk meg, hogy esetleges "hivatalos" vizsgálat számára érintetlenül megmaradjon. A vegyvizsgálat bizonyosan kimutatná a kénes lőszer salakját, hisz ez szabad szemmel is jól látható. A robbantási területen ismét találunk néhány szép rovásos írott követ, és lent a patakparton egy kövön (mérete: negyvenszer ötven centiméter) ilyen rovások állnak"

ANDRÁSSY KURTA JÁNOS élesszemű megfigyelése a Dobogókőn, a Pilis legmagasabb fennsíkszerű lapályán is talált rovásokat. A "Zsivány-barlang"-nak nevezett romok falait felülvizsgálva társaival, FÖVENYESSY ENDRÉVEL, KATHY IMRE építésszel és P. G. művészettörténésszel, a részletekről 250 fényképet készítve a következő végeredményre jutottak:

Bár jelen kötetünkben ANDRÁSSYTÓL "Sumér nyelv és írás" címmel közlünk egy rövid tanulmányt, melynek mellékleteként szerepel a pilisi rovásokból összegezett és az esztergomi ásatásoknál előkerült jelcsoport, ehelyütt is közlöm, hogy a paraguayi feliratokkal könnyebb legyen az egybevetés művelete:

ANDRÁSSY KURTA rovássorait részben fel is oldotta, mint azt jelzett fejezetéből láthatjuk, bár maradtak még megoldatlan részek. Ugyan ez a helyzet a "Cerro Polilla" feliratainál. JACQUES de MAHIEU a maga módján a "klasszikus germán rúnák" alapján és az általa "Odin-kultusz"-helynek deklarált barlang alapgondolataként egészen a viking írások igézetében él. Az általa "degenerált" rovásszerűség azonban a betűösszevonások halmaza, amely az északi és egyéb germán rúnák rendszerében egészen ismeretlen jelenség.

Munkánk során nem vállalkozhatok részletes megfejtésekre - ez valóban nagy jártasságot igényel - de már a paraguayi barlangfeliratokból kiválasztott 12 feliratnál valóban meghökkentő azonosságokat látunk a pilisi rovásrendszer jeleivel és még inkább a CSALLÁNY-féle ligatura táblázat összevont betűivel. Ez utóbbi azért fontos, mert a zömét CSALLÁNY a MARSIGLI-féle rovásnaptár jegyeiről állította össze. Ez a botra rótt naptár pedig az 1450-es évek előtt használatban lévő székely rovásokat őrizte meg korunkra, De lássunk néhány részletet.

Amikor A[N]DRÁSSY KURTA JÁNOS a következő idézett sort leírta "a számjegyekre hívnám fel a figyelmet, mert ezekkel más területeken is találkozunk majd" - szinte váteszi meglátást rögzített, bár sejtelme sem lehetett a paraguayi, számára elérhetetlen messzeségben valóban előforduló hasonló jelenségekről. Ő csak a helyi adottságokra gondolhatott, de bizonyára nem fordult meg agyában a gondolat, hogy egy és ugyanazon "iskolához" tartozó rovás-írástudók a kis magyar környezetből az "Újvilágba" kerülnek és ott is folytatják és gyakorolják írástudásukat a hazai tájakat annyira idéző vidéken, ahol még a sziklabarlangok is szinte az ő számukra teremtődtek. Az idézett mondás a "számjegyekre" vonatkozólag világos és félreérthetetlen párhuzamot jelez a Cerro Polilla sziklába vésett keresztjének három évszámával: Jelentőségét nem abban látom, mint professzor MAHIEU, miszerint már KOLUMBUS előtti időkben jártak volna itt vikingek. Jelezheti a barlanglakok születési éveit is, akik "itt szándékoztak meghalni". A növekvő évszámok tekintélyt is jelölnek és ez a remeteség szellemében élő pálosoknál különös jelentőséggel bírt. Mint tudott dolog, a pálos remeterend majdhogynem egyenesen megvetette a tudományokat és inkább az emberi jóság és istenszeretet gyakorlásában élte ki magát, elmellőzve, amennyire lehetett a középkori skolasztika bölcsészeti és teológiai kiképzési kényszerét is. Részben ez volt az oka gyors elterjedésüknek és az egyszerű földnépének megbecsülését is ez nyerte meg számukra. Gyakorlati életük a természet minden zordságával, emberlakta területek elkerülésével - városokban szinte soha sem telepedtek meg! - csodálatraméltókká tette őket a benszülöttek előtt is, akik aztán saját jószándékukból és bizalommal keresték fel őket magányukban.

De az írás-emlékekre visszatérve, jelzem, hogy a bizonyos "47"-es szám a Pilis-hegység kövein és Polilla-barlang keresztívén egy és ugyanaz. S amennyiben professzor MAHIEU duktusai a sziklafeliratok eredeti vonalairól pontosak, akkor az 1. sorszámú feliratban a CSALLÁNY-féle ligaturák közül szerepel az "N-T-K-SZ-T", amely titokzatos betűsornak a jelentése "entkereszt" azaz az első betű "SZ" hozzátételével "Szentkereszt" Ez talán nemcsak magára a szikláravésett keresztre vonatkoztatható, hanem esetleg valamelyik Pilisszentkereszt barlangkolostorból ideszármazó pálos írta fel régi klastroma nevét. Ugyanebben a feliratban, amelyet MAHIEU professzor tanulmánya "Beispiel einer degenerierten runenaehlichen Inschrift"-nek titulál, szerepel még mindig a CSALLÁNY-féle ligatura jegyekből "P-T-R" és pár betűvel hátrébb "-N-T-R" hangösszevonás, amelyek a MARSIGLI-féle rováskalendáriumból merített biztonság alapján nagy magyar rováskutatónk "Péter" és "kántor" szavakra oldott fel. Nincs kétség tehát, hogy egyházi személyről van sző, akinek neve a PÉTER és foglalkozása, kolostori szerepe a KÁNTOR. A barlang mennyezetén monogrammszerű nagyon komplikált ligaturacsoport szerepel (5. szám), amely CSALLÁNY-nál mint "NAZAReTi" van jelezve. Teljes értelmét még keresnünk kell. A legnagyobb és egy repedéssel majdnem derékbatört felírás - jobbról balra olvasva -, mint már írásomban a MAGYAR HÍRLAP hasábjain jeleztem "R. F."-fel "végződik", azaz valójában kezdődik. A két tisztán kiírt latin betű a "FR". azaz FRÁTER (jelentése testvér) rövidítése, természetesen "fordított" azaz jobbról balra haladó olvasatban.

A barlangfeliratai természetesen nem mind egyidőből származnak. Sőt az "íróeszközök" sem mindig véső vagy faragószerszámok, hanem ecset is szerepel a soraikban. Így pl. az alább közölt, eléggé merevített és a latin betűsorral kevert feliratot ecsettel mázolták fel a barlangfalra.

Ezekkel a kiforrott, határozottvonalú betűkkel szemben a sziklaüreg mennyezetén lévő, szintén festett jelek, már Mahieu professzor szerint is "monogram"-nak nevezett, nagyon összevont íráscsoportok vonalvezetése eléggé bizonytalan. S ez a körülmény csak fokozza a ligaturák feloldását. Az írás megközelíthetetlensége még az "in-situ", azaz magán a helyszínen is fejtörést okoz, mert különféle megvilágításoknál eltérő jelleget mutatnak.

Nehézséget okoz a feloldás menetében az a körülmény is, hogy néha nehéz megállapítani a rovásjelek függőleges helyzetében a rovásjelek alsó vagy felső végződésének helyességét, mint a két alább közölt, ligaturás betűcsoport esetében amelyek, mint már jeleztem, a barlang mennyezetét díszítik.

A "Pálos-barlang" feliratainak változatosságát MAHIEU professzor az un. északi "rúnák" sokszerűségéhez igyekszik kapcsolni. Így kapnak helyet könyvében a barlangi feliratok sorában a "klasszikus rúnák" , mint aminő képaláírással jelezte az alábbi, tisztaírású sort:

MAHIEU professzor minden igyekezete arra irányul, hogy a vikingek délamerikai tartózkodását a prekolumbiánus időkben bizonyítsa. Érthető tehát, hogy a paraguayi sziklabarlangot is ennek az északi germán népnek hajdani szentélyeként tekinti és a falakat díszítő rajzokat, festményeket az Odin-kultusz és a "Drachenschiff"-motívumokat ennek a régi, világjáró és merész nép hagyatékának képzeli.

Az Odin-kép bizonytalan körvonalai az általa közölt festmény alapján egyáltalán nem meggyőzőek és a falrakarcolt kereszt szárában megörökített "Drachenschiff" sorozat sem tekinthető teljes bizonyossággal a vikingek jellegzetes vízijárműveinek. Amint már korábban rámutattam, a négy "viking" hajó különféle típusa arra mutat, hogy egy hajdani expedició "hajóhadát" ábrázolja, amelyek az Ipané és a Rio Paraguay vizein igyekeztek megközelíteni a brazil határokat, miközben elpusztultak. Ezért szerepel a harmadik hajó képe felett a "RIP"(?) féle keresztény temetői rövidítés.

MAHIEU másolta rovásfelírások közt, amelyeket ő germán rúnáknak nevez természetesen vannak félig-meddig már latinizált betűsorok is. Ezeket ő ALAIN de BENOIST francia runológus munkája után (Paris, 1969) osztályozza a különböző "futark" rendszerek nyomán. Ez azonban roppant nagy skála és feltételezi, hogy a Paraguay területére érkező vikingek skandináv, dán, észak-német és norvég etnikumokból verbuválódtak volna. Mindenesetre a tárgyilagosság kedvéért közlöm ezeket a tudós szerző által "klasszikus rúnák"-nak tekintett sorokat is. A 4. számú, kétsoros felirat a barlangfalára van széles ecsettel festve. Ez az "íróeszköz" elég korlátolt lehetőségeket nyújtott a sorok megörökítőjének, de ennek ellenére is mindjárt a legelső jel teljesen ismeretlen a MAHIEU professzor által publikált "futark" runasorban. Nem is lehet másként, mert ez a jel minden bizonnyal "tamga" azaz tulajdonjegyként tekintendő. A 7. számú "rúnák" is két sort képeznek és fekete vegetális szénnel vannak a sziklafalra festve, csak úgy, mint a 8. számmal jegyzett és mindössze négy betűből álló felirat.

Egész különleges figyelmet érdemel a 11. számú kép, amely egy "harcibárd" felületére karcoltak be a barlang lakói. Ennek a felírását MAHIEU professzor "Gebetzu Gott Odin", azaz "Ima Odin istenhez" címmel közöl.

A "viking sárkányhajók" a helyszíni folyami hajózás lehetőségeihez alkalmazkodó vízijárművek voltak tehát s inkább "lélekvesztő" csónakok, mintsem tengerjáró hajók. Ezeknek a képe jobban rögzítődött a hajótöröttek képzeletében és kapcsolódott keresztény motívumokkal, mint a világjáró vikingeknél, akik nem ismerték a keresztény kegyelet liturgikus szavait, sőt azok rövidítését. Ezt a pogány Odin-kultusz egyidőbeni szerepeltetése amúgy is kizárja. S ha már némi "engedményt" tennénk a hajóképek eredetére vonatkozólag, akkor is közelebbi lehetőségnek kell tekintenünk a Dél-Amerikában autoktonnak tekinthető folyami hajókat, mint aminőket a Peru és Yucatán területén hajdanán létezett Lakandon Birodalom egyik nagyvárosának Bonampak-kikötőjének freskóján látható. Ez a híres freskósorozat csak 1957 óta ismert VILLAGRA és TEYEDA festőművészek másolatából. A tizenkét freskó hajósképén ui. a "Pálos-barlang" keresztjében szereplő vízijármüvek minden típusa szerepel. Még a hajók színei is változatosak és azonosak.

A hajdani hatalmas Lakandon Birodalom szétesése, népeinek szétszóródása után, amely 1445-ben következett be, Dél Amerikába is elvetődhettek a nyílt tengerek merészebb hajós csoportjai. Ez a lehetőség mindenesetre erősebb, mint Észak germán hajósainak paraguayi útja, amelyet MAHIEU professzor tételül állított fel.

Nem szándékom a tudós expedicióvezétő eredményeinek cáfolata és csak írástörténeti vonatkozásait értékelem ki s ezért a már említett hajó-képekhez csatolom MAHIEU viselettörténeti argumentumát is. Ezt is csak azért, mert a németországi "Deutsche Wochenzeitung" egy vasárnapi "Feuilleton"-ja túl nagy jelentőséget tulajdonit MAHIEU "Des Sonnengottes grosse Reise" címmel megjelent kötetében a vikingek és a délamerikai klasszikus népek süveg-viseletének és ezt mint "viking előzményt" fogja fel a prekolumbiánus időkre. Az alábbiak során közlöm a nevezett német újságcikk "dokumentális illusztrációit".

A viselettörténet közölt adataihoz egyben csatolom BILGE kagán sírképét is, amely egyfüst alatt írástörténeti adatokkal is szolgál és pedig pontosan a magyar rovásírás ősének az ótürk írásrendszernek betűivel. A MAHIEU professzor által ismertetett viselettörténeti adatsorozat a két különbözőfajú népnél mindenesetre inkább az ázsiai ősnépek kultúrhódítása javára dönt Észak germánjaival szemben.

A süvegrokonítás értéke tehát nagyon gyenge lábon áll s ha valami hasznát vehetjük, az is inkább az ázsiai viseletörténettel függ össze, hiszen ma már tudományos közvélemény, hogy Amerika lakói a mongol rassz oldalsó ágához tartozó bevándorlók csoportjaiból erednek. Belőlük születtek az un. "magas kultúrák" hordozói Boliviában, az Andok völgyeiben, Peruban, a mexikói Anahuac-fennsíkon és a Yucatán-félszigeten egymástól elkülönülten. Így fejlődött ki a paraguayi trópusi előtérben is egy ősi, autokton kultúra, ahol az ismertetett "Cerro Polilla"-i barlangfeliratokon kívül feltűnő sokféle, de mindig rovás-runajellegű feliratra találtak már eddig is mélyen Brazília és Chile határain is túl.

Mint jeleztem, nem szándékom MAHIEU professzor megállapításait sorra cáfolgatni. Csupán arra vállalkozom, hogy a már említett magyar pálos kapcsolatok sorozatával a "Cerro Polilla"-i feliratok magyar rovásírás jellegét lehetőség szerint elfogadhatóvá tegyem. Ebben igen nagy segítségemre van a már említett pápai bullákban kifejezett földrajzi határmegvonás a spanyol és portugál tengerihatalmak vitájában.

Nem férhet kétség ama megállapításunkhoz, hogy erről a határmegvonásról térképeknek kellett készülnie. Azt is tudjuk, hogy a két európai tengerészhatalom versenyében egy-egy ilyen térképnek mekkora jelentősége volt és mindegyik fél halálos ítélettel fenyegette meg azokat, akik engedély nélkül ilyeneket készítettek vagy lemásoltak. "Amerika titkos térképeinek" problémáját MAHIEU is felveti a híres délamerikai történész FURLONG VILMOS nyomán. Ez a tudós határozottan állítja, hogy az 1500-as évek elején Európa "nem volt olyan tudományos értesülés birtokában, hogy elfogadható térképet szerkesszen Amerika földrajzi körvonalairól". Ennek ellenére már 1507-ből ismeretes az első térkép Délamerika meglepően pontos körvonalaival WALDSEEMÜLLER MÁRTON szerkesztésében. MAHIEU a térképszerkesztéshez okvetlenül szükséges információk származását a vikingekre vezeti vissza. Érvelése azonban a sok "feltételezés" miatt igen gyenge lábon áll. Szerinte a lotharingiai herceg, II. RENATUS lett volna a térképszerkesztő támogatója. Eme feltételezését azzal támogatja, hogy a herceg "Jeruzsálem királya" címét örökölte anyai ágon, sőt a "Szicíliai kettős királyság" uralkodóinak címével is ékesítette nevét. Mi azonban tudjuk, hogy ugyanezen címeket a magyar történelemben II. ANDRÁS királyunk óta a hazai uralkodóink is viselték és nem is "anyai örökség" címén, hanem szentföldi kereszteshadviselés jogán.

De visszatérve WALDSEEMÜLLER térképszerkesztő személyéhez, meg kell említenünk magyarországi kapcsolatait is. Mint tudjuk, WALDSEEMÜLLER, az első amerikai térkép szerkesztője huzamosabb ideig tartózkodott MÁTYÁS király budai udvarában és kapcsolatban volt LÁZÁR DEÁKKAL, teljes nevén RÓZSÁS LÁZÁRRAL, az első magyar térképszerkesztővel. Róla írja az Akadémia Tankönyvkiadó gondozásában megjelent "Magyar utazók, földrajzi felfedezők" című gyűjteményes tanulmány: "Ekkor (a 15. század végén) tűnt fel kora térképészetének világviszonylatban is kiemelkedő egyénisége, BAKÓCZ TAMÁS titkára, LÁZÁR deák. Teljes nevén RÓZSA LÁ ZÁR... Életéről nem sokat tudunk. Valószínűleg Németországban tanult. A budai királyi udvarban összetalálkozott MARTIN WALDSEEMÜLLERREL, aki elsősorban műszerszerkesztő volt, ő készítette el a legelső, háromszögelésre alkalmas teodolitot, talán egyenesen LÁZÁR számára..." MÁTYÁS király udvarában a magyar pálosok igen nagy szerepet vittek, akik délamerikai kapcsolataikat az oda kiküldött rendtársakon keresztül minden bizonnyal megtartották. Misem áll útjában a tőlük szerzett értesülések összegezésének.

WALDSEEMÜLLER 1507-ben megjelent "világtérképe" tehát már ezt az évet is megelőző időben készült és a - szerintem - pálos szerzetesből lett esztergomi érseki titkár, akit később BAKÓCZ TAMÁS 1510-ben kanonokjává is kinevezett, értesüléseit "első kézből" saját rendtársaitól szerezte a FUHRLONG által olyan pontosnak ítélt, első délamerikai térkép kifogástalan megszerkesztéséhez.

S a valószínűen pálos LÁZÁR DEÁK személyével nem merül ki a délamerikai magyar kapcsolatok lehetősége. A már idézett "Magyar utazók, földrajzi felfedezők" megemlíti, hogy "LÁZÁRRAL egyidőben még egy kitűnő magyar kartográfus tűnt fel: MAXIMILIANUS TRANSSYLVANICU S. Ő holland térképészműhelyekben dolgozott." (I, m. 65. old. -1973.) Részletesebben ismerjük ERDÉLYI MIKE néven, aki Besztercén született az 1480-as évek elején. Külföldön tanult és a hatalmas V. KÁROLY spanyol király és német császár szolgálatában nagyon jelentős diplomáciai karriert futott be. Járt megbízatással Londonban az akkori teljhatalmú uralkodónál, VIII. HENRIKNÉL, 1512-ben pedig Verona város-köztársasággal tárgyalt és élete végén bizalmas tanácsadója lett II. LAJOS magyar király özvegyének, MÁRIA királynénak. Legjelentősebb műve a MAGELLÁN-féle expedíciónak részletes leírása "De Moluccis insulis atque aliis pluribus mirandis" címmel, 1523-ban jelent meg először,

A már említett spanyolországi és portugáliai magyar pálos kapcsolatsorozat tehát ezen a vonalon is kiépíthette a maga vonalait WALDSEEMÜLLER térképének megszerkesztésében.

Szükségesnek láttam, hogy a két magyar térképész szerepét megemlítsem sokkal reálisabb lehetőségek és valószínűségekként Délamerika feltérképezésében, mint aminőket professzor MAHIEU munkája felsorol. S ezek a személyek, LÁZÁR és ERDÉLYI MIKE okvetlenül kapcsolatban állottak a délamerikai missziók gondjával Rómából hivatalosan is megbízott magyar pálosokkal!

Ha ezekhez a felsorolt honfitársi kapcsolatok mellett még megemlítem a magyar pálosok és GARAY JÁNOS családja közt még Spanyolországban kialakult barátságot és kölcsönös támogatást, akkor a Buenos Airest másodszor is megalapító, magyar eredetű utazók és hódítók sorát még eggyel gyarapítóm. A GARAYAK szerepe ui. 1414-től kezdődőleg okiratilag bizonyítható és magyar eredetükre nemzedékeken keresztül is büszkén emlékezve, bizonyára az új Világban is örömmel keresték a magyar pálosokkal a kapcsolatokat.

Jelen pillanatban csak hivatkozom egy eleddig "elfelejtett", de a legelsőnek tekintett JUAN COSA = KÓSA JÁNOS pálos szerzetestől származó térképre, amelyről az assuncióni, Paraguay Állami könyvtár mikrofilmjeinek egyike "Reláción anónima sobre succesos ocurridos en el Rio de la Plata 1545" címmel, bőséges adatolással szolgál.

A térképészeti kitérőre - jelen tanulmányomban - csak annyiban volt szükség, hogy a magyar pálosok paraguayi és perui tartózkodását a VI. SÁNDOR-féle bullákon kívüli adatokkal is alátámasszam és ezzel a "Cerro Polilla", azaz "Pálos barlang" rovás jelegű feliratainak magyarázatát adjam. S talán csak kiegészítésként csatolom gondolatmenetemhez azt a lehetőséget is, hogy a szerzetesek a bennszülöttek ősi szenthelyeit az újból használatbavétellel azért tartották célszerűnek, hogy a nép bizalmát megnyerjék. A guayaki-törzs élete még ma is titokzatos...

III. RÉSZ: A "NAGYSZOMBATI VINLAND-TÉRKÉP" RÉSZLETEIBŐL

A SZEPESSY-féle "Nagyszombati "Vinland-Mappa", mint említettük az 56. sorszámmal van ellátva. Ez feltételezi, hogy legalább 55 más ily zsánerű térkép előzte meg a sorrendben. A rovásírásos jelek mögé bujtatott részletek minden bizonnyal féltékenyen őrzött titkokat jelöltek. Az eredeti gyűjtemény, az Új-Világ és ismeretlen földrészek feltérképezői okvetlenül ismerték a rovásrendszert és betűit főként a merev pilisi betűk tollal irt cifrázatai teszik kissé szokatlanná. A legnagyobb felirat "TANGER", azaz "tenger" első magánhangzójának elvétése azonban már a másolók járatlanságára mutat ha másban nem, a magyar nyelvben. A nagy "állam-titok"-ként kezelt térképek történetét mindenki ismeri. Féltékeny gonddal őrizték, hogy más nemzeteknek utat ne mutassanak az Új-Világ kimeríthetetlen és csodás gazdagságú földje felé. Ez az óvatosság Magyarország felé felesleges volt, miután tengernélküli országlévén nem lehettek ambiciói. Így a pálosok térképészeti tudása, amelyről az első délamerikai egyetem, a Limában, Peru fővárosában alapított San Marcos-egyetem gyűjteménye tanúskodhatott. Határozott a térkép másolásának ideje "Anno 1599" és a nagyszombati egyetem számára minden bizonnyal azért másolták le, hogy a Dél-Amerikába készülő misszionáriusok már előre tájékozódhassanak, illetve otthon maradt elöljáróiknak fogalmuk legyen alattvalóik hollétéről. Nagyszombati tanárokként jöttek Dél-Amerikába OROSZ LÁSZLÓ, LIMP FERENC, RÉR JÁNOS és ZAKARIÁS JÁNOS is, akik nagy szerepet játszottak az új világrész országaiban. Ugyancsak innét, azaz Nagyszombatból indult SZENTMÁRTONYI IGNÁC (1718-1793) is, aki indián kísérőivel az Amazonas környékét közel 35.00[0] kilométeres úton térképezte fel. Ugyancsak jeles térképész volt ÉDER X. FERENC (1727-1773), aki Perut térképezte fel és egyben még a máig legjelentősebb moxa-indiánok néprajzát írta meg.

Ezek az adatok feljogosítanak bennünket arra, hogy a SZEPESSY GÉZA-féle töredéktérkép jelentőségét kidomborítsuk és a rovásírást, mint rejtett adatok közlésére elsőrangú írásrendszert itt új hazánkban is kutassuk. Mellékletként közlöm a HAVASNÉ BEDE PIROSKA-SOMOGYI SÁNDOR szerkesztésében megjelent: "Magyar utazók, földrajzi felfedezők" c. könyvéből (Budapest, 1973) a magyar misszionáriusok útjáról szerkesztett térképet, bár szerfelett hiányos adatok alapján készült, de némi fogalmat alkothatunk alapján a térképészettel is foglalkozó hittérítők sokoldalúságáról.

IV. RÉSZ: ZAKARIÁS JÁNOS MISSZIONÁRIUS ROVÁS LEVELE 1756-BÓL PERUBÓL

Sajnálatos, hogy a délamerikai magyar hittérítők, főleg jezsuiták története eddig tudományos apparátussal nincs feldolgozva, annak ellenére, hogy részletekben igazán nem szűkölködünk. Bár ÁCS TIVADAR tiszteletreméltó munkát igyekezett nyújtani a Dél-Amerikában élt magyarok történetéről, írásai az újságírói tájékozottságon nem igen jutnak túl. Talán egyedül SPELLETICH PAULA százévvel ezelőtt Észak-Amerikában írt naplójának a kiadása a legnagyobb érdeme (Magyar honfoglalók a Missisipi partján"), de a délamerikai írásai csak felületen mozognak. Sokkal jelentősebb e tekintetben SZABÓ LÁSZLÓ argentínai munkálkodása, amelynek oroszlánrésze spanyol nyelven jelent meg s tudtommal a közeljövőben kerül sorra komoly kutatások alapján összegező munkája.

Így pl. a jelen kötet célkitűzéséhez tartozó rovásírásról és annak délamerikai emlékéről ZAKARJÁS JÁNOS jezsuita tollából eddig egyetlen hazai rovásírásos gyűjtemény sem emlékszik meg. SEBESTYEN GYULA nagy munkája szőrszálhasogató aprólékossággal tárgyalja pl. TAR MIHÁLY omori földműves gyakorlati rovásírását, mint "hírhedt hamisítványt", 1915-ben, hódol minden külföldi rovásbogozónak, de nevetség tárgyává igyekszik tenni BÁLINT GÁBOR "A honfoglalás revíziója" című tanulmányában a nagyszentmiklósi kincsfeliratok leghosszabbikát: "Gilas Pes-Gan Pesenyüji Kenész" és DEBRECZENYI MIKLÓS: "Az ősmagyar írás néhány hazai és oroszországi emléke" c. kötet "Gelse kiskán pesenyüji kenéz" feloldását. Mindez 1915-ben zajlott le, de SEBESTYÉN figyelmét elkerülte a mát [már] 1910-ben megjelent "Zakariás János és Fáy Dávid délamerikai misszionáriusok levelezésé"-nek rovásírásos részletei.

A budapesti T. Akadémi könyvtárában "Acad. 103 - X K/38, jelzésű köteg tartalmazza ZAKARIÁS atya levelét, melyet facsimilében közlök:

A levél első ízben a FÖLDRAJZI KÖZLEMÉNYEK szaklapban jelent meg. (1910. 28 évf. XIII. tábla). Szövegét részben latinul, részben magyarul írta a perui missziókból a szerzője a nagyszombati egyetem rektorának. Szövegét a közölt facsimile után a rovásbetűs megjegyzések feloldásával együtt HOLOVICS FLÓRIÁN tudományos kutató feloldásában és a latin részeknek magyar fordításában idézem ahol a rovásírásos részleteket nagybetűkkel emelem ki. A levél beszámoló a portugál gyarmat korabeli kormányzatának kegyetlenségeiről a benszülött indiánok ellen.

"...de bizonyos emberek kegyetlensége arra kényszerítette őket (t. i. a benszülött indiánokat: szerkesztői megjegyzés), hogy messze az egyenlítő felé az erdők rengetegeibe vonuljanak, ahová elmenni nekünk nincs sem erőnk, sem szabadságunk. Ugyanis elvetemedett emberek jöttek át Braziliából, akik velem is a tigrisnél zordabban bántak. KERESZTÉNYEK VOLTAK EZEK S NEM IS INDUSOK. (Ez a nagybetűs részlet a latin szövegben magyarul íródott: szerkesztői megjegyzés) Ezek rendszerint mindazokat, akik elibük kerültek BÁNYAMUNKÁRA és más ALJAS MUNKÁRA is elragadózzák, AZ ÖREGEKET, hogy ennek hírét ne terjesszék, megfosztják ÉLETÜKTŐL, másokat az íj kifesztíéséhez szükséges UJJAIKTOL fosztanak meg. Az ANYÁKAT úgy teszik az utazásra alkalmasabbá, hogy letépvén EMLŐJÜKRŐL CSECSEMŐIKET, azokat ODACSAPJÁK az első karóhoz, amelyre akadnak. És hogy a vigyázatlanokat könnyebben behálózzák, maguk közül olyan embert küldtek előre, aki ruhájával és külső megjelenésével MISSZIONÁRIUSNAK hazudta magát. Ismerem ezt, már észretért. Vajha véglegesen! Ha ezeket az írásjegyeket nem ismered, VARGYASITÓL, BÉLTŐL, OTROKOCSI-TOL kérj tanácsot!..."

Eddig a rovásjegyekkel irt latin szövegű levél, amelyet szerzője a későbbiekben magyarul fejez be és a "Peru Missziókból" 1756 április 16. dátummal és utóirattal lát el.

Sajnos a magyarországi rováskutatás nem tud közelebbit a levélben elsőnek említett VARGYASIRÓL. Pedig az az érzésem, hogy ZAKARIÁS ezzel az ismeretlen rovástudóval személyes ismeretségben állhatott, míg a többieknek csak ábécéit ismerte. Ez a név talán új nyomokra vezethetne a kutatásokban...

A MAGYAR HÍRLAP-ban közölt kis írásom végső szavaival említettem egy másik magyar jezsuita hittérítő, FÁY DÁVID rovásírásos naplóját az 1750-60-as évek braziliai eseményeiről. Sajnos, ezt a naplót a portugálok mint "bűnjelet" használták fel a szerencsétlensorsu szerzetes ellen és végül is teljesen nyoma veszett. Legalább is a portugáliai kutatásaim alkalmával minden kísérlet meddő maradt megtalálására.

A délamerikai sziklafeliratoknak egyébként se szeri, se száma. T. KOCH GRÜNBERG: "Südamerikanische Felsenzeichnungen" (Berlin, 1907) csak töredékes és hiányos kiadása gazdag emlékeknek. A Rio Paraguay vidéke különösen csak a kifejezetten magyar pálos hagyományokból táplálkozó "fehér ruhába öltözött vándorpapok"- mítoszát tekintve, hihetetlenül gazdag anyagot nyújt a kutatóknak. Spanyolországig elhatol ez a hagyomány, annyira, hogy pl. FRAY GREGORIO GARCIA domonkosrendi szerzetes már 1729-ben foglalkozik a feltűnő gazdag magyar hagyományokkal a brazil-argentin-paraguayi határok érintkezésénél az "Origen de los indios del Nuevo Mundo e Indias Occidentales" c. munkájában. Adatait FERRARI ZSIGMOND nevű rendtársától vette, aki a magyarországi domonkosrendiek tartományfőnöke volt.

A magyar származású NETO LÁSZLÓ, Rio de Janeiro-i múzeumigazgató a századfordulón már alapos kutatásokat végzett e téren és eredményeit "Investigaçõnes sobre arqueologia Brasileira "címen tette közzé. Már ő vitázik régebbi kutatók ama állításával, hogy a sok sziklafelirat germán eredetű lenne. Egyedül az általa összegyűjtött néprajzi anyag három magyar pálos "népére" hivatkozik 1723-ból eredő leírások alapján. A bennszülöttek félig istennek tekintették a "fehér ruhás zarándokokat" és ősi törzsnevüket elhagyva a KOSA, BULKA és KOVÁCS nevű misszionáriusok "népének" nevezték magukat. Az 56 nagy faluban élő "Cabachis" törzs kiirtásáról és a köztük élő 7 "fehér ember" haláláról 1783-ból eredő leírások vannak. A "Kosarini" - így írja le őket 1723-ban a hosszú ideig köztük élt PIRES dos CAMPOS kapitány - még ismerték a "fáraírást".Minden falujukban volt egy "poste ceremonial", díszoszlop, amely körül gyűléseiket, ünnepségeiket tartották. Két ilyen "poste ceremonial" képét az asuncióni múzeum még ma is őrzi. A tiszta magyar rovásírás már csak torz, de még nyomaiban felismerhető vonalvezetéssel szerepel rajtuk.

Sajnálatos, hogy POMBAL portugál alkirály, aki szenvedélyesen gyűlölte a jezsuita misszionáriusokat, szinte minden valamirevaló emléket igyekezett megsemmisíteni, bár ezek az emlékek még a jezsuiták előtti korszakból származtak. Az "amerikánista mozgalom" azonban még így is sok anyagot tudott a századforduló óta rekonstruálni, gazdag anyagot nyújtva a magyar pálosok hajdani működéséről.

Befejezésül a délamerikai magyar rovásemlékekről irt, részben hevenyészett, részben még további kutatásokra ösztökélő tanulmányomat, idézem kitűnő írónkat, a braziliai őserdőkben szemevilágát vesztő, de élményeit annál színesebben látó MOLNÁR GÁBORT, aki a "Kalandok a braziliai őserdőben" című munkájában megemlékezik a saját szemeivel látott jezsuita tomplomromokról, amelyek magyarok közreműködésével épültek. Így ír MOLNÁR GÁBOR:

"... De mint került ide, az őserdőbe, a Jutapu torkolatához (közel az Egyenlítő vidékén!) ez a templom? a Történelem lapjai felelnek rá: Kétszáz esztendős, gyönyörű kultúrmunka semmisült meg akkor, amidőn... 1760-ban a portugál kormány parancsára az akkori gyarmaton, a mai Braziliában , valamennyi szerzetesektől alapított telepet katonaság vette körül, s a hittérítőket összefogdostatta. Valamennyiöket Portugáliába szállították. Érdekes megjegyezni, hogy több magyar szerzetes volt köztük, akikre éppen úgy, mint a többi szerzetesre, soha el nem követett bűnöket... igyekeztek rábizonyítani..."

De még így is maradt sok emlék. Elegendő arra, hogy a magyar alkotók szellemi hagyatékának összegyűjtése sok időt fog igénybe venni!

*