Árpád honfoglalása 558-ban történt?
Tóth Gyula legszenzációsabb felfedezése arról szól, hogy Árpád honalapítása nem 895-ben, hanem 558-ban történt. Indoklásában Árpádot Zabergánnal, Levente 895-ös Bizánc elleni fellépését a kutrigurok 558-ban történt hadjáratával állítja párhuzamba.36 Tóth Gyula ötletét Illig és Weissgerber könyvéből merítette, amelyben azt írják, hogy a kutrigurok a Kárpát-medencében telepedtek le.37. Az előadó figyelmét azonban elkerülte az a fontos tény (amit Weissgerber egyébként közölt), hogy a kutrigurok az avarok uralma alá tartoztak. Ezzel a Tóth Gyula által erőltetett kutrigur-magyar párhuzam egyik alappillére dől le, amellyel az előadó a kutrigurokat jelentős népként próbálja feltüntetni. A kutrigurok többek között Prokopiosz, Agathiasz, Menandrosz Protector és Theophülaktosz Szimokattész krónikáiban szerepelnek, amelyeknek a kutrigurokra vonatkozó részei Szádeczky-Kardoss Samu művében is olvashatók.38 Innen kideríthető, hogy a korabeli bizánci történetírók soha nem állították, hogy a kutrigurok beköltöztek volna a Kárpát-medencébe. Weissgerber valószínűleg tévesen értelmezte Menandrosz Protector sorait: „Baján kagán... parancsot adott, hogy a kutriguroknak mondott hunok közül tízezren keljenek át a Száva folyón és dúlják fel Dalmácia vidékét",39 illetve Theophülaktosz Szimokattész tudósítását: „Ugyanebben az időtájban a tarniachok és a kotragérok – ezek is a var és chunni népek közül valók – megszöktek a türköktől, és Európába kerülve az avarok kagánjának a népeihez csatlakoztak." 40 Az előadó vakon elhitte Weissgerber értelmezését a kutrigurok történetéről anélkül, hogy ellenőrizte volna a bizánci krónikákban, igazat állít-e a német szerző.
Fiktív volt az avar korszak?
Az előadó azt próbálja elhitetni, hogy az avarok csupán a történetírók által hamisított krónikákban léteztek: „Mivel Bizáncnak a 900-as évek elején is szembesülnie kell egy erős északi ellenséggel, mégpedig a magyarokkal, erős a gyanú, hogy a teljes avar korszak nem egyéb, mint a magyar honfoglalás korának időben visszadatált duplikációja! Illig hivatkozik Manfred Zellerre, aki a sztyeppei népekről írt munkáiban rámutat: "e lovasnépek száma az I. évezredben megduplázódik, megtöltendő az üres évszázadokat!" Az avar nép tehát, pusztán csak egy duplum! Nem más, mint a hun-magyarok melléknevéből kreált nemzet, melynek egyetlen célja: kitölteni az üres századokat!" 41 Az avar korszak fiktív voltát cáfolják a Kárpát-medencei avar temetőkben talált bizánci pénzek, amelyeken Illigék szerint nem létezett császárok szerepelnek: Hérakleiosz (610-641) solidusán, IV. Konsztantinosz (668-685) érméjén és II. Anasztaziosz (713-715) solidusán.42
A kortárs bizánci, frank és longobárd krónikaírók az avarokat hunoknak nevezték. Paulus Diaconus, a longobárdok történetírója így említette az avarokat: „a hunok, akiket avaroknak is hívnak".43 Fredegar, a frankok krónikása ezt írta: „a hunoknak is nevezett avarok birodalmában, Pannóniában heves küzdelem támadt." 44 Sőt, egyes nyugati krónikák a 8-9. században az avarokat már ungár néven említették. Liutprand longobárd király síremlékére a következő feliratot vésték: „Az avar (Ungarus), az egyedül általa megsegített frank és minden szomszédja szíves békességben élt vele mindenkor." 45
Nem nyomós érv tehát a kitalált középkor elméletének hirdetőinek ellenvetése, hogy az avarokat középkori történetíróink nem említették, ugyanis az avarokat ők is hunoknak nevezték. Kézai Simon krónikájának a zeiselmaueri csatáról szóló tudósításában egyértel-műen a frankok 791-es avarok elleni támadását írta le, csak avarok helyett hunokról beszélt.46
Hunok népesítették be a középkori Európát?
A szerző legelképesztőbb teóriája, hogy „különálló népként valójában soha nem léteztek sem vandálok, sem frankok, sem pedig gótok! Egyetlen egy nagy és hatalmas szkíta-hun-magyar törzsszövetség létezett csupán, amelynek roppant seregeit Attila a négyszázas évek elején az ítéletre megérett Róma ellen indította. Ez a szkíta-hun-magyar nép volt az, amelynek valóban létezett egy északi (azaz fekete) és egy nyugati (azaz fehér) ága. A római érdekű nyugati történelemhamisítás ebből az egyetlen nagy hun nemzetből kreált vandálokat, frankokat és gótokat." 47 Az előadó Attila Róma elleni hadjáratát a 400-as évek elejére teszi, de ezt cáfolja Olümpiodorosz jelentése, aki a bizánci császár követeként 412-ben járt Karaton hun királynál a Fekete-tenger észak-nyugati partvidékén.48 Tehát a hunok ekkor még nem lehettek a Kárpát-medencében, és nem Attila volt a királyuk.
Tóth Gyula véleményével ellentétben, a középkori történetírók a frankokat és a gótokat is germán származásúaknak írták le. Tacitus római történetíró az 1. században beszámolt a germán törzsekről, akiknek nagy része már akkor is a mai Németország területén élt.49 A gót Jordanes50 a 6. században leírta a germán származású gótok történetét, amelyből megtudhatjuk többek közt, hogy a 4. század végén a Közép-Ázsiából a Fekete-tenger vidékére érkező hunok legyőzték a keleti gótokat.51 A 6. században élt bizánci Prokopiosz Gót háború című művében közölte, hogy 536-ban, Justinianus császár idejében a Belizár vezette bizánci hadseregben hunok is harcoltak az Itáliát elfoglaló keleti gótok ellen.52 Prokopiosz fenti művéből tudjuk, hogy a régi időkben a frankokat germánoknak hívták. Tóth Gyula azt állítja, hogy nem léteztek a gótok, holott a középkori források részletesen tudósítottak róluk. A szerző előbbi kijelentését önmaga cáfolja blogjának egy másik részén: „...a hun történelem időben "rácsúszik" a gót történelemre, s rögvest kiderül, hogy nincs is gót történelem. ...Nem azt mondom, hogy ne lettek volna gótok, mert gótok történetesen voltak. ...A hatalmas képzelőerővel megáldott nyugati krónikások ...gyártottak hősi germán múltat a hun korszak eseményeiből." 53 A középkori történetíróktól tudjuk, hogy a germán származású gótok, frankok, szászok és svábok voltak a mai németek ősei. Ha Tóth Gyula elmélete igaz lenne, akkor ma Európa legnagyobb lélekszámú népe magyarul beszélne.
Tóth Gyula fantáziája nem ismer határt, ugyanis a vandálokban is magyarokat lát: „A VANDÁL népnév tehát nem más, mint a VANGÁR név, melynek ismerősebben csengő változata a VENGER, azaz HUNGÁR! Íme itt van hát Attila vandál - vangár – venger - hungár népe, amely Krisztus után 407-ben a jászkunok és a germán szvévek társaságában végigdúlta Galliát és Hispániát, pontosan úgy, ahogy arról középkori krónikáink beszámoltak!" 54 A szerzőt cseppet sem zavarja, hogy csak az oroszok hívnak bennünket vengernek, más európai nyelven nem neveznek bennünket így. A 11. századi óorosz nyelvű Nesztor krónika szerzője a magyarokat fekete ugriknak nevezte,55 tehát ekkor az oroszok még nem vengernek hívták a magyarokat. A fentiekből megállapítható, hogy a vandál név nem származhat egy 5. században még ismeretlen szóból, tehát a vandál népnévnek a vengerből való levezetése csupán egy nyelvészeti zsonglőrködés.
A szárnyaló fantáziájú szerző felfedezi, hogy valaha az angolok is magyarok voltak: „Vegyük észre hogy az UNGARN-tól az ENGERN-en és ANGRIA nevén keresztül egyenes út vezet ANGLIA nevéig! ANGLIA tehát nem más, mint UNGRIA, az ANGOL népnév pedig az R -> L hangváltozáson keresztül UNGÁR - HUNGÁR nevünkkel azonosítható! Azok az angol és saxon hódítók pedig, akik a galliai hadjárattal egyidőben meghódították a brit szigeteket, valójában Attila királyunk kapitányai, hungár azaz magyar hódítók voltak!" 56 Tóth Gyula szót sem veszteget arra a jelentéktelen apróságra, ha minden úgy történt volna, ahogy ő elképzeli, akkor az angolok ma miért nem magyarul beszélnek? A nyelvészeti bűvésztrükköket bemutató informatikus azt sem akarja észrevenni, hogy az angol nyelv nem a magyarra, hanem a németre hasonlít.
Tóth Gyula maga is érzi, hogy mindez bizonyítéknak édeskevés, ezért egy 19. századi angol szerzőt hív segítségül: „Sharon Turner szerint tehát az angolokkal folyton együtt emlegetett saxonok neve eredetileg nem más, mint sakai-suna, azaz szakák (szkíták) fiai! Ebből a "sakai-suna"-ból lett aztán rövidítve előbb "saksun", majd pedig "saxon". Ugye nem kell mondanom, hogy középkori krónikásaink a magyarokat egyértelműen és félreérthetetlenül szkítáknak, azaz szakáknak nevezik!" 57 Tóth Gyula érvelése ezer sebből vérzik, ugyanis nem beszél arról, hogy a saxon a szászok neve latinul és angolul. A szászokat és a szkítákat még a legügyesebb zsonglőrködéssel sem lehet összemosni, hiszen időben és térben is nagyon távol voltak egymástól. A szakáknak a magyarokkal való összekapcsolása pedig minden alapot nélkülöz, mert a szkítákat jól ismerő Hérodotosz közölte, hogy „a perzsák minden szkítát szakának hívnak",58 de a magyarokat senki sem nevezte szakának. Őseink azért nem lehettek azonosak a perzsák által szakának hívott közép-ázsiai szkítákkal, mert róluk Hérodotosztól Sztrabonig (Kr. e. 5-1. sz.) folyamatosan írtak a görög történetírók, míg ugyanebben az időben a kínai krónikák szerint a hunok Belső-Ázsiában éltek.
A 9. században óangol nyelven írt Angolszász krónika szerzője számolt be arról, hogy a germán eredetű angol és szász törzsek az 5. században hajóztak át a kontinensről Angliába.59 A Németországban maradt szászok történetét pedig a 10. században jegyezte fel Widukind. Az ő krónikájából ismerjük a 955-ben lezajlott Lech-mezei csatát, amely során a Henrik és Konrád hercegek által vezetett frank, szász, bajor, sváb és cseh csapatok legyőzték Bulcsú és Lél seregét.60 Ezek után joggal merül fel a Tóth Gyula által megválaszolatlan kérdés: hogyan felejthették el a frankok és a szászok 955-re, hogy Attila idejében ők még magyarok voltak?
A longobárdok is hunok voltak?
A kitalált középkor elméletének képviselője a következőket írja a longobárdokról: „Ahogy azt korábban már világosan kifejtettem, az a longobárd nép, amelynek a királyát Alboinnak hívták, minden valószínűség szerint egy fehér, azaz eftalita hun nép volt. Hogy ez az eftalita töredék vajon Attilával érkezett-e a Kárpát-medencébe, vagy már jóval azt megelőzően is itt élt, azt a kutatás jelen fázisában még nem tudom megmondani." 61
Az avarokról Menandrosz közölte, hogy őket korábban heftalitáknak nevezték,62 Prokopiosz pedig azt írta le, hogy a heftaliták fehér hunok.63 Az előadónak erről fogalma sincs, hiszen elszólja magát, hogy „a kutatás jelen fázisában" ő ezt még nem ismeri. Az avarok Közép-Ázsiából indulva 568-ban, vagyis jóval Attila kora után vették birtokba a Kárpát-medencét. A longobárdok azért nem lehettek hunok, mert az ő több évszázados vándorlásuk az Elbától indult, majd a 6. század elején a Dunántúlon éltek. Végül éppen az avarok, vagyis a heftaliták elől Észak-Olaszországba vonultak, amelynek mai Lombardia nevű tartománya róluk kapta a nevét. A longobárdokat már Tacitus megemlítette a germán törzsek között,64 majd Paulus Diaconus a 8. században megírta a longobárdok történetét.65 Tóth Gyula arról sem hallott, hogy a régészeti feltárások is igazolták a 8. századi krónikás híradását a longobárdok germán eredetéről. Bóna István régészprofesszor 1957-től kezdve két évtizeden keresztül tárta fel a dunántúli longobárd temetőket, amelyekről a következőket írta: „A pannoniai langobard csontvázas temetkezéseket semmi mással nem lehet összetéveszteni – temetkezésük iskolapéldája a „germán alaposságnak". Sírjaik nagyok (2,5-3 m hosszúak, 1-2 m szélesek), mivel nagyon mélyre ásták őket. ...Sajátos langobard temetkezési forma a sír aljának a négy sarkába mélyedő, cölöpszerkezetes "halotti ház". ...A történelem folyamán először s utoljára a langobardokkal települt be Pannoniába a nordikus nagyrasszhoz tartozó népesség. A férfiak a helyi dinári-mediterrán populációhoz viszonyítva feltűnően magasak voltak (170-180 cm), egyesek a 190 cm-t is elérték, asszonyaik is sudárak voltak (165-170 cm)." 66
Tóth Gyula hozzáállása a tudományhoz
Végül érdemes megemlíteni egy jellemző epizódot, amikor Tóth Gyula blogjának egyik hozzászólója a következő javaslattal állt elő: „Az lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy minden egyes írását szép lassan, módszeresen lássa el a hivatkozásokkal úgy, ahogy azt egyébként az ember felsőfokú tanulmányai során már erősen begyakorolta." 67 Ám az ötlet nem nyerte el a szerző tetszését: „Engem nem érdekel... hogy az írásaim mennyire tűnnek mások szemében tudományosnak. Egy dolgot megtanultam eddigi rövid pályafutásom során: Minél több címet, rangot és titulust biggyeszt valaki a neve elé és az írásait minél tudományosabb köntösbe öltözteti, annál távolabb áll az igazságtól. A tudományos máz csak a hazugságok leplezésére való. ...Valóban úgy gondolja, hogy kevés a hivatkozás? ...Nos, elnézését kérem, tőlem csak ennyi telik!" 68 Itt képletesen szólva lehull az álarc, ugyanis Tóth Gyula azért nem akar hivatkozásokkal bajlódni, mert neki nincs szüksége kérdező, kételkedő emberekre, akik szeretnének megbizonyosodni a tőle hallottak igazságtartalmáról. A szerző mindezt még megtoldja azzal, hogy elképesztő önteltséggel egyenlőségjelet tesz a tudomány és a hazugság közé, amellyel igaztalanul általánosít.
Tóth Gyula válogatás nélkül hamisításnak nyilvánítja a kora középkori nyugat-európai forrásokat, miközben óvatlanul elárulja, hogy azok jelentős részét nem ismeri. Vádaskodásának nincsen semmilyen valós alapja, ugyanis a bizánci források megerősítik a nyugat-európaiak értesüléseit. Az előadó nem ismeri a 6-9. századi bizánci történetírókat sem, pedig tőlük tudhatjuk meg a legtöbbet a Kaukázus környékén élt hun őseinkről.
Tóth Gyula azért űzheti a szómágiát a népnevekkel, mert azokat a középkori történetírók sokszor tévesen írták le, ugyanis egy-egy nép neve a különböző nyelveken eltérő volt, aminek a későbbi évszázadokban a történészek részéről rengeteg félreértés lett a következménye. Ám ez senkit nem jogosít fel arra, hogy még jobban összezavarja a népneveket, teljes káoszt idézve elő az érdeklődők fejében. A szerző a számmisztikát is ugyanígy gyakorolja, és azért agyal ki az ókorban soha nem használt időszámításokat, hogy prekoncepcióját hihetőbben tudja előadni. Csak remélhetjük, hogy a kitalált középkor hirdetőinek tévtanait nem fogadja el kritika nélkül a magyar őstörténet iránt érdeklődő közönség.
36 Tóth, 2011c
37 Illig, 2003, 160.
38 Szádeczky-Kardoss, 1998
39 Menander, 1998, 37.
40 Theophylactos, 1998, 107.
41 Tóth, 2011a
42 Bakay, 2004, 148-150.
43 Paulus, 1901, 164.
44 Fredegar, 1998, 212.
45 Szádeczky-Kardoss, 1998, 266.
46 Kézai, 2004, 95.
47 Tóth, 2012b
48 Moravcsik, 1934, 36.
49 Tacitus, 1980a, 45.
50 Iordanes, 2004, 68.
51 Procopius, 1919b
52 Procopius, 1919b
53 Tóth, 2011b
54 Tóth, 2011d
55 Nestor, 1900, 369.
56 Tóth, 2011e
57 Tóth, 2011e
58 Hérodotosz, 2007, 481.
59 Swanton, 1996
60 Widukindus, 2009, 90.
61 Tóth, 2012c
62 Menander, 1905, 103.
63 Procopius, 1919a
64 Tacitus, 1980a, 66.
65 Paulus, 1901
66 Bóna, 1993
67 Tóth, 2012c
68 Tóth, 2012c
Irodalom
Anonymus (2004) A magyarok cselekedetei, Osiris Kiadó, Budapest
Bakay Kornél (2003) Heribert Illig: A kitalált középkor, A történelem nagy időhamisítása című munkájának ismertetése és kritikája, Kapu 16/4. szám, 24-28.
http://www.eltevedtidoszamitas.hu/modules.php?name=topics&file=olvas&cikk=cafolati-4d92ed75d5fe8&elozo=cafolati-4b6911efc1be2&koveto=archivum-4b6fd317803fb
Bakay Kornél (2004) Őstörténetünk régészeti forrásai II., László Gyula Egyesület, Budapest
Bóna István – Cseh János – Nagy Margit – Tomka Péter – Tóth Ágnes (1993) Hunok – gepidák – longobárdok, Magyar Őstörténeti Könyvtár, Balassi Kiadó, Szeged http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/hunok-gepidak/ch01s04.html
Fredegar (1998) Chronicon, In: Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai, Balassi Kiadó, Budapest
Hahn István (1983) Naptári rendszerek és időszámítás, Gondolat, Budapest
http://mek.oszk.hu/04700/04744/html/
Hess András (1973) Chronica Hungarorum, Ford.: Horváth János, Budapest
Hetesi Zsolt (2008) Kimaradt-e bármennyi év az időszámítás során?
http://csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/egyetemes_naptartortenet_es_kronologia/20080206_kimaradt_e_barmennyi_ev_az_idoszamitas_soran.html
Hérodotosz (2007) A görög-perzsa háború, Ford.: Muraközi Gyula, Osiris Kiadó, Budapest
Hóman Bálint (1925) A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII-XIII. századi leszármazói, MTA, Budapest http://mek.niif.hu/07100/07139/html/0008/index.html
Hóman Bálint (2010) A magyar hún-hagyomány és hún monda, Attraktor, Máriabesnyő - Gödöllő http://mek.niif.hu/07100/07139/html/0007/index.html
Illig, Heribert - Weissgerber, Klaus (2003) Magyarok a kitalált középkorban, Allprint Kiadó
Illig, Heribert (2002) Kitalált középkor, A történelem legnagyobb időhamisítása, Allprint Kiadó
Iordanes (2004) Getica, A gótok eredete és tettei, Ford.: Kiss Magdolna, L'Harmattan Kiadó
Iustinus, Iunianus (1992) Világkrónika, Ford.: Horváth János, Helikon Kiadó
Kálti Márk (1987) Képes Krónika, Ford.: Bellus Ibolya, Helikon Kiadó
Keza, de Simonis (1900) Chronicon Hungaricum, In: A magyar honfoglalás kútfői, Szerk.: Pauler Gyula és Szilágyi Sándor, MTA, Budapest
Kézai Simon (2004) A magyarok cselekedetei, Osiris Kiadó, Budapest
Livius, Titus (1976) A római nép története a város alapításától, Ford.: Muraközi Gyula, Európa Könyvkiadó, Budapest
Marcellinus, Ammianus (1916) Történeti könyvei, Ford.: Pirchala Imre, Franklin Társulat, Budapest
Marczali Henrik (1905) Nagy Képes Világtörténet http://mek.niif.hu/01200/01267/html/index.htm
Menander Protector (1905) történeti művének fennmaradt töredékei, Ford.: Lukinich Imre, Szerk.: Gombos F. Albin, Brassó
Menander Protector (1998) Excerpta de legationibus, In: Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai, Balassi Kiadó, Budapest
Moravcsik Gyula (1934) A magyar történet bizánci forrásai, Magyar Történelmi Társulat, Budapest
Nestor (1900) Chronica, In: A magyar honfoglalás kútfői, Szerk.: Pauler Gyula és Szilágyi Sándor, MTA, Budapest
Paulus, Diaconus (1901) A longobardok története, Ford.: Gombos F. Albin, Szerk.: Gombos F. Albin, Brassó
Procopius of Caesarea (1919a) History of the Wars, Book I and II., The Persian War, Translation by H. B. Dewing
http://www.gutenberg.org/files/16764/16764-h/16764-h.htm#PageI_iii_2
Procopius of Caesarea (1919b) History of the Wars, Book V, The Gothic War, Translation by H. B. Dewing http://www.gutenberg.org/files/20298/20298-h/20298-h.htm
Regino (2002) Évkönyve, In: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról, Szerk:: Györffy György, Osiris Kiadó, Budapest
Swanton, Michael (1996) The Anglo-Saxon Chronicle, New York, Routledge
Szádeczky-Kardoss Samu (1998) Az avar történelem forrásai, Balassi Kiadó, Budapest
Tacitus (1980a) Germania, In: Tacitus összes művei I., Ford.: Borzsák István, Európa Könyvkiadó http://web.eotvos.elte.hu/emgtsz/docs/tacitus.pdf
Tacitus (1980b) Összes művei II., Ford.: Borzsák István, Európa Könyvkiadó
Theophylacti Simocattae (1998): Historiarum, In: Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai, Balassi Kiadó, Budapest
Thuróczy János (1978) A magyarok krónikája, Ford.: Horváth János, Magyar Helikon
Tóth Gyula (2011a) A magyar krónikák és a kitalált középkor I. http://maghreb.blog.hu/2011/02/09/toth_gyula_a_magyar_kronikak_es_a_kitalalt_kozepkor_i
Tóth Gyula (2011b) A magyar krónikák és a kitalált középkor III. http://maghreb.blog.hu/2011/02/14/a_magyar_kronikak_es_a_kitalalt_kozepkor_iii
Tóth Gyula (2011c) Besenyőfutás 558-ban http://maghreb.blog.hu/2011/02/14/besenyofutas_558_ban
Tóth Gyula (2011d) A vandálok http://maghreb.blog.hu/2011/02/14/a_vandalok
Tóth Gyula (2011e) Angolok és saxonok http://maghreb.blog.hu/2011/02/22/angolok_es_saxonok
Tóth Gyula (2012a) Szkítiától Maghrebig - A kitalált középkoron túl http://vimeo.com/38732600
Tóth Gyula (2012b) Isten ostora és a tetrarkhák I. http://maghreb.blog.hu/2012/06/09/isten_ostora_es_a_tetrarkhak_i
Tóth Gyula (2012c) Fekete magyarok, fehér magyarok http://maghreb.blog.hu/2012/05/01/fekete_magyarok_feher_magyarok
Tóth Gyula (2012d) A nagy ciklus http://maghreb.blog.hu/2012/08/06/a_nagy_ciklus
Widukindus, Corbeius (2009) A szász történet három könyve, Ford.: Magyar László András, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest
Hozzászólás
van itt egy elmélet, amely nagy alapossággal, érvekkel megalapozott (Illig és társai ... és ezek
folytatása a mi Tóth Gyulánk is) ...
na egy elmélet addíg, amig meg nincs cáfolva ...
egy létezo és elfogadandó elmélet !!!
ez nem azt jelenti, hogy ez igaz, ez így helytálló,
hanem az, hogy addíg, amíg ez nincs megcáfolva
(ugyanolyan tudományossággal, mint maga az
elmélet megalapozott !), addig ez létezik és kikerülhetetlen !
addíg pl-ul amikor valaki beszél, ír az avarokról, akkor úgy kellene ezt megtegye, hogy ; azon esetben, hogy ezen elmélet nem lenne igaz. Allandó feltételezett módon ..., mert senki (mi
a plebs !) sem tudja, hogy mi itt az igaz ...
ami engem illet ... én nem tudom; hogy ezen elmélet helyt-álló, vagy sem. Ezt a szakembereknek
kellene eldönteniük. Nem egy üres, megalapozatlan állítással, hanem komoly alapokkal, érvekkel ...
ha nekem lenne lehetoségem arra, hogy néhány egymástól független C13/14 -es mérést végeztessek el néhány ókor-végei tárgyi maradványunkon. Olyan 'tárgyak'-ból, amelyek
datálása (írásos, dokumentációs) nagyon biztos.
Pl-ul ha volna valami maradványa Márton püspöktol
(egész biztosan !), akkor ez egy olyan érv lehetne,
amely többet ér minden diskurzusnál. Ha az egy
valami széntartalmú 'tárgy' amelynek normálisan
1600 évesnek kellene legyen és az csak 1300 évet
mutat, akkor az Illig elméletét megerosíti, ha viszont
ez ténylegesen 1600 (±) évet ad, az elméletet ez nagyon, de nagyon megkérdojelezné ...
az az ami engem felháborít, az az, hogy a történész urak, úrhölgyek bennünket, mint valami teljesen hülyéknek vesznek és egy-egy véleményadással, kritikával megajándékoznak.
Vagy ok a teljesen 'hülyék', vagy bennünket vesznek annak !!
mi etessük oket, mi tartjuk el ... és varjuk el tolük azt, hogy ennek eleget tegyenek. Megadjuk nekik a tiszteletet, meghallgatjuk oket (olvassuk ...) ... és
megdöbbenve látjuk azt, hogy SEMMIT nem adnak
ebben (is, mint sok másban !!) nekünk. Mi itt mind (?) tudatlanok, legfeljebb amatorök vagyunk. Hozzájuk fordulunk ezért, hogy cáfolják meg ezen
elméletet ... és NEM TESZIK meg. Miért !?
ha az elmélet nem helyt-álló, akkor elég lenne
egy más szakágú (mint említettem, azon fizikait)
vélemény, érv. Egy tárgilagos (mert tárgyi) ...
még erre sem lennének képesek !?
szeretettel, L
a) az uralkodó tudományos paradigma úgy akarja e korszak eseményeinek történelmi összefüggéseit felvázolni, hogy a kronológiát alapvetően érintetlenül hagyja, b) a másik irányzat olyan tudományos előfeltevéssel dolgozik, amely lényegileg magát az időrend helytállóságát, használhatóságát vonja kétségbe. Nem kevesebbet látunk tehát, mint a történelemtudomány berkein belüli paradigmaváltásra tett kísérletet! Így érthetőek a hagyományos álláspont elszánt védelmezőinek gyakran érzelmi alapú, nem túl tudományos igényű vagy tudományos szempontból elhibázott reakció a kérdéses korszak másik tábor által felvázolt történelmi összefüggésrendszerére, mint munkahipotézisre. Kristóf Zoltán ugyan az átlaghoz képest érzelmileg viszonylag visszafogott, és becsületére legyen mondva, szakmai érvekkel is próbálja hitelteleníteni Illiget és Tóth Gyulát, azonban ő is elköveti azt a jellegzetes hibát, amely az uralkodó paradigmát védelmező tudósok "vitairatainak", "vádiratainak" sajátossága szokott lenni jó esetben: saját axiómarendszerén belül próbálja meg cáfolni a kiindulási axiómarendszer megváltoztatásával létrehozott munkahipotéziseket. (A kronológiát Márpedig Tóth Gyula valóban munkahipotézissel él: "Talán sikerült egy logikus és érthető magyarázatot találni az időrendi problémák keletkezésére. Egy olyan magyarázatot, amely szinte minden korábban általunk felállított kritériumnak megfelel. Ami túlságosan is sok dolgot tesz egy csapásra érthetővé. Amiből krónikáink szinte valamennyi furcsa dátuma levezethető. Igen, talán sikerült megfejteni a rejtélyt. A hangsúly azonban éppen ezen a szón van: talán! Lehet, hogy egyesek számára ez túlzott óvatoskodásnak tűnik, de valahol mélyen legbelül még mindig nem zárom ki, hogy egyáltalán nincsenek fiktív évek az időszalagon. Noha szinte minden általam megértett összefüggés az ellenkezőjét mondja ennek, továbbra is nyitva hagyom a lehetőségét annak, hogy csak a történelmi kronológiával van baj, nem pedig a Krisztus születése óta eltelt évek számával. A kutatás tehát nem ért véget. Mindaddig folytatódik, amíg kételyek gyötörnek, amíg bizonytalanság van bennem, amíg az Igazságot színről színre meg nem látom. Addig azonban gyarló, de igazságkereső emberként én is fenntartom magamnak a tévedés lehetőségét!" (A nagy ciklus IV. tanulmány záró sorai). Paradigmaváltás akkor szokott történni, ha a régi paradigmarendszer keretein belül túl sok megoldhatatlannak tűnő, jelentős probléma termelődik ki, amelyek nagy részét az új paradigma feloldja, ugyanakkor az új paradigmához nem társíthatók újabb, feloldhatatlannak tűnő ellentmondások. Illig és Tóth munkahipotézisét e szemszögből kellene megvizsgálni és ellenérvekkel előállni. Ilyen komoly ellenérvvel – tudomásom szerint – csak Hetesi Zsolt állt elő, aki csillagászati alapon bebizonyította, hogy az időszalagra betoldott fiktív évek száma csak a nap- és holdciklusok közös számú többszöröse, tehát 532 vagy annak többszörösei lehetnek anélkül, hogy a húsvét időpontjának kiszámítására szolgáló naptárak készítése során a hamisítás azonnal ki ne tűnjön. Ez az érvelés tehát tényleg meg is döntötte Illig munkahipotézisét, de nem Tóth Gyuláét! Ő ugyanis a kutatásai során éppen 532 fiktív év feltételezésére jutott, és a hamisítás kidolgozójaként azt az illetőt nevezte meg, aki (a dokumentumok szerint) Dionysius Exiguus személyében vagy nevében papírforma szerint Kr. u. 532-ben bevezette az anno domini Jezus Christi szerinti időszámítást. Tóth Gyula munkahipotézisét alkalmazva egy döbbenetesen koherens ókor-középkor átmenet képe bontakozik ki előttünk, amely 532 évvel rövidebb a jelenlegi paradigma szerintinél, és amelynek a középpontjában a hun Attila király Római Birodalmat felszámoló hatalmas műve illetve fiainak (Aladárnak és Csabának) a középkort útjára indító tevékenykedése áll. Mindez egyúttal azzal jár, hogy olyan történelmi személyiségeket kell fiktívvé nyilvánítani, mint Nagy Konstantint, a szlávok apostolát, Cirillt, illetve Nagy Károlyt – tehát a középkor megalapozóit mind nyugaton, mind keleten – csak azért, hogy le lehessen szakítani őket a Római Birodalmat felszámoló, a birodalmi gondolkodásmód szempontjából gyűlölendő Attiláról! Érezhető hogy ez a munkahipotézis rengeteg nemzeti illetve politikai érzékenységet hordoz magában, így a jelenre való kihatásuk révén rengeteg politikai és diplomáciai zavart is okozhatnak. Ez is szerepet játszhat abban, hogy sokan minden tudományosságot nélkülöző alapon támadják Tóth Gyula munkahipotézisét...
„A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy Julianus-érának nyoma sincs a római történetíróknál.”
Tisztelt Kristóf úr, éber szemét vesse már egy ókori szerzőre, Censorius-nak hívják, aki a Születésnap című könyvében bizony arról ír, hogy Július cézártól és utána Augustus császártól egyaránt számolták az időt, viszont már a későbbi császároktól nem.
„Krisztus születési évének az időszámításunk kezdeteként való alkalmazása Dionysius Exiguus nevéhez fűződik, aki ezt 525-ben javasolta. Európában a 8. századtól fogva az okmányok keltezésében ezt alkalmazták – csak Bizáncban ragaszkodtak a saját világérájukhoz.”
„Kézai krónikájában ezen a helyen egyértelműen fogalmazott: Jézus Krisztus születésének nyolczszázhetvenkettedik esztendejében jöttek be ismét a húnok vagy magyarok Pannoniába”
Csakhogy tisztelt Kristóf úr, Kézai azt is állítja, hogy a hunok Krisztus után 700-ban jöttek Pannóniába, ami igen csak kiborítja a bilit. Ezeknek a dátumoknak a használata vezetett oda, hogy fel lehessen oldani a magyar krónikák időparadoxonjait. (A történelmi rétestészta – újragyúrva)
„Az előadó azt próbálja elhitetni, hogy az avarok csupán a történetírók által hamisított krónikákban léteztek”
Igen, teljesen igaza van Tóth Gyulának, az avarok csak a történetírók által gyártott krónikákban léteztek, mivel a korai avarok nem mások, mint a hunok, a késői avarok pedig megfelelnek a magyaroknak, és ezeket a régészeti leletek is bizonyítják. Avarként csakis az időszámítás eltolása miatt lettek, ez szintén lekövethető a krónikákból.
„Kézai Simon krónikájának a zeiselmaueri csatáról szóló tudósításában egyértelműen a frankok 791-es avarok elleni támadását írta le, csak avarok helyett hunokról beszélt.”
Csakhogy itt Kézai arról számol be, hogy ebben az ütközetben a hunok alaposan elverték a római sereget, és megölték az ellenség egyik vezérét. Einhard nem írt olyat Nagy Károlyról, hogy őt a hunok (avarok) legyőzték volna bármelyik csatában is, tehát Kristóf úr ez az állítása is csupán félrevezetés.
Föltételezhető, sőt valószínű, hogy már az ókorban mások is ugyanide lyukadtak ki, és ekként kötötték időhöz megfigyeléseik eredményeit, és hogy azokból a jelentősebbeket marandó (pl. kőbe vésve, agyagtáblába égetve, aranylemezre karcolva, vagy másképp) üzenetekként előreküldték - a mi korunkba is. Pl. Jézus megszületését mágusaink évezredekkel korábban megjósolták, és az égitestek akkorra kiszámított állásaként üzenték későbbi sippari csillagászati intézet (Folyamköz) utódjaiknak (BJF nyomán). A mi dolgunk ezen üzenetek megtalálása, melyeket mai csillagászaink pontosan visszatudnának dátumozni.
Szerintem a mostani fantom-idő kérdést is csak ekként lehet határozottan megválaszolni. Nem az érdekel bennünket sem, hogy egy önkényes kiindulópont (naptár) szerint mikor élt valaki vagy történt valami, hanem az, hogy ő, illetve az hogyan viszonyul korunkhoz, azaz hány évvel korunk előtt élt illetve történt. Ha ez megvan - vagy legalább több megvan belőlük -, akkor a följegyzett szereplőket és eseményeket is egymáshoz tudjuk viszonyítani.
- A folytatásból az is kiderül, hogy itt tulajdonképpen nem Tóth Gyuláról van szó elsősorban, hanem Heribert Illig fiktív évszázadokról szóló elméletét veszi célba a szerző.
Tóth Gyula azt a látszatot kelti, mintha csak finnugrista történészek illették volna kritikával a kitalált középkor tanait, holott azokat bírálta Hetesi Zsolt fizikus1 és az akadémikusok által kirekesztett Bakay Kornél régészprofesszor is.
- Szerző fenti állításának igaza nem érinti Illig elméletének megalapozottságát, mert mint azt a wikipédia szócikke írja: "Illig elmélete több rosszindulatú támadást kapott, mint valódi cáfolatot.(...) A hamisítók a hamisítás sok helyszíne és sok résztvevője okán sem ügyelhettek minden részletre. Sok nyomot hagytak maguk után. Az események évszámát például rendre megváltoztatták, de már a két datált esemény között a hagyomány által számon tartott eltelt évek és különösen a generációk számát nem minden esetben. Csak a számukra lényeges fő személyekre koncentráltak. Ez is lehetőséget kínál a hamisítás logikai felfedésére." (hu.wikipedia.org/wiki/Kital%C3%A1lt_k%C3%B6z%C3%A9pkor)
- Úgy látszik, hogy Kristóf Zoltán maga sem mérte fel komolyan, hogy Heribert Illig elméletét, avagy Tóth Gyula kutatási eredményeit kívánja cáfolni. A kettő ugyanis nem megy egy csapásra. Tóth Gyula módszerét, következtetéseit és forrásainak megkérdőjelezését meg lehet tenni. Ez semmiben nem érinti Illig elméletét, mivel Illig maga sem volt annak tudatában, hogy felismerései éppen a középkori magyar történelmen keresztül bomlanak ki teljes érvényűen. Ezáltal nem csupán Illig tétele nyert - általa nem várt irányból - támogatást, hanem a magyar történelmet borító homály is ritkult. Természetesen lehet Illig elméletét is vitatni, azonban az írásban jobbára csak Tóth Gyuláról és következtetéseiről volt szó, ami Illig tételét nem érinti. Ennek ellenére H.I. munkatársa, Klaus Weissgerber felismerte a korai magyar történelem nagy kérdőjeleinek megválaszolására kitáruló lehetőségeket és közösen jegyzett könyvükben (Magyarok a kitalált középkorban) már ő teszi fel a kérdést: Árpád már 600 körül meghódította a Kárpát-medencét?
- A hivatkozott műben K.W. saját kutatásainak eredményeként megállapítja, hogy a fantom korszak a Türingiai Királyság és Grúzia középkori történelmében szintén megjelenik. (i.m. 27-31.) Az iszlám kutatásokat ismertető részben idézi Becker véleményét, miszerint: ... a kaukázusi dinasztiákat később szintén egyszerűen beletolták a fantomkorszak előtti időkből a fantomkorszakba. Weissgerbernek itt is, mint pl. a kalifatörténetekre vonatkoztatva is, igaza van abban, hogy a fantomkori történeti események szükségszerűen kitaláltak.(i.m. 33.) A bolgár történelemben szintén kimutatható a három évszázados fantom korszak. (i.m. 33-34.) Kijev történetében szintén kimutatható a fantomkorszak, amelyet az általa felhasznált orosz kutatási eredmények (Borisz Ribakov) igazoltak. (i.m. 38-39.) A Kelet-Ázsiai kutatások vonatkozó történetének ismertetése szerint megállapítható, hogy a kérdéses időszakra datált és jól dokumentált Tang dinasztia, akárcsak a perzsa Szasszanidák uralkodása három évszázaddal az ókor irányába eltolandó. Tehát a fantomkorszak ott is megjelenik. (i.m. 39-40.)
- Bajorország mai hetvenezer négyzetkilométeres területén a ... korabeli és az azt követő írások több mint 2200 lakott helyről, tehát alaposan benépesített területről számolnak be.(*) Ebből a 2200 településből viszont csak 88-ból tud a régészet olyan leleteket felmutatni, melyek talán (!) a 614 és 911 közötti időszakról adnak hírt, tehát az esetek mintegy 96%-ában az írások igazságtartalma helyből, alaposan megkérdőjelezhető! (i.m. 12.)
- Az uralkodó ortodox tanítás tehát üres kezekkel áll és csak a régi oklevelekre, dokumentumokra mutat és támaszkodik, amelyek egy délibábos, tárgyi leletek nélküli világról mesélnek. A 907 július 4-én a Pozsony melletti szörnyű csatában állítólag az egész bajor főnemesség elesett, amely körülmény mellékesen azt is megmagyarázza, miért nemrendelkezik a mai nemesi osztály régi gyökerekkel, legyen szó akár az Agilolfing, a Huosi vagy a Fagana családokról. Ezekkel a bizonyíthatatlan lovas vonulásokkal és pusztításokkal különös ellentétben áll az a körülmény, hogy ugyanekkor 'Gonosz' Arnulf bajor herceget 914 és 917 között kétszer is befogadták a mahgyar királyi udvarba, hogy így az éppen kialakuló Német Birodalomból eredő támadásoktól megszabaduljon, sőt az első magyar királyné, a 985-ben meghalt Gizella az Ottók nemzetségéből származott, nevezetesen a bajor oldalágból. (i.m. 14.)
- Az ellenzők részéről gyakran hangoztatott világméretű összeesküvés gondolatát elvetve rámutat, hogy a VII. Porphürogennétosz Konstantin (Bíborbanszületett Konstantin) bizánci császárhoz köthető, mára teljeskörűen feltárt és közismert hamisítási akció - melynek során minden régi iratot lemásoltatott és az eredetieket megsemmisíttette - Bizánc kultúrális világközponti szerepéből következően, törvényszerűen ezen adatok átvételével és elterjedésével járt együtt. Eredményében hasonló ez ahhoz, amit a Román Köztársaság a hamis történelemkép terjesztésének érdekében a jelenkorban is követ, hogy t.i. a világ legnagyobb könyvtáraiba küldi széjjel az érdekeinek megfelelően átírt történelemkönyveket és tájékoztatókat. K.W. rámutat arra is, hogy az összehangolás árulkodó hiánya, a különböző krónikákban kimutatható időrendi anomáliák a árulkodnak leginkább a manipulált adatokról. (i.m. 41.) Arra is rávilágít, hogy a régészeti leletek időrendi besorolása csupán annyiban objektív, amennyiben igazodik az általánosan elfogadott kronológiához. (i.m. 43.)
Megjegyzéseim:
(*): Magyarország településeinek száma 2012-ben 3154. Az egy településre jutó átlagos terület 29,5 km2 volt. Ugyanez az adat a hivatkozott Bajorországi viszonyokra 31,8 km2/település. Látható, hogy a Karoling korra vonatkozó adatok erősen megközelítik a jelenlegi hazai viszonyokat, ami önmagában kérdésessé teszi az adatok hitelességét!
Bakay Kornél Illig művéről 2003-ban írt kritikájában így értékelte a nem szakemberek részéről az egész világon páratlan érdeklődést kiváltó teóriát: „...vagy átírható és átírandó minden naptár vagy egy képtelen játéknak egyszer s mindenkorra véget kell vetni. S ez számunkra is alapvető kérdés, hiszen az időrend, a kronológia minden történeti kérdés legfőbb alapja és tartópillére. Ezzel nem szabad felelőtlenül játszadozni, semmiféle álságos szenzációkeltés érdekében. ...A történettudomány mindig szolgálóleánya volt a politikának, tulajdonképpen ma is az. Kétségtelenül tele vannak a könyvek hamisságokkal, hazugságokkal, ferdítésekkel, ám az nem járható útja a gyógyításnak, hogy a múlt valós megismerhetőségébe vetett hitet és bizalmat egyesek ki akarják ölni az egyre hiszékenyebb és egyre befolyásolhatóbb emberekből. Erre a feladatra pedig állandóan vannak jelentkezők." (Bakay Kornél fenti kritikája a Kapu c. folyóirat 16. évfolyamának 2003/4. száma 24-28. oldalán jelent meg először. Közli még a Magyarnak lenni büszke gyönyörűség című gyüjteményes kötet a 20-28. oldalon.)
- Az írásban Bakay Kornél nevéhez kapcsolt elutasításra is meg van Illigék véleménye, amint azt az alábbi idézetek tanusítják:
- ... minden történész tudja, hogy a történelemtudományt a kritika, egyben a látszólagos bizonyosságok folytonos megkérdőjelezése élteti. (...) Szakemberek e kritikai szellemtől indíttatva már számos kora középkori írásos forrást lepleztek le hamisítványként.(...) Történész körökben általánosan ismert, hogy nagyon sok kora középkori oklevél jóval későbbi hamisítvány. Illig bebizonyította, hogy a Karoling-korra vonatkozó írásos források is egytől egyig hamisítványok. Következésképpen Nagy Károly császár csupán kitalált személy lehet. (i.m. 19-20.)
- A hagyományosan elfogadott időrend ugyanis "a szellemtudományok dogmája": "Szinte mindenről lehet vitatkozni a történelmen belül - motívumokról, okokról, hatásokról stb. - de az események és az uralkodók elhelyezése az időskálán legalábbis az I. évezredtől kezdve megdönthetetlen. A kronológia szent."(i.m. 21.)
- Saját véleményem szerint, ha tisztában vagyunk a hamisítások általános elterjedtségével a kérdéses időszaktól napjainkig terjedő időszakban, a történelem politikai szolgálólány szerepével, akkor naívitás a történelem megismerhetőségének reményét egy okkal megkérdőjelezhető kronológiába vetett bizalomhoz kötni, és felelőtlen játéknak tekinteni az időrend felülvizsgálatának igényét. Szemmel láthatóan a bíráló maga is tisztában van azzal, hogy Illig módszereinek elvetése nem jelenti az általa felismert problémák semmisségét!
„Amennyire nem lehet elfogadni az időrendi és naptár zsonglőrködéseit, annyira egyetérthetünk azokkal a megállapításaival, amelyek a történelem értelméről és a történelemkutatás valódi céljairól szólnak: egészen új módon kell felvetni a kérdést a történetírás értelméről, hogy vajon kizárólagosan a mindenkori hatalmak érdekeit szolgálják-e avagy a népbutítás eszközei vagy tán egyenesen a nép felheccelése az igazi cél?” (i.m.:25.) majd idézi Mathias Schulz kijelentését, miszerint „mintegy fátyol borítja a szerzetesek bűvészkedéseit s így nincs rálátásunk az igaz történelemre. Ez nagy igazság, gondoljunk csak a nyugati évkönyvek adataira a mi IX-XI. századi történelmünkkel kapcsolatosan.”
- A magyarság történelmében annyi a homályos folt, hogy minden törekvést és kutatási eredményt, amely ezeknek a foltoknak a felszámolási lehetőségével kecsegtet, tárt karokkal kellene fogadnia a magyarság iránt elkötelezett tudósoknak! Építő jellegű hozzáállásra és együttműködésre lenne szükség! Olyan hozzáállásra, amely hozzátesz valamit saját történelmünkhöz, nem pedig megosztja a kutatókat, keresőket! Olyan hozzáállásra, amely nem az erők szétforgácsolását eredményezi, hanem összefogásra teremt lehetőséget! Mert ha nem így teszünk, akkor Illig elméletének tudós tekintéllyel, általános etikai szempontokkal indokolt kategórikus elutasítása csak megosztást eredményez, ezzel a magyarság elleni erőket támogatja. A hagyományosnak tekintett időrend az elmúlt évszázadokban bizonyította alkalmatlanságát a múlt valós megismeréséhez, amint azt éppen a magyar krónikás hagyomány időrendi anomáliái jelzik számunkra! A múlt megismerhetőségének hitét éppen Illigék elmélete élesztette újra! Ennek az újjáéledő hitnek eredménye a magyar történelem átértékelésének megkezdődése!
- Az Illig elméletéhez csatlakozó Klaus Weissgerber és Tóth Gyula, valamint Gregor Kristóf és Móricz Leó által a magyar történelem átértékelésére tett erőfeszítések a szükséges kritikai hozzáállás mellett is elismerést érdemelnének és követendő, nem pedig elvetendő példaként kellene tekintenie annak, aki szívén viseli a magyarság történelmi igazának ügyét! Kristóf Zoltán fenti írásában Tóth Gyula kutatási eredményeinek és módszerének bírálatán keresztül, Heribert Illig kitalált középkorról szóló elméletét támadja, miközben szemmel láthatóan a tanulmányai során elsajátított módszertant nem építésre, hanem rombolásra használja. Ugyanis nem lehet az eddigi kronológia összeállításánál használt forrásokkkal megvédeni egy hamis időrendet, mert Illigék elmélete éppen erről szól! Ahhoz, hogy a régi időrend megvédhető legyen, olyan új és eddig fel nem használt források adataira lenne szükség, amelyek megerősíteni képesek az Illigék által megkérdőjelezett időrendet, egyúttal pedig az időrend és az írásos források közti ellentmondásokra is magyarázatot adnak! Ilyennel sem Bakay Kornél, sem Kristóf Zoltán nem szolgál, miközben mások ezirányú kutatásait módszertani érvekkel söprik a szőnyeg alá!
Igazából Tóth Gyula MINDEN IRÁSÁT törülni kellene erröl a HONLAPról.