20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2017 március 27, hétfő

Szkíta igazságok

Szerző: Péterfai János István

VI. A szkíta istenvilág

Nagyon keveset tudunk a szkíták isteneiről. Amit tudunk, annak zömét Hérodotosz hagyta ránk. A konkrét neveken kívül a régészeti leletanyag is sok értékes adatot tartalmaz.

A szkíták elsősorban Hesztiát, azután Zeuszt és Gét, akit Zeusz feleségének mondanak, valamint Apollónt, Aphrodité Uraniát, Heraklészt és Árészt tisztelik. A királyi szkíták Poszeidonnak is áldoztak. Ez elég kevés isten, ennél a szkíták istenvilága sokkal gazdagabb volt.

Szinte teljesen biztos, hogy a szkíták ismerték az Egyisten fogalmát. Emellett sok más istenképzetük is volt.

Hesztia a Tűz istennője. A Tűz szó Tu-Zu formából keletkezett, ami Utu-Tudása értelmű magyarul. A Tu Utu Napisten névvariánsa, a Zu az egyik magyar igeképző, de Tudás értelme is van. A görög Hesztia magyar eredetű név, ő is Tűzistennő. Esz-Ti-A az eredeti alak, az Ész az Isz, Iz, It, Is variánsa, a Ti Élő, az A a nő nem jellemzője, de eredetileg Isten a jelentése magyarul. lsz-Ti-A, Ész-Ti-A a Hesztia elődje. Az Élő Tűz, vagy Élet Tüze jelentést viseli.

A szkíta Tabiti Hesztia neve, de szintén magyar név. A Tab-Iti vagy Ta-bi-Ti a helyes értelmezés. A Tab értelme Tűz, a Ti az Élet, ezért a Tabi-Ti Élő-Tűz jelentésű magyarul. A szumerkori Duba is a Tab változata, Tűz jelentéssel, lásd É-Duba-A, értsd Háza a Tűz Isteninek, vagy közönségesen: A-Tűz-Háza. A Duba rokona a Tuba és Théba, a Tubi és Tapi is.

A magyar Tab város neve Tűz értelmű, a Tab-Án pontos jelentése An isten Tüze, vagyis Égi-Tűz, a Taps a Tap-Su Tűz-Kéz fogalmából ered, stb. A Szab szintén Fény értelmű, a Szab-Ad pontos jelentése Fényes-Atya, a Szab-Ar-Tu a Szab/Fényes- Hegyek- Országa, ami nem azonos a Szub-Ar-Tu névvel. A Tapló a Tap-La, a Tűz-Helye fogalomból ered, maga a Tap-Ló már a Tűz-Fénye jelentést tartalmazza, ha következetesen magyarul értelmezzük ezeket az ősi neveket.

Zeusz, ejtsd Zejsz, neve Papaiosz, amiről Hérodotosz azt állítja, hogy igen találó név. Ebből az következik, hogy érti a Papa szót. A Pa nagyon ősi szó, biztosan állítható, hogy több millió éves, mivel a gorillák is használják. A Pa jelentése Fő, de Fa is, meg Fej. Pa-Pa ezért Fő-Fő, mellesleg jellegzetesen magyar név az Apára, és olykor a Nagyapára. Papaiosz tehát Papa jelentésű, a szó végén görögös toldalék van.

A görög Gé, latin Gea, szintén görögül Gaia valójában magyar nevek. Az ősi Ku-Kü-Kö/Kő-Ke-Ka-Ké-Ki mellet a Gi-Ge-Gé stb. a Kövek neve, a szumer Ki helyes értelme nem Föld, hanem Kőföld, és a Ki Ország jelentése is Kőország, olyan hely, ahol hegyek vannak. Sok más szó viseli magán ezeket a helyeket, ahol a Kövek, a Föld Csontjai nincsenek jelen, lásd pl. Ta, Talaj, Hely, stb.

Az Ég Zeusz, a Gé a Földanya. Jól láthatjuk a két szó rokonságát, és tükrözhetőségét.

Api volt a neve Gé-nek Hérodotosz szerint. Ha hiteles a tudósítás, akkor Ap-i a név helyes felbontása. Az Ap Ház, Haza, az -i elsődlegesen becézés, mint pl. Uni istenasszony nevében is látható. Az Ap és Ep Ház jelentését Varga Zsigmond adta meg.

Apolló neve jellegzetesen magyar név, etruszkul Ap-Lu. A magyar Apol Csókol, ez utal a szerelemisten funkcióra, az Ápoló magyar szó pedig a gyógyítás funkciójára. Az Apa-Lu pedig a Fény-Apa jelentést tartalmazza nagyarul, ami a Nap neve.

Goitoszürosz a szkíta neve Apollónak. Ezt némelyek szumer névnek vélik, ami Goitho-Szürosz formában Nap-Király lenne. A Goitho lenne a Gu-Utu, a Szürosz a Szárosz? Elfogadható levezetés, de el kell mondani kiegészítéseimet, ami szerint Gu - Fő, Fej, Utu a Napisten, Szár a Király egyik magyar neve.

De a Goitosz-Ürosz értelmezés megfelel a Coitusz-Ur-osz formának, ami Apolló, a Nap megter mékenyítő tulajdonságait nevezi meg, eléggé kézenfekvő formában. Apolló szerelemisten, ami miatt ezek a magyar értelmezések kiválóan megfelelnek a valóságnak. A latin Coitusz kb. megter mékenyítés értelmű. A név Ojtó-Szúrós értelme növénynemesítésre utal, mivel van az istennek egy Oitoszürosz formájú neve is.

Argimpasza szkítául a neve Aphrodité Urániának. Ez a görög istennőnév a Csillagos Ég Szerelemistennője. Tündér Ilona neve is közel áll a szkíta és görög nevekhez. Ar-Gim-Pa-Sza neve az Ar szóval kezdődik, ami Ár alakban Csillag, meg Áradás, Nép és Hegy. A Gím a Csuda-Szarvas neve, ami az éji égbolt, milliónyi csillagával. A Gím önmagában is jelenthet Csillagot, a Pa-Sza értelme Fő-Arany/Fény. Ar-Gim-Pa-Sza neve tehát jellegzetesen magyar eredetű névnek tűnik, de a Pasza jelentése nem világos.

Poszeidón nevét Thagimaszadasz formában írják, amit Bakay Kornél Tami-Mazdasz alakban közöl. A Mazdasz a Mozdós variánsa, ami az Örök Mozgás, Örök Mazda neve. A szkíta-magyar istennév azonban a Tág, Tági, és a Maszada, Mászó-da magyar nevekből áll össze. A szumer és egyiptomi kultúrát, valamilyen isteni titok folytán, a magyarok hozták létre, akikből erednek az indoeurópaiak. Ez utóbbi igazságot is a titok homálya fedi ma még. A Maszada név Egyiptomban magyar nyelvű, és nem arab. A nevet több formában is lehetne értelmezni.

Tami-Mazdasz lenne a Ten-Ger, ebben az értelemben Víz-Kör, amiből ered a Ten-Gir, és ebből a Ten-Giz, Tengri törökös forma. Poszeidón ebben a vonatkozásban valóban Vízisten, a Ten, Ton, Den, Don kétségtelenül Víz is, mivel a Ton rövidüléséből ered a Tó. A Ten magyar ige is, és a Teremtő Isten fogalmát tartalmazza.

Istenszobrokat, oltárokat és szentélyeket nem emelnek, ilyesmivel csak Árészt tisztelik meg. Hérodotosz közlése kétségtelenül téves, más források meg szólnak szobrokról és szentélyekről is.

Árész neve vagy az Ár-Ész, a Hegyek-Fénye, vagy az A-Rész, az Isten-Része nevet és fogalmat viseli. Magyar neve Had-Ur, régi mezopotámiai magyar neve Had-Ad. Ez utóbbi szóban az Ad nem ige, hanem az Ata, Atya variánsa. A Had egyértelmű jelentése rokon a Ház (D- Z) fogalmával is, mert egy Hadat egy Ház állított ki, sok Had alkotta a Had-Seregletet, Had-Sereget.

Hadúr nevét megtámadták, mondván, hogy modern kitaláció. Ennek mond ellene a Had-Ad párhuzamos név, amely szintén magyar nyelvű, továbbá a hadsereg szervezési módja, ami sokkal régebbi, mint az ókor kezdete.

A magyar mitológiában ismert Kattar neve, továbbá Kádár neve, akik valószínűleg Hadurak voltak. Ezek a nevek is közeli rokonai a Hadúr névnek. Kádár János ezt kétségtelenül tudta, és tudatosan vette fel a Kádár nevet, Hadúrnak tartva önmagát. A Kádár rangnév a hunoknál is ismert volt.

VII. Szkíta szövegek →


Hozzászólás  

#3 belgium/Andennenagy lajos 2017-04-25 13:47
könönöm bele-, hozzá(m ?)szólásodat, kedves "Subartu", viszont ez nem adott arra magyarázatot, hogy miért nem használjuk a mienket, a nyelvünkét. Az, hogy mi is, mint Európában mindenki is a szittyák nevét a szkítaként
használja az a görögök által jött ..., nem arról írtam. Arról, hogyha nekünk van egy egyenesági, egy nyelvi kapcsolatunk ezekkel, akkor mi miért hagyjuk
föl a nyelvünk álltalit !?

ugyanúgy az Attila/Atlia/Atilla/Atila szó esetében is. Ezek közül nyelvünk csak EGYET ismer, használ és közben mi ezt nem fogadjuk el. Nekünk az idegenek szava kell. Mintha ezzel azt akarnánk mondani, tudatni, hogy mi is, mint mások ezt csak
másoktól hallottuk, tanultuk ...

na erre egyáltalán nem válaszolsz ...

a másik (már másodlagos is), az az, hogy Te a Google-i ismereteket komolyan, talán túl komolyan is veszed. Na tegyük föl, hogy ezen tárgyban ezek igazat mondanak ! Na akkor is a kérdésem ugyanaz
marad. Miért teszünk úgy, mintha mi is a szittyákról a görögök álltal, Attila-ról meg a latinok álltal tudunk csak ?
hogy miért mondjuk ki azokat, akik a mieink, idegeneknek ?
szeretettel, L
#2 Te jó ég...Subartu 2017-04-11 16:35
1. A szittya szavunk szkításítása görög szerzők közbeiktatásával történt. (google)
2. Atilla furcsa "király" lenne, hisz a törzsszövetség katonai vezetőjeként császárok adóztak neki (google)
3. Az Atilla (eredeti, v.ö. Atila Etele) szó "t" kettőzése már lerágott csont, ha egy "t" lenne azt a latin c-nek ejtené. (google)
4. Származási kapcsolat??? Ajánlhatom az Arvisura-t ?
A 40.000 ezer meg a 10.000 év a cikk elején természetesen csacsiság, bár valóban több hullámban történt a bolygónk betelepítése a nagyobb katasztrófák után.
#1 belgium/Andennenagy lajos 2017-04-10 08:05
egy kismegjegyzés ;
a cím "Szkíta igazságok" ... én ebben a megjegyzésemet magunkra teszem ;

honnan jön a nyelvünkbe a "szittya" név és van-e ennek valami köze a "Szkíta"-kal ? Ezt elsosorban a nyelvünk szerint kérdem ...
egy párhuzamot, ha esetleg valaki nem értene meg : A hunok nagykirályának neve (jó 1500 éve) "Athila", Atila", vagy a végül is álltalánossá vált "Attila" szó, név. Honnan jön a mi "Atilla" szavunk ?

végül is ; ha nekünk van, ill. volna valami származási kapcsolatunk ezekkel, akkor nekünk ezeket jobban kellene ismerjük, mint az idegeneknek. Akkor miért használjuk az idegenek nevét ... rájuk ?
ezzel mintha azt állítanánk, hogy oket csak az idegeneken keresztül ismertük meg ..., amely egy alapveto történelmi hamisítás részünkrol ... és egy "Szkíta igazság"-ról értekezünk közben ...

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló