20241123
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 november 25, vasárnap

A magyar népek őstörténete - Ötödik könyv

Szerző: Baráth Tibor

Baráth Tibor, A MAGYAR NÉPEK ŐSTÖRTÉNETE című műve hat, három kötetbe foglalt, Montrealban (1968, 1973, 1974) kiadott könyv. Azóta, több kiadás jelent meg, kisebb-nagyobb átszerkesztésben, egyesített kiadásokat beleértve.

TARTALOM

Ötödik könyv

AZ ŐSHAZÁBÓL A MAGYAR NYELVŰ NÉPEK TÖMEGESEN ÁTKÖLTÖZNEK EURÓPÁBA ÉS OTT ÚJ HAZÁKAT ALAPÍTANAK

  • A RÉGI KELET NÉPESSÉGE ÁTTELEPÜL DÉLKELET-EURÓPÁBA
    • A kutatások Jelen állása
    • Magyar Isten- és királynevek a Kréta-szigetén
    • Magyar hely- és népnevek Krétában és az Égei szigetvilágban
    • Magyar nyelvű írások Kréta szigetén
    • A Balkán-félsziget magyar őslakossága
    • Kr. e. 1200 után szemita kötelékek nyomulnak be az Égei térségbe és a Balkánra
    • A görög nép és görög kultúra kialakulása
    • Jegyzet Homeros Odysseájáról
  • EURÓPA NYUGATI RÉSZEIBE IS MAGYAR AJKÚ NÉPESSÉG ÉRKEZETT ELŐSZÖR
    • Miért nem tudtuk ezt mindezideig
    • A "fekete magyarok" bejövetele
    • A fehér magyarok első hulláma
    • Szántó-vető fehér magyarok érkezése
    • A Kelta-név az Európába költözött magyar népek összefoglaló neve
    • A nem-magyar nyelvek kialakulása Nyugat-Európában
  • AZ ELSŐ KELET-EURÓPA SZINTÉN MAGYAR ALKOTÁS
    • A vonatkozó irodalmi tanulságok
    • A név szerint ismert első keleteurópai gyarmatosok: a Cimmerek.
    • A Balti tenger partjára vándorolt Esthoni és Fenni népek és a Jeges tenger vidékére került Permiek
    • A Volga és Káma menti magyar néprészek
    • Az első nem-magyar nép Kelet-Európában: a Szarmaták
  • Az idézett munkák jegyzéke

* * *

bt_mno3

SZERZŐ KIADÁSA

MONTREAL, 1974

Erősíteni a magyar múlt iránti szeretet érzését, ez kiadványunk célja. Aki szereti a múltat, az támogatni is fogja törekvéseinket, hogy ügyünk szellemi fegyvere megerősödötten teljesíthesse hivatását.

bt_mno3_01

Európa vázlatos térképe a főbb hegyvonulatok és folyók feltüntetésével

A RÉGI KELET NÉPESSÉGE ÁTTELEPÜL DÉLKELET-EURÓPÁBA

A kutatások jelen állása

A megelőző fejezetekben előadtuk, hogy a szemiták viharos terjeszkedése miatt a magyar népeknek a Kr. e. II. és I. évezred folyamán el kellett távozniok a Régi Keletről. Említést tesz költözésükről az ószövetség is, mondván hogy „Az Úr (Asszíria királya) szétszórta őket idegen földre, a világ minden tájára" (Genezis XI 9). Bár a népesség legnagyobb része valóban a jelzett időben és körülmények miatt hagyta el régi hazáját, egyes rajok már megelőzőleg elvándoroltak onnan más indító okok hatása alatt. Az őshazából Európa felé távozók első pihenő állomása a Földközi-tenger közel eső szigetei voltak: Ciprus, Ródos, Kréta, Szamos és Lesbos, majd az apróbb Égei-szigetek s a Balkán-félsziget déli nyúlványai.

Ebben az Európa felé haladó népmozgásban legtöbb adatunk Kréta szigetére vonatkozik, ahol régészek, történészek és nyelvészek hosszú időn át sikeres eredménnyel kutattak. A Kréta múltja iránt megnyilvánult meleg érdeklődés annak tulajdonítható, hogy e sziget földrajzilag már Európa része s Európa múlt századi hegemóniájának korában hízelgőnek látszott annak ókori történetét is egy olyan fejezettel megnyitni, amely azonnal ragyogó kultúráról tanúskodik. Nem is késtek a krétai kultúrát „Európa első nagy civilizációjának" nevezni s a sziget élénk szellemű népében „az első európai embereket" szemlélni. Amikor például a francia kutatók megpillantották a krétai paloták festményein ábrázolt vékony derekú dámákat, így kiáltottak fel: „Hiszen ezek párisi nők!" (Mais ce sont des Parisiennes). Az angol kutatók is ujjongtak, mert bepillantva a knossosi vízöblítéses toalettekbe, azokban az angol W.-C.-ék „tökéletes előfutárait" fedezték fel (absolutely English, 110m 20 sk). Erről az európai magas kultúráról azonban rövidesen kiderült, hogy abban európai elem egyáltalán nincs, hanem minden idegszálával a Régi Kelethez kapcsolódik. (1) Mi a kutatásokat ebben az irányban elmélyítjük és kimutatjuk, hogy Európa első magas kultúráját a keletről jött magyar néphullámok alkották meg, vagyis a mi őseink voltak az "első európaiak", a párisi parfüméria és a londoni higiénia meghonosítói.

Amint Kréta szigetén a nép felszaporodott, azzal egyidejűleg megnövekedett az ország politikai és katonai hatalma. Ez a hatalom elsősorban a hajóflottán nyugodott, amelynek segítségével Kréta érdekkörébe vonta, majd hatalma alá hajtotta a közelfekvő szigeteket és bekebelezte a Balkán-félsziget déli nyúlványait is, a későbbi Görögországot. E hódítások következtében a régi-keleti haza szomszédságában szinte észrevétlenül kialakult egy tengeri nagyhatalom, a világ első ilynemű hatalma. A krétaiak minden meghódított szigetre maguk közül küldtek helytartót, közigazgatási személyzetet és helyőrséget. Ezeket az úttörőket aztán kereskedők és mesteremberek követték, majd átköltözött a bekebelezett szigetekre a krétai népfelesleg is, minek következtében a „Krétai Birodalom" a Kr. e. 14. században egységes népiségű és egységes kultúrájú területté alakult át. (2) Ez a krétai uralmi terület Kr. e. 1520-ban egy természeti szerencsétlenség következtében válságba került: a Ciklád-szigetek központjában lévő Théra-sziget (ma: Santorin) felrobbant, a vulkáni kitörés hamuját a szél messze elvitte és a megfélemlített lakosság nagy része sietve északabbra fekvő tájakra költözött. Az Égei-szigetvilág súlypontja ekkor került át Krétából a Balkán-félszigeten lévő Mikénébe. (3) Kr. e. 1150 és 800 között pedig a még sok tekintetben tisztázatlan dór bevándorlás zajlott le, amely után az Égei térségben az emberek egyszerre görögül kezdtek beszélni.

bt_mno3_02

Az Európa félé vonuló őshazai magyar nemzetségek első állomása rendszerint az Égei-tenger valamelyik szigete volt

Az újabb kutatások a krétai népesség földrajzi eredetét pontosan megállapították. Az összehasonlító régészeti vizsgálatokból ugyanis kiderült, hogy Kréta első lakosai olyan eszközöket használtak, amelyek hasonmásai Egyiptomban voltak forgalomban Kr. e. 3200 táján. Ennek alapján az a vélemény alakult ki, hogy az első krétaiak a Nílus deltájából származtak, ahonnan a Ménes király idejében lezajlott honegyesítő háborúk során menekültek el (204m 180) és többségükben sötétes arcú, kus fajta emberek lehettek. Az is valószínű, hogy a kusokat szorosan nyomon követték Mértes király népének előrehaladt ékei, az árják, hiszen Kréta legendás honalapító és törvényhozó királya MINOS maga is egyiptomi nevet viselt, a Ménes hasonmását és az ő szimbóluma is bika volt. (4) Ezek az egyiptomi Deltából érkező első telepesek nem közvetlenül a ten. gerparti sávon szálltak meg, hanem valamivel beljebb, az első hegysor mögött, hogy így a kalózok hatósugarán kívül maradjanak. A második néphullám Kr. e. 2000 és 1580 között érkezett és majdnem teljes egészében a Hetita Birodalom területéről származott, bronzeszközeik is ezzel a tájjal mutatnak nagy hasonlóságot. A harmadik hullám viszont a fönicei, szíriai és kánaáni területről hozott lakosságot. A szakemberek eddigi vizsgálatából tehát világos, hogy Kréta szigetének lakossága teljes egészében a Régi Keletről származott. (5)

A fennmaradt leírásokból és rajzokból azt is megállapították, hogy Kréta lakossága inkább alacsony termetű emberekből állott, akiket karcsú derék és sötétbarna vagy fekete haj jellemzett, továbbá az erősen napbarnított bőr és szabályos európai arc. A szakemberek Földközi-tengerinek nevezték el ezt a fajtát, amely ugyanolyan összetételű lehetett, mint a magyar Őshaza népessége. (6) Ha ennyi kapcsolat áll fenn Kréta szigete és a Régi Kelet között, felmerül a kérdés, vajon nem magyarul beszéltek-e ott is az emberek?

Magyar isten- és királynevek Kréta szigetén

Kréta szigetén hosszú ideig a földműves népek ősi vallása divatozott, amely az első férfi és az első nő - az ősök - istenként tisztelt alakja körül kristályosodott ki s központi témája a termékenység biztosítása volt emberben, állatban és növényben egyaránt. Értelmezése körül azonban nagy zavar uralkodik a szakirodalomban, mert az egyes szerzők majdnem minden ponton egymással ellenkező véleményre jutottak, nemcsak részletkérdésekben, hanem alapvető dolgokban is (91m 738). A bajt nyilván az okozza, hogy a kutatók a fennálló nyelvészeti és történeti elméletek hatása alatt mindent a később kialakult görögből akarnak magyarázni. Akik pedig a görög alapállás ellen vannak, sötétben tapogatóznak, mert a görögöt tagadva, nem tudják, milyen más nyelvből magyarázzák a dolgokat. Mi ez utóbbiak vonalán állunk azzal a különbséggel, hogy az ismeretlen nyelvet, amelyből a dolgok megérthetők, magyarnak tekintjük. Álláspontunk helyességét először a krétai főisten, Zeus nevével igazoljuk.

A krétaiak egy közös őstől származtatták magukat, akit Zeusnak neveztek és utóbb istenként tiszteltek. A név pontosan az isten ősapai mivoltát jelenti, mert eredeti értelme Az ős. E kifejezés Zeus változata nyelvészetileg könnyen érthető, ha figyelemmel vagyunk a diftongálásra, vagyis az Ő-hangnak EU, az É-hangnak EI alakban való kiejtésére, ami egyes nyelvjárásainkban ma is megfigyelhető, ahol pl. Bőség helyett Beüséget mondanak. Ismert dolog továbbá a mi AZ névelőnk kapcsolással való kiejtése is, amelynek során az 'Az ös' kifejezésből 'A Zős' illetve Zeus lesz. Mindezt tudva nem csodálkozunk, ha a krétai főisten nevét a nem-magyar tudósok nem tudták megérteni. A görög nyelvből való magyarázat egyébként is kronológiai lehetetlenség, hiszen Zeus már kétezer évvel a görögök létezése előtt szerepelt. Azt azonban mégis észrevehették volna a nyugati tudósok, hogy a Zeus név azonos az egyiptomi Ősúr: Osir, Osiris nevével, hiszen a krétai lakosság egyiptomi származását éppen ők állapították meg. Mivel a magyar klasszika-filológusok sem siettek tudásukat ezen a téren érvényesíteni, az történt, ami ilyenkor történni szokott: gazdája akadt a gazdátlan kincsnek és Zeus nevét a kiszélesített indo-germán elmélet bekebelezte. Noha indo-germánok nyomaira a Kr. e. IV. és III. évezred fordulóján még sehol sem akadtak, különösen nem a Földközi-tenger keleti szigetein, ez a körülmény mégsem tartotta őket vissza attól, hogy Zeus nevét "biztosan" indo-európai eredetűnek ne mondják (There is no doubt that the name of Zeus is Indo-European, 184m 199). Előttünk azonban világos és érthető, hogy a krétai Zeus éppen úgy „Az ös" és magyar eredetű, mint ahogy az egyiptomi Osir is „Ösúr" és magyar.

Zeust sok jelzővel illették krétai birodalmában, közülük néhány értelmét a ránk maradt görögös alak ellenére is felismerjük. Ezek a jelzők ugyanis a krétai ősapát atyai szerepének megfelelően és a korabeli gondolkodási módhoz híven, szüntelenül a Mén, Ló, Kan, Kakas és egyéb kiemelkedő hímnemű lények nevével hozzák kapcsolatba. Ilyenek például a következő kifejezések: Zeus BEL KHANI OIS, Zeus a Bál kan; Zeus WEN KHAN OS, Zeus a vén kan; Zeus MEN OS EL KHANI OS, Zeus a mén és él-kan (főkan); Zeus AMMON, Zeus a mén; Zeus ALEXI KA-KOS, Zeus a lagzi kakas (184m 52, 233-237, 249). A krétai főisten egyik leggyakoribb szimbóluma a fokos volt, amely az összecsengés alapján szintén magyarul mondja, hogy viselője az országban Főkos. Sokszor szerepel Zeussal kapcsolatban a bika, az agyagból gyúrt hímtag, meg a merőlegesen felállított emlékoszlopok (184m 44, 51, 73, 152; 34m 110). Személye a legendában is csupa erotika, szintén magyar szavak összecsengésére építve: a sziklák repedésén jött a világra; a pincéből bújt elő; ő volt az AR-KA LOK-ORI, az úri ország főkanja; a barázdák megtermékenyítője; Demeter néven a rituális szent házasság főszereplője; Dionysus néven mulatozáskor ő az, aki KANTHAROS, kantáros (füles) kancsóból issza a bort... Mindez azért, mert ő volt a termékenység istene (He was the god of fertility, 57m 89).

A források legalább ugyanannyiszor emlegetik Zeust magyar népi minőségben, mint apai szerepében. Leggyakoribb jelvénye a Magyar névvel összecsengő madár volt, sőt egyik személyneve is az, MEHAR azaz Magyar (184m 217; 131m 82). Madár (Magyar) néven annyira tisztelték őt Kréta szigetén, hogy ott a régészek majdnem minden feltárt házban találtak valamilyen madár-ábrázolást: festményt, szobrot vagy igazi madarat. „Ezek a házi szentélyben talált madarak nem fogadalmi felajánlások, hanem az istenség valóságos ábrázolásai", - állapítja meg az egyik szakértő. (7) Ismerünk Zeus bálványokat is, amelyek feltűnő elemei a mag alakú gömbök (MAG), a túlméretezett karok (KAROK) és az emberi alak (ÚR), amelyek együttvéve így írják az isten kilétét: Magyarok ura (Id. 91m Plate 24; 131m Tafel 59). Mivel Zeust úgy is említik, mint aki az ETE O-CRETAI, Hét ó-krétai ura,személyében bizonyára a sziget első fejedelmét tisztelték. Ki hinné el, hogy a felsorolt nevek, jelzők és szimbólumok magyar szavakkal való egyezése és a szavak szövegbe illő magyar értelme csak éppen véletlenségből adódna és nem a valóság hiteles tükröződése? Szerintünk Zeus egy magyar ősatya volt, a Krétában országot alapító magyarok első főnöke.

Mielőtt Zeus istenné lett és a krétai teológiában egyeduralomra tett szert, szerepelt mellette egy másik ős is, bizonyára egy másik bevándorló csoport ősapja. Ez utóbbi A Fő Lónevet viselte, amelyét akkoriban, a P-nek F-fé változása előtt még APOLLO alakban ejtettek ki. Ügy tudták róla, hogy nem egyiptomi eredetű volt, hanem Kisázsiából érkezett, a hetita világból (184m 231 sk, 256 sk, 259). Neki is sok apasági jelzője volt és igen fontos szerepet töltött be az úgynevezett Leskén, amelynek ő volt a fővédnöke: LESHKAN OIRI-OS, A Leskén őr minőségben. Ezt a leskét azaz szemlét a férfiak házában szokták megtartani és célja az volt, hogy ott megszemléljék az újszülötteket, alkalmasak-e az életre. (8) Mivel A Főló név (Apollo) összecsengett a Felhő szóval, ezt az istent felhőbe burkoltan is szokták ábrázolni, az ősi képírás szabályai szerint írva nevét. Jelvényei is olyanok, amelyek a Lő és Ló szavainkat idézik, mint a líra, a nyíl, meg a tarsoly, amelyek a felhővel együtt mind a mai napig az Amour-ábrázolás nemzetközi szimbólumai maradtak. Utóbb Apollo is átkerült a Balkán-félszigetre és Zeussal együtt az Olympos tetejéről igazgatta a világot. Határozottan állíthatjuk tehát, hogy eredetileg se Zeus, se Apollo nem volt görög, hanem mindkettő előkelő magyar úr, akit utóbb a görögök kisajátítottak maguknak.

Nem szükséges a krétai mitológiát tovább boncolgatni és a főisten női párjának szerepével kapcsolatos kényes magyar szavakat taglalni, avagy bizonyos ceremóniák ismertetésére kitérni (pl. az ifjak férfivá avatására), hiszen mindezek a vizsgálatok ugyanazzal az eredményei végződnek, anélkül hogy tovább bővítenék ismereteinket. A későbbi királyokról azonban megjegyezhetjük, hogy ők az istenné lett Zeus földi képének, eleven megszemélyesítőjének tekintették magukat és országukat isten minőségben és isten nevet viselve kormányozták, akárcsak Egyiptom vagy Hétország királyai. Használták Zeus valamennyi jelvényét és valamennyi jelzőjét is és egyik főtevékenységük a termékenység biztosítása volt. A leghíresebb krétai király - Minos - címei közt szerepel például A Honúr (ENNE UR OS), Az Atya úr (OTA- UR-OS), Az Est ura (AST-ER-OS, azaz nyugat ura.) (9) A krétai főkirály hatalmas palotában székelt, melynek fogadótermét, ahol csupán egy támlásszék (trón) állt, MEGAR-ONnak, Magyar Honnak nevezték. Idők folyamán ez a kifejezés nagyon elterjedt és Krétában az előkelő urak fogadótermét, sőt házát is Megaronnak nevezték. Mindebből látható, hogy Krétában a vallás szókincsén kívül a királyokkal kapcsolatos szókincs is magyar volt. Kérdés, elmondhatjuk-e ugyanezt a lakosság nagy többségéről? Erre a helynevek és népnevek vizsgálata ad feleletet.

Magyar hely- és népnevek Krétában és az Égei szigetvilágban

Kréta legrégibb földrajzi neveivel sokat foglalkoztak a nem-magyar tudósok. Az ő vizsgálataik eredményét egyikük így foglalta össze: "Egyetlen dolog biztos, az ti., hogy igen sok görög helynév nem görög szavak összetételéből keletkezett". (10) Ennek folytatásában helyezkedik el a mi vizsgálatunk eredménye, amely szerint a legtöbb krétai régi helynév magyar szavak összetételéből keletkezett. Bizonyítja ezt mindjárt a sziget legrégibb neve, amely MAKAR-IS volt, vagyis a Magyar ős szigete (18m Macaris alatt). A sziget középső részében, a déli partvonal mögött van egy igen termékeny és földművelésre kiválóan alkalmas síkság, azon szállt meg a beérkező első lakosság s ezt a területet is önmagáról nevezte el MESSARA, azaz Magyar síkságnak. Ez a vidék sokáig megőrizte politikai különállását, még akkor is, amikor a sziget többi része már régen a Mén-dinasztia uralma alatt állott. A Kréta-név is bizonyára régi magyar szavak összeolvadásából keletkezett, benne a Napisten Kör nevét és az "ország, föld" jelentésű Ta szót gyanítjuk, mintegy Kör-Ta azaz Napország értelemben.

Az egyesített sziget közigazgatási központja, legfontosabb városa és egyúttal a főkirály székhelye Knossos volt. E név a forrásokban három mássalhangzóval szerepel, K-N-S, amit a szakemberek Ko-No-So alakban hangzósítanak (29m 63). A körülmények figyelembe vételével azonban a helyes hangzósítás talán inkább Ka-N-oS volna s így eredeti értelme aKan-Ős városa. Hozzá tartozott a nem messze eső KEP-HALA nevű kis telep, ahol luxus számba menő régészeti leletek kerültek napvilágra. Ezek alapján a tudósok a telepet a király egyik rendszeres tartózkodási helyének tekintik. Megállapításukat mi is megerősíthetjük, mert Kephala magyarul annyi mint a Kép Helye (régiesen: Hele), vagyis az isten földi képmásának, a királynak tartózkodási helye. Knossostól nem messze létezett egy Ko-Ri-Ya Ta-Na is, amiről a tudósok azt hiszik, valami árucikk. A kifejezés gerincét alkotó mássalhangzókat figyelembe véve és azt a körülményt, hogy ez is a királyi székhely tartozéka volt, kézenfekvő hogy ennek értelme is magyar: Királyi tanya. Egy további jelentős helység volt a sziget közepén álló PAP-UR városa, meg a keleti parton lévő LÁTÓ nevű jóshely, amelynek magyar értelme külön magyarázatra nem szorul.

Amint Kréta legrégibb földrajzi nevei, akként a hozzátartozó szigetek neve is magyar őslakosságra vall. A kisázsiai partok előtt lévő három nagy szigetet - Kyprost, Ródost és Lesbost - egyformán Magyarszigetnek hívták a Kr. e. II. évezred folyamán s nevüket a régi földrajzi nevek szótárában MAKAR, MAKARIA, illetve MAKAREIA alakban találjuk (18m Cypros, Rhodos, Lesbos alatt). Kypros északi partján azt a várost is MAKARIA-nak nevezték, ahol a fejedelem székelt és ugyancsak MAKHER volt a sziget legmagasabb hegyének, a mai Olympos-nak a neve. A kisázsiai partok előtt álló szigetek benépesítése közvetlenül a Hetita Birodalomból történt meg, annak népessége húzódott fokozatosan nyugat felé. Bizonyíték erre az is, hogy Kisázsiában, a Feketetenger délnyugati partján ez időben egy MAKAR-ONI vagy MAZOR-ANI Magyar Honi nevű nép élt (18m Macroni).

KYPROS (Cyprus) szigetén csodálatos piros színű kövek találhatók, tulajdonképpen rézércek, e keresett bányatermék. A sziget Ky-Pros neve ebből a körülményből keletkezett, mert értelme Kő Piros, egyenes szórendben Piros Kő, vagyis benne a rézérc nyert megörökítést. Ebből az ősmagyar kifejezésből lett a réznek világszerte használatos neve: Cuprium és Cuprum a latinban, Copper és Kupfer az angol illetve német nyelvben. Talán a magyar Réz is a piros rokonszavából eredt, a „Rózsa (színű)" kifejezésből. A bejövő telepesek Kyprosban három várost alapítottak: egy KA-URI-ONt és két PAP-HOSt (129m IV 293-295), vagyis egy Úri Hornt előretett értelemhatározóval (Kő, ország) és két Papházat, azaz vallási központot. Az Égei-tenger kisebb szigetein is találunk magyar hangzású és magyar értelmű helyneveket. Théra szigetén volt például egy MASAR-IA nevű Magyar város; a félelmetesen görögnek hangzó SYP-HANT-OS sziget neve az ismert felbontási elv szerint Szép Hon, hátratett névelővel; KARPATH-OS neve talán A Kárpát sziget; SAMOS aSzemes Napisten nevét viselő sziget; a COS sziget a Kos (Kus) nép nevét őrzi és így tovább. Akárhová nézünk az Égei-szigetvilágban, a gyakorlottabb szem mindenütt magyarul jól érthető földrajzi neveket fedez fel, amelyekben a Régi Kelet ősi hitvilága és szókincse tükröződik.

Kréta kő- és bronzkori lakosságát, mint említettük, a kutatók főleg Egyiptomból és Hétországból eredeztetik, ahol a lakosság mind a két helyen Magyarnak nevezte magát. Ezért használta Kréta lakossága is ezt a nevet oly sűrűen népi kilétének jelzésére, istenneveiben, királyneveiben és helyneveiben egyaránt. Ehhez most hozzávehetjük, hogy a krétai embereket gyakran úgy ábrázolták, amint kerek alakú, pajzsot tartanak kezükben, amelyen koncentrikus körök (KUROK) láthatók s a középpontban egy kiemelkedő mag (MAG) áll. Ez a szimbólum a krétai nép nevét írta, mert annak elemei megmondták, hogy ők MAG-KU-RUK, azaz Magyarok. Sejtették ezt a nem-magyar tudósok is, de ők a pajzs sűrű szereplésének magyarázatában csak addig jutottak el, hogy megállapították: „Valami bűvös vagy vallásos értelme lehetett a pajzsnak, azért ábrázolták oly gyakran". (11)

A krétai lakosság etnikai megjelölésére az egykorúak még a PELASG és az ACHAIOI nevet is említik. Előbbit főleg Herodotos és Thukydidea használja, akik általában Pelasgnak nevezik a görögök előtt élt földműves lakosságot. Megmondják róla, hogy nem görög nyelven beszélt és a Hellén nevezetű új nemzet keretébe csak hosszú idő elteltével lépett be. Ha a Pelasg népesség földműves foglalkozású, vidéken élő, szétszórtan települt lakosság volt, akkor az ő nevüket is értjük magyarul, mert a P=F hangváltozás figyelembevételével kiderül, hogy egyszerűen Falusik voltak. Esetükben tehát nem annyira népnévvel állunk szemben, hanem inkább egy társadalmi osztály nevével, a földművesekével. Ugyanilyen természetű az Achaioi név, amelyet már Egyiptomból ismerünk és hieroglif lejegyzését is bemutattuk. Ez a név a hajózással foglalkozó, kereskedő és szállítmányozó lakosság megjelölésére szolgált, Hajós, Hajó népe értelemben. E kifejezést a tudósok Egyiptomon és Krétán kívül másutt is megtalálták, nevezetesen Hétországban, a Kr. e. 1380 és 1306 között készült feljegyzésekben, de pontos jelentésüket nem tudták megállapítani, noha a szövegben mindig hajózás körül folyik a beszéd (81m 52-55). Az idevágó egyik legfontosabb hetita okmány az úgynevezett TAWAGA LAWAS levél: Tavak lovasa. A levelet Hétország királya küldte az egyik szomszédos sziget AHHIYAWA (a hajóval) közlekedő uralkodójához, követelve tőle odaszökött és kalózzá - tavak lovasává - vedlett alattvalójának kiadatását (81 m 47 sk). Homeros, aki a feltevések szerint Kr. e. 800 körül élt, az Égei-szigetek lakóit Achaioi néven nevezi és szerinte Görögország nagy részében szintén ilyen egyiptomi és hétországi származású hajósok foglaltak maguknak hazát. Világos tehát, hogy az Achaioi megjelölés alatt sem népet kell értenünk, hanem a nyugatra vonuló magyar népesség egy másik jelentős társadalmi osztályát, a hajózással foglalkozókat, akik ebbeli minőségükben lettek az Égei-szigetvilág legerősebb társadalmi osztályává. Thukydides előadása szerint az akkori nagy hajók fedélzet nélküli, hosszan elnyúló alkotmányok voltak, rendszerint ötven evezőssel. Amikor tehát a nyelvtudósok Homeros szövegében az Achaioi emberekre utaló jelzős kifejezést „hosszú hajú népnek" olvassák, valószínűleg félreolvasnak, mert ott is „hosszú hajókról" lehet szó. Herodotos és Thukydides azt is leírja, hogy az asszír és perzsa háborúk idejében hatalmas tömegben menekült a lakosság a Régi Keletről az Égei szigetvilágba és onnan tovább északra.

A megvizsgált adatok történeti tanúságtételét abban foglalhatjuk össze, hogy az Égei szigetvilág népessége a kő- és bronzkorban főleg magyarokból állott, akiknek két széles társadalmi osztálya volt, a földműveléssel foglalkozó falusiak és a hajózással foglalkozó hajósok osztálya.

Magyar nyelvű írások Kréta szigetén

Ha Kréta szigetén magyar nyelvű lakosság élt az ókorban, Kr. e. 2800-tól Kr. e. kb. 1150-ig s ott államalkotó minőségben szerepelt, akkor a szigetlakók által készített és ránkmaradt írásos emlékek között magyar nyelvű daraboknak is kell lenniök. Ha ilyen szövegeket valóban találunk és azokat el tudjuk olvasni, akkor a szigetlakók nemzetiségét és népi hovatartozását a történettudomány legsúlyosabb bizonyítékával is igazolhatjuk. A krétai írásokról az eddigi kutatások alapján annyit már tudunk, hogy azok kezdettől fogva a rovás rendszerű írással készültek. Olyan írással, amelynek jellegét jobbára egyenes vonalak különféle alakban való összerakása adja meg s amelyet erre való tekintettel mértani (geometrikus), vagy még jobb kifejezéssel vonalas írásnak (linear script) neveznek. Ez a krétai írás különbözik tehát a Mezopotámiában használt ékírástól és különbözik az Egyiptomban használt képírástól is, de azonos a Földközi-tenger keleti partvidékén állott ma-úri országok (Szíria, Kánaán, Hétország) írásrendszerével. Ez az egyezés további bizonyíték az Égei-tengeri lakosság nagyobbik részének földrajzi eredetére.

A krétai vonalas írással legtöbbet Michael Ventris angol mérnök foglalkozott (29m), aki annak három formáját különböztette meg: az ősi vonalast (Kr. e. kb. 2000-1650), amikor a vonalak összerakásában még képszerűségre törekedtek; a vonalas-A típust (Kr. e. kb. 1750-1450), amikor a képszerűség már eltűnt; és végül a vonalas-B formát, bizonytalan kezdettől kb. Kr. e. 1100-ig. Ventris a vonalas-B-re összpontosította figyelmét s húsz éven át kísérletezett megfejtésével. Kiindulásakor, mint mondja, két ismeretlennel állt szemben: nem ismerte az alkalmazott írásjelek hangértékét és nem ismerte a nyelvet sem, amelyen a szövegeket írták. Kortársaival együtt előbb abból a feltevésből indult ki, hogy a krétai nyelv valamilyen nem-görög nyelv lehet, talán hetita vagy méginkább etruszk, és 1952-ig ezen a vonalon próbálkozott. Miután azonban így nem tudott eredményre jutni, élete hátralévő négy esztendejében a görögnél kötött ki s a kulcsot e nyelv ősi formájában, az ó-görögben vélte meglelni. A használt írásjelek számát nyolcvanhétben állapította meg.

Hogyan jutott Ventris arra a meggyőződésre, hogy a vonalas-B görög szövegeket örökít meg? Úgy, hogy néhány olyan kőtáblát talált, amelyen egy-két írásjel kíséretében edények rajza szerepelt. Ezeket a táblákat raktári felvételezésnek értelmezte és feltételezte, hogy az írásjelek a rajzban is ábrázolt edényeket nevezik meg. Megpróbálta tehát az edények nevét görögül kimondani s az írásjeleket a görög szó mássalhangzóival azonosítani. Úgy találta, hogy módszere sikerre vezetett, mert a víztartó edény ó-görögül UDORO (v.ö. magyarvödör), az amphora pedig KURUSU (v.ö. magyar korsó). Egy más alkalommal lófej volt a táblácskára rajzolva két írásjel kíséretében. Görögül ló PULOSZ s ennek alapján a két írásjelet Po-Los-nak olvasta. A kapcsolatot itt is meglepő jónak találta, de ezúttal sem gondolt arra, hogy Fej magyarul Fő, régen Pu, az igavonó állat pedig Ló, tehát a Po-Lo esetleg a magyar lófej is lehet. Megtalálta Ventris a Ló rokonszavát is, az IQO-t (v.ö. magyar csikó), továbbá a sajt TÚRÓ nevét (magyar: túró) és egy olyan edény rajzát, amelynek a talpa ki volt törve s amit ő DIPA MEZOE QETORVE alakban olvasott el (v. ö. magyar: talpa mezője kitörve). Ezek után boldogan írta barátjának, hogy „csillagászati mértékben kicsi a valószínűség arra, hogy e megdöbbentő egyezés csak a véletlen műve volna; vagyis az egyezés bizonyíték a megfejtés tagadhatatlan helyességére" (29m 82).

A helyesnek vélt kulcs birtokában Ventris hozzálátott a krétai szavak görög nyelvből való értelmezéséhez és számos szöveget ezen a módon olvasott el. Egyik leghosszabb szövege magyarra fordítva így szól: „Kerowos pásztor Asiatiában őrzi Thalamatas marháit" (Kerowos the shepherd at Asiatia watching over the cattle of Thalamatas). Eredményét az írásjelek betűzése szerint is bemutatta: Ka-Ro-Wo Po-Me A-Si-Ia-Ti-Ja O-Pi-Ta-Ra-Ma-Ta-Qe-To-Ro Po-Pi O-Ro Me-No, Man 1 (29m 140). Könnyű ezt a mondatot görögösíteni, ha az írásjelek kétharmad részét ki lehet az olvasásból kapcsolni oly módon, hogy azokból értelem nélküli tulajdonneveket gyártunk. Ugyanezt a szöveget azonban jobban ki lehet sikeríteni magyarul. íme: Kirovó fémmel (P=F) (h)asítja a faldarabot (P=F; M=B) kettőre. Pap írja, mennyi: Ember 1. E szöveg megértéséhez csak azt kell tudnunk, hogy a középkorban az európai Magyarországon is rovónak nevezték az adószedőt és az is fadarabokra, vagyis pálcikákra írta az adózó nevét és a befizetett összeget. A botot aztán késével kettéhasította s egyik felét megtartotta magának, a másikat meg odaadta az adófizetőnek nyugtaként. Kétség esetén a két fadarabot összeillesztették és leolvasták a helyes összeget. Ugyanígy jártak el az adóköteles személyek összeírásakor is. Ezt az eljárást ismerve, a krétai írásos emlék magyar nyelven való olvasása sokkal valószínűbbnek látszik, mint a Ventris-féle görög olvasat.

Ventris minden meggyőződése ellenére sem boldogult a krétai szövegekkel. Azok csak nem akartak görögül beszélni, pedig faggatójuk már példátlan szabadságot vett magának s szinte egy egyéni ó-görög nyelvet teremtett, hogy feltételezéseit kierőszakolja. Meg is lepték a kétségék s egyik ilyen nehéz órájában azt írta barátjának: „Az az érzésem, ha ebben az irányban folytatjuk megfejtéseinket, előbb-utóbb zsákutcába jutunk, vagy képtelenségeket állítunk" (29m 66). Ventris barátja, Chadwick, aki a szerző tragikus halála után az ő jegyzeteit kiadta (Ventris autóbaleset áldozata lett 1956-ban), minden elismerése mellett azzal zárja mondanivalóját, hogy „a vonalas-B sok tekintetben még ezentúl is homályos" (29m 135). Akik élesebb kritikát gyakoroltak Ventris görögbe torkoló fejtegetései felett, eredményét egészében visszautasították, tételeit bizonyítatlannak tekintik (not proven, 29m 85; 184m IX). Amint a Régi Keleten majdnem minden rovásírást a szemita nyelvek segítségével próbálnak olvasni, akként a Földközi-tenger térségében, hasonló hibába esve, az ugyanolyan típusú írást mindig a göröggel akarják megfejteni. Természetesen ezúttal sem tudtak eredményt elérni, mert itt is egy ragozott nyelv emlékével állunk szemben.

Ventris szívós erőfeszítéseit és próbálgatásait bővebben kellett ismertetnünk, de nem itt a helye, hogy munkájáról részletes kritikát gyakoroljunk, csak éppen két hibaforrására mutatunk rá. Legnagyobb tévedése bizonyára onnan származik, hogy nem tanulmányozta eléggé a vonalas (rovás) írásmód alapelveit és módszereit, minek következtében az egyberovás gyakorlatát félreismerte s az egyberovott figurákban is egyszerű szótagjeleket látott. Így jutott el a közel kilencven írásjelhez, vagyis háromszor annyihoz, mint amennyi a rovásban szokványos. Másik hibaforrását nyelvtudásának elégtelenségében kell látnunk, hiszen emiatt nem tudta felfogni a görögnek tartott szavak tulajdonképpeni hovatartozását s emiatt nem bontakozott ki előtte világosan a nyelv ragozó szerkezete. Észrevette például, hogy az írásokban a birtokviszony kifejezésére Krétában a -ja, -je ragot használták, de azt is ó-görög sajátságnak tartotta (v.ö. a magyar: faluja, anyja, hazája). Jól megfigyelte, hogy a szavak előtt feltűnő sokszor szerepel egy O-nak olvasott bevezető írásjel (a magyar A névelő), hogy a szavakban a szókezdő H-hang gyakran elmarad, az R és az L hangnak közös a jele, hogy az írás fonetikus, következőleg a torlódó mássalhangzót nem írják ki, stb. Mindez igaz és helytálló megfigyelés, de ez sem a görög nyelvre vonatkozik, hanem a magyarra.

Okmánytárunk 2. sz. alatt bemutatjuk az egyik Knossosban talált táblácskát (29m 108), amelyen szekér és ló ábrázolása mellett néhány írásjelet látunk. Az írásjeleket balról jobbra haladva az összerovások jelölésével így betüzzük: O.SZ iT.aSZ eS.T.eN SZe.Ke.Re U.T.T.aS-O.Ja aSZ.SZí.N. Mai helyesírásunkkal: Ez itt az Isten szekere, utazója a Szín. Értelme: valamelyik vallási ceremónia alkalmával az isten (Hold) istennő) képmását ezen az egyfogatú szekéren vitték.

A krétai írások közt találtak más természetű fontos darabokat is, aminő például az alább bemutatott két kerek táblácska, amelynek használati céljáról a nyugati tudósoknak fogalmuk sincs és nem tudják mi van rájuk írva. Ezek a táblák emberi arcot ábrázolnak, kelet felé forduló tekintettel s feltűnő a rajtuk lévő kör alakú lyuk. Egyiptomiul gondolkodva, az emberi arc és a kelet felé tekintés már jelent valamit: a Nap keltét, RA KEL értelemben, vagyis a Nap feljön a látóhatáron. Ebből az észrevételből viszont az a további dolog következtethető, hogy a táblácskára fúrt kis lyuk arra szolgált, hogy vele a felkelő Nap első sugarát észlelhessék. A kis lapocskát csak éppen bele kellett szorítani valami cső-féle alkalmatosságba és készen volt az ókori obszervatórium legfontosabb darabja. A két táblácskát tehát mi egy régi csillagvizsgáló, pontosabb kifejezéssel: napvárta maradványának tekintjük. Igazolja-e ezt a feltevést a táblácskára írt szöveg?

bt_mno3_03

Ez a Kréta-szigeten talált titokzatos régészeti lelet hajdan egy napvárta legfontosabb alkatrésze volt.

Ahhoz, hogy a táblácskán írásjelek vannak, nem fér kétség; ezt nem is vitatták a lelet vizsgálói. A szöveget a betűk állásából megállapíthatóan az orr felett lévő kereszttől („itt") kiindulva, az óramutató járásával ellenkező irányban kell olvasni, kelettől nyugat felé, amint a Nap is halad az égboltozaton. A felső tábla írásjeleit így betűzzük: iT K.ER.ÜL aK-aR.I.Ka U.T-Já-Ba aS.Te. Nu uR 11-SZe(r). AR.NYé-Ka eL-IK-RA eS-eS (=eS.ek). Mai helyesírásunk szerint: Itt kerül a karika útjába Isten úr tizenegyszer. Árnyéka e lyukra esik. A másik tábla szövegéből csak az elejét tudjuk megnyugtatóan olvasni: iT K.ER.üL „a rák" T-I-Z Tá.Rá-Ba... Itt kerül a Rák (csillag) tíz tárába ... Ezek a mondatok világossá teszik, hogy a szóbanforgó lelet, amely Kréta szigetén került elő, valóban egy csillagvizsgáló műszer legfontosabb alkatrésze volt, amely a Nap Föld körül való látszólagos keringésének bizonyos időpontban való megfigyelésére szolgált. Ez az időpont az északi féltekén általában tisztán látható "nyári napmegállás" volt (solstitium), amikor a hatalmas égitest, miként a szöveg is mondja, egymás után következő tizenegy reggel a látóhatár ugyanazon pontján és ugyanabban az időben kel, vagyis emelkedése közben ennyi időre mintegy megállni látszik. Mai naptárunk szerint ez a nyári napmegállás június 10-től 20-ig bezárólag tart, amikor a horizontra érkezése hajnali négy óra pár perckor következik be. Június 21-én a Nap már nemcsak nem emelkedik útjában, hanem visszafordul, vagyis minden reggel később és alacsonyabban kel. A naptárkészítők a régi időben a nyári megállót figyelték eszközeikkel és ahhoz viszonyítva állapították meg az egyházi ünnepek és az elvégzendő fontosabb mezőgazdasági munkálatok idejét.

A bemutatott második csillagászati táblácska azt mondja, hogy abban az időben, amikor az eszközt használták, a napmegállás a Rák-csillag havában zajlott le, kezdődve annak tizedik tárában (napján). Ez a mondat lehetővé teszi, hogy a régészeti lelet idejét a mi jelenlegi naptárunk szerint is meghatározzuk. A vonatkozó számítást az alábbiakban röviden vázoljuk, de aki pontosabban utána akar nézni, tanulmányoznia kell valamelyik csillagászati enciklopédiát. (12) A számítás azon alapszik, hogy a Nap a Földről nézve, évi járásában az Állatöv (Zodiac) csillagai közt halad és mindegyik csillagképben harminc napig időzik. De mivel a Nap járása valamivel gyorsabb mint az Állatöv csillagainak keringése, bizonyos idő elteltével a megfigyelni szokott időszakok: a tavaszpont (március 21), nyárpont (június 21), stb. nem ugyanazon csillagkép övébe esnek, hanem a megelőzőjébe. A Nap ez előresietése (precessio) minden 2166 esztendőben egyenlő egy-egy teljes csillagképpel (30 nappal), vagyis 72 esztendőnkint egy napnyi idővel (2166:30= 72). Mivel másfelől azt is tudjuk, hogy Kr. e. 128-ban a nyárpont (június 21) a Rák-csillag hónapjának első napján következett be, ezekből az adatokból könnyen kiszámíthatjuk, hogy amikor a nyári napmegállás a Rák-hónap 10. napján kezdődött (vagyis amikor a nyárpont 21-re esett), akkor húsz napnak megfelelő precessió idővel (20X72=-1440 évvel) régebben voltunk. Vagyis a krétai lelet használati idején a mi naptárunk szerint Kr. e. 128 +1440 - Kr. e. 1568-at írtak.

Figyelemre méltó tudományos eredmény, hogy éppen egy magyar kutatónak sikerült Európa egyik legrégibb csillagvizsgáló eszközét felismerni, a ráírt szöveget elolvasni, annak bonyolult értelmét felfogni és használati idejét is pontosan megállapítani. De ennél sokkal fontosabb az a tény, amit nem győzünk eléggé hangsúlyozni, hogy a Kréta-szigeti napvártán a Kr. e. II. évezred közepén magyar nyelven írtak, beszéltek és gondolkodtak. A Kréta-szigeti írások tehát megerősítik főbenjáró megállapításunkat, amelyet már a helynevek alapján, továbbá az isten-, király- és népnevek alapján is megfogalmaztunk, hogy ti. az Égei szigetvilágban a Kr. e. III. évezredtől kezdve Régi Keletről származó nagyobb magyar tömegek tartózkodnak és útban vannak Európa beljebb eső tájai felé. Egyúttal történelemkönyveinkben egy fontos javítást is eszközölhetünk: az első európaiak nem görögök, hanem magyarok voltak.

A Balkán-félsziget magyar őslakossága

Régészeti vizsgálatok szerint a Balkán-félsziget benépesítése a terület déli részében kezdődött s onnan terjedt a lakosság fokozatosan észak felé, - nem pedig fordítva. A benépesítés itt is három nagyobb hullámban zajlott le: az első hullám a Kr. e. III. évezred elején egyiptomi lakosságot hozott; a második Kr. e. 1900-1650 között Kisázsiából indult ki; a harmadik viszont Kr. e. 1650-1150 között a krétai birodalom lakosságát terítette szét. Abból a körülményből, hogy az archeológiai rétegek e majdnem kétezer esztendőn át egymás felett fokozatos átmenettel helyezkednek el, arra következtettek, hogy a Balkánra érkezett népesség a kő- és bronzkorban zavartalanul folytatta életét. Amennyiben tehát a mondott idő alatt oda újabb emberi kötelékek érkeztek, azok ugyanolyan nyelvű nép részei lehettek (87m 31; 131m 41) és zavartalanul beilleszkedtek a fennálló politikai és társadalmi keretekbe. Ez a keleti származású kő- és bronzkori balkáni lakosság több helyen (Pylosban, Mikenében) ugyanolyan vonalas-B írással készítette emlékeit, mint aminőt Kréta szigetén is használtak. Ezekből az észrevételekből a logika vonalán máris következik, hogy a balkáni őslakosság minden valószínűség szerint szintén magyar nyelven beszélt.

E feltételezés adatszerű igazolására először a görög helyneveket használjuk fel. Azokat vizsgálva, jó szem előtt tartani Flavius Josephus ókori zsidó történetíró egyik megjegyzését: a görögök a régibb népektől örökölt helynevek hangtani alakját elváltoztatták, hogy azok kellemesebben hangozzanak fülükben (123m 189). Tehát a nagyon görögnek hangzó nevek sem mindig a görög nyelv hiteles alkotásai, főleg ha görögből nem magyarázhatók. Minden torzítás ellenére is észrevesszük pl., hogy a magyar Úr szó milyen gyakran szerepel a Balkán helyneveiben, mindenféle illeszkedő alakjában. E szó néha a nevek első szótagja, mint ÁRkátlia, ÁRgolis esetében, máskor valamilyen jelző után következik, pl. az Epida-ÚR-os, Sp-ÁR-ta, Ill-YR-ia névben, ismét máskor lágyult hangformában, L mássalhangzóval találjuk, mint Thess-Ál-ia és Aet-ÓL-ia nevében. Ezt tudva, Thessalia (Thess-Ária) neve a Tíz Árja törzs lakóhelyét jelenti, Aetolia (Aet-Oria) pedig Hét Árja lakóhelyét. Illyria az első, vagyis a fő-úr Él Úr tartománya lehetett, Árkádia viszont az Urak Háza.Utóbbit valóban három árja törzs alapította: az Árkádi, Kynúri és a Hajós nevezetű. Az árkádi törzsek népi szimbóluma medvefej volt, amit fej díszként használtak és ARK-TOSnak neveztek, bizonyára Urak törzse értelemben.

A fajtát jelentő Úr név mellett gyakran megjelenik a Balkán helyneveiben a népet jelentő Magyar-név valamilyen formája. A legismertebb ilyen nevű város az attikai MEGARA volt, nem messze Athéntől. De ugyanezt a nevet megtaláljuk Epirosban, Thessáliában és Illyriában, azonfelül MAKAB volt Marathon forrásvizének a neve és MAKAR-ON, Magyar Hon Théba citadellája (ld. a felsorolást 18m Megara alatt). Ha jobban körülnézünk és figyelemmel vagyunk az R/L cserélődésre, a Magyar népnevet sok más helyen is megtaláljuk. Thessáliában például az egykori települések helyét jelző régészeti dombokat Magulának (Magura) nevezik. Ezek a hulladékanyagból: épületromokból és háziszemétből keletkezett dombok néha tíz méter magasra kiemelkednek a környező térszínből és átmérőjük a háromezer métert is eléri. Eddig több mint százötven magulát számoltak össze, ami határozottan sürű lakosságra enged következtetni. E dombokat régészeti szempontból még nem vizsgálták át, de annyit már megállapítottak, hogy az egykori falu vagy város bejárati kapujával szemben álló legnagyobb házat MAGAR-ON-nak (Magyar Honnak) nevezték, ezúttal R-hanggal adva a nevet (131m 12-15).

Nagy területet jelentő helynév a Balkánon az ACHAIA név, melyről már tudjuk, hogy egyiptomi és hétországl eredetű hajós magyarok telepei voltak. Az egyik balkáni Achaia-föld, a Pelops (akkor még Maúr nevű) félszigeten, Árkádia felett terült el, a másik Thessália alatt, ahol egyúttal egy Théba nevű város is állt, amely az egyiptomi Théba nevet duplikálta. Egy-két más típusú, de szintén nagyon figyelemre méltó helynév is van, melyről gazdag egykorú feljegyzés maradt ránk, ami segíti a helynév eredeti értelmének megállapítását. Ilyen az Epiros területén állt híres jóshely DODÓNA, ahol egy nagy tudású jósnő lakott. Ebből az adatból azonnal megértjük, hogy a helynév a Tudó Nő városa. Vele kapcsolatban Herodotos azt jelenti, hogy a föniceiek Egyiptomból két tudós papnőt raboltak el s az egyiket Észak-Afrikában adták el, a másikat a Balkán-félszigeten, Epirosban. Szerinte tehát a dodonai jósnő Egyiptomból származott. E hírt a legenda is megerősíti, amely szerint Thébából (Théba: tuba, azaz galamb) isteni rendeletre két „galamb" repült el, hogy a mondott helyeken jóshelyeket létesítsenek. Ezek az „elrepült" (elrabolt) galambok nők voltak, mondja Herodotos, de nem görög nemzetiségűek, mert beszédjük a „madár csicsergése" volt (the chattering of a bird, 94m I 143). Ezekben az idegenek által készített feljegyzésekben bennevan tehát minden, ami a Dodóna=Tudónő etimológiai igazolásához szükséges, beleértve a jósnő magyar nyelvűségét is. Thrákiában is volt egy híres jóshely, a BESSEI, ahol egy jóst szoktak megkérni, hogy Beszéljen (94m II 101).

A következő részekben más eseményékkel kapcsolatban még néhány híres görög városnév (Marathon, Szalamis, stb.) magyar eredetét is bemutatjuk, de máris összegezzük vizsgálataink eredményét. A sok magyar értelmű és magyar eredetű helynév azt bizonyítja, hogy a Balkánfélszigeten a Kr. e. III. és II. évezred folyamán, a görögség kialakulása előtt, szintén sűrű magyar nyelvű népesség létezett. Ugyanerre a következtetésre jutott Cserép József, aki már a finnugor történetszemlélet virágkorában felhívta a figyelmet az ókori magyarság balkáni jelenlétére az Ethnographiában 1910-ben közzétett tanulmányában, melynek címe: "Magyar nyelvű nép a hellén őskorban." Abban az időben természetesen senki sem figyelt fel mondanivalójára. Utána Aczél József görög szakos igazgató-tanár adott ki egy hasonló tárgyú munkát "Ősgörög eredetünk" cím alatt (Veszprém, 1927), amelyben több mint háromezer olyan görög szóra hívta fel a figyelmet, amelynek magyar értelme van. Neki sem hittek, amint valószínűleg a jelen tanulmánynak sem fognak hinni.

Kr. e. 1200 után szemita kötelékek nyomulnak be
az Égei-térségbe és a Balkánra

A Kr. e. 12. századtól kezdve a Balkán félsziget, a Cikládok, Kréta, csakúgy mint a kisázsiai partok előtt lévő nagy szigetek, még nem egészen világosan kiderített események következtében olyan történelmi viharba kerültek, amelyet a szakkönyvek „Égei katasztrófa" felírás alatt tárgyalnak. Ennek során az említett szigetekre és a Balkán délnyugati részébe 1150 és 800 között egy új népáradat érkezett, melyet Dór név alatt foglalnak össze s ez esemény lezajlása után megszületett a görög nyelv, a magyar pedig eltűnt. Honnan jöttek a dórok és kik voltak, hová lett a magyar nép s miként állt elő a görög nép és a görög nyelv? Rejtély ez, amit nem szívesen bolygatnak.

A dórokat ma a görög nép fő összetevő elemének tekintik, bár nyelvük nem a görög nyelv volt. Nem is lehetett, hiszen görögül a Kr. e. 12. században még sehol sem beszéltek. Legalább is eddig sehol semmiféle adat nem került elő, amiből arra lehetne következtetni, hogy ezt a nyelvet valahonnan kívülről hozták volna be az Égei-térségbe. Következőleg, egyetlen elképzelés lehetséges, az hogy a görög nyelv magában n Égei-térségben alakult ki. Mivel ott megelőzőleg magyar népesség lakott s oda most egy közelebbről nem ismert (dór) nép hatolt be, azt kell feltételeznünk, hogy ez a bejövő idegen nép lehetett az új nyelv elindító kovásza, vagyis a görög a magyarnak dórral való keveredéséből állt elő.

Honnan jöttek a dórok? Az indo-európai elmélet hatása alatt az ő beáramlásukat régebben északi irányból képzelték el, a Duna-medencét állítva oda a kiindulás helyeként. Ott azonban semmi nyomát sem találták az ő jelenlétüknek, így ezt a nézetet el kellett ejteni. Ha a görög nyelvjárások térképét nézzük (29m 11) észrevesszük, hogy a dór Epiroson felül nem terjed, ellenben Epirostól déli és délkeleti irányban nagy ívben benyúlik az Égei-tengerbe, felöleli a Peloponnesost, Kréta szigetét, Rhodost és Kisázsia felé mutat, vagyis elhelyezkedésével szorosan a Régi Kelethez csatlakozik. A hagyomány szerint maga a dór Pelops, a Peloponnesos nevű félsziget névadója is keletről érkezett, Kisázsián keresztül (171m 5). Ezek alapján az a benyomás alakul ki, hogy a dór néven érkező új (nem-magyar) népelem szintén a Régi Keletről származott

Ugyanerre a következtetésre jutunk, ha megfigyeljük az Égei-térség őslakosságának szétszóródását. A dór betörés során ugyanis az őslakosság távozó része a Rhodos-szigettöl - Thérán és Meloson át - a Korinthosi-szorosig húzott vonal alatt régi lakóhelyeiről menekülésszerüen Kánaán és Egyiptom partjait igyekezett elérni. A legszerencsésebbek eljutottak Kánaánba, ahol egy tengerparti sávot sikerült elfoglalniok és onnan egyre jobban terjeszkedve Pilis-Ta (Palesztina) néven önálló államot alkottak.Öt törzs szövetsége volt ez az ország, amelynek kormányzótestületét Szerénnek nevezték, amit aztán népnevükként is használtak. Más menekülő csoportok Szakállas (Shagalasha), Szekeres (S-Q-R-S-U), Társas (T-R-SU) és egyéb nevek alatt utazva, Egyiptom határáig nyomultak előre, ahol aztán támadásukat és népüket a fáraók felmorzsolták. Ezekről az Égei-térségből délkeleti irányban menekülő törzsekről sokmindent kellene tudnunk, hogy velük kapcsolatban közelebbről is állást foglalhassunk, de az ilyen adatokat sajnos nélkülözzük. Azok a menekülő néprészek viszont, amelyek az említett Rhodos-Korinthos vonal felett laktak, a dór benyomulás következtében szintén biztonságosabb tájakra igyekeztek. Az ö főútvonaluk a Vardar és Morava folyók völgyében észak felé vezetett, egyenesen a Kárpát-medencébe. Akik viszont hajókra tudtak szállni, azok Szicíliába, Szardíniába és az Olaszfélszigetre mentek, ahonnan egyes kötelékeik még tovább hajóztak és végállomásuk a Brit-szigetek lett. Ezekről a törzsekről majd külön fejezetben szólunk, amikor Nyugat-Európa benépesítését tárgyaljuk. A latin és brit krónikák ugyanis több feljegyzést tartalmaznak a tengeri úton nyugat felé haladó csoportokról és vezéreik nevét is megörökítették, akik irányítása alatt történt az utazás. Közöttük szerepel Brutus, Partholon, Romulus, Remus és az etruszk Tarquin, akik valamennyien e viharos századokban tették meg legendás útjukat.

Abból a körülményből tehát, hogy az Égei-szigetvilág emberállománya a mondott irányokba menekült, arra a következtetésre jutunk, hogy a dór támadás a Rhodos-Korinthos vonalon érte őket s mintegy hatalmas kard kettévágta a Kréta-Mykenei Birodalmat, aztán hatalmába kerítette Kréta szigetét s a Balkán délnyugati darabjait. Mivel továbbá ugyanez időtájt (Kr. e. kb. 1190) pusztult el a Hetita Birodalom és bukott el Trója is, meg ugyanekkor zajlanak az asszírok véres támadásai, arra kell gondolnunk, hogy az egész néphullámzást és felfordulást tulajdonképpen Asszíria hatalmas expanziója indította el, amely a bronzkorban élő világból vas fegyverekkel szorította ki a lakosságot és helyébe saját szemita népességét helyezte be. Vagyis a keletről érkezett nem-magyar nép tulajdonképpen szemita nép lehetett.

Herodotos azt írja, hogy a bevándorlókat „most", vagyis az ő korában, a Kr. e. 5. században Dórnak nevezik. Ebből azt következtetjük, hogy a nevet megelőzőleg másként ejtették ki, Z'OR formában, ami az "asszír" egyik változata lehetett s a bejövő nép szemita jellegére utalna. A dór bevándorlás szemita jellegét alátámasztja az a tény is, hogy a bejövök jelentős részét Danai néven nevezték, akik Egyiptomból menekülő zsidók lehettek, a Dán-törzs részlegei és ugyanebben az időben kerestek maguknak új lakóhelyeket, éppen az asszírok segítségével és irányításával. (13) Egyébként a dórokat (asszírokat) és danaikat (zsidókat) együttvéve JAVANI, Jáve-honi névvel is illették, mint a szemita isten országából eredőket. Végül a dórok első királya Perseus maga is Dana fia volt, Herodotos tudása szerint „asszíriai eredetű ember, aki göröggé lett" (Perseus was an Assyrian who became a Greek, 94m II 76 sk, 145-147). Ha tehát megtaláltuk a dórokkal kapcsolatban a Jahve-nevet, a Dán-nevet és az asszírok vezető szerepét, nem zárkózhatunk el ama következtetés elől, amely szerint az Égei-térségbe behatoló és utóbb dórnak nevezett népesség javarészben valóban a szemita fajhoz tartozott. Másszóval, hogy az Égei-térségbe az árják közé egy másik emberfajta érkezett és azok keveredéséből állt elő a görög (Hellén) nép.

A görögök kettős, árja és szemita eredete csak az újabb vizsgálatok nyomán bontakozott ki és a görögök szemita népi összetevőjük hallattára bizonyára tiltakozni fognak, mert ők magukat árjáknak hiszik. (14) Pedig ugyanezt mondják a klasszikus görög írók is, akik még tudatában voltak kettős eredetüknek. A Kr. e. 2. században például a spártaiak követséget küldtek Jeruzsálem főpapjához, Oniashoz és azon az alapon kérték barátságát, hogy ők is Ábrahám véréből származnak. Josephus zsidó történetíró (A.D. 37-95) előadása szerint a követség által vitt levél tartalma ez volt: „Olyan írást találtunk, amelyből megtudtuk, hogy mind a zsidók, mind pedig a lakedaimoniak (spártaiak) ugyanazon fajhoz tartoznak és Ábrahám törzséből származnak." A választ Jonathán főpapadta meg, aki örömét fejezte ki a kapott levél felett, de megjegyezte, hogy annak tartalma számára nem jelentett új dolgot, mert a jeruzsálemi zsidók a szent iratokból mindezt jól tudják (215m 104).

A Balkán-félsziget déli része az ókorban is a gyenge politikai felépítésű tájak közé tartozott, ahol a sok kiskirályságot nem tartotta össze semmiféle átfogó nemzeti szervezet és nem alkottak egységes nagy államot, közös keretben. Ebben a széttöredezett állapotban az égei katasztrófa, vagyis a dór bevándorlás idején elég volt egy-egy hajóval néhány fegyveres különítményt partra tenni, hogy azok ott megvessék lábukat és kiterjesszék hatalmukat a rendőrséggel, katonasággal nem rendelkező, szétszórtan élő falusi lakosságra, akik csak kövekkel és botokkal védekeztek a vasfegyverekkel érkező javániakkal, dórokkal és dánokkal szemben. (15) Az első sikeres és maradandó dór behatolás a Mórfélszigeten zajlott le, amit régi nevéről ekkor kereszteltek át Pelops-szigetére (Peloponnesos). A bejövök az Eurótas völgyében, Spártában állították fel első központjukat és a szemitákra jellemző erélyességgel, jobban mondva kegyetlenséggel az árja lakosságot egyszerűen HELOTÁ, azaz halottá nyilvánították, szabadságaiktól és polgárjogaiktól megfosztották, és feladatukká tették a dórok számára való termelést. A jövevények főfoglalkozása viszont a politikai vezetés, a fegyverben állás és az őslakosság fékentartása lett. Hasonló partraszállás több más helyen is történt és ahol sikerrel járt, mint pl. Epirosban, ott a dór elem lett uralkodó, ahol azonban a hatalomátvétel nem sikerült, ott fordított helyzet alakult ki, a bejövő dórok kerültek szolgasorba, miként pl. Athénben. (16) A vándorlás lezajlása után a Balkán-félsziget nyugati felének nagyobbik része (Epiros és Peloponnesos) dór vezetés alá került Spárta főhatalommal az élen, keleti fele azonban megmaradt árja vezetés alatt magyar nyelvűnek (Thessalia, Attika, Achaia, Megara, Árkádia), ahol a főhatalmat Athén gyakorolta.

A görög nép és görög kultúra kialakulása

Az Égei-térség kétféle emberfajtájának egybeolvadása és a hellén (görög) nép kialakulása a dór bevándorlás lezajlása után még sokáig váratott magára, mert a kétféle népesség századokon át megtartotta a maga különvalóságát. Még Herodotos korában is sok Pelasg falu létezett, ahol az ősi nyelvet beszélték. Az összeolvadás és az új nép kialakulása tulajdonképpen csak az 6. század végén fejeződött be, a perzsa és a peloponnesosi háborúk lezajlásával. A perzsa háborúk főleg a félsziget keleti, árja részét pusztították, ott ritkult a népesség és onnan húzódott állandóan északra a lakosság, a nagyobb biztonságot nyújtó tájakra, így az egész félsziget uralmáért folyó utána következő fegyveres küzdelemben, Spárta és Athén harcában, vagyis a szemita és árja küzdelemben, a közel harminc évig tartó háború (Kr. e. 431-404) a spártaiak győzelmével végződött. Miután a spártaiak felülkerekedtek és a kétféle népesség összevegyült, a régibb népnevek feledésbe merültek és Hellén néven kialakult az új nép.

A perzsa háborúk idején azonban még sokat hallunk a Balkán magyar népességéről és nem egy hősi tett fűződik nevéhez. Amidőn Xerxes (Kr. e. 486-469) hadai Delfi felé közeledtek, a városban lakók mind elmenekültek, kivéve azt a hatvan férfit, akik a jóssal együtt nem akartak távozni, hanem a veszély ellenére is helyben maradtak. Az elszánt hatvan ember vezetője és feltüzelője Herodotos szerint egy AKERATOS ember volt. A körülményekből világos, hogy e névben a magyar Akaratos szó rejlik, tehát a vezető és irányító személy ezúttal még magyar ember volt. Megelőzőleg Dárius (Kr. e. 521-486) dúlta végig Thrákiát, amikor éppen a szkíták üldözésére indult, majd egy újabb hadjárata során Attikát pusztította és nagy veszélybe sodorta az athénieket. Ezek kétségbeesetten mérlegelték, mitévők legyenek? Nem volna-e okosabb elhagyni a várost a túlságos fölényben lévő ellenség közeledtére és mint sokan mások is tették, biztonságosabb fekvésű helyen keresni menedéket? A kivándorlást komolyan mérlegelték, de a szomszédos Megara (Magyar) város kiküldötteivel végül mégis úgy határoztak, hogy felveszik a harcot a közeledő túlerővel. Dárius hadaival való ütközetük Kr. e. 490-ben Herkules mezején zajlott le, ahol sok kiváló „görög" ember lelte halálát, mint pl. Kalli-Makhos, aki „magas" városi tisztséget viselt és Stesi-Laus, a „lovas" generális. De mégis az athéniek és megaraiak győztek és az ő vitézségüknek hála övék maradt a hon s győzelmük emlékére a csata helyét elnevezték MARAT-HONnak. A perzsák felett aratott harmadik nagy győzelmük tíz évvel később Salamis szigeténél történt, ahol viszont Xerxes hajóhadát verték tönkre. Thukydides a tengeri csatáról beszámolva (171m 36sk) nem győzi hangsúlyozni, hogy azt a görögök nem csupán fegyvereik fölényével nyerték meg, hanem bátor szellemükkel is. Ezt nyilván azért emeli ki, hogy így megmagyarázza a győzelem színhelyének nevét: SALAMIS, Szellem is. Akár a győzelem nyomán kapta nevét a sziget, akár a már meglévő név magyarázatát adja a szerző, végeredményben mindegy, mert mindkét esetben a magyar Szellem szóval történik a magyarázat. Ezek az adatok mutatják, hogy a Balkán-félsziget keleti felében, amely magyar fennhatóság alatt állott, még a Kr. e. 5. században is jelentős magyar nyelvű néprészek éltek, bár a mese ekkor már görögül szólt róluk. Tény azonban, hogy a külső támadás folytán előállt nagy veszélyben a rivális dór és magyar, azaz szemita illetve árja lakosság között bensőséges kapcsolatok keletkeztek. Számtalanszor halljuk a szónokok szájából az új gondolatot: tegyük félre viszálykodásainkat, egyesüljünk és közös erővel védjük a közös hazát. Az egybefonódás meg is történt s ekkor indult el Hellas ragyogó története, amely mintegy háromszázötven esztendeig tartott. Önállósága ugyanis Kr. e. 146-ban megszűnt; az ország akkor római tartománnyá lett.

A régibb történetírók, akik nem ismerték az Égei-térségben a görög világot megelőző kétezer esztendő történetét, mindent amit Hellasban találtak, előzmény nélküli dolognak, a geniális görög elméből kipattant csodálatos alkotásnak, görög csodának (miracle grec) tartottak és mint Kréta kultúráját, ezt is a nyugati szellem hatalmas megnyilatkozásának tekintették. Ma már tudjuk, hogy a nyugati eredetűnek vélt görög kultúra is minden ízében a keletiek alkotása volt, közelebbről szólva az árja magyaroké és a szemita dóroké.

A dórok adaléka a politikai gondolkodás tekintetében hozott változást. Ők félretették a társadalom vérségi alapú felépítését, ami a földművesek ősi szervezkedési képlete volt s a helyett területi alapon tagolt társadalmat szerveztek. Úgy is mondhatnánk, hogy a származásbeli mozzanatokat hangsúlyozó népi nemzet helyett a területi mozzanatot hangsúlyozó politikai nemzetet tették meg alapelvükké. Ebben az észjárásban az örökletes királyi intézményt mindenütt felszámolták, a „tirannusokat" elzavarták és a „szolga népeket" felszabadították. A törzsi beosztást is megszüntették, helyette a népet új csoportokba tagolták és azok között osztották ki a termőföldeket. Az athéniek „felszabadítása" Kr. e. 510-ben történt meg: onnan is elűzték a királyt, az addig uralkodó négy törzset feloszlatták és az egész népességet szemita hagyományok szerint tíz csoportba tagolták, új neveket adva a csoportoknak és azok között osztva ki a földeket, ami által a magyarság vezető szerepe egycsapásra megszűnt.

A dóroknak tulajdonítható az is, hogy elvetették a földművesek isten, központú (theokratikus) szemléletét és helyette racionális alapon, erős individualizmussal emberközpontú világnézetet alkottak. Ennek következtében a görög nép gyakorlatilag vallástalanná lett, vagy amennyiben annak nyomai megmaradtak, durva babonává süllyedt (the grossest superstition, 42m 179). A racionalizmussal egyidejűleg nem foganatosítottak kellő számú rendészeti intézkedést s nem hoztak törvényeket a szexuális élet szabályozására. Régen a vallással kapcsolatban ezen a téren egy sereg tabu állt fenn, mint pl. az elkülönített nevelés, bevezetés a férfi korba és hasonlók, amelyek úgy-ahogy mégis megtartották az emberi energia jelentékeny részét és alkotásra használták fel; most a hedonista életfelfogás jutott uralomra. A hellének büszkék voltak racionális életfelfogásukra, amivel a dórok megajándékozták őket és éles határvonalat húztak sajátmaguk és a "barbárok" közé. Ez a felfogás aztán Róma révén valóban a kialakulóban lévő új Európa, a nyugati világ szelleme lett.

Amit formatív szakasza idején, a Kr. e. 12. századtól a Kr. e. 6. századig terjedő idő alatt a hellén kultúra a másik oldalról, az árja őslakosságtól örökölt, főleg az istenek világára, a filozófiára és általában a tudományokra vonatkozott. A dór oldalról szemlélő Herodotos az isteneket mind idegen (azaz árja) eredetűnek mondja. Így szól: "Az istennevek majdnem mind Egyiptomból származtak Görögországba. Vizsgálataim azt bizonyítják, hogy azok valamennyien idegen forrásból eredtek és véleményem szerint túlnyomó többségüket Egyiptom szolgáltatta" (94m I 139 sk, 112; olv. 75m 55; 131m 139). Ez valóban igaz, magunk is láttuk és bizonyítottuk. De nemcsak az istennevek eredtek az árja magyaroktól, hanem a vallási szokások, ceremóniák és szertartások is, továbbá az ünnepi felvonulások, gyűlések tartása, játékok és sportversenyek rendezése (94m I 140, 143). Az árja világban minden szokásnak, cselekedetnek, szimbólumnak köztudomású értelme volt, mert valahogyan az írással kapcsolódott. A nyelv romlásával, illetve a hellén nyelv kialakulásával az értelem feledésbe merült, de a szokást továbbra is tartották. Jó példa erre Apolló, aki a Napisten szerepét is betöltötte és ebbeli minőségében az Ég ura volt. Ennek jelzésére az Apolló-templomokban régtől fogva egereket tartottak, mert az egér neve összecsengett az isten Égúr nevével és így a templomban szaladgálva, eleven képírással idézték híveik emlékezetében az isten jelenlétét. Ezt azonban a hellének már nem tudták, de egereket továbbra is tartottak a templomban. Jól mondja az egyik tudós: "Ha a görög isteneket megkaparjuk, kiderül hogy azok valamelyik mögöttes keleti országból, vagy valamelyik nem messze eső tengeri szigetről származtak. Talán jobb napokat láttak egykoron a Nílus partjain, Babilon utcáin, Etiópia ligeteiben, vagy Hétországban. De most hajfürtjeiket egyenesre nyírták és orrukat görög módra kiegyenesítették" (75m 55).

A hellének tudásuk legnagyobb részét is az árja őslakóktól kapták (I20m 327). A görög betűknek mondott írásjelek a vonalas vagy rovásírás jeleinek egyszerű átvétele az idegen nyelvre nem alkalmazható rövidítések és összevonások nélkül. Ezek az úgynevezett görög betűk első alakjukban megtévesztésig hasonlítanak a magyar eredetire, olyannyira, hogy sok tudós a rovásos feljegyzéseket egyebütt is görög nyelvű szövegeknek gondolja és görögül próbálja olvasni. A rovásjelek átvételét és görög szövegek írására való első alkalmazását Kr. e. 776-ra szokták tenni, az első Olympia idejére, ami egyúttal a görög történelem hivatalos kezdete. Tőlünk vették át a görögök a naptárt is. Az ő naptáruk, amit a thébai azaz makariai ünnepi játékok alkalmával szemléletesen szoktak bemutatni, a régi Nap-papok találmánya volt: egy fatörzsre nagy gömböket szereltek, azok jelentették a Napot, Holdat és a csillagokat, a gallyakra pedig 365 kisebb gömböt akasztottak a napok jelzésére. A szimbólumot lányok vették körül, körültáncolták és így nevezték: DAP-HNAP-HORIA,Nap, Hónap órája (184m 96). A híres balkáni Hóra-tánc, vagyis „óra-tánc" innen veszi eredetét. A legkiválóbb görög írók és tudósok is magyar származásúak voltak, vagy legalábbis magyar nevet viseltek. Hero-Dotos és Thuky-Dides nevében ott találjuk a mi 'tudós' szavunkat. Herodotos valóban úri tudós lehetett, mert a kétnyelvű Halikarnasszusból származott, Thukydides pedig athéni születésű volt. Solon, miként neve is mondja, a szónoklás nagy mestere volt és számos más tudós Magar és Megra nevet viselt. Szinte minden második okos emberük "úr" volt: ARistoteles, ARistophanes, ARchimedes, LykURgos, IsagORas, AnaxagORas, stb. (17)

A görög szellem összetevőit keresve nem a hellének kultúrteljesítményét óhajtottuk kisebbíteni, bár mi is tudjuk, hogy „az igazság keresése a görögök számára csiklandós dolog", hanem csak jelezni óhajtottuk, meddig tapintható ki és mekkorára becsülhető közöttük a magyar és a szemita befolyás. A való helyzet találó összefoglalását egyik szerző szavaival így adhatjuk: „Ilyen volt a régi görögök országa, ilyen volt ez a szemfüles nép, amely kontinensek érintkezési pontján állva, összeszedte mindazt, ami a Régi Keleten található volt, továbbította nyugat felé, itt-ott módosítva rajtuk és ráütve a bélyegzőt: Görög gyártmány" (75m 55).

Jegyzet Homeros Odysseájáról

Odysseát, az Égei-tenger dór utasának kalandozásait Kr. e. 700 táján foglalták görög nyelven írásba. Az eposzt, amelynek összeállítója a Homeros név alatt rejtőzik, a nyugati szellem első nagyszabású irodalmi megnyilatkozásának tartják (Homer is the first poet in our western tradition, 99m 19). Tanuló korunkban áhítattal kellett olvasnunk e munkát és egyes részeit betéve is tudni kellett. A munkának ugyanis pedagógiai szempontból nagy jelentőséget tulajdonítottak, mert - mint mondották - az Odyssea olyan egyszerű és olyan világos, annyira humoros és erkölcsös, hogy a gyermek is élvezettel s okulással olvashatja. Az utóbbi félszáz esztendő leforgása óta azonban az Odyssea tudósai sokmindent másként látnak. A híres munkát mi is elsősorban az ókori görög-magyar viszony megvilágítására fogjuk használni.

Azok a tudósok, akik mélyebbre hatoltak az Odyssea elemzésében, nem osztják már a vele kapcsolatos régibb értékítéleteket. Rájöttek arra, hogy az eposzban sok leírás homályos, annyira homályos, hogy görögül nem is lehet megérteni, mert a logikai összefüggésekből itt is, ott is hiányzik egy-egy láncszem, ami nem magyarázható a nyelv régiességével. Problémát jelentenek az úgynevezett Homéroszi-jelzők is, amelyek a neveket volnának hivatva körülírni és közelebbről megmagyarázni, viszont a nevek görögből nem érthetők. Homeros hasonlatainak miértjei is felderítetlenek és érthetetlenek. Hiába volt minden újabb filológiai és archeológiai erőfeszítés, a rejtély nem oldódott meg, - ,,Homeros ellenállt" (99m 2sk). Ismét mások észrevették, hogy Homeros sokat viccel és humoros (Homeros = Humoros?), sőt néha túlságosan is sikamlós témákat kezel, amelyek pedagógiai szempontból nem éppen ajánlható részek. Mi megpróbáltuk a kritikus helyek egyik-másikát a régi magyar gondolkodás szerint elképzelni, a görögül érthetetlen szavakat az összecsengés alapján magyarul elgondolni s ekkor kiderült, hogy Homeros ellenállása megszűnt, a részek érthetővé váltak, de mivel az előadás nyelve görög, abban a dolog csattanója elsikkad. Mint magyarul elgondolt és bizonyára eredetileg magyarul előadott, de utóbb görögül leírt munka pontosan beleillik abba a kétnyelvű, kétnépű, meglehetősen laza erkölcsű világba, amely a Balkán-félszigeten a dór bevándorlás után kialakult.

Az Odyssea témája a folytonos utazás, az ide-oda hányódás, vagyis csavargás, főhőse is egy utas, Az Utazó (Odysseus), aki a nevét ENIAUTO (Honi Utas) formában maga is magyarázza. Rövid életrajzát (így adja elő : Krétában születtem, a munkát mindig kerültem, de a hajót, evezőlapátot, csatát és idegen országok pusztítását, - azt nagyon kedveltem. Járt és pusztított Egyiptomban, volt a föniceieknél, megfordult Líbiában és amikor már elöregedett, Ithakában, a Balkán-félsziget nyugati oldalán lévő szigeten telepedett le atyjától örökölt birtokán. Életének ez utolsó állomásához érkezve, már nem Utazónak mondja magát, hanem így szól: „Az én büszke nevem AETHON", ami alatt bizonyára Itthon értendő.

A homéroszi jelzők közül néhányat azonnal megértünk, ha őshazai ismereteinket felelevenítjük. Itt van mindjárt a spártai király Mene-Laos jelzője, "aki az égből eredt". Ez arra mutat, hogy az illető egyiptomi lehetett, mert Egyiptom neve volt Égi-Ta. Alexander a pap-király párducbőrt visel a vállán s bizonyára azért Alexander, mert a Régi Keleten, ahonnan ő is származott, a királyokat Élők Szent Úrának szokták címezni s Egyiptomban a Napisten főpapjának ceremoniális öltözékéhez hozzátartozott a vállra vetett párducbőr. AJAX "szépségével és teljesítményével az összes Danai férfit felülmúlta", nyilván azért mert ő volt A jó Kos, vagyis erős hím. PEISEN OR „égett a vágytól, hogy beszéljen", mert neve értelme magyarul Beszéljen. Odysseus vagyonát távollétében jóbarátai gondozták, akik mentették a pazarlásból és széthurcolásból amit csak lehetett, ők tehát ezért Mentő urak:MENTOR és MENTES. Odysseus egy ARNEUS nevű koldussal kel birokra, akit kiskorától kezdve IRUSnak neveznek. Mivel a koldus neve összecseng az Arányos magyar szóval, azért adja neki Homeros az „arányos testű" jelzőt; gyermekkori Irus neve viszont az Erős magyar szóval egyezik, azért kapja a „csodálatos erejű" értelmezést és azt a körülírást, hogy amikor levetkőzött, "megmutatkozott hatalmas testi tömege." Telemakos dajkája EURIC-LEIA, egy öreg lány volt. Akik a sportban győznek, azok mind erősek és jelesek: az egyik neve ARES, Erős, a másiké ELATREUS, Életerős és a többiek is Jelesek: OK-YALUS, EUR-YALUS, ANK-IALUS. Amikor Odysseus az alvilágban bolyong, több régi ismerősével találkozik, köztük EPIKASTE szép asszonnyal is. Szörnyű dolgot tett ez a nő, mondja Homeros, mert szerelmében saját fiával Oedipussal házasodott össze. Mentsége csak az, hogy nem ő, hanem a fia kezdte a dolgot (innen E-PI-KASTE), aki az apját megölte, azután anyját feleségévé tette. A későbbi írók nem fogadták el a mentséget és Epikaste nevét a JO-KASTE, Anyja kezdte névre változtatták (99m 148 és jzt Epikaste).

Amikor Homeros a tengeri jelenségekről szól, azokkal kapcsolatban is magyarul gondolkodik, megszemélyesíti őket és szörnyetegekké teszi. Három ilyen tengeri szörny van: SIRENA, SKYLLA és KHARYBDIS, de egyikük nevét sem lehet a görögből megérteni. Mit művelnek ezek a szörnyek? A Sirena egy éles hang, amelyet egy síró nő ad ki, mondja Homeros, magyarul nyilván Síró nő. A Skylla a tengerből kiemelkedő sikamlós szikla és sikít, talán azért Skylla mert az összecseng a Sziklával Kharybdis viszont egy rémes örvény, amely magába szívja a vizet, azután újra kiköpi, a tenger hullámzása szerint, pontosan úgy, mintha ott egy szörnyeteg harapdosná a vizet: Harapdosból lett görögösítve a Kharybdis. A magyar etimológia valóban találó.

Homeros szereti a sikamlós dolgokat és erotikus jeleneteket, s ezek témáit is magyar szavak összecsengésére építi fel, de ahol az értelem görögre fordítva elsikkad. Ezeket az erotikus részleteket Homeros nemmagyar elemzői is észrevették és megjegyezték, hogy nála egyes kritikus pontokon a fa és a pince talán szexuális dolgokat jelentenek: „A pince talán úgy szerepel, mint az ágyékgödör szimbóluma" (99m 6). Nem óhajtunk e nézet igazolására részletekbe bocsátkozni, csak éppen megemlítjük, hogy az utazó Odysseus hosszú időt töltött Kalypso nevű szerelmesénél, aki OGYGIA (Ágyéka) nevű szigeten lakik, ami a „tenger köldöke". A filológusok sokat keresték a térképen ezt a szigetet, de természetesen nem találták meg, mert rossz helyen keresték. Ezen a szigeten Odysseus állandóan „pincében" lakik, ami „üreges, kivájt nagy szájú, mély, sötét és fekete." Sokszor fekszik ezen a szigeten Odysseus és annak partján nézi a „vizet", nagy könnycseppeket ejtve Kalypso csarnokába. Egy másik hasonló jellegű, szintén logikátlannak látszó részletben Homeros leírja, hogy a fiatal Odysseus anyai nagybátyjához megy, hogy keresztülessen a férfi-avatáson. Ez alkalommal nem ok nélkül vaddisznó lövésre indulnak. De miközben a fiatalember felhág a PARNASSUSra, megsebesül (99m 242). Egy filológus, név szerint E. Auerbach, ezt a részt olvasva, tollat fogott és "Nemesis" címen tudományos értekezést írt Homeros sikamlósságairól, de amit a megrökönyödött klasszika-filológusok semmiképpen sem akartak elhinni (99m 25).

Magyar szójátékokkal teleszórt borsos részlet az is, amikor Odysseus hosszú bolyongás után hazaérkezik Ithakába, Pénelopeia nevű feleségéhez és fokozatosan felfedi előtte kilétét és nejét újra meghódítja. Előbb ünnepség van Apollo (A Főló) védnöksége alatt, ahol kihirdetik, hogy aki a nagy íjat fel tudja húzni és nyilát átrepíti a fokoson (through the axes, 99m 26), feleségévé teheti Pénelopeiát. A versenyt Odysseus nyeri meg, ő lesz a fokos győztese, á főkos, de kilétét ennek ellenére is csak Pénelopeia ágyánál fedi fel. Ez az ágy a ház udvarában álló különlegesen megnyírt olajfához volt hozzáépítve olyanképpen, hogy a fa törzse alkotta a fej felé eső lábak egyikét. Olaj bokrok takarták el a helyet és csak Odysseus, Pénelopeia, meg egy szolgálólány tudott róla. Ez az olaj bokor volt egykor a Bakúr ólja és az ott lévő ágyban szokott feküdni neje, PENEL-O-PEIA, Fánál a fejehelyzetben (99m 279 sk; az ilyen alakra nyírt bokorról 76m 102). A titkok titka pedig egy odaszerkesztett ökör-bőrszíj volt, amit régiesen kell elgondolnunk. Amikor ezt a bőrszíjat Odysseus megmutatta a feleségének, az rögtön megértette a szójátékot és összeomlott (99m 5, 26sk).

Nekünk határozottan az a benyomásunk, hogy Homeros - vagy akárki más, aki ezt az eposzt alkotta - nagyon jól tudhatott magyarul, sőt talán az eredetileg elmondott mesék is magyarul szólhattak, amiket később görög nyelven foglaltak írásba s emiatt váltak értelmetlenné a szellemeskedések. Az Odyssea magyar vonatkozásainak felvetése kétségtelenül izgalmas probléma klasszika-filológusaink számára, a magyar őstörténet kutatójának pedig egy humoros adattal több a bizonyítéka a magyar nyelvű népek egykori balkáni szerepléséről.

összegezve dolgainkat, mit állapíthatunk meg a Kréta szigetén, az Égei-szigeteken és a Balkánon tett vizsgálódásaink eredményeképpen? Azt a fontos tényt, hogy a magyar őshazából, a Régi Keletről, a magyar nyelvű népek igen tekintélyes, magas műveltséget hordozó részlegei Kr. e. 3000-től kezdve az Égei-tenger térségébe költöztek át, ahol kb. Kr. e. 1150-ig államalkotó minőségben, főleg földműves és hajós életformában éltek. E korszak végén szemita fajhoz tartozó néprészek nyomultak be hazájukba, minek következtében sokan tovább vonultak észak felé, Európa más tájaira. A helyben maradtak pedig összeolvadtak a jövevényekkel és létrehozták a sötétes kinézésű, jó kereskedői érzékkel megáldott hellén népet. Hellén öntudat azonban csak a perzsa háborúk és Spárta-Athén küzdelmének lezajlása után, a Kr. e. 5. század legvégén alakult ki, amikor a magyarság balkáni szerepe lezárult.

Balgaság volna azt hinni, hogy a magyar népek északra tartó hullámai a Duna árkánál megtorpantak volna és nem hatoltak be már kezdettől fogva az annyi természeti kinccsel megáldott medence belső tájaira, ahol mindent megtalálhattak, ami a kor értékmérőjén becses volt számukra: aranyat, rezet, jó földet, bőséges vizet, nagy rónaságokat és kitűnő klímát. Mielőtt azonban megvizsgáljuk, hogy a Rendelés által kijelölt nagy találkozóhelyre mikor érkeztek be és hogyan alapítottak maguknak új hazát, áttesszük vizsgálataink színhelyét Nyugat- és Kelet-Európába, ahol a titokzatos történeti jelenségek hosszú sora vár megvilágításra.


Prev Next »

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló