A Nyugat megérett a bukásra!
Migránskezelés EU, magyar és japán módra
Európa túlontúl messze esik Japántól. A cseresznyevirágos ország lakóinak távoli egzotikum a párizsi divat, az olasz futball, a magyar Rubik-kocka és az angol hidegvér. És most már – újdonságként – a migráns-bevándorlás is. Japánban csak csipetnyit érzékelünk a „vén kontinens” közelgő tragédiájából. A televízió képernyőjén időnként feltűnő, visszafogott tudósítások szürrealisztikusabban hatnak, mint a Mars-tájfotók. „Nicsak, az európaiak magukra hívtak egy idegen áradatot! Amely letarolja terményeiket, szeméttel szórja településeiket, és kifosztja, megerőszakolja fiataljaikat. A helyiek nyilvánvalóan tudják, hogy mit miért tesznek. Vajon miféle titkos élvezetre leltek abban, hogy az arcuk verejtékével megteremtett anyagi és erkölcsi értékeiket elpusztíttatják?”
„Vajon az Európában bevált forgatókönyv miképp játszódna le Japánban?” – teszem fel a nagyon is kézenfekvő kérdést. A válasz hitetlenkedő fejcsóválás: „Japánban? Ilyen káosz? Ez teljesen lehetetlen! Esetleg, ha háború lenne…” Aztán a kérdezettek némi nógatásra kényszeredetten megnyílnak egy picit. „Japán.. a japánok japán emberek országa. Japán a rendőrségünk, a katonaságunk, ők határozottan megakadályoznának minden idegen hódítást, randalírozást. Nem engednék, hogy mások feldúlják a nyugalmunkat, tönkre tegyék a vívmányainkat.” „És ha a betolakodók rohammal elsodornák a karhatalmat?” „Azt próbálnák csak meg! Az egyenruhások lelőnék őket. Azért viselnek fegyvert, hogy megvédjenek minket meg az országot. Nem?” „De mi történne, ha az egyenruhások valamilyen okból nem látnák el a feladatukat?”- akadékoskodok. A víziónak is elképzelhetetlen már jobban elgondolkoztatja a kérdezetteket. Összeszűkülnek a mandulaszemek. „Akkor ki-ki keze ügyébe eső fegyvert, ragadna, legyen az akár kihegyezett bambuszrúd, s az utolsó leheletéig védené a családját, a javait és a hazát. És… – itt már érződik a határozottság – végszükség esetén a tokonagából előkerülnének a katanák. De ennek már háború a neve.” Hát igen. A migránsoknak nem kis kultúrsokkot okozna, ha megismerkednének a japán házak „szent sarkában” a háziáldás alatt őrzött borotvaéles szamurájkardokkal. Mert azok nem csak szobadíszek, legtöbb japán férfi ért is a forgatásukhoz.
Két pont között legrövidebb út az egyenes. Még azok számára is, akik nem hisznek benne. Az Európai Unió vezetői – ha még nem – hát, majd a romok fölött zokogva rádöbbennek erre. Persze, a japánoknak sem ártana tüzetesebben megismerniük, amit a nagyhatalmak hiába próbálnak leerőltetni a torkukon. Már csak a távolságtartás miatt is, nehogy Európa, és annak káosza túlontúl közel kerüljön a szigetországhoz. Japán maradjon csak a nyugalom, a kiváló közbiztonság és a szorgalmas munka országa, amelyre csapásokat csapást csak a gyakori földrengések mérnek!
Folytatom beszélgetést Dr. Maróth Miklós tudóssal, egyetemi tanárral. A migráns-kérdés keletkezésére, helyes kezelésére és az iszlám terrorizmus blokkolásának lehetőségére próbálunk fényt deríteni.
Ki gátat emel, ki gátat vág…
Japán gazdag ország, sokan szeretnének itt élni. Az 1980-as években Khomeini ajatollah regnálása idején a japánok elszenvedtek egy iráni bevándorlás-hullámot. Néhány száz, vagy talán ezer „migráns” érkezett turistavízummal. Ám menekült státuszt talán tíznél is kevesebben kaptak. Akkor kapcsolatban álltam egy iráni újságíróval, aki a kivégzése elől, regényes módon, hamis útlevéllel szökött Japánba. Ám a hatóságoktól nem kapott menekült státuszt, mert nem tudta dokumentummal bizonyítani, hogy rajta van Khomeini kivégzési listáján.
Az irániak, csekély létszámuk ellenére is alaposan felforgatták a japán fővárost és annak büszkeségét, a festői Ueno-parkot. Gyülekezőhelyül használták, s egy japán takarítóbrigád naponta több száz kiló eldobált ételhulladékot és egyéb szemetet szedett össze utánuk. Megdöbbentő ez annak fényében, hogy a helyiek közterületen egy gyufaszálat sem dobnak el. Az iráni borbély féltve őrzött drága dísznövények között nyírta honfitársait. Tetszésük szerint romboltak, vagy birtokba vettek, magától értetődő természetességgel. A legkisebb ellenvetésre is olyan arroganciával reagáltak, mintha ők lennének itthon, s a japánok a betolakodók.
D.-M.:
– Professzor úr! Mivel magyarázható ez a teljesen sajátságos viselkedési forma viselkedés?
M.M.:
A muzulmánokban élő hit szerint egyedül az ő vallásuk helyes, így mindenki más fölött állnak. Egyébként pedig megszokták, hogy Európában nem állítanak nekik korlátokat, mindent megengedhetnek maguknak, csak követelni kell. Mindenki fél a rasszizmus, kirekesztés, xenophobia vádjaitól, és ezért inkább szalad teljesíteni minden kívánságukat.
D.-M.:
A japán lakosság heves tiltakozása a rendőrség határozott, megalkuvást nem ismerő fellépésében teljesedett ki. Végül a hívatlan rendbontók „felszívódtak”. Valószínűleg azon külföldiek számát gyarapították, akik lejárt vízummal bujkáltak az országban. Ám 2006-ban Koizumi Dzsunicsiró miniszterelnöksége idején ez a hallgatólagos tolerancia is megszűnt. A kormány szigorította az országban illegálisan tartózkodók kezelését. Az utóbbi 10 év alatt 100 ezer külföldit zsuppoltak vissza.
Két éve 7586 személy folyamodott menekült státuszért, de csak 27 fő kapta meg azt. A japán hivatalos szervek gyanakvóak, segítséget csak az kap, aki biztosan rászorult. A nemzetközi nyomás ellenére Japán tavaly sem sokat, mindössze 28 főt fogadott be. (Új adat: 2017. első felében csak hármat! –szerkesztő)
2015 óta a kormány további szigorításokat vezetett be. Eddig az elutasított migránsok újabb, meg újabb kérvényekkel bombázhatták a minisztériumot. Efféle trükkökkel sokan évekig maradhattak itt, s végül meggazdagodva tértek haza. A jövőben viszont az elutasítás után egy hónapon belül el kell hagyniuk a szigetországot, és néhány évig még érvényes vízummal sem léphetnek Japán területére!
– Professzor úr! Ön szerint mi hozta létre az Európát lerohanó migráns-áradatot? Mennyi lehet most a migránsok száma az Európai Unióban és Magyarországon?
M.M.:
Az áradatot a saját területeiken megfigyelhető túlnépesedés indította el, és az európai országok tutyimutyisága erősítette fel.
Egy perzsa tanárnő jött egy éve tanítani hivatalos államközi megállapodás keretében Budapestre. Két hónappal az indulás előtt kezdte intézni az ügyeit, és megrémült, mert a papírok beszerzéséhez legalább három hónap kellett. A kilátástalan helyzetben ironikusan azt mondtam: jöjjön át menekültként a zöld határon, másnap már dolgozhat.
A baj az, hogy az európai országok nem veszik komolyan saját törvényeiket, mihelyst valaki kimondta a varázsigét: menekült vagyok. Nem követelnek meg dokumentumokat (fölösleges is lenne: a világnak azon a táján bármilyen hamis dokumentumot be lehet szerezni pénzért), és nem hajlandók elfogadni, hogy a menekültek össze-vissza hazudoznak. Ha aztán azok kitapasztalják ez európai politika gyönge pontjait, akkor kihasználják azokat: azt hazudják, hogy homoszexualitásért üldözik őket, és máris minden kapu kitárul előttük. Továbbá menekültellátás fejében az otthoni viszonyokhoz képest fejedelmi ellátást kapnak munka nélkül. Ha kemény munkára fognák őket, hanyatt-homlok szaladnának haza. Így azonban Európa számukra maga az Eldorádó. A beáramlottak sikerei aztán másokat is fölbátorítanak.
D.-M.:
A japánok meglincselnék azon politikusokat, akik idegen népek tömeges, ellenőrzés nélküli beáramlása és befogadása mellett kardoskodnának. Régen az országba érkező külföldi hajók csak Dedzsima szigeten köthettek ki. Ott ismerkedett Japánnal a magyarként elsőnek érkező Jelky András is. A Nagaszaki kikötőjében álló 0,009 km² területű apró földdarabot felvonóhíd kötötte össze a várossal. Ám erre a hídra a külföldiek soha nem léphettek, csak a japán katonai vezetők és (ki hitte volna?) az örömlányok közlekedhettek rajta. Az „idegenek” a szigeten adhatták el az áruikat, és vásárolhattak helyettük helyi termékeket. Az üzlet lebonyolítására a csakis Dedzsimán használatos nagaszaki bóeki sen (nagaszakii kereskedelmi pénz) szolgált. A másutt partra szálló külföldieket kivégezték.
Az ország bezártsága 1854-ig tartott. Akkor amerikai hadihajók a japán partokra szegezett ágyúikkal kényszerítették ki a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok felvételét. Ezzel véget ért a szigetország elzárkózása, ám az idegenektől való berzenkedés, a japán kultúra és tradíció elsorvasztásától való félelem azóta is fenn áll.
Ma a japánok attól tartanak, hogy a hívatlan beözönlők hátráltatják az ország gazdasági fejlődését, megbolygatják a nyugalmat, a közbiztonságot, veszélyeztetik javaikat és vívmányaikat. Éppen ezért a befogadásnál a kormány szigorú szűrőt alkalmaz, ami felháborítja a migránsok útját egyengető hatalmakat. Időnként, amikor a nyomás elviselhetetlen, a kormány pénzzel váltja ki a betelepítést. Néha azonban kénytelen legalább jelképesen engedni, mint most is: elvállalta 300 szíriai diák taníttatását. Ennyi elfér egy 127 millió lakosú országban.
– Véleménye szerint Európai Unió vezetőit mi késztethette arra, hogy az EU tagállamainak védelme helyett a migránsok befogadásáért küzdjenek? Milyen jövőre készülnek? Tudatában vannak, hogy fatális döntéseikkel megásták Európa (elsősorban Németország) sírját?
M.M.:
Föltételezem, tudják. Épp azért csinálják. De nem tudom, mi a mozgató rugója cselekedetüknek.
D.-M.:
2015 szilveszterén a migránsok falkákba verődve raboltak, randalíroztak és erőszakoltak Kölnben és Európa más nagyvárosaiban. A hivatalos szervek és a sajtó közel egy évig takargatták az eseteket.
Ilyesmi Japánban elképzelhetetlen. Ha a zsúfolt metrón egy férfi keze intim női zónára téved, a megállóban már rendőrök várják a tettest, bekísérik, nyilvántartásba veszik, és ha „kezdő”, fizet 75 ezer forintnyi büntetést. Visszaesők – még hírességek is – börtönbe kerülnek.
Állítólag itt van a világ legjobb közbiztonsága. A nagyobb városok forgalmasabb útjain két-három kilométerenként apró rendőrőrsök (kóbanok) vigyáznak a polgárok nyugalmára. Az ügyeletes a forgalmat kikerülve biciklivel 3-4 perc alatt a helyszínen van, intézkedik, rádión jelent, és ha szükséges, erősítést kér. A kölnihez hasonló esetben a nőket zaklató migránsokat tömegesen bekaszlizták volna.
– Mi lehet az oka, hogy az európai nagyvárosokban a rendőrség kesztyűs kézzel bánik a migránsbűnözőkkel, a felelősségre vonásuk elmarad, a sajtó pedig mélységesen hallgat, vagy egyszerűen a bűnelkövetők pártjára áll?
M.M.:
Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, legföljebb találgatásokba bocsátkozhatnék. Számomra elfogadhatatlan az a mentalitás, amellyel a beáramlókat az európai államok a törvények fölé helyezik, szemben saját polgáraikkal; elfogadhatatlan, hogy a beáramlóknak csak jogaik vannak, de kötelességük nincs; elfogadhatatlan, hogy nekünk kell identitásunk egyes darabjairól lemondanunk, hogy ne sértsük érzékenységüket, de ők sérthetik a miénket; elfogadhatatlan, hogy hozzák magukkal otthoni előítéleteiket és háborúikat, mindezt áttelepítik hozzánk Európába, és megfejelik egy leplezetlen gyűlölettel az őslakosok iránt. Mindez nem normális, és álmélkodva állok a jelenség előtt.
D.-M.:
– Kettőnk ismeretsége professzor úr egyik tv-beszélgetésétől ered. Megtetszett a javaslata, hogy miként állítható meg az Európát megbénító iszlám terrorizmus. Kérhetem, hogy fejtse ki itt is bővebben?
M.M.:
A recept egyszerű, és az angolok már fölfedezték. Amint a kutyákkal foglalkozó emberek tudják, egy engedetlen kutyát nem érdemes megverni, mint egy másik embert, mert szinte semmi fájdalomérzete sincs. Ha azonban két kézzel fölemelik és megrázzák, akkor megsemmisül. Ez ugyanis a kutyák közt az abszolút győzelem illetve vereség jele.
A muzulmánokat sem érdemes európai eszközökkel fegyelmezni. Ők csak azt a nyelvet értik, amelyet otthon megtanultak. A kemény, kegyetlen börtön, illetve ami mindannyiuknak fontos: az iszlám törvényeinek ellentmondó elemeket tartalmazó büntetés. Számukra ugyanis semmi sem fontosabb, mint az iszlám törvényeinek betartása. Ilyen esetekre maga az iszlám vallása írja elő, hogy az ilyen országot azonnal el kell hagyniuk. Ezt csinálták a pakisztáni lázadókkal az angolok, amikor kivégzés előtt disznóbőrbe csomagolták őket. A fegyveres ellenállást ezzel a módszerrel egy pillanat alatt meg tudták törni. Az addig alkalmazott halálbüntetés nem rémisztette őket ennyire.
D.-M.:
A nevezetes tv-műsor óta a nyugatra szállító magyar kamionosok disznóhús darabokat kötöztek a járműveikre. A többi sofőr hahotázik rajtuk, de a migránsok nem kapaszkodnak fel az autójukra, sőt, meg sem merik érinteni azt.
– Professzor úr! Lát-e reális lehetőséget arra, hogy az EU területén hivatalosan is bevezessenek valami hasonló, az iszlám terroristák számára visszarettentő megoldást?
M.M.:
Nem. Az európai államok csak a saját jogrendjüket látják, de a migránsokkal még e saját törvényeiket sem tudják, nem is akarják betarttatni. Megértek a bukásra.