AZ ÁLLAMI BOLTOK

Az a hír, hogy habár csak zárt palackokban, mert a szövetkezeti ügyet nem lehet kocsmároskodással lefokozni, szeszes italt is fognak az „állami" boltokban árusítani, leírhatatlan izgatottságot keltett a kazár körökben. Nagyobb nyüzsgést a megzavart darázsfészek sem fejthet ki. Kaftánjaikban jártak-keltek, majdnem röpködtek és zúgtak és morogtak a haragos darázs félelemgerjesztő zümmögésével. Rituális tanácskozásokat tartottak. Szegődött emberekkel lesették, hogy ki jár a boltba. Névsorba vették az elpártolókat. Fenyegették, hogy soha többé nem hiteleznek nekik. Azzal is fenyegették, hogy ezért vagy azért - kicsoda lehetne mentes ami közigazgatásunk kelepcéitől? - följelentik a főbírónak vagy adótárnoknak. Ügyvédhez mentek, rabbihoz mentek, deputációba mentek még Firczák püspökhöz is, hogy mentse meg őket e „jogtalan" támadástól.

Mozgalmuk elhatott a kormányzás legfőbb köreibe is. Italmérési jogot, mint végső fórum, a pénzügyminiszter osztogat. Már-már hajótörést szenvedett itt az az óhajtás, hogy a szövetkezeti áruraktárak szeszes italokat is tarthassanak. Végre is győzött a földművelési kormány szívóssága, megnyervén az ügynek a közoktatási kormányt, a kultúra- és a belügyi kormányt a közrend szempontjából. Jelentékeny súlya volt e kérdésben a honvédelmi kormánynak is, melynek figyelmét nem kerülte ki a mérgezett és túlélvezett pálinka hatása az évről évre hanyatlást mutató újoncozási statisztikában. Ehhez járult az igazságügyi kormány felfogása is, mely a kocsmák demoralizáló működését a bűnesetek sokaságából igen jól ismeri.

Nem csekély fejtörést okozott a kazár boltosok körében az is, hogy az „állami" boltok szalonnát kezdtek árusítani. Hamar rájöttek, hogy ez a kapós élelmi cikk vonzerőt gyakorol, ők eddig szalonnát nem tartottak, mert ilyen tisztátalan dologgal foglalkozni bűn. De észrevették, hogy a szalonna jó csalétek, ha nem akasztják horgukra, elmegy a hal boltjuk előtt- így jött Haimann Jankell arra a gondolatra, hogy csodarabbitól kell fölmentést kérni a szalonnával való foglalkozásra. El is mentek a tudóshoz. Ez nem adott fölmentést, csak tanácsot. Mégpedig azt tanácsolta, hogy mikor szalonnát ad el az igaz ember, akkor húzzon az egész testére szalmazsákot s így tartsa meg magát a tisztátalan tárgy érintésétől. Mondják, hogy ezek a szomorú emberek most már zsákba borulva árulgatják a szalonnát.

VERECKE

A vereckei szoros egyik kanyarulatánál magányos épület van. Tisztes távolból nézve idillikus kép az egész. A völgy igen szűk; két oldalról sziklás hegyek ősbükkössel. Ennél a kanyarulatnál kitágul a róna s ház előtt kövér rét terül el. A hömpölygő Latorca zúgása a házig hallatszik. Közelről nézve ez a ház is kazár kocsma. Verecke, ahová utunk vezetett, még jó távol esik. Pompás és kitartó erdélyi lovaink már 35 kilométert futottak. Egy szusszanásra megállottunk a kocsma előtt. Borzas fejű kazárkisasszony jött ki az ajtón vendéglátó bizalommal. Amint megpillantott, elsikoltotta magát: „der Herr von főnagyságos úr!" és visszairamodott a söntésbe, megmondani a baljóslatú hírt. Idővártatva egy izmos, erőteljes, viharbarnított kazár férfi lépett ki kedves élete párjával. A férfi gondterhes komolysággal jött felénk. Az asszony mosolyogva hozott egy rózsákkal kifestett fekete pléhtálcán három palack különböző színű italt és három kis pohárkát.
- Jó napot!
„Jó napot!"
- Tessék!
„Köszönjük. Nem kérünk. "
- De tessék, kérem. Ez vanília, ez chartreuse, ez muszkaköményes.
„Együtt trikolor. Mégsem kérünk. "
- Olyan nagyon tetszik haragudni?"
„Dehogy is haragszom. Melyik a jobb. Ez? Hát ebből kérek. " - Ezt Egán mondta. „Különben hogy vannak?"
- Tetszik látni, még élünk. Akármeddig tart, de addig élünk. „Megint filozófusi hangulatban van. Mikor látom már egyszer vígabb állapotban?"
- Az élet nem mulatság, főnagyságos úr; az élet egy igen komoly üzlet.
- „Ki bántja magát, hogy mindig ilyen szomorúan beszél?"
- Senki sem bánt, sem engemet, sem a népemet, de látja a főnagyságos úr, ha én kihalászok a Latorcából egy pisztrángot s az vergődik a parton, hiába mondom neki, ne vergődj kis halacska, nem bántlak én téged: bizony csak tovább vergődik az, amíg el nem pusztul.
„De magukra nem halász senki; maguk benn maradnak a mederben, vagyis a boltban és a kocsmában" - mondám én.
- Igen, uram, benn maradunk a mederben, de mit ér az a halnak, ha lecsapolják a vizet és a meder szárazon marad. Eddig kereskedtünk pénzzel; most az „állami" bank kereskedik. Eddig kereskedtünk feles-marhával; most ránk jött az „állami" tehén. Eddig kereskedtünk bolttal; most „állami" boltba megy a nép. kocsmáink is üresek, mert az állam italt is árul. A meder szárazon marad maholnap, s a hal megdöglik.
"Csak a harcsa kerül szárazra, amely kis halakkal élt. Az ilyen ragadozóért nem kár" - mondám én.
- Ahogy az uraknak tetszik, úgy lesz. Pedig egy halastóban több értéke van a harcsának, mint az apró, kis, szálkás halacskáknak.
"Fizetek" - monda Egán, hogy véget vessen az eredményre nem vezető allegorikus beszédnek.
- Nincs semmi fizetni való.
„Dehogy is nincs. Két pohárral ittunk meg. "
-Tessék ezt tőlem jó szívvel elfogadni. Ez az én privát italom. Nem árucikk.
"Ingyen még a halált sem adják. Megfizetjük az árát az orvosnak és a patikusnak. Mivel tartozom?"
- Semmivel. A mi halálunk ingyen jön.
Köszöntünk, távoztunk. A beszélgetés sok elmélkedésre adott okot, amint gyorsan haladtunk az állami bérletek tarlóföldjén és dús lóherései között. Legyőzhetetlen erkölcsi nihillel áll szemben az akció. Ez a kazár a harcsa ragadozó szerepét teljes jóhiszeműséggel gyakorolja. Nem tud különbséget tenni a jog és a jogtalanság között.

RÉSZLETEK

Legnagyobb áruraktár a szolyvai, legkisebb a mártonkai. A szolyvai bolt átlagos napi bevétele 120 korona, a mártonkai napi bevétel 18 korona. Az összes boltok első évi készpénzbevétele kitett 252, 948 korona 79 fillért. E forgalom után 3646 korona 27 fillér tiszta nyereség hárult a hitelszövetkezetekre.

A szolyvai boltban 320-féle cikket árusítanak; de a legkisebb forgalmú mártonkaiban is árulnak lisztet, tengerit, zabot, sót, szalonnát, dohányt, bort, pálinkát, rumot, sört, zsírt, olajat, bocskort, lakatot, fúrót, reszelőt pipát, pipaszárat, inget, gatyát, kalapot, sapkát, rizst, túrót, szilvát, szentjánoskenyeret, fügét, cukrot, borsót, petróleumot, gyertyát, szappant, kartont, barchetet, szűrposztót, lámpát, tüszőt, gyufát, oroszhalat, drótszeget, patkót, kötőféket, láncot, ostort, fésűt, tükröt, tűt, cérnát, kendőt, bicskát, ecsetet, sóskáposztát, ecetet, savanyított uborkát.

Szemmel látható, hogy az áruraktár rövid idő múlva a községi élet központjává lesz. Templomozás után a raktár előtt gyűl össze a nép. Itt hányják-vetik meg ügyes-bajos dolgaikat. Legénysereg, leánysereg ide vonul. Kergetődznek, dévajkodnak, még táncra is perdül ez a szürke nép, mióta derengeni kezd keblében egy jobb jövendő reménye.

Ezen boltok egy része most még bérházakban van elhelyezve; de a nagyobb résznek megvan már a saját otthona. A paplak és az iskola után ez a falu legnagyobb és legszebb háza. Van benne bolt, raktár, a kezelő részére egy szoba és egy konyha; továbbá tágas helyiség az olvasóegylet számára. Ez ideig még egy olvasóegylet sem alakult meg. De a terv már kész, s a megalakulás azon erély és buzgóság mellett, melyet a kirendeltség tanúsít, gyermekjáték lesz.

Az olvasóegyletekkel karöltve jönnek létre a segélyegyletek is, gyermekek felruházására, iskolakönyvekkel való ellátására, aggok és betegek istápolására, karácsonyfák felállítására stb. A gyűjtőívek már szétküldettek a Firczák püspök lelkes felhívása mellett. A társadalom jobb módú osztályai nem fognak elzárkózni s megértvén a célt, meg is adják ahhoz az eszközt. Beavatottak nem kételkednek, hogy Schönborn gróf, a hitbizomány ura, elől fog járni az adakozásban, mihelyt megtudja, hogy éppen az uradalmi cseh beámter Wirthschaft érzéketlensége és mulasztásai miatt gyengült el itt a néporganizmus.

Más helyen kimutattam azon súlyos bajokat, melyek az uradalom kezelési rendszeréből hárulnak a népre. Ezeket a bajokat a szövetkezeti mozgalom nem képes elenyésztetni. Illendő tehát, hogy az uradalom kezelése etikai alapokra helyezkedjék, és ezen az úton enyhítse az általa ütött sebeket. A vadászati törvény revíziója feltétlenül szükségessé vált. A dúvadak erélyes pusztítása többé nem odázható el. Az erdőtörvény revízióját is munkába kell venni, hogy a legelők okszerű kihasználását ne gátolja az erdővédelem merevsége. Mindez törvényhozási és kormányzási feladat, melyet a kirendeltség szüntelen buzgósága és zaklatásig menő folytonos agitációja az illetékes körökben nemcsak napirenden tart, de sürgetve érlel is.

Azonban ismétlem, hogy etikai feladatok várnak az uradalomra. A közjótékonyságnak megvan a maga ragálya. Az uradalom látja azon erőfeszítéseket, melyeket a földművelési kormány e szegény nép érdekében véghez visz. A rutén akció betölti a levegőt. Kezd divattá lenni a népmentés. Nemes ambíciók jutnak felszínre. Mutatkozván a siker, minden jó ember részese akar lenni a sikernek. Jó magas helyen áll ugyan Beregvár, de kínai fal nem veszi körül. Ellenkezőleg, százados fák, szelíd bokrok és viruló pázsitok környékezik.

Átvillogott-e az őrtüzek panaszos lángja az öreg fák lombja között? Fölhangzik-e a kastély ablakáig a nép jajkiáltása, midőn vagyonkáját védi az uradalmi vadak ellen? Hallatszott-e az eprészkedő kisleány sikoltása, mikor a kerülő megzálogolta? Ne kérdezzük ezt most. Eltelt. Vége.

E pillanatban látja a hitbizomány ura, hogy ő Felsége kormánya komoly lelkiismeretet csinál a nép megmentéséből. Tudja, hogy azt a járásbírót, ki az igaztalan kazár követeléseknek állott szolgálatában, elmozdították. Tudja, hogy az a szolgabíró megfosztatott állásától, ki a népnek küldött kétezer forint ínségkölcsönt nem osztotta föl, hanem azzal önmagának sertéseket vásárolt és hizlalt. Elismeri, hogy bérbeadott földjein új és termékeny kultúra fakad. Hallja, látja, hogy a szomszédos Schönberg báró uradalmában ruténok végzik nagy ügyességgel a belső szolgálatot; az úrnő gyakran meglátogatja az áruraktárt, ellenőrzi a könyvelést, segít a megrendeléseknél; szövésre, varrásra, harisnyakötésre, fonásra oktatja a falu leányait; istápolja, segíti az iskolát, ruházza a szegény sorsú gyermekeket. Magyaráz, fedd, dicsér, oktat. Utasításokat ad a veteményes helyesebb művelésére, a baromfi ápolására, a borjú nevelésére. Kézi patikát tart, gyógyszereket osztogat, sebeket kötöz. Egyszóval gondozza a népet.

Ez aztán divattá lesz. A papné, a tanítóné, a főbíróné, a jegyzőné iparkodik a jó példát utánozni. Minél többet foglalkoznak a néppel, annál jobban megszeretik. Hiszen még a kutyát, a madarat, a csemetét is megszeretjük, ha sokáig bíbelődünk vele. Az ilyen szeretet terjeszkedő képességgel bír. Szunnyadó kötelességek ébrednek föl. Ismeretlen örömök keletkeznek a szívben. Üresnek tetszik az a nap, amelyen valami csekélyke jót nem műveltünk a népmentés hangyamunkájában. .

A szívnek e fönséges áramlása beözönlik a hitbizományi kastélyba is. Az ifjú gróf csak az imént házasodott meg s állandó lakója lesz Beregvárnak. Midőn látni fogja az értelmes szívek fölbuzdulását, bizonyára megérzi azokat a kötelességeket, melyek ezen elhanyagolt és elnyomott nép körében reá várnak. Többé nem fog megtörténni, ami Izvorhután történt, ahol 320 telepes minden lelki gondozás nélkül válik a kocsma martalékaivá. Ezt látva, a szomszéd lelkész rábeszélte a népet, hogy követ hordjon ingyen össze és önkéntes napszámmal templomot építsen. Úgy, de nem volt telek. A lelkész az uradalomtól kért 100 négyszögölnyi területet. Egyebütt sem nagy érték; itt ha négyszögölét húsz krajcárra teszem: akkor fölötte nagyrabecsültem a földet. Ilyen magas becsü mellett is húsz forint értékű telket kért a pap. Kérte egy templom számára. Kérte egy olyan uradalomtól, amely kétszázezer hold földet ajándékoz a szarvasoknak és vaddisznóknak. Az uradalom megtagadta a 100 négyszögöl területet a templomtól. Hej, pedig egy ilyen kis templom erős vár a kommunisztikus és anarchikus irányzatok ellen.

EGÁN MŰKÖDIK

Körútunkban a nép a boltok előtt gyülekezett; zászlókkal és éljenzéssel fogadott, ha tudott érkezésünkről. Férfi és asszony ünnepnapi öltönyben jelent meg. Határtalan szeretettel és bizalommal nézték Egánt. Érezték és éreztették, hogy őt a jó Isten küldötte nekik. Úgy közeledtek felé, mint egy földi megváltóhoz.

Pedig Egán a színpadi hatásoknak minden nemét megveti. Nem igen faltam ilyen pózmentes vezért. Az áradozásnak, szentimentalizmusnak még a látszatát is kerüli. Alig biccent az éljenzésre, gyorsan ugrik le a kocsi bakjáról, lázas sietséggel néz körül a boltban, apróra veszi a naplót, bemegy a raktárba, megszagolja a lisztet, hogy nem lett-e kesernyés, vizsgál, rendelkezik, hibát fedez fel, tanácsot ad, kérdezősködik a kelendőségi viszonyok felől.

Beható vizsgálat után kimegy a nép közé. Rászól az egyikre: van-e panasz a bolt ellen? Húszan kiáltják: az ecet nem elég erős, a dohány penészes volt, a petróleum két fillérrel olcsóbb a zsidónál, az ostor igen vékony, csak magyar bocskortalp van, de lengyel nincs. Minden panaszt megállapít, letárgyal, a hibát elenyészteti. Kinek van még panasza? Megint húsz torok: Medvetáncoltatók jártak a községben, de nem kerestek egy fillért se. Ábránkán is így jártak, Volócon is, Bergócon is. Erre aztán a nyomorult cigányok megszöktek a silány keresettől s három kiéhezett medvéjüket szabadlábra helyezték. A medvék besétáltak a legközelebbi erdőbe, ott megváltak egymástól, s külön-külön mindenik munka után nézett, mindenik a maga felelősségére. Visszanyert szabadságukat arra használták föl a medvék, hogy eddig megöltek öt üszőt és négy sertést; de a zabföldet és kukoricást is nagyon pusztítják.

- Be kell jelenteni az uradalmi erdésznek, hogy lőjék le a garázdálkodókat. „Bejelentettem - mondja bíró - de várják a szarvasbőgést, s emiatt nem szabad vadászni. "
Ekkor Egán a felügyelőhöz fordul és halkan mondja neki: „Kérem följegyezni, hogy folyamodjunk segítségért a főszolgabíró úrhoz. "
Más panasz: Földjeinket mossa a patak; a múltkori áradás a szántókba is belekapott.
„Kérem följegyezni, rőzsét vágasson a havasbíró és odaszállítva, gátlásokat köttessen a bérleti földek birtokosaival. "
Más panasz: „A hidat még mindig nem csinálták meg, s emiatt fuvart nem vállalhatunk. "
„Kérem följegyezni, hogy tegyünk lépéseket a főszolgabíró hivatalnál. Aláírták-e már a kérvényt, hogy Szolyván sertésvásár állíttassék?"
- Mindenki aláírta - mondja a lelkész - itt az ív.
„Köszönöm. - Azt az ablakot tessék megmosatni, boltkezelő úr! E helyett a rozoga palló helyett ide követ kell küszöbnek faragtatni. Miért nincsenek az ajtók még mindig beföstve? Kicserélték-e már a piros pettyes fejkendőket sárgával? Nem az ön feladata, hogy a nép megszokott viseletén változtasson. "
„Hány az iskolakerülő? Miért nem jár a gyermeked iskolába? - kérdé az egyiket. "
- Nincs bocskor.
„Hát a tied miért nem jár?"
- Borjút őriz. „És a tied?"
- Beteg anyjának segít.
„És a tied jár-e?"
- Nem jár, mert libapásztornak szegődött Herschhez.
„Tiszteletes úr, legyen szíves vasárnap délután az olvasóegylet helyiségében előadást tartani az iskolázás előnyeiről. Fejtse ki, hogy a népnyomor legfőbb oka a tudatlanság. Mondja meg nekik, hogy azok a szülők, akik elhanyagoltatták gyermekeikkel az iskolát, nem számíthatnak az én támogatásomra. Megteszi? Jól van, köszönöm. "
- Van-e panasz a „bank" ellen? Hány kölcsönkérőt utasítottak vissza? A Gotteszmann áldozatai kaptak-e pénzt, hogy kifizessék az uzsorakölcsönt?
- Én nem kaptam.
„Miért?"
- Csak egy kezesem volt.
„Józan életű az az ember?"
- Az, feleli a bíró.
„Jár a templomba?"
- Igen, feleli a pap.
„Miből fizeted vissza?"
- Mezőhegyesre megyek tavasszal dolgozni.
„Mennyire van szükséged?"
- Harmincnyolc koronára.
„Hát senki sem lesz érette kezes?" - kérdi Egán.
Mély csönd.
Egán megszólal: Hozd el a bejelentési ívedet, majd leszek én éretted kezes.
- Én is leszek kezes, pán főnagyságos - mondja valaki.
- Én is - mondja a másik.
- Én is - mondja a harmadik.
- Gnädiger Herr von főnagyságos úr, nekem is panaszom van - szólal meg egy kazár. Ácsmunkát végeztem a raktárépületen s a vállalkozó adósom maradt 15 koronával.
„Igaz-e?" - kérdi Egán a boltkezelőtől.
- Igaz.
„A 15 korona kifizettetik a Demjén vállalkozó kauciójából. "
- Az egyház által adott épületfa árának egy részével szintén adós Demjén - mondja a pap.
„Mennyire rúg?"
- Nyolcvan koronára.
„Ezt is kifizetjük a kaucióból. Elkészült-e végre-valahára az eszterhéj-csatorna?"
Még nem, feleli a boltkezelő.
„Mikor járt le az utolsó határidő?"
- Ma egy hete.
„Boltkezelő úr, kérem, a vállalkozó költségének terhére a csatornát azonnal megcsináltatni. "
- Az uradalmi erdőhivatal fölemelte a rőzse árát, s emiatt a nép nem képes burgonyaföldjeit bekeríteni és megóvni a szarvas- és vadsertéspusztítás ellen - panaszolja a lelkész.
„Már beszéltem eziránt az intézőséggel és ígéretet kaptam, hogy a kirendeltség utalványára, a kerülő személyes felügyelete alatt, kizárólag kertelési célokra ingyen kapjon rőzsét a nép. "
- Pán nagyságos úr, az én lóhereföldem kisebb, mint a szomszédomé, pedig ugyanannyi haszonbért fizetek.
Erre nyomozás kezdődik és kiderül, hogy a parcellák kimérésénél hibák történtek. Egán intézkedik, hogy a rendelkezésére adott egyik kultúrmérnök megejtse a méréseket és rendbe hozza a kérdést.
- Pán nagyságos úr, mondja a másik, a mi dűlőnk tele van forrásokkal; szántásunk mindig begyepesedik. Nem terem ott savanyú fűnél egyéb.
„Azért vannak itt a kultúrmérnök urak, hogy lecsapolják az ilyen területeket. Vereckén elvégzik az alagcsövezési munkát szeptember 25-ig; akkor idejönnek, és a bajon még az idén segítenek. "
És így tovább.

Faluról falura megyünk. Reggel 5 órakor már kocsira ülünk. Este 8 órakor még tárgyalunk. Ceremónia, idézés, jegyzőkönyv, perfelvétel, írásbeli tárgyalás itt nincs. Amint meglátja valaki a kitartó erdélyi négyest a könnyű kőrisfakocsival, befutja a falut kiabálva: itt van a pán főnagyságos. Asszony, gyerek, vénember, meglett ember a bolthoz sereglik. Szép és illedelmes csöndben megvárják a boltvizsgálat befejezését és igazi gyermeki bizalommal adják elé panaszaikat. Természetes, hogy Egánra nem tartozó panaszok is fölös számmal akadnak. Ezekre nézve megmondja Egán, hogy ő nem járhat el és utasítja őket az illetékes fórumhoz.

Olykor olyan kirívó visszaélések panaszoltatnak, amelyek elől lehetetlen mereven elzárkózni. Ezeket aztán zsebtárcájába jegyzi föl Egán, és vagy hivatalos aktát készít belőle, s ezen az úton kéri az illetékes hatóságokat az ügy megvizsgálására és orvoslására, vagy ha baráti lábon áll az illetékes hatóság fejével, akkor bizalmas levélben értesíti az ügy mibenlétéről.

Ezekre az utcán végbemenő tárgyalásokra fogták rá azok a hivatalos közegek, akik rubrikák bürokratikus kitöltésén túl semmi népgondozó feladatot nem ismernek, hogy Egán túllépi hatáskörét és a népet el nem érhető követelésekre buzdítja, és ezzel megzavarja egyfelől a nép nyugalmát, s másfelől felingerli a népet a hatóságok ellen.

Kötelességtudó embert ennél gonoszabb indulatú vád soha sem érintett. Senki sem tudja jobban mint Egán, hogy elégületlenséget szítani a nép között nem is szükséges, nem is tanácsos, nem is szabad. Ez a nép alaposan tönkre van téve. Alig van sejtelme arról, hogy jogai is vannak. A szabadságról csak annyit tud, hogy amit a dúvadnak szabad, azt neki nem szabad. Ami szabad a kazárnak, az neki tilos. Az állami szervezet jótékony behatását, oltalmát, segélyét eddig nem érezte.

Most egyszerre maga előtt lát egy embert, akit a kormány küldött oda. Aki nem zaklatás céljából jelent meg. Aki nem büntet. Aki nem hajt föl rajta pénzt. Aki nem érezteti vele gőgjét, megvetését. Aki úgy vonul végig a községen, mint a májusi eső, mely virulást és termékenységet fakaszt. Ilyen körülmények között meg lehet-e tiltani a népnek, hogy ne panaszkodjék annál, akiben bízik? És elzárkózhatik-e Egán azon nép panaszai elől, amelynek gazdasági és erkölcsi megmentésére vállalkozott? Ki fogja az orvostól követelni, hogy ne csináljon diagnózist? És melyik orvos tud diagnózist csinálni a betegség eredetének és tüneteinek alapos nyomozása nélkül?

Azonban Egán sem azt a hitet nem kelti a népben, mintha neki általános csodaszerei volnának az egészség helyreállítására, sem át nem lépi azokat a határokat, melyet a miniszteri kirendeltség ügykörét körülveszik. Mindig mindenkivel szemben tiszta vizet önt a pohárba. Megmagyarázza a népnek, hogy meddig terjed az ő hatásköre, s felvilágosítja, hogy a különböző esetek szerint hol kereshet orvoslást, ha igazsága van.

Roszoka Iván (ritkás) adókönyvecséjét mutatta be. Ebből azt láttam, hogy 1899-re kirovatott rá 1, 48 krajcár földadó. Azt be is fizette. Földet nem vásárolt, sem nem őrködött, sem nem cserélt. Mégis, ugyanazon földje után 1900-ben 2, 92 krajcárt róttak ki rá. Itt tehát a földadó minden ok nélkül megduplázódott.

Ugyancsak Roszokának 1899-ben volt 3 Ft kereseti adója. Az Úrnak 1900. évére kirovatott rá 6 Ft kereseti adó. Az összeg itt is duplázódott. Házosztály adója volt 1899-ben 80 krajcár, mely is 1990-ban Ft 1, 60 krajcárra emelkedett. Világos, hogy valaki dupla krétával ír, mert a szegény Ivánnak sem a földje nem szaporodott, sem a keresete nem lett jövedelmezőbb, sem a lakóháza nem nőtt. A szegény Iván kihez forduljon, e nagy bajában, ha nem a lelkészhez és a lelkész kitől kérjen tanácsot, útbaigazítást, ha nem Egántól? Szemet hunyni ilyen sérelmek előtt: szívtelenség; meg nem kíséretni a tapintatos jogorvoslást: lelkiismeretlenség.

Elméletekkel körülabroncsozott jogászkoponyák fennakadhatnak az itt vázolt utcai adminisztráción. Én gyönyörködtem benne. Mintha olykor a csöndben megérintett volna az elhagyott nép szíve dobogása. Csodálatos közérzés lebegett a levegőben. Az arcokról könnyű volt leolvasni: itt van egy jó ember, aki azért jött, hogy rajtunk segítsen. Legyünk józanéletűek, hogy bízhassék bennünk. Legyünk munkás emberek, hogy érdemesek legyünk az ő becsülésére. Legyünk hálásak a magyar hazának és legyünk hű tagjai a magyar nemzetnek, hogy a pán főnagyságos ennünk és általunk élvezhesse buzgó munkásságának nemzeti sikerét. Nem így beszélnek, mert sem nyomorukat, sem hálájukat kifejezni nem tudják. De aki látja a nép közszellemét, és ítélni tud az elejtett szóból, az önkéntes taglejtésből és meg tudja érteni a szempillantások sugarat és a kicsordult könnyek melegét: biztosra veheti, hogy itt egy szláv törzs testi-lelki átalakulásban van és a gazdasági jobblét zavartalanul és gyorsan vonja maga után a törzsnek a magyar fajba való szeretetteljes beolvadását.

 A LELKÉSZEK

Külön fejezetet szentelek a vidék gör. kat. lelkészi karnak. Ha ez a kis mű úgy marad fönn, mint a rutén akció egyik szerény emléke: akkor ennek az emléknek a dísze Darányi miniszter, az erőssége Egán Ede és a talapzata a lelkészi kar legyen.

A lelkészek buzgósága nélkül nemhogy sikerekről nem beszélhetnénk, de még megmozdulni sem lehetett volna. Ezt a hazafias, céljában tiszta, eredményében nemzeti akciót Firczák Gyula gör. kat. püspök tartotta a keresztvíz alá. Ő dajkálta kezdettől fogva az újszülöttet. Bátran el lehetett mondani, hogy az Egán gazdasági és nemzeti törekvéseit ő avatta föl és szentelte meg.

De igazságtalan volnék, ha a lelkészek buzgalmát, csupán elöljáró püspökük és vezérük buzdításának és példaadásának tulajdonítanám. Ez a nemes példa kétségkívül helyes mintaképül szolgál; de a lelkészek elhatározása és munkássága, egészen önkéntes és teljesen ment a felsőbb intézkedésnek legcsekélyebb irányításától is. Amit tesznek, önmaguktól teszik. Hallgatnak a belső kötelesség szavára és követik szívük sugallatát

Személyesen volt szerencsém Halaktovich Bertalant, Pap Józsefet, Natolya Mihályt, Tegze Gézát, Jankovich Antalt, Kaminszki Józsefet munka közben látni. Ezenkívül szerencsém volt Árdánházán Koszely Elek esperes úr vendégszerető házánál, továbbá Huszton egy értekezlet alkalmával igen sok lelkészt személyesen megismerni. Régen megfogalmaztam magamban a lelkész kötelességeinek nehéz sorozatát. Bátran elmondhatom, hogy soha sehol sem találtam az eszményi lelkész fogalmát olyan tömegesen megközelítve, mint a ruténok között.

Hibás ember, tévelygő ember itt is akad. Végighallgattam egy községben Egán beszédeit, amint arra kapacitálta a népet, hogy hitelszövetkezeteket alakítson. Ezekkel a rábeszélésekkel legyőzhetetlennek látszó akadályokat szokott Egán legyőzni. Még jómódú népet is nehéz rávenni arra, hogy közcélra adakozzék. De ínséggel, nyomorral, éhséggel küzdő népet bírni arra, hogy a zsebéből elővegye hetenként a sóra, vagy dohányra, vagy az ecetre valót: ez egy olyan nehéz feladat, amilyennel egy másik ember szívóssága aligha tudna megbirkózni.

Sok szónok ragadott már el az életben, de a hatásnak azok az eszközei, melyeket Egán használt, egyenesen lebilincseltek. Ez nem szónoklat volt. Mondattöredékek voltak ezek, kiragadva a népélet fizikai szükségeiből és alkalmazkodva a népélet rejtelmeihez. Egyenként vette a hallgatót. Kikérdezte viszonyait.

- Hát te nem akarod, hogy anyatej legyen a feleséged emlőjében? Miért nem vásárolsz hát egy fejős tehenet, hogy kisfiad mindennap jóllakjon? Beteg leányod alól kihúzzák a párnát, ha jön a végrehajtó; de ha bankod van, kifizetheted az uzsorást. Van-e koporsóra való a házadnál, ha elaggott szülőd meghal? Apró gyermekeidet hová teszed, ha elárverezik fejed fölött a hajlékot?
- Talán csak hallottátok hogy a múlt nyáron hatszáz munkást helyeztem el Mezőhegyesen. Mindenkit pénzt hozott magával. Egyiknek sem a gyermeke mezítláb a hóharmatos réten. Jövendőben nyolcszázat küldök Mezőhegyesre. Útmunkát is szereztem tavaly kétszázötven munkásnak.
- Te él fogsz menni Zsdenyovára, te pedig Volócra, te meg Vereckére. Mindenütt megkérdezitek: jó-e az államszki bank, jó-e az államszki bolt? Aztán eljöttök hozzám Szolyvára és elmondjátok nekem, amit hallottatok. Meglesz? Azután elmondjátok itt a faluban is, hogy mit láttatok, mit hallottatok? Akkor megint eljövök és megkérdezem: akartok-e államszki bankot?

- Ugye, megnyerted volna tavaly a pörödet, ha bélyegre, ügyvédre pénzed lett volna? Ugye orvosság kellett beteg anyádnak, s a patikában nem adtak hitelbe? Ha fél ökrödhöz párt vehettél volna a tavaszi vásáron. Ugye megszánthattad volna zabföldedet, mely most parlagon hever?
A télen két fiad nem járt iskolába, mert egyiknek sem volt bocskora. Nem hallottátok, hogy ahol állami bolt van, ott sertést ölnek a gazdák és füstölt hússal eszik a paszulyt?

Olykor a Bilblia hangján beszélt.
- Nincs miből fizetni a heti részleteket? Nem üres-e a kamarátok és mégis esztek. Terem-e a föld, ha meg nem szántjátok? Lesz-e tengeri, ha magot nem szórtok a földbe? Ugye jó volna megőrölni és megenni a vetőmagot? Ti mégis elvetitek, hogy több legyen belőle. Nos, ezt teszitek akkor is, ha heti részleteket fizettek a bankba. Megszaporítjátok a vetéssel a magot, a betéttel a vagyont.
- Mi lett volna belőled, ha szülőid nem hagynak reád házat, telket, földet? Most te vagy a szülő. Mi lesz a gyermekeidből, ha te semmit sem hagysz reájuk?

Kiderült, hogy B. . . falván a lelkész biztatta föl a népet, hogy ne higgyen Egánnak és ne alakítson szövetkezetet. Ezen aztán megtört minden ékesszólás. De három nap múlva megint odamentünk. Velünk jött egy lelkész is, aki odaadó híve az akciónak. Az Egán érveit példákkal világosította meg a lelkész, saját egyházközségéből. Az emberek mégis ellenállottak.

De Egán erélye ekkor sem tört meg. A szomszéd községekből két olyan rutén földművelőt küldött oda, kik már tapasztalatból ismerik a hitelszövetkezet hatását. Ezek több ízben megfordultak ott, s végre is sikerült hetven aláírót szerezni. De mivel a pap nem állott a mozgalom élére, önálló szervezet nem jöhetett létre, hanem belekapcsoltatott ez a hetven tag a szomszédos szolyvai szövetkezetbe.

Hibás ember, tévelygő ember akad tehát a lelkészek között is. Nagy becsületére válik a karnak, hogy fölötte ritka madár az ilyen. Leírásomtól látható, hogyha a többi is olyan volna, mint a b. . . falvi: az akció hajótörést szenvedett volna már az első lépésnél. Szerencsére nem olyanok. Ellenkezőleg. A lelkészi kar a miniszteri kirendeltség jobbkeze. Ez volt a közeg, amellyel Egán hozzáfért a nép szívéhez. Mint mindenütt, úgy itt is gyanakvással fogadja a nép a kabátos embert. Fél tőle. Azt hiszi, adóügyiben jár, vagy egyébként akarja megnyomorítani. Nem azért szoktak az urak megjelenni, hogy valamit hozzanak, hanem hogy elvigyenek valamit. Már láttuk egy közgyűlési jelentésből, hogy milyen konkolyhintés történt az akció kezdetén. „Ne higgyetek az uraknak! Ne fizessetek heti részleteket, mert az urak elsörözik, elszivarozzák!" Kicsoda lett volna képes ezt az ellenáramlatot a lelkészek közbelépése nélkül leküzdeni?

De a lelkészek fölismerték a pillanat fontosságát. Nem mondom, hogy minden vonakodás nélkül állottak a gátra. Kilátásuk a sikerre csekély. Hiszen megpróbálták ők a védgát emelését mindjárt a kazár beözönlés kezdetén. Hatni iparkodtak a népre szavuknak, állásuknak súlyával. De csupán erkölcsi eszközökkel rendelkeztek. Az áradat pedig egyre nőtt, s a lelkészek fájdalmasan látták szegény védgátjaik összeomlását. Itt-ott tovább folytatták a küzdelmet, de kétségbeesve hagytak föl vele, midőn látniuk kellett, hogy sem a hitbizományi uradalom nem csatlakozik a védelmi munkához, sem a közigazgatás nem lép közbe a nép ellenállási erejének fokozására, hanem mindkettő, részben kényelmi szempontból, részben közönyből és igen nagy részben a félreismert kötelesség semmittevésével egyenesen a kazár antigazdaság malmára hajta a vizet.

Ezek a lelkészek a sok csatavesztésben népük balsorsának biztos jeleit látván már-már átadták magukat a kikerülhetetlen végpusztulás reménytelenségének. Többen közülük vándorbothoz nyúltak és híveikkel együtt áthajóztak Amerikába. Csüggeteg lélekkel vettek az itthonlévők tudomást az akció kezdetéről s ingadozó kiáltásokkal vállaltak munkát a miniszteri kirendeltségtől.

De Egán nem fordulhatott máshoz. Középbirtokos osztály ott nincs. Ha volna, nem süllyedhetett volna a nép olyan feneketlen mélységekbe. Közigazgatási szervezetünk pedig nem ismert népgondozó feladatokat. Ha ismert volna, nem lett volna szükség az akcióra. Most már, a mozgalom harmadik évében föl van ébresztve úgy az uradalom, mint a közigazgatás lelkiismerete. De a mozgalom kezdetén Egán abszolúte nem várhatott munkájához más segítőket, mint a lelkészeket. Amit Egán magyarázott nekik könyvvezetésről, leltárról, áruisméről, pénztárnaplóról, raktárkezelésről - nekik arabusul volt. Mihelyt felajánlották segítségüket: a kirendeltség tanfolyamot nyitott számukra. Amit tanultak, az bizony jó távol áll a teológiától, de azért igen közel áll az isteni gondviselés jóságos szándékaihoz. Így lettek a lelkészek hitelszövetkezeti elnökök és áruraktári felügyelők. Mondanom sem kell, hogy ingyen dolgoznak. Éppen hogy készpénzkiadásaik térülnek meg, amennyiben egyik-másik tétel el nem felejtetik. Azonban dolgoznak, mintha abból élnének. Lótnak, futnak, tanácsolnak, csereberélnek, írnak, rubrikáznak, jótállnak, vezérkednek, napszámoskodnak.

Kalaplevéve nagy tisztelettel hajlok meg fáradságos munkájuk előtt. Nemcsak imádkoznak a mindennapi kenyérért, de meg is szerzik azt a nép számára. Kötelességtudásuk, buzgóságuk, híveikhez való ragaszkodásuk mindörökké feledhetetlen marad előttem. Szeretném mondani, hogy igazi közgazdasági tevékenységet fejtenek ki népükért, ha a képviselőház inkompatibilistái meg nem alázták volna a „közgazdasági tevékenység" fogalmát. A jó Isten áldja meg őket, hogy úgy szeretik a szegény népet.

ISKOLÁZÁS

A népélet organikus fogalom. Nyomortól, elnyomástól, kizsákmányolástól egy népéletet megmenteni, s erkölcsileg és vagyonilag azt úgy állítani helyre, hogy többé vissza ne süllyedjen: ez olyan feladat, amely csak úgy oldható meg, ha az organizmus minden idegszála, egész izom- és csontrendszere, vérkeringése és valamennyi életnyilvánulása komoly és alapos munkába vétetik. A vagyoni és erkölcsi élet között a kapcsolatok egész sorozata áll fönn. Ezek a kapcsolatok mind tekintetbe veendők az öntudatos és tervszerű programnál.

Egy népmentő akciónak nemcsak az a célja, hogy létező bajokon segítsen, hanem az is, hogy a létező bajok ismétlődésének lehetőségét kizárja. Hiába szerzett volna alkalmat a kirendeltség az uzsorapénz visszafizetésére, ha nem állít hitelszövetkezetet az uzsora ismétlésének meggátlására. A kocsma- és áruuzsora visszafizetésével szintén nem segítettek volna a népen, ha nem szervezik az áruraktárakat, s ezzel elejét nem veszik a visszaesésnek. A legelőbérlet hatása sem lenne intenzív, ha össze nem kötnék célirányos legelési renddel, modern legelőműveléssel, a fajtenyésztés meghonosításával, a tenyészállatokra vonatkozó tulajdonjognak a megszorításával és tejgazdasági kultúrával.

Mindezzel szoros összefüggésben van némely igazságszolgáltatási intézkedés. Ilyen az uzsora hivatalból való üldözése és a rituális eskü behozatala úgy a keresztény, minta mózeshitű lakosságra nézve, összefüggésben van a közigazgatási feladatok lelkiismeretes teljesítése a népgondozás terén. Ennek a népnek ellensége volt a birtokrendezés, mely természetes fekvőségeitől fosztotta meg. Ellensége az erdő, mely nem ad neki munkát. Ellensége a vad, mely a vetését pusztítja; a pálinka, mely nyomorba kergeti.

Sokfelé kell tehát nyúlni annak, aki ott segíteni akar. Nem mellőzheti; iskolákat sem, mert az értelem fegyelmezése nélkül nincs lábra állítva nép. A közoktatási kormány nem is zárkózott el a fölmerült szükségletek elől. Számos népiskolát állított és most folyamatban van huszonöt iskolának az építése. Nem jut mindenüvé állami iskola, mert a költségvetés még mindig szűk határok közt mozog, de a jóindulat, hogy a nép lábraállításánál az állami iskola is komoly feladatokat teljesítsen, valóban nem hiányzik.

Fájdalmas tapasztalatokat tettem Máramaros egyik nagy községében arról, hogy a legjobb indulat is hajótörést szenved, ha az igazgatás alsóbb fokain hiányzik a kötelességérzet. Mikor Ökörmezőn jártam, szokatlan mozgás volt észlelhető. Híre járt, hogy az állami iskola gondnoksága ülést tart. Nevezetes esemény ez oly helyen, ahol a gondnokság öt év óta egyetlen ülést sem tartott. Az a másik hír, hogy a gondnoksági elnök az iskolára vonatkozó levélkét kerek egy évig sem szokta fölbontani, engem azért nem lepett meg, mert én is tettem már hasonlót. A kötelességérzet egyre nógatott, a lelkiismeret furdalt, érzékenységem rimánkodott: bontsd föl már azt a levelet, olvasd el, válaszold meg! De valami ismeretlen hatalom mindig erőt vett rajtam és olyan csodálatos ellenállást fejtett ki a kötelességérzet, a lelkiismeret és az érzékenység ellen, hogy emezek legyőzettek s porlepte aktáim hegyekké alakultak íróasztalomon.

Úgy hiszem, ez valami különös betegség volt, mely pathologice még nincs földerítve. Éppen nem bámulok, ha ilyen betegségbe esett az ökörmezői iskolagondnok, annál is inkább, mert ő egyszersmind főszolgabíró is volt. Persze, egészen más lapra tartozik a Máramaros megyei tanfelügyelő betegsége. Mert ha a főszolgabíró baja a morbus literatis volt, úgy a tanfelügyelő betegségét a kórisme bizonyára morbus antiperegrinisnek nevezhetné el. Amily mértékben idegenkedett ugyanis a főszolgabíró a betűtől, éppen olyan mértékben tartózkodott a tanfelügyelő az utazástól, így történt, hogy ezt az államiskolát nyolc év lefolyása alatt egyetlenegyszer sem látogatta meg a tanfelügyelő. Könnyen elképzelhetők az ilyen gondozás következményei. A község lakossága háromezer. A tankötelesek száma négyszázötven. Az állami fiúiskolába feljár harmincöt gyerek, a leányiskolába negyven. Ugyanott van gör. kat. iskola is hatvan növendékkel.

Ezeken kívül négy zsidó rituális iskola boldogítja a községet. A bocher (tanító) nem bír semmi képesítéssel. Az a sötét, bűzös, ronda zug, ahol az úgynevezett tanítás folyik, éppenséggel nem felel meg a törvény követelésének. A tantárgyakról, melyek ott taníttatnak, halvány fogalma sincs se a tanfelügyelőnek, se az iskolaszéknek, se a közigazgatási bizottságnak, se a minisztériumnak. Öreg kazárok azt mondták nekem, hogy a gyermekek ott talmudot tanulnak. Világos, hogy nem magyarul, hanem galíciai zsidó-német zsargonnal.

Az állami iskola tanítási ideje reggel 9 órától 12-ig; délután 2 órától A szerencsétlen kazár gyermekhez just tart a bocher is és megkívánja tőle, hogy nyárszakán reggeli 4-kor, télszakán reggeli 6-kor nála ritualite dolgokat tanuljon 9-ig; délután 4-től 8-ig. Ilyenformán az a nyomorult gyermek szobában ül nyáron át naponta 14, télen át 12 órát. Vajon mi minden megy végbe annak a nyomorult áldozatnak az agyában, a lelkében, a testében? Van-e ennél förtelmesebb büntetés? Mit vétett az a kis gyermek, hogy a kultúra nevében ily súlyosan vezekeltetik? Minő tartalmat nyer fejletlen elméje és minő fogékonyságot nyer kis szíve abban a zavaros diszharmóniában, melyet nála a bocher kegyetlenül babonás formalizmusa és a kvalifikált állami tanító modern világnézete előidéz?

Az ilyesmit eltűrni: árulás a nemzeti kultúra ellen. Egyenes megalázása ez a haladási eszméknek és rút bélyeg korunk felvilágosodásán. Megtörtént, hogy egy kazár gyermek nem ment el a bocher zugiskolájába. A bocher reggel 8 órakor bement a gyermek után az állami iskolába, ott leoldotta a nadrágszíját és azzal véresre verte a renitens gyermeket, s akkor elhurcolta a zugba. Igen természetes, hogy a bochernek emiatt a haja szála sem görbült meg. Ki is merte volna őt felelősségre vonni? Hiszen azonnal antiszemita hírbe keverték volna és rásütötték volna a sötét reakció bélyegét és, miként Egán ellen, 376 újságcikket írtak volna mindenikben követelve, hogy a sötét reakció penészes lovagja mentessék föl állásától. Száz percentnyi bizonyosság szól a mellett, hogy legalább is nyugdíjba küldötték volna a vakmerőt. Nem mintha hibázott volna, hanem mivel a cikkek miatt alkalmatlanságot okozott. Pedig hiszen ő nem tehet arról, hogy róla írnak; arról sem tehet, hogy hazugságokat írnak; még kevésbé tehet arról, hogy a bocher kihágást követett el. Mindegy! Ha ő nem volna, hát alkalmatlanság sem volna, mert hírlapi cikk sem volna. Tehát pusztuljon.

Nem elég, hogy hatóságilag eltűrték a kazárok bevándorlását; nem elég, hogy engedték őket megtelepülni községi illetőség és honosság nélkül; az sem elég, hogy boldog-boldogtalannak italmérési jogot ad a pénzügy igazgatóság; még az sem elég, hogy - a rutén akció előtt - soha egyetlen közegünknek sem jutott eszébe valamely úton gátat vetni a tiltott, de rendszeresen és nyíltan űzött uzsorának. Mindez nem elég. Az sem elég, hogy ezek a bevándoroltak, miután teljesen kiszipolyozták az autochton népet, most már tervszerű eljárással izgatják kizsarolt áldozataikat a kivándorlásra. A múltat semmivé tették, a jelent elpusztították. De ez mind nem elég. Nekik a jövendő is kell. Ám, a jövendő megrontását akadályozza az iskola. Rajta hát! Törjünk az iskolára.

Ott a bocher. Nekik az kell; csupán csak az kell. Aki maga sem tud semmit: hadd tanítson az. Aki erkölcsi és értelmi tekintetben vak; hadd vezesse az a gyermek kedélyvilágát. Aki egy betűt sem tud magyarul, nem is honos, a hazáról fogalma sincs: hadd neveljen az hazánk számára honpolgárt. Aki nem eszik velünk egy tálból, s poharunkból nem iszik, mert azt tisztátalanná tette a keresztény ajak érintése: nos hát hadd oktassa ki a gyermeket az ilyen ember az együttérzésnek, az együvé tartozásnak, a polgári szolidaritásnak és a nemzeti egységnek érzelmeire és kötelességeire!

Van-e rendezett állami lét, ahol ezt eltűrnék? Oláhok és szászok kétezernél több iskolát tartanak fönn. Kivétel nélkül mindenik államellenes indulatokat olt be növendékei kedélyébe. De ezen iskolák fönnállásának legalább törvényes alapja van. Gonosz irányzatuk az ellenőrzés hiányában leli magyarázatát. A zugiskolát ellenben tiltja a törvény. Ezek a zsidó zugiskolák a jövendőt mérgezik meg. Mivel törvényes alapjuk nincs, a közigazgatási hatóság köteles volna bezáratásukat elrendelni. Nem teszi. Tőle ugyan megmérgezhetik a jövendőt.

Hanem Egán alkalmatlan ember, mert a bocheriskolákat is meglátja. Sőt szaladgál és irkái hol ide, hol oda. Törvényre hivatkozik. Zavarja a megszokást. Nyugtalanít. Hát nem illetéktelen beavatkozás ez? Mi köze neki az iskolához?

Beregben a kép nem olyan visszatetsző, mint Máramaros némely községében. A bocheriskolázás ott már csak rejtve működik. A kazár gyermek itt sem igen akklimatizálódik. Tűzhelye háborút folytat az államiskola ellen. A tűzhely erősebb. De a rutén gyermeket örömmel küldi iskolába a szülő, s kerek arcocskáját összecsókolja az anya, ha magyar szót visz haza az iskolából.