20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 április 10, csütörtök

Nem árt a gyakori véradás

Szerző: Stop

Nem kell aggódniuk a gyakori véradóknak az egészségükért, a véradás nekik is használ - jelzi svéd kutatók tanulmánya.

Gustaf Edgren, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója és csoportja vizsgálatában azt állapította meg, hogy a rendszeres véradók körében alacsonyabb a rákbetegség és a halálozás aránya, mint a nem-véradók között.

A Journal of the National Cancer Institute szaklapban megjelent tanulmány szerint ugyanakkor az is lehetséges, hogy a véradás esetleges káros mellékhatásait az fedi el, hogy a véradók általában is egészséges emberek.

Többféle elmélet létezik a véradás egészségügyi hatásaira vonatkozólag. Az egyik szerint a gyakori vérvétel arra készteti a szervezetet, hogy a csontvelőben újabb vérsejteket termeljen, ezzel felgyorsul a sejtosztódás, mely növelheti a vérképzőszervi rosszindulatú folyamatok kockázatát.

A véradás befolyásolja az immunrendszer működését is, mely szintén összefüggésbe hozható a rákkal.

A pozitív oldalon áll, hogy a vérben felhalmozódó felesleges vasat, amely szívproblémákhoz és egyes ráktípusokhoz köthető, rendszeresen kiüríti.

Edgren kutatócsoportja svéd és dán vérbankok és transzfúziós klinikák adatait elemezte. Összesen 1 110 212 emberről van szó, akik 1968 és 2002 között legalább egyszer vért adtak.

A tanulmány nem talált összefüggést a véradás gyakorisága és a rákkockázat között. Ugyanakkor a férfi véradók között annak arányában csökkent a máj, tüdő, vastagbél, gyomor és torok rákjának kockázata, ahogy nőtt a véradási gyakoriságuk. Ez arra utal, hogy a vér vasfelhalmozódásának rendszeres kiürítése rákmegelőző hatású.

Bármilyen kicsi rákkockázat növekedést komolyan kellene venni Edgren véleménye szerint, hiszen világszerte nagyon sok ember ad vért. Ám vizsgálatuk nem mutatott ki többletkockázatot, amely a rendszeres véradáshoz lenne kapcsolható.

 STOP

 

A rovat további cikkei: « Támad az allergia Mozduljunk »

Hozzászólás  

#12 anikogyorgyi 2011-12-05 09:09
Ez a témát akkor rendbe raktuk.
+3 #11 Kósáné K Mária 2011-12-05 08:26
Idézet - anikogyorgyi:
Véradásnál mindig orvosi vizsgálat van, kikérdezik az embereket, vérnyomást mérnek, stb., és csak ezek után lehet valaki véradó.

*
Így van, ezért írtam, hogy persze, hogy egészségesek a véradók, mivel ha már betegek, akkor már nem lehetnek váradók. Ilyen egyszerű. ;-)
Különben megjegyzem, hogy akárhányszor szükségem lett volna vérre, érdekes módon sosem volt annyi a kórházak központi elosztójában, amennyire szükségem lett volna. Kétharmados vizekkel feltöltve kaptam vért állandóan, és kellett vagy egy év, mire rendbejöttem utána.
Megjegyzem az egész családom rendszeres véradó. Édesanyám mostmár a kora miatt nem lehet az, én magam a súlyom miatt nem lehetek, de mégsincs elég vér a kórházakban.
Múltkor felmentem a véradó helyre és megnéztem kik adnak vért. Hát majd leültem, mert ott volt az alkoholisták zöme, valamint olyanok is akikről tudom hogy nem szabadna adniuk, mert olyan betegek, ami miatt jobb lenne, ha nem adnának és terjesztenék a saját vírusaikat, mégis levették tőlük a vért.
Rengeteget olvastam erről a témáról. Igen leveszik és aztán szűrik a vért. A levett vér nagyobb része felhasználhatatlan egyenes vértransplantációra. Alig 10-15 %-a a levett vérnek alkalmas véradásra, a többit laboratóriumi kísérleti célokra, és alakos sűrítési eljárással vérsűrítmény előállítására használják fel. A vérplazma előállítása nagyon drága a levett vérből, azonban tiszta és ezáltal másoknak továbbadható. Vegyük csak a cito- vagy a citomegalovírusokat, amelyek az emberek 60%-ban jelen vannak, mégpedig úgy, hogy nem is tudnak róla.

A véradás kérdését ilyen módon kell megközelíteni, és így tudható meg az is, hogy a sok vér leadása után, mégis miért nincs elég vér rendelkezésre állva a kórházakban. Egyrészt olvastam olyat is, hogy egyszerűen nincs pénz arra, hogy a levett és rendelkezésre álló friss vért feldolgozzák sűrítménnyé, s ilyenkor egy részét "eladják", majd annak bevételéből dolgozzák fel a további készletet, hogy véradásra alkalmas vért kaphasson a társadalomban élő hétköznapi ember. Szóval nagy vonalakban, mindenkinek igaza is lehet a hozzászólók közül.
#10 anikogyorgyi 2011-12-04 18:48
Véradásnál mindig orvosi vizsgálat van, kikérdezik az embereket, vérnyomást mérnek, stb., és csak ezek után lehet valaki véradó.
#9 Kósáné K Mária 2011-12-04 18:16
Idézet - YGyula:
Sokszor megdöbbent, mennyire el tud távolodni a szövegelés a témától. Vért adni lehet, hogy nem mindig jó, de felettébb hasznos és gyakran ment életet, mindegy milyen nemzetiségű az illető, hisz az emlegetett szeretet általánossá kell váljon. Nem szerethetem a magyart, ha valamely más náció gyermekét gyűlölni vagyok képes. Egyáltalán, a tanitás szrint az ellenségeimet is szeretnem kellene. Persze erre nem mindenki nyitott. Több rendszeres véradót ismerek - mind jól megvannak, ahogy mondani szokás: csattanak ki az egészségtől.


Ha betege lenne, akkor nem is adhatna vért. :zzz
Közepes mértékű magas vérnyomásosokon kívül, bárki, bármilyen megbetegedésben szenved, vagy gyógyszert szed, akkortól már nem lehet véradó. Epilepsziás, szívbeteg, vesebeteg egyáltalában nem, valamint májkárosító vírushordózók sem, de még kizáró ok az 50 kg alatti súly is, valamint a várandósság ideje.
+2 #8 YGyula 2011-12-04 17:35
Sokszor megdöbbent, mennyire el tud távolodni a szövegelés a témától. Vért adni lehet, hogy nem mindig jó, de felettébb hasznos és gyakran ment életet, mindegy milyen nemzetiségű az illető, hisz az emlegetett szeretet általánossá kell váljon. Nem szerethetem a magyart, ha valamely más náció gyermekét gyűlölni vagyok képes. Egyáltalán, a tanitás szrint az ellenségeimet is szeretnem kellene. Persze erre nem mindenki nyitott. Több rendszeres véradót ismerek - mind jól megvannak, ahogy mondani szokás: csattanak ki az egészségtől.
#7 anikogyorgyi 2011-12-03 08:09
Egészségügyi végzettségem van, és véradó voltam, Férjemmel együtt, az évenkénti véradás jó a szervezetnek, de csak az évenkénti, a vérkészletre pedig szüksége van minden államnak, a miénknek is, nem véletlen, hogy buszokkal viszik osztrák klinikákra az embereket (pénzért) vért adni, ahogy láttam a tvben, embertelen körülmények között, a ritka vércsoportokra meg különösen nagy szükség van.
+2 #6 Zoli 2011-12-03 04:05
Idézet - Hu_igazságosztó:
Hát először is miért nem jelenik meg a hozzászólásom mely a magyarság érdekeit tartja szem előtt és látná el őket hasznos információkkal?

Már itt is cenzúráznak - azt hittem ez a magyarmegmaradásért oldal ahol minden fontos információt összegyűjtenek!



Kedves Hu_igazságosztó!

A hozzászólásod nem lett teljesen törölve, csak (ideglenesen) visszavontra tettem, mivel olyan helyen voltam ahol nem volt lehetőségem kellőképpen használni a szerkesztési hozzáférést mint te írod a "cenzúrázást". Igen. "cenzúrázunk", és hidd el nem szívesen tesszük mert csak képzeld bele magad, hogy látsz egy csomó értékes tanácsot és ezek közt egy rövid mondatot ami véget az egészet el kell tüntetni. Választanom kell, hogy én törlök egy hozzászólást, vagy zárolják az egész honlapunkat, nem beszélve még arról, hogy ami ütközik a honlap szellemével azt sem tűrjük itt. De erről már leszerelt barátom is irt neked

Az ellenségeink nem alszanak és ne hidd, hogy nem keresik újra az elfojtásunkat, és ebben ne legyünk a segítségükre. Lásd a régi honlapunkat kétszer zárolták míg végül harmadszorra örökre lezárták, csak kóddal engedélyezték a hozzáférést, ez is csak azért mert fizetett a "szolgáltatás".
Igaz itt már jobban fel vagyunk készülve az ilyesféle lezárás ellen de ismerve a magyarságnak ártó hatalmukat még mindég sebezhetők vagyunk. Kérlek ne legyél segítségükre, és egyben könnyítsed a mi dolgainkat is. Ne kelljen "cenzúráznunk" itt a magyarjaink közt. Megértem az indulatokat is, de amikor ide írunk azokat próbáljuk legyűrni, és higgadtan körültekintően adjuk honfitársaink felé értékes mondanivalónkat, vagy kérdéseinket. Mi igyekszünk a Magyar Megmaradásért mindent megtenni és tudásunkhoz mérten megfelelni, de ebben nektek is segíteni kell akik itt haza találnak.

Itt megragadom én is az alkalmat, hogy felhívjam figyelmed Őszkatona egyik írásában amit itt találhatsz magyarmegmaradasert.hu/szerzok/o-sz/oszkatona/item/1688 meg amiből most idézek egy szakaszt:

"Sajnos a zűrzavar keltés, akár szándékos, akár véletlen - vagy csak egyszerűen meggondolatlanságból ered, nagyon tud rombolni. Jóhangzású de lényegükben egymással összeilleszthetetlen vagy egyenest ellentmondó idézetek, megállapítások, tanácsok, vélemények pedig zűrzavart keltenek. Ingoványba csalják még azokat is akik már megtalálták a sziklás talajt és arra próbálnak építeni. Ne felejtsük el, hogy ma már tudjuk kik vagyunk, van Istenünk, hitünk, erkölcsünk, értékrendünk, vannak törvényeinknek és van múltunk. Ezeket kutassuk, ápoljuk és hirdessük, s ne kóborogjunk az ingoványban mint egy hontalan csavargó nép fegyelmezetlen elképzelések délibábja felé."

Igyekeztem választ adni kérdésedre, és bízom megértésedben. >Zoli
-2 #5 Hu_igazságosztó 2011-12-03 02:25
Hát először is miért nem jelenik meg a hozzászólásom mely a magyarság érdekeit tartja szem előtt és látná el őket hasznos információkkal?

Már itt is cenzúráznak - azt hittem ez a magyarmegmaradásért oldal ahol minden fontos információt összegyűjtenek!

Másodsorban a leírt anyag tényeken alapul. A tényeken lehet vitázni de a tények akkor is tények maradnak!
Ezt kéretik szem előtt tartani.

Mert miről is ismerhető fel az ember - hogy képes emberséges és könyörületes lenni. (És akkor itt vizsgáljuk meg az említett két népcsoportot).
Csak bele kell tekinteni a TALMUDjukba és kezd előtérbe kerülni ki ember s ki nem az.

(........... ez törölve. Kerüljük egymás minősítését)

A tudatlanság veszélyes dolog.
A vérveszteséggel kapcsolatban pedig kérdezzen meg egy igazi orvost (nem zsidót) vagy ami még jobb olvasson bele az orvostanhallgatóknak írott könyvekbe és meg fogja tudni mennyire veszélyes dolog is az állandó vérveszteség! A rossz következtetések levonása féligazságokból pedig végzetes lehet.
Ezen túlmenően ha te adtál volna vért és a későbbiek folyamán neked lenne szüksége vérre és látnád az üveg címkéjéről hogy épp a saját véred van benne és a zsidó orvos azt mondaná 520ezer - erre mit mondanál - de decije!
Vagy az is lehet hogy te is a sötét oldalon állsz?

Azt kellene végre megérteni a magyaroknak itt a lét a tét.
A cionisták minden egyes intézkedése arra irányul, hogy irtsák illetve elüldözzék innen a magyarokat hogy átvegyék a helyüket. De annyira primitívek hogy már most tönkreteszik e területet. Ott van a tavalyi esőzések és a mostani szárazság előidézése melyek hatása jövőre fog kiteljesedni! És ez nem Sci-Fi.
Sajnos Tesla találmányait fordítják ellenünk.
Amit a fantasztikus filmekben leadnak az már rég elavult.
Az 51-es körzetben már olyan repülőgépeket gyártanak
melyek kb. 1000 évvel megelőzi korunkat.(Akit érdekel TR-3B néven talál róla infót)
Ez a nem létező titkos gép már 20 éve repked itt a Földön.

Tehát jó lenne ha nem cenzúráznának majd mindenki saját maga eldönti hogy mit profitál az anyagból!

"A kétely a bölcsesség kezdete."(René Descartes)

És végezetül álljon itt még néhány bölcsesség hátha megvilágosodást okoz:

"A gondolkodás olyan mint az ejtőernyő. Akkor jó ha nyitott"

" A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak"
(Edmund Burke)

"Gondolkodni nehéz, ezért a legtöbben ítélnek."
(Márai Sándor)

"Aki keveset gondolkodik, sokat téved."
(Leonardo)

"A rosszból kell létrehoznod a jót mert ezen kívül más nem áll rendelkezésedre"
(P.R. Warren)

"Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, akkor lesz béke."
(Jimi Hendrix)
#4 anikogyorgyi 2011-12-02 18:50
Kedves Leszerelt, köszönöm az Emberhez méltó hozzászólást, Mindenki nevében :-)
+2 #3 leszerelt 2011-12-02 17:59
Idézet - Hu_igazságosztó:
...(ugyanis ők nem emberek)...!


Kedves Hu_igazságosztó,

Nem kifogásolom célodat, sőt, nagyjából egyet is értek vele - ha jól értelmezem. Meg is értem föltételezett indítékodat. Ám figyelmedbe ajánlom az alábbi cikket: MIKOR SZENTESÍTI A CÉL AZ ESZKÖZT?
ITT magyarmegmaradasert.hu/szerzok/o-sz/oszkatona/item/1830

Különösen figyelemre méltó...

Győzni könnyű (általában a legkegyetlenebbek jutnak hatalomra), de az erkölcstelen eszközökkel megszerzett győzelem mindig keserű és tarthatatlan (pl. III. Alexandrosz, a Nyugat "Nagy Sándor"-ja). A legkisebb erkölcstelen eszköz is erkölcsteleníti még a legerkölcsösebb célokat is. Ezt a sarktételt sohase felejtsük el.

Nem megítélésként, hanem tényként szeretném fölhívni figyelmedet arra, hogy aki embertársát - legyen az bárki - nem tekinti "ember"-nek, az ténylegesen judaizmust gyakorol. Az ilyesmire vigyázzunk.

Ne attól féljünk hogy a gonosz mit tehet velünk - lényegében semmit - hanem attól, hogy MIVÉ tehet.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló