20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 február 27, szombat

A desztillált ivóvíz az élet vize

Szerző: Tejfalussy András és O.Z.A. Hanish

Sajnos az „ivóvíz” fogalmának mostanában annyira homályos a ténybeli tartalma, hogy sokan elhitték azt, hogy az igazán egészséges ivóvíz valamiféle speciális „leves”, mindenféle „ásványi anyaggal”, meg „vitaminokkal”, meg „élő-anyagokkal”.

Az ezt hívő emberek rettegnek a teljesen tiszta víz, a tiszta H2O ivóvízként fogyasztásától. Elhitették velünk azt, hogy „halálosan mérgező hatású, holt víz” a méregmentes teljesen tiszta desztillált víz, s hogy pl. „halálos sóhiányt” is okozhat ivása a napi vízveszteség pótlására.

A desztillált víz, a teljesen tiszta esővíz kelti életre a kiszáradt sivatag minden növényét, virágát, tőle kap újult erőre a sok szomjúságtól haldokló állat, az ún. „holt víz” pedig valójában az annyira erősen elszennyeződött víz, amelynek méreganyagai már kipusztították a vízi élőlényeket, vagyis a holt víz ténylegesen a tiszta desztillált víznek a teljes ellentéte!

Az emlősállatok, s így az emberek számára is létfontosságú a természetes vagy mesterséges úton létrejött teljesen tiszta, frakcionáltan desztillált ivóvíz, amelyben biztosan nincsenek sem fertőző élőlények (bacilusok, vírusok), sem paraziták, sem veszélyes gombák, sem mérgező vegyi anyagok, mint pl. arzén, cián, benzol, s gyomirtó szerek, rovarirtó szerek, rágcsálóirtó szerek, kálium, foszfor, nitrát, nitrit és egyéb műtrágyák, szerves trágyák, ill. állati hullák maradványai, fogamzásgátlószeres emberi vizelet és ürülék maradványok stb. Ezek sajnos a legtöbb magyarországi vezetékes ivóvízbe bejuthatnak, időnként akár ezerszeresen is nagyobb koncentrációban, mint a határérték. Például 1997-ben, a Vác környéki dunai vízmű kútban majdnem ezerszeresen volt több a veszélyes növényvédő-szerek koncentrációja, mint a megengedett 10 nanogramm/literes határérték, az akkreditált növényvédelmi laboratórium hivatalosan végzett ellenőrző mérései alkalmával! A kínai hatóságok 2005 novemberében szigorúan megtiltották a folyóból készített ivóvíz fogyasztását a tizedekkora mérgezőanyag-koncentráció esetén.

A teljesen tiszta ivóvíz, a minden más anyagtól mentes H2O az emberi egészség egyik legfontosabb feltétele. A tiszta ivóvíz (és mellette az ételekkel fiziológiásan pótolt konyhasó) egészségvédő, egészségjavító hatását a Biblia is több helyen hangsúlyozza, de pl. az Ószövetséghez szervesen kapcsolódó zsidó törvénykönyv, a Talmud is, amely szerint kizárólag csak a teljesen tiszta esővíz, vagyis a frakcionált desztillált víz hasznavehető ivóvíz, s egyik másféle víz sem hasznavehető ivóvízként (Talmud, Taanith. 10 a. lap). A Talmud azt is tökéletesen helyesen írja, hogy a legtöbb betegség ellen a legjobb gyógyszer a (nagyobb mennyiségben ivott) desztillált víz, amelyhez konyhasóval kellően (fiziológiásan) sózott kenyeret is kell enni.

A héber és keresztény vallási iratok igazságtartalmában kételkedőket azzal szeretném megnyugtatni, hogy például a Világ Egészségügyi Szervezet, a WHO legújabb állásfoglalása is tökéletes, hiánytalan ivóvízként ajánlja a tiszta desztillált vizet és ezt azzal is indokolja, hogy minden más szükséges anyag benne kell hogy legyen a normális ételekben.

Egyébként a fiziológiás infúziós sóoldatnak a fő alapanyaga is a teljesen tiszta desztillált víz. A SALSOLA infúziós fiziológiás sóoldatban csak desztillált víz és konyhasó (NaCl) van (1 liter desztillált vízben a konyhasó fiziológiás mennyisége 9 gramm). A Ringer fiziológiás infúziós sóoldatban is ennyi a konyhasó, azonban 0,3 gramm kálisó (KCl) is van mellette. Megjegyzem, ez a természetes Na/K arány a tengervízben is, az emberi vérben is, s a fiziológiás infúziós „élettani” sóoldatban is. Vagyis nem a desztillált vízivás életveszélyes, hanem a fiziológiástól durván eltérő, antifiziológiás nátrium- és káliumpótlás, például amit egyes orvosok és természetgyógyászok és „gyógyítók” manapság elő-szeretettel ajánlanak mindenkinek, hogy a konyhasó helyett inkább kálisóval ízesítik az élelmiszereket.

Elképzelhető, hogy azok az intézmények és cégek, és az általuk megvásárolt és/vagy reklámokkal „hipnotizált” személyek terjesztették ki hamisan az „ivóvíz” fogalmát a szennyezett vízre: lehet, hogy ők terjesztették ki hamisan a „holt víz” elnevezést a legegészségesebb ivóvízre, a frakcionált desztillál(ódot)t vízre? Lehet, hogy ők a nem méregmentes víz ivóvízként itatásában üzletileg (vagy politikailag) valahogyan érdekeltek?

Javasolhatom a rák és más súlyos betegségek ellen külföldön már régóta alkalmazott, dr. O.Z.A. Hanish által leírt „orvosi desztilláltvíz-kúra” részletes tanulmányozását (és annak az új tudományos elméletnek a megismerését, hogy desztilláltvíz-kúra milyen biológiai-vegyi hatásmechanizmus útján gyógyít, mint teljesen veszélytelen „természetes kemoterápiaként”) az internetes www.freeweb.hu/aquanet/desztvizhonlap honlapunkon. Ugyanott a mai legjobb külföldi és hazai háztartási ivóvíz-desztilláló létesítményeket is bemutatjuk és összehasonlítjuk.

A honlapunkon bemutatott, és itthon nálunk is már hosszú évek óta használt egyik ilyen háztartási ivóvíz-desztilláló kislétesítmény mindössze kb. 30 Ft energiaköltséggel tud előállítani 5 liter frakcionált desztillált ivóvizet, s a teljesen visszanyert hővel háztartási vizet is lágyít és melegít, és „hőtárolós radiátorként” helyiséget is fűt (licenc).

Ha jól meggondoljuk, hogy mennyibe is kerül manapság egy liter jobb minőségűnek mondott ásványvíz, nem csodálkozhatunk azon, hogy milyen sokan igyekeznek lebeszélni minket a „túlzottan olcsó” otthoni ivóvíz-desztillálásról!

A frakcionált desztilláltvíz, ilyen (lenne) például az egészséget veszélyeztető élőlényektől és mérgektől mentes, teljesen tiszta esővíz is, az egészséges élet (és az egészséges bioélelmiszerek) alapvető feltétele, létfeltétel. Aki sokáig nem jut hozzá, előbb-utóbb beteg lesz, lerövidül az élete. (A cikket 2005 novemberében írták. A szerk.)

Tejfalussy András
dipl. mérnök, méréstani szakértő
Agroanalízis Tudományos Társaság
(Biokultúra 2006/4)

Forrás: itt


 DESZTILLÁLTVÍZ KÚRA – Dr. O. Z. A. HANISHTÓL

Minden bajnál a vér van túlterhelve. Csak egy mód van a vér kitisztítására, a desztillált v. halott víz, mellyel kimossuk a vért, mely víz nem tartalmaz semmi élő szervezetet, sem vegyi összetételt. Ez a víz a forralásnál keletkező gőzből kondenzálódik és az olyan nyomást gyakorol a vérre, mely pillanatok, percek alatt megsemmisíti az anyagokat, idegen elemeket, ásványokat, savakat, melyek a vérbe hatoltak, keresztül űzi a szervezeten és rövid idő alatt elillannak. Nem lényeges, hogy lassan v. gyorsan, melegen v. hidegen isszák-e a vizet, mindenki a maga módján, temperamentje és állapota szerint. Az idegesek és hepatítikusoknak majdnem forrva kell inniuk.

A lényeg: a szükséges nyomást fenntartani a vérre. Ezért kell egyszerre 2 pohárral (átlag 2 deci) inni, egész napon át, míg eléri a 3-3 1/2 litert. Idősek, betegek, gyengék csak 2×1 decit igyanak, napi 2 l-nél nem többet. 

Íme egy lehetséges kúra:

1. A felébredésnél reggel megisszuk az elsõ 2 pohár vizet, melyek már az ágyhoz vannak készítve.
2. A reggeli elõtt (ha egyáltalán reggelizünk) vesszük a 2. adag 2 pohár vizet.
3. 2 óra múlva a 3. adag 2 pohár jön.
4. Evés elott a 4. adag 2 pohár jön, de ennél asztalhoz ülhetünk.
5. 2 órával ebéd után az 5. adag jön – 2 pohár víz.
6. 2 órával késõbb a 6. adag 2 pohár víz.
7. Vacsora elõtt (20 óra körül) veheti a 8.-at.
8. Kevéssel lefekvés elõtt a 9. adagot s ezután úgy alszik, mint egy üdvözült.

Most jön a kérdés, mit lehet a kúra mellett még enni-inni. Azt, amit akar és amennyit akar.

Ha nincs szüksége böjtre, nem kell semmit megvonnia magától ehet és ihat, de a kúra szabályait pontosan be kell tartani: minden 2 órában étkezés e l õ t t meginni a 2 pohár desztillált vizet. Mégis, súlyos betegeknek megfelelõ étrendet kell betartani a kúránál. Hamarosan megállapíthatja, hogy már a reggelinél szerényebb lesz, miután megitta a 2×2 pohár vizet. 3 nap után már nem vágyakozik sem erre, sem arra többé, ellenkezõleg olyan dolgokra vágyik, amire azelõtt sosem gondolt és azokat fogyasztja. Kevés idõ múlva búzadara, zabpehely és hasonló gabonanemûkre jön vágya. Ha meg akarunk szabadulni bajainktól, úgy 1 kanál agar-agart veszünk reggelire.

Ha gyorsítani akarjuk erõsödésünket, úgy este 1 kanál carageenzuzmó teát veszünk, szétmorzsoljuk egy csészébe (elõzõleg többször átmosni ) s forró vízzel leöntve megisszuk a folyadékot az alján maradt sûrûjével együtt. Napról napra kevesebbet eszünk, nemsokára csak a felét, majd az 1/3 részét annak, amit azelott fogyasztottunk. Néhány hét múlva már a szükségleteink szerint választjuk táplálékunkat, úgyhogy egy új testet építhessünk. 5-7 hét múlva másként kezdünk élni. Már érezzük a tisztulási folyamatot, a vérkeringés megújulását, felfrissülését. A súlyából semmit sem veszít a kúra alatt, sõt gyarapszik, mert mennél tisztább a vér és a testsejtek, úgy súlyosabbak lesznek. Ha túlságosan emelkedne a súlya, úgy leegyszerûsíti étrendjét, elhagyja az olajat és vajat. E kúrában a legcsodálatosabb, hogy nem okoz semmi gondot, minden probléma magától megoldódik, ha szigorúan betartjuk a kúra elõírásait. Világosabb gondolataink jönnek és szívesebben végezzük a légzõ gyakorlatainkat. Fejlõdünk, a saját gondolataink lépnek elõtérbe, nem kérdezõsködünk többé, gondolkodó lénnyé válunk. Sok minden feleslegessé válik, amivel azelõtt foglalkoztunk.

A kúra egyszerû, s az érdekes benne, hogy minden megerõltetés nélkül nagy eredményt lehet elérni vele. Akár gyomorbajban szenved, vagy a máj nem funkcionál rendesen, v. a vesék vannak megtámadva, v. emésztõcsatorna eldugult, v. nemi bajok okozzák a rosszullétet, mert a tüdõk és idegek nem végzik jól a feladatukat, még a szív sem, s végül fekélyek jönnek, melyek rákká fejlõdhetnek. Minden bajnak el kell múlnia s ehhez a desztilláltvíz kúra elég, nem kell semmit hozzátenni. Idegbajnál ajánlatos 21 napig a kúra idején csak pattogatott kukoricán élni, a gyümölcsöt elhagyva, míg a test újra normálisan mûködik.

Ha görcsök, merevedések vannak, v. az inak megrövidülnek, csak a panopraktika nyújthat segítséget és meg kell veregetni, vagy mással ütögettetni az összezsugorodott testrészeket. A tuberkolózis is eltûnik, ha kecsketejet adunk a betegnek, okra-hüvelyt (2 kanál) és pignons teát (1 kanál). A legsúlyosabb cukorbaj 6 hónap alatt elmúlik, melyet a közönséges orvosi elõírások-rendelések nem képesek elérni. A vízi betegség, köszvény, reuma, bélbajok és skrofulózis (vérbajok) 21 nap alatt javulnak. Ekkor 3 heti szünet következik s újabb 3 hétig kell kúrázni 3x ismételve. Ha szükséges,folytatni kell, így 9 hónapig, mialatt teljesen kigyógyul mindenbõl.

A rák bárhol legyen is, pl. mell-, gyomor-, máj- v. a belekben v. torokban, vagy egy sarcoma: ki lehet ûzni a vérbõl 3 v. 14 hónap közt, desztilláltvíz-kúrával. Néha már pár nap után a sebes helyek (rákosak) megszáradnak, eltûnnek a vérbõl, s a baj ki lesz ûzve. A gyomorrák is gyorsan gyógyul, ha csak pattogatott kukoricán és sok friss zöldséggel él, salátának elkészítve, v. forró olajba dobva egy pillanatig, míg így kissé meghervad – s keveset eszünk belõle. Minden savasat el kell hagyni. A bõr színe 3 napi kúra után már kivilágosodik, rózsás lesz, s az egész testben könnyûség érzete támad. A 2. és 3. hét után a szemek átható tiszták, fényesek lesznek s világosabb lesz a gondolkodás és a túlérzékenység is csökken.

Túlzásba ne vigyük a vízkúrát sem, mert akkor reomára hajlamosít. Ha kimondott ellenszenv van a vízivásra, akkor szüneteltetni kell, vagy jobban diétázni, avagy rövid böjtöket (1-2 hetenként 1 napot), bélfürdõket végezni. Ugyanakkor a soványak hízni kezdenek, míg a kövérek fogyni kezdenek. Hirtelen, heves eseteknél elég a 3 heti kúra, másoknál 5 hétig tarthat. Aki 12 hétig bírja megszakítás nélkül, a test minden baja lassan elmúlik, a táplálkozás mértékletes, pontos lesz. A kúra befejeztével oly szokássá válik a víz-ivás, hogy szívesen folytatja s az esti étkezés elõtt megissza a 2 pohár vizet. Így nem betegedhetünk meg többé. Miután testünk 87 %-a vízbõl áll és a víz, amelyet naponta pontosan 2 pohárral desztillálva veszünk, kiviszi a sókat és savakat természetes utakon s nem engedi többé a vért ezekkel terhelni.

Ez a kúra 3 különleges eredményt biztosit:

1. Kimossa a vért úgy, hogy kiûz belõle minden idegen
anyagot.

2. Ezáltal minden szerv és az egész szervezet is normálisan mûködik.

3. Ez egy fiatalító fürdõ, egy olyan fiatalodás, amilyet a fiataloknál sem találunk, mert a mirigyfunkciókat normalizálja, s így az agyra hatva felélénkül az ember tõle.

Ezt a hasznos kúrát mindig elõvehetjük, újra kezdhetjük, ha úgy érezzük, hogy a szervek nem mûködnek pontosan és egy pár nap v. hétig folytathatjuk. Ha nincs is különös bajunk, akkor is segítségül vehetjük e kúrát, mert a vért idõrõl idõre tisztítani kell, mindenkinek az õ. temperamentje szerint. Ha minden 3-5-7-9 évben 5-7 hétig kúrázunk, úgy tisztán tartjuk a szervezetet, biztosítjuk állandó jólétünket és elõrehaladásunkat az életben. A desztillált víz a legnagyobb fontossággal s értékkel bír nemcsak az egyén, de egy egész nép számára. Egy gondos kormányzat, melynek szívügye a nép egészsége, minden vizet duplán desztilláltatna, mielõtt a vízvezetékbe engedné. Ha ez az eset nem áll fenn, úgy magunk desztilláljunk, legjobb a márciusi esõvíz. Az is valamit ér, ha a vizet 2x felfõzzük 5-10 percig s közben mindig lehûtjük s az alját eldobjuk. Lehet a kereskedelemben is venni, de vigyázni kell, hogy jóminõségû s fõleg jóízû legyen!

Forrás: Itt

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló