A bűntény a kor médiájában
Miként az a Solymosi Eszter zsidók által történt megöléséről szóló sorozatom korábbi részeiből kiderült, 1882. június végére a Bary József vizsgálóbíró által vezetett nyomozás eredményeképpen teljesen egyértelművé vált, miszerint a 14 esztendős Eszter gyilkosság áldozata lett, s az öngyilkossági verziót az orvos szakértői megállapítások, a tanúvallomások és a fizikai törvények alapján teljes egyértelműséggel ki lehetett zárni, továbbá az is bebizonyosodott, hogy a Solymosi-leány erőszakos haláláért a helybéli izraelita hitközségi elöljárót, Scharf Józsefet és saktertársait terheli a büntetőjogi felelősség.
Miután Ónody Géza 1882. május 23-ai parlamenti felszólalását követően a tiszaeszlári ügy országos nyilvánosságot kapott, a hazai zsidó sajtó azonnal megkezdte a szerecsenmosdatást és a bűnügy eltussolását. Ebben élen járt egy fanatikus fiatal zsidó újságíró, Weinstein-Szabolcsi Miksa, a Debreceni Ellenőr munkatársa, aki, a „cél szentesíti az eszköz" elvét vallva, a kezdetektől a tiszaeszlári sakterek kiszabadításán fáradozott. Kezdetben Solymosi Eszter holttestének állítólagos előkerüléséről terjesztettek minden valós alapot nélkülöző meséket, majd Weinstein azt a hazugságot próbálta a köztudatba bevinni, miszerint az apjára terhelő vallomást tevő Scharf Móricot kényszerítették, és erre betanították a nyomozó hatóságok emberei. Ezen „értesüléseit" Weinstein megküldte a Pesti Hírlapnak, a Budapesti Hírlapnak és a befolyásos, német nyelvű Pester Lloydnak.
Összességében azonban a csonkafüzesi zsidó prostituált holttestének 1882. június 18-án történt felbukkanásáig a hazai sajtó elfogulatlan és tárgyilagos álláspontot képviselt a Solymosi Eszter-üggyel kapcsolatban. Hangsúlyozták, hogy a tiszaeszlári emberölést nem lehet az egész zsidóság ügyének tekinteni. S különösképpen nem szabad a hazai zsidóknak így értelmezniük. Ehelyett az történt, hogy a magyarországi zsidó közösség kezdettől fogva a magáénak tekintette a gyanúsított sakterek felmentését, velük szolidaritást vállalt, s követelte a keresztény magyarságtól is, hogy fogadja el Scharfék ártatlanságának elvét mindenfajta bírói vizsgálat nélkül. Ráadásul mindezt a nyilvánosság nemzetközi fórumain is hirdette. Akárcsak a későbbiekben, egészen napjainkig bármiféle olyan esetben, amikor zsidó származású, illetve identitástudatú személyek követtek, követnek el valamilyen bűncselekményt, miként legutóbb az ún. filozófus pályázatok és törvénytelen állami pénzosztogatások esetében. A hazai zsidó vezetők és fő véleményformáló publicisták egyúttal azt is megfogalmazták – ez a terhes örökség is él a mai napig –, miszerint önmagában az a tény, hogy büntetőeljárás indult a „választott nép" fiai ellen, az egész zsidósággal szembeni erőszakos fellépés és antiszemita megnyilvánulás, amely ellen minden zsidónak tiltakoznia kell, s egyúttal kötelességük az igazságszolgáltatás munkáját minden eszközzel megnehezíteniük és ellehetetleníteniük.
Jellemző és tipikus kórtünet, hogy rabbik különféle füzetecskéket szerkesztettek, melyekben azt bizonygatták, miszerint a Talmud tiltja a zsidóknak a gyilkosságot. (Legalábbis a másik zsidó megölését – L. Zs.) Bary József nagyon helyesen és találóan állapítja meg A tiszaeszlári bűnper című művében, hogy katolikus vagy protestáns papoknak soha nem jutott eszükbe, hogy védőiratot tegyenek közzé a keresztény gyilkos felmentése érdekében csupán azért, mert a tízparancsolatban benne van a tilalom: „Ne ölj!" A jelenkori toleranciabajnokok 19. századi szellemi-politikai elődeinek ármánykodásai ellenére a magyar közvélemény higgadtan és türelemmel várta a büntetőeljárás végkimenetelét, s nem bontakozott ki általános, antiszemita közhangulat az országban.
A helyzet akkor változott meg, amikor nyilvánosságra került a holttestcsempészet története. Amikor bizonyossá vált, hogy a tiszaeszlári gyilkosok felmentése végett a zsidók egy idegen holttestet öltöztettek fel az általuk eltüntetett Solymosi Eszter ruháiba – így akarván elhitetni az öngyilkossági verziót –, a keresztény magyar közvélemény toleráns magatartásának is vége szakadt. Amint a bírói szemle és az igazságügyi szakértői vizsgálat teljes bizonyossággal megállapította, hogy közönséges csalásról és az igazságszolgáltatás félrevezetéséről van szó, a hazai lapok többsége egyszerűen közölte a tényt, miszerint Solymosi Eszter ruháit egy idegen holttest viselte. Egyúttal felhívták a zsidóság vezetőinek a figyelmét arra, hogy a tűzzel játszanak. A Függetlenség című újság 1882. június 21-ei számában ez olvasható: „Valóban nem tudjuk, mit csodáljunk jobban, az ostobaságot-e vagy a vakmerőséget, melyet a zsidók ebben az egész ügyben tanúsítanak. Vagy nem veszik észre, hogy ha ők minden nap hol elevenen, hol holtan felderítenek egy Solymosi Esztert, csupán a különben is óriási izgalom fokozásához járulnak. Tegyék önök kezüket a szívükre, s feleljenek nyíltan: képzelhetni-e izgatást, mely veszedelmesebb hatású legyen, mint az önök vakmerő, ügyetlen, de mindenkor gyanúsítgatásokra alkalmas kísérletüknek láncolata. (...) Az önök fanatikusai, akik seregesen rontanak a gyászoló anyára, az önök lapjai, melyeknek minden sorából kirí az elsimítási szándék, ezek csinálják, ezek növelik nagyra az izgalmat. Itt az ideje, hogy belássák eljárásuk helytelenségét. Nagy a magyar ember türelmének pohara, de ha annyit rázogatják, annyit töltögetik, mégis csak megcsordulhat. Ez pedig nem kívánatos egyikünkre sem, legkevésbé azonban a zsidókra nézve". A Budapesti Hírlap 1882. június 22-én megjelent „A zsidókérdés veszedelme" című vezércikkében pedig a következő higgadt és bölcs megállapítást olvashatjuk: „Nagy hiba volt kezdettől fogva sokaktól, de kivált a megrémült zsidóktól, hogy a bírói eljárást félrevezetni, az igazság gyors és teljes kiderítését feltartóztatni akarták, hogy Solymosi Eszter anyját megvesztegetni próbálták, s hogy folytonos álhírek gyártásával igyekeztek a közönséget megnyugtatni. Ezzel csak növelték a gyanút, az izgalmat, az ellenszenvet. Nekik egyáltalán tartózkodni kellett volna minden beavatkozástól. A vizsgálatot egészen ráhagyni a bíróságra, s megtagadni minden szolidaritást a bűnesettel és a vádlottakkal. Történt-e gyilkosság vagy sem, ki a gyilkos és mi okból, vallási fanatizmus követte légyen el a gyilkosságot rituális formaságok között vagy nem, a bíróság feladata kideríteni. Senki a bűntényért nem felelős, csak a bűnös". Ugyanezen a napon közölték a Magyar Korona című lap publicisztikájában a következő részletet: „A tiszaeszlári állítólagos rituális gyilkosság miatt senkinek eszébe sem jutott az összes zsidóságot vádolni. Az országos közvélemény úgy tekintette, mint valamely szűk körre szorítkozó fanatikus szekta borzalmasságait".
Hiába volt azonban a józan, mérsékletre és jogkövető magatartásra figyelmeztető hang, a zsidóság vezetői között ekkor már nem akadt egy sem, aki őket a helyes és a józan belátás útjára terelte volna. Sőt, az ál-Eszter holttestének hivatalos vizsgálata után, amikor a bírói szemle és a szakértői vélemény is ismert volt már, a Pester Lloyd 1882. június 21-ei, reggeli számában ez a durván hazug állítás jelent meg: „Anya, nővér, nagynéni és két szomszédasszony felismerték a hullában Solymosi Esztert". S mennyire ismerősen hangzanak napjainkban is az efféle tudósítások, amelyek az említett lap enapi, esti kiadásában arról adnak hírt, miszerint Tiszaeszláron és környékén a nép a gazdagabb zsidók házát felgyújtotta, a községet pogromot hirdető plakátokkal árasztották el, s a zavargások megfékezésére katonaságot rendeltek ki, Nagyszombatban pedig falragaszok hirdetik, hogy június 25-én a zsidók pusztulása fog bekövetkezni. E Heller Ágnes-i magaslatú és igazságtartalmú közlésekből természetesen egyetlen szó sem volt igaz. Voltaképpen már 1882 nyarán az történt Magyarországon, ami az 1990. évi csillagcsere (értsd: rendszerváltoztatás) óta nap mint nap zajlik: a zsidó vezetőknek és elitnek nagyon is jól jött volna egy kis antiszemita zavargás, néhány helyen pogromokkal feldúsítva, hiszen ennek következtében az egész tiszaeszlári bűnügyet az antiszemiták találmányának tüntethették volna fel, s a liberális kormányzat aktív közreműködésével az ügyet elrendezhették volna oly módon, hogy hitsorsosaik ne kerüljenek bitófára, illetve börtönbe. A Magyar Korona című hírlap 1882. június 23-ai számának lényegre törő megállapítása szerint „minő diadallal hívnák Európát a barbár magyar nemzet ellen segítségre, ha az agent provokatőröknek (beépített, titkos provokátor – L. Zs.) sikerülne Nagyszombatban vagy másutt egy kis zsidó heccet inscenálni (színre vinni – L. Zs.)". Az Ellenőr és a Hon végül azt a – szintén minden valós alapot nélkülöző – hazugságot is lehozta 1882. június 25-én, miszerint Kozma Sándor királyi főügyész új nyomozást rendelt el Solymosi Eszter eltűnésének ügyében, hiszen amennyiben a csonkafüzesi holttest valóban nem a tiszaeszlári leányé, úgy egyetlen képtelen feltevéshez lehet folyamodni, nevezetesen, hogy a zsidóság az antiszemita mozgalomtól megriadva, félre akarja vezetni az igazságszolgáltatást. (Miképpen ez a „képtelen feltevés" volt a vegytiszta igazság – L. Zs.) Az említett sajtóorgánumok két nappal később szégyenkezve cáfoltak, s elismerték, hogy az új ügyészi vizsgálatról általuk korábban közölt hír hazugság volt.
A hazai zsidó média másik – már akkor általánosan elterjesztett és azóta is rendre alkalmazott – kedvelt manipulációs fogása volt a bűnügyben eljáró hatóságok és hivatalos személyek morális és szakmai értelemben való lejáratása és hiteltelenítése, ellehetetlenítése. Sajtópiaci zászlóshajójuk, a Pester Lloyd Bary József vizsgálóbírót és az orvos szakértőket állította fedélzeti ágyújának célkeresztjébe, minthogy nem sikerült őket a Csonkafüzesnél „csodás" körülmények közepette felbukkant csempészett női hullával megtéveszteniük. A lap rendre kétségbe vonta a vizsgálóbírói szemle és a szakértői vizsgálatok törvényszerűségét, illetve objektivitását, s mindenféle hitelt érdemlő bizonyíték híján azt a feltételezését közölte tényként, hogy a tiszaeszlári zsidók ellen elfogultan, tendenciózus irányban vezették az illetékes igazságügyi testületek a vizsgálatot.
Miután a hazai zsidó szellemi elit egyhangúlag kiállt Scharf Józsefék mellett, sőt kontinensekre szerteágazó kapcsolatrendszere révén Tiszaeszlárból nemzetközi botrányt kavart, valóban sikerült az antiszemitizmus politikai lángját felszítania. A Függetlenségben 1882. június 23-án „A zsidók és a közvélemény" címen Verhovay Gyula írt egy hosszabb, elemző cikket. Írásában Verhovay mindenekelőtt azt rója fel a magyarországi zsidó vezetőknek, hogy kezdettől fogva az igazságszolgáltatás félrevezetésének szándékával a bűnösök pártjára álltak, pusztán azért, mert zsidók. Amennyiben ezt nem teszik, és hagyják, hogy az arra illetékes hatóságok szabadon működjenek, s nem azonosítják magukat sem a fanatikusokkal, sem a gonosztevőkkel, úgy az antiszemitizmus nem éledt volna fel Magyarországon. Majd így folytatja a cikkíró a gondolatmenetét: „És már most itt az elvetett mag gyümölcse. Az átalakulás általános, minden társadalmi kört, a napszámostól a legfelvilágosodottabb emberig magával árként ragadó s ellenszenvtől és gyűlölettől terhes. És a szerencsétlenség nem annyira az áradatban van, mint inkább abban, hogy a zsidóság hangadói körei nem akarják felismerni és azt hiszik, a régi taktika, mely a kezében levő sajtóval s más eszközökkel elhallgattatta, agyonhallgatta a véleményt, még ma is biztos hatást elérő eszköz".
Korántsem véletlen, hogy a korábban függetlenségi párti, liberális világnézetű Verhovay Istóczy Győzővel éppen a tiszaeszlári per hatására, s annak következményeként (miként a soron következő részben majd látni fogjuk, a gyilkos saktereket egytől egyig felmentik) 1883. október 6-án megalapította az Országos Antiszemita Pártot.
Az sem mellékes tanulsága a tiszaeszlári per körül kibontakozó sajtópolémiának, hogy a korabeli lapokba beletekintve egyfajta déja vu érzése támadhat jelenkorunk olvasójának. Ami a manipulációs technikák alkalmazását, valamint a hírgyártást illeti, 129 év alatt nem változott itt semmi. A közvélemény félrevezetésére, a zsidóság kivételezett, választott népi státuszának és privilégiumainak fenntartására – megerősítve ezt a 20. század közepe táján a holokauszttal – lényegében véve minden eszköz és informatikai bűvészmutatvány megengedett, sőt, alkalmazandó. Ennélfogva, a kétségkívül ma is létező, s erősödő nemzeti média felelőssége történelmi léptékű: mindenféle kommunikációs trükköt, manipulációs szándékot, hazug hírt erkölcsi és szakmai, hivatásrendi kötelessége leleplezni, pellengérre állítani és nevetségessé tenni.
(Folytatjuk)
Ajánló: Az egyetlen hiteles forrás! - Bary József: A tiszaeszlári bűnper - a leváltott vizsgálóbíró emlékiratai (x)
De hogy még érthetőbb legyen a "vérgyilkosságok" háttere olvassátok el ezt is: Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet... →
Hozzászólás
A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza. A csendőri nyomozás megállapította, hogy a gyermek megvásárolta a húsvéti meszeléshez szükséges festéket – azután az egész ügy függőben maradt. Pár hét múlva azonban a helybeli zsinagóga sakterének 12 éves fia kibeszélte, hogy ő bekukucskált a zsinagóga ajtaján és látta, amint a felvidékről érkezett két bócher a templomban elvágta a leány nyakát és kifolyó vérét bádogedényben fogták fel.
Erre megindult a nyomozás, amit Bary József nyíregyházi vizsgálóbíró folytatott le. A vád egyetlen tanúja a kis Scharf Móric volt, aki álhatatosan vallotta, hogy végignézte az egész gyilkossági ceremóniát. A nyomozás befejeztével az ügyet a nyíregyházi törvényszék tárgyalta az egész európai sajtó jelenlétében – sőt ellenőrzése mellett.
A tanúk kihallgatása után a bíróság a vádlottakat, mert a gyermek Scharf Móric vallomása nem volt elegendő a vád bizonyítására, felmentette.
Hogy rituális gyilkosság történt-e 1882 Húsvétján – valójában sohasem derült ki és nem is ez a tény tette érdekessé a híres tiszaeszlári pert. A per drámai hátterét úgy a magyarországi, mint az európai zsidóság viselkedése idézte elő. A zsidóság magáévá tette a rituális gyilkossággal vádolt két galíciai bócher ügyét és a bécsi Rotschildok közölték az akkori magyar kormánnyal, hogy amennyiben nem mentik fel a vádlottakat, úgy a Rotschild-ház beszünteti a vasútépítésre szükséges kölcsönök további folyósítását. A felszólítás után az igazságügy miniszter magához hivatta a tárgyalás elnökét és országos érdekre való tekintettel a vádlottak felmentésére utasította, ami meg is történt.
Pár évtizeddel később a per ügyésze – Bary József – összegyűjtötte a nyomozás adatait és száraz tárgyilagossággal az egész per történetét megírta.
A hatalmas anyag a harmincas évek közepén látott napvilágot és igazságot szolgáltatott a per során annyit támadott magyar bírói és ügyészi karnak.
A könyv érdekességéhez tartozik, hogy az pár nappal megjelenése után eltűnt a könyvesboltokból. Ismeretlen tettesek azonnal megjelenése után felvásárolták.
Végül közöljük Erdélyi József, a nagy magyar költő versét, amely 1937. augusztus 2-án jelent meg a Virradatban, (magyarmegmaradasert.hu/.../290_53acbbc760b2e1155cad8efc0400ff0b) s amely miatt Erdélyit többéves börtönbüntetésre ítélték a "felszabadulás" után a sajtó- és az írói szabadság nevében.
Forrás:
harcunk.info/index.php/archiv/4010-tiszaeszlar-a-magyar-tragedia-kezdete
VÉRES HÚSVÉT
Középkori (?) zsidó rituális gyilkosságok Európában?
Mi lenne itt TABU? A világ már rég tudja, mi folyik és mi folyt zsidó körökben (is). Az izraeli weboldalak simán megírják, hogy a zsinagógákban erőszakolják meg a rabbik a fiaikat. MEGYERI SÁRI elég butácska színésznő ahhoz nem volt buta, hogy leírja, anyjának aaz apja volt a bíróság egyik tagja a tiszaeszlári perben, ahol persze Mikszáth Kálmán is ott ült. A zsidó gyerek részletesen elmesélte, hogyan ölték meg (hasonlóan a kb. egy évtizede történt szintén zsidó rituális nyakvágáshoz - Táncos Péter esete) a kislányt. Valószínűleg átkeresztelkedett zsidó lány lehett, mert a Solymosi név és az Eszter is zsidó név. Biztosan átkeresztelkedett szűz lány volt. Mikszáth Kálmán ebből is meggazdagodott, mert a zsidó fiú részletes vallomása ellenére elhallgatták az ügyet, eltussolták. Megyeri Sári apukája jogász volt, ez után az eset után a lányát kivette az iskolából, mert mellette egy zsidó lányt ült az osztályban. Ha világszerte könyvek jelennek meg, a friss sajtó Izraelben angol nyelven megírja, hogy mi történik, akkor ezen az ostoba Magyarországon miért TABU az igazság még mindig? Kinke az érdeke ez és miért? Arról nem beszélve, hogy a YouTube-on egy magyar okos fiatalember, CoronitaClassics néven videókban bemutatja azt is, hogy a Hús-vét és vasárnap mit jelentett, a kereszténység régen mit jelentett..zsidó rituálé volt az is kezdetben....amikor felcsinálták a szűz lányokat a "faszok" és a megszületett csecsemők vérében hengergették meg a főtt tojásokat Hús-vétkor, ezzel biztosítva azt, hogy a babonájuk vagy rituáléjuk szerint termékeny faszok lesznek a későbbiekben is......
„Fiat justicia, pereat mundus”
(Legyen igazság és vesszen a világ)
Hallom, vádak álmodóit:
Kutakodó szemük sunyin
oson végig halottaink
merev testén, vég-kéj izzik
vak-sötét lelkük tengerén,
bosszúeskü, kőszív övék,
s álmatlan utakon bűnlét
ketyeg mellkasuk legmélyén.
Dübörög kút-eszmetankjuk,
gázol időn, testen, Fiún,
míg imát titkon mormolunk,
gondverejték s ránc homlokunk.
Ők vádolhatnak, bírálnak,
bárki lehet náci, pápa,
álnok, mocskos pénz világa,
virágzik Sátán hatalma.
A magyar lett kirekesztő!
Tiszaeszlár jogveszejtő!
Nincs gyilkos, csak bűn s áldozat,
halott lány, vérvád és kárhozat.
A magyar bűnös, jogerős
igazság nincs, út s útvesztő
között csak Mammon-különbség,
leprás-, rongyérdekközösség!
Ők vádolhatnak, bírálnak,
bárki lehet náci, pápa,
hosszúkezük éjszakába
nyújtózó Sátán-virágfa!
Hallik, Solymosi Eszter sír!
Az ország egén villám-sír:
Gutaütést kap Bécs s Rotschild,
Isten lelkükkel cicázik!
2012. 04.02.