Washington D.C.-ben egy földalatti megállójában 2017-ben egy januári reggelen egy férfi játszott 45 percen keresztül 6 darabot Bach-tól a hegedűjén.

Ez idő alatt kb. 2.000 ember fordult meg a megállóban, legtöbbjük a munkába igyekezett.
Kb. 3 perc után észrevette egy gyalogos a zenét. Pár másodpercre lassított a léptein, hogy aztán újra a munkába igyekezzen.
4 perccel később: A hegedűs megkapta az első dollárját. Egy asszony dobta a dollárt a kalapjába anélkül, hogy lassított volna.
6 perccel később: Egy fiatal férfi támaszkodott a falnak, hogy hallgassa, aztán rápillantott az órájára és továbbment.
10 perccel később egy 3 éves fiúcska állt meg, hogy a zenét hallgassa, de az anyja továbbhúzta. Több gyerek is így viselkedett, de a szülők sürgették őket, hogy menjenek tovább.

45 perc után összesen csupán 6 ember volt, aki megállt és röviden hallgatta. Kb. 20-an adtak neki pénzt. Az összbevétele 32 dollár volt. Egy óra elteltével a zenész abbahagyta az előadást és elhallgatott. Senki nem vette észre és senki sem tapsolt.

Senki nem tudta, de a zenész Joshua Bell volt, a világ legnagyobb muzsikusainak egyike. A legnehezebb darabok egyikét játszotta, amit valaha írtak egy 3,5 millió dollár értékű hegedűn. Két nappal korábban Bostonban ugyanezt a darabot játszotta belépőjegyenként átlagosan 100 dollárért.

• Erre az észlelésről, ízlésről, prioritásról szóló szociális kísérletre a Washington Post adta a megbízást. Ez a projekt a következő kérdéseket vetette fel:
  - Tudjuk észlelni a szépséget a mindennapi környezetünkben a nem megfelelő időzítésben?
  - Ha igen, szánunk időt arra, hogy értékeljük?
  - Felismerjük a tehetségeket egy váratlan helyzetben?

Egy lehetséges következtetés: Ha nincs egy pillanatnyi időnk sem, hogy megálljunk és a világ egyik legjobb zenészét meghallgassuk - vajon mennyi más alkalmat szalasztunk el, miközben keresztül rohanunk az életen???

Forrás: Bíró Éva, Telegram
Angol nyelvű forrás: http://www.woodpecker.com/blogs/joshua_bell_subway.html