20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 január 19, kedd

Az új föld és új emberiség születése

Szerző: internet

A Felemelkedés 3 portálja közül választhat mindenki: 2010, 2011, vagy 2012, annak az eredményeként, amennyire készen vagyunk 2008. decemberében. Ez annak a felemelkedési hullámnak az eredményeként jelentkezik majd, amely már elkezdődött (1987- 1999, 2007-), és, amely 2008. decemberében éri el a tetőpontját.(Kuthumi-Mária Magdolna:070929)

2010 - ALKÍMIAI MENNYEGZŐ

Miközben a Harmadik (mára már 5.) Felemelkedési Hullám energiája fölépül 2010-re, minden harag-energiával teli üreget, minden helyet, ahol düh esett fogságba, fel kell szabadítani, legyen az akár egy emberi lény, akár a Földanya testében, ezért a következő tizennyolc hónap folyamán azon fogunk munkálkodni, hogy kiürítsük a nagyon romboló, igen sötét, és elerőtlenítő harag-energiával teli üregeket. A Tűz Elem növelni fogja a maga tekervényes összpontosító és teremtő mintázatát mindannyiótokban és a következő három évben a Tűz Elem lesz az, amit mindazoknak uralnia kell, akik a Felemelkedés Második Kapuján átkeltek.

2010-ben meg fogjátok tapasztalni magatokban az Alkímiai Nászt a Tűz Mesterével, melynek része egy Isten és egy Istennő. Az én ezen 'tűz aspektusa' össze fog vegyülni a Föld Elemmel, és azzal az Istennel és Istennővel, aki az általunk a ti Föld Elemeteknek nevezett elemben lakozik, s ahogy tűz és föld egyesülnek, meg fogjátok látni a kristály világokat, melyek isteni jellemzőitek [egyedi energia-elegyetek] részei, ahogy elkezdik megnyilvánítani magukat számotokra, és az átjárás képessége ezekbe a világokba egyszerűbbé és egyre tudatosabbá válik. Ezek a Kristály Városok már sok ezer éve a létezés részei, de mindössze maréknyi ember jutott el valaha ilyen kristály városokba. A Mester Alkimisták számos átjárót nyitnak meg, hogy sokkal többen jöhessetek át, de ugyancsak valóságos szinten kell uralnotok a Tűz Elemeteket ahhoz, hogy bejussatok ezekbe a városokba. (KT:090111)

2010 - A BOLYGÓ VÉGSŐ TISZTULÁSI CIKLUSA, a legintenzívebb minden tekintetben (Adama:2006/1)

2010. - A SZENT RÓZSA ÉVE

Amikor beléptek 2010-be, valójában a Szent Rózsa évébe léptek be, amikor a Földön újra megjelennek a szent helyek, tele élő és létező fénnyel, örömmel és ünnepléssel! Ezek a helyek a teremtés és a mágia multidimenzionális pontjai lesznek az Új Föld energiáinak lehorgonyzása számára. (SCH:0912)

2010. EGYRE TÖBB ELMOZDULÁS ÉS SZAKADÉK A 3-5 DIMENZIÓK KÖZÖZÖTT (Átlényegülések I.)

2010-re azt tervezi a Földi Titkos kormány, az általa kiválasztottak kitelepítését a Hold túlsó oldalára, hogy itt várják be, az általuk másként (katasztrófaként) ismert 2012-es változásokat, hogy majd vissza tudjanak települni, és tovább folytathassák a megosztó és elnyomó hatalmukat, azokkal szembe, akik túlélték a történéseket. A vélt jövő hatalmi elitjének, saját túlélési terve ez.

De nem menekülhetnek a Karma előtt. Azt hiszik, hogy az egyetemes rend felett állnak, mert elhatárolták magukat az Első Teremtőtől. Már most feltételezhető, karmikus végzetük. (PC:151.)

2010-KÓDOLT MESTER(NŐ) ÉRKEZÉSE - HATHOR-SOTHIS

A Kódolt Mester, egy Felemelkedett Mester: 2010-re a köztudatba kerül nem azonos a Messiással (ezt az álmot, már elengedhetjük) KÓDOLT MESTERNŐ OLYASVALAKI, AKINEK AZ A KÜLDETÉSE, HOGY VISSZASEGÍTSEN A FÉNYBE (NEM-FIZIKAI FÉNYRŐL VAN SZÓ) BENNÜNKET

Egy Felemelkedett Mester, aki számos időszakban szolgálta az Univerzális Lény tudatát MÁR ALÁSZÁLLT AZ ANDROMÉDA-GALAXISON TÚLRÓL A 10. DIMENZIÓBÓL, Ő állítja be a Naprendszer Csatlakozási pontjait. Egymaga képes befolyásolni a Naprendszer további útját, minden egyes égitestének dinamikáját. Megteremti a bolygóközi gravitációs összetevőket az utazásra

E planetáris kapcsolatok egybeesnek a Maja Tradíció koordinátáival, 2012. december 21.-re

Nagy intenzitású vibrációs esszencia ő, amely nem sűrűsödött össze egyetlen fizikai testbe, MÁR ITT VAN A FÖLDÖN, MERT A FÖLD TARTOMÁNYAIBÓL FOGJA ÖSSZEFOGLALNI A PLANETÁRIS KAPCSOLÓDÁST.

Nem tapasztalhatjuk meg Istenként, Esszencia és Tudat, annak legkiválóbb és legintenzívebb formája, EGY ALÁSZÁLLT MESTER, ISTENNŐ, AKI ISTENSÉGKÉNT REZONÁL. Tárolja a Naprendszer összes égitestének őrségpont-kódjait.

Gravitációs kapcsolatot teremt valamennyi test erőmezői között, ezáltal megy végbe az égitestek dinamikus egyesülése, 2012 napéjegyenlőségén. A Kódolt Mester 2010-ben lép elő, uralkodó erővé, az idő görbületének utolsó szakasza előtt

2012-BEN LEZÁRÓDIK A LINEÁRIS IDŐ: SOTHIS ALÁSZÁLL. AZ IDŐ VÉGE AZ ILLÚZIÓ VÉGÉT IS JELENTI. A KÓDOLT MESTERNŐ MEGTESTESÜLÉSE, HATHOR, AKI EGYENSÚLYBA TARTJA A NAPRENDSZERT HATHOR, MINT SOTHIS SZÁLL ALÁ

A FÖLD ÁTMEGY EGY TERMÉSZETES BOLYGÓHALÁLON. AZ ÁTMENET AZ EGYÉNI ÉS KOLLEKTÍV REZGÉSSZINTNEK MEGFELELŐ LESZ, SZELLŐ, VAGY TOMBOLÓ VIHAR ÉRZÉSÉBEN

MEGJELENIK A VILÁG TANÍTÓJA (PC:121-127)

2010. KÖRÜL-2012 ELŐTT-MEGJELENIK A VILÁG TANÍTÓJA

A Világ Tanítójának megjelenése után több szellemi csoport lesz jelen a Földön, akik képesek Jézus eredeti Alap-energia beavatását helyreállítani.

A VILÁG TANÍTÓJA: MINDEN EMBER ÉRDEKÉBEN ÉREZHETŐ HATALMAS SZELLEMI TANÍTÓ. Nem egy korábbi tanító újra megtestesülése. Koordinálja majd a Béke, az Igazság, a Harmónia, Aranykorának eljövetelét. A Világ összes szellemi hagyományainak energiáját egységesíti. Szellemi vezető és nem politikus, de az összes problémát nem ő, hanem nekünk kell megoldani. A Világ Tanítójának hatására a Földből hiányzó rezgések helyreállnak, és ez a folyamat felgyorsul.

Az emberek elmélyítik kapcsolatukat a Földdel, növekszik az Anyaföld és a Természet iránti szeretet. MEGÉRTJÜK, HOGY ITTLÉTÜNK FELADATA A TEST ÉS A SZELLEM EGYESÍTÉSE. A Világ Tanítójának energiamezeje számos módon erősíti a magasabb tudatállapotunkat, és a Föld energiahálójában az emberek egymás közötti kapcsolatát. Testünkben jelentős változásokat hoz. Jelenléte hatására megindul a fejlődés a bolygón.

A Világ Tanítójának energiamezeje felerősíti az emberi agy bal és jobb agyféltekéje közötti kapcsolatot, összhangba hoz. (Feurst:205,235.)

2010.-TŐL

KÉT SPANYOL NYELVÚ AMERIKAI ORSZÁGBAN JELENTŐS VÁLTOZÁS

Számítsatok két változásra a következő évtizedben, melyek jelentősek két olyan amerikai ország vezetőségében, melyek spanyolul beszélnek. Két ország Amerikában, ahol spanyolul beszélnek, nagy váltás előtt áll. Tudni fogjátok, miről beszélek, amikor meg fog történni. És ez szükséges, és ennek itt az ideje. Figyeljetek még több integritást a vezetésben, csökkenést azokban a dolgokban, amikről úgy érzitek, sosem szűnnek meg, mint például a korrupció. Mondtuk, hogy lesz olyan idő, amikor az integritás változást okoz, és ez történt. (K:081020)

2010 KÖRÜL – ÚJ PÁPA, AZ EGYHÁZ REFORMJA

Itt van valami, amiről sosem beszéltek – intuitív felébredés. Oly sokan vannak, akik ezt kérdezik: „Lehetséges, hogy Isten nagyobb, mint amit nekem mondtak?" A bolygón ezrek ébrednek erre az igazságra teljesen önmaguktól. Nincs olyan hely a Földön, ahol ez nem történik meg... és ez mélyreható. Ez nem korlátozódik az ezoterikus hitrendszerekre sem, mert sok szervezett vallási mozgalom is látja ezt. Az Emberek éheznek a Szellemre, és olyan válaszokat keresnek, amik megfelelőnek érződnek ebben az új energiában. Szeretetet keresnek és egy személyes Istent. A régi energiás szervezett vallások nagyon fognak szenvedni, mert a tagság és az érdeklődés minden idők legalacsonyabb szintjére esett. A következő években lesz egy új Pápa, aki megkísérli, hogy újra életet leheljen a templomába végre valami olyant hozva létre, amit illeszkedik ahhoz, amit az emberiség érez. Meg kell tennie, vagy pedig el fog veszíteni egy 2000 éves dinasztiát. (K:081020)

2010-IG a NAPRENDSZERBEN KÉT HELYEN FEDEZHETÜNK FEL ÉLETET. Ez jelentős fordulatot idéz majd elő az Emberi életről vallott felfogásban. (K:10:2)

2010-IG-VÍZBEN LÉVŐ ÉLET FELFEDEZÉSE Ebben az évtizedben az Élet felfedezését fogjuk megtalálni a vízben és a levegőben. Az Élet fogalmát újra fogjuk definiálni. A víz intuicóval való gyógyászati használatát a tudatosságunk által fogjuk használni. AZ „Érett Víz" előállítását a normális vízből. (K:10:2)

2010 - AZ ÚJ FÖLD ÉS ÚJ EMBERISÉG SZÜLETÉSE ERRE AZ IDŐRE LETT TERVEZVE

Engedjétek meg az elméteknek és a szíveteknek, hogy kinyíljanak azok a lehetőségek, amelyeket az emberiség sose látott korábban. Az Új Föld csodája most kezdődik. Az Új Föld és az új emberiség születése csak akkor lesz itt, amikor az új föld újjászületik. Ez kedveseink nem 2012-re, hanem 2010-re tervezett. (!!!) Az elkülönülés tart vissza benneteket, a szívek elkülönülése, ennek most véget kell érnie, hogy ez az újjászületés megtörténjen. (LW:0902)

2010-TŐL – TECHNOLÓGIAI ROBBANÁS

Az energiák – kifejezetten ezen a héten egészen bámulatosak voltak a Földön. Sok-sok minden zajlik a finom szinteken, és ami a finom szinteken zajlik, az bejut ebbe a valóságba, és előbb vagy utóbb manifesztálódik. Tehát létezik egyfajta késleltetett hatás ezekben a különböző nagy változásokban, amik a Földön zajlanak. Látjátok, a jelenleg zajló változások időjárási mintákban manifesztálódnak most, továbbá új történetekben fognak majd testetölteni, amik hatással lesznek a tudományra és a technológiára – és már most is hatással vannak rájuk.

Az egyik dolog, ami nagy izgatottsággal tölt el a veletek való munkámban az, hogy a következő évek során mind fel fogjuk fedezni a technológia robbanását! És itt most nem csak a számítógépeket értem ezalatt, hanem az orvoslást, a tudományt és az energia megértését – az energia működésének a megértését.

Hát nem érdekes, hogy majd csak évek múlva jönnek ki az energia működésével foglalkozó cikkek, amit manapság őrültségnek neveznek? Nagyon hiányzik az energia működésének igaz megértése. Ez annyira kezdetleges, amit erről a Földön jelenleg tudnak, hogy szinte már vicces. De az elkövetkezendő pár év során az energia egy sokkal mélyebb szinten megértésre kerül, és ez a ti életetekben fog bekövetkezni annak a munkának köszönhetően, amit most itt végzünk – amit itt most ti végeztek.

Amikor majd elolvassátok ezeket a cikkeket, amik majd elmagyarázzák ezeket a szédületesen nagyszerű tudományos felfedezéseket az univerzum működésére vonatkozóan, azt gondoljátok majd: -„Hát ezzel mi álltunk elő 10 évvel ezelőtt! Mi ezt már régóta tudjuk." – Mindössze időbe kerül, amíg ez manifesztálódik.

Tehát több dolog is lenne itt. Vannak olyan napok, amikor attól féltek, hogy meg fogtok őrülni, de nem fogtok. Ez annak az ideje, hogy vegyetek egy mély lélegzetet, és adjatok köszönetet saját magatoknak. Vegyetek egy jó mély lélegzetet, és tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Nem fogtok megőrülni. Nem estek a darabjaitokra. Új földeket, új területeket, új dimenziókat fedeztek fel. És mindezeket önmagatok belsejében, és önmagatokon kívül fedezitek fel. (SG:0104)

2010

Arra ösztönöz bennünket, hogy tegyük meg „utolsó" lépésünket és ne merüljünk el a passzivitás depressziójába, legyen hitünk magunkba, mert a reménységünk lángja évezredeken keresztül ha pislákolt is csak, de most átitatódott az átalakulás bíbor sugarával. A Földet mindenhol körülveszi Az Isteni Szenvedély fényessége. A Tudomány, a Művészet a Spiritualitás egybeigazodása.

A Kék Hold fogyatkozása egy hidat alkot 2010. január 15.-ig, amikor is gyűrűs újholdas napfogyatkozással, egy nagyon intenzív kéthetes átalakulási időszak záródik le. Energetikai megalapozás, új kedvünkbe kerülésünknek.

A Napfolttevékenységek már ciklus nélkül végigkísérik ezt a szent hármas évet. És 3 bolygó kerül retrográd/visszatáncoló helyzetbe január 13.-ig, vagyis visszafordulásban bizonyos életterületek és nézőpontok megvilágításával lehetőség nyílik egy utolsó nagytakarításra.

A Mars, Szaturnusz és a Merkúr/Hermész/Toth/Tát, ez utóbbi Maya fia, és annak fia Pán, újra lehetőséget ad, régi túlhaladott és már nem működő minták lebontására, elengedésére, hogy a felgyorsuló beáramló kristályfényességnek tere és még megmaradt ideje legyen horgonyba kerülni.

A Merkúr, türelemre, és a szent szó, ige kimondásának, saját igazságunk megnyilvánítására tanít. A Szaturnusz, az ősiség magtanításait indukálja a Bak-utcától a Rákócáig. Az egyediségből a közŐsség-be kerülés, a fény családjába, megítéléstől mentesen. A Mars megerősíti a szenvedélyt, és erővel vér-tez fel.

Áldott pillanatok lesznek, a fogyatkozási és napéjegyenlőségi, napfordulós napok, és a triádok(Metatron). 101010, 12:12, 12:21

2010. JANUÁR 15. – GYŰRŰS NAPFOGYATKOZÁS (Afrika, India, Kína)

Februári portál: a januári erőteljes beáramlás, a napfogyatkozás után fő hangsúlya: a megállás, megpihenés. Meg lehet fogalmazni a megállásban, mit, hogyan szeretnénk tenni az életünkben. Meg leszünk szólítva, hogy szóljunk, tiszta szándékkal, és odafigyeléssel.

Teremtesz vagy távozz innen!!!

„2010 Februárjában a Chiron együttállásban lesz a Neptunusszal a Vízöntőben, és ez szabadjára fogja engedni az univerzális és a teljes spirituális gyógyulást az új struktúrákban! Egy tökéletes spirituális hullám fog átmosni benneteket.

Február vége: Fo(r)malhaut – Maat Híjjás/Mátyás (Hívás) Jeget tör a lefagyasztott emlékezésben. Emlékeztet, hogy minden ami van, az Szeretetből van, és ha úgy veszed föl magadba, magad is a szeretet fényoszlopává válsz. Fényes Szerencse csillaga a világnak felragyog.

Feb. 22.-március 1.: Kívánj bármit, azonnal megkapod.

Márciusi portál. A választáson van a fő hangsúly, a bátran választáson. A választás elengedi a régi nem működő kapcsolatainkat, megrögződéseinket, amelyek már nem szolgálnak bennünk, elengedi a korlátozó mintákat, segít kinyitni magunkat, ami elmegy azt fénnyel töltse be. Semmi akadályoztató nem maradhat bennünk, mert a magasabb frekvencia nem tűri el majd.

Március 20/21.: A 3-as évben megfüröszti az 5-ös változás kódjait és a 8-asban időtleníti.

2010. MÁRCIUS 20.- OKTÓBER 10. (101010) – METATRON ARKANGYALTÓL

Tyberronon keresztül

Üdvözlet Kedveseim, Metatron vagyok, a Fény Ura! Ma a Kozmikus Trigger azaz Beinditás második szakaszáról fogunk beszélni nektek. Ennek az ideje már valóban közel van, és két dátumon fog megtörténni a lineáris idötök 2010-es évében. A kezdö nagy hullám 2010 március 20-án, a Napéjegyenlöségkor indul, az utóbbi nagy hullám pedig a 10-10-10 tripla dátum frekvenciális átáró aktiválásakor.

Minden felgyorsul, az idö felgyorsulása is fokozódik a felemelkedés közeledtével. Tehát, ahogy az idö átformálja önmagát, az átformálja az emberiség tapasztalását is, a természet látható és láthatatlan eröit, és önmaga a Föld arculatát is. Ez persze, a Kozmikus Trigger azaz Beinditás második szakasza, és ennek eljött az ideje. 2010 március 20-án a Napéjegyenlöség napján történik majd, és két elsödleges folyamatot ölel fel: (1) A régóta alvó, kódolt Kristály energiák felszabaditását az Új Égbolt 2-ik elliptikus formációiban; (2) A MerKaBah elözö változatának átmenetét az egyesitett zérus-pont kristály átváltásába. Mindkét pontot ismertetjük majd ebben az elemzésben.

A megmaradt Napéjegyenlöségek, melyek még elöttünk vannak a Felemelkedés visszaszámolásában, már nincsenek behatárolva sem a lineáris idö, sem a jelenlegi tér-idö paradigmáitokbeli dimenzionális belépési korlátozásokkal. És amint mondtuk, bolygótok sok része már az 5.ik dimenzióban van, a Felemelkedést megelözö 3 év Napéjegyenlöségei alatt pedig, a magasabb dimenzionalitásba való átjáró, sokkal szélesebbre nyilik. És felhivjuk a figyelmeteket arra, hogy a Kozmikus Beinditás Kristály ébredése által lehetövé tett kivételes átjáró a 12.ik dimenzióból, 2010 március 20-án fog megnyilvánulni. Természetesen ez szigorúan kötelezö elöfeltétele az Új Földnek.

A 2010 Tavaszi Napéjegyenlöség 12.ik dimenziós nyitása lesz, a legtermékenyebb egységbe foglalása a 12.ik dimenziós energiának ami megtörtént a Földön Atlantisz Aranykora óta, vagy 35,000 évvel ezelött a jelenlegi lineáris-idö paradigmátokkal mérve. Az energia kristály nyitása nem lesz olyan egyszerü mint a Beinditás elektromágneses szakasza, mégis, a nagyarányú forgandóságával eredményezett energia felerösitése tömérdek és messzemenö lesz.

Habár, a Kristály Energia eredendöen elérhetö számotokra az 5.ik dimenzióban, a Kvantum Kristály Mezö teljes spektruma, teljes egészében csakis a 12.ik dimenzióban létezik. Ennek megfelelöen, a földi ásvány birodalom kristály aszpektusának tudatossága, dinamikusan a 12.ik dimenzión keresztül, a "Kristály Platina Sugár" által alakult ki. A 12.ik dimenzió a földi dimenzionalitás legmagasabb rezonanciája, ugyanakkor az elsö dimenziója a kristály birodalmaknak, és a legmagasabb Kozmikus Sugár, a Platina Sugár dimenziója is. A Platina Sugár kristály jelleggel müködik, és hordoz magában mind a 12 Kozmikus Sugár elemeiböl.

Mint olyan, a 2010 Kozmikus Beinditás Kristály Platina Sugara március 20-án a Napéjegyenlöség napján, robusztus, lüktetö spirálokban fog alázuhogni a Föld Sikjára. A 144-Rácson keresztül, ezek majd egy érzékelhetöbb frekvenciává transzdukálódnak, annak érdekében, hogy ez a nagyon süritett energia, együttmüködöen beintegrálódjék a planetáris rezonanciába. Az eredmény, az óriási felfelé váltás lesz, ami párosan testesiti meg és viszi át a Kozmikus Kódokat az eljövendö tökéletességbe.

Kedveseink, a Kristály kor az már bizonyosság. Közeleg, és nöttön nö a tehetetlenségi nyomaték (inertia). A dualitás elkülönülése egy eröteljes és értékes tapasztalás volt az emberiség számára a Lineáris Föld Egyetemén. A dualitás eredményes tanitó volt, de a lineáris tanmenet sokatok számára lezárul. Itt az ideje, hogy megkapjátok a polaritásbeli okleveleteket, és elkezdjétek tudományos továbbképzö munkátokat a Kristály Omniverzum zérus mezejének a magasabb birodalmaiban.

Az Új Égbolt Kialakitása

Mielött a Föld a dualitás bolygójává vált volna, egy nem duális égbolt vette körül. Két elliptikus sáv ivelte körül a Földet. Az egyik elektromos természetü volt, a másik mágneses, a kettö együttesen egy oszcilláló kristály pajzsot képezve körbe fogták a Földet. A kristály szféra lüktetése hangot bocsátott ki az OM frekvenciáján. Ezt már elözöleg megosztottuk veletek, a Kozmikus Beinditás elsö két elemzésében.

A nem duális égbolt feloldódott amikor a Föld a dualitás bolygójává alakult át, a MOLDAR konfliktusa után. Az elektromágnesség széttört a földben poláris elektro-mágnességgé. A kristályos részeket a Föld Ásványi Birodalma kapta, meg persze az éteri szemcsék úgynevezett Ádámi Eszenciája vagyis az Akasha.

A Tárolt Kódolt Kristály Energia területei

A 2010 aktiválások során, a régóta szunnyadó kódolt kristály energiák a Kozmikus beinditás részeként aktiválódnak 25 elsödleges területen bolygószerte.

Ezek a területek a Következök:

1. Minas Gerais - Brazilia, 2. Bahia – Brazilia, 3. Arkanzasz – USA, 4. Muzo – Columbia, 5. Bolivia, 6. Herkimer – New York, 7. Himalája – Tibet/Nepál, 8. Santa Fe/New Mexico – USA, 9. Tsavo – Tanzánia, 10. Torres del Paine – Chile, 11. Dauphine – Franciaország, 12. Új Dél Wales – Ausztrália, 13. Cairngorm Hegyek/Skócia – Nagybritánia, 14. Galicia – Spanyolország, 15. British Columbia – Canada, 16. Urál Hegység, 17. Mongólia, 18. Quartz Reef – Új Zéland, 19. Schweizi Alpok, 20. Namibia, 21. Japán, 22. Huaxi – Kina, 23. Thunder Bay – Canada, 24. Nyugat Karolina Szigetek-Blue Ridge Moutains, 25. Tábla Hegyek – Dél Afrika

Mesterek, ez mindenképpen meg fog történni. Azok közületek, akik a jóindulatú Atlantisziakhoz, az "Egy Törvényéhez" tartoztak, csak ti értik ezt igazán jól, hiszen olyan hosszú ideje várjátok már, hogy ez megtörténjék. Ez a szent befejezés számotokra. TI, a Kozmikus Tanács & Galaktikus Föderáció Sziriuszi, Pleiadi és Arkturuszi tagjaival karöltve, óriási lépéseket tettek meg annak bitositására, hogy a Kristály Energia soha többé ne kerülhessen a "Belial Fiai" kezébe, a Náci-nemesi csoporthoz, kiknek kapzsisága, kegyetlensége és hatalomvágya a kristályokkal való visszaéléshez vezetett, ami Atlantisz szomorú örökségét eredményezte. Látjátok, a 8-8-8 és a 9-9-9 meg a megmaradt tripla dátumokon felébresztett Atlantiszi Mester Kristályok fizikailag még két-három évszázadig nem lesznek hozzáférhetöek. Az egy szempillantás a Kozmikus idöben, mégis egy fontos dimenzionális zár pajzsa fogja védelmezni öket, amig a bolygó teljesen a megvilágosodottság állapotába nem lesz.

Itt mondjuk el, hogy 2012-ben a megvilágosodott Föld fog megszületni, de az igazi béke és a globális megvilágosodottság eléréséhez a bolygótokon, még vagy két évszázad kell. Mégis, ami most történik, az a lendület, ami lehetövé teszi, hogy ez megtörténjék.

A leirt folyamat magyarázatának a befejezéseként, elmondjuk, hogy a kódolt kristály energiák, amelyek 2010 március 20-án szabadulnak fel, a felébredt, földalatti Mester Kristályok által lesznek behangolva, amint a 144-Kristály Rács magába vonzza öket, hogy a továbbiakban beolvadjanak az Új Égboltba. Mig 2009-ben a Kozmikus Beinditás Elektro-Mágneses Szakasza 21 nap alatt fejezödött be, a Kristály felszabadulás szinte azonnal megtörténik, szó szerint egy órán belül a Napéjegyenlöség tetözését meghaladva. A hatása érzékelhetö lesz, úgyszintén a Kristály energia fénymennyisége, az elözö szakasz elektro-mágneses felszabadulásához hasonlitva 2009-ben.

2010 Kozmikus Beinditásának egyik legfontosabb eredménye a Kristály MerKaBah összeállása. Felhivjuk a figyelmeteket arra, hogy a MerKaBah, amely a magasabb dimenziókba Csillag Tetraéder Jármüként szolgált az elmúlt 12,000 éves ciklusban, most kiterjedtebb minöségre cserélödik fel. Valójában, a Kristály MerKaBah majd MerKiVah folyamatosan terjedö módjába fejlödik át. A Kristály MerKaBah felmerülése várakozóban volt, de a nemrégiben történt 9-9-9 Kristály Aktiválás bevezetett a Föld Kristály Energia Átalakulásának a kezdö szakaszába, sokan ráébredtek szent egységetek potenciáljaira. A Kozmikus Beinditás II Szakasza a kristály átalakulás újabb fontos elemeit késziti elö majd.

Az emberi elme a dualitásban arra lett tervezve, hogy segitsen begyüjteni és feldolgozni az információt, valamint megkülömböztetni az igazságot, de a bölcsesség, ami a magasabb Kristály Birodalmakba visz benneteket, az a duális MerKaBah hatókörén kivül tartózkodik. Ennélfogva, az új Kristály MerKaBah és MerKiVah létesitménye szükséges, hogy kiterjedjen a Felemelkedés Kristály Energiáiba. Valójában, a Felemelkedés által elérhetövé vált dimenziók magasabb birodalmai az Egységes Isteni Tudatosságban rejlenek, és a belépés integrált Kristály Fényt igényel, és ez nem jöhetett be az elkülönülés kettös-forgású poláris MerKaBah elözö rendszerében.

Ennek megfelelöen, a Kristályos MerKaBah majd a MerKiVah-ba való átmenet következik. A Kristályos MerKaBah csakis, a Kozmikus Beinditás 2010 márciusi Napéjegyenlöség alkalmával történö 2.ik szakaszával válik teljesen elérhetövé. A kristályos MerKaBah fejlödésével jön létre a MerKiVah. A Kristályos MerKiVah 10-10-10 válik elérhetövé. A MerKiVah felül emelkedik a 8 ágú csillagtetraéderen, és a csillagositott dodekaéder 12 ágú csillagában formálódik. Természetesen a MerKiVikus forgási mechanika, geometria, forgási-vektor és a frekvencia arányok nagyban külömböznek az új prototipusban.

Tömör geometriai formák két szintje található a 12 ágú MerKiVah felett. Mindegyik Metatroni alakzat a szakrális geometria kontextusában, tehát mindegyik a kiterjedt dimenzionális elérhetöség fejlödési haladását kapcsolja egymásba. A MerKaBah-ba való szükségszerü átmenet teljes folyamatát a "Metatroni Kulcsok" adják meg, és mi a közeljövöben annak szentelünk majd egy elemzést, a téma és a folyamat összes részletével. Ezt még a 2010 Kozmikus Beinditás elött átadjuk nektek.

A 2012 december 21-ét megelözö három évben a legfontosabbak ezek közül a Napéjegyenlöségek, a Napfordulók, a Tripla Dátumok és a teljes nap és hold fogyatkozások lesznek. 2010, 2011 és 2012 mindenütt jelenlevö Napéjegyenlőségei beillesztett hologramikus átjárókkal bírnak amelyek mindenütt jelenvalók és időtlenek.

2010, 2011 és 2012-ben a tripla dátumok és az ehhez kapcsolódó asztronómiai események exponenciálisan erőteljesebbek lesznek mint az előző években. Mindegyik energiával töltött, hogy hasznosítsa a ritka megnyílásokat és elősegítse a rendkívüli kódolt energiák befogadását és lehozatalát, melyek a Mikro és a Makro Felemelkedéshez szükségesek.

Ezeket az átjárókat fel kell ismerni és hasznositani. Mi arra buzditunk benneteket, hogy látogassatok el az erö központokba, az örvény-átjáró komplexusokba illetve a szent helyekre ezen frekvencia átjárók alkalmával. Gyüljetek össze a közös szertartásokon, csoportos ünnepléseken és úgy kapjátok is, és külditek is, az Átalakitó Kristály Fény hullámait a Multiverzumon keresztül, és az nagyobb és sokkal messzebbre ható mint azt el tudjátok képzelni. Ez a közös egység, a MEGVILÁGOSODOTT-EGYSÉG, amely átalakitja a Földet és azon túl is. Ez mindég is igy volt.

És ez igy van. (Forditotta: Sári Izabella)

2010.05.25.-MISSION BLUE SHIELD-RAPHIEM

spirituális erőt, technológiát, gyakorlati lehetőségeket hoz be az életünkbe

2010. MÁJUS 27.– 2. HARMONIKUS KONVERGENCIA

- a 2. Harmonikus Konvergencia május 27-én: az első élménye a kozmikus tudatosságnak

a GALAKTIKUS ALVILÁG 6 . ÉJSZAKájában

2010 KÖZEPÉIG- FELEMELKEDETT MESTEREK FIZIKAI TESTBEN VISSZATÉRNEK A FÖLDRE – SZUVERÉN LÉTEZŐK

Felemelkedett mesterek, akik elfogadták saját szuverenitásukat (SZUVERÉN LÉTEZŐK) kb. 9000 vannak jelenleg, és a mai napig nem volt egy sem aki visszatért volna a Földre fizikai testben. Először To-Bee Wah ark, azaz Tóbiás az. A Kvantumugrás (2007.09 18) teszi ezt lehetővé, mert megváltoztatta a spirituális fizikát.

TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ EZ A NAP EGY FELEMELKEDETT MESTER VISSZATÉRÉSE.

2009. Július 25-ig még 2 Felemelkedett mester teszi ezt.

2009. AUGUSZTUS VÉGÉIG: több mint 30 Felemelkedett Mester tér vissza a Földre.

2009. ÉV VÉGÉIG: 120 Felemelkedett Mester születik vissza.

2010 ÉV KÖZEPÉIG: 1516 Felemelkedett Mester testesül meg majd. Mi tettük lehetővé a szuverén létezők számára a visszatérést.

A FÖLD TUDATOSSÁGPONTJAI LESZNEK ÉS CSATLAKOZBAK A FÉNYHOZÓKHOZ. (T: 090719: Tóbiás búcsúja)

Április 27. Plejádi Napforduló

Az Uránusz 2010 MÁJUSÁBAN a Kosba lép és ti és társadalmaitok korlátlan hatalmat kaptok, hogy megteremtsétek valóságaitokat a planetáris elméhez kapcsolódva, míg a Chiron újra együtt lesz a Neptunusszal, még több spirituális gyógyító hullámot kibocsátva. Az Uránusz Kosba lépésével 2010 májusában, az átalakulás összes korlátozásai felszabadulnak.

Júniusi portál: Észre lehet majd venni, hogy ki fejezte be a feladatát, és ha maradni akar, akkor békességben hogyan tud segíteni a másikainknak. Ki fejezte be az önmaga meggyógyítását, és a környezetéét. Ha befejezted, dőlj hátra és élvezd a világot, és Ő ezt hagyni fogja neked, úgy ahogy Te azt elképzeled.

2010. JÚLIUS 11. – TELJES NAPFOGYATKOZÁS

Csendes Óceán déli része, Húsvét – szigetek

2010. JÚLIUS 17.-NOVEMBER 3.

2010. JÚLIUS. 17 (A VILÁGMINDENSÉG KÖZELEDÉS)** ÉS A CSILLAG HULLÁMMOZGÁS HETEDIK NAPJÁNAK KEZDETE (2010. NOVEMBER. 3.) KÖZÖTT

2010 JÚLIUS 17-NOVEMBER 2/3

A GAZDASÁG FORRADALMI ÁTALAKULÁSA - Carl Johan Calleman

Tehát, a gyanúm szerint, a hatodik éjszaka első fele során a gazdaság egyre esősebben le fog lassulni, mivel az USA népességének fogyasztása már nem lesz képes a világ ipari gépezetét tovább hajtani. Az USA világhatalma le fog csökkenni a dollár esésének eredményeképpen. Viszont, a világ egyetlen része sem feltételezheti, hogy mentes marad ennek a hanyatlásnak közvetett hatásaitól. Ebben a leszállásban egyszer csak jön egy pont, ahol számos ember ráébred, hogy többé már nem lehet feltámasztani a régi növekvő gazdaságot és többé már nem lehet visszatérni a „szokásos üzlethez". Ezen a ponton igen elszánt társadalmi-gazdasági megoldásokat kell feltárni, hogy a népek túléljenek, akár a szószerinti fizikai értelemben is, mivel nyilvánvalóvá válik, hogy a múlt gazdasági kapcsolatainak és a gazdasági láncainak természete okozta a gondokat. Feltehetjük a kérdést, például, hogy mi fog történni, ha a gazdaságilag fontos országok népességének jelentős része nem lesz képes fizetni a jelzálog kölcsönét? Ezeknek az embereknek majd tömegesen el kell hagyniuk a házaikat, úgyhogy a bankok tulajdonában lévő számtalan ház üresen fog állni, miközben az emberek az utcán vannak? Ez egy olyan helyzet, ami már megtörtént Detroit néhány külvárosában, ahol korábban autókat gyártottak. Tehát ez a forgatókönyv nem feltevés, hanem bizonyos határok között, korlátozott léptékben már meg is történt.

Nagy valószínűséggel az fog történni, hogy fizetési haladékot fognak követelni az adósságokra, hogy az embereknek többé már ne kelljen fizetni, hogy a házaikban maradhassanak. Lehet, hogy a nagyobb léptékben ezt megelőzi, hogy bizonyos nemzetek szükségesnek fogják látni, hogy nyomást gyakoroljanak az államadósságok elengedése érdekében, hogy fennmaradjon a világ egyensúlyi állapota. Amennyiben az adósságok ilyen halasztása intézményessé válik, ez valószínűleg megszünteti a pénz és a múlt láncainak hatalmát, amely ma még fennáll. Ez hatékonyan meg fogja teremteni az utakat a fenntartható gazdaság felé, amelyben az kap hangsúlyt, hogy az emberek szükségeltét a jelen pillanatban kell teljesíteni (visszatérve a múlt láncainak elvágásához). Ez természetesen sehogy sem lesz forradalom nélkül, és mint ilyen, valószínűleg világméretű lesz, mivel a világ gazdaságai jelenleg igen mélyen egymásba vannak gabalyodva. Valószínűleg az USA-ból fog elterjedni a világ legnagyobb része felé. A világ társadalmi-gazdasági rendszerének ez a hatalmas átalakulása valószínűleg 2010. július. 17 (a Világmindenség Közeledés)** és a Csillag Hullámmozgás Hetedik Napjának kezdete (2010. november. 3.) között fog bekövetkezni. Természetesen, ez sok olyan egyéb uralmi rendszer feloszlatását fogja szolgálni, melyeket a világ legfőképpen a Nemzeti-, de a Bolygói Hullámmozgásból is örökölt. A hatóerők tekintetében ez az időszak, 2010. július. 17. – november 3, az elő-Egyetemes Alsó Világ és a Csillag Hullámmozgás átfedése során teremtődik meg.*** Amit ez a forradalmi időszak legvalószínűbben elér, az a hozzá kapcsolódó kormányzati és nemzeti fennhatóságok csökkenése (nem valamely adott kormány fennhatóságáé, hanem a kormányzati fennhatóságé, mint olyané, amit az emberiség a Nemzeti Hullámmozgásoktól és annak apajogú tudat-keretétől örökölt. Mondani sem kell, hogy egyesek majd megpróbálnak előnyöket kovácsolni egy ilyen helyzetből). Komolyan fel fog merülni a kérdés, hogy mire kellenek a kormányok és az országhatárok, „mikor egy lélek sem tehet semmit egy másikért." Az én látomásom, hogy a Világmindenség Közeledés és a Csillag Hullámmozgás hetedik napja között eltelt időszakban ekképpen az emberi művelődés teljes körű nagyjavítása fog bekövetkezni.. Ekkor lesz az egyéni ösvények megválasztásának ideje is.

Miért fog ez a 2010. július. 17. – és 2010. november. 2. közti időszak ilyen forradalmi átalakulásokat hozni? Nos, van két korábbi időszak, amely említésre méltó párhuzamosságot mutat ezzel a most eljövendő szakasszal. Az egyik i.sz. 1498—1617, a reneszánsz, amely széles értelemben a hűbérúri /feudális/ rendszer bukását jelentette, mely a Vatikánt tekintette a világhatalom végső forrásának, valamint az újkor kezdetét hozta. a második az 1986-1992 időszak, amely a demokratikus forradalmak hullámát hozta (beleértve a Berlini Fal leomlását) és olyan világot eredményezett, melynek féltekéi többé nem voltak elkülönülve.

Azt is észrevehetjük, hogy a két kapcsolódó forradalmi időszak a szellemiség új kifejezésébe torkollott, az első esetben a reformáció, a második esetben az Egybehangzó Összerendeződés****, mely, valamiképpen a napjaink sokfelől összeválogatott New Age mozgalmának kiindulási pontjává vált. Ez azt is jelezheti, hogy ugyanebben az időben, a Világmindenség Közeledést követően, egy új szellemi ébredés fog bekövetkezni. Mivel a Világmindenség közeledés lesz az egység tudat első fuvallata, ez azt vonja maga után, hogy az emberek isteni késztetést kapnak, hogy osztozzanak az egész teremtés egységében és felismerjék azt. Hiszem, hogy ez egy szavakon túli szellemiség lesz, amely az istenség közvetlen megtapasztalásán alapszik. Vagyis, míg a reformáció olyan felébredés volt, mely az írott szót hangsúlyozta, a New Age mozgalom ezoterikus eszmékből eredt, melyeket néha csatornáztak vagy elbeszéltek, hiszem, hogy az előttünk álló szellemi felébredés nem olyasmi lesz, amit szavakban meg lehet fogalmazni, hanem az egyszerű tudáson fog alapulni.

Úgy érzem nyitott kérdés, hogy ez a 2010. július 17. és november. 3. közti átváltoztató forradalom békés lesz-e, de az 1986-1992 közti időszakkal való párhuzamossága azt jelzi, hogy ez legalábbis lehetséges. Mindazonáltal, az világos, hogy az emberek meg fognak oszlani aszerint, hogy együtt akarnak-e áramlani a bejövő hatóerőkkel, melyek az új világ felé vezetnek, vagy ellenállnak és a múlt rendszerek fenntartására vagy azok visszaállítására törekszenek. Tehát nem csoda, hogy hatalmas erők próbálják a Maya Naptárt úgy beállítani, hogy azt mondja, hogy 2012. december. 12-én történni fog valami. (Ennek jellegzetes példája a 2012 c. hollywoodi mozi, ami egy katasztrófa film, de a legtöbb New Age guru előkészítette a talajt ezen alaptalan félelmek számára, mert csak ezt az egy időpontot hangsúlyozták, és elhallgatták, hogy a Maya Naptár a fejlődés kilenc szintjét tartalmazza.) Hogy az emberek miként fognak viszonyulni ehhez a változáshoz, az attól is függ, hogy az emberek mennyire értik a Maya Naptárt és a világmindenség tervet, e pillanatban csak egy elenyésző kisebbség van tudatában a naptár igazi formájának, vagyis a kilenc világmindenség hatóerő megnyilvánulásának. A nagy többség, valójában sohasem ismeri fel a tudatosan az előttünk álló dolgokra figyelmeztető jeleket. Viszont, amennyiben megértik, hogy a magas szintű változások egy isteni tervből erednek, ez azt jelentheti, hogy bekövetkezhet egy szellemi felébredés. Amennyiben ez megtörténik, nem fognak arra hajlani, hogy a körülöttük zajló változásokat csak jelentőség nélküli zavaros eseményeknek tekintsék, ahogy az uralkodó sajtó biztosan be fogja állítani azt.

. A valóságban elsöprő jelentőségű bizonyítékaink vannak, hogy a Maya Naptár, a tudatváltások sorrendjét írja le, amit még magasabb gyakorisággal fogunk megtapasztalni 2010. július. 17. után, és még kifejezettebben a tényleges Egyetemes Hullámmozgás 2011. március. 8-i kezdete után. Csak 2011. október. 28-án fejeződnek be a váltások, és az egység tudatosság állandósul, ami egy ezredéves béke alapját fogja szolgáltatni. Ez a rezgésszám növekedés, történetesen, azt is megmagyarázza, hogy milyen hatalmas nagyjavításon mennek keresztül az összes uralkodási rendszerek és milyen rövid időszak alatt. Az én ajánlásom, az erkölcsös életen és igazmondáson túl, hogy tanuljunk meg élni a kilencedik szint áramlásával (http://bit.ly/WWjiG). Maradj a folyó közepén és összpontosíts az új világ megtestesülésére.

Carl Johan Calleman: 2010. JÚLIUS 17.-18. KOZMIKUS KONVERGENCIA.

A Harmonikus Konvergencia párhuzama a Galaktikus AlsóVilágban, egy lépés megint 2012 felé... (Calleman: The Final Mayan Calendar: Lightworkers.org. 2009.nov.20)

Július 13-án

KIEGYENSÚLYOZÓ PLANETÁRIS KERESZTELŐ ÜNNEP KEZDŐDIK EL

Vízszintes tengelyen a bal oldalon: Uránusz, Jupiter, Merkúr, míg a jobb oldalon a Nap Vénusz, Mars és Szaturnusz sorakozik fel, és függőlegesen de a fókuszba a Föld kerül. HÉTSZERES ÁLDÁST KAP A FÖLD, amely hatásában egy kisebb kvantumugrással is felér.

Ez az 1987-es Harmonikus Konvergencia, galaktikus megújítása lesz.

Július 19-21-23. Szíriuszi Napforduló

Július 25-27. Oroszlánkapu/Regulus

2010. AUGUSZTUS 8.-IG

Az egó elvárásaihoz általában, ha ugyan nem mindig, társul valamiféle kétség; nem igazán vagytok meggyőződve róla, hogy a szükségleteitek kielégítettnek. Ez a túlélés tudatosságának eredménye, amibe az emberiség eónokkal ezelőtt lépett be. Mostantól 2010. augusztus 8-ig meg fogjátok tudni, hogy hol kezdődtök ti, és hol kezdődik az egó, hol kezdődik az autentikus én, hol végződnek mindezek az aspektusok – ez lesz az egyik leglenyűgözőbb ajándékotok, mert a szemlélődő érzékelés egy teljesen új dimenziójába helyez benneteket. Ekkor kezditek majd megérteni a kvantum tudomány különböző szintjeit. Óriási lépéseket kell tennetek az úton, hogy képesek legyetek megérteni a világok különböző szintjeit, amikben éltek, amikben résztvesztek, és ez majd számos szinten segít nektek a megkülönböztetés különböző fajtáival, amikre szükségetek lesz. (KT)

Szeptemberi portál: már 2011-re készít elő: látható lesz, kik fogják elhagyni a bolygót. (akik befejezték a munkájukat és ezt kívánják, vagy akik nem kívánnak részt venni a bolygó emelkedésében, az együttműködésében, ők sem lesznek megítélve)

Szeptember 29- november 1. Mihály kapu teljes kinyitása

Tömeges eltávozások a bolygóról.

A 101010 ben Hathor a Jupiter és Szaturnusz asszisztálásával magához öleli a bolygót és mindent ami az életet a szent lélegzetet képviseli. Az emberi drámák és illúziók kiégnek ebben az ölelésben, miközben hatalmas napszélvihar teríti be a Földet, és blokkolja a romboló szándékú energetikai rendszereket.

2010 10 10

2010. NOVEMBER 3. – 2011. OKTÓBER 28.

GALAKTIKUS ALVILÁG 7. NAPPAL – GYÜMÖLCSÉRÉS (BHC2)

7. nappal – 13. mennyország: 2010. november 3 – 2011. október 28.

Téma: Gyümölcsérés

- egyensúly Kelet és Nyugat között;
- nincs dominancia, kontroll;
- univerzális egyensúly;
- dualitástól mentes kozmikus tudatosság!
- Irányítója: a dualitás istene;

Novemberi portál: főleg a 11:11-ben, a béke és a káosz. Ki ezt, ki azt fogja még megtapasztalni.

Decemberi portál: a végső elszámolás. 2011 erősségét ez határozza majd meg, és 5. és 7. dimenziós mintáit ez a kollektív rezgés alakítja ki.

Mindenesetre 2010. A kapcsolatok, kapcsolódás éve is lesz. A nyitott és egyenrangú kapcsolódásoké. Évmilliókon keresztül az emberiség egy dimenzióra rezgett, és ebben áll a változások jelentősége, az egyfelé haladás, a spirituális egyesülés, a nyitottság és megnyilvánulás.

December 12:12, és 12:21 erőteljes portáljai beteljesítik a 3-ság szent évét, és átkísérik a naprendszert a 11-es Új kezdetek energiájába.

Az év során Uriel elmondása szerint, 6 új csillagportál nyílik egy-egy mindegyik kontinensen.

A portálok megnyílásához a Föld vibrációja már elégséges.

Itt az ideje hogy eldöntsük, milyen úton haladunk tovább, milyen legyen a Felemelkedés útja. A felemelkedés elkerülhetetlen azoknak, akik azt választották, de hogy milyen legyen abban a választás szabadsága egyéni szinten fönn áll.

6 forrás kristályenergiákkal teljesen bugyog fel a Föld hat kontinensén, és szabályosan energiarengéseket, áradásokat hoz létre. Intenzitása és érzete, csak tőlünk függ majd. Szükség van rájuk, hogy az illúzió légvárakat, homokvárainkat elmossa. Európában, mind Nyugati részén, mind Keleti részében (Erdély) egy-egy portál fog nyílni, a helye nincs még meghatározva. Ezeken a területeken nagy mennyiségű karmikus energiák, sötét titkok kerültek lerögzítésre, és ha kell ezek innen ki lesznek tépve, mert ezeknek fényre kell jönniük, folyamatosan 2010-2012 között.

A portálok új egyensúlyt hoznak, de geológiai változásokat is potenciáljukban: földrengések, heves esőzések, szélviharok, áradások, hirtelen hőmérsékletváltozásokat. Mindegyiknek oka és célja van. A nagy katasztrófák elkerülhetők, ha az emberiség együttműködik a természettel és saját magával. Az emberek egymás iránti toleranciája, az együttérzés, egymás elfogadása ebben a legnagyobb kímélő erő.

A különböző fénycsoportok rezgés szinten megerősítik egymást mégha más tapasztalati úton vannak is.

A maya matrixa galaktikus ciklusa (Calleman) novemberben a gyümölcsérésbe fordul.

A kormányok, fennálló hierarchikus rendszerek az isteni kegyelem jóvoltából felkészülhetnek, égi/mennyei családaink fogadására.

A sötétség ittmarad kegyeltjeinek a hatalomból való eltávolítására. A gondoskodó, tápláló, és segítő struktúrák, ideiglenes átmeneti kormányok megalakítására. Mindenesetre. Szeptember és november látszik a megszólításuk időpontjainak.

Új gazdasági kormányzás ideái készen vannak, a korlátlan bőség, és a teljes teremtő hatalmunk visszaállítására. Ezt csak egy-egy dolog nehezítheti, vagy késleltetheti, a megosztottság, kishitűségi, a nem-teremtés, a passzívitásba menekülés, az együttérzés hiánya, a folytonos ítélkezés, az irigység, a rosszakarat, a hatalommal való visszaélés, mások korlátozása. Azoknak fájdalmas és kaotikus évük lesz, mert ez is teremtés és visszaszáll a teremtőjére hatványosan.

2010. VÉGÉRE-2.304.000 TELJESEN AKTÍV ALKIMISTA FÉNYMUNKÁS

.A tudatosság e körei áthatják egymást, mert a célunk 2010 végére 2.304.000 teljesen aktív Alkimista. Ti vagytok a kulcs-összetevő ennek megvalósításában. Az Arany Korba való belépés megköveteli az Alkímia Tudatosságot, és ez az ajándék az, amit megkapsz, amikor a Zéró Pontnál összevegyülsz az Ikerpároddal. (KT:12:12)

2010. VÉGÉIG

Megtörténik a Shasta-hegy éterikus környezetében, hogy a Lemuria Fény kristályváros alászáll, ahol a Szövetség Temploma is áll, számos fizikai kifejezésében és sokan képesek leszünk meglátni és belépni oda, akik spirituális fejlődésük kapcsán össze kívánják illeszteni velük a vibrációjukat (Ahnamar: Shasta-hegy, a Szövetség Templomának építője)

2010 VÉGÉIG – KRITIKUS TÖMEG ELÉRÉSE, AKIK MAGUKBAN HORDOZZÁK AZ 5. DIMENZIÓS SZINTJÜKET

2011-ig lesz elég ember, akik elérik az 5. dimenziós szintjüket. Sokan mennek el a bolygóról most a fiatalok és az öregek közül is, hogy a 3. DNS nyitott szálas csecsnőként térjenek vissza és 2030 körül EGY HATALMAS TUDATOSSÁGI UGRÁSBAN VEGYENEK RÉSZT. (M: feltételezhetően amikor az Új Föld lelki bolygója és a régi, de átalakult Föld egyesülni fog) (NibiruanCouncil:2009.jún)

2010-2011.-TIBET

Tibet meg fogja ismerni a felszabadulást 2010-2011 körül, és remélhetőleg még hamarabb is. Nemsokára lesz sok pusztulás Kínában és a vezetőség is bajban lesz, és nem lesznek érdekeltek többé Tibet uralásában. Akkor Tibet végül szabaddá válik, és képes lesz rá, hogy megossza tudásának és bölcsességének értékeit a világgal. (Adama:2006)

2010-2011

Űrbéli testvéreink Tömeges landolása és a Belső Föld lakóival való intenzív kapcsolat (Adama:2006/1)

2010-2012 KÖZÖTT

BETELJESEDIK AZ ARANYKORBA VEZETŐ HÍD FELÉPÍTÉSE

2012. december 21.-ig az emberiség lelkének teljes tudatának rezgése át kell, hogy haladjon a hídon, megérkezve az 5. Dimenzióba. (SG-HL17)

2010-2012 KÖZÖTT-ELÉRJÜK A KRITIKUS MÉRTÉKET,

meglepő dolgok történnek majd, és mi Fénymunkások vagyunk ennek a folyamatnak az előfutárai (K:4:5)

2010.-2012. KÖZÖTT-ÚJ ENERGIASZABVÁNY

A FÉNY EMBEREKNEK SZÓL. AZ UNIVERZUM ÚJ MEGÉRTÉSÉT HOZZA, MELYNEK MINDENKI RÉSZESE LESZ. A SZERETET, ÖRÖM, SZABADSÁG MEGÉRTÉSÉNEK KORA LESZ

Új létezési állapot, melyben megszűnnek a nemzeteket elválasztó határok, és a különféle nemzetek egyesülnek. A Földet manipuláló hatalommal bírók végét jelenti, mert ők eddig mások energiájával táplálkoztak: ÚJ ENERGIASZABVÁNY ÉRKEZIK: 2010-2012 KÖZÖTT. (K:05.09.07)

Beküldte SZUFI

Hozzászólások az előző honlapról itt olvashatók

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló