20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 november 19, szombat

A cukorbetegségről

Szerző: Kósáné K. Mária

A biológia különböző fajokat és élőlényeket tart nyilván. Minél magasabb fejlettségű rendszerbe tartozik a biológiai besorolásnál egy élőlény, annál sokrétűbb, és szélesebb önfenntartó sejtrendszerekkel rendelkezik, melyek között egyre magasabb idegrendszeri, és központosított, egyensúlyban-tartási rendszerek is megtalálhatók, melyek az egyes rendszerek önálló feladatait összhangba hozzák az egész szervezet más rendszereivel. Az emberi szervezet, minden tekintetben, ennek a biológiai besorolásnak a legmagasabban elismert faja.

Cukorbetegség 1. rész

Bevezető

Mint ismeretes a jelenlegi betegségstatisztikákban elsők között szerepel a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedés és a rák.

Mindjárt az elején tisztázni kell azonban, hogy a betegségek besorolása az orvosi rendszerben, nem azonos a betegségek kialakulásának megközelítésével, hanem sokszor csak a legjobban gátolt rendszerbe kap besorolást.

Ezek közé tartozik kiemelten a cukorbetegség is, melynek hátterében nagyobb részt található genetikailag kimutatható hajlamérzékenység, illetve a génállományban kimutatható az erre érzékenység, az elváltozásra való hajlam. Persze maga az öröklődő génmódosulás nem minden esetben támasztja még alá a kötelező megbetegedés előfordulását, hanem ahhoz még sok egyéb tényezőnek is létre kell jönnie, hogy ez a folyamat beinduljon, és végül létrejöjjön a cukorbetegség, aminek meghatározása arra irányul, hogy a szervezetben egyáltalában nem, vagy csak csökkentetten termelődik az anyagcserfolyamatokhoz szükséges inzulin hormon, amit azonban a hasnyálmirigy nevű szervünk, Langerhans-szigeteiben található béta-sejteknek nevezett állománya hozna létre.

Az I.típusú cukorbetegség esetén például, van egyszer a genetikai hajlam, utána valamilyen szervezetben való történés, - ami vagy már alapvetően gátolt, valamilyen alapvető anyag hiánya miatt, vagy a testben kötelezően kellene lennie valamely tulajdonságnak vagy anyagnak, ami viszont nem alakult ki az embrionális fejlődés alatt, - majd ennek következményeként a szervezet immunrendszere megtámadja a saját rendszeréhez tartozó béta-sejt állományt, és elpusztítja azokat, ezáltal már nem kerül a szervezetbe az inzulin hormon. Ugyanez a megbetegedés azonban minden genetikai előzmény nélkül is létrejöhet, mint szerzett betegség, mint az I-es, mint a II-es típusra vonatkozóan.

Amikor az interneten beütjük ezt a szót a keresőbe, hogy "cukorbetegség", akkor nagyjából 1.070.000 találatot hoz ki a kereső 0,10 másodperc alatt, és ezt csak a magyar nyelvű szó beütése esetén. Ha ehhez még hozzávesszük a betegség latin nevén való keresést, "diabetes", további idegen nyelvű keresési találatokat is kapunk. És ha még további nyelvek megfelelő szavain ütjük be a cukorbetegség szót, még továbbiakat. Ezzel szemben, ha pl. nagyon érdekelne egy gyógynövény hatóanyaga, vagy csak egyszerűen valami nagyon egyedi dolog, akkor lehet, hogy több perces keresgélés után sem hozna ki 100-nál több találatot a kereső, s az sem biztos, hogy pont a kérdéseimre való válaszokat tartalmazná, vagy az is lehet, hogy azok az információk, számomra nem volnának megbízható forrásmunkák.

Beleolvasgattam egy pár ilyen cukorbetegségről írt munkába, s óriási felfedezést tettem. Egy-két kivétellel ugyanazokat a gondolatsorokat, magyarázatokat tartalmazzák, megszokott azonos szóhasználattal, azonos megközelítési móddal, azonos terápiák ismertetésével. Mondjuk ezen nincs mit csodálkozni, mert a tények ismertetése általában azonos. Aztán van a másik fajta, ahol a helyesen leírt betegség ismertetése után, helytelen és félrevezető további következtetéseket vonnak le az írásaikban a cikkek írói. Találhatók közöttük bulvárlapi cikkek, amikben némi morzsa található a betegségről, vagy valami fantasztikus megoldásnak a lehetőségét kapják fel hírként. Találhatók közöttük nagyon bonyolult nyelvezettel megírt orvosi szakcikkek is, vagy szakdolgozatok is, melyek ugyan nagyon jók, csak éppen a hétköznapi ember számára teljesen érthetetlenek. A legkínosabb ismertetőket, a cukorbetegségre ajánlott, egészséges táplálékkiegészítőket forgalmazó oldalakon találtam, ahol ugyan maga a betegség ismertetése nagyon helyesen le van vezetve, de már a cukorbetegség szinte egy semmit mondó, és azonnal helyrehozható megbetegedés, egy-két kapszula bevétele után, szinte már nem is létezik. Fenti cikkekben, írásokban azért már sokszor találkozunk, a krónikus anyagcserezavar szóösszetétellel, meg a glükóz-inzulin páros szavakkal, a táplálékok fontosságával, sok fajta egyensúllyal, az élelmek energia és GI értékével, a genetikával, sav-bázis szóösszetétellel, ATP, glükóz, cukor, citrát-kör, stb., - szóval, nagyon sok mindennel, amikről én is írni fogok.

Nem ígérhetem, hogy az idegen neveket és kifejezések nem fogom alkalmazni, főleg akkor nem, ha egyedül csak speciális idegen neve van valaminek, de azért igyekszem majd, elmagyarázni, hogy mit is kell rajta érteni. Sajnos a neveken nem nagyon tudok változtatni, ha nincs magyar megfelelője, vagy magához a fogalomhoz kötődik az idegen orvosi, vagy kémiai megnevezés. Ezeket vegyük úgy, hogy bár nem nagy betűvel van írva, de attól még valaminek a saját egyedi és megkülönböztető neve, vagy vegyük úgy mint egy ismert faj, vagy csoport, vagy nemzetbe tartozó nevét szoktuk venni, pl. kutya, magyar, emlős, német, mitokondrium. A csupa nagybetűs megnevezéseknél pedig, igyekszem majd, legalább egy alkalommal, annak pontos nevét zárójelben leírni, pl. ATP (Adeno-Tri-P(f)oszfát), és pár szóban bemutatni a jellemzőit.

Olvasgatva a fent már említett cikkeket, az derült ki számomra például, hogy mennyire félreértelmezik az anyagcsere szó jelentését és keverik a sima emésztéssel. Tény és való, hogy az emésztés folyamata az első lépés, amin keresztül végig tudjuk kísérni a szervezetben a kémiai folyamatok egyre mélyebbre ható, és megérthető változásait, és így vezethetjük végig, hogy hogyan lesz az elfogyasztott cukros-káposztás-tésztából, számunkra, az élethez szükséges energia, de azért mégsem olyan nagyon egyszerű ám ez a dolog, mint sokan gondolják, de nem is olyan ördöngösség a megértése, és kezelése a cukorbetegségnek, mint ahogyan megint mások, másként gondolják.

Olvastam például az egyik cikkben egy ilyen bekezdést:

"Étkezést követően az emésztett tápanyagok a májba kerülnek, ahol további feldolgozásuk történik, majd elszállítódnak a különböző sejtekhez. A folyamat során (már a felszívódást követően is) megemelkedik a vércukor szintje."Többször is elolvastam, nem egyszer ám, többször. Aztán elölről kezdve, elolvastam az egész cikket. Aztán, szinte minden egyes további bekezdés olvasása közben, egyre jobban elhűltem, leszaladt a vérnyomásom, vagy a vércukrom, vagy csak egyszerűen nem kaptam levegőt, vagy azt visszafojtottam önmagamban, ezt már nem tudom eldönteni, de a lényeg, hogy nagyon zsibbadt a fejem, illetve hidegséget éreztem még a belsejében is, mert hogy a végén, cikkírónak, egy Dr neve volt odaírva. Jelenleg már nem tudom pontosan, hogy a Dr és a dr különbség, még most is szabály-e a helyesírás szerint, illetve, hogy a mostani jog, vagy szokásjog, hogyan szabályozza a doktorátusi cím kiírását a név elé, de akár ilyen, akár olyan doktor, én óvatosabban bánnék a szavakkal és a helyesírással, ha én lennék az, akinek egy ilyen cikket kell megírnia.

Még-hogy az "emésztett tápanyagok a májba kerülnek"? Jól is néznénk ki!

A tápanyagok addig tápanyagok, amíg még természetes formájukban léteznek, és még nem kerültek a szánkba, függetlenül attól, hogy utána milyen formában és mit segítenek elő a szervezetben.

A tápanyag fogalma: Minden, ami nyersanyag vagy energiaforrás gyanánt szolgál; továbbá azon molekulák, amelyek a fentiek hasznosításához szükségesek (nyomelemek, víz, fém- és nem fémes ionok, vitaminok, tágabb értelemben még az enzimek is, és az oxigén).

De még ha ez a tápanyag, már "emésztett" is, akkor meg főleg ne kerüljön bele a májamba, mint már emésztett maradvány, ami maradt a tápanyagból.

Aztán azt mondja: "a májba kerülnek, ahol további feldolgozásuk történik, majd elszállítódnak a különböző sejtekhez". Értem én. Teljesen úgy mint a feldolgozóiparban, - na de kérem?, - majd utána, csak úgy maguktól, "elszállítódnak a különböző sejtekbe". Se megrendelés, se kereslet-kínálat alakulás, semmi üzletpolitika, meg semmi reklám? Csak úgy fogják magukat és állszállítódnak? Ki hallott már ilyet? Ha ilyet csinálnak, hát persze, hogy nem veszi be őket senki a belső sejtfalába, aztán tekeregnek a vérben össze-vissza. Mondjuk így is elmagyarázható, hogy miért kap valaki cukorbetegséget...

Na, a következő mondat sem semmi: "A folyamat során (már a felszívódást követően is) megemelkedik a vércukor szintje." Az értelmezés szerint, nincs meg az alany a mondatban, tehát: Kinél emelkedik meg a vércukornak a szintje? A mondat többi részével is vannak gondjaim, mert hogy azt kell tudni, hogy az előzményben, még egy fél mondat sem volt semmiféle felszívódásról, azt meg eddig senki nem mondta, hogy ez egy folyamat. Az meg végképp nem derül ki, hogy mindezek miatt, miért is emelkedik meg valakinek "a vércukor szintje", de ha már megemelkedik, akkor miért nem a vérnek a cukorszintje emelkedik meg, merthogy van olyan szó is, hogy vércukor, meg vércukorszint, de amikor konkrétan a vérnek a cukorszintjéről beszélünk, akkor a vér(nek a) cukorszintje a helyes szóhasználat.

Az egész cikk hasonló bekezdésekkel büszkélkedik.

Értem én, hogy érthetően és hétköznapian kell fogalmazni, hogy mindenki érthesse, na de ennyire?

Találtam azonban nagyon jó, és értékelhető, megbízható tanulmányokat, cikkeket is, melyeket kiválasztottam arra, hogy gondolatmenetem és levezetéseim részeit alkossák.

Amikor a cukorbetegségről élőszóban tartok előadást, akkor általában én is az emésztés folyamatával kezdem a magyarázatot, (s ki is szoktam hangsúlyozni, hogy amiről beszélni fogok, az egymásra épülő folyamatok rendszere), s ahogyan halad az élelmiszer tovább az emésztési rendszerben, úgy ismertetem a különböző cukorbetegség szempontjából fontos alkotórészek felsorolását is, és a helyes, és mellette azonnal, a helytelen működést is felvázolom, hogy egyértelművé válhasson mindenki számára, minden zavart szenvedhető része, ennek a több folyamatrendszert is magában foglaló teljes folyamatnak. Mindig a számomra rendelkezésre álló idő szabja meg azt, hogy milyen részletesen, és milyen mélyen leszek képes megismertetni az emberekkel a saját szervezetükben lejátszódó milliónyi történést, és azoknak a jelentőségét az egészségükre. Az élőszavas és az írásban lévő tanulmányok között még az is nagyon fontos különbség, hogy az előadás alatt, még jobban kell figyelni arra, hogy semmilyen félreérthető információt soha ne közöljek a hallgatóval. Ilyenkor, csakis olyan kijelentéseket tehet egy előadó, aminek bizonyosságáról tudomása van, s azt ha kérik, más tanulmányokkal is képes alátámasztani, s itt most nem XY sikerkönyvére akarok célzást tenni, hanem a biológia és természettudományok területén való alátámasztásokra gondolok. Persze, ez sem meghatározó tényező olyan esetekben, amikor bizonyos tételek még most is vitatottak, egy-egy megállapítást illetően, a tudomány képviselői között is, vagy egyértelművé válhatott, hogy kifejezetten tévúton halad valamelyik megállapítás az ő köreikben. Ez utóbbi, pont a betegségek felszámolási lehetőseinek a keresési útvonalában fedezhető fel legtöbbször. Sajnos.

Persze most felmerülhet sok olvasóban az a kérdés, hogyha ilyen nagyon sok információ fellelhető a cukorbetegségről, akkor én miért is akarom a számukat még eggyel növelni, és egyáltalán, miben tudok én mást mondani mint a többi? Bevallom Önöknek, hogy eredetileg nem volt szándékomban ilyen cikket, vagy tanulmányt írni, és túl bonyolult is egyben számomra a dolog, mert én mindig, mindent összeköttetésben látok a szervezet több ezer más rendszerével, ezért képes vagyok ám a kályhától kezdve teljesen körbejárni még a plafont is a cikkeimben, sőt kimegyek az ablakon és az ajtón is időszakonként, mire úgy érzem, hogy mélységében megismertettem a Tisztelt Olvasót mindazzal, amit én fontosnak tartok az Ő egészsége érdekében, hogy tudja Ő is mindazt, amit én már átlátok és megértek, és még arra is figyelmezek, hogy mindezt az Ő számára megemészthető formába öntsem, hogy egyszerűbb szavakkal is érthetővé váljon minden, - valamint, - mivel, ha én már átlátom, és megértem, miért kelljen minden egyes embernek végighaladnia ezen a bonyolult megértési kutatáson. Tehát igaz, hogy minden megtalálható most is, mint formáció, de hátha az én rendszerezésem és csoportosításom, megoldást talál más számára is a teljesebb megértéshez. Csakis, és egyedül csak is, ezért születnek meg kezem alatt, ilyen típusú cikkek, tanulmányok.

Olvasgatva a cikkeket, tanulmányokat, megfigyeltem azt is, hogy a mostani szak-honlapok igen körültekintően írnak az egyes betegségekről. Előfordul olyan is, hogy szinte csak érinti a megnevezést, vagy a tüneteket felsorolja, vagy a kezelésben alkalmazott terápiákról, gyógyszerekről szól még pár szót, vagy a diagnosztikázáshoz szükséges teendőket sorolja még fel, azonban sokkal többet lehet megtudni a cukorbetegség alatt lezajló, bennünk végbemenő folyamatokról, - és talán az emberhez méltóbb kezelési lehetőségekről is, - a természetgyógyászok, a magánklinikák, a cukorbeteg szövetségek, vagy csak egyszerű gondolkodók honlapjain, sőt talán a legtudatosabb fogyasztók fórumain a testépítők lapjain is, - természetesen a teljesen tudományos cikkeken, vagy szakdolgozatokon kívül.

Most a továbbiakban ezek alapján, és eléggé a szavahihetőségük szerint átválogatva fogok írni, a cukorbetegség formáiról, kialakulásuk eshetőségeiről és kezelhetőségükről.


Prev Next »

Hozzászólás  

#5 VálaszKósáné K Mária 2011-10-24 18:58
Mármint, azt akartam írni, hogy:

Köszönöm a gyors segítséget. :)
#4 VálaszKósáné K Mária 2011-10-24 18:54
[quote name="Zoli"]Kedves honfitársaink!
Sajnálattal jelentem, hogy technikai, vagy szerkesztői hiba csúszott oldalunkba, és így elvesztettünk egyes hozzászólásokat, de a más hibákat is gyorsított ütemben fogjuk javítani. Szíves türelmeteket kérjük.

Szeretettel: >Zoli
#3 VálaszKósáné K Mária 2011-10-24 18:52
Idézet - Jäger Miklós:
Mélyen Tisztelt Doktor Úr, vagy Hölgy!

Nagyon hálás vagyok ezért a kitűnő leírásért, a cukor betegségekről! Ezen leírások alapján, sokkal mélyebben bele lehetett tekinteni, az e betegség kialakulásába, annak gyógyításába, nemkülönben a kezelésére! Ugyanis, magam is érintett vagyok, mert szintén, az időskori II. cukorbetegek közé tartozom. Mára már naponta négyszer kell inzulint beadni magamnak, a saját orvosom utasításai szerint. Sok minden igaz! Igaz az is, hogy még 1958.-ban, Biológiából, pont ez volt az érettségi tételem is, mármint a hasnyálmirigy és a cukor betegség kialakulásának az okai. Már annyira nem emlékszem, de az élet fintora az az, hogy pont ebbe a betegségbe estem bele. Diéta! Engem, a betegségemmel kezelő orvosom, 160gr. CH.-t. írt elő, napi 5 x-i étkezés mellett. Humulin R és Humulin N injekciókat kell magamba bökdösnöm. Csak egy a nagy gondom, ami nem más, mint a családom! Egyik-se cukor beteg! Fogalmuk sincs róla, hogy hogyan kell külön konyhán élnem. Bár, nyugdíjas vagyok már 12 éve, de magamnak sem tudom elkészíteni, úgy ahogyan azt előírták. Hogy mi ennek az oka? Egyszerűen nincs anyagi forrás hozzá! Igaz, magam, a köménymagon kívűl bármit elfogyasztok, de tessék elhinni, hogy nálunk, még a kelkáposzta is nagyon drága!!!!!!!!! Az én nyugdíjam, az havi 53ezer HUF! Sajnos, ezzel összefüggésében is vannak éppen elég betegségeim, úgyhogy a havi gyógyszer adag is igen megterhelő! Tehát itt kell visszautalni a családomhoz, hogy képtelenek kigazdálkodni a rám szabott diétát! Magyarán, nekem is azt kell ennem, amit a Feleségem főz! Kétfelé, mint említettem nem tud főzni, - az anyagiak miatt, - tehát egyféle ételt talál ki mindig, és tekintettel arra, hogy rajtam kívűl senkinek sem kell diétáznia, így azért nekem is azt kell ennem. Most is magas a vércukor szintem, gyakran jóval a 10.-n. fölül is van! Tisztelettel kérem, az Ön segítségét abban, hogy a e.-mail. címemre legyen szíves egy támaszpontot adni, amibe bele tudok kapaszkodni! Várom a következő folytatását, itt az e honlapon, de a segítség válaszát is, a megadott címre.

Sok és nagy szeretettel, a Jäger Miklós!


Kedves Jäger Miklós!
Nem vagyok dr. :)
Amiről Ön ír, azt naponta elpanaszolják a hozzám fordulók. Majd erre is ki fogok térni a cikksorozatomban.
Köszönettel vettem hozzászólását, s a megadott címre írok Önnek.
Üdvözlettel: Kósáné K. Mária
#2 VálaszKósáné K Mária 2011-10-24 18:47
Idézet - JulCSIllag:
Sajnos, ez az oldal valamiért nagyon hibás, kimarad egy-egy szóból több betű, a mint-mind össze van tévesztve, nagyon sok a megtévesztő VESSZŐ-hiba (nem ott van a vessző, ahol kell!), így az orvosi szöveg akár megtévesztő is lehet, hisz sok helyen nem napi nyelvi szintű - STB.!

Jó lenne látni a tanácsokat is, hogy az esetleíró szerint milyen diétát folytassanak azok, akik az ő leírása alapján ,,értik meg" pl. a II. típusú cukorbetegséget.


Kedves JulCSIllag!
Köszönöm az észrevételt és visszajelzést.
El kell, hogy áruljam, hogy sajnos, ezeket a hibákat, mindet, egyedül voltam képes elkövetni, mert sem helyesírás ellenőrző programmal nem rendelkezem, sem senki nem olvassa el a műveimet, mielőtt felküldöm. Önmagam ugyan elolvasom, s nem is egyszer, dehát az emberi elme olyan, hogy amit jól gondol, annak hibáját már ritkán látja meg, a dislexiámról és a rossz szememről már nem is beszélve. :). Ez a cikk 7255 szót, és 53244 karaktert, vagyis leütést tartalmaz. Egy mondatot találtam, - ott azonban tényleg kétszer helytelenül alkalmaztam a mint szót, - egyéb helyeken jó helyen vannak a mint (mint, ahogyan értelemben) és a mind (mind, összes értelemben) szavak, szerintem. Megígérem, hogy még egyszer átolvasom, és korrigáljuk e honlapon a cikket. Valamint az összes vessző és betűhiányt is, ha felfedezem, hogy értelmi változást okoz, vagy többletben, vagy hiányban szenved a szövegben, szintén javítom..
Amit szintén nagyon köszönök, hogy rájöttem, hogy ennél sokkal egyszerűbben kell megfogalmaznom a mondandóm többi részét.
Lesznek tanácsok is, de engedje meg, hogy tovább kifejtsem azt, amit még ismertetni szeretnék, hogy utána a tanácsok már sokkal elfogadhatóbbakká váljanak, mert a róluk való ismeret már előre megelőzte a felsorolást, s később, már csak pár mondatban kell utalni valamire, hogy érthető legyen a lényeg.
Észrevételeit, a következőkben is megköszönném.
Tisztelettel: Kósáné K. Mária
+1 #1 Hiba az oldalunkonZoli 2011-10-24 16:59
Kedves honfitársaink!
Sajnálattal jelentem, hogy technikai, vagy szerkesztői hiba csúszott oldalunkba, és így elvesztettünk egyes hozzászólásokat, de a más hibákat is gyorsított ütemben fogjuk javítani. Szíves türelmeteket kérjük.

Szeretettel: >Zoli<

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló