A turáni átok változatai
A táltosok átka

Átok az őshazában

A magyarok ősei, jóval azelőtt, hogy a [[hét vezér]] a [[Kárpát-medence|Kárpát-medencébe]] vezette volna népét, árulást követtek el. Szent jóslatokat kaptak, melyekkel a nép sorsát kellett volna jobbra fordítaniuk. A jóslatokat azonban nem a közösség javára használták fel, ezzel örök átkot vontak nem csak magukra, de a leszármazottaikra is. Innen származhat az átok neve is: [[Turáni-alföld]] a neve az [[Irán]]tól északra fekvő területeknek, ideértve a [[Kaszpi-tenger]] és az [[Aral-tó]] környékét, [[Türkmenisztán]] nyugati részét és a Kirgiz-sztyeppét is (Lásd még: [[Turán]], [[Turanizmus]]).

A vérszerződés megszegése

[[I. István magyar király|Vajk]] egy „német” lányt, [[II. Henrik bajor herceg]] leányát, [[Bajorországi Gizella|Gizellát]] vette feleségül, [[Géza fejedelem]] jóváhagyása nélkül. Amikor a fejedelem fülébe jutott, tanácskozást hívott össze. A tanács Vajk helyett [[Koppány (nemzetségfő)|Koppány]]t nevezte meg a hatalom örököseként. Vajk ezt nem fogadta el, és Géza halála után erőszakkal ragadta magához a hatalmat Koppánytól. Ezzel megszegte a [[vérszerződés]]t, ami átkot jelentett magára és követőire. Ez az átok tehát addig van érvényben, amíg nem [[Árpád fejedelem|Árpád]] (ill. Géza) szellemében uralkodnak Magyarországon. A legendának ez a változata hasonlít a táltos-átokhoz, de a történelmi pontatlanságok miatt valószerűtlenül hangzik.

Nincs is legenda?

Egyes források szerint a “legendát” a [[19. század|XIX. század]] második felében találták ki. Sokak szerint a magyarok hírhedt [[pesszimizmus]]a, a magas [[öngyilkosság]]i ráta, a [[politikus]]ok széthúzása és a sok történelmi csapás, mind az átok miatt van. Az átok azonban – írja Tófalvi Péter – csak olyanokon fog, akik hisznek is benne, de az ő esetükben is könnyen megtörhető. A varázsszavak egy-egy betűje minden magyarnál van elrejtve. Ha a betűket egymás mellé tesszük, kijön a varázsige, és az átok megszűnik.

A turáni átok Ősi legendáink szerint, midőn eleink István király akaratának engedelmeskedve felvették a kereszténységet és megtagadták ősi hitüket, a táltosok megátkozták a magyarságot. Legyen sorsuk széthúzás és belviszály, soha, semmiben ne egyezzenek, belső féreg rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele. A kereszténység terjesztői persze ostobaságnak minősítették az átkot, mára mégis közhellyé vált a magyarok széthúzása. Ha közülük bárki bármilyen sikert ér el, honfitársai rögtön rátámadnak, gyalázzák, és gáncsot vetnek neki. Vajon mi ez, ha nem az ősi átok beteljesedése? Napjaink közélete aligha szorul bővebb magyarázatra. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy új jelenség ez a magyar politikai életben. Elég, ha belelapozunk a történelemkönyvbe…

A körülöttünk élő népek előszeretettel dörgölik az orrunk alá, hogy ötszáz éve minden megvívott háborújukat elveszítették. Mi ehhez nyugodtan hozzátehetjük, hogy azért veszítettünk, mert a magyarság vezetői ahelyett, hogy a külső ellenséggel hadakoztak volna, tehetségük javát az egymás elleni áskálódásra fordították. Ez vezetett közvetve a mohácsi vészhez, a Rákóczi-szabadságharc bukásához, az 1849-es kudarchoz stb. Úgy tűnik tehát, hogy az átok nagyon is működik. Vagy csupán saját gyengeségünket magyarázzuk vele? Lehet-e hibáinkért valamiféle természetfeletti erőt okolni? És egyáltalán elképzelhető, hogy felelősen gondolkodó vezetők, amilyenek őseink máguskirályai voltak, holmi vallási nézeteltérés miatt végzetes átkot mondjanak saját véreikre?

A turáni átok a magyarság egyik feltételezett őshazájáról, az Aral-tó környéki Turáni-alföldről kapta a nevét. Az akkori idők magyar ősvallásáról alig tudunk valamit, mert kevés a hiteles forrás. Az bizonyos azonban, hogy szabad vallásgyakorlat működött a nép körében, azaz mindenki abban hitt, amiben akart. A magyarok hittérítők, kereskedők és utazók révén ismerték már a keleti és nyugati kereszténységet, az iszlámot, a zsidó hitet és más, kisebb ázsiai vallásokat is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a magyaroknak nem lett volna saját hite. Az ősmagyar vallást általában a táltosokhoz kötik, pedig mint azt László Gyula professzor megállapította, a táltos voltaképpen csupán szolgája a felsőbb hatalmaknak, az igazi vallási réteg (a papi rend) felette áll, erről azonban szinte semmit nem tudunk. Ennek ellenére kevésbé valószínű, hogy holmi hitbeli vita miatt megátkozták volna saját népüket.

Ok:  A turáni átok kiváltó oka nem az új vallás, az új hit volt, hanem az, hogy az újnak mondott vallásnak idegen papjai voltak, s a nép engedte, hogy idegen urak üljenek a magyarság nyakára. Mágusaink úgy tartották, hogy az ősmagyar vallás minden más hit alapja, őse volt, belőle alakultak ki a nagy egyházak, amelyek azonban letértek Isten útjáról.

Az pedig, hogy a magyarok egy ilyen egyháznak hódoltak be, azt jelentette, hogy Isten népét többé már nem Isten irányította a máguskirályokon keresztül, hanem más emberek. Még tovább sarkítva a dolgot: már nem Isten uralta az embereket, hanem azok akarták uralmuk alá vonni a teremtőt. Ez pedig már olyan vétség, amely kiválthatta a súlyos turáni átkot.

Ha egy nép elhagyja Istenét, az Isten is elhagyja népét, s a népnek pusztulnia kell… Manapság pogánynak mondják az ősmagyarokat, s ezt a pogányságot úgy képzelik el, mint a kereszténység ellentétét. Isten eggyé lett a világmindenséggel, akinek neve van, de személyisége nincs, mivel Ő maga az egész világ. Isten maga az. Ez volt az ősvallás, melyből minden más hit kialakult, elferdítve az eredeti igét. Ezért nem harcoltak elég keményen a magyarok az erőszakos térítések ellen. A táltosok megérttették az emberekkel, hogy mindegy, melyik vallás jelét vetik magukra, ha Isten nevét mondják, a világmindenség erejével töltekeznek újra.

Tulajdonképpen a kereszt jele sem Jézus halálára utal, mert ez is egy ősi szimbólum. Aki a világmindenséget akarja ábrázolni, az két vonalat mutat: egyet északról délnek, egyet pedig keletről nyugatnak. Esetleg felmutat az égre, majd le a földre, aztán körbe a látóhatáron. Ez is kereszt, amelyet a keresztény egyház felhasznált.

István király 1000-ben a következő rendeletet adta ki: “…a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak...Továbbá a templomokban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék.” Ez a rendelet lehetett a kezdete ezeréves balsorsunknak. Nemcsak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket és történelmüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet igazi jövője egy nemzetnek még akkor sem, ha a turáni átok nem működik

Mi is a turáni átok?

A válaszok A turáni átok ősi magyar legenda, sokféle változata terjedt el, de mindegyikben közös az átok: a magyarok közt legyen széthúzás, ellenségeskedés. A legismertebb változat szerint amikor Szent István államvallássá tette a kereszténységet, az ősi vallás papjai, a táltosok megátkozták a magyarokat. Egyesek szerint az átok 1000 évig tart, más források szerint addig, amíg Magyarország a római egyházat követi. Ez komoly különbség, hiszen ha csak 1000 évig tartott, akkor már felszabadultunk az átok alól, míg másik változat szerint még sokáig rajtunk lehet. ” A turáni átok a gyakran elhangzó szófordulat arra utal, hogy a magyar nemzetre valamikor valakik valamilyen átkot mondtak, miszerint legyen a magyarok között ellenségeskedés, viszály, meg úgy egyáltalán, legyen erős diszkomfortérzetünk, ha magunk közt vagyunk. Amellett, hogy általános pesszimizmus lengi be a Kárpát-medencét, az átok jelenleg olyan gyakorlatias kihatásokkal befolyásolja történelmünket, hogy nagyon magas nálunk az öngyilkossági ráta, és alacsony a születések száma.

Az átok keletkezéséről több legenda is terjeng. A legelterjedtebb verzió szerint a táltosok átkozták meg a magyarokat, amikor Szent István király feladta a régi vallást, és kereszténnyé tette népét. Ez az elmélet kettéágazik: némelyek szerint csak ezer évre szólt az átok (tehát már lejárt), mások szerint viszont addig hatályos, amíg a magyarok fel nem adják az új hitet. Olyan változatról is tudunk, miszerint István nem is a kereszténységgel hozta fejünkre az átkot, hanem azzal, hogy megtörte az örökösödési rendet, így megszegte a vérszerződést. Aztán az is lehet, hogy az átok még régebbről való, és Attila halála után keletkezett, amikor a fejedelem fiai megosztották a birodalmat. Esetleg tán még az őshazában indult az egész, valahol a Turáni-alföldön (jelenleg Kazahsztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán területére esik) csinált valami ősünk valamit, vagy valami, és ezért. “

Az átok valóban a római zsidókatolikus egyházzal jött a nyakunkra, mert a beteges hatalomvágyukkal ki akarták írtani az ösi Magyar kultúrát és szolganéppé tenni a Magyart. A mai napig próbálják az Ősi Magyar kultúrát sárbatiporni. Felégettették ösi fateplomainkat ahol rovát írással volt megörökítve multunk és ezt követöen azt mondták nincs is történelme a Magyarnak. Táltos soha nem átkozza saját nemzetét!

A turáni-átok tévhite

Állítják, hogy máig sújtja a magyarokat a turáni-átok, vagyis a nemzet pártoskodó hajlama. A magyar értelmiség gyakran használja azt a történelmi fogalmat, hogy a magyar nemzet egy pártoskodó tulajdonságú nép. Hozzáteszik, hogy mindezt a befogadó nemzetgyakorlat is generálta. Mi lehet e tévhit kialakulásának az alapja? Sokan a turáni-átoknak tudják be, hogy országunk az összefogásra képtelenség okán, jelenleg különösen a szétesés felé halad. A dilemmára csak az igaz magyar történelemtudat ismeretében adható kielégítő válasz. Elsőként, hogy a magyarok pártoskodó tulajdonságúak volnának-e? Az egyszerű válasz az, hogy nem igaz! Ismét az indoeurópai tudósok fordított világszemléletéből ered ez az állítás.

Miként tudjuk, hogy Árpád vezér egyesítette a medencében található úrnépeket. A hadműveletei során csak az itt élő népek hatalmi kérdéseinek eldöntésére alkalmazott katonai erőt. Ez azt is jelenti, hogy Laborc, Ménmarót, Zubur ellenállását megtörve, az itt lakó nemzetrészeink semmilyen katonai sérelmet sem szenvedett. Megjegyzem, hogy a Zalán futásában az utolsó szláv törzset verik ki az országból. Lényegében 10-12 év alatt teljes mértékben egységesült az ország vezetése. Ez onnan tudható, hogy 907-ban a Pozsonyi-csatában már az egész nemzet összefogásával egy emberként küzdve verik vissza a teljes Nyugat-Római Birodalom támadását. Ha a Kárpát-medence magyar népe pártoskodó jellemű lett volna, akkor nemhogy tíz év alatt, de sohasem válhatott volna országmegörző erővé a nemzet.

Másodszor, azt a kérdést kell feltennünk. Egyáltalán befogadó nemzet-e a magyar? Az egyszerű válasz az igen. De a bonyolultabb válasz már a nem. A látszólagos ellentmondás úgy oldható fel, hogy egyszer befogadó volt a nemzetünk a magyarul beszélő, vagy magyarságukat még ismerő testvértörzseinkkel szemben. Ők azok, akiket még Szent István király az intelmeiben a vendégek megfogalmazással illet, csak példaként a besenyők, kunok, úzok, jászok stb. A többi népágaink már a bevándorlásuk sorrendjében lakói voltak a medencének: kelták, szkíták, hunok, avarok. Viszont a nagyhatalmak nyomása által kényszerrel beengedett idegeneket mindig idegeneknek tartotta, velük csak a legkissebb mértékben keveredett és fordítva is. Ilyenek a hittérítők, német lovagok, szászok, németek, szlávok stb. A hatalmi helyzetből kénytelen eltűrve éltek egymás mellett az idegenekkel. A fentiekből következik a turáni-átokkal kapcsolatban az első nagy ellentmondás. Hiszen a magyar hivatásos történetírók csak a 6. századig vezeti vissza a megjelenésünket a történelem asztalán. Igaz, a Magna Hungáriában i.e. 1000 körülre teszik a nemzet kezdeteit.

Akkor honnan származhat ez a fogalmunk? Hol is található a Turáni tájegysége földünknek? A feltételezett magyar őshazától több mint ezer kilométerre délebbre, az Aral-tó és a Kaszpi-tenger déli felénél Turáni-alföld néven. De még egy nagyon fontos bizonyíték szól a pártoskodás fogalmunk eredetéhez. Milyen államalkakulatból eredhet ez a név? Bizony-bizony, a Párthus Birodalomból (i.e 247–i.u.226.), abból az időből amikor még magyarokat nem is ismeri a történelem. Felteendő kérdés: ha feltételezzük, hogy nemzetünk sohasem élt a Turáni-alföldön, akkor honnan keletkeztek a turáni-átok és a pártoskodó kifejezéseink? Onnan, hogy a totális történelemhamisítások ellenére, nemzetünk nem a Magna Hungáriában alakult ki, hanem a Párthus Birodalomban. És máris megfejtettük a népünk eredettörténetének egy fontos szakaszát, amiről már mások is sokféleképpen írtak. Megjegyezve, hogy a Turáni-alföld térségében sem a magyarok őshazáját, hanem egy fontos közbülső több ezer éves tartózkodási helyét találva meg.

A Kárpát-medencében magyar nemzetté fejlődő népek talán egy népág (körös kultúra ősnépe) kivételével mindannyian ebből a térségből érkeztek hazánkba. Az igazi magyar őshaza ettől is 2-3 ezer kilométer távolságban délnyugatra keresendő, de ez majd egy másik történetem lesz. Kiemelten! Miként látjuk, a turáni-átok és a pártoskodó fogalmak eredettörténetével szinte teljes bizonyossággal meállapítható a magyar népeknek, mindenki előtt bizonyítható eredettörténetének közbenső valósága. Ha az utóbbi 200 év történelemhamisítói csupán e két bizonyítékot megvizsgálják, átírhatták volna az egész magyar történelmet az igazság szerint. De nem tették! Vakmerőségükben annyira bíztak hazugságaikban, hogy lenézték népünk tudását.

Hogy meddig tart még a hamisítás gyakorlata, mindannyiunktól függ.

Az előzőekből talán pontosan megérthető, hogy nem a magyarok voltak pártoskodó nemzet, hanem egyre növekedve az idegen erők pártoskodtak a magyar néppel szemben. És mi lehetett az egyetlen védekező magatartás az oly sokszor a nemzet ellen szervezkedő idegenek ellen? Ha a még magyarérzelmű néprészeink, vezetőink külön pártokat, vagyis önvédelmi egységeket alkottak a saját hazájuk megmentése érdekében. A pártoskodás legjobb példája a kuruc – labanc ismert szembeállása. Míg a kurucok az igaz nemzetmegmentő erőként a haza felszabadításáért küzdöttek, addig a labancok velük ellentétben pártoskodva a nemzetellenes, betelepített és más nemzetiségű főurak a lakájaikkal az idegen befolyás további fenntartásáért harcoltak. Az ilyen “kuruckodás” egyre csökkenő hatásfokkal, de a mai napig sem ért véget. Fogalmazhatom, a nemzet teljes elhalásáig fog tartani.

Hogy pontosan értsük a leírtakat, rá kell világítani arra, hogy a magyar nemzet ellen végrehajtott első pártütést, Aba Sámuel szent királyunk 1044. évi Ménfői csatavesztésében szenvedte el a népünk. A III. Henrikhez átpártoló áruló idegen főurak és csatlósaik ekkor áltak át elsőként a betörő németek győzelme érdekében. Pontosítva! Akkor miért vett fel pártoskodó jelleget nemzetünk? Hogy a haza megmentésének egyetlen, még megmaradt eszközével harcoljon a népünk szabdságáért. Vagyis a mai történelemhamisítók felcserélve az ok és okozat szerepét, az önvédelmünk hatékony gyengítését okozva tevőlegesen juttatták hazánkat a jelen helyzetébe. A pártoskodás szelleme végül is Szent István királyunk uralkodásával veszi kezdetét, felesége a bajor Gizella királynéval érkező idegenek következtében. A nyugati-keleti gyarmatosítás elleni nemzeti harc immár ezer esztendeje folyik, egyre gyengülő erővel. Ha minden így marad, a nemzetközi pénzvilág szította pártoskodásba bele is bukhatunk annak minden követkeményével

A teljes Nyirkai Jóslat  (Yotengrit 2.)

Hét táltos találkozott a nyirkai Hany-ban. Két asszonyember, meg öt férfiember. Jó ha ennyien vannak a “Nagy híváshoz”. Mert nagy szellemet szándékoztak idézni, a nemzetre zúdult bajhalmaz miatt. Tudni akarták, meddig tart ez a nyomorúság, meg miképpen alakul a jövendő. “Nagy hívás” akkor köll, ha az Ég nem nyilatkozik magától. A táltos asszonyok egyike “utaztatható” volt. Fölmentek tehát a Rókadombra, az elhagyott csordakúthoz, az égés szélére. Áldoztak vízzel UKKÓ-nak, tűzzel GÖNÜZ Istenapánknak. A “látó-halló” táltos asszony nekivetkőzött. A többiek bedörzsölték maszlagbimbóval, hogy ne ostromolják a szúnyogok. Mert nyár volt és alkonyodott. Nyakába kék ékkövet akasztottak. Az áldozó tűz parazsára zöld borókagallyakat raktak. A táltos asszony füstöt lélegzett, a többiek meg rejtőztetőt dunnyogtak. Dobolni, furuglázni nem mertek, a határőrség miatt. A táltos asszony révületbe esvén átadta fejében lakó szelleme helyét az idézett szellemnek, hogy az az ő nyelvével szólhasson. Lapkumánja táltos szellemét idézték, mert az idevalósi volt, a mi fajtánk. A táltos asszony először fölszökött, de a többiek körbe vették őt, nehogy baj érje. Először csak hebegett, aztán szóval szólta a régi nagy táltos üzenetét: Még öt-hét! A medvebocsot lépre csalják és elverik rajta a port. Még nyolc-kilenc! A Duna két partján vérben úszik a hulló lomb, és ösvények tapostatnak a hanyatló nap palástján. Nevet kiáltanak. A nevén szólított Öreg tétovázik, de vállalja sorsát. Ifjak ragadnak fegyvert, nők és férfiak egyaránt. Közel a győzelem. Ekkor megelevenednek az árnyékok. Az igazi harcosnak kedvét szegik. Az ügyet Nyugattól-keletig elárulják. Szerencsés, ki időben kereket oldhat. Nagy az érvágás. A Négy Folyó Városának Igaz emberét kiejtik az ablakon. A győzők eltanácsolják a kopasz zsarnokot, És a Vasmacskák Városának fattyát teszik meg helytartónak. Ő megöleti a Tétovázó Öreget. Az ifjúságon bosszút áll. Sokáig uralkodik és megrontja a nemzetet. Jutalmazzák az elvtelenséget, mindent pénzben mérnek. A lakás, a ház csak lakhely, nem otthon. A gyerek nyűg. Még húsz-huszonegy! A kétfarkú oroszlán elbődül, de ugrani nem mer. A mieink is átkelnek a Dunán, ősi földre. A víg mosoly torz vigyorra változik. Itthon a földművest már megtörték. Még nevén a föld, de cseléd sajátjában. Lazul a lánc, rozsdásodik a bilincs. Még negyven és néhány! A Nagykövet cselt vet, összeesküvést sző. Korábbi ellenfelek összefognak. Rést vágnak a kerítésen. Meglazítják a medvebocs láncát, a kétfarkú oroszlán ketrecének rácsát is. Nem hálásak. A vörös tüzet okádó sárkány ebbe belebetegszik. Harsona jelzi a szabadság kezdetét. A szürke marhát napos legelőre engedik. A csorda megszédül a szabadságtól. A barmok egymást öklelik. A nép elkergeti a kapuk nyitogatóit. A jóindulatú beteg kerül élre. Mások intézkednek. A földművestől elveszik örökét, és dobra verik. A senkiháziak vérszemet kapnak. Bitangok tékozolják a fényt. Gyülekeznek a dögmadarak. A Nagy tengert átröpüli a Napból szálló, galambnak álcázott karvaly. Megérkezik a Kánya is – osztozkodni. Megint terelgetik a népet. Hiteket erőltetnek. Szaporodnak a pénzért fönnhangon imádkozók. BOLDOGASSZONYUNK-at elfelejtik, buta lúddá tekerítik. Jaj pedig, ha Istenünk Asszony-fele elfordul tőlünk, vagy mink őtőle! A Régi Nagy Csata Városában EZEK papjai dűlőre jutnak, és új lovat nyargalnak. Összeesküsznek Isten Képmása ellen a Könyörtelenség Hatalmasaival. A galambnak álcázott karvaly és a kánya, Égigérő fára segítik a Kiskanászt. Szívében király, álmaiban császár. Szépen szól, rondán cselekszik. Zsákja feneketlen. Letaszítják – újra mászik! A döglött sárkány kutyái új gazdát találnak! Még ötvenöt-hatvan! A íjfeszítő sarja lukas hajóra száll. Az ő ingével-gatyájával tömik a rést. Messze jutottak a parttól, már nem tud kiszállni. A döglött sárkány kutyáit a Koronázatlan Cár veszi pórázra. A Szűkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre. Saját táborából ütnek pártot ellene, mert a Koronázatlan Cár úgy akarja. Paprikajancsiból csinál vezért. A nemzet tűri – nem látja meg rajta a rángató madzagokat. A csellel hatalomra segített Paprikajancsi pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet. Nyegle és buta. A Kiskanász malmára hajtja a vizet. Jobb ellenfél nincs. A nép tűri őket. Nemes lovag-ősök fehér liliomán tipródik a nemzet. A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos. A különb nem viszi sokra, mert irigylik. Ki-ki rántja lefelé a másikat – az országot együtt. Lenézett népek mögött kullog a magyar! A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld! Még hatvan-hetven! A rátarti úr napszámért kunyerál. Már mindent elkótyavetyéltek. Csak alantas szolgálatok maradnak, égbekiáltó árulások. Lesznek, kik alattomos ellenséggel fújnak egy követ. Bevezetik a hét tevét, hogy az innen köpködhessen lángot – a bikát nyergelő asszonyra. Ebből belviszály is támad, meg külső viszály is. A Kost Áldozó két fia tovább marakodik. A tevék magyar hajcsárai Manó bőrét húzzák Krisztus képére, hogy megtévesszék a népet, és aranyra válthassák a félhold csillogását. Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő fiát segítik, más magyarok meg a másikat. Kettészakad a nemzet, lángra lobban az Ország. A lángot vér oltja. Magyar magyart gyilkol, de a bika hátáról is ide lőnek a hét teve miatt. A nép fele elpusztul. A szomszédok megmozdulnak, de ugrásra kész a zenélő sivatagok tigrise is. A megszeppent maradék UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t. A haragosok megbocsátanak egymásnak, az irigy örül más szerencséjének, a rátarti nem rázza a rongyot, a közönyös siet segíteni. Ekkor a Magyarok Istene őrül állítja a zenélő sivatagok tigrisét, és böcsületes alkuval visszakerül, ami visszajár. Új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé, YOTENGRIT, az Ős Tengerek Istene nevében. A Jószomszédság Törvénye győzedelmeskedik.

A táltosok közös gondolattal kérdezték: “Így van ez megírva – nem lehetne-e másképp?”

A Szellem erre azt felelte: “Minden jövendölés okumálás, a múltat meg jelent összekötő vonás folytatásán, a jövő felé. Megírva semmi nincsen, mert minden megváltoztatható – ha nem fordultok el Istenetektől és megszívlelitek az ősök intelmeit.” A táltosok megköszönték Lapkumánja táltos szellemének a jövendölést meg útbaigazítást. Ő távozott, a táltos asszony szelleme pedig visszatért testébe. Inni kért. Sokat ivott, és mély álomba merült azon nyomban. A többiek betakarták és strázsáltak hajnal hasadtáig. Akkor lemosták róla a maszlagot. A férfi táltosok térdet, fejet hajtottak előtte, asszony táltos-társa pedig fejére tette kezét és rámondta az igaz nő-barátok áldását: “BOLDOGASSZONY oltalmazzon fehérben, zöldben, feketében!” Ezek után ki-ki haza mené és tette a dolgát.

Hol és mikor történt ez? A hely leírása pontos. A Rókadombon, a Hanságban tényleg volt egy ó-kút. Tégláit a szocializmus éveiben elhordták és beomlott. Az “égés” említése arra enged következtetni, hogy 1946 után zajlott ez az esemény. Akkor égett ki a Rókadomb mögött a tőzegréteg. A jóslat első eseménye föltehetőleg a berlini fölkelés. Ezt a jóslat öt-hét év múltával vélte esedékesnek. Ha visszaszámolunk, 1947 vagy 1948 nyara jöhet számításba. Ekkor már bizonyos volt az is, hogy az orosz igát beláthatatlan ideig nyögni fogja a nemzet. Ezért akarták táltosaink tudni, hogy “középtávon” mi vár ránk