3. Koronázási jelvények.

A magyar Szent Korona után, a hozzá tartozó jelvények közül a jogar és az országalma eredetérõl kívánok még szólni. A koronázási palást és a koronázási kard eredetérõl, az eddigi leírások pontosságában nincs okom kételkedni. Röviden csak a névtörténetükrõl írok. A palást õsi jelentésében a p = apa (papkirály) + alá = alá + st = isten szótagokból keletkezett, fordított szórendben: palást = isten-alá tartozó-papkirály.

A kard szó keletkezése hasonló õsi szóképzést mutat, a ka + r(a) + d szótagrészek összeolvadásával. Az elõzõ oldalak etimológiai fejtegetéseibõl már megérthetjük, hogy a kara = napország, a d = dóm, mint szent helyet jelent. Összeolvasva: kard = napország-szent védelmezõje jelentéssel bíró õsmagyar szavunk.

3/a. Királyi jogar.

Elsõként a jogar eredetérõl szólok. Észak-Egyiptom királyi jelvényei közül a bot és az ostor szimbóluma a legismertebb. VII. Kleopátra (a neve magyar képzésû szó, jelentése: Rá-apát-kisleánya) Egyiptom utolsó, még magyar gyökerekkel rendelkezõ királynéja (i. e. 30-ban) mindkét jelvényt használta. A hun Bothon elnevezésrõl már szóltam. A következõ évezredekben a bot Ω fejének, és a kusföldi fokos átalakulásának lehetünk szemlélõi. Szerves fejlõdéssel kialakult a mai jogar szimbóluma, ami a bot nyelének, és a fokos fejének az egybeolvadását jelenti, több változatban. A középkorban a magyar királyi jogar még „tollas” fejû volt, a Turulmadár monda szerint, lásd a Képes Krónika 38,-40,-41. oldalán a képeket. Késõbb válhatott a jellegzetesen gömb fejûvé. A jogar szóképzése is ómagyar eredetû. Etimológiája szerinti jelentése: jogar = jó-mag-úr értelmet takarja. Tehát, ha a szimbolikája, és a neve is egyiptomi eredetû, akkor bátran kijelenthetem, hogy a jogar, mint koronázási jelvényünk is több ezer éves magyar eredetrõl tanúsít bennünket.

3/b. Az országalma.

Másodszor az országalma eredetét próbálom megfejteni. Elõre bocsátom, hogy a következõ sorokban egy különleges magyarázatnak lehetnek az olvasói. A szóban forgó jelvény eredetérõl nagyon kevés adatot találtam. A lényege az, hogy az elméletek szerint a középkorban jelenik meg, és az Árpád nemzettsége kezdte használni. A Képes Krónika még egységesen egykereszttel ábrázolja. Mivel tudjuk, hogy egy ilyen nagyfontosságú jelvény bevezetését is csak szakrális hagyományok alapján lehet elfogadtatni az országgal, feltételezhetõ, hogy ismét ókori képzõdménnyel állunk szemben.

Vajon mi lehet az országalma szakrális eredete? A ma rajta álló kettõs kereszt már a régmúlt felé irányítja a gondolkodást. De ez az összeépítés tényleg lehet középkori. A további gondolkodásban az almára terelõdött a figyelmem. A keresztény világunkban az almáról gyorsan beugrik az a bibliai kép, hogy a tudás gyümölcse az alma. Aki a tiltott gyümölcsbõl eszik…! Felmerült bennem a kérdés, lehet-e köze a bibliai almának a magyar országalmához? Nagyon nehezen jutottam közelebb a kérdés megfejtéséhez.

Az elsõ nyom, hogy az almafajták között van egy mai alanyfajta, melynek a tudományos neve: Malus pumila var. paradisiaca. A névbõl egyértelmû, hogy a bibliai paradicsomról szóló eseményekben az alma, mint gyümölcs, ténylegesen a maga valóságában szerepelt a szövegekben. Nem egy elvont jelképes dologról van szó. Az alma növény származástanilag Kis-Ázsiában õshonos növény. Másként fogalmazva a mediterrán vidékeken mindenhol elõforduló gyümölcstermõ növény, egészen a mérsékelt égöv északi határáig. De még mindig homályos volt, vajon lehet-e köze a bibliai alma mitológiájának a magyar országalma címertanához?

A további megfejtésben nagy hasznát vettem, a mintegy ötszáz szavas általam összeállított ómagyar szótáram közben szerzett ókori névanyag olvasási gyakorlatának. Figyeljük meg az alma és az álmos szavak összecsengését. Egyes mai tájszólásokban még az „álmá” kiejtéssel is találkozunk. Még egy nagyon fontos ómagyar vallási gyakorlatról kellett ismereteket szereznem. Mint már említettem, az õskorba visszavezethetõ gyakorlat szerint minden olyan élõlényt vagy tárgyat a kerek napisten másának tartottak, amit a valóságban is hasonlítani lehetett hozzá. Elsõ példaként az egér mai nevét említem, amit az egyiptomi hieroglifákban lerajzolva az Ég-úr (eg-ér), vagyis a napisten szimbolikáját jelentette. Másik példaként az egyiptomi macskakultuszt emelem ki. A macskákat annyira tisztelték, hogy tömegesen mumifikálták a gyakorlati életben. Vallási hiedelmük szerint a macska szeme hasonlított a napisten képére, amit a Szem-úr kifejezésben is imádtak. Ráadásul a macska kedves állat, ezért sem véletlen, hogy Olaszország északi részein még manapság is a macskák szent állatok. Ez a jelenség azt is bizonyítja, hogy egykor Velence és Trieszt környékére egyiptomi magyar néprészek kiáradása következett be, többek között az Etruszkok mellett. Csak megemlítem, hogy a mai Trieszt város neve is ómagyar keletkezésû szó. A megértéshez nélkülözhetetlen tudni azt, hogy a bíborban született Konstantin császár leírja, a magyarokat az õ idejében türköknek (turk) hívták. Ebbõl következik a város eredetének a megfejtése: T(u)r(k)i (magyarok)-esthoni (nyugati) városa, az aláhúzott betûk szerint.

Visszatérve az országalma eredetének kérdéseihez, figyelembe veendõ tény, hogy az alma szó beszédtana kifejezi az Élõ-má(sa) fáraói uralkodó elnevezést és a papi hatalmat. De azt is tudjuk, hogy a honegyesítést szervezõ Álmos papkirály jelentése is Élõ-mása fogalmat takar, ami az évezredes átalakulásokon változott át Álmossá. Kezdett összeállni a kép. Az almatermés formájáról könnyen elképzelhetõ a kör alakú napisten képe is. Az alma még a göröggé vált omega (Ω) jelet is megjelenítheti a valóságban. Abban az értelemben, hogy A-tól az Ω-ig, ami a teljességet, magát a tant, a tudást jelenti. Az omega jel leképezi az ókori magyar templomok kerek alakját a nyitott bejárati kapu ábrázolásával, mely egyben az áldozó helyet is jelentette. Erdélyben még ma is ismerik a TANÓR-KAPU fogalmát. A Tanór (Tan-úr) a templom mellett jelentette a tudós pap személyét is. Vajon miért volt Kleopátra királyi botjának a vége – kevésbé ismerten – oly jellegzetesen omega alakú? Ismét a jelképeink szerves fejlõdésének a gondolatánál vagyunk. Az ókori vallásokban a tudás a mágusok, vagyis a papok titkai voltak. Engedély nélkül senki sem juthatott a tudás hatalmába. Aki engedély nélkül próbálta a tudást megszerezni, kiátkozással sújtatott.

Már csak egy kis kutatói fantáziára volt szükségem, hogy egy valóságos eredetet adhassak az országalmáról. Tehát az egyiptomi, de a közelkeleti államok tudását kifejezõ jelkép az alma fogalmába lett belekódolva. Egyszerûsítve, aki tudott almát termelni – mert azt már akkoriban 5-10 ezer éve is csak a munka tudásával lehetett – az már rendelkezett a tudás bizonyos szintjével. A tudás almája átvitt értelemben, csak a papi vallási vezetõk kiváltsága lett. Õk a tudás ápolásával közvetítették a hatalmukat a nép felé. És ez a motívum bekerült a Bibliánkba, a teremtés mítosz folyamán. A tudás hatalmát megszerezni kívánó kívülállók (idegenek) törekvését egyenesen bukásra ítéltetve. Gondoljunk bele, hogy az akkori kommunikációs lehetõségek mellett a tudás megtartása az egyik legnehezebb feladatok közé tartozhatott. De még fontosabb, hogy az akkori termelési színvonalon csak milyen keveseknek adatott meg a „mágus” (mag-õs) tudás megszerzésének a lehetõsége. Nem beszélve a napi igényeket követelõ természettudományok fejlesztésének a keserves folyamatairól. Tehát, a tudás volt a hatalom egyik alappillére, ami felett szigorúan õrködtek a mindenkori vallási rétegek. Ezért kerülhetett bele a történetbe, a bibliai teremtésmítosz során, a tiltott almát fogyasztó elsõ emberpár kiûzetése a paradicsomból.

Az eddigi fejtegetésbõl egyértelmûnek látszik, hogy a Magyar Országalmának köze van a bibliai történethez. Az országalma kifejezi a hatalom tudását, és képességét az ország irányítására. A rajta álló kettõs kereszt pedig a hatalomgyakorlás jogszerûségét érvényesíti a nép felé. Együtt a tudás és a hatalom, a középkor közepéig a papkirályok kiváltsága volt, a vallási hatalom képviselõin keresztül. A tudás és a hatalom szétválasztása az újkor hajnalán kezdõdött el. Ismertek az inkvizíciós gyakorlatok a vallás részérõl. Érdekességként írom, hogy napjainkban, a harmadik évezred elején a tudás hatalma ismét az inkvizíció gyakorlatát kezdi alkalmazni. De ma a szólásszabadság ellensúlyozására, az elhallgatás gyakorlatán keresztül.

Már csak egy kérdéskör maradt hátra, a magyar országalma eredetével kapcsolatban. Vajon a kérdéses jelvény a Biblia keletkezési ideje elõtti, vagy az utáni keletkezésû szimbólum? És szorosan ide tartozik, hogy az alma misztériuma magyar vagy héber eredetû-e? Ha pontosan tudnánk, hogy az ókori Biblia milyen nyelven íródott, a kérdés máris eldöntött lenne. Sok kutató azon a véleményen van, hogy a legtöbb szövegrész, de az Ótestamentum legnagyobb része egészen biztosan nem eredeti héber szöveg. A tudósok szerint egy ismeretlen és kihalt arámi nyelvû nép szövegeinek átírásából fordították héberre. Akkor most mitévõk legyünk? Következtethetünk arra is, hogy az Egyiptomból kivonuló zsidók ismerték a történeteket, és ezt írták le héberre. Ebben az esetben a magyar országalma szimbólumának biztosan idõsebbnek kell lennie a Biblia leírásának idõpontjánál. A következtetésünk nem ad megbízható idejû eredetet.

Még egy lehetõségünk maradt. Kardinális kérdés a kihalt arámi nyelvû nép nemzetiségének a meghatározása. A magyar anyanyelvû kutató ismét elõnyben van. Ha meghalljuk azt a szót, hogy arám, rögtön fel kellene ismernünk benne a magyar eredetet. Mai jelentése is közismert, mert mindenki a menyasszonyra, vagyis a feleség fogalmára gondol. Ez a hasonlat valódi, vagy véletlen egybeesésrõl ad tanúbizonyságot? Az egykori forrásokból tudjuk, hogy egy Arameus nép használta anyanyelveként az arámi nyelvet. A magyar kutatónak szintén egybõl fel kellene ismernie, hogy az Arameus népnév is magyarul íródott fogalom. Ráadásul a szó jelentése még egyenes magyar szórend szerint is képzõdött, ami azonos: Arameus = A-rá-más-õs(e), vagyis a Rá-napisten népével. Az arany szavunk kettõs összetételû elõtagja is azonnal felismerhetõ, és a jelentése is megegyezik az elõzõekben leírtakkal. Azt is tudjuk, hogy a Ré napisten az egyiptomi magyar õsvallás terméke. Amelyik nép ilyen megnevezést választ az önmeghatározására, csakis magyar (Hunmagyar) népet feltételez. Hogyan keletkezhetett az Arameus nép? Minden részlettõl eltekintve, az elpusztított Sumér birodalom népébõl, meg az Arábiai-félszigeten át felvándorló és Egyiptomból a hódítók által elûzött hunmagyarokból. Ezek a néprészek vitték magukkal az õ népi történeteiket, és amelyeket az arámi nyelv szabályai szerint le is írtak. Az tudvalevõ, hogy a néprészek a vezetõikkel, vagyis nagy tudású papjaik vezetésével kerekedtek fel, és teljes egységükben próbáltak új hazát keresni maguknak. Jelen esetben is egy új magyar testvérnépi egységesülés folyamata zajlott le, valamikor az i. e. ezer körül, a mai Irak és Szíria területén. Ez az egységesülés nem mehetett végbe olyan tisztán, mint Egyiptomban. A népvándorlás újabb és újabb népeket vetett a kérdéses területre, ami egy újabb keveredési folyamatot indított el. Az asszír, perzsa és héber hódítások nyomán ez a néprész feloldódott a térség új szervezõdéseiben, így egyre inkább nyomuk veszett. De a tudásuk megmaradt az írásaikban, amit késõbb már héber, majd görög nyelvre is lefordítottak. Ha hozzátesszük, hogy a héber és görög kultúrával is gazdagodott a szövegek gyûjteménye, megtaláltuk a Biblia keletkezésének rövid történetét.

De nézzük még az arámi nyelv fogalmának etimológiáját is. Az arámi szó az arameus rövidített változata. Értelme egyszerûen: arámi = a-rá-m(ás)i, vagyis az i képzõvel az arameus néphez tartozó személyek csoportját jelenti. Érdekes még az arám kifejezés etimológiája is. Mezopotámiában, a Sínai-félszigeten, de Egyiptomban is az arám fõnév a holdistennõ, másképpen az anya fogalmát hordozza. Egyszerûbben a napisten uralkodótársa, vagyis a felesége a holdistennõ képében, ezüst színjelzéssel került kifejezésre. Rövidítve „szín”-ként terület meghatározóként is elõfordul, mint a Sínai-félsziget (Színai) elnevezésében, ahol az árjai kifejezés rövidítése (ai) is megjelenik A-rá-m(is) holdistennõ háromtagú szóösszetétele is magyar eredetû, vö. az angol misis (úrnõ-õs) átvett kifejezésével.

Csak egy kicsit gondoljunk bele, vajon nem a magyar nyelv egyik legszebb kifejezésének, a magyar anyanyelv fogalmának az eredetével állunk szemben az arámi nyelv kifejezésben? Mint látjuk, az arámi nyelv fogalmába bele van kódolva a nõ, vagyis az anya fogalma, mely magyar nyelven íródott, és az anya-nyelvét jelenti. De ez a szimbólum csokor egybe foglalja a Ré-(magyar)-népét, az együvétartozás arany szavát, az anyanyelv (aráminyelv) magyar kifejezését. Ezek után próbálja valaki ismeretlen nyelvnek mondani az arámi nyelvet.

Mint látjuk, amennyiben az Arameus, az arámi, de az arám is õsi magyar kifejezések, akkor nem nehéz biztos következtetéseket levonni a Biblia egyik alkotó népének a valódi nemzetiségérõl. Bizonyítva látom az arámi nyelvben, a magyar nyelv egyik változatának a biztos tudományos valóságát. Ebbõl az a végsõ következtetésem, hogy a bibliai teremtésmítosz leírása biztosan késõbbi eredetû, mint a népi hagyomány kifejlõdésében, az alma tudásszimbólumának a kialakulása. Ezért az a meggyõzõdésem, hogy a magyar országalma jelképének a keletkezése is több mint ötezer éves, a hunmagyar egységesülés idejénél régebbre tehetõ nemzeti ereklyénk. Ezért ebben az esetben is a fordított valósággal állunk szemben. Mivel a magyar országalma nem lehet bibliai eredetû szimbólum, akkor csak a magyar tudásmítosz lehetett a bibliai történet teremtésmítoszának mondai alapja. Azt el kell ismernem, hogy a két jelkép, vagyis az országalma és a kettõs kereszt egybeolvasztása lehet középkori Árpád házi királyaink mûve, de hogy a két szimbólum vallási eredete ötezer évnél régebbi, az egészen biztosnak látszik. Különösen abból a meggondolásból találom bizonyítottnak következtetésemet, mert az Árpád házi királyaink elsõ felénél az országalma még a körosztó szentkereszt (egyenlõszárú) szerint volt szerkesztve. A Képes Krónika minden képén így szerepel. Ez azt jelenti, hogy az egyenlõszárú egyes kereszt eredetérõl már tudjuk, hogy ötezer évesnél régebbi misztikum terméke. Ebbõl az is következik, hogy az országalma és a kettõs kereszt egybeépítése III. Béla királyunk alatti szimbólum kialakítás eredménye. Az ereklyénk képzõdésének motívumai, mégis az egyik legrégebbi a jelképeink közül. A szakralitása kifejezi a király tudását és alkalmasságát a tudás gyümölcse révén, valamint a hatalma szentségét a kettõskereszt nemzetmegtartó hitén keresztül.

Összefoglalás.

A tanulmány összefoglalásaként néhány gondolatomat szeretném röviden leírni. Magyarország állami szimbólumainak eredetérõl ebben a munkában, a már köztudott tényekrõl nem írtam. Amit újkori eredetükrõl más kiadványokban olvashattak, a fentiekkel módosítva, használható kiadványok. Mivel a jelképek ókori eredetérõl egy mondatot sem lehet megtalálni az ilyen kiadványokban, könnyû a helyzetem. Csak arra kell kérnem a szemlélõdõ olvasót, hogy vegye figyelembe az általam leírtakat a gondolkodása során. A tanulmányomból teljes körûen kiviláglik, hogy minden jelképünk õsi, a történelembõl bizonyíthatóan szakrális ókori eredetû. Az elsõdleges Indomediterrán világkultúrát megalkotó õsi népünk eredetének kulturális hagyományai értelemszerûen nem az ókorból fejlõdött ki, hanem az emberiség õskorából. A történelmi ókor az írás kezdeteitõl számítódik, ezért az én nyomozásom is csak az elsõ írásos hagyatékok feldolgozásáig terjedõ idõszakot öleli át. Az emberiség õskorából már csak régészeti és nyelvészeti bizonyítékok maradhattak fenn. Az ilyen adatok kezelésének a rendellenességeirõl is tettem néhány megjegyzést a tanulmányomban.

Tehát, ha az ember a tudományos gondolkodását hamis ideológiára helyezi, a valós régészeti adatokból hamis következtetések levonására lesz képes. Errõl adnak példát a magyar határkõ õsrégi fogalmáról írt soraim. Az emberiség téves fejlõdési képzete, hogy az õseink összevissza kóboroltak a szavannákon, egy egyszerû szóval, mint a határkõ, bizonyítani lehet, hogy hamis alapú tudományos leírásával állunk szembe. Az emberiség már õsi viszonylatokban is területhez kötött, de fontosabb, hogy szigorú területvédelmi életformát folytathatott. Különben a fennmaradásának esélyei a nullához konvergáltak volna. Ez a gondolat a valódi konzervatív magatartás megértésére is alkalmas. Az emberiség magját a hagyományokhoz és szokásokhoz történõ ragaszkodása mellett, az életteréhez való mindenáron történõ ragaszkodása is jellemzi. Vagyis az õseink a legszigorúbb területvédelem szerint éltek. Hiába éltetik egyesek a világpolgár liberális fogalmát, az a legnagyobb utópia az életükben. A szülõhazából bármely okból kiszorultak már bolyonghattak a szavannákon, de mihelyt saját hazát találtak, valódi konzervatívokká válva letelepedtek.

A jövõnk megmentése érdekében célszerû lenne a politika konzervatív fogalmát kiegészíteni, a nemzetet és hazát védõk õsi terminológiájával. Érdekes módon a mai magyar hatalom (2004-ben) már saját maga és önként lemond a Szent korona önmaga általi megvédésérõl. Feladja a kötelezõ honvédelem elvét, és egysíkúan hivatásos hadseregre kívánja bízni a védelmet. Pedig mindenki tudja, hogy a hivatásos hadsereg mindig a több pénz hatalmát védi. Álljon itt példaként az õsi származású Aba Sámuel királyunk bukása, aki a Ménfõi csatában (1044-ben) a német császárhoz átpártolt áruló újnemesek (nem nemzetiek) következtében bukott el, majdnem a teljes magyar államisággal együtt. Legalább, egyöntetûen a hadköteles férfiak és nõk bevonásával, a teljeskörû nemzetõrséget kellene felújítani a Szent korona védelme érdekében.

Felmerülõ kérdés, miért veszthette el a nemzeti ereklyéinek eredettudatát a magyar nemzet a harmadik évezred elejére? A középkori krónikáink szerint, egészen a mohácsi csatáig minden királyunk ismerte, ezért természetesnek vették, hogy a királyi gyakorlatban nem kellett róluk magyar leírásokat megfogalmazni. Pont ezt a pszichológiai fogást használták ki – tudták, ezért nem ápolták – a potenciális ellenérdekû hatalmak. Az utóbbi száz év gyakorlatát már sokan ismerik, a tiltás és elhallgatás gyakorlata majdnem tökéletes eredményt adott. Mára alig van, aki ismerné népünk valódi eredetét. A legnagyobb veszély az, hogy már egyszerûen el sem hiszi a ma népe az igazságot. Beléjük van táplálva, hogy a magyarság bûnös nép, ezért a dicsõ õsiségrõl szóló elbeszélések hihetetlenül hangzanak. Vajon van-e kiút? Nekem is rejtély.

A tanulmányomból jól érzékelhetõ, hogy a nemzeti szimbólumaink eredete kivétel nélkül mindegyik ókori eredetrõl, legalább ötezer éves régmúltról tesznek tanúbizonyságot. Arról, hogy ezt a mai nép miért nem ismeri, nem kívánok sokat foglalkozni. Azt sem tudom behatárolni, hogy valamikor kik és miért térítették el a magyar történelemtudatot a valóságtól. Ami az én hatáskörömben elérhetõ, az egyes történelmi kiadványok stílusából, tárgykörébõl kiolvasható írói elkötelezettségeket takarja. A bevezetõben írt évezredes történelemhamisítás eredményeként a mai közgondolkodás alig képes a valóság befogadására. Még a magukat nemzeti elkötelezettnek tartó médiák, és szószólóik sem képviselik az objektív valóságot. Pedig az igazság természeti ereje sürgõs cselekvéseket követelne meg a felelõs vezetõktõl. A természettõl elrugaszkodott globális fogyasztói társadalmak önpusztító folyamatainak következményei a legközelebbi évtizedekben fognak reánk szakadni. Még egyszer leírom, mindazon népek teljes felolvadása várható, melyek nem lesznek képesek védekezni a biztos õsiségük talaján. A biztos õsiség feltételezi a nemzet egységes gondolkodását, teljes körû összefogási képességét, melyet csak az ápolt és tudatosan megõrzött nemzeti jelleg képes biztosítani. Az a nép, mely hagyja legfényesebb ókori múltjának a feladását, mindegy, hogy kényszerbõl vagy a vezetõik bûneibõl, sajnálom, de megszolgálja az eltûnését a történelem asztaláról. A társadalom evolúciójában sincs visszaút. Amelyik nép elveszett a történelem útján, soha többé nem térhet vissza. Történelmünk a jövõnk is, hát ne hagyjuk elveszni!

A tanulmány három legfontosabb történelmi felfedezésének megismétlésével szeretném befejezni a munkámat. Ha úgy tetszik, három tudományos õsbejelentéssel állok a rendelkezésükre, melyeknek egyenként is világszenzációként kellene hatniuk. Ebben a tanulmányban írom le elsõként, hogy a fentiekben leírtak szerint, megfejtettem a Magyarok Istenének a kérdéskörét. Vele együtt e misztérium megjelenési formájának vallási gyakorlatát megtestesítõ jelképét. A Magyarok Istene azonos az ókori egyiptomi Ré (Rá) napistennel, az egy a teremtõ keresztény isten vallási gyakorlatával. A megjelenítési mítosza pedig az arany jelképe, melynek értelmezésérõl fentebb írtam (Úr-rá-jó-népe, vagy A-rá-jó-népe jelképe értelemben). Az arany szavunkban a magyar nép a gazdagságát nem a kincsképzõ funkciójával, hanem a legdicsõbb ókori kultúrájával adta az emberiség számára. Minél jobban belegondolok e felfedezés jelentõségébe, beleborzongok a jövõ lehetõségeibe. Mi lehetett volna az emberiség sorsa, ha az õseink „tûzimádását” (napvallását), a természeti életforma követésének tudását, nem az arany, mint kincsképzõ megszerzésének nemzetközi gyakorlata, a pénzprofit õrülete követi. Ma biztosan nem a környezeti katasztrófa árnyéka lengné be a napjainkat. Nagyon szeretném tudni, vajon Petõfi Sándor, nagy költõnk: „A magyarok istenére esküszünk,” verssorában vajon még tudhatta-e, ki volt az általa meg nem nevezett magyar isten?

1848-ban még éltették a Lánchíd oroszlánjait. Az építtetõje vajon tudhatta-e, hogy a második legõsibb magyar szimbólummal áll szemben? Ha õk még tudták, miért nem vigyáztak az egész nemzettel együtt arra, hogy a jövõ nemzedékei is tudhassák az igazságot? Mennyivel egyszerûbb lenne a magyar élet, ha még mindig az oroszlán jelképe lenne a magyarok védõszentje. Az oroszlán ereje mellett a természetessége adja a legnagyobb varázserõt.

A harmadik legfontosabb mondanivalóm az Arameus nép arámi nyelvének a megfejtése, mely a magyar anyanyelv õsi kifejezését hordozza magában az Arám holdistennõ fogalmán keresztül. Ha a Biblia jelentõs részei arámi nyelven íródtak, akkor bizonyítottan a magyar nemzet volt az elsõdleges Indomediterrán kultúrát megalkotó nép, melynek általam alkotott fogalma szintén ebben a munkában került elõször az olvasók elé. Innen már csak egy lépés, hogy bizonyítottan felismerjük a piramisépítõk népében a magyar nemzet egyenes ági leszármazásának az õsiségét. Az arámi nyelv a legcsodálatosabb magyarsággal fejezi ki a nõ, az anya, a feleség szentségét. De talán legszebben az anyanyelv kifejezésével a magyar ember csodálatát a teremtés felé.

Befejezésként szeretném leírni, hogy biztos vagyok a bizonyítékaim megdönthetetlenségében. Ettõl függetlenül az elfogadását nem tehetem kötelezõ érvényûvé. A felhatalmazást az igazság megismertetésére, csak az egész magyar nemzet adhatja meg. Remélem e tanulmányom eljut minden magyar emberhez, mely a magyarok három legszebb õsi szimbólumáról szól. A magyarok õsisége azaz erõ, mely beleszõve nemzeti ereklyéink eszmei mondanivalójába, adják az elfeledtetett nemzettudatunk magvát. A népünk õsi tudói adták számunkra hozományba, mely tudást az utódoknak szent kötelessége fenntartani. A magyarok istenének az ismerete nélkül – mely a magyar géniusz legnagyobb alkotása – nincs magyar jövõnk!

Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

ajka futó u.9
(simon csaba, 2009.08.12 19:38)

Iskolában kötelező anyag.

Válasz