20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2020 január 26, vasárnap

"5G hatás, csakis egyénre szabott"...

Szerző: Golenya Ágnes

ISTEN HOZOTT E SZÉP, ÚJ VILÁGBAN! A címből a szép, új világ Aldous Huxley 1931-ben írt utópisztikus regényének címére utal, a pontosság kedvéért. Az Isten hozott pedig azoknak, akik nemrég ébredtek rá, hogy a világ egyáltalán nem olyan, mint amilyennek hitték eddig. 

Nos, ez a világ nem is új, és nem is szép, és Huxley is szarkasztikus hangnemben használta rá e szavakat. Nem új, és nem azért mert Huxley óta számolva ez mégiscsak már régi (bizony, az tálagember időszámítésa kb. ilyen lenne),  hanem mert az a degeneráció, ami a mai teljesen életellenes szisztémát létrehozta és működteti – és értsük itt most tisztán a rendszer fogalmát, mert nagyon fontos: épített szisztéma (rendszer), természeti, társadalmi és amire minden épül, a gondolkodási rendszerünk –  jóval régebben megkezdődött ( kék vér kötetekben részletesen).

A legutóbbi riadalomkeltő faktor esetünkben az úgynevezett 5G, amiről már sokan kértek, írjak, mit kéne tennünk, hogyan védekezzünk ellene stb., és persze engem is izgatott azért, pontosan mit is takar, miként hat ránk és főleg, miért jött létre?

Szerintem abszolút érdekfeszítő lesz ezt a hírlevelet olvasnod, de máris előrebocsátom, ha te csupán  annyit reméltél, hogy jó kis praktikákat fogok listázni, és megmondom a tutit, mit csinálj, hogy ne hasson, vagy ne annyira hasson rád az 5G, akkor biztos csalódott leszel. De azért aki tudta, kitől kéri, remélhetőleg ennél valahol többet is vár és nem hihette hogy "olcsó" praktikákat mondok, amik csak az angyagi világból és anyagi szinten kivitelezhetőek. Ehhez nem én kellek.....

Azzal csapok a téma közepébe, hogy sokkal, de sokkal borzalmasabb nagy képről van szó, mint sokan képzelik, amiben az 5G mondhatni elenyészik, és lehet, a cikk végén már nem is emiatt fogsz remegni.

Illetve ez most egy fekete humor volt, hisz  remélem, sikerül elmagyaráznom, hogy miért nem érdemes, miért nem szabad remegni, sőt igyekszem valamennyi praktikus tanácsot is azért átadni (a matéria szintjén hozzáférhető egy csomó „praktikus" megoldás a neten).

Az 5G hatása önmagában neszen kezelhető, mérhető, vizsgálható. Ugyanis olyan, mint bármi: attól függ, milyen egészségű, életmódú, hitrendszerű ember kerül vele kapcsolatba! Nincs általános 5G hatás, csakis egyénre szabott.
Erről többek közt a kék vér 1-ben olvashatsz egy amerikai egyetemi tanulmányt, ahol vallás, és spirituálisan hívő emberek egészégi állapotát, az azonos gyógyszerek hatásait vizsgálták, dióhéjban az eredmény: akik hittek, erős reményük volt abban, hogy valami NEM árt nekik illetve hittek a gyógyulásban, az kimutathatóan be is következett (nyilván, a hit "erejének" függvényében", de regisztrálhatóan! Erről még lesz szó később)

(Az 5G, vagyis az 5. generációs zsinórnélküli jelátadásról tengernyi cikk van, amiben magát a MGhz tartomány jellemzőit és annak az emberi testre gyakorolt hatását ecsetelik, itt ezzel a teret nem töltöm. Az abban foglaltakkal teljesen egyetértek: már az előző generációs eszközök (mikrohullámú sütő, mobilok, számítógépek, wifi stb.) is kevés ember egészségét erősítették, és bizony ezek erőterében élni kívánt-kíván megannyi tudatosságot: erőtér kiiktatása időszakokra; rengeteg szabadban végzett mozgás; egészséges táplálkozás, rendszeres földelés (mezítlábazás füvön, homokon stb.) és sorolhatjuk a már ismert kék életmód listát.)

Az 5G ezzel együtt egy életellenes nagy rendszer része. Az egészségünkre ártalmas nagy képben előkelő helyen áll a három méregkeverő triumvirátus: a nagyüzemi mezőgazdaság, a gyógyszeripar, az élelmiszeripar és ezek sem azért vannak, amiért látszólag: a nagyüzemi módszerrel, vegyszerekkel nyaköntött génezett cuccok inkább valamiféle 3D-n nyomtatott termékeknek tűnnek nekem, mint friss zöldségnek és gyümölcsnek; a pofátlanul még mindig élelmiszeriparnak nevezett méregkotyvasztók pedig mindent készítenek, csak éltető szert, él-elemi-szert nem. Halált siettető mérgeket inkább. Na és a gyógyszeripar, miután az első kettő ledöntött a lábunkról, megadja a  kegyelemdöfést az önmagában életellenes antibiokum-dompinggel (pl. az Anti-biotikum szó szerint ezt jelenti, mégis a fél bolygó gyógy-szerként veszi magához – az elmeprogramozás egyik gyönyörű példája). Az egész betegség-egészés szemléleti RENDSZERÜNK úgy fals, ahogy van. Nem értik se a rákot, se semmilyen betegség lényegiségét, és hogy amíg orvul ránktörő külső ellenségnek tekinted és nem tükörnek, addig pont az ellenkező módon viszonyulsz, harcolni fogsz és nem az egészséged irányában változni... Antibiotikummal kezelni egy tünetet (mert az csak azt tudod, ezt remélem tudod) olyan, mintha egy forrongó társadalomban azt tartaná a vezetés a leghatékonyabb módszernek, ha tankkal legyilkol mindenkit. Vagyis a fő-okot nem kezeljük, csak a pillantanyi tünetet, és belátható, ezzel egy jóval nagyobbá növeltük az eredeti megoldandó gondot, gócot. Na de ez más téma most.

„Kedvencemről", a HAARP-ról nehogy megfeledkezzünk! Évtizedek óta sütöget már minket... áldás, ha valaki nem „látja" a fényspektrumon túli elektromagnetikus búrát, amit  HAARP képez az egész bolygó körül! Manapság klímaváltozásról beszélni poftalanság, helyettesítsük már be a HAARP szóval! Nem egyéb okozza a cunamikat, a megbolondult időjárást, hanem a HAARP, na de végső soron ezért késztették, ez a dolga. Az más dolog hogy kiderült azóta, ennél azért sokkal több mindenre lehet használni – és most nem listázom ide a saját könyveimet, ahol minden benne van, mire is jó egy mesterséges elektromagnetikus hálózat! A jelek, információk ezer féle frekvencián, formájában érnek el minket.

Ah! És hogy felejthettük a listánkhoz adni a mesterséges betegségeket, influenzavírusokat, HIV-vírust, és egyéb laboratóriumi kotyvasztott gyilkos szereket! A kötelező „védőoltásokat", amik ma már bizonyítottan csecsemők, kisgyermekek súlyos megbetegedéséhez (autizmus, cukorbaj, agyi gyulladások, autoimmun betegségek stb.... és sokak esetében az immunrendszer szétesésével halál). Belegondoltál már valaha, miért sietnek már életük legelső 3 napjában pl. a BCG beadásával? Nos, az immunrendszer ne is fejlődjön ki az isteni úton soha többé! Nesze neki, pár órás korban, bombázzuk a TBC elleni oltással. Ha te úgy vinnéd haza a csecsemődet, hogy nincs beoltva TBC ellen, vajon megkapná? Aligha. Akkoriban is elenyésző ember kapta el, amikor tombolt. Azok is betegek, alultápláltak, gyenge immunrendszerűek, depressziósok voltak. Egészséges ember nagyon ritkán, ha egyáltalán, megfertőződött. De ha netán ez előállna? Van rá ellenszerünk? Hajjaj! Temérdek! Semmiből nem állna azt az elenyésző számú beteget kezelni, akik valamiért megfertőződtek. Ezért miért kell a világ összes babáját végigoltani? Tipped van? Két legyet lehet ütni ismét egy csapásra: megtámadni a még kifejletlen újszülött immunrendszert (amit sorra gyengít majd a többi „védőoltás) és nagyot kaszálni. Az oltások az egyik legnagyobb biznisz.

Kedvencem e témakörben, ha már elidőzünk itt egy picit, a kombinált oltások, amikor is egy pár hónapos babának egyszerre 5 betegség ellen adnak be egyben oltást. Első kérdésem: mennyire életszerű, hogy embereket egy adott pillanatban 5 különféle betegség támadjon meg és az immunrendszerének egyszerre 5 felé kelljen figyelni? Remélem nullát írtál le! Gyerekeinket mégis egy gyakorlatilag még elmélettel SEM indokolt okból egyszerre 5 oltóanyaggal bombázzák! Ha az oltások egyenkénti jelentőségét most abszolút figyelmen kívül is hagyjuk, ÖNMAGÁBAN a tény, hogy EGYSZERRE kapják, már indokolatlan, és nemcsak nem életszerű hanem közvetetten életelennes – kvázi bűncselekmény! Ehhez képest nem az a bűnöző, aki ezt a gyilkos szisztémát létrehozza, fenntartja és törvényileg előírja, hanem a szülő, aki azt hiszi, van bármiféle szülői joga. Az a szülő, aki mondjuk, erre ráébred és gyakorolni akarja alapvetői szülői jogait, hogy gyermeke testébe ne engedjen olyan, bizonyítékokkal és megfelelő indokokkal alátámasztott, általa ismeretlen eredetű és működési mechanizmusú szert, az pl. kishazánkban nem simán valamilyen szociális hátrányban részesül,mint sok országban, hanem bűncselekményt követ el! Nem polgári per, hanem büntetőjogi per indul ellene! Kiderült, nincs neki olyanja, hogy szülői jog. Ébresztő: nem rendelkezel se a saját tested, se a gyermeked teste felett SEM!

És ha már idekívánkozott ez belőlem, akkor hadd mondjam: az a sok beetetett szülő, aki elhiszi a hivatalos szövegeket bármiről még világunkban és beadatja az oltásokat, még ő fél, nehogy a beoltott (értsd: védelem alatt lévő!!!) gyermeke egy oltatlannal játszik, na, az aztán az elmeprogramozás csúcsa. Még arra is képtelen, hogy ennek visszás logikáját átlássa. Ha ő azért oltat, mert elhitte, hogy azzal védett a gyerek, akkor miért is fél egy oltatlantól?  Ha az oltatlan félne, abban lenne logika. Így most akkor döntse el legalább, véd vagy nem véd a védőoltás? Ha mégse bízik, miért vállalja be a nyilvánvaló és bizonyított súlyos lehetséges következményeit?

Gyermekeink "isteni oltalom" alatt vannak sokáig  kb. míg le nem romboljuk magukkal hozott elektromagnetikus védelmüket. Ezért azok a szülők ne aggódjanak értük, akik vigyáznak, hogy ne legyenek 24/7 wifi mellett, ne adják nekik oda a mobilokat, tisztán étkeztessék, eleget legyenek levegőn. Ha mindezt biztosítják nekik, ők köszönik, jól meglesznek! Ők sokáig nem egy világban, vagyis nem egy rezgéstérben vannak velünk - hiszen értik még az állatok nyelvét is, míg meg nem tanítjuk, hogy "illik" félni az ismeretlen állattól, kutyától...

Hát, félünk már megszokásból, mert gondolkodni sem tudunk már! A legtöbb oltást, ha kihagynánk, betegség esetén sokszor még gyógyszer nélkül is meggyógyulnának a gyerekek, de ahogy a tüdővésznél leírtam, maximum akkor kellene, hogy beavatkozzunk. De nem előre, kivédeni azt, ami valószínűleg be sem következik. Arról nem beszélve, hogy most megkapnak X számú, per pillanat (abszolút szubjektív egyéb ok és nem elsősorban akkut egészségügyi okok miatt veszélyesnek ítélt) kór ellen, de kimarad egymillió féle minimum. Attól nem félünk? Mert Afrikából is ránk törhet bármi, bérmelyik percben. (De mégsem tör.. illetve ehhez biza hozzá kell segíteni azt a vírust, hogy törjön már ki olykor a laborokból!) Ebben a totálisan beteg gondolkodási rendszerben minden nap beolthatnánk gyerekeinket valami ellen... a sornak  SOHA nem lenne vége, hidd el! Tehát ez nem járható út (a súlyos és tényszerű mellékhatásokról már szót sem ejtve).

Szóval, gondolkodom, meddig menjek vissza csak a mi generációnk idejében ahhoz, hogy lásd: már régóta életellenes környezetben és módon élsz!

(És álljon itt az első kérdésem hozzád: változtattál-e bármit, amióta ezekről azért már megtudtad, hogy nem azok, amiknek látszanak? )

Van tehát egy listánk, ám az ezen szereplő egyes borzalom-tételek nem egymástól függetlenek, hanem egy súlyosan beteg és életellenes gondolkodási és működési rendszer képe tárul elénk. Ha kiveszünk egyet, még mindig marad ezer. És azonnal a helyére kerül majd háromszor több.

Nem szabad elfejtenünk, hogy nem lehet se az 5G-vel, se semmi egyéb káros vagy legalábbis fokozottan megterhelő technológia, anyag, eszközről önmagában beszélni vagy hatása ellen védekezni. Hihetetlen komplex összefüggésben kell látnod az egészet: mint egy nagy pókhálót. És ezt is szőtték körénk, leutánozva a láthatatlan webet, hálót, mezőt, bárhogy nevezzük (én holohálónak).

És bár nyilván a józan ész most is segít, hisz azért lehet csökkenteni bármelyik tényező károsságát, a legtöbbre nem vagy kompetenciával, az az igazság. Ugrálhatunk, tiltakozhatunk, hüledezhetünk és a többi: a legtöbb ilyen léptékű dologban egyelőre nem vagyunk kompetensek.

Mi az, hogy kompetens? Valaki akkor kompetens, ha egy előállt helyzetet meg tud (képesség) és meg akar (szándék) változtatni. A kompetenciához, a változtatáshoz csak az egyik faktor nem elég. Hiába van képességem, ha passzív és hiába kiabálok, hogy akarok valamit, de nincs képességem hozzá.

Ha még nem tudjuk lebontani a HAARP-rendszert (egyelőre) és nem tudjuk lelövöldözni azt a tervezett 50 ezer műholdat (hogy erről se felejtkezzünk el) amit ez évben szándékoznak a nyakunkra ültetni még, akkor valami más megoldást kell találnunk. Mert csak egy tény: olyan nincs, hogy nincs megoldás! Ha nem ez, akkor az az út.

Az 5G azonban egy dologban tényleg félelmetesebb, mint bármelyik másik technikai „vívmány": az első, amely nem az emberért, hanem a GÉP érdekében kell és ennek érdekében nyeletik le az emberrel a mi élő szénalapú szervezetünkre ható káros hátrányait. A többi rötymelék és életellenes kütyü és technológia legalább a „mi érdekünkben" született (ha tetszik, ha nem, tényleg az emberi debilizmust szolgálja ki: a feldolgozott kaják, ízes-cukros italok, a gyorsabban-többet termő fajta vetemények, a folyton unatkozó hülyéknek készült appek, na és hogy bárhol-bármikor kapcsolódhasson az unatkozó hülye, ezért legyünk behálózva körbe-körbe wifikkel... na nem is sorom, ez már nem méltó hozzánk, annyira evidens.)

Olvasom a valahol szívet melengető cikkeket én is, ahogy egyes politikusok tiszteletre méltóan bátran szembe mertek szállni a karvalytőke-gépezettel és civilekkel karöltve történetesen az 5G (vagy oltások...) ellen küzdenek. Nagyon-nagyon fontos dolog!

DE! Ettől ez még csak a múlandó színház, a Mátrix anyagi, véges, múlandó világa. Ahol lefejezel egy szörnyet és azonnal 3 fej nő ki helyette. Sehova nem vezet, mert az életellenes program eleve beleírt része! Erő-ellenerő, ez tartja fenn a jelenlegi életellenes világot. Vannak, akik betolnak az arcodba valami csúnyát, te pedig lovagként kikéred magadnak. Libikóka.

Tudom, nehéz ilyeneket kimondani, de mégis azoknak, akik magasabb „rendszergazdai" szinten akarnak beavatkozni, azoknak nem lehet itt leragadni. Vannak sokan, akik még életükben ezen a szinten tartanak, jellemük fejlődéséhez ez elengedhetetlen a kozmikus iskolában. Csinálják! Mint hangsúlyozom, ennek IS van létjogosultsága, de messze nem elegendő és nem a valódi megoldás! Szélmalomharc, még a legnagyobb siker esetén is (előbb említett új szörnyfej megjelenése). Ha nem lesz 5G, majd lesz 6 – most kissé „viccesen fogalmazva. Hidd el, már készen áll a következő fegyver is... a mókának nem engedik, hogy vége legyen.

Egy példával élve: egy cég információs (IT) rendszerébe beletartozik a gépállomány és annak karbantartása, cseréje stb., és maga az azokon futtatott „lényeg", amiért az egész van. Nos, bármilyen tiszteletreméltó – és persze a napi működéshez elengedhetetlen– de valaki vagy alkatrészbeszerző és kicseréli az elromlott nyomtatót mondjuk, vagy a legmagasabb szintű rendszergazda, aki simán bele tud lépni a program szívébe.

Na, itt kell eldönteni, melyik szintre szeretnél magadnak jogosultságot.

Melyik szinten véled, hogy a legnagyobb jót tudod tenni?

A külső körön, a materiális szinten sokszor látványosabb a munka (hisz fizikailag látja mindenki, milyen fontos munkát végzel épp), míg a titkos vetélőközpontban senki nem tapsol meg.

Ki-ki eldönti, mire hajt, mire hívja az élete, hol akar segíteni beszállni, szolgálni.

Ismétlem: nem alábecsüljük az elengedhetetlen szintet, de kell lennie olyanoknak is, akik már KÉPESEK magasabb szinten hatni! Mert ott van ám a nagy vákuum, ott egyelőre igen kevesen ügyködünk!

Erről és ezeknek beszélek kizárólag. A többiek játsszák úgyis, nélkülem, nélküled, a játékukat a színpadon. Nekik még ez a dolguk, ennyi a kompetenciájuk.

Tehát ismét az IS-IS valóságát érheted tetten. Nem kell és nem is lehet vitázni, melyik kell. Mindkettő. Csak azt kell felfogni: akinek sok adatott, ugorjon már a magasabb a szintekre legyen szíves és ott nagyobb erőt mozgasson meg!

Azon (sajnos) kevesek, akik már RÁ-ÉBREDTEK az igazságra és tudják, a 3D súlyos gondjai nem ITT keletkeznek, hanem minimum az IDEA (gondolkodási szint) szintjén, de általában még ennél is magasabb lelki-szellemi szinten, akkor azok valós megoldása sem itt, hanem ott van. Azok minimum arra a szintre kell, hogy „ugorjanak", ha tartós változást akarnak. Át kell írni a programot! Fel kell vinni a programba – holohálóba– olyan információkat, jeleket, amik „bezavarnak" majd mondjuk a HAARP-nak, de leginkább hatnak – hathatnak, jó irányban – azok működtetőire!

Régen hajlamos voltam elgondolkodni, hogy tán az is nagy csoda, hogy még élünk.

És pont ez a döbbenetes csoda, hogy még élünk, vezetett az általános gondolkodásmódtól képest egy egészen másféle irányba, de nevezzük inkább rendszernek (szintén, ismétlésre ajánlom a kék vér köteteket, ahol gyakorlatilag bemutatom az új gondolkodási rendszert. Még 2, 3 sőt 10 olvasás is kevés, higgy nekem, próbáld ki, minden egyes alkalommal egészen meg fogsz döbbenni, mik nyílnak fel, mintha nem is olvastad volna.)

Tehát: biztos, hogy védtelenek vagyunk és minden annyira káros, mint amennyire a minket ismét annyira óvók ezt hangoztatják? Erre két válaszom van. Az egyik, hogy az Univerzumban nincs egyetlen olyan törvény, avagy helyzet sem, ami mindenkire egyaránt, egyformán igaz!

Látod, ismét a kék vér 1 kötethez küldelek: érdemes felfrissítened ennek a törvénynek vég nélküli ismételgetéséért... hogy ha tetszik, ha nem, minden relatív. Attól függ, ki milyen tudatszinten van! Nagyon könnyen belátni, hogy semmiféle káros külső hatás nem hat egyformán senkire. Van aki immunis a HIV vírusra, van aki azonnal belehal; van, aki tömheti magát tonna cukorral, nem hízik egy grammot sem, más elég, ha rágondol és egy számmal nagyobb méretet kell vásárolni; van, akit letör egy betegség, van aki felébred végre és saját kezébe veszi életét és a végén százszor erősebben jön ki ugyanabból a kihívásból, amibe sokan belehalnak inkább. Ugyanígy, se a HAARP, se a chemtrail, se a vegyszer, se az 5G hatása nem lehet kimondva, mert amit kimondunk, már nem igaz. Azt mondhatjuk, hogy lesznek sokan, akikre nagyon súlyosan fog hatni.

És lesznek, akikre nem.

Sőt, lehet, lesznek, akiknek kifejezetten jót is tehet.

A helyzet az, és erről évezredes beszámolók is maradtak ránk, voltak olyan Mesterek, beavatottak, akiknek a rezgésszintje (itt 100% energetikáról beszélünk!) olyan eltérő az átlagostól, hogy el se tudjuk képzelni, mikre képesek fizikai testben, az öngyógyítástól elkezdve (illetve, hogy nem hat rájuk semmi „negatívan"). Akikre a többi 'kihívás'  sem ártalmasan, hanem vagy neutrálisan vagy „ne adj Isten", motiválóan hat, mert egy nagy ugrás, erősödés lehetőségét látják benne. Pont így lesz, van az 5G-vel is. Jézus sokszor hangsúlyozta: akinek csak egy mustármagnyi hite van, annak a kígyóméreg sem árt. De behelyettesíthetjük nyugodtan az 5G-vel, mert ez a tanításának a lényege. Még a legegyszerűbb, legkezdetlegesebb hitnek is óriási ereje van. Sőt, műszerekkel kimutatható ereje van! Itt most persze könyvméretben ki tudnám fejteni pusztán e mondat mélységeit, de gyakorlatilag: a legkisebb hit is már kiemel a 3D hamis illúziójából, rezgéséből, mert valami olyanban hiszel, ami ebben a téridőben irracionális.  Márpedig Jézus, ha nem volt megátalkodott gonosztevő és az emberiség ellensége, gyakorlatilag végig olyanokat tett (csodák) és tanított, melyek szembementek e téridő, avagy emberi korlátolt világ lehetséges működésével. Mert mit mondunk bármire, ami meghaladja a jelenlegi tudásunkat és tapasztalatunkat, ergo meggyőződésünket? Ez aztán nem lehetséges!

Ja! Mi, mint aktuális istenek, simán kijelentjük, hogy mi lehetséges, és mi nem. Ugye?

Miért, te nem szoktál ilyet? Már hallak is: ezt elhiszem meg azt is, na de azt már nem! Mert? Nálad a végtelen Univerzum tudása netán? Mert minimum ezzel kell rendelkezned, hogy ezt kijelentsd valamiről, hogy lehetséges vagy sem!

Tehát, Jézus továbbment: akinek legalább mustármagnyi (tehát iciri-piciri) hite van, az még nagyobb csodákat tesz, mint én!

Na, kezd izgalmas lenni, mert ő halottat is fel tudott támasztani, de erről is írtam a kék könyvekben, lécci ott folytasd tovább a történetet.

Amikor nézegettem, mégis a világ milyen megoldásokat kínál az embereknek mondjuk az 5G ellen, az egyik élenjáró a Blueshield nevű cég, aki amúgy szimpatikus ideológiákkal is körbeveszi a termékeit. Dióhéjban: kimondták, hogy termékeik nem eltérítik, blokkolják, korlátozzák stb. az 5G hullámait, erőterét, hanem attól függetlenül egy olyan elektromágneses  erőteret hoznak létre, hogy ha abban vagy, te rendben és védetten vagy.

No, leesett-e...hogy a meditáció, a módosult tudatállapot épp ezt hivatott kialakítani? Hogy megváltozott rezgésed, kvázi magas rezgésű kisugárzásod legyen, amin nem hatol át a „gonosz" és a kísértő. No, mármost, értem én, hogy az egyiket csak megveszed és bedugod és annyi. De ennyi is  a te hozzájárulásod mindehhez, plusz gazdagítottál egy ügyes cégvezetőt. Holnap jön az új szörny, arra az új technikai „megoldás" megveszed, bedugod... aztán így tovább.

Vagy választod a kozmikus utat, ami persze lehet, hogy hosszabb és fáradságosabb, de valóságos. Első esetben maradsz sikítozó, rettegő, magát felébredettnek hitt okostojás, aki semmivel nem szolgálja sem önmagát, így az Emberiséget sem. Lehet tovább jajveszékelni, sikítozni, megbotránkozni: vagyis játszani. Vagy nem.

Van egy tudati szint, amikor azért már felmerül: mi az én hozzájárulásom a világ problémáinak VALÓS megoldásához? A valós megoldás az, amikor a megoldás a gyökér-ok szintjén van. Nem alatta.

A mai világ gyökérproblémája nem az oltások, nem az 5G, nem a vegyipar: hanem az emberiség békasegg alatti tudatszintje, gondolkodási rendszere, ami mindezt megteremtette! A megoldáshoz ITT, ezen a szinten kell hozzákezdeni! A megoldás egy merőben új és tiszta gondolkodási rendszer, emberiség, emberi élet a Földön. Minden egyéb pótszer. (Persze, mint mondtam, annak is van létjogosultsága, végzik is sokan, csinálják is, de TE már ugorj egy erőtérrel feljebb és ott hozz elő sokkal hathatósabb változásokat!) 

Amit szintén kérek a kék vér 1. kötetéből felfrissíteni, minden, amit a DNS kutatásokról írtam. Az egészégünk és DNS-ünk kötött kapcsolatról itt ugye nem kell szólnom... Tehát most csak pár kiemelés:

♦ "A vérünk mindent, ismétlem, mindent tartalmaz rólunk, egyrészt DNS szinten..."

"A lényeg, hidd el, egyszerűen annyi, hogy tiszta szívvel akarnod kell visszaszerezned a jussod, a szíriuszi tudatosságot és az annak megfelelő DNS készletedet. Ez akkora energia, hogy azonnal működni fog benned! Sokaktól persze valószínűleg erőteljes életmódváltozást „követel" majd mindaz, amivel e könyvekben szembesül és meg kell hoznia a döntést."

"Még az irányított vallási dogmák, a hamis ideológiai eszmék és a rájuk épülő harcos, agresszív társadalmi berendezkedések, melyek DNS szinten képesek rombolni" (lsd. kék könyvebn az amerikai egyetemi kutatást erről)

"A metafizikai és fizikai DNS. Ugyanis a DNS multidimenzionális. Mi csak a fizikai DNS max. 90%–át ismerjük.... azért ez szinte semmi, lássuk be. Fogalmunk sincs tehát, mi hogyan működik..."

"A modern genetikai kutatások rendre hihetetlenül izgalmas eredményei közül e témához leginkább talán Piotr Gariaev publikációját említeném, mely szerint „az élő DNS reagál az értelmes szavak, mondatok által gerjesztett „sugarakra", rádióhullámokra, ha megfelelő frekvenciát használunk". (Élő DNS alatt értjük, hogy emberben lévő, és nem laboratóriumi vizsgálati minta). Ismétlem: REAGÁL AZ ÉRTELMES SZAVAK, MONDATOK ÁLTAL GERJESZTETT "SUGARAKRA", RÁDIÓHULLÁMOKRA...."      

"Az, hogy a génkutatás „hajnalán" elindult szemlélet, miszerint minden bajunk, betegségünk okozója a DNS, mára teljesen tarthatatlan. A DNS-ünk nemhogy nem egy kőbe vésett, változtathatatlan kódkészlet, hanem úgy tűnik, a leggyorsabban képes reagálni a behatásokra. Ez egyrészt ijesztő lehet, hisz semmi biztosítékunk nincs immár semmire, óriási felelősséget tesz a vállunkra, hogy miként élünk, mit eszünk és mint látjuk, miben hiszünk. Ugyanakkor óriási teher is legördülhet rólunk, hisz tudatosságunk erősítésével, hihetetlen könnyen képesek lehetünk bármikor korrekcióra, az egészségünk helyreállítására. Persze, ahhoz, hogy eljussunk ide, hogy tudjuk és akarjuk-e képességünket használni, hosszú az út. De ha már ideértünk, akkor minden megváltozik bennünk és számunkra. Rajtunk áll, mikor határozzuk végre el magunkat a tudatos életre, az újjászületésre, a kozmikus képességeink visszaszerzésére. Addig persze marad a rettegés, a kiszolgáltatottság, a gyógyszerként ránk tukmált mérgek, a külső gyógyítások. Addig nem leszünk saját magunk, saját életünk urai, míg ezt a döntést meg nem hozzuk, amíg át nem alakulunk. Ezt azonban semmi és senki helyettünk meg nem teheti."

Mai olvasatra ez bőven elég, azt gondolom. És zárszónak zseniális!

Én tehát nem adom meg a méregdrága feltételezett kis okos kütyük linkjét, hol költs el dollár ezreket a védekezésre (és persze, ki garantálja, hogy bármelyik megvéd bármitől???)

Azt a pénzt költsd inkább magadra, boldogságodra, hogy végre megtehess egy csomó elhalasztott dolgot, képesé válj emelni a rezgésed és ezáltal védetten élni, kisugárzásoddal másokat segíteni.

Gondold végig kérlek, napi teendőid során hány százalékban aggódsz olyan dolgokért, amikről meg se tudod ítélni, érdemes-e? Ez valamilyen okos, intelligens szokásunk netán?

Naponta mennyi százalékban „dolgozol", teszel múlhatatlan értékekért és hány %-ban pazarolod időd, energiád, pénzed múlandó kacatokért? Mi a múlhatatlan: a lélek dolgai. Amit elvihetsz, sőt elviszel magaddal az Univerzum bármely pontjára, bármely dimenzióban... minden, ami ezen felül van, a pillanatnyi szórakoztatásodra, a színpadi jeleneted kelléke, semmi egyéb. Te döntöd el, mibe mennyi energiát, pénzt, időt, gondolatot, akaratot, szándékot, cselekedete teszel!

Mi az értékes, a „kincs" számodra? „Ahol a te kincsed, ott a te szíved" – tanította Jézus.

És ahol a te szíved: az a téridő, energiaszint fog téged vagy lesújtani, avagy felemelni.

Igen, ez kb. ennyire bonyolult.

Tudom, sokan mosolyognak. De akkor is. Megannyi Mester csakis ezt tanította.

Ja, persze lejutni addig, abba a „pontba", állapotba, hogy ezt komolyan fel-fogd és dönts: na, ehhez több élet is kevés. De maga a döntés és a teljes védelem: semennyi időbe nem telik és semmiféle különleges tudást, módszert NEM igényel! Ki tudja, lehet, már majdnem ott vagy MOST, e pillantban, e lehetőségben, a KAPUBAN!

Ám, most kicsit megnehezítem, hogy könnyedén háríts majd el lépéseket, amik pedig mind a döntésedhez vinnének közelebb. Mivel nagyon nem mindegy, rám, mindenkire, a Földre, sőt az egész Kozmoszra nézve, hogy TE miként döntesz.

Ugyanis: még a legkisebb gondolat, cselekedet, tett, hit: energia.

Ha már ma felhagysz a rettegéssel, kilépsz a fél-elemből, két-ségbe esésből és aktivizálod meglévő tartalékaid az emelkedésre, amik tovább generálnak további erőket a továbblépéshez (és így tovább). Például, képes leszel emelni a gyerekeden, férjeden-feleségeden, szomszédon... ma még csak egy extra jó szóval, holnap már kettővel, és így tovább...

Egyszercsak elkezded tölteni a holohálót, egyre magasabb rezgésű jelekkel! E nélkül, mondd, hogyan ébredhetne egy is fel „azok" közül, akik még a konstruált technikában hisznek? Egy szép nap valahogy rásugárzik valaki „jele", eléri egy hatás a holohálóról és megborzong... és elindulnak benne is a kérdések.

És így tovább.

Ha így elkezdjük emelni egymást, segítve kis dolgokban, erősítve egymás elekromágneses mezőjét, erősítve a saját csiszolva a saját királymezőnket, az egyre nagyobb körben kezd el sugározni.

A kozmikus valóságos holoháló „magasabban" van, mint a mesterséges emberkéz által teleptett elektromos mezők (pl. HAARP) és oda csak azok képesek „tölteni", akik a szívükkel élnek. Minél többen, minél nagyobb erővel töltjük a holohálót, ami kvázi lefedi a földi „teremburát" és azon képes átsugározni... nos, érted már? Mitőlünk függnek, szó szerint! Mégis el akarják veled hitetetni ennek az ellenkezőjét!

Amikor saját magunkon dolgozunk: szolgálunk, az emberiséget és a Kozmoszt szolgáljuk, a lehető legnagyobb mértékben!

Ezért tévút – de nem is nevezem annak, hanem inkább sokak elkerülhetetlen kitérőjének – külső projektekben elvéreztetni magunkat, bármennyire „okosak és jó szándékúak„ is: erőtlen emberi tevékenységek.

Aki megértett egy hangot is a szíriuszi tudásból, az nem ott vérezteti el magát, ami a színpad része, egy szerepbe bújva, hanem a színházon kívül, a láthatatlan magasabb világokban tölti, minden egyes napon tölti, egyre nagyobb és tisztább energiával, a holohálót. Ki-ki tudása, képessége, elhívása szerint

Ahogy erősödik a „mi"
holohálónk,
úgy gyengül az épített...
Áldott belső munkát kívánok!

Forrás: golenya-agnes.hu
Ajánlotta Antal Miklos
Egyes kiemelések a M.M. szerk.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások