Írta: szekelyivadekok.tripod.com

A székelyek magukat a hunok ivadékainak tartják. Ezt a hitet őseiktől örökölték, ősi hagyománynak tartják, s ehhez szívósan ragaszkodnak. Ennek írott emlékei a XIII. évszázad elejéig vezethetők vissza; nyoma van a legrégibb magyar történetíróknál s emlegetik a későbbiek is. Több mint száz év éta élénk tudományos vita folyik a székelyek eredete felett, s ez máig sincs végérvényesen eldöntve. Legrégibb történetírónk, az 1200. év körül élt III. Béla király jegyzője (az ismeretlen nevű Anonymus) azt írta róluk, hogy a székelyek Attila király népei voltak, a honfoglaló magyarokhoz itt az új hazában (Szentes vidékén) csatlakoztak, s a honfoglalásban nekik segédkeztek.

Anonymus szerint azonban nemcsak a székelyek voltak Attila népei (a hunok ivadékai), hanem a magyarok is. A honfoglaló Árpád vezér pedig - szerinte - egyenes ivadéka volt a nagy hun királynak. Az általa feljegyzett monda tehát egyaránt emlegeti a hun-székely és a hun-magyar rokonságot. 

Béla király névtelen jegyzője előadásában lényeges megjegyzés az, hogy a székelyek a honfoglaló magyar seregek előtt jártak s az első sorban (elővédül) harcoltak. {1}

Ez jellemző szokás, azaz hadiszabály volt a népvándorlás folyamán keletről előtörő hódító népeknél, amit a hunok, avarok, magyarok s még a mongol-tatárjárás idején ezek is gyakoroltak, ti., hogy a meghódított, vagy csatlakozó idegen népeket küldték előre a harcban. A magyarokra nézve Konstantin császártól úgy tudjuk, hogy a honfoglalás előtt hozzájuk csatlakozó kabar hadaknak kellett elől járniok a háborúban. {2}

Ugyanezt tudjuk a nemzeti krónikákból a székelyekről is az Árpád-korból. Így az 1116.-i csehek ellen viselt hadjáratban a morva határon az előőrsöt a besenyő és székely határőrök alkották {3}

Az 1146.-i osztrák hadjáratban is a besenyők és a székelyek szokás szerint a magyar hadsereg élén jártak. {4}

Megjegyzendő, hogy itt nem az erdélyi, hanem a nyugati határszéli (a vágvidéki és a mosonyi) székelyekről van szó. De megvan ennek az előőrsi kötelezettségnek történeti bizonyítéka az erdélyi székelyeknél is. II. Ulászló király ugyanis 1499-ben a régi székely jogszokásokat megerősítvén, úgy rendelkezett, hogy ha a király kelet felé, azaz Moldva ellen hadra kél, a székelyek összes lovas és gyalog hadereje köteles a sereg előtt járni, visszatérőben pedig a királyi sereget hátvédül követni {5}

Anonymus feljegyzését tehát a székelyek elölharcolásáról hiteles tudósításul erősítik meg más történeti feljegyzések és oklevelek. Ez a székelyek eredetének kérdésében is egyik lényeges bizonyíték. A XIII. évszázad végén a Kézai Simon mester által átírt ún. hun krónika bővebben adja elő a székelyek eredetet, bizonyára a Csaba-mondában megörökített szájhagyomány alapján.

Attila halála után ugyanis a hun birodalom népei pártokra szakadtak s fiai az örökség felett egymással harcba keveredtek. A hun törzsek Csaba királyfival tartottak, aki Attilának Honorius görög császár leányától származott fia volt. A germán fajú hun alattvalók azonban a német Krimhildtől született Aladár mellé állottak, a ravasz Detre (veronai Ditrik) bujtogatására. Az első ütközetben Csaba győzött, de a második csatában, mely Sicambria (Óbuda) vidékén két hétig folyt, Csaba hadát úgy szétverték, hogy a hunokból igen kevesen maradtak. Csaba tizenötezer hunnal Görögországba Honoriushoz futott, de onnan nemsokára visszament Scythiába atyafiaihoz, kiket aztán arra buzdított, hogy menjenek vissza Pannoniába, hogy a németeken bosszút álljanak.

«Maradt volt még a hunokból, - folytatja tovább a hun krónika - háromezer ember, kik a «krimhildi» csatából futással menekültek, kik is félvén a nyugati nemzetektől, Árpád idejéig a Csiglamezőn maradtak s ott magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték. Ezen székelyek ugyanis a hunok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannoniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthénia határszélein eléjük menének s Pannoniát együtt meghódítván, abban részt nyertek, de nem a pannóniai síkon, hanem a határszéli hegyek közt kaptak osztályrészt. Ezek a székelyek azt hitték, hogy Csaba Görögországban veszett. Ahonnan a köznép ma is azt mondja példabeszédben: akkor térj meg, - mondják a távozónak - mikor Csaba Görögországból.» A krónikaíró jobban vélte tudni, mert alább így folytatja: «Tehát ez a Csaba Attilának Honorius görög császár leányától született törvényes fia, kinek fiait Edeménnek és Ednek hívták. Edemén aztán, mikor a magyarok másodszor visszatértek Pannoniába, atyja és anyja igen nagy atyafiságával bejőve, anyja ugyanis a korozmin nemzetből való vala; Ed pedig Scythiában maradt atyjánál. Ezen Csabától származott az Aba nemzetsége.» {6}

Csaba királyfi emlékezete hagyományos kegyeletben maradt fenn késő századok folyamán továbbra is a székelyeknél. Az ő és vitézei serege lett őrszelleme és végső reménysége a székely népnek. A monda szerint, midőn a székelyeket nagy veszély fenyegeti, segélyökre Csaba királyfi seregével alászáll a mennyégből a Hadak útján (a csillagok Tejútján), melynek sok ezernyi csillagserege az ő lovaik ezüst patkószegeitől csillog. {7}

A hun krónika tehát úgy tudta, hogy a székelyek Attila hunjai töredékének a régi Pannonia valamely vidékén (az ismeretlen Csiglamezőn) maradt ivadékai, kik midőn meghallották, hogy a magyarok új honfoglalás céljából közelednek, Ruthénia határszélére eléjük mentek, hozzájuk csatlakoztak, a honfoglalásban nekik segítettek, s aztán Erdély határszélén kaptak osztályrészt. Ezeket a mondai hagyományokat variálják a későbbi századi történetírók is különböző változattal.
Két legrégibb krónikásunk tehát (az újabbakkal együtt) egyképpen vallja hun ivadékoknak a székelyeket, de másféleképpen a magyarokhoz csatlakozást. Anonymus szerint valahol Szentes táján, a Kőrös vidékén csatlakoznak, mikor a honfoglaló vezérek átkelnek a Tiszán; Kézai szerint Ruthénia határszélére mennek eléjük az ismeretlen fekvésű Csiglamezőről. A kettő úgy egyeztethető, ha a hun krónikai Csiglamezőt azon a tájon keressük, hol a Bihar vára ellen menő magyar sereghez csatlakoztak. Biharban, tudvalevő, hogy még a XIII. században is voltak székely telepek nyomai (a bihari Székelyszáz, Székelyhida stb.).

Anonymus szintén tud külföldi csatlakozásról, de ő nem székelyeket, hanem kunokat csatlakoztat népvándorló útjuk közben a magyarokhoz: Kiev ostrománál. Legjobban tudhatta az egykorú, a X. század derekán élt, a magyarokat jól ismerő bizánci császár, a Bíborban-született (Porphyrogenetos) Konstantinosz, - ki a kazároktól elpártolt kabar nép három nemzetségét csatlakoztatja Lebédiában a magyarok hét törzséhez nyolcadikul. A székely, kun és kabar csatlakozás hagyománya között bizonyára van valami történeti összefüggés s ebben kell keresnünk a székelyek eredete megfejtésének a sarkpontját.

A nemzeti krónikásokat követő újabb és legújabb-kori történetírók közül sokan foglalkoztak a székelyek nevének és eredetének kérdésével, anélkül azonban, hogy végérvényes, általánosan elfogadható eredményt értek volna el. Ezek rövid összefoglalásban a következők:
A XV. századi történetírók közül Bonfinius a hun eredet mellett a székely név latin siculus alakját a scythából formált scythulus névből származtatta, amiben Verbőczy is követte őt. Az erdélyi Szamosközy István (a XVI. század végén élt történetíró) ezt a vélekedést cáfolva, először érvelt a mellett, hogy a siculus szó a magyar székely szóból formálódott, a székelyt pedig a szék (sedes) és hely (locus) szavakból képzett névnek tartotta. {8}

A XVIII. századi történetírók közül egyik (Fasching) jász, másik (Stilting) besenyő, ismét más (Benigni) kun eredetűeknek hitte a székelyeket. Timon Sámuel (1734) a hun eredetet mesének tartotta s a székelyt régi névnek vette, amely őrt (custos) jelenthetett. Szerinte mint határőrök kaphatták kiváltságaikat, adómentességüket. Benkő József a XVIII. századvégi tudós erdélyi történetíró a hun eredetet vitatta, nevüket a székhely (sedis locus) összetett szóból képzett székhelyi névből származtatta. {9} Mellőzve több különféle véleményt, Timon határőr értelmezését elfogadta Pray György, Fejér György, Kállay Ferenc és Horváth István is, ki a székely szót a székelő (initium sedis) értelemben magyarázta. Fogarasi János erdélyi római katolikus püspök a szaka (többes számban: szakai) népben vélte feltalálni a székelyeket.

Új csapást vágott a székely-kérdés vitatásában Hunfalvy Pál a tudós magyar nyelvész a múlt század 1870-es éveiben, midőn a székelyek hun eredetét élesen megtámadta, a hun mondát a Nibelung-ének hatásának tulajdonította, lehetetlennek tartván, hogy a hun birodalom felbomlása után a hun maradékok a régi Dácia területén észrevétlenül és említés nélkül lappanghattak volna a gótok, gepidák s az avarok évszázadokig tartó uralma alatt. {10}  Ezt a mesét - úgymond maguk a székelyek megcáfolják nyelvükkel, amely azonos a magyarokéval s ugyanazon fejlődési fokokon (török és szláv hatáson) ment keresztül. A székely név, szerinte, a szék-elve szóból eredt, melynek értelme székentúli, vagy szék megetti s a magyarok székén túli letelepedést jelentette. Amiként - szerinte - Erdély is az erdő-elve szóból származott, erdőn túli, erdő megetti értelemmel. A székelyeket Szent László által Erdélybe telepített határőröknek tartotta.
Hunfalvy érvelése nem győzte meg a hagyományok védelmezőit. A kolozsvári Nagy János {11} és Szabó Károly kolozsvári egyetemi tanár több tanulmányt írt Hunfalvy elmélete megcáfolására. Ez utóbbi kétségbevonta, hogy a székely szó a szék-elvéből származott s annyit jelentene, mint határőr. Szerinte a székely szó eredeti, ősrégi nemzetnév, mint a magyar, besenyő, kun, kozár stb. nevek. Erősen vitatta, hogy a székelyek Erdélyben ősfoglalók, nem pedig királyi telepítvényesek. {12}

Nagy Géza, ki a székelyek eredetével több tanulmányban foglalkozott, azon véleményen volt, hogy a székelyek nem lehetnek Attila hunjainak itt maradt ivadékai, hanem azon szabir-hun törzs egyik ága («eszegel»), mely Attila birodalma felbomlása után a Fekete-tenger észak-keleti partjaira vonult vissza s ott az előrenyomuló magyarokkal összeolvadt. Ezt jelképezi az ősmagyar mondákban a Hunor és Magyar testvérektől származás hagyománya. A székelyek - szerinte - nem határőrök, hanem a magyar királyság megalakulása előtt Erdélybe telepedett honfoglalók. {13}

Tagányi Károly azt vallotta, hogy Erdélyben a székelyek voltak az egyetlen ős-honfoglalók s nevüket is annak köszönhetik (székely = székes), hogy Erdélyben ők voltak az egyetlen megszállók. Valószínűnek tartotta, hogy a székelyek besenyő ivadékok, akik az egymást üldöző rokonfajok elől az erdélyi szorosokon át kelet felől menekültek ide. {14} Később azt vitatta, hogy a székelyek Kuvrát VII. századbeli bolgár-hun népéhez tartoztak, és nevük összefügg az eszegel-bolgárok nevével. {15}

Pauler Gyula szerint a székelyek «a hunnal kevert bolgár-eszegel-kabar-nem utódai» és őróluk az volt a vélemény, hogy hajdan Attila katonái voltak.» {16} 

Sebestyén Gyula szintén kabar ivadékoknak tartotta a székelyeket s nevüket a szék (bekerített hely) szótól származtatta az el, -il, -li török-tatár képzővel. {17} Azt hiszi, hogy a XI-XIII. század folyamán a magyarságba beolvadt nyugati székely határőrök a hun-utódokkal keveredett avarok egyenes leszármazói voltak. {18} A keleti székelység a honfoglaló magyarokhoz nyolcadik törzsül csatlakozó kabar nép ivadéka. - Ez a keleti székelység a XIII. sz. nemzeti krónikába iktatott hagyomány szerint a bujdosó Csaba királyfi keleten csatlakozó népe volt. E monda létrejöttének titka az lehet, hogy a keleti és nyugati székelység a végeken való elmagyarosodás után az énekmondó regősök révén egyformán örököse lett a velük együtt elmagyarosodó hun hagyománynak, melyből a hun-székely-magyar azonosság eredetmondái is kialakultak. {19}

Thury József a hunoktól származtatott avarok maradékainak vélte a székelyeket s nevüket a közép-ázsiai szikil vagy szekil szóból származtatta, melynek jelentése nemes ember, előkelő úr, főrangú. {20}

Ugyanő arra utal, hogy a VI. évszázad második és a VII. század első felében a Fekete-tenger felett egy második, de az elsőnél kisebb hun birodalom állott fenn, mely magában foglalta a bolgár kuturgur és az unugur népeket, amelyek fölött Attila hunjai közül való s a Dulo nemzetségből származó fejedelmek uralkodtak. {21}

Ez a nemzetség az, amelynek leányait Hunor és Magyar elrabolta. A bolgárokkal szomszédos unugur (ungár) magyarság alkotta meg azt a Magna Ungariát, melynek déli szomszédságában a kozár-kabar nagy birodalom kialakult. A honfoglalást megelőző kazár-magyar szövetségi viszony tette aztán lehetővé, hogy a kozároknak talán hun, vagy hun-bolgár eredetű kabar alattvalói hozzánk csatlakozzanak, s a velük hozott hun hagyományok alapján a Csaba-monda kialakulását elősegítsék.

A fennebbiek alapján megállapíthatjuk, hogy újabb történetíróink azt bizonyítják, hogy a székelyek nem lehettek hazánk területén vissza- és fennmaradt hunok ivadékai. A helyett többen a honfoglaló magyarokhoz csatlakozó huntöredékekben, nevezetesen pedig a kabarokban vélik feltalálhatni a székelyek őseit, anélkül azonban, hogy a magyarsághoz való rokoni kapcsolatot közelebbről meghatároznák. Ezen a réven vélem én is megfejthetőnek és további történelmi, nyelvtörténeti, néptudományi és embertani kutatások nyomán megfejtendőnek a székelyek eredetét. Legújabban némelyek más irányban keresték a megoldást, de sikertelenül.

Karácsonyi János előbb az ős-székelyeket erdőirtóknak s nevüket a szlovén nyelv vágást jelentő sjek és a török -li képző összetételének vélte. {22} Méltán jegyezték meg erre, hogy nincs példa rá a történelemben, hogy egy nép idegen nyelven nevezze magát s elképzelni is lehetetlen, hogy a székely szláv szóhoz illesztett török képzővel nevezze magát.

Karácsonyi maga is feladta ezt a tarthatatlan véleményt, de még messzebb elvetette a sulykot újabb teóriájával, hogy «a régi székelyek ősei a gepidák voltak s a XI-XII. századokban is még gepida (tehát germán) nyelven beszéltek.» Mindezt alig tudja egyébbel megokolni, mint némely germán eredetű személy- és helynévvel és azzal, hogy «a gepidák csakugyan Attila alattvalói, szövetségesei voltak.» {23}

Balvéleménye helyeslő visszhangot a magyar történetírók között nem talált; de sípot adott az oláhok szájába, kik újabban elmagyarosodott oláh-rokon scytha-dák eredetűnek hirdették a székelyeket. Ép oly elfogadhatatlan Erdélyi László «biztos megoldása», hogy a székelyek ősei bolgár hadifoglyok voltak, akik a 895.-i, Etelközből indított bolgár háborúban kerültek volna fogságba s aztán 1150 körül, mint a szebeni királyi ispán katonasága, várőrsége vonultak volna be Erdély legdélibb részébe, hogy ott a betelepített szászok között rendet tartsanak. Mikor aztán a szászok 1224-ben önkormányzatot kaptak s így a székely őrség a németek közt fölöslegessé vált, akkor kezdtek volna áttelepedni a Székelyföldre. {24}

A székelyek hadifogoly-eredetének «képtelenségét» Tagányi már előbb kimutatta (Erdélyivel polemizálva). «A határvédelmi szolgálat - úgymond - rendkívül terhes volt ... Őseink e föltétlen bizalmat követelő védelmet s annak titkait nem bízhatták a meghódított bennszülöttekre, még kevésbé bízhatták rabszolgákra - hadifoglyokra. ... Bámulatos stratégiai érzék nyilvánul meg abban, mely az ország határát és határvárait hadifoglyok őrizetére bízná.» {25}

Ennek a feltevésnek képtelenségére vall az is, hogy egy hadjárat alkalmával idegen földön nem lehet hadifogollyá tenni egy egész népet az ő egész nemzetségi rendszerével, s hogy a bolgárok csakhamar a besenyőkkel szövetségben indított bosszuló hadjáratuk alkalmával honfitársaikat kétségtelenül felszabadították volna. {26} Ez annál inkább megtörtént volna, mert tudvalevő, hogy ez a sikerült ellentámadás indította a magyarokat az Etelközből való kivonulásra. De eltekintve ettől, tudjuk, hogy a mi hadifoglyaink nemrég a világháború után Szibériából is hazavergődtek; mennyivel könnyebb lett volna a bolgár hadifoglyoknak hazajutni a közeli szomszédságba. Az is elképzelhetetlen, hogy hadifoglyok idegen országban egységes új, külön nemzetet alapítsanak. Az eszegel bolgárokról szóló perzsa-arab tudósítások különben sem az al-dunai, hanem a volga-doni bolgárokra vonatkoznak.

Szabó Károly a régi erőltetett megoldásokra azt mondotta, hogy «én lefekszem, és még szebbet álmodom.» A Karácsonyi és Erdélyi megoldásai még álomnak sem szépek. A kérdés megfejtését nem vitték előbbre, de versenyre keltették az oláhok fantáziáját, hogy még képtelenebb teóriákat gyártsanak a székelyek eredetéről. {27}

Gombócz Zoltán nyelvtörténeti és összehasonlító nyelvészeti úton igyekszik megvilágítani a magyarok őshazáját és vándorlását. {28}

Elfogadja gróf Zichy István feltevését, hogy a magyarság, mint a finn-ugorságnak kezdettől fogva legkeletibb tagja először jutott át az Ural keleti oldalára az erdő- és a sztyeppe régió határára. Itt kezdődik bolgár-török törzsek hatása alatt a magyarság megszervezése; itt tér át a magyarság ugyancsak török hatás alatt a halászó-vadászó életmódról az állattenyésztő, földművelő életmódra, majd a népvándorlási mozgalmak során lekerül Kaukázus-vidéki hazájába, az úgynevezett Lebédiába, a Don és Kubán közé, ahol a bolgár-török hatás folytatódik (a VI. században) és az alánság hatása megindul, vagy legalább intenzívebbé válik. Midőn a kaukázusi bolgárság egyik csoportja, valószínűleg kozár hatás alatt, észak felé vándorol (a VII. században), magával viszi Volga-Káma-vidéki hazájába a magyarság egy töredékét is. Gombócz szerint ez az a magyar csoport, amelyről a XIII.-ik századi utazók, mint Magna Hungaria lakóiról hírt adnak, amely csoport a mongol betörés forgatagában nyomtalanul eltűnt.

Hóman Bálint elmélete szerint «az erdélyi székelység nagyobb zárt tömegben megtelepedő ősfoglaló nép vagy törzs volt. Ők voltak Erdély egyedüli honfoglalói.» Nemzetiségükre nézve azt vallja, hogy «a székely nép a magyartól különböző, de a magyarral rokonnak, azzal együtt hun származásúnak tartott önálló nép, vagy törzs volt.» Szerinte «a székelyekben egy az avar birodalomhoz tartozó és ennek bomlása után a IX. században Erdélybe húzódó néptöredéket kell látnunk», és pedig olyat, mely «a hunnal azonosnak tartott és a hun hagyományt őrző török-fajú nép: az avar, bolgár vagy az avar uralom idején hazánk területén történelmileg kimutatható hun törzsek valamelyikének ivadéka.» {29}

*

Végezetül, már csak a teljesség kedvéért is, összegeznem kell saját megfigyeléseim és a helyszínén a gróf Zichy-féle expedíció alkalmával (1895-ben) a Kaukázusban szerzett tapasztalataim alapján a történeti adatok egybevetésével formált véleményemet a székely nép és név eredetéről. {30}

Ahová a mi ősmondáink és nemzeti krónikáink utalnak, az a Scytkia (Dentumoger = doni magyar ország) {31} a Don torkolata, a Meotisz-tó (az Azovi-tenger, a Fekete-tenger északkeleti kiágazása) s a Kubán alsó folyása vidékén terült el. Itt űzték Hunor és Magyar a csodaszarvast; innen kalandozva a pusztába találtak rá Belár (bolgár) király népeire és Dúl alán király leányaira, kiket rabul ejtve s a meotiszi hazába víve nőül vettek s tőlük származott a hun és a magyar nemzet. {32} 

Ezekben a mondákban és szájhagyományban történeti eseményeknek és nemzeti fejlődéseknek magva rejlik és pedig a hun-magyar-bolgár rokonság és az alán szomszédság emlékezete, mely történeti és nyelvészeti adatokkal is igazolható.
Ez az összekeveredés Attila hun világbirodalma szétbomlása után történt, miután a hunok egy része visszatért a Fekete-tenger mellékére, melynek közelében, a Kaukázus feletti pusztákon akkor már a magyarok ősei is tanyáztak. {33}
Kitűnik a konstantinápolyi (V-VII. sz.) görög történetírók tudósításaiból, hogy a különböző hun-bolgár-magyar törzsek a Meotisz vidékén összekeveredtek és ideiglenesen államközösségben is éltek. Így a VI. század elején a Fekete-tenger keleti partvidékén egy kisebb hun-bolgár-magyar birodalom állott fenn, melynek az Attila hunjai közül való Dúló-nemzetségből származó, keresztyénné lett királyát Gordát a régi hithez ragaszkodók élén öccse Magyar (görögösen: Muager) buktatta meg (528. Kr. u.).

Hunor és Magyar mondája ezekről a népkeveredésekről regél, bolgárokat és Dúl királyt emlegetve. A hun eredetű avarok keletről előnyomulása a VI. század derekán megzavarta, részint magával ragadta, részint szétszórta az útjába került népeket. Az Attila örökében alapított új avar birodalomban voltak hun töredékek, bolgárok s hihetőleg magyarok is.
«Azt tapasztaljuk, - írta Thury - hogy a VI. századtól fogva a XIII. századig 37 történeti kútfő hunoknak tartja és nevezi az avarokat; bátran megállapíthatjuk tehát azt az igazságot, hogy az ún. avarok éppen úgy hunok voltak, mint az Európában előbb, ti. 375-453-ig szerepelt hunok.» {34}

A székelyek - Thury szerint - valósággal a hunok maradványai, de azoké a hunoké kiket az idegen írók avaroknak is neveztek. {35} Az kétségtelen, hogy bolgárok nagy számmal voltak az avar birodalomban s Baján kagán halála után a főhatalomért is versengettek. «A bolgárok között pedig - Nagy Géza szerint - lehetetlen, hogy magyarok is ne lettek volna. Hiszen Kuvrát (a volgamelléki hunokat bolgárokká egyesítő VII. sz. királyuk) egyik népét unugurnak nevezik a bizanci írók, s azt az azovi hun királyt, kinek székhelyén tűnik fel Kuvrát, Muagernek hívták, a Kuvrát által alapított Dúló-dinasztiát pedig a magyar mondák is ismerik. Árpád nemcsak idegeneket, nemcsak rokon népeket, hanem magyarokat is talált e hazában. A magyar faj régebbi itt, mint a honfoglalás. Lehetséges, hogy már az avarokkal is jöttek, de ha előbb nem is, a VII. század utolsó negyedében a magyar bevándorlás is megkezdődött. Mondáink a székelyekben keresik ennek az első rajnak az ivadékait.» {36}

Az avar birodalmat Nagy Károly frank király három hadjárata 791-799. Kr. u. szétrobbantotta. Maradványai részint meghódoltak s a dunántúli határszélen telepíttettek le, melyet a németek Hunniának (Hunalantnak) neveztek még néhány évtizedig. Ezek lehettek a magyar honfoglalás utáni nyugati székelyek elődjei. A menekült avarok a tiszántúli s erdélyi avar erődítmények közé vonultak vissza. Ezek között lehettek a Csiglamezőre menekült hun-székely maradványok, kik aztán a honfoglaló magyarokhoz csatlakoztak. Azok a bolgárok és más volgai törzsek pedig, melyek a mai Bolgárországot (678) alapító Aszparukh korában Pannóniába vándorolva az avarokkal társultak, Nagy Károly irtó hadjárata következtében bizonyára al-dunai hatalmas rokonaikhoz csatlakoztak. A tiszai bolgárság, melyről a magyar hagyomány beszél, ezeknek lehettek ivadékai. {37}

Nagy Géza legutóbbi véleménye is az volt, hogy «a székelyek Kuvrát VII. századbeli hun-bolgár népéhez tartoztak, s nevük összefügg az eszegel-bolgárok nevével.» {38}

A magyarság zöme az avar birodalom rombadőlése idején a donvidéki Lebédiában tanyázott. {39} Doni magyarokat (Dentumoger) emlegetnek a magyar mondák is. Az arab és perzsa írók (Ibn Rusztah, Gardezi, Al-Bekri) szerint a magyarok (a IX. században) «a besenyők és a bolgárok földjéhez tartozó Eszkel vidéke között laknak.» Az eszegel (eskil, isgil) nép a volgai bolgárok egyik törzse volt. {40}

Lebédiában történt a kazároktól elpártolt kabar nép csatlakozása a magyarokhoz, a hét törzshöz nyolcadikul sorakozván. {41} A magyarokat és a velük egyesült kabarokat a besenyők támadása szorította ki Lebédiából, amikor is a nép zöme a Dnyeperen túli Etelközbe költözött át; {42} egy része pedig visszament «Perzsia felé», melynek határa akkor a Kaukázusig terjedt. {43}

Ott a Kaukázus hegylánca feletti mezőségen és völgyeiben máig is él egy néptörzs, mely magát kabardnak nevezi. A Malka, Bakszán, Csegem, Cserek és Terek folyók völgyében laknak s tartományukat a Terek két részre osztja: a nyugati Nagy- és a keleti Kis-Kabardára. Ezeken innen a Kubán és mellékfolyói mentén a mostanság cserkesz (saját nyelvükön adighe) gyűjtőnéven nevezett népnek más törzsei élnek: sapsi (sabszik, sapsug), abaza, abaszek, beszléni stb. nevek alatt.
Nyelvük (a kabardokkal együtt) egy és ugyanaz, csak nyelvjárási különbség van köztük. Néptípusuk, ruházatuk, szokásaik, jellemvonásaik, foglalkozásuk feltűnő rokon vonásokat és hasonlatosságot tüntet fel a mi népünkkel. Főfoglalkozásuk az állattenyésztés és a földművelés. Főként a lótenyésztés az, amire legfőbb gondjuk van. Kitűnő lovakat tenyésztenek (a kabard bélyegű s általában a cserkesz ló hírneves, keresett árucikk) s ők maguk is mesteri lovasok. Címeres szarvú fehér ökreik, teheneik a mi ősi marhaállományunkra emlékeztet. Ruházatukban a testhez álló cserkeszkabát, mely derékon szíjjal átkötött s kindsál (cserkesz tőr) lóg le róla, s mellén két oldalt patrontokokkal van díszítve, sokban hasonlít a magyar zsinóros atillához. Téli felöltőjük pedig, a fekete «burka», (ványolt gyapjúnemezből) a magyar gubának édestestvére. {44} Táncuk hasonló a lassúcsárdáshoz; dalaik a mi bús kesergő dalainkhoz. Szőnyegeik olyanok, mint a székely «festékesek.» Italuk árpasör (sera). Feltűnő írta egy orosz tábornok - a kabard nők nemzeti öltözetének s díszítésének hasonlatossága a magyar huszár dolmányához. Ő a cserkeszek szabadságszeretetében, harcias erényeikben magyar hatást és rokonságot lát, s azt hiszi, hogy a magyarok iránt feltűnő rokonszenvük, a vérrokonság vagy régebbi szomszédság tudatában gyökerezik. {45} 

E néptörzsek azoknak az őslakóknak ivadékai, akiket már a régi görög és római írók (Strabotól, Pliniuson, Ptolemaeuson kezdve a magyar Julián barátig) emlegetnek, mint a Fekete-tenger keleti partvidékétől a Kaukázusig terjedő tartomány: Zichia népét. Nevüket görögül zékoi, zékhoi, zikhoi, latinul zichi, zigii írták. Olyan gyűjtőnév lehetett ez, mely általában a tartomány lakóit jelentette. A név máig sem enyészett el, mert a grúzok még most is zikh-nek nevezik az adighe cserkeszeket. Az adighe nevet is a zikhből származtatják. A régi név átalakulva maradt fenn a cserkeszek legnyugatibb ága, a Fekete-tenger parti sapsi (sabszik, sapsug) nép nevében, melynek első szótagja a szabirok nevére emlékeztet. {46}

Ennek a régi (a Krisztus születése óta ismert) Zichia tartománynak őslakosai nagy népkeveredésen mehettek át a népvándorlás századai folyamán, mert a Meotisz és Kubán vidéke (Zichia északi része) útjába esett a keletről előtörő népáradatnak. A hun-bolgár-magyar, majd a magyar-kabar népkeveredés ezen a vidéken ment végbe. Nyelvészeti nyomokat is hagyott maga után, mert a magyar nyelvben is vannak kaukázusi elemek. {47} Ez a tartomány, a Meotisz vidéke az, hová a hun-magyar rokonság mondái fűződnek.

Kétségtelen, hogy ennek a vidéknek népe csatlakozott a lebédiai szomszédos magyarokhoz. Ezeket Konstantin császár kabaroknak nevezi, Anonymus kunoknak mondja (akik nála Kievnél csatlakoznak), a nemzeti krónikák azonban székely csatlakozást emlegetnek. A perzsa-arab írók szerint eszegel bolgárok a magyarok don-vidéki szomszédai. Minden jel arra mutat, hogy a székelyek nem mások, mint a Konstantin császár által kabaroknak nevezett, de tartományukról magukat valószínűleg szikelieknek mondott, avagy a kabarokkal együtt csatlakozó szikek (szikeliek), a perzsák szerint bolgár (azaz hun eredetű) eszegelek.

Erre vall, hogy miként Konstantin a kabarok három nemzetségét csatlakoztatja, úgy későbbi oklevelek a székelyek három nemzetségét emlegetik (trium generum Siculi). Erre vall, hogy a székelyek később is a hadban elől jártak, határőri szolgálatra alkalmaztattak, amire a keleti népek a meghódított és csatlakozó népeket használták. Ez magyarázza meg és érteti meg velünk a székelyek hun eredetének hagyományát, hogy onnan az ősi hun földről szakadtak ki, hová a nemzetalapító Hunor mondái fűződnek, s ahol különféle hun népek századokon át éltek. {48}

A székely népnevet minden valószínűség szerint a meotiszi őshazából hozták magukkal. Törzse megvan a zich (szik) szóban, ahogy a grúzok a cserkeszeket máig is nevezik. Megvan a tartomány Zichia nevében s megvan a zékoi, zikoi népnévben, ahogy őket a görögök írták. A -le, -li, -eli, -uli névszóképző megvan nemcsak a török-tatár, de a kaukázusi nyelvekben is. {49} Úgy, hogy a szikeli (székely) nem jelent egyebet, mint a honnan való eredetet, származást. {50} Rokonjelentésű a scythiai szittya névvel. Verbőczy nem ok nélkül nevezi őket scythuli-nak {5l} s a krónikák betűiket scytha írásnak. 

A székely név tehát ősi népnév, melyet magával hozott az őshazából, s amely megjelöli honnan való származását. {52} E szerint a hun eredetű, kabar-rokon szikeli (eszegel-bolgár) székely nép a Fekete-tenger keleti partvidékén csatlakozott a szomszédságukban lakott magyarokhoz. Együtt vándoroltak Etelközbe, együtt hódították meg az új hazát s itt rokon hun, avar, magyar néptöredékeket találván s azokkal egyesülvén, mint ősfoglalók telepedtek meg az új honban, majd tömörültek Erdély keleti határszélein, fenntartván ősi hun eredetük s hagyományaik emlékezetét.

*

Hézagos a kép, melyet a székelyek eredetéről magunknak alkothatunk. A hiteles adatok hiányát feltevések és elméletek nem pótolhatják. De a népek eredete rendszerint homályos. A székelyek eredetéről szóló véleményekhez is sok kétség fér s végleges tisztázásához kevés reményt fűzhetünk. Ámde egy nemzet életében nem az eredet kérdése a fő, hanem az, hogy miféle szerepet játszott a történelem színpadán. E tekintetben pedig a székelyeknek van mivel büszkélkedniök: hiteles adatokból megírható történelmük dicsőségére válik a székely népnek.

Hivatkozások

1 «A székelyek, kik előbb Attila király népei voltak, meghalván Usubuu (Öcsöb vezér) hírét, mindnyájan békességesen elébe menének ... Usubuu serege előtt az első sorban kezdének Menoumorout (Ménmarót) ellen harcolni.» Öcsöbék «élükön a székelyekkel, Ménmarót ellen kezdének lovagolni.» «Mikor ezt hallotta Ménmarót, hogy Usubuu és Velek Árpád vezér legnemesebb vitézei, a székelyek vezetése mellett erős sereggel ellene jönnek, kelleténél jobban megijede ... A székelyek és magyarok sok embert agyon nyilazának» stb. Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok tetteiről. Fordította Szabó Károly, Pest 1860. Újabb kiadása a Magyar Tudományos Akadémia által. Budapest. 1892. 54-55. Pais Dezső: Magyar Anonymus, Budapest. 1926.
2 A magyar honfoglalás kútfőiben, (a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában) 124.
3 A bécsi képes krónika (M. Florianus kiadása: Fontes Domestici II. 208.
4 Fontes Domestici II. 218. «Qui more solito preibant agmina Hungarorum.»
5 Szabó Károly - Szádeczky Kardoss Lajos: Székely Oklevéltár, III. 139.
6 Kézai Simon mester magyar krónikája, ford. Szabó Károly, Pest, 1862. 39.
7 Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái. I. 466.
8 Ant. Bonfini: Rerum Ung. decades. Posonii 1744. kiadás. «Scythuli populi e Scythis ingenuis oriundi» (21.); «Seque Siculos, mutata T in C literam appellarunt» (83.) ; «Sithuli» (416.) «Scythuli vetustissimum Ungarorum genus» (517.). - Verbőczy István: Decretum juris consvetudinarii Pars III. tit. 4. Scituli nobiles privilegiati, ab Scytico populo in primo eorum ingressu in Pannoniam propagati, quos nos corrupto vocabulo Siculos appellamus. - Szamosközy történeti maradványai. II. 374.
9 Transylvania I. 397.
10 Magyarország ethnographiája. Budapest. 1875. 299-303.
11 A székelyek scytha-hun eredetűsége s az ellenvélemények, Kolozsvárt 1879.
12 Szabó Károly számos tanulmánya eredményeinek összefoglalása: A régi székelység, Kolozsvárt 1890
13 Ethnographia 1890. 165.
14 A honfoglalás és Erdély. Ethnographia 1890. 213.
15 Ethnographia 1907. 326., 1908. 260., 1912. 218., Turul, 1910. 56., Az eszegel bolgárok neve: Századok. 1914. 76.
16 A magyar nemzet története Szent Istvánig. Budapest, 1900. 240., Az Árpádházi királyok alatt 1893. I. 215. Számos tanulmányában előbb: Századok 1877. 394., 1883. 109. Hadtörténeti Közlemények 1888. 511.
17 A székelyek neve és eredete. Budapest, 1897. Ethnographia 1898/9., Századok, 1907. 465.
18 Az avar-székely kapcsolat emlékei. Bp. 1899. Ezek őrizték meg az avar Csiglamező (bekerített országrész), a Sanctgalleni barát leírásáról ismert avar hring (kerítés, gyűrű) dunántúli emlékét, az avarok alattvalóivá lett hun, gepid stb. néptöredékek Attila-kori emlékeit.
19 Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái. I. és a Gesta Hungarorum, a magyar hősmondák öt könyve. Budapest, 1925. I. és V. tudományos jegyzetei. Ez a magyarázata annak, hogy a délnyugati székely határőrség ő-ző tájnyelve éppúgy fennmaradt a keleti székelység között, mint a regősök emlékét őrző karácsonyi és újévi népszokások azonos emlékei.
20 A székelyek eredete. Erdélyi Múzeum 18988. és különnyomat, Kolozsvár 1898.
21 A magyarok eredete, őshazája és vándorlásai. Századok 1896. 795.
22 A székelyek eredete és Erdélybe települése, Budapest, 1905.
23 A székelyek ősei és a székely magyarok. Cluj-Kolozsvár. 1924.
24 A székelyek története. Brassó, 1921. A székely eredetkérdés megoldásának sarkpontjai. (Az Akadémiai Értesítő XXXIII. évf., Budapest, 1922.)
25 Történeti Szemle, 1916. 302.
26 Schünemann Konrád: Zur Herkunft der Siebenbürger Székler-Ungarische Jahrbücher, Berlin, 1924. 408., Erdélyi válasza és Schünemann felelete u. ott, 1926. évf.
27 Szádeczky Kardoss Lajos: A «tündér» Erdély. Székelyek és oláhok. A székelyek oláh rokonságának meséje. Budapest, 1925., Jorga újabban feladta azt a teoriáját, hogy a székelyek nem egyebek, mint elmagyarosodott dák-scytha eredetű oláhok. Legújabban ugyanis a román kultúregylet Gyergyószentmiklóson (f. é. május) tartott gyűlésén azt hirdette, hogy a székelyek ősei kozákok voltak. A «kozák» szó szerinte harcos parasztot jelent, nemzetiségi megjelölés nélkül. (Magyarság, 1927 jún. 1. sz.)
28 A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány. Nyelvtudományi Közlemények. XLV. Budapest, 1908.; A bolgár kérdés és a magyar hunmonda. Magyar Nyelv. XVII. Budapest, 1921. 15.
29 A székelyek eredete. Budapest, 1921
30 Kaukázusi utazásunk (a gróf Zichy-expedíció alkalmával)., Erdélyi Múzeum, 1896. és különnyomat.
31 Értelmezését id. Gombócz Z. a Nyelvtudományi Közlemények XLV. 147-151.; Németh Gy. a Magyar Nyelv XVII. 205-207.
32 Kézai krónikája a Magyar Tudományos Akadémia millenniumi kiadásában, 479.
33 A magyarok őseit régebben az V. sz. Priscus és mások által emlegetett onogur (unugor, hunugor) névben keresték. (Lásd gróf Kuun Géza: Relationes II. Cluadiopoli 1895. 64-71.; Thury J. A magyarok eredete, Századok 1896.; Marquart J.: Osteuropasche und ostasiatische Streifzüge, Leipzig, 1903. XXVI. stb.) Újabban mások a szabir népben látják a magyarok elődjeit. (Lásd Fehér Géza: Bulgarisch-ungarische Beziehungen, Keleti Szemle. Pécs, 1921.) Mindkét nép, az onogurok és szavirok a Meotistól kelet felé tanyázott a VI. században, Jordanes (850) s más görög történetírók szerint.
34 A székelyek eredete, 69.
35 A székelyek eredete, 67.
36 Nagy Géza: A millenniumi történet, I., CCCLII.
37 Nagy Géza: Millenniumi történet, I., CCCLII.
38 Az eszegel-bolgárok neve. Századok 1914. évf. 75.
39 Lebédiát eddig a Don és Dnyeper között keresték a történetírók; újabban Marquart, gróf Zichy István s mások a Dontól keletre a Kubán folyó völgyében vélik, a meotiszi régi hazában. Lásd Zichy István: A magyarság őstörténete és műveltsége a honfoglalásig. Budapest, 1923.
40 A perzsa s arab írók szövegéből kétségtelen, hogy itt a volgai bolgárokról, nem pedig az al-dunaiakról van szó és a lebédiai, nem pedig az etelközi magyarokról. Lásd Fejér Géza: Bulgarisch-ungarische Beziehungen, Pécs, 1921.
41 Konstantinos Porphyrogenetos: De administrando imperio című művében
42 Fehér Géza: Etelkuzu területe és neve. Századok 1913. évf.
43 Konstantinos sabartoiasphaloi népéről lásd bővebben Fejér G.: Etelkuzu területe és neve. Századok 1913. évf.
44 Szádeczky Kardoss Lajos: Kaukázusi utazásunk. Kolozsvárt, 1898. s a Turul 1917. évf. Magyar-rokon népek a Kaukázusban.
45 Erckert: Der Kaukazus und seine Völker. Leipzig, 1887. 104.
46 A háromszéki székely nyelvjárás ma is mondja Sepsi helyett, hogy Sapsi. «Sápsiszángyorgyiek» - írja Erdélyi Lajos: Magyar nyelvi tanulmányok. I. A háromszéki nyelvjárásról. 58.
47 Munkácsi Bernát: Magyar műveltségi szók kaukázusi nyelvekben. Nyelvtudományi Közlemények 23. 1893. Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben. Budapest, 1901. Bálint Gábor meg éppen a magyarhoz közeli rokonnyelvnek tartotta a cserkeszekét.
48 Sebestyén Gyula: A honfoglalás mondáiban I. 499. ezt írja: «Csaba népe feltámadt halottaiból, mert a keleten csatlakozó kabarok, akik utóbb épp olyan székelyek és épp olyan hun-magyarok lettek, mint a Csigla-lakók, készséggel elvállalták a keletről érkező hun ősök dicső szerepét.»
49 Munkácsi Bernát: Árja és kaukázusi elemek, 663.
50 A kaukázusi grúz az oroszt Russuli-nak hívja (a Russ szótól), magát Kartwelinek hívja (mert Kartw-tól származnak), Mingrélia szintén ilyen névszóképzős származtatás Mingr-től. Karabagli, Rustaveli stb.
51 Pars III. titulus IV. Sunt praeterea Transsylvanis in partibus Scituli (alább: Scytuli) nobiles privilegiati.
52 A szék szótól nem származhatott, mert a Székelyföld székekre való felosztása sokkal későbbi, mint maga a név. Az 1086-ból már mint személynév is előfordul a bakonybéli birtoklajstromban mint sóbányász neve Scicul (Sziköl) alakban.

Forrás: http://szekelyfold.info.ro/a-szekelyek-eredete

Beküildte: Gy.K.A.