Származástani, vagy orvosgyógyászati szempontból végezték kutatásaikat?

A Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ öröklődéstannal foglalkozó Humángenetika és Teratológiai (=Magzatkárosodás) Osztálya betegségmegelőzés céljából végez humángenetikai kutatásokat. Részben a veleszületett rendellenességek kóreredetét, cigányokban gyakoribb genetikai betegségek megállapítását kutatjuk, de folyik nálunk populáció-genetikai kutatás is, ami az egyes népcsoportok származását és betegségeit hivatott feltárni. Ez annak alapján történik, hogy bizonyos népcsoportokra meghatározott betegségek jellemzőbbek mint másokra, esetleg csak bennük fordulnak elő. Léteznek finn típusú betegségek, amelyeknek az az egyszerű magyarázata, hogy ötmillió finn földrajzi elszigeteltségben él. Ismertek genetikai betegségek – úgynevezett idegrendszeri és zsíranyagcserét érintő askenázi betegségek is. Ugyanis minden egyes esetben, ha új mutáció keletkezik, érvényre jut a betegség. Az embereknek 46 kromoszómája van, a nőkre az XX, a férfiakra az XY jellemző, ha két jól működő gén van egymás mellett, un. homozigóta egyénről beszélünk, ha viszont az egyik betegséget hordoz, és a másik nem, akkor heterozigótáról van szó. Ezek a lappangó, öröklődő (recessziv) betegségek akkor jutnak érvényre, ha két kóros gén találkozik.
Azon népcsoportoknál, ahol nagyobb a beltenyészet, vagy a földrajzi elszigeteltség, de lehet kulturális vagy akár vallási oka is, ezek a lappangó, öröklődő gének felhalmozódnak, és betegség formájában nyilvánulnak meg. Osztályunkon a 80-as, 90-es években végzett populáció-genetikai kutatások részben azt a célt szolgálták, hogy a származás elemzésüket elvégezzük, továbbá hogy genetikai és ökogenetikai kérdésekre is választ adjunk. Ez azt jelenti, hogy a vizsgáltak a gyógyszerekkel, vegyi anyagokkal szemben milyen egyéni érzékenységet mutatnak, de vannak olyan anyagok is, amelyek egész népcsoportokra eltérő hatást gyakorolnak pl. a tejcukor. Így derült derült ki, hogy a hazai roma lakosság 56%-a, míg a magyarok 36%-a nem emészti meg a tejcukrot, de említhetem az alkoholérzékenység eltérő voltát is, hiszen a keleti népek a nyugatiaktól eltérő módon emésztik meg az alkoholdehidrogenát enzimet.

Milyen módszereket alkalmaztak a vizsgálatok során?

A 80-as években klasszikus markereket (genetikai belső jelzőgén) vizsgáltunk a 9 hazai népcsoport 12 populációjában, ami nyilván nem ad olyan tökéletes képet mint a molekuláris-genetikai szintű vizsgálatok, amelyeket már a 90-es években végeztünk kormányközi együttműködések keretében. A vizsgálatok azt mutatják, hogy ha a vércsoport és a különböző enzimpolimorfizmusok az egyes emberekben 1%-os eltérést mutatnak, az már heterozigotának vagy polimorfnak tekinthető, vagyis hogy eltérünk egymástól. Legtökéletesebb persze az olyan genetikai jelzőgén lenne, amely alapján különbség tehető az egyes raszszok, etnikumok között, de ilyen nagyon kevés van. Ismert ugyan a Duffy és Diego vércsoport, amelyek csak a keleti illetve az afrikai nagyrasszban fordulnak elő, de mint említettem, ez nagyon ritka.

Változtak-e ezek a módszerek a 80-as évek óta, hiszen említette, hogy a kutatásokat a 90-es években is folytatták?

Többek között vérvételből tudunk dolgozni. 40 vércsoport ismert, továbbá enzimpolimorfizmusok kimutatásából is nagyon sok (28 markert elemeztünk) áll rendelkezésünkre. Ha már elég sok genetikai jelzőgént megvizsgáltunk, kiszámíthatjuk a géngyakoriságot, abból pedig a genetikai távolságot, és nem csak az egyes népcsoportok, hanem a nagyrasszok képviselői között is. A 80-as években mi is ezt tettük a klasszikus genetikai jelzőgének alapján. Ám ez a humán genom projekt időszak lezárult és a 90-es évektől mitokondriális DNS szinten kezdtünk el kutatni. Ennek az a lényege, hogy a sejtmagon kívül van egy másik, mitokondriumnak nevezett sejtalkotó, aminek saját örökítő anyaga van. Ez ugyan mindössze 37 gént tartalmaz, viszont lényeges, hogy csak maternális, azaz anyai ágon öröklődik, míg a másik nagyon kiváló vizsgálati „objektum" a paternálisan, azaz apai ágon öröklődő Y kromoszóma. Éppen ezért a mitokondriális DNS és az Y kromoszóma polimorfizmus párhuzamos vizsgálata ideális a származáseredet megállapításához. Finn, olasz és török kormányközi megállapodások keretében ezeket a molekuláris genetikai vizsgálatokat végeztük, hogy a hazai etnikumok hasonló adatbázisát össze tudjuk vetni a megfelelő referencia népességekkel.

Milyen megállapításokra jutottak?

Reprezentatív mintában 9 etnikum 12 populációjában végeztünk vizsgálatot nyelvészek, történészek, etnográfusok, antropológusok bevonásával. Magam is két-két hónapot töltöttem az egyes településeken, ahol megtörténtek a családfa felvételek és a vizsgálatokhoz szükséges megfelelő egyének kiválasztása.
A genetikai klasszikus jelzőgének alapján kimondhatjuk, hogy a hazánkban élő cigányok Észak-Indiából származnak, noha a Baranya megyei beás romák és a Szabolcs-Szatmár-Bereg-megyei oláh cigányok között genetikai szempontból is eltérés tapasztalható. Ezt a homozigóta index és több enzim szintű genetikai jelzőgén eltérése jelezte. Az eltérés arra utal, hogy évszázados vándorlásuk során keveredés történt, amelybe az is beszámít, hogy egy zárt területen – így Magyarországon- éltek, és hogy a Romániából, valamint a Balkánról bevándorló cigányok között genetikai különbségek mutatkoznak Az is biztonsággal kimondható, hogy a hazánkban élő jászok perzsa származást mutatnak, míg a kis és nagykun népcsoportokról – noha sokkal kisebb genetikai távolságot vártunk közöttük-, kiderült, hogy inkább a törökökkel állnak közelebbi kapcsolatban.
Vizsgáltuk a genetikailag egy népcsoportnak tekinthetők matyókat és palócokat is, akik inkább vallási és kulturális tekintetben különböznek egymástól. A budapesti kevert népesség esetében, egyértelműen kimutatható volt a német és a szláv népcsoportokkal való kisgenetikai távolság, ami a történelem ismeretében nem is meglepő. Itt fő feltétel volt, hogy a négy nagyszülő közül három az adott etnikumhoz tartozzon.

Talán nem tévedek, ha a legnagyobb izgalom a finn-ugor népekkel való rokonság kimutatását, vagy elvetését kísérte.

Minden bizonnyal, de előtte megemlítem, hogy noha különböző szakemberek az Őrségben feltételezték az un. törzsökös ősmagyarokat, kiderült, hogy az őriszentpéteriek és a délszlávok, a vendek között igen kicsi a genetikai távolság.
Ami pedig a finn kapcsolatot illeti, a klasszikus genetikai jelzőgének alapján azt találtuk, hogy a csángó az a népcsoport, amelyik legközelebb áll az északi néphez és legtávolabb az összes többi népcsoporttól. A bukovinai székelyek és a moldvai magyarok mintavizsgálatával kapcsolatban meg kell említenünk, hogy az 1984 és 1989 között német-magyar akadémiai együttműködés keretében történt a 28 klasszikus jelzőgén vizsgálatát szerettük volna az említett népek eredeti lakóhelyén elvégezni, erre azonban a román hatóságok nem adtak engedélyt. Emiatt a nálunk élőket kerestük fel, habár ilyen esetben mindig számolni kell a genetikai sodródással. A szakmában jól ismert jelenség, hogy amennyiben egy nagyobb népcsoportból egy kisebb populáció kiválik, akkor előfordul, hogy génállománya megváltozik. 161 csángó családot Egyházaskozáron, a bukovinai székelyeket Érden és Zombán vizsgáltuk. Nyilván nem ugyanaz az eredmény született, mintha Erdélyben vizsgálhattuk volna őket, de szerencsére a 90-es években már azokat is elértük, akik szülőföldjükről Magyarországra jöttek dolgozni, tánccsoportokkal felléptek, illetve az egyházaskozári csángók rokonai voltak. Így már árnyaltabb genetikai „képet" kaptunk. Kormányközi megállapodás keretében a finn-ugor nyelvcsalád 16 ma élő népességét vizsgáltuk molekuláris genetikai polimorfizmus szinten, így 16 más eurázsiai népességgel vetettük egybe a magyarságot genetikai szempontból. Ennek eredményeként derült ki, hogy a finnekkel való genetikai rokonság nagyon kismérvű. Eredményeinket összevetettük az indoeurópai nyelvcsalád különböző népességeivel és azt találtuk, hogy hozzájuk - akárcsak a finnek- kisebb genetikai távolságot mutatunk. A lappoknál sikerült több olyan Y kromoszómás jelzőgént találnunk, amelyek alapján kijelenthetjük, hogy mintegy 4.400 évvel ezelőtt közép-Ázsiából vándorolt el az egyik csoportjuk, ha úgy tetszik „férfivonaluk".
Ami pedig a magyarságot illeti, az óriási keveredés miatt az egyes népcsoportok eredetét külön-külön kell vizsgálni. Összességében azonban elmondható, hogy a törökökkel való genetikai rokonságunk valószínű.

Nyelv, őstörténet, rovásírás tekintetében viszont a keltákhoz állunk közelebb. Ezt vizsgálták-e?

Egy összevetést nem csak a ma élő népek összehasonlításával érdemes végezni, mert fontosak az un. fosszilis DNS vizsgálatok is. Ezeket úgy tudjuk elvégezni, hogy a honfoglalás kori temetők csont és fogmaradványaiból veszünk mintát, majd azokból vonjuk ki a DNS-t. Ilyen kutatásokat a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban folytatnak Raskó István vezetésével, ezekről a vizsgálatokról és az eredményekről ő tud hitelesen nyilatkozni.

Említette a csángók és moldvai székelyek finnekkel meglévő hasonlóságát? Kifejezhető-e ez a hasonlóság százalékban?

Erre akkor tudnánk érdemben válaszolni, ha mind a 30 000 -32.000 génünket megvizsgáltuk volna. A kutatásoknak azonban határt szab, hogy melyek azok a genetikai markerek, amelyeket megvizsgáltuk. Továbbá, hogy a mitokondriumban 380-440 bázispár milyen mértékben tér el az egyes egyénekben.
Az is fontos, hogy milyen jelzőgéneket veszünk alapul, hiszen van 40 vércsoport, az enzimek közül pedig több ezer. Ezeket nem vizsgáltuk, csak 28 markert, ami azért lényeges mert 10 fölötti már perdöntő a származáselemzésben.
Ezzel együtt ha egy-egy markert kihagyunk, akkor már eltérés jelentkezik úgy a százalék mint a genetikai távolságérték tekintetében. Ezért csak azt mondhatjuk meg, hogy a vércsoport, az enzimek, a mitokondriális DNS, stb. alapján hány százalékos az eltérés illetve a hasonlóság. Más népekhez viszonyítva a klasszikus markerek alapján tehát a csángók állnak legközelebb a finnekhez, de ez még nem jelenti, hogy rokonok lennének.

Egyik előadásán azt a meglepő kijelentést tette, hogy a mai európai népesség tíz férfitől származik.

Pontosabban Európa férfi népességének 95%-a paleolitikum idején élt két és a neolitikum időszakában élt nyolc férfitől eredeztethető. Ha azt mondjuk, hogy időben visszafelé haladva minden egyénnek kevesebb az apja és a nagyapja, akkor a családfát vissza lehet vezetni egyetlen ősapára. Tudjuk, hogy a mitokondriális Éva, a genetikai ősanya, Afrika területén, az olduvai hasadékban mintegy 200.000 évvel ezelőtt élt. Az Y kromoszóma alapján ugyanígy visszamehetünk egy ősapához is. Ahol mutáció történt, az tetten érhető, csakhogy nincs meg mindegyik láncszem. De visszatérve a kérdéshez, engem a fennmaradó 5 % sokkal jobban érdekel és miután éppen itt a Kárpát medencében oly nagy a keveredés, lehet hogy nekünk éppen ezzel az 5%-al kéne foglalkoznunk. Csakhogy éppen a hihetetlen mértékű keveredés miatt ez nem lehetséges.

Hogyan fogadta eredményeiket a magyar történelemtudomány, mit szóltak hozzá a finn-ugor elmélet képviselői?

A mi célunk az volt, hogy megismerjük a népcsoportok eltérő betegség spektrumát, az eredmények következményeinek értékelése már nem a mi feladatunk. 1993-96 között lezajlottak a kormányközi munkák, 1999-2000-ben pedig angolul is megjelentek a végleges publikációk.

És a finnek?

Mivel a kormányközi megállapodás alapján a finnek részéről Savantaus, a turkui egyetem professzorasszonya, magyar részről én voltam a projektvezető, tudom, hogy a vizsgálatok lezárása után átírták a finn tankönyveket, de ettől még megmarad a legendás finn-magyar barátság.

A hétköznapok embere kérhet a származástani értelemben vett genetikai vizsgálatot, ha meg szeretné tudni, mely népcsoporthoz tartoztak ősei?

A különböző tudományterületek más és más módszerekkel dolgoznak. Ha valaki eljön hozzánk genetikai tanácsadásra, akkor személyre szabottan a géndiagnosztika módszerével a magzatról is megállapítható, hogy egy adott betegség tekintetében egészséges lesz-e. Ez a klinikai vonal. Ezzel szemben a populációgenetika módszere a sokaságot vizsgálja. Amikor egy népcsoport egyéneit vizsgáltuk, és mint említettem, azt néztük meg egy százas nagyságrendű reprezentatív mintán, hogy a négy nagyszülő az adott népességhez tartozott-e, mert csak ebben az esetben tudtuk, hogy az utód adott népcsoport képviselője.
A sokaság vizsgálata tehát nem ugyanaz, mintha egyetlen személy akarná magáról vérvétel útján megtudni, hogy honnan, kitől származik, hiszen csak egy enzimet, egy vércsoportot, egy adott mutációt látunk és nem látjuk a többi sok százat. Ennek alapján azt mondhatom, hogy egyelőre nincs lehetőség az egyén eredetének vizsgálatára.