A finnugorizmus versus szkítizmus csatazajhoz

JOBBIK egy beadvánnyal az MTA-hoz folyamodott, hogy vizsgálja felül a finnugorizmus tételeit és tegye lehetővé, hogy az MTA jelenlegi hivatalos álláspontjától eltérő magyar eredeztetés jöjjön előtérbe, és így a történelemoktatásban sor kerüljön „a Hunor-Magor örökség visszahelyezésére”. A felhívásban a következők is olvashatók:

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom nem kíván egy tudományos, szakmai vitát befolyásolni, legkevésbé eldönteni, de meggyőződése, hogy igenis politikai kezdeményezésre van szükség ahhoz, hogy a finnugor származás elméletének ellentmondó tudományos nézetek, források és bizonyítékok is megfelelő szintű nyilvánossághoz – és így támogatáshoz – juthassanak. Csakis így lehetséges megszüntetni a magyarság ősi eredetmítoszait mesebeszéddé lefokozni kívánó, idegen eredetelmélet közgondolkodásbeli egyeduralmát, és így lehetséges a – több ezer éves – szkíta-hun-avar-magyar kollektív emlékezet és hagyomány felelevenítése, és méltó helyére való visszahelyezése a teljes és egyetemes magyar kultúrában – legelsősorban az oktatásban.”

A felhívást támogattam, aláírtam – annak ellenére, hogy nem értek egyet a fenti bekezdésben a következőkkel: „több ezer éves – szkíta-hun-avar-magyar kollektív emlékezet és hagyomány”.

A felhívás megjelenése (2009. szeptember 1.) óta többen is foglalkoztak vele. Egyik bíráló a Szekuláris Figyelő honlapjáról bírálta a felhívást, annak aláíróit – köztük személyemet – és kijelentette: az MTA csak a finnugor nyelvek rokonságáról beszél, de népgenetikai rokonságot nem említ. Erre a nyilvánvaló hazugságra válaszolva indokoltam meg, hogy magam miért is írtam alá a felhívást. Az írás címe: „A finnugorizmus, az MTA és a tudománypolitika – de kié?”

Nemrégiben a Heti Válaszban „A táltosok már a spájzban vannak” címmel Ablonczy Bálint írt és említette meg a Jobbik felhívását – fölöttébb lesújtó véleményt sugallva:

„A levelet az akadémiai világ perifériájára szorult tudós (Bakay Kornél régész) mellett derék hozzá nem értők (például Dósa Gyula erdész, Cser Ferenc vegyészmérnök) és főleg feketeöves dilettánsok (a maja-magyar rokonságról fantáziáló, Mexikóban élő De Pluer Mariann vagy Nyitray Szabolcs, az Ősmagyarok Azerbajdzsánban című alapmű egyik szerzője) nyomatékosították aláírásukkal.”

Ablonczy is hivatkozik arra, hogy az „Legtöbbjük olyasmivel hadakozik, amit soha senki nem mondott. A közkeletű felfogással szemben például az alternatívok körében főgonosz Magyar Tudományos Akadémia nem állítja, hogy a magyar nép etnikailag egységesen finnugor eredetű lenne.” Persze, szó szerint ezt nem, – de a felhívásban sem ez szerepel, – viszont masszívan állítja a magyar nép és műveltség uráli, finnugor eredetét. Csak egy példát említek rá: Glatz Ferenc: A magyarok krónikája c. 1996-ban kiadott könyvét.

A magyarok eredete a XIX. században hatalmas történelmi vitát váltott ki és akkor két 'tábor' hadakozott egymással: az osztrákok támogatta ún. ugor és a magyarok krónikáira támaszkodó ún. török tábor. A sajtóban dúló vitát a korabeliek 'ugor-török' háborúnak nevezeték. Bár Ablonczy Bálint lesújtó véleménye alapján pusztán vegyészmérnök vagyok, mégis a tudományos kutatás módszereivel felfegyverkezve – hiszen az MTA tudományok doktora fokozatot bírom, és három nyelvből van középfokú nyelvvizsgám – magam is belemerültem a kérdéskör vizsgálatába és 2000-ben egy könyvet adattam ki Gyökerek, Töprengések a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei származásáról címen. A könyv ITT megtalálható.

(Fiatal sztárujságírónknak illene legalább egy a könyvben szereplő tételt cáfolnia, – a tételt alátámasztó szakirodalommal együtt, – ha ennyire magabiztosan akar nyilatkozni egy másik szerzőről, különben bértollnoki, sőt inkvizítori jelleget ölt tevékenysége.)

Később – már az Y-kromoszóma vizsgálatok eredményeit is figyelembe véve – Darai Lajossal társszerzőségben a FRÍG Kiadó adott ki több könyvet (A magyar folytonosság a Kárpát-medencében, 2005, Európa mi vagyunk I. 2006, II. 2008 és az idei könyvnapra, Kárpát-medence, vagy Szkítia), mely utóbbi két kötetben már komolyabb vizsgálat alá vettük a magyarság vélt szkíta eredetét is.

Összefoglaló véleményünk szerint a magyar nép, a magyar nyelv, a magyar műveltség alapvetően a Kárpát-medence szülötte, a magyarság a Kárpát-medence őslakosságát jelenti, csupán a nyugat felőli ún. frank, az észak felőli szláv és a dél felőli bolgár terjeszkedés megakadályozására behívott, aztán a magyar nemzet nemesi elitjét alkotó katonanépnek van sztyeppei eredete. Az 'ugor-török háborúban' a török eredet alapja is a sztyeppei eredet, ami egyértelműen a hunokhoz vezet vissza. Ámde a hunoknak a szkítáktól, azoknak a suméroktól való eredeztetését alapvetően hibásnak véljük. Hogy miért? Erre a kérdésre kívánok a következőkben választ adni.

A sztyeppei eredet forrásai a magyarok krónikái. A továbbiakban ezeket idézem, mert a magyarság szkíta eredetét vallók egyértelműen a krónikáinkra hivatkoznak. Az alábbiakban idézett krónikák magyar fordítása – vagy a magyarul írottak átszerkesztett változatban – egyaránt elérhető a neményi.net honlap könyvtárából:

Anonymus Gestája – XII. század, II., vagy III. Béla idején, Kézai krónikája – 1205, Kálti Márk képes krónikája – 1358, Thuróczy krónikája – 1486, Hess András: Budai krónika – 1473, Heltai Gáspár krónikája – 1575, Szekér J. Aloysius krónikája – 1808.

Közben, a török uralom idején született a „Tárih-i Üngürüsz és Madzsar Tárihi” szövege, melyek magyar fordítása is elérhető a fentnevezett könyvtárban, jóllehet itt nem használom fel annak a szövegét.

Nézzük meg mit is írnak a magyarság eredetével kapcsolatosan a krónikák?

Anonymus: Gesta Hungaricus, 1131 és 1196 között:

„A szcítiaiak ugyanis jó régi népek, s van hatalma Szcítiának keleten, mint fentebb mondottuk. Szcítiának első királya Mágóg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Mágóg királyról nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király.

Ő az Úr megtestesülésének négyszázötven-egyedik esztendejében a szittya földről kiszállva, hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve, az országot birtokba vette...

A szcítiaiak, amint mondottuk, jó régi népek. Róluk a történetírók, akik a rómaiak viselt dolgait megírták, így beszélnek: A szittyák valaha igen bölcsek és szelídek voltak, földet nem műveltek és majdnem semmiféle bűn nem fordult elő közöttük.

A szittya föld éppen azért, mert annyira messze esik a forró égövtől, különösen kedvez a nemzedékek szaporodásának. Azonban – ámbár szerfölött nagy kiterjedésű – mégis a rajta született népség sokaságát sem táplálni, sem befogadni nem tudta.”

Kézai Simon krónikája 1205:

„Menróth óriásra, ki a nyelvek megkezdődött összezavarodása után Eviláth földére méne, mellyet ez időben Persia tartományának neveznek,...

S minthogy Hunor és Mogor első szülöttek valának, atyjoktól megválva külön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének.

Kémeket küldvén tehát onnan Scythiába, miután Scythia országát kikémlelték, gyermekeikkel és barmaikkal azon hazába vonulának, hogy ott lakozzanak. Midőn tehát azon országba bémentek, abban lakókul az alpzúrokat és pruténokat találták, kiket eltörölvén...

A Scythia országgal keletre határos a Joriabeliek országa ezután Tarszia s végre Mangalia, hol Európa végződik. A nyári nap alatti táj felé a korozmi nemzet fekszik és Ethiopia, mellyet Kissebb Indiá-nak hivnak, s aztán délszak és a Don folyó közt áthatolhatatlan puszta van.”

Kálti Márk Képes krónikája 1358:

„Miként a Teremtés Könyve tizedik fejezetében írja a történetírás tanítómestere: "Ezek Noé fiainak nemzetségei: három fiától, nevezetesen Sémtől, Kámtól és Jáfettól a vízözön után hetvenkét nemzetség származott. Jáfettól tizenöt, Kámtól harminc, Sémtől pedig huszonhét." Szétszóródtak a világ három részébe; Sém Ázsiába, Kám Afrikába, Jáfet Európába került. Josephus szerint ugyanis Jáfet fiai bírták az északi vidéket, Ciliciának és Szíriának hegyeitől, a Taurus és Amanus hegységtől a Tanais folyóig, mely Szittyaországban van. Ugyanezt bizonyítja Szent Jeromos a héber dolgokról írott könyvében: Jákob fiainak birtoka volt Ázsia az Amanus és Taurus hegyeitől a Tanais folyóig, Európában pedig Gadesig;

Nyilvánvaló ebből mindenkinek, hogy Hunor és Magor, a magyarok ősei [nem] Nimród fiai voltak,...

Szent Jeromos mondja; azért sem, mert Nimród sosem lakott a Tanais folyó környékén, mely keleten van, hanem az óceán tengerénél. Miképpen tehát a Szentírás és a szent doktorok mondják, a magyarok Jáfet fiától, Magortól származnának, aki – Szent Sigilbert antiochiai püspöknek a keleti nemzetektől szóló krónikája szerint – ötvennyolc esztendővel a vízözön után ment bé Evilat földjére, és feleségétől Enéttől nemzette Magort és Hunort; róluk a magyarok és hunok nevezete.”

Hess András Budai krónikája 1473:

„[3.] Továbbá, hogy az özönvíz pusztítása következtében Noén és három fián és ezeknek feleségein kívül minden élőlény elpusztult, hetvenkét törzs származott végül Szemtől, Khámtól és Jáfettól az özönvíz után. Szemtől 22, Khámtól 33, Jáfettól tizenhét.

[4.] Ezek a törzsek pedig akkor – miként Josephus mondja – a héber nyelvet használták.

Mivel pedig Hunor és Magor Nemroth elsőszülöttjei voltak, atyjuktól különválva, külön sátrakban laktak.

[5.] Történt pedig, hogy egy napon kivonultak vadászni. A pusztaságban egy nőstény szarvas került eléjük; futott előlük, és ők a meótiszi mocsarakig üldözték.

[6.] Felderítőket küldtek tehát innét Szkítiába, és miután a szkíta vidéket igen ravaszul kikémlelve felderítették: ebbe a hazába vonultak be gyermekeikkel és csordáikkal, ott akartak lakozni.”

Thúróczy krónikája 1486:

„Némelyek úgy tartják, hogy ez a Nimród volt a hunok, vagyis a magyarok ősapja...

Azt is mondják, hogy ugyanennek a Nimródnak Enéhen kívül más feleségei is voltak, és Hunoron és Magoron kívül más fiakat is nemzett, és hogy ezek és az ő utódaik az említett vidéken, Perzsiában laknak...

És mind Diodorus ugyanitt, mind pedig Hérodotosz? az ő Krónikájának negyedik könyvében előhozakodik egy bizonyos mesével, mondván: hogy Héraklész – régebbi amannál a másik Héraklésznál, aki utóbb a trójai államot feldúlta – ...”

Heltai Gáspár krónikája 1575:

„Kétféle Scíthia vagyon: egyik vagyon Európában, a másik Ásiában, és ez oszlani kezd a Tanais follyóvizről, mellynek eredeti és kiforrása vagyon a Riphei nagy hegyekből, az vége vagyon napnyugat felől Németország mellett és az Viszollya follyóvíz mellett, melly az lengyel nagy hegyekből kiforr, és egyenest folly a Scandinávia szigetre, és ugyanott an csakhammar beesik a tengerbe. Dél felől vagyon az vége a Duna mellett, melly a németországi hegyekből kiered, és Tódtország mellett alláfolly Magyarországba, és abban hatvan nagy follyóvizekkel megöregbülvén és alább-alábbfollyván beessék végre a tengerbe. Naptámadat felé kedig vagyon az vége Pontus, Hibéria, Albánia, hol az orbo­nászok laknak, és Persida mellett, az Araxes nagy follyóviz mellett, és elnyújtózik Seressig.

Annak utánna magának hajtá az végső vandalusokat az Philimerus, az ő hadnagya által. Annak utánna jobb lakóföldeket kezde kévánni, és kenyeret süttötvén általméne a tóvizeken, midőn meglátta volna azzokat. De midőn még félig a nép nem költ vólna által, megszakada a híd, és ledőlle, és nagy sok ember és barom vesze oda. És úgy nem mehetének vissza, akik által­jöttenek vala, által sem jőjhetének amazok, kik hátra maradtanak vala.

Philimerus ez okaért elindulván a megmaradott néppel, és a spaliókat megkezdé, kikre előszer ért vala. Annak utánna mindjárt az végső Scíthiára méne allá, melly a Pontus tenger mellett vagyon. Abban a tartományba laknak az adogiták, kiknek a caniculában, mellyet hév hólnapnak nevezünk, negyven egész napig semmi éjek nincsen, hanem mindenkoron világos nap vagyon.”

Szekér J. Aloysius 1808

„Senaar Mezejéről lassanként Napkelet felé indúlván, a’ világnak azon részeit választották első lakó-helyül, mellyet bekerít Napnyúgot felől Irtisch, Napkelet felől pedig Amur vize? és a’ Sina, vagy más néven, Chinabéli Birodalomnak Éjszak felé néző szomszéd Tartományaiban letelepedtek, úgyhogy a’ Magyarok régiebb Őseinek első lakó-helyek azon a’ tájon vólt, melly ama’ roppant Sinabéli Birodalomnak határt vet Éjszak felől: ...

Sinabélieknek, midőn módjok nem esett benne; az említett esztendőben pedig a’ Topai Tatároktól a’ Volga vize mellé szoríttattak, a’ hová annál könnyebben engedték magokat nyomattatni, hogy naponként szaporodván, a’ Baschiriai Tartomány szoros vólna nékik: a’ hol köz-akarattal tanátsot tartván elvégezték magok között, hogy Ásiából kirádúlván, Európába kőltöznének.