Egy-egy furcsán leírt településnév, egy-egy váratlan helyen felbukkanó földrajzi elnevezés vagy szokatlan népnév olykor valóságos gondolatlavinákat volt képes útjukra indítani! Valahogy így történt akkor is, amikor egy régi történelmi atlaszt böngészve a Brit szigetek felé vetődött a tekintetem. Tulajdonképpen egy nyíl keltette fel a figyelmemet, amely kontinens felől a szigetek felé mutatva az anglo-saxon invázió útvonalát jelölte ki. A nyíl mellett egy évszám: 451.
Látva ezt a 451-es dátumot, azonnal eszembe jutott Attila királyunk galliai hadjárata, amikoris Pannóniából elindulva és a Duna, majd a Rajna vonalát követve eljutott Galliáig és meghódította a tartományt. Jól tudjuk hogy, ekkor került sor a híres Catalaunumi ütközetre és ekkor szakadt le Attila seregéről a később Hispániában letelepedő seregtest is. Mikor is történt mindez? Nos ezeknek az eseményeknek az általánosan elfogadott dátuma: 451. Persze mi már jól tudjuk, hogy ez a dátum Juliánuszi Era szerint értendő, jelenlegi gondolatmenetünk szempontjából azonban ez a körülmény most mellékes. Tehát 451 az az esztendő, melyben Attila király Galliát dúlja, és ugyanezen esztendő az anglo-saxon invázió dátuma is egyben. Később, alaposabban utána járva a témának kiderült, hogy az anglo-saxon inváziót a mainstream kutatás jelenleg két évvel korábbra teszi és a 449-es dátumhoz köti. Látva azonban a koraközépkorban uralkodó időszámítási káoszt, felvetődött bennem a kérdés: Vajon lehet-e ez a két esemény független egymástól? Elképzelhető-e, hogy e két eseménysorozatnak egymáshoz semmi köze sincs? Vajon mi váltotta ki az angolok és a saxonok britanniai invázióját? Bárány Attila a "Britek, angolszászok, vikingek" c. könyvében a következőket írja erről:
| „A nagy angolszász kirajzás okait igen sokan próbálták megfejteni (...) roppant nehéz hiteles képet alkotnunk arról, mi okozta az angolszászok mobilizálódását. Az elméletek döntő többsége valamilyen, a mezőgazdasági termelést érintő előzményt állít fel, például a tengerszint megemelkedése a dán partvidéken az 5. században, meteorológiai eszközökkel alátámasztva, aminek következtében természetesen a termőföld csökkenése az igazi válság csiholója; vagy a régészetileg kitűnően bizonyítható, de Prokópios és mások által is megjegyzett kiüresedés, elnéptelenedés okai között az is szerepelhet, hogy a korabeli technológiával termelés alá vonható földeket egyszerűen 'elfogyasztották', ami óriási mértékű földéhséget indukált. Néhányan az 5. század közepére tehető állatjárvány hatását érzik döntőnek, állítván, az állatállomány nagymértékű redukálódása a megélhetést veszélyeztetve indította útjára a szász hódítókat...” |
Tehát megemelkedő tengeszint, fogyatkozó termőföldek és állatjárványok... meg globális felmelegedés, túlnépesedés és természetesen meteoritbecsapódás, ami miatt az angolszászok fő táplálékforrását jelentő dinoszauruszok is kihaltak. Hihető ez...? Kérem ez ugyanaz a maszatoló, tényeket elmismásoló történelemszemlélet, amellyel már Győrffy Györgynél is találkozhattunk, amikor mindenféle klimatikus változásokat és járványokat emlegetett, melyek miatt az avarok éhségtől támolygó hordái az elhullott állatokból rakott bűzlő halmok mellett elhaladva felkéreszkedtek a hegyekbe a szlávokhoz, csak azért, hogy a Kárpát-medence teljesen kiürüljön mire a honfoglaló magyarok ide megérkeznek! Vegyük észre: a klimatikus változások, mini globális felmelegedések, mini jégkorszakok és járványok fehér nyulát a hivatalos tudományosság mindig akkor kapja elő a szemfényvesztés és történelemhamisítás bűvészkalapjából, amikor a valódi okokról el akarja terelni a figyelmet! Mert a négyszázas évek derekán nem létezett és nem is létezhetett Attilától független eseménysorozat Nyugat-Európában! Elképzelhetetlen, hogy az angolok és saxonok britanniai inváziója független lett volna attól a hun áradattól amely éppen ekkor tartotta rémületben az egész "civilizált" nyugatot! Érdemes tehát alaposabban is megvizsgálnunk ezt a kérdést: kik voltak valójában az angolok és kik a saxonok? Az első elgondolkodtató információmorzsára az angolszász hódítók kilétével kapcsolatban a Nagy Képes Világtörténet "Angolszászok országa" c. fejezetében bukkantam rá:
| „A longobárdok krónikása, Paulus Diaconus többször említi munkájában, hogy népe az angolszászokkal rokon nép volt. A két rokon fajt azonban a sors messze vetette egymástól. Míg ugyanis a longobárdok Európa déli részén, Itália elragadó éghajlata alatt kerestek és találtak hazát maguknak, az angolok és szászok, kik eredetileg a longobárdok ősi szállásai közelében, Jütlandban és az Elbe partjain laktak, a zord brit szigeteken alapítottak országot...” |
A korábbi fejezetekben azzal a feltételezéssel éltem, hogy a longobárd nép valójában nem germán, hanem éppenséggel eftalita hun népcsoport volt, amely azonos a honfoglaló magyarok által itt talált Salán - Szvatopluk féle néppel. Ez a nép minden valószínűség szerint még a hun Attilával együtt érkezett ide, és ennek a népnek a Kárpát-medencében maradt és a mai magyarságba beintegrálódott részét hívjuk ma palócnak. Ha Paulus Diaconusnak igaza van, és az angol nép valóban a longobárdok közeli rokona ... sokáig nem is mertem befejezni ezt a gondolatmenetet, oly merésznek tűnt a feltételezés. A következő döbbenetes felismerés Sharon Turner egyik Interneten is elérhető munkájának tanulmányozása közben ért, aki a saxonok nevével kapcsolatban a következőket írja:
| "The Saxons were a German or Teutonic, that is, a Gothic or Scythian tribe; and of the various Scythian nations which have been recorded, the Sakai, or Sacae are the people from whom the descent of the Saxons may be inferred, with the least violation of probability. Sakai-suna, or the sons of the Sakai, abbreviated into Saksun, which is the same sound as Saxon, seems a reasonable etymology of the word Saxon. The Sakai, who in Latin are called Sacae, were an important branch of the Scythian nation. They were so celebrated, that the Persians called all the Scythians by the name of Sacae; and Pliny, who mentions this, remarks them among the most distinguished people of Scythia. Strabo places them eastward of the Caspian, and states them to have made many incursions on the Kimmerians and Treres, both far and near. They seized Bactriana, and the most fertile part of Armenia, which, from them, derived the name Sakasina; they defeated Cyrus; and they reached the Cappadoces on the Euxine. This important fact of a part of Armenia having been named Sak asina, is mentioned by Strabo in another place; and seems to give a geographical locality to our primeval ancestors, and to account for the Persian words that occur in the Saxon language, as they must have come into Armenia from the northern regions of Persia." (Kiemelés tőlem!) |
Sharon Turner szerint tehát az angolokkal folyton együtt emlegetett saxonok neve eredetileg nem más, mint sakai-suna, azaz szakák (szkíták) fiai! Ebből a "sakai-suna"-ból lett aztán rövidítve előbb "saksun", majd pedig "saxon". Ugye nem kell mondanom, hogy középkori krónikásaink a magyarokat egyértelműen és félreérthetetlenül szkítákanak, azaz szakáknak nevezik! Na ez volt az a pont, ahol komolyan felmerült bennem annak lehetősége, hogy az Attila nyugati hadjáratával nagyjából azonos esztendőben a Brit szigeteket elárasztó anglo-saxson invázió valójában nem egy Attila nyugati hadjáratától független eseménysorozat volt, hanem éppenhogy annak részét képezte! Az anglo-saxson hódítók pedig éppenhogy Attila utasítására hódították meg a haldokló Római Birodalom eme távoli tartományát! Egy egészen halvány utalás erre mintha krónikáinkban is megjelenne:
| "...egész Francziaországot és Flandriát földúlván, Colóniába mene, hol Szent Orsolyát, a britannok királyának leányát tizenegy ezer szűzzel a kegyetlen húnok irgalmatlanul leöldökölték." |
Itt nem esik ugyan szó arról, hogy Attila Britannia felé csapatokat küldött volna, mindenesetre egyértelmű, hogy Szent Orsolya megölése a "britannok királyával" szemben nem tekinthető éppenséggel egy barátságos gesztusnak. Persze nem minden szász és nem minden angol indult a Brit szigetek felé. Nagy részük továbbra is a kontinensen maradt, ahol a korai középkor során létrejött államalakulatuk a Saxon Hercegség nevet viselte. Régi történelmi térképvázlatokon alaposabban megvizsgálva az egykori Saxon Hercegség területét további izgalmas felismerésekben lehet részünk. A Saxon Hercegség több nagyobb régióból állt. Ezek közé tartozott nyugaton Westphalia, keleten Ostphalia, középen pedig - minegy gerincét képezve a Saxon Hercegségnek - egy rendkívül érdekes nevű tartomány: Angria! Tapasztalva az R -> L hangváltozás jelenségének gyakoriságát a kérdéses korban, biztosra vehető, hogy Angria és Anglia neve lényegét tekintve azonos! Így ebben a formában R-rel leírva azonban további izgalmas, ám talán túl merész következtetésekre juthatnánk. Érdemes ezért alaposabban is megvizsgálni Angria nevének különféle változatait és természetesen magának az elnevezésnek az eredetét is. Az egyik Interneten elérhető lexikon a következőket írja az Angria címszó alatt:
| "Angria, Engria, or Engern is a historical region in present-day western German states of Lower Saxony and North Rhine-Westphalia. It was the central region (gau) of the medieval Duchy of Saxony lying along the middle reaches of the Weser river between Westphalia and Eastphalia." (Kiemelés tőlem!) |
Ízlelgessük kicsit ezeket a neveket: ANGRIA, ENGRIA és ENGERN! Tudjuk hogyan nevezik a németek Magyarországot mind a mai napig? Nos így: UNGARN! Merő véletlen lenne az ENGERN és UNGARN elnevezések szinte tökéletes egyezése? Aligha! Vegyük észre hogy az UNGARN-tól az ENGERN-en és ANGRIA nevén keresztül egyenes út vezet ANGLIA nevéig! ANGLIA tehát nem más, mint UNGRIA, az ANGOL népnév pedig az R -> L hangváltozáson keresztül UNGÁR - HUNGÁR nevünkkel azonosítható! Azok az angol és saxon hódítók pedig, akik a galliai hadjárattal egyidőben meghódították a brit szigeteket, valójában Attila királyunk kapitányai, hungár azaz magyar hódítók voltak! Ugye milyen váratlan és milyen döbbenetes ez a felismerés? Ugye milyen nehezen emészti az ilyeneket finnugor agymosáson átesett elménk? Pedig lassan tényleg hozzá kellene szoktatni magunkat a hasonló felismerésekhez, mert eltagadott történelmünk nagyobb meglepetéseket tartogat számunkra, mint azt képzelnénk! Mégis mit gondol a kedves olvasó, hogyan lehetséges az, hogy Varga Csaba, nemrég egy egész kötetet meg tudott tölteni az angol nyelv magyar eredetű szavaival?
Pillantsunk tehát bele Anglia történetébe egy kicsit alaposabban! Vessük górcső alá Anglia első királyainak neveit:
Kezdjük Bernika királyaival: AETELRIC, AETELFIRTH és EDWIN.
Deira királyai között: AETELRIC, AETELFIRTH, EDWIN és AETELWOLD.
Northumbria királyai között: EADWULF, EADBERHT, AETHELWALD MOLL, I. AETHELRED, II. AETHELRED.
Mercia királyai: I. AETHELRED, AETHELBALD.
Választott királyok között: II. AETHELRED, AETHELFLAED.
Gewissae-királyság / Wessex: AETHELHEARD, AETHELWULF, AETHELBALD, AETHELBERT, AETHELRED.
Anglia / Cerdic-ház: I. Idősebb EDWARD, AETHELSTAN, I. EDMUND, EADRED, EDWIG, I. EDGAR, II. Mártír EDWARD, II. Tanácstalan AETHELRED, II. Vasbordájú EDMUND, III. Hitvalló EDWARD.
Joggal merül fel a kérdés: vajon mi ütött ezekbe az angol királyi családokba? Vajon miért ragaszkodtak olyan megátalkodottan az Etele név különféle változataihoz? Csak nem a Nagy Etelére, a hunok királyára emlékeztek? Csak nem az ő emléke előtt tisztelegtek e névválasztással? Csak nem a hatalmi igényük súlyát és jogosságát kívánták megalapozni azzal, hogy Attila nevét vették magukra? De mint láttuk az Ed név is meglehetősen gyakran felbukkant angol királyok neveiben. Mint tudjuk Ed és Edömén Attila unokái, Csaba fiai voltak, s így joggal feltételezhetjük, hogy a hunok között gyakori volt ez az elnevezés. A rengeteg Edwin, Edward, Eadred, Edmund és Edgar szintén egyértelmű jele annak, hogy az anglosaxon hódítók valójában hunok, azaz magyarok voltak.
Végezetül álljon itt Varga Csaba: A magyar nyelv titkaiból (Egyező magyar angol szavak) c. írásából egy részlet:
| “Az egyező magyar-angol szavak gyűjtése kisebb-nagyobb megszakításokkal tulajdonképpen 200 év óta zajlik. A rokonság felfedezői között elsőként említendő Berzsenyi Dániel és Czuczor Ger¬gely. Az 1800-as évek első felében ugyanis még ismert volt a magyar és az angol nyelv mélyre ható kapcsolata, csak aztán más szelek kezdtek fújni és fújnak mindmáig... 750 egyező szó bizo¬nyítással együtt Az angol szókincs magyar szemmel című könyvben került először egybegyűjtve a nagyközönség elé (Fríg Kiadó, 2007.). Alább ebből a szófejtő gyűjteményből látunk úgy 400 sza¬vas mutatványt ízelítőnek. Ha egy-egy szónál netán magyarázatot igényel az olvasó, a fent említett könyvben megtalálja. (Az egyeztetett szavak száma most már 1200 körül jár.)
Tudom, a fent leírtak jelenleg meglepőnek tűnhetnek, de ma már az is látható, hogy az egyezés még annál is sokkal nagyobb, mint amekkora csupán a szószedetből kitűnik. Hiszen még mindig lehetne írni akár kis meséket, verseket is, melyek az eltelt idő ellenére ugyanazok magyarul is és angolul is. Ezek esetében csupán a kiejtést kell angolosra, illetve magyarosra venni. Általában véve az eltérést az adja, hogy 1) az angol mondatszerkesztés sokkal kötöttebb, gépiesebb, mint a magyar, 2) az angol szavak jó része többé-kevésbé roncsolódott már. Például wrong a rong, mint rongált, gyökével azonos, de rong (angolosan ejtve: wrong) azért lágyan ejtve maga a rongy szó is. Mary is mere muck. Peter is languid. Does Peter sing? He does. What does he? Peter choose ware. Peter mends the wrong mantle. Még egy példa az angol kifejezés egyszerűsödésére is, mintának az olvasó esetleg további önálló elemzéshez: Ivan all night add. Azaz „Iván álló éjszaka összead”. Itt tehát szó sincs szavak ide-oda kölcsönzéséről. Egy magyarázat lehetséges: valaha – történelmi léptékkel mérve nem is olyan régen –, egy nyelv volt az angol és a magyar. Az ős: Európa, s főként a Kárpát-medence ősnyelve. A történészek adósaink a magyarázattal.” |
Nos ha adósak vagyunk, akkor törlesszük is le az adóságunkat! A magyarázat a korábban elmondottak fényében kézenfekvő: Az “anglo-saxon” hódítók valójában Attila király “hungár-szkíta” katonái voltak, az angol nyelv pedig nem más, mint hungár-magyar anyanyelvünk egy sok-sok változáson átesett, rontott változata.
Forrás: Szkítiától Maghrebig