20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 október 25, kedd

A jelenlegi világtörténelmi korszak bukása - novemberben?

Szerző: Dr. Halász József

Érdeklődéssel olvastam - véleménye kifejtésére a tv-kben is rendszeresen lehetőséget kapó - Bogár László írását[ 1], már a címe miatt is. Ugyanis eszembe juttatta Simon Perez 2007. október 10-i, hírhedt beszédének Magyarország felvásárlását is indokoló mondatára: „Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani."

Az írás egy, a szerzőknek húsz éve népszerűséget adó „igazságfeltárások" közül, amelyek közös jellemzője, hogy megoldást nem ad (mint ez a Bogár-írás), vagy ha igen, akkor a „feltárt igazság" megoldás-javaslatában merül ki. Amikor arra keresünk választ, hogy ezeknek a feltárásoknak a következményeit miért nem érvényesítik és a megoldás-javaslatokat miért nem alkalmazzák a gyakorlatban, akkor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy nem „igazságfeltárás", hanem „valódiság-feltárás" volt, amit a megfelelő ismerettel nem rendelkező emberek látnak csak „igazságfeltárásnak" és ez eredményezi a népszerűséget.

Márpedig József Attila is figyelmeztetett bennünket: „Az igazat mondd, ne csak a valódit!". A valódi ugyanis az igazság egy része. Ha ezt emelem az igazság szintjére, akkor az okozatot jelölöm meg okként. Ki kell mondani: ez a demagógia brutális megjelenése.

Bogár László írásának befejező gondolata félrevezető: „Akárhogyan is kerülgetjük tehát, a legkényesebb kérdés mégiscsak az, hogy a gyarmati függést folyamatosan újratermelő globális szuperstruktúra elleni háború áldozatait, kockázatait és mellékhatásait képes lesz-e elviselni a magyar társadalom." Miután az írás a devizahitelesek helyzetével kapcsolatos Orbán-nyilatkozat ürügyén veti fel a gyarmatbirodalom kérdését, egyértelmű, hogy az Orbán-kormány tetteit a „globális szuperstruktúra elleni háborúként" értelmezi Bogár László.

Amit a kormány – ugyanúgy, ahogyan a rendszerváltásnak nevezett diktatúraváltás óta minden kormány – tesz, az nem háború a globális szuperhatalom ellen, hanem helytartói végrehajtás, előre meghatározott látszat-szembenállási fordulatokkal, ami kizárólag a hatalom megtartására szolgál, a választók megtévesztésével („azt mondjuk az embereknek, hogy visszaállítjuk a nemzet nagyságát, a gazdasági szereplőknek pedig azt, hogy mit várhatnak a Fidesz-kormánytól" [2] – mondta Orbán Viktor).

Ennek bizonyítékai:

Soha nem tiltakozott egyetlen kormány sem a Lisszaboni Szerződés II. részen 288. cikke ellen, amelyben a jogalkotást ténylegesen átengedi az EU-nak, a magyar országgyűlést végrehajtási utasítás készítői szintre alacsonyítva.
Soha nem tiltakozott egyetlen kormány sem a gazdaságot megbénító, ún. kizárólagos hatáskörbe utalt területek ellen (LSz II. rész 3. cikk), sőt, támogatta annak bővítését.
Soha nem tiltakozott egyetlen kormány sem a fejlődésünket lehetetlenné tevő tiltó rendelkezések ellen, amelyek a LSz-ben 13 területre vonatkoznak.
Soha nem tiltakozott egyetlen kormány sem a négy liberális alapelv ellen, amelyek utat nyitottak az ország kifosztásának, a magyar termékek és szolgáltatások versenyképtelenségének (elsősorban a Koppenhágai Szerződés negatív diszkriminációja, valamint a látensen tőkeerős befektetői bevonás következtében) és a gyökértelenné válás szorgalmazásának.

Milyen hatalom az, ahol nem az ellenség által okozott pusztítást akarja meggátolni, hanem az ellenség pusztítását eltűri, és csak a sebesültek gyógyításával törődik? Nem az ellenség helytartója ez a hatalom?

Tehát a Bogár László által megfogalmazott kérdés helyesen így szól: a magyar kormány és ellenzék helytartóságával működő gyarmati függést folyamatosan újratermelő globális szuperstruktúra válsága következményeként jelentkező áldozatokat, kockázatokat és mellékhatásokat képes lesz-e elviselni a magyar társadalom?

Két hónapja jutottam a történések elemzésével arra a következtetésre (ezt nyilvánosságra is hoztam), hogy novemberben hatalmas robbanással bukik meg a jelenlegi Világtörténelmi Korszak. Minden magát embernek tartó élőlény alapvető érdeke, hogy ez vérontás, anarchiába torkollás nélkül történjék. [4]

David Cameron, Nagy-Britannia miniszterelnöke (éppúgy, ahogyan az EU-tagországok vezetői, kötöttük Orbán Viktor is) a bukást nyilván sokkal régebben tudta, csak – mármint Cameron úr - most mondta ki. [5]

A Sarkozy-Merkel találkozón a bankok támogatásáról [3] döntöttek, amivel bóvli-kategóriára hígították az eurót, így annak bukása néhány héten belül törvényszerű, hiszen az euró fedezetének elmulasztott erősítésével a bankok, befektetők, multinacionális cégek, vagyis a válságot erkölcsi tartásuk elveszítésével előidéző szervezetek helyett az európai polgárokra hárította a válság összes következményét.

A gondolkodási mód minta (paradigma) váltás elkerülhetetlenségét nem akarják tudomásul venni az Európai Gyarmatbirodalom vezetői, így a Sarkozy-Merkel „válságtanácskozás" [5] nem az okot célozta meg megszüntetni, ezért törvényszerűen nem adott megoldást a válság következményeire.

Ez az oka az euró összeomlásának, ami az EU végét jelenti. Sajnálom, hogy a népszerűségüket „valódiság-feltárással" szerzett emberek rangon alulinak tartják megismerni és képviselni azt a rendszert, amely a kinyújtott kezet jelenti a rövidesen bekövetkező helyzetben.

A megoldást jelentő rendszerben
- eszmeileg az állam és az ember hagyományok és szeretet kettős egységében megvalósuló szabadsága,
- a társadalmi együttélés szabályozásában (jogrendszerben) az alulról építkezés,
- a hatalomgyakorlásban és a képviseletben a településektől felépülő, az államalapító és államalkotó nemzetek tagjai jogaként működő önkormányzatiság,
- a gazdaságban az igények és lehetőségek összhangja
érvényesül.

Ezt a rendszert az Istenszülő feladatának részeként kaptuk a Szent Korona Értékrenddel. Az egyetemes magyarság és az emberiség érdeke, hogy minél többen váljanak az érzelem és értelem kettős egységében „kiművelt emberfővé", ezzel kinyújtott kézzé azok számára, akikben a megoldás nem tudatosodott.

Azért hoztuk létre a Szent Korona Értékrend Akadémiát, hogy növekedjen a nemzet ereje a kiművelt emberek sokaságának létrejöttével.

Kedves Olvasó!

Te mikor kezdesz kiművelt emberfővé válni? Ahhoz kérem a Magyarok Istenének erőt, megvilágosodást és kitartást adó kegyelmét, hogy ez mielőbb megtörténjen.

Kelt Szegeden, 2011. Magvető havának 10. napján.

A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:

Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája

_________________

[1] http://szkszhu.szksz.com/BLMaGyarmat.doc

[2] WikiLeaks: Orbán azt kérte, ne arra figyeljenek, amit a kampányban mond - [origo]|2011. 09. 05., 8:28 -

http://www.origo.hu/itthon/20110905-wikileaks-orban-viktor-kijelentesei-valasztasi-igereteirol-es-a-fideszelemzese.html

[3] Merkel és Sarkozy kiállt az adósságválság megoldása mellett - 2011. október 09., vasárnap, 19:45 -

Szerző: MTI - http://hvg.hu/gazdasag/20111009_merkel_sarkozy_adossagvalsag

[4] Brit kormányfő: csak hetek maradtak az euróövezeti katasztrófa elkerülésére - 2011. október 10., hétfő, 11:46 -

http://hvg.hu/gazdasag/20111010_eurokatasztrofa_cameron

[5] Elemzők: az amerikai kapitalizmus össze fog omlani - 2009. november 18. - 17:20 -

http://jovonk.info/2009/11/18/elemzok-az-amerikai-kapitalizmus-ossze-fog-omlani

Forrás: http://szkszhu.szksz.com/111010.pdf

Hozzászólás  

+2 #5 torpapa 2011-10-30 02:53
Kedves SHZS

A regisztráció lehetővé teszi, hogy mindenki tudja utólag is módosítani a hozzászólását. (a hozzászólás bal alsó sarka alatt van egy lapocsak ikon zöld ceruzával)
Szeretném ajánlani a módosítás funkció használatát. Azt gondolom, hogy egy hozzászólás értékét nem csökkenti, ha utólag helyesbítünk rajta.
Észrevételeid értékesek, akár bővebben is kifejthetnéd őket. Sokan nem olvassák el az egy két szóban ajánlott dolgokat, ha nem keltik fel az érdeklődésüket, vagy nem írják le nekik pár szóban, hogy miért is érdekes az ajánlott írás vagy videó film.

Még annyit, hogy minden regisztrált látogatónak lehetősége van írásokat beküldeni, sőt tegye is meg, hiszen az oldal kezelői csak rendszerezni próbálják a tudást,. Rajtunk nem műlik, mi közzétesszük, ha kapcsolódik az oldal gondolatiságának a sodorvonalához.

Móricz Jánosról hamarosan felkerül iromány, kedves honfitársunkra és eredményeire szeretnénk méltón emlékezni.
Tisztelettel,
törpapa
#4 SHZS 2011-10-29 13:46
Ne hagyjátok a tudatos megosztást!
#3 SHZS 2011-10-29 13:45
bocsánat: 10.000 a helyes szám
#2 SHZS 2011-10-29 13:43
helyesen: ébresztőfilm
#1 SHZS 2011-10-29 13:42
Kedves Embertársaim!
Figyelmetekbe ajánlom a google-ba beírva az
1."ébresztőfil"-et,
2. Móricz János Taosz barlang felfedezése dél-Amerikában(suár indiánok-atlantisziak) az emberiség történelmének titkai
3. Vodafon reklám tanulmányozása - vodafon tavaszi-nyári reklámja Balázzsal (motoron száguld a vihar elől) jelképekkel, szimbólumokkal tele!!!(üzenet, vagy hadüzenet? Bbiblia, Jelenések könyvével paralel) Ne csak nézzetek, lássatok is! Felkészülni! Tudtátok, hogy már 10.000.000 mexikóiban chip van? Szeretet és üdv MINDENKINEK! NE HAGYÁTOK? HOGY MEGOSSZANAK BENNÜNKET!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló