Az egerági példa

A magyar kistelepülések a neokonzervatív pénzhajhászók, és a nemzetellenes kormány szorításában

„Az egész táj vad fájdalom.
S a gróf mulat valahol.”

AdyEndre: A grófi szérűn

Amíg Budapest úri negyedének Montessori magániskolájában a Gyurcsány fiút az érettségi vizsgára megszabott idő lejárta után, egy külön szobában, egy külön tanár, „Ugye fiam nagy költő volt Petőfi?” típusi kérdésekkel igyekezett leérettségiztetni, illetve átgyömöszölni a tű fokán, addig egy hétszáz éves baranyai falu, Egerág község majdnem háromszáz éve fennálló iskolájában, a magánkézre juttatott villanyművek végrehajtói díjtartozás miatt kikapcsolták a villanyt.

Amíg Budapest úri negyedének Montessori magániskolájában a Gyurcsány fiút az érettségi vizsgára megszabott idő lejárta után, egy külön szobában, egy külön tanár, „Ugye fiam nagy költő volt Petőfi?” típusi kérdésekkel igyekezett leérettségiztetni, illetve átgyömöszölni a tű fokán, addig egy hétszáz éves baranyai falu, Egerág község majdnem háromszáz éve fennálló iskolájában, a magánkézre juttatott villanyművek végrehajtói díjtartozás miatt kikapcsolták a villanyt.
Az iskolaszünet idején is működő óvoda bezárt, a gyerekeket hazaküldték. A nagy múltú, és korszerűen berendezett egerági Arany János Iskola őszi megnyitása pedig kétséges. Az iskola keretein belül működő, központi támogatásra jogosult konyha, ahol arászorulók, idősek, és a betegek vásárolhatták a napi egy meleg ételt, szintén bezárt.

„A falu havi 5 millió 700 ezer forint normatív támogatást kap a kincstártól. Ebből kell kifizetni a közintézmények dolgozóinak bérét és a közüzemi számlákat. A gondot az jelenti, hogy havonta az összegnek csak a töredékét utalják át, az önkormányzatnak pedig döntenie kell, ebből mit fizet ki és mit nem. "Júniusban 2 millió 300 ezer forintot kaptunk, júliusban 1 millió 700 ezer forintot, hát ez arra elég, amire elég" - fogalmazott Kun Zoltán alpolgármester. Az ország kistelepüléseinek nagy része hasonló gondokkal küzd. Sokan közülük hitelfelvétellel oldják meg a fizetési nehézségeiket. (hírTV)
Egarágon, a szóban forgó intézményrendszer összesen négy község - Egerág, Áta, Kisherend és Szőkéd, közös fenntartásában működik, azaz működött. Összesen harminchat kismagyar óvodás és százharminchat iskolás gyermek további sorsáról, és a rászoruló felnőttek tisztességes napi étkezéséről van szó.
Az egerági eset az ezerkilencszázas évek nemzetpusztító politikájának embertelenségeit, és nyomorának szívszorító történeteit idézi. Az egerági példa, József Attika: „Hazám” ciklusának egyik része is lehetne, vagy Móricz Zsigmond egyik elbeszélésének tárgyát is képezhetné. A felelőtlenül idegen kézre jutatott magyar villanyműveknek a magyar óvódásokat, diákokat, és a rászoruló polgárok elleni rideg, és érzéketlen fellépése a nagyvállalatok érdekeit képviselő jelenlegi neokonzervatív kormánypolitika fasisztoid, barbár gyökereire utal.

Dr. Járosi Márton: „A magyar energiapolitika alapjai” című kitűnő tanulmányában a következőket írja:

„A közművek társadalompolitikai célokat valósítanak meg. Nemzeti érdek, hogy a piaci verseny veszteseinek is biztosítsuk az alapvető, minimális szintű közérdekű szolgáltatásokat, amelyeknek az EU direktívákkal összhangban lévő garanciáit „alkotmányba” kell foglalni.”

Dr. Járosi Márton fenti állítását a Magyar Nemzet 2005. március 5. Számában megjelent írásával támasztja alá, mely szerint:

„Ha egy nemzet nem rendelkezik a fenntartását szolgáló termelés eszközeivel, akkor még részleges nemzeti szuverenitásról sem lehet beszélni, az adott nemzet ki van szolgáltatva a más érdekeket szolgáló, mások által hozott döntéseknek, ami valójában a nemzetállam megszűnésével azonos.” (Lóránt Károly: Hátramenet. Sürgős védelemre szorulnak a magyar gazdasági érdekek. Magyar Nemzet, 2005. március 5.)

Dr. Járosi érvelése minden jószándékú, és értelmes ember számára méltányos és elfogadható.

Mi van az „egerági példát” összefoglaló hír mögött? Egy másik hír. A villanyáram kikapcsolása a vidéki települések elsorvasztását szolgálja. A villanyszámla kifizetésére azért nincs pénz, mert az iskolafenntartó intézmény a törvényileg előírt központi támogatásnak csak egy csekély hányadát kapják meg. Vagyis, a helybeliek befizetett (Budapestre feljuttatott) adójának megfelelő részét a kormány pénzügyi szervei nem származtatják vissza azoknak, akiket az megillet. A magyar községek, tehát nem segélyt, és ingyen juttatásokat kérnek, hanem a befizetett adójuk Budapesten fennakad részét igénylik. A magyar községek lakói futnak a pénzük után. Hogy mire van pénz, és mire nincs, még a legszegényebb országokban is elsőbbség kérdése. Mi a fontos?A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szintén úgy látja, hogy az iskolaügy nem költségvetési, hanem elvi kérdés.

Ennek a költségvetési előírások kijátszásán alapuló fosztogatásnak a nemzetellenes céljai nyilvánvalóak. Így bánnak az utódállamok a határon túli magyar közösségekkel. Mindez, ma nem a felvidéki, vajdasági, vagy az erdélyi magyarokkal történik, hanem az „anyaország” szívében dúl.

Nemcsak a nemzetnek, de a vidéknek is a történelme van. Egerág történelme a rézkorra, majd a római, és a török időkre nyúlik vissza. A középkori írásokban "hagyományosan magyar" településként említik. Egerágon egyes színmagyar családok (például a Nyúl család) töretlenül túlélték a török időket, és ma is nyomon követhetőek. Ismeretes, hogy a magyar politikában történelmileg a „vidék”, a magyar népet jelentette. A „népies, urbánus” kifejezés is erre utal.A kormány kistelepülések elleni kampánya, etnikai jellegű, magyarellenes kampány. Budapest, pédául a lakosság számarányához képest például ötször annyi támogatást kap útjavításra, mint a Budapesten kívüli települések. (MTI)

A magyar iskolák, és egyetemek végzett diákjai, és szakemberei a múltban világszerte megállták a helyüket. A nagyvállalatok érdekivel összefonódott jelenlegi politika - a helyi iskolák felszámolása, az iskolarendszer leépítése, és a közoktatás terén okozott zűrzavar a magyar helyi közösségek szétrombolására, és a lakosság iskolai felkészültségének a leépítésére irányul, (Lásd: Olcsó munkaerő). Fülep Lajos egykori félelmei beigazolódtak. Nem csak az a kérdés, hogy hányan vagyunk, hányan leszünk, hanem az a kérdés, hogy milyenek vagyunk, és milyenek leszünk..*

A fenti, egyetlen forrásból származó összefoglaló jellegű hír hallatára, azonban Magyarországon nem szakadt le a csillár. A sajtó nem közölt „emberarcú” cikkeket sem az idegen kézen lévő villanyművek szenvtelen pénzéhségének magyar áldozatairól, sem a kifizetetlen központi pénzek valódi okairól. A „menő” magyar írók nem emelték fel szavukat sem az egerági „kismagyarok”, sem pedig a magyar vidék elleni összhangolt támadás ellen. Úgy tűnik inkább, mintha a kormány Esterházy Péter: „Hogyan gondozd a magyarodat” című, gyalázkodó, és szégyenletes írásának tételeit alkalmazná az ország népe ellen.

Volt idő, amikor a magyar írók az igazsághoz, nem pedig érvényesülésükhöz mérték mondanivalójukat. Más korokban az ilyen súlyos megpróbáltatások idején a nemzet legjobbjai, akik hivatásuknál, rangjuknál, vagy tehetségük folytán olyan helyzetben voltak, hogy a nyilvánosság előtt szót emelhettek a társadalmi igazságtalanság ellen, azt meg is tették. Ady Endre, a kilencszázas évek legelején több cikket közöl a Nagyváradi Naplóban, amelyekben hevesen, és hozzáértően bírálja az akkori kormány kiépített szavazógépezetét, és annak nemzetellenes politikáját is:

„Az imádott hon egy idő óta különös reformokat hoz. Mivel rájött arra, hogy a szabadság kenyér nélkül úgy sem ér egy fabatkát s mivel kenyeret nem tud adni - lassan-lassan fölfogyasztja azt a kevés szabadságot is, ami jobb időkről, véletlenül maradt ránk. Minden új reform szabadságot konfiskál. A gyülekezésnek, írásnak s beszédnek jogait már sikerült nagy részben elszedni. Most már rákerült a sor a szabad mozgás jogára.” (“, Nagyváradi Napló, 1902. november 7.

Ady nem csak a „nagypolitikát” bírálta, hanem írói géniuszának erejével adott hangot az egzes embereket, vagy családokat ért sorcsapásoknak is, sőt tényleges lépéseket is tett az egyes emberek, vagy családok szenvedéseinek enyhítésére. (Ady, „Egy szegény ember kis halottja”, (Nagyváradi Napló 1902. december 7.) c. írása nyomán Az újság gyűjtést szervez az érintett család megsegítésére.
Ady megállapítása, mely szerint a haza nem mindenkit ápol egyformán, s csak azokat takarja el méltóan, akik azt meg tudják fizetni, ma is fájdalmasan időszerű.

Az egerági eset közvetlenül kapcsolódik a magyar megmaradás több száz éves kérdéseihez is. Egerág, a Baranya, Tolna, és Somogy megyékben, a huszadik század elején dúló „egyke”, „egyse” népfogyatkozás térségének a kellős közepén helyezkedik el. Az egykerendszer nemzetpusztító hatását, azonban az akkori magyar elit felismerte, és harcolt is ellene. Fülep Lajos, zengővárkonyi református lelkész 1929 novemberében megrázó cikksorozatot indít a Pesti Naplóban az egykerendszer történelmi jelentőségű veszélyéről, és magának a folyamatnak az embertelen mivoltáról. (Fülep Lajos névszerint említi többek között a következő helységeket: Babarc, Botyka, Garé, Kovácshida, Peterd, Szava. Ez a térség magyar viszonylatban Egerág közvetlen közelében van.)

Zichy János, Magyarország, talán legfelvilágosultabb kultuszminisztere, a Pesti Naplóban megjelent írásában arra figyelmeztet, hogy hiábavaló minden külső revízió, belső revízió nélkül. Kodolányi János leírta a Baranyában pusztító egyke rémségeit. („A hazugság öl” 1927.) 1933-ban Illyés Gyula szólal meg az egyke kérdés feltételezett elhallgattatása ügyében. Fülep Lajos: „A magyarok pusztulása” c. Cikksorozatának a népfogyatkozásra vonatkozó megállapításai ma is időszerűek:

“Az egykének, mint köztudomású, egyik oka -… a birtok megosztásától való irtózás. S most mi történik? Nem oszlanak meg a birtokok – egészben mennek át idegen kézre.” * *

Ma már, nemcsak a birtokok, az energiaforrások, a kórházak, középületek, s a köztulajdon túlnyomó része is idegen kézre kerül – pedig mindez évtizedek, sőt évszázadok folyamán a baranyai magyarok, mi több az összmagyarság adójának, és munkája verejtékeként jött létre. Arról, pedig, hogy „Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt” ne is beszéljünk…

Ne feledjük, hogy a kormánynak a baranyai kistelepülések elleni elsorvasztó intézkedései már az egykézést túlélő, megmaradt magyar lakossága ellen irányul. A jelenlegi neoliberális kormány vidékpolitikája azonos Moshe Dayan, Izrael egykori hadügyminiszterének a palesztinok életfeltételeinek elsorvasztására irányuló nézeteivel: „Nincs megoldásunk a számukra. Éljenek, ahogy tudnak, és majd meglátjuk, mi történik. Öt év múlva kétszázezerrel kevesebben lesznek, s ez roppant fontossággal bír.”***

A magyar óvodásokat hazaküldik, az iskolás gyerekektől megvonják a fényt, a rászoruló felnőttektől, pedig a meleg ételt. A sebesülteket lelövik, ugye? Ez a tényleges háborúban is gaztettnek minősül. Amit, tehát az egykerendszer nem volt képes megtenni Egerágon, és környékén, azt most a neokonzervatív politika országos szinten, más módszerekkel, de ugyanolyan brutálisan valósítja meg.

Az egerági önkormányzat megválasztott képviselő testülete független képviselőkből tevődik össze. Félve gondolhatunk csak arra, hogy a jelenlegi magyar kormánykoalíció azért bünteti az egerági óvódásokat, diákokat, és meleg ételt igénylőket, mert a község lakói nem a kormánypártokra szavaztak. Ha, ez igaz, akkor a neokonzervatív ideológiának semmi köze a demokráciához. Különben sincs: A magyar társadalom szétzilálásáról, és egy újfajta, függőleges gyarmatosításról van szó.

Lábjegyzetek, és források:

* Fülep Lajos: A magyarság pusztulása, Magvető Könyvkiadó, 1984, ISBN 963 14 0246 0

**Ibid

* * * „We have no solution, that you shall continue to live like dogs, and whoever wants to can leave -- and we will see where this process leads? In five years we may have 200,000 less people -- and that is a matter of enorous importance." -- Moshe Dayan encouraging the transfer of Gaza strip refugees to Jordan (from Noam Chomsky's Deterring Democracy, 1992, p.434, quoted in Nur Masalha's A Land Without A People, 1997 p.92).

Forrás: huncor.com