20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 március 23, szerda

Orbán rendszer rendőrsége és ügyészsége tegnap és ma

Szerző: Gaudi Nagy Tamás

Közel négy év után mentette fel a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. március 7-én első fokon azt a két hazafit, akiket az Orbán rendszer rendőrsége és ügyészsége hurcolt meg a Horthy Miklós kormányzó szobrát leöntő - időközben már Izraelbe települt - Dániel Péter és homoszexuális menet elleni tüntetéseken való részvétel miatt.

A hazafiak védelmét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője látja el. Az ügy pikantériája, hogy az egyik felmentett vádlott, Kürti Zoltán az akkoriban országgyűlési képviselői megbízatást is ellátó nemzeti jogvédő parlamenti munkatársa volt. Az ügyészség egyikük esetében tudomásul vette a felmentést, de a jelenleg Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnökének asszisztenseként dolgozó Kürti Zoltán esetében bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett. A tárgyalásról Almási Lajos készített videós tudósítást, amely a rendőri jogsértéseket is bemutató dokumentumrészleteket is tartalmaz. Az ügy további leírása a filmet követően olvasható.

Négy év után mentették fel a Dániel Péter és homoszexuális menet ellen tiltakozó hazafiakat

Zsolt ellen a 2012. március 20-án, Budapesten a Liberális Klub előtt gyülekezési jog és véleménynyilvánítási szabadság körébe tartozó, Dániel Péter elleni demonstráció kapcsán indult becsületsértés vétsége miatt büntetőeljárás. Az egyik önkényesen intézkedő rendőrnő azt állította, hogy női mivoltában súlyosan megsértette a hazafi és lecigányozta. Azonban ezt az eljárás során az állítólagos sértetten kívül más bizonyíték nem igazolta, ráadásul Lukács Nikolette r. fhdgy a bíróság előtt a korábbi nyilatkozataival ellentétben a másik vádlottnak, Kürti Zoltánnak tulajdonította az ominózus kijelentést, majd a bírói figyelmeztetésre kezdett el újra "emlékezni". Indulatos kirohanást intézett nemcsak a védő ellen, akit a tüntetésen résztvevők hergelésével "vádolt", de a bíró ellen is, aki rendre kellett utasítsa.

Ugyanezen tüntetés kapcsán Kürt Zoltánnal szemben csoportosan elkövetett hatóság eljárásának megzavarása bűntette miatt emeltek vádat, mondván, ő és társai akadályozták a tüntetők közé ok nélkül benyomuló és ott önkényes igazoltatásokba kezdő rendőröket. Valójában annyi történt, hogy a hazafi fényképezőgéppel a kezében ellenőrizte a rendőri eljárás törvényességét és udvariasan tájékoztatást kért a szakszerűtlen és provokatív rendőri intézkedést irányító rendőrtől, aki ezt támadásnak vélve eltolta őt magától és ruháját is megtépte.

A másik vádpont szerint Zoltán a 2012. július 7-én Budapesten zajlott homoszexuális menet Kossuth téri helyszínén hivatalos intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére követte el a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét. Ezzel szemben annyi történt, hogy az NJSZ megbízásából megfigyelőként, fényképezőgéppel a kezében a rendőri tevékenységet ellenőrző hazafira a helyszínen mintegy félszáz tüntető és tucatnyi sajtómunkás szeme láttára rendőrök támadtak, durván legyűrték a földre, megütötték, fejbe rúgták, fényképezőjét elvették, felvételeit letörölték, majd előállították. Még aznap este azonban elengedték és elnézést kértek tőle, ő viszont feljelentést tett a bántalmazó rendőrök ellen. A rendőri jelentés ezek után azt állította róla, hogy az egyik rendőrt hátulról megütötte, előtte és a törvénytelen rendőri fellépés miatt agresszíven üvöltözött, az intézkedésnek pedig ellenállt.

Mindezekről a "sértett" rendőrön kívül csak egy - kétséges szavahihetőségű - rendőr számolt be, azonban ezeket sem a többi tanúként meghallgatott rendőr és sem pedig hét civil tanú nem támasztotta alá, a védelem által beszerzett fényképek és videofelvételek pedig kifejezetten cáfolták.

Az ügyek koncepciós jellegét az is jól mutatja, hogy bár egy esetben elő is állították, de a történtek után több mint egy évvel közölték vele az előállítás okát, azt korábban többszöri kitartó kérésére sem árulták el neki. A gyanúsításra is csak közel másfél év után került sor és erről ő Kövér László házelnök Vona Gábor Jobbik frakcióvezetőhöz intézett átiratból értesült.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség figyelmen kívül hagyta a történtek rekonstruálása szempontjából megkerülhetetlen indítványokat a nyomozati szakaszban, amit aztán a bíróságnak kellett pótolnia. Brutális bántalmazásának mintegy félszáz szemtanúja volt, a Független Rendészeti Panasztestület (FRP) azonban hiába állapította meg az alapjogot súlyosan sértő intézkedést, a történtek további kivizsgálását az ORFK vezetője, Papp Károly országos főkapitány elutasította. A helyszínen működő, három rendőrségi kamera által készített videofelvételek pedig rejtélyesen eltűntek... Egy részletük azonban a védelemhez eljutott ugyanakkor, amelyben az állítólagos sértett éppen a a rabomobilban ülő, megvert és megbilincselt előállítotthoz intézi gondolatait a 2006-ban már megszokott stílusban...

Üdvözlet a Szép Új Világban!

Dr. Gaudi-Nagy Tamás védőbeszéde

 

 

Hozzászólás  

#1 A HAZAÁRULÓ NEVE: ORBÁN VIKTOR‼️‼️‼️Pálos Trend 2019-08-19 18:45
ORBÁN ÉS NETANJAHU KIVÉREZTETI A MAGYAROKAT!!!
VÁLASZTÁS UTÁN JÖN...JÖN...JÖN A MAGYAR ARMAGEDDON!!!
Eddig azt kaptuk az idiótáktól, hogy a devizahitel a mi problémánk, nem az ő gondja, minek vettük fel, meg a pisztolyos f@szság. Most - illetve hamarosan, de már készül - az a kifosztás, amely mindenkit érinteni fog. Húsba vágóan! Jön! Jön! Jön! Jön! Jön! Jön! Nem premier vetítés lesz, se nem előadás, csak eladás. Minket adnak el! Azt gondolom már mindenki hallotta, hogy az idióta Kásler Miklós állítással szemben Budapesten összeomlott a sürgősségi ellátás. Ez persze önmagában nem hír, mert apránként csepegtetik. Mint a mérget. Az már inkább hír lesz, hogy a kamu eu választás után hamarosan megjelennek a nyugdíjbiztosítók és az egészségbiztosítók. Lefordítom, hogy mindenki értse, aki eddig nem értette, vagy nem akarta érteni, hogy miért érdekel minket az a "duma", hogy az ALAPTÖRVÉNY ÉRVÉNYTELEN! Ahogy már sokan, sokszor elmondtuk, az alaptörvény kivette az állam kötelezettségei közül a nyugdíj visszafizetését, illetve az ingyenesen járó egészségügyi ellátást. Ezek 2012. januárjától már csak ADHATÓ státuszt kaptak. Ha olyan kedve van az államnak adja, de ha éppen megmagyarázza, vagy még azt sem, hogy miért nem, akkor csak a szemedet törölgetheted. Az előbbi dátumtól az addig járuléknak nevezett befizetéseidet onnantól adóként fizeted, tehát hivatalosan szolgáltatás nem jár érte. Ez ugye világos eddig?! A lepusztított egészségügy most eljutott egy mélypontra. Egy előre megtervezett pontra. Ha mégis megbetegednél ezután, fizess az ellátásodért! Nem az adó módjára befizetett összeged helyett! Pluszban még arra! Bejönnek a biztosítók, amik természetesen itteni, vagy külföldi oligarchák kezében vannak. Te fizetsz havonta X összeget akár több kategória szerint, ahogy a zsebed még bírja, vagy az ellátási fokot szeretnéd. Ha szegény vagy és nincs pénzed, ott fogsz megpusztulni az utcán, mert a kutya nem fog sürgősségi, vagy más egészségügyi ellátásban részesíteni, ha nincs biztosításod. Világos már?! Biztos?! A recept a következő: 1., pusztítsuk le az egészségügyet! 2., hozzunk létre biztosítókat, amelyek a mieink! 3., fizettessük ki még egyszer a hülyékkel az ellátásukat! 4., Akik nem fizetnek, azokat lökjük az árokba! Pont ugyanez lesz a helyzet a nyugdíjakkal is. Igen, azzal, amit pár évvel ezelőtt az azóta a boldog feledés homályába vonult Selmeczi Gabriella vezetésével elloptak!!! Mikor hihettünk egy cigánynak? Mikor hihettünk egy zsidónak? Orbán meg kettő az egyben!!! K.GY nyomán Attak.
www.youtube.com/watch?v=LHwZBTe7y_s

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló