20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2022 április 10, vasárnap

Szörnyű! Budapest vagy City of David ?

Szerző: Szofi

Figyelem! Szofi honfitársunk küldte be nekem / nekünk írását inkább úgy is mondhatnám, hogy tanácskérését, hogyan tudnánk ezt a vészjósló állítást megállítani, vagy inkább azt megakadályozni, hogy ami ezen a térképen előre van vetítve, hogy soha ne történhessen meg. Mindenki aki csak tud erről a térképről bármit is, hogy mikor készülhetett, esetleg kinek a rendelésére, mi célból lett ez létrehozva az írjon nekünk ide vagy a postámra (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) és nyilvánosságra hozzuk közösen.? Most Szofi leveleit és a beküldött képeket szerkesztem ide alulra.  Szeretettel: / Zoli 

Egy megdöbbentő térkép a Kárpát-medencéről, amit még évekkel ezelőtt mentettem le az internetről idegen nyelvű környezetből, amit azóta eltüntettek. A térkép a Kárpát medencét ábrázolja, de nem Magyarország van rajt, hanem Júdea és Budapest helyén pedig City of David a térkép körül különböző a végidőkről szóló Biblis a helyek számai pl. Mátá evangéliuma 24: 15-22.

judea 1

Bárhova fel szerettem volna tölteni 5 percen belül törölték.

Érdekes ezzel kapcsolatosan a nepáli királyi fehér kolostor vezető szerzetese 2004-ben hazánkban azt mondta: Mi tudjuk, hogy vajúdik a Föld és a Kárpát medencében szüli a jövőt! ... - Milyen jövő lesz az, ha Júdeának fogják hívni a mi hazánkat? Ezért is gondoltam elküldeni nektek ezt a térképet anélkül, hogy a google vagy a facebook észrevenné, mert ők 5 percen belül törlik, tehát sosem fogna megérkezni a kijelölt helyre! 

Ezért jut el hozzátok ez a térkép a Kárpát-Medencénkről és még egy két a térképpel kapcsolatos vallási vezető véleménye rólunk magyarokról. Tudom, hogy a fotókon olvasható szövegek nem perdöntő bizonyítékok, de ha más nem is legalábbis feltűnően gyanús, hogy mihelyt közösségi oldalra feltettem azonnal, perceken belül törölték mindenhonnan az uralkodó global - liberális erőszakosan cenzúrázó erők. Ha nem tartanának attól, hogy valamiféle igazságra derülne fény akkor nem izgatnák magukat ilyen térképek, vagy fotók miatt.

6 pal jovorol

Ez a szöveg van a fotó alatt, azaz A pápa szerint az általa ismert titkos vatikáni irat erről szól.

„A Vatikán szigorúan őrzött iratainak nyilvánosságra hozása megrendítené a magyarság valós őstörténelmi küldetését nem ismerő európai és egyetemes közvéleményt és átrendezésre kényszerítené a történelmi oktatást. Az iratok titkosságának feloldása ma még nem lenne megalapozott cselekedet, mert az emberiség nem érett az ismeretanyag lojális megértésére. Napjainkban még feszültségeket szülne az iratok közzététele, de el fog jönni az az idő, amikor őszinte tisztelet és csodálat fogja övezni a magyarságot. „

VI. Pál pápa élete és főleg korai halálából következtethetünk arra, hogy renitens pápa lehetett, aki nem viselte el a sumákolást és ő is ismerhette a titkos iratokat.

Pió-atya szintúgy és ő is nagyra becsülte a magyarokat. Még Mindszenty bíboros barátja is volt,. Többször találkoztak. Legutoljára a Youtube video linkjét, amelyben Pio-atyának és a nepáli szerzetesnek a véleményét hallani. rólunk magyarokról. ⇒

Ha mindez igaz és valóság, legalábbis a deepstate (Háttérhatalom) terve a jövőre vonatkozóan, mert a térkép környezetében csupa végidőkről szóló igehely a Bibliából. Ha ez így van, akkor valóban nagyon sok szenvedés vár még ránk magyarokra.

Nagyon hálás lennék, ha valaki innen közülünk meg tudná ezt a rejtélyt fejteni. Én nagyon szívesen olvasnék a Ti őszinte cikkeitekben, mert az ilyen sajtó ritka, mint a fehér holló! Hálásan köszönöm, hogy felvehettem a kapcsolatot veletek.

Azután mind-ezekhez a jobb megértés végett ajánlom még elolvasni ismét Ady Endre versét a Góg és Magóg fia vagyok én, azonkívül A nem rég volt botrányos "Vörös vihar Théba felett" című történetet, aminek a gyökerei is valahol összefüggenek a zsidósággal és az ellopott történelmünkkel. A legtávolabbi messzeségben ezeket a nyomokat Zecharia Sitchin, zsidó származású író hin könyveinek a sumer isteneivel valamint at Ótestamentumi történetekkel simítható össze, még csak túl nagy fantázia sem kell hozzá, nem ok nélkül rohad a pincékben az a 22 ezer sumer agyagtábla, amelynek a szakértői már nagyon várják, hogy megfejthessék őket, de nem fogják megkapni, mert még kiderülne a nagy hazugság a zsidó nép történetéről és ami még ijesztőbb számukra, hogy a magyarság történetéről meg az igazság derülne ki.

Ezt nem engedhetik meg maguknak. Ez valami olyasmi, ami VI. Pál mondott, hogy a világ még nem elég érett az igazság ismeretére. - Kérem írd meg, ha végre sikerült átküldenem, mert ez a harmadik kísérletem.

Szeretettel üdvözöllek és hálásan reménykedem, hogy nálatok megvannak illetve meglesznek az eszközök az oknyomozásra, mert nekem sajnos csak sejtéseim vannak.

Szofi

Hozzászólás  

#4 Doniga Lenke a következő értesítést közvetítette felénk a témáról és térképről:R Zoltán 2022-04-25 13:23
Ide másolom illetve idézem a lényegeket, esetleges linkeket leveléből:
Kedves Zoli!

Feltettem a térképet az FB csoportomhoz is és egy nagyon kedves csoport tagom Laszló Nemet, aki “nagyon jártas” a régi és az új történelmi összefüggések magyarázatával, jó székelyesen ezt küldte;

“igen de psy-uppozik me aszongya ''mindenunnet toroltek ahova feltette'' - s valszeg ismeri az oldalt is de nehogy mar valaki megtobbet kihozzon belolle u h elhallgatja szokas szerint; ezt en mar 8 eve kitettem a Jutubra ; ott a link es www.youtube.com/.../ másik: revelation2seven.org/.../...

És igen :

A zsidók szerint Judea Magyarországon volt – Buda, rajta van az EdekoHun youtube csatornán. 29 aug. 2013-ból. 1,16 K követő.

www.youtube.com/watch?v=SxiQlE5ri90

Megadja a www.youtube.com/.../

A cikk amelyben a térkép benne van angolul van – “Some Notes From the Center of Europe “ címmel.

Mellékelem angolul, a Google magyar fordítást, de nem vagyok “Péterfai János István” , hogy értelmezni tudjam – csak bele olvastam.

Link - www.revelation2seven.org/WebPa...

A cikk amelyben a térkép benne van angolul van – “Some Notes From the Center of Europe “ címmel.
#3 City of David ?Ivan 2022-04-17 21:28
Tisztelt Szofi.
A zsido nem tobb mint amit Mussolini mondott roluk. " A zsidot akkorara fujjak hogy lassan nogyobnak tunik mint a Himalaja . Aztan jon valaki es egy gombos tuvel kiszurja . "
Inkabb a zsidok Urat vizsgalja .
A szemelyes kepviseloje Jehovanak( Amon)
Lord Mark Brown Mallock .
O az Angol kiralyno titkos tanacsadoinak a feje . O szinten Europa, Azsia es Afrika kormanyzoja .
Nezzen utana hogy ez az ember milyen, szinte ember feletti szellemi kepessegekel rendelkezik
A munkassaga es tevekenysege dobbenetes . IQ ???? Ki tudja . Ez az ember dontotte el az Americai elnok valasztast 2020 ban. Soros Gorgynek o mondja meg , merre hany meter .
#2 Szörnyű!DömeSanya 2022-04-12 16:42
A térkép itt látható még, de ténylegesen honnan ered, nem derül ki.
leleplezo.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1196460
A leleplező magazin 2015/4 számában.
#1 WeritaszsWeritasz 2022-04-11 11:15
Van rá törekvés,bővebben itt .
www.maariv.co.il/news/world/Article-909221
Ahogy lenni szokott ez az első lépés .

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló