A napjainkban zajló politikai-katonai csatározások megértéséhez, vissza kell menni az időben. Az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések ugyanazt a sorsot szánták Törökországnak, mint nekünk Trianonban: az ország felosztását, az angolok, franciák, olaszok és görögök között.
Magyarországgal ellentétben a törököknek volt egy Musztafa Kemal – alias, Kemal Atatürk – nevű tábornokuk, aki fegyveresen szállt szembe az agresszorokkal, és győzelemre vezette népét! A volt szultáni tábornoknak nem csak a külső-, hanem a belső ellenséggel is meg kellett küzdeni, nem egyszer igen kegyetlen módon, de a történelem végül is Őt igazolta, és egyben tartotta hazáját, igaz a mai szíriai és iraki területek nélkül. Mivel az akkori nagyhatalmak valójában sohasem tettek le végleg Törökország felosztásának szándékáról, kezdetben a törökök nem léptek be a II. világháborúba, mondván, még nincsenek felkészülve arra. (Csak a háború végén üzentek hadat Németországnak.) Pedig kérőjük mindkét oldalról akadt. Törökországot még ma is fenyegeti a széthullás veszélye, ott ugyanis egy közel 20 milliós kurd kisebbség él. Tudni kell, hogy a több mint 40 milliós kurd népnek a mai napig nincs saját állama, és leginkább három ország területén élnek: Szíriában, Irakban és török területen. Erdogán török elnöknek ezért számolni kell azzal, ha bármely szomszédos országban megalakulna egy önálló kurd állam, ahhoz a hazájában élő kurdok is csatlakoznának, ami végül is azt eredményezné, hogy széthull az ország, mivel az örmények is függetlenségre törekednének, sőt a görögök igénye is feltámadhatna a ma még Törökországhoz tartozó egyes területekre.
1948 –ban létrehozták Izraelt, az arab „tenger” közepén. A zsidó állam a környékbeli arab országokkal több háborút is viselt, melyek közül az 1973 évi jóm kippúri háború sorsdöntő volt, hiszen Izrael hajszál híján majdnem vereséget szenvedett. Az egyiptomi hadvezetés végzetes hibája következtében, végül mégis csak győztes háború megvívása után, a zsidók fokozták a környező arab országok megosztására vonatkozó erőfeszítéseiket, hogy azok ne tudjanak ismételten összefogni Izrael ellenében. Tulajdonképpen ezért kerülhetett sor az Irak és Irán között dúló háborúra. Vélekedésem szerint a cionisták Szaddam Husszein által vezetett Iraknak ígérhették oda Kuvaitot, – mely ország egy szerződés értelmében elvileg már hozzájuk került volna – cserébe, ha megtámadják Iránt. Az 1980-1988 között dúló háborúban a két arab ország kölcsönösen legyengítette egymást, mely pontosan megfelelt a zsidó érdekeknek. A cionisták nem tartották be Husszeinnek tett ígéretüket, ezért Szaddam Husszein saját kezébe vette a dolgok irányítását és 1990 –ben megtámadta Kuvaitot. Az USA vezette arab koalíció Irakot meghátrálásra kényszerítette, de érdekes módon ekkor még senki sem akarta az iraki elnök hatalomból történő eltávolítását. Erre végül is azért került később sor, mondvacsinált okok miatt 2003 –ban, mert vélhetően Husszein is rájött arra, hogy csak eszköz a zsidók „kezében” és elkezdődött egy lassú közeledési folyamat Irak és Irán között, amit a cionisták nem nézhettek tétlenül. A „terrorizmus elleni küzdelem” jegyében az amerikaiak által vezetett koalíció legyőzte Irakot, elnöküket pedig kivégezték. Azóta egységes Irak nem létezik. Viszont Izraelnek mindenképpen szüksége van egyfelől ütközőövezetre közte és a perzsák között, másfelől Szíria kordában tartására, tehát amerikai segédlettel létrehozták az Iszlám Államot (IÁ, vagy ISIS) 2006. –ban iraki területen. 2013. –ban az IÁ kiterjesztette a kalifátus hatalmát a polgárháború sújtotta Szíria északi területeire is.
Az USA és Izrael által – török jóváhagyással – létrehozott, kezdetben csak Iraki Iszlám Állam, minden félnek jó volt, hiszen abban megtalálták számításaikat. A cionisták távol tartották maguktól az ősi ellenséget Iránt, a törökök megtalálták abban a gazdasági növekedésük lehetőségét a rajtuk keresztül folyó olajcsempészés kihasználásával, az amerikaiak meg a térség urainak érezhették magukat. Igaz, az USA, Nagy Britannia és Franciaország a „terrorizmus elleni küzdelem” jegyében időszakonként bombázta a sivatag homokját, ami inkább csak arra szolgált, hogy az országban lévő keresztény emlékek megsemmisüljenek, és mi azt higgyük, hogy terrorellenes művelet folyik ott, de valójában kímélték édes gyermeküket, az Iszlám Államot. Érdekes módon a korabeli esetleges zsidó kultúra maradványai, sem a szövetségeseknek, sem az ISIS-nek nem szúrták a szemét és nem is bombázták/robbantották fel azokat! A cionisták viszont nem érték be ennyivel, nekik az is kellett, hogy a gyűlölt Bassár el-Aszad, Szíria elnöke, távozzon a hatalomból. Ezért 2011. –ben kezdetét vette a szír polgárháború. Ebben az amerikaiak is érdekelve voltak, hiszen Tartusz kikötője bérelt orosz földközi tengeri támaszpont, amit inkább szeretnének magukénak tudni. Erdogan, aki akkor még török miniszterelnök volt, és amúgy jó kapcsolatokat ápolt a szír elnökkel, sem tett ez ellen kifogást, remélve, hogy a Szíria északi részén működő olajkutak végül is török kézbe kerülhetnek. A fordulatot az jelentette, hogy 2012 –ben a szír hadsereg kivonult a törökökkel határos kurdok lakta területekről és annak őrzését a kurdokra bízta, majd a szír elnök meg is erősítette a népcsoport autonómiáját. Ez azzal a veszéllyel járt, hogy szíriai területen megalakul egy kurd állam, melyhez majd az iraki- és törökországi kurdok is csatlakozni fognak. Bár az USA, akiknek a kurdok szövetségesei, eleinte vonakodott elfogadni annak lehetőségét, hogy az Iszlám Állam terjessze ki hatalmát az északi szír területekre is, hiszen ez nem kevés presztizsveszteséget jelentett, de végül is engedtek a török követelésnek. Ez egyfajta kompromisszum lehetett, hiszen a törökök vélhetően azzal fenyegettek, hogy bevonulnak Észak Szíriába. 2013. után, az ISIS szíriai megjelenését követően, a kormányhadsereg a többfrontos harcok miatt meggyengült, gyakorlatilag az összeomlás szélére sodródott, melyből – Aszad kérésére – az orosz beavatkozással sikerült kivergődni.
Közben Izrael, palesztinokat sújtó politikájával szembeni ellenérzések felerősödnek Európában. Politikusoktól egyre többet lehet hallani a „két állam” fogalmáról, mely szerint Izrael mellett a palesztinokat is megilleti az „államalapítás” joga. Ugyanakkor elindul egy olyan törekvés, mely szerint az Izrael által megszállt palesztin területekről származó áruk átvételét bojkottálnák. Svédország 2013 –ban nagykövetségi szintre emeli a stockholmi palesztin képviseletet, majd egy évre rá Málta, Izland és a Vatikán után 2014. –ben ő is elismeri a Palesztin független államot. Ez már végkép nem tetszik az izraeli cionista vezetésnek, mely attól tart, hogy hamarosan a többi nyugat-európai ország is követi a svéd példát. A már begyakorlott, országokat megosztó politikájuknak megfelelően, Európa nyugati felének figyelmeztetéseként, elindítják Koszovóból a migráns áradatot. Ezt kontinensünk, ha körülményesen is, legyűri ugyan, de egyben megmutatja saját gyengeségét is. Az Európa felé áramló, minden törvényt felülíró migráció azt követően pörög fel, hogy a davosi világgazdasági fórumon merkel (Sajnálom, de ennek a nőnek a nevét képtelen vagyok nagy kezdőbetűvel leírni!), mintegy felkarolva Putyin ötletét, Lisszabontól – Vlagyivosztokig terjedő kereskedelmi övezet szükségességéről beszél. (2015. január) Ezzel kiváltja a világgazdaság túlnyomó részét birtokló cionisták végső haragját! Attól való félelmükben, hogy az EU nem fogja majd aláírni az USA –val megkötendő szabadkereskedelmi egyezményt (TTIP), hanem helyette az európai magasan fejlett technológiát kívánja ötvözni az orosz nyersanyagokkal és tudással, elindítanak egy hatalmas migrációs krízist, mondhatnám: inváziót! A csúcsra járatott migrációs hullám egyik haszonélvezője Törökország, aki egy évvel később már jó nagy baksist kér az uniótól a menekültáradat feltartóztatásáért cserébe.
Putyin, a Krím félsziget Oroszországhoz történő visszacsatolása után, újabb nem várt húzással lepte meg a világot, elsősorban az USA-t : beavatkozott a szíriai fegyveres konfliktusba, és ezzel megfordította az ott folyó harcok menetét. Még Krím visszacsatolása az ukránoktól bérelt szevasztopoli orosz haditengerészeti támaszpont megtartását célozta, szíriai lépésével egyfelől megakadályozta a tartuszi támaszpontjuk elvesztését, másfelől lépéshátrányba taszította az amerikaiakat! Nem véletlen, hogy az orosz beavatkozás megkezdése után szinte azonnal, az izraeli miniszterelnök Moszkvába rohant, hogy megtudakolja Putyin valódi célját. Bár Izraelnek szerintem – első blikkre – az IÁ megbukása után megfelelő lenne egy független kurd állam kikiáltása is észak-iraki és szíriai területen, feltéve, ha garantálni lehetne annak Irántól való függetlenségét. Ez viszont Törökország, mint egyelőre hű szövetséges elvesztésével járna együtt, ami nem kifejezetten érdekli a zsidó államot. Amerika most dilemmában van. Vagy Törökország, vagy a kurd állam esetleges megalapítása! Szövetségese mindkettő, de együtt nem tarthatók meg, pont a már vázolt történelmi okok miatt! Törökország szövetsége jól jönne egy orosz ellenes eurázsiai „front” kialakításához, de pillanatnyilag az USA-t a kurdok segítik Irakban. Ha a törököket választja, előbb-utóbb elveszti a kurdokat, és azok akár orosz-iráni befolyás alá is kerülhetnek. Ha a kurdokat választja, akkor a törökök nyithatnak Oroszország felé. Putyin tovább bonyolította a dolgokat, amikor azt nyilatkozta a napokban, hogy ők nem tettek le a török áramlat megépítéséről. Szerintem Obama így utóbb örülhet: ezt a helyzetet már nem neki kell megoldania!
Az Erdogan vezette Törökország egyelőre – a saját szempontjából – nagyon jól játszik. Mint egy rossz örömlány, a hexasakk sarkaiban lévők mindegyikének felkínálja önmagát, és közben minden irányban zsarol! Ugyanakkor olyan látszatot is teremt belföldön, mintha a régi oszmán birodalom helyreállítása lenne a célja. Bár ez is meg-megfordul Erdogan fejében, de „sakk tudása” arra mindenképpen jó, hogy a régi dicsőséges korok felemlegetésével, a belső ellenzékét hatástalanítsa, és még inkább egybeforrassza a török népet. Viszont ezekkel a lépéseivel olyan veszélyes vizekre evezett, amelyek a világbékét akár egyetlen pillanat alatt is felboríthatják! Európának azonban nem csak ezért kell tartania a török elnöktől! Erdogan valamikor a múlt század végén a következőket mondta: „A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink.” És Európa szerte épülnek a mecsetek, a hívek száma csak az elmúlt évben az invázió miatt 1,5-2 millióval nőtt!
A cionista hexasakkban a leggyengébb játékos az EU. Ezért a közel-keleti adok-kapoknak a következményei őt fogják terhelni. És még örülhetünk, ha ennyivel megússzuk! Hibát hibára halmoznak! Nem elég, hogy a Bundestag pont most, ilyen politikai viszonyok között, elítélte a törökök által 1915-1917 között elkövetett örmény népirtást, Európa hóhéra (merkel) váratlanul a napokban megismételte a már említett davosi gazdasági csúcson általa mondottakat: újra a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő kereskedelmi övezetről beszélt. Egy magát az EU tényleges vezetőjének tekintő kancellár alulmúlja a szőke nőkről szóló viccek főszereplőjének értelmi szintjét! Az ő beosztásában már elvárható lenne, hogy tisztában legyen azzal, a TTIP megkötésének halogatása már önmagában is az amerikai gazdaság válságához vezetne, de az oroszok és az EU közötti kereskedelmi övezet létrehozása az USA gazdasági- és katonai hegemóniájának megszűnését, a tengerentúli nagyhatalom teljes felbomlását eredményezi! A Közép Európában egyre inkább katonai pozíciókat foglaló USA legfőbb törekvése pont ennek az orosz-német-francia gazdasági összefogásnak a megakadályozása! Tehát merkel vagy valósítsa meg Putyinnal kéz a kézben hírtelen és váratlanul azt a kereskedelmi övezetet, és ha kell, vesse be a kontinensen lévő amerikaiak lefegyverzésére a Bundeswehrt, vagy fogja be a száját! Vajon ezek után mi vár most Európára? Tartok tőle, a majdan külföldre menekült német képviselőknek, néhány éven belül olyan határozatot kell hozniuk, melyben elítélik a honfitársaik ellen elkövetett iszlamista népirtást!
Forrás: http://magaspart.hu/?p=723