20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2022 május 15, vasárnap

A magyar napelemes repülő terve

Szerző: Bobák Áron

A budapesti Lasky Design által megálmodott Falcon Solar egyelőre csak terveken létezik, de így is nagy az érdeklődés iránta. 

Bejárta a világsajtót a magyar napelemes repülő terve

2018-as adatok szerint a légi közlekedés évente mintegy egymilliárd tonna szén-dioxidot juttat a légkörbe, ami a globális szén-dioxid-kibocsátásnak mintegy 2-2,5 százaléka.

A repülés karbonlábnyomának csökkentésére már számtalan ötlet született: míg egyesek az elektromos autóknál már bevált akkumulátoros hajtást igyekeznek átültetni a repülőgépekbe, mások (például az Airbus) az üzemanyagcellás hidrogénhajtásban látják a jövőt.

Németh László és a budapesti Lasky Design viszont egészen más úton indultak el, hiszen a madarakról mintázott repülőgépük teljes egészében napelemekből nyerné az energiát.

napelemrep 1

Ahogy arra a hírről beszámoló Robb Report emlékeztet, nem a Lasky Design az első, akikben felmerült ez az ötlet, hiszen napelemes repülőgépeket már 1975 óta terveznek, igaz, széles körben sosem terjedtek el. A technológia legnagyobb sikere egyértelműen az volt, amikor a Solar Impulse 2 2015-2016-ban körberepülte a Földet, ez az eredmény viszont nem csak arra mutatott rá, hogy lehetséges pusztán napelemekkel repülni, de arra is, hogy a technológia mennyire messze jár a hagyományos, kerozinnal működő gépek tudásától: az egyszemélyes repülőgép legjobb pillanataiban is alig 100 km/h-s sebességgel haladt, a Föld megkerülése pedig 558 órába telt vele.

Némethéknek efféle problémákra egyelőre nem kell megoldást találniuk, hiszen a Falcon Solar csak egy dizájnterv, amelyen többek között hajtóművek és fékszárnyak sem láthatóak. A gép áramvonalas formáját - ahogy azt a neve, a sólyom is mutatja - a ragadozómadarak ihlették, ami így már a kialakításánál fogva is jelentős felhajtóerőt generálna, hatékonyabbá téve a gép működését. Ennek a megoldásnak köszönhetően a Falcon Solarral éjszaka is lehetne repülni, hiszen ha elég magasra szállna, akkor éjszaka még jó ideig képes lenne vitorlázva közlekedni. A jellegzetes formatervnek praktikus oka is van, ugyanis a gépen jelentős mennyiségű napelemet kéne elhelyezni, amihez minél nagyobb felületre van szükség. A látványos elképzelés sokak fantáziáját megragadta, hiszen a Robb Report mellett a magyar tervezésű repülőről beszámolt többek között az Auto Evolution, a Designboom, az Interesting Engineering és a Yanko Design is.

A Robb Report elérte a repülő tervezőjét is, aki a lap kérdésére elárulta, hogy a mostani terveken szándékosan nem mutattak meg mindent, viszont már dolgoznak egy kisebb, ötméteres szárnyfesztávolságú prototípuson, amit távirányítással lehet majd irányítani. Németh azt is elmondta, hogy szerinte a technológia mára elérte azt a fejlettségi szintet, hogy egy napelemes repülő megvalósítható legyen, sőt, ahogy ő fogalmazott, ez a technológia "előbb válhat valósággá, mint az önvezető autók".

Forrás: Rakéta több képekkel
Beküldte Antal Miklós

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló