Szkíta arany gyűrű

A gyűrűt egy sírban találták meg 1930-ban, a romániai Isztria község közelében lévő romvárosban, a történészek szerint a görögök által alapított Histriában.

Az ékszeren lévő rovásjeleket a városépítők miatt görög betűknek vélik, emiatt például a pecsételő részen lévő feliratot Skyleo-nak olvassák. Ezek a rovásbetűk azonban szkíta-hun rovásjelekkel azonosak, amelyek természetesen magyarul érthető és a gyűrűn látható rajzhoz kapcsolódó olvasatot adnak. A feliratokat balról-jobbra kell olvasni.

A karikán lévő rovásbetűk sorrendben így követik egymást: K, E, S, E, EL, E, A, NY, J, O, T, A, R, P, A, NY. Minden hangot jelöltek, így csak a szóközöket kell meghatározni. A karika felirata tehát a következő: KESE LEÁNY, JÓ TARPÁNY. A helyes olvasatot a gyűrű pecsételőjére rajzolt kecses, hátul összefont hajú lány igazolja. A kese szó szőkét, szőkés-barnát jelent, a tarpán pedig a szkíták által háziasított lófajta volt. (Török nyelven vadlovat jelent.) Természetesen ebben az esetben nem sértegetésről van szó, ez a kifejezés valószínűleg a lófajta jellemzőivel, a nyugodtságával, barátságosságával, szelídségével vagy éppen a kíváncsiságával hozható összefüggésbe.

A karika külső felületén látható rövid felirat betűi: J, A, R, A(?). Az utolsó betű alakja a kopás vagy a hibás átrajzolás miatt nem teljesen egyértelmű. A szó végére valószínűleg egy A betűt róttak. A lehetséges olvasat: Jó ARA.

A gyűrű pecsételőjére rótt betűk a következők: M, K, U, S, EL, E, NY. A hiányzó magánhangzók beolvasása után a mondat a következő: MáGUS LEáNY.

A gyűrűre rótt, ősi magyar szavakat is tartalmazó teljes szöveg így szól: Kese leány jó tarpán. Mágus leány. Jó ara. A gyűrű rovója mai magyar nyelven szólva így jellemezte a fiatal lányt: Ez a szőke lány aranyos (vagy csinos, szemrevaló). Mágus lány. Jó menyasszony. Az alább elemzett glozeli rováslelet alapján a tarpán szó szelídet is jelenthet, ami ellentettje a szó török (vadló) jelentésének.

Szkíta fülbevaló

Ezen a leleten szintén olvasható a mágus szavunk, a fülbevaló mindkét oldalán, az arc mellet fentről- lefelé illetve a bagoly alatt.

A férfi fején lévő homlokpánt is azt mutatja, hogy valóban egy vezetőről, egy kivételes képességű emberről, egy mágusról van szó, amit a másik oldalon látható bagoly is megerősít, ami a bölcsesség és a tudás jelképe. A bagoly a csőrében fagyöngyöt tart, mely szintén a bölcsesség jele, ezenkívül pedig a halhatatlanságot, a gyógyító és varázslatos erőt is jelképezi. A madár alatt ez a szöveg olvasható: MAGUS ASKIM. Az askim egy török szó, magyarul szeretet-et jelent.

Ez a két rováslelet, azonkívül, hogy tudtommal a gyűrűn látható rovás az első olyan rovásfelirat, melyben a mágus szavunk magyar szövegkörnyezetben szerepel, igazolhatja azt az elméletet, mely szerint a királyi mágusok ősnépe a magyar, azaz a mágusok népe a magyar nép egyik, különleges képességekkel megáldott nemzettsége volt. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Kárpát-medence volt az emberiség tudásának a bölcsője. A mágusok innen az Kr.e. 7. évszázad körül vándoroltak ki, hogy kisebb központokat létrehozva átadják, a hagyomány szerint Nimródtól származó magas tudást, a Föld lakosainak, elősegítve ezzel az emberiség felemelését. Ezek a gyógyítók, látnokok és tanítók, a magar magas magusok voltak például a görög tudósok nagy részének, például Platónnak, Démokritosznak, Empedoklesznek, Püthagorasznak –akit egy Avar nevű mágus tanított- a mesterei.

Glozeli rovásleletek

1924-ben egy francia falu, Glozel közelében Claude Fradin parasztgazda és a fia földjüket szántották, miközben az egyik tehén alatt hirtelen megnyílt a föld és egy mély gödörbe zuhant. Ebben az üregben olyan írással ellátott és rajzokkal díszített csontokat, köveket, agyagtáblákat és urnákat találtak, melyekre az ősi magyar írás betűihez nagymértékben hasonlító írásjeleket róttak. A leleteket vizsgáló szakértők az edények jellegzetességei, a rajzok, valamint a használati eszközök, csontszerszámok, kőpengék alapján megállapították, hogy ezek a tárgyak az őskőkorszak végéből, Kr.e. 14000-9500 év közötti időszakból származnak. A tárgyakon lévő írásjelek ténye ellentmond a mai történelemtudomány azon állításának, mely szerint az írást a föníciaiak találták fel körülbelül 3500 évvel ezelőtt. A későbbi ásatások során olyan emberi csontokat is találtak, melyek egy ősi ismeretlen emberi fajra utalnak. Egyedeinek nagy része igen izmos volt és elsősorban növényi eredetű táplálékot fogyasztottak. Ezek az emberek készíthették az állatok csontjából, az igen gondosan megmunkált, rajzzal díszített tárgyakat, fegyvereket, melyek korát 21000 évesre becsülik.

Csontkések

Az alábbi, csontból készült kés a glozeli leletek legdíszesebb tárgya, melyen 30 állatábrázolás látható, a kivehető „pengére” pedig egy szót is róttak. Ezt a rovást jobbról-balra kell olvasni.

Az első betű az SZ, amit az EL, a D és a K betűk követnek. Hangzósítás után a következő szót kapjuk: SZELíDeK. Az olvasat helyességét a rovás alá rajzolt lovak -tarpánok- igazolják, hiszen ez az állatfaj valóban szelíd, nyugodt és barátságos tulajdonságok jellemzik. A rajzon látható lovak közül az egyiknek a vemhességét is ábrázolták, testében egy kiscsikó „üldögél”.

A következő, a nyelén szarvasokkal díszített diorit pengéjű késen, a vágtató állat alatt szintén egy rovás látható. Az olvasás itt is jobbról-balra történik.

Az első betű a T, amit a B, az N, a nikolsburgi székely rovásábécében is megtalálható EGY, valamint a K és az S rovásjele követ. Ha ezeket a jeleket a nikolsburgi ábécében megadott kiejtés szerint olvassuk, akkor ezt kapjuk: ET-EB-EN-EGY-EK-ES. A magánhangzók cseréje és a mássalhangzók kettőzése után a lehetséges olvasat: Itt ebben egy ékes. A kés éke, dísze a csontnyélbe helyezett kő, jelen esetben a diorit. Ékes szavunk szintén olvasható a campagnai szkíta baltatok felületére róva: Ékesít is, üt is, ró is.

Mivel ezek az eszközök hús feldolgozására, szeletelésére és szúrásra is alkalmatlanok, lehetséges, hogy valamilyen kultikus jelentőséggel bírtak, vagy egyszerűen csak díszként hordták.

Csontrajz

A rajz alatt, a ló mellső lábainál, egy nehezen kivehető, töredékes rovás van, ennek ellenére az azonosítható betűkből a teljes szó megállapítható.

Az írást jobbról-balra kell olvasni. Az első betű a T, majd ezt követi az R és a P rovásjele. Az írás helyes olvasását a rajz is segíti, ami a vágtató állat külleme alapján, szintén egy tarpánt ábrázol. Így tehát a töredékszó hangzósítása, majd kiegészítése után a TaRP(án) szót kapjuk.

Kőrajzok

A kövön lévő, valószínűleg gyermekrajz fölött, egy mindössze csak három betűből álló, de igaz történelmünk szempontjából igen jelentős rovás látható, amit szintén jobbról-balra kell olvasni.

Ismét megjelenik az EGY rovásjele, ezt követi a K és az S rovásjel. A magyar rovás ábécé hangértékeit alkalmazva, erre a több mint tízezer éves tárgyra, a diorit csontkéshez hasonlóan az EGY-EK-ES, azaz az EGY ÉKES szavakat rótták. A kőre rótt betűk fölé egy apró lyukat is fúrtak, így ezt a követ ékszerként valószínűleg a nyakban hordták. Ha viszont figyelembe vesszük az állat jellemzőit, fejének formáját, és a két szarvat akkor az, EGY KoS olvasat is megállja a helyét.

A következő kövecskén szintén egy állatrajz látható, ami a rövid, sonkás lábak, a kunkori fark, valamint a megnyúlt tompa végű orr alapján egy disznót ábrázol. A kövön négy írásjel van.

Az első betűt, az EGY rovásjelét az állat nyaka fölé rótták. Mivel a teljes szó a kő és a rajz mérete miatt nem fért volna el, rovó a követ 90 fokkal jobbra fordította majd jobbról-balra a K, az N és a D rovásjeleket rótta a kőre. A betűket összeolvasva az, EGY KoND, mai magyar nyelven az, EGY DISZNÓ szavakat kapjuk. A kond szóból képződött a konda szavunk, mely disznókból álló sokaságot, nyájat jelent, valamint a kondás szó is, aki ezt a csordát őrzi.

A glozeli jelekhez tartozó hangérték, az eddig elolvasott rovások alapján, 20 helyen azonos a magyar-hun jelek hangértékével

De vajon mit keresnek a Kr.e. 14-9. évezredből származó, magyar nyelvű rovások hazánktól több mint ezer kilométerre, nyugatra? Hiszen a mai magyar történelemtudomány szerint népünk akkor még nem is létezett, a magyarok elődei valahol az eurázsiai síkságon fogdosták a halakat és gyűjtögették a magokat, s persze mivel még nem voltak szláv szavaik beszélni sem tudtak. A kérdésre adott helyes választ nehezíti, hogy népünk jóval később, Kr.u. 896-ban vonult be, tért haza Árpád vezetésével a Kárpát-medencébe. Egy mostanában felvetett nézet szerint azonban a magyarság Európa őshonos népe, amit a genetikai kutatások és a régészeti feltárások is igazolnak. Az elmélet szerint a magyarok ősének számító Kárpát-medencei lakosok kivándorlása Kr.e. 6. évezredben kezdődött meg. Nem csak keletre, hanem kisebb csoportokban nyugatra is vándoroltak és kb. Kr.e. 5500-ban érték el a Rajna folyót, majd később fokozatosan benépesítették Nyugat-Európa többi részét is. Ez a kivándorlás azonban a Glozelben megtalált, igen nagyszámú, magyar nyelven rótt kőkorszaki leletek miatt ennél jóval korábban történhetett meg.

A következő részben újabb glozeli rovásleleteket, két imagyűrű és egy tű rovását mutatom be.

Csaba vezér