20241203
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 január 13, csütörtök

Árpád a papkirály és a mágusok titkai

Szerző: Forray Zoltán Tamás

A magyarság a pápaság behozatala előtt írástudó művelt nép volt hogy eleinte a papság is a magyar írást használta.” - De a térítés már Géza fejedelem korában is erősen folyt. Mindebből látható, hogy saját magyar királyunk István nem is volt olyan erőskezű. Hiszen a papság (római katolikus) csinált vele amit akart. Nem is csoda, hogy magyar lelkű és hitű és nem agymosott, rokonai is ellene fordultak látván a kárt, amit ezzel a tetteivel okozott a magyar népnek. 

  ÁRPÁD A PAPKIRÁLY ÉS A MÁGUSOK TITKAI

Észrevételeim:>Zoli<
Ebben az általam értékesnek ítélt dolgozatban a szerzőnk is többek közt abba a hibába esett, hogy együtt említi a Mágus -t és Sámán -t, habár a mű egyik mondatában közvetve tisztázni véli ennek „hibáját”, de annak ellenére előtte is és továbbra is többször „Mágus -Sámánokat említ. Ahol pedig tisztázásnak vélem, azt most itt kiemelném mielött belekezdünk az olvasásba mert számunkra ez nagyon fontos, hiszen mi már tudjuk, hogy a magyarságnak nem sok köze van a sámán-izmushoz. (az idézetben a kiemelés tőlem)

„A keresztény iratok a mágust szándékosan sámánnak nevezik. nem akarván az arámi nyelven is mágusnak írott Krisztussal egy nevezőre hozni őket. (Dr. Mihály Ferenc véleménye.)" Természetesen itt is a Krisztus szó helyett lelkünkben ikább a Jézus -t olvassuk, mint ahogy máshol is ahol a szerző ugyan így írja. ...

 


Forray Zoltán Tamás: ÁRPÁD A PAPKIRÁLY ÉS A MÁGUSOK TITKAI
H U A N K A R A , T o r o n t o 1 9 9 4

Figyelmeztetés!!!
E könyvecske nem mindennapos értekezés, vagy tudományos fejtegetés. Olyan magyar ember vegye csak kezébe, aki teljesen nyitott szemmel és aggyal jár, mert szemellenzős, dogmatikus gondolkozással, és rugalmatlan beállítottsággal felháborodást fog okozni.

A leghatalmasabb tudás a sugallati (Intuíciós) tudás, mert a legmagasztosabb forrásból jön.

A könyv írójának szándéka ugyanonnan. A többi az olvasóra van bízva.
ISBN 963450685 2
ISBN 963 450686 O
© Copyright «) Forray Zoltán Tamás. 1994

Motto:
„A magyaroknál minden mást, aki idegen, előnyben részesítenek vezető helyeken” !!!

Elhangzott 1231-ben Mester Magyar Pál. a bolognai egyetem szerzetes tanára. domonkos rendi tartományfőnök szájából. 763 évvel ezelőtt.


ELŐSZÓ:

Összeesküvés a magyar nép ellen

     A magyar ember jellemzője, hogy általános búskomorságban van. de ez már így megy több mint száz éve, vagy talán jó néhány évszázada. Szomorúak, fájdalmasak verseink, ódáink, lásd a Szózatot, sőt nemzeti dalunkat, a Himnuszt. A lélek érzéseinek, legbelsőbb gondolatainknak dallamai ezek a szomorú kinyilatkoztatások – ha a bor és sör szabadon folyik, akkor a mulatása is szomorúvá válik, magába süllyed, roskad a magyar, és nem vidám kacagás, hanem könnyhullás a vége.
Valami miatt búskomor, fájdalmas a lelkünk, de már a világháborúk és Trianon előtt is az volt.
Ősi tudatalatti sóvárgás ez, egy jobb, szebb múlt után, amely valaha a miénk volt. Ma a korszakváltozás küszöbén végre talán esélyünk van, hogy újra önmagunkra találjunk. De mindehhez befelé, lelkünk legmélyébe kell fordulni, hogy onnan hozzuk elő ön tudatunkat. Soha nem is gondolunk arra, hogy miért is vagyunk
mi magyarok, miért születtünk annak? Nem egy isteni rendeltetés, hogy ily tudatban és létben kell napvilágot látnunk: hogy magyarnak születtünk?!
Hát ha ez így van, akkor nem az-e a feladatunk ebben az életben, hogy minél magyarabban éljük le életünket, mert csak akkor teljesítjük az életünk értelmét.
Nem azért bűnhődünk, mert nekünk nem jó a magyarságunk, és más akarunk lenni, mint amik vagyunk, szégyelljük nyelvünket, történelmünket. Jobb. szebb és érdekesebb ami idegen és külföldi; közben tönkretesszük isteni anyanyelvünket, amelyről tárgyilagos. nagytudású nyelvtudósok, így Mezzofanti vatikáni bíboros tudós, és Sir John Bowring angol nyelvész is úgy nyilatkozott, hogy a világ legelső és legszebb nyelve, amely szerkezetében nyelvészetileg páratlan.
Hát hová megyünk? Miért nem találjuk meg önmagunkat?

Miért nem vagyunk legalább olyanok, mint szomszédaink, akik mind büszkék nemzeti mivoltukra, igaz, hogy többnyire ajándékként kapták.
De kitől? Tőlünk, magyaroktól!!
Így a szlovák a címerét a kettős kereszttel és a hármas halommal, népzenéjének tüzesebb hangulatát a többi szlávhoz képest, népművészeti motívumait, amire annyira büszke, de fűszeresebb ételeit is. Így a román: akiknek még saját nyelvű írásaik sem voltak Bethlen Gábor fejedelmünkig, aki nekik nyomtatta az első oláh nyelvű Bibliát. Ma minden az övék. beleértve a csizmát és a nadrágot, amiben oly tüzesen táncolnak népitáncaikban. holott száz éve még bocskorban jártak Bukarestben is. Így a szerb: kiknek mi adtunk életteret az ottomán nyomás elől. Délvidékünkön, ma az ősi magyar Nándorfehérvár. Belgrádként fővárosuk ott, ahol Hunyadi János törökveréséért, a keresztény világban hálából szól a déli harangszó mind a mai napig.
Így az osztrák-német: akiknek őstörténetet Géza fejedelmünk adott a hunból ajándékként, mint a Niebelung legendát, amit Esztergomban íratott le. Akik a háttérben gazdagodtak, erősödtek, amikor a hun-magyar test elmorzsolódott a mongollal-törökkel vívott harcban. És történelmünk egyik legsötétebb órájában ellopták a magyar királyságot, koronát, hogy utána Trianonban később ugyanezt csinálják velünk hálából, amiért a Habsburg-házat világbirodalommá tettük és megtartottuk 400 éven keresztül, még ők is vittek területet tőlünk.
Hát nem vagyunk legalább annyira méltók. Hogy arra, mi még megmaradt az évezredek viharai után megbecsüljük. Nagy az összeesküvés ellenünk. már évszázadok óta folyik és mi mindebben mint alvajárók hagyjuk magunkat kézenfogva vezetni. Miért vezetnek félre minket?
Mitől félnek, akik eltakarják az igazságot? Talán attól, hogy oly magasztos származásunk, hogy beleborzonganak, oly magasztos, hogy szinte hihetetlen.
De a tények beszélnek. Nézzük meg, hogy kezdődött a magyar lélekvesztés, az öntudat feladása, a balsors útjára lépés, és miért jutottunk oda, ahol vagyunk.

BALSORSUNK OKAI:

Tudjuk, hogy Géza fejedelmünk fia: Vajk Bajorországban nevelkedett, német papok által, és fiatalon lett I. István királlyá koronázva. (Ma is ismerjük a Hare Krishna, Mooni, Jehova tanúi, Jim Jones, David Koresh-féle szekták fanatikusságát, és ha ma is a modem korban egy fiatal fiú vagy lány bekerül ezekbe a szektákba és ott oly agymosást kap, hogy még az életét is vakon odaadja új hitéért. Akik valamilyen módon mégiscsak kikerülnek az ilyen szekták karmai közül, azok komoly pszichológiai bajokkal küzdenek, a függőségi beállítottságuk miatt. Évekig kell járniuk pszichológushoz, hogy lelki egyensúlyuk. önálló gondolkozásuk helyrejöjjön.) Akkor miért képzeljük, hogy István, mint gyermek, ezer évvel ezelőtt nem ugyanilyen agy mosást kapott a bajor papoktól. Akik tudták, hogy mint Géza fia, úgyis király lesz. A magyarok ura.
Nyugat fegyverrel nem ment semmire elődeink ellen, hiszen a magyar büntető hadjáratok még az Atlanti-óciánig is eljutottak akadálytalanul. Ha kívülről nem ment, akkor belülről majd megy, és Vajk-Istvánon keresztül ez meg is valósult. Ez világosan látható a következő mellékletből. (A nyíregyházi Jósa András múzeum 1969-1971. évi évkönyvéből. I. István király rendelkezéséről. Vitéz András rozsnyói kanonok. Gömör és Kishont vármegyék táblabírája 1816-ban a Szilassy család levéltárában őrzött értékes oklevelet fordított le. Jelzete: Vatikán 1000-ben IX. Cal.Oct. Die Festo lac.)

„I. István király tanácsbelieivel aláíratott és törvénnyé lett rendelet, amelynek értelme szerint: Domonkos esztergomi érseknek a magyar keresztény egyháznál leendő keresztülvitel és egyúttal általa Szilveszter pápával leendő közlésül kiadatott: Mely szerint Szilveszter pápa tanácsolása folytán határozatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek. a jobbról balra pogány írás megszüntetődjék és helyébe a latin betűk használtassanak. Itt rendeltetik, hogy a papság azok használatára jutalmazás mellett betaníttassék és a pogány írástól, valamint tanításától papi állásának vesztése és 20 arany pensasnak büntetése fizetése mellett eltiltassék. Továbbá, hogy az egyházakban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinval felcseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak. 1-től 10 dénárig kapjanak jutalmat. A leadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek a kiirtásával a „pogány” vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék." Eddig a régi latinból való fordítás, amihez a cikkíró még ezt írja:

„Erről eddig mit sem, hogy István király fönti törvénye már foglalkozott a magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűkkel és vésetekkel. a jobbról balra való „pogány” írás büntetése mellett tűzzel-vassal való kiirtásával.
A magyarság a pápaság behozatala előtt írástudó művelt nép volt hogy eleinte a papság is a magyar írást használta.”
De a térítés már Géza fejedelem korában is erősen folyt. Mindebből látható, hogy saját magyar királyunk István nem is volt olyan erőskezű. Hiszen a papság (római katolikus) csinált vele amit akart. Nem is csoda, hogy magyar lelkű és hitű és nem agymosott, rokonai is ellene fordultak látván a kárt, amit ezzel a tetteivel okozott a magyar népnek

Így Koppány, 997-ben – de a veszprémi csatában elbukik. Koppányt fölnégyelik ..keresztény, megértő rokoni szeretettel,” és testrészeit négy vár kapujában (Győr, Esztergom, Veszprém, Gyulafehérvár – lásd 1. ábra) kiszegezik, mintegy jelölve a kereszt uralmát az ország teste fölött.
Tonuzabát feleségével együtt élve eltemetteti a Dunaparton.
1003-ban Erdély fejedelmét. Gyulát veri le.
1028-ban Ajtony jön sorra.

Végül 1031-ben – rokoni szeretetének keresztény megnyilvánulása Vazul megvakítása lesz. Nyitra várának börtönében. (ugyanilyen keresztény szeretet. és Jézus tanításainak (szeresd felebarátaidat) megszívlelése pusztította el az új világban – a maya, toltek, azték, inka kultúrákat. Romhalmazzá változtatva mindent.
Ugyanez a keresztény. „megbocsájtó könyörület” irtott ki több százezer szerencsétlen nőt, mint boszorkányt az inkvizíció alatt, főként a nyugat-európai kereszténység által, ugyanez a keresztény szeretet áldotta meg, ugyanazon felekezeten belül a háborúba induló milliók zászlait 1914-ben és 1939-40-ben. Mindkét oldalán a harcbanállóknál. (És még őseinket barbárnak merik nevezni!!!)
Sajnos István királyunknak is későn jött meg az esze, miután saját gyermekei is áldozatul estek a titkos nyugati terveknek, de Vazul fiait: Andrást, Bélát, Leventét már az ő parancsára mentik ki az ország területéről a lengyelekhez, hogy még maradjon Árpád véréből uralkodó.
Ő maga testi, de főleg lelki betegségben szenved és életét magába roskadva, gyakori sírások között, lelki betegként fejezi be. A középkorban is tovább tart és erősödik az István által elindított folyamat és javasasszonyaink, bábáink, táltosaink, népünk védői, orvoslói, regősei ezrével pusztultak el „keresztényi szeretetben és megértésben” megrakott máglyákon.

Koppány kereszt 1. ábra

A felnégyelt Koppány testrészeinek kiszögezési helyei. Jelentése: a kereszt uralma a magyarság felett.

  Sajnos István királyunknak is későn jött meg az esze, miután saját gyermekei is áldozatul estek a titkos nyugati terveknek, de Vazul fiait: Andrást, Bélát, Leventét már az ő parancsára mentik ki az ország területéről a lengyelekhez, hogy még maradjon Árpád véréből uralkodó.

Ő maga testi, de főleg lelki betegségben szenved és életét magába roskadva, gyakori sírások között, lelki betegként fejezi be. A középkorban is tovább tart és erősödik az István által elindított folyamat és javasasszonyaink, bábáink, táltosaink, népünk védői, orvoslói, regősei ezrével pusztultak el „keresztényi szeretetben és megértésben” megrakott máglyákon.

Budán és a Felvidéken ezrével bélyegezték meg tüzes keresztekkel a halálba küldöttek homlokát. A Kassai Krónika említette a Németországból behozott Theuton János, Marcellus Fráter, Jakab Mester inkvizítorok a magyarság kárára nagyon jó munkát végeztek: ősi írásaink, szokásaink, hagyományaink elpusztításával, mint pogány, eretnek bűnöknek felszámolásával.

Theuton János Frátert a pápa személyesen ajánlotta IV. Bélának. Ez a Theuton János olyan túlbuzgó, és merev inkvizíciót vezetett be, hogy a magyar származású szerzetestársai ellenszenvét is kiváltotta a kereszténység germanizáló értelmezésével, és magyarellenességével. A bolognai egyetemen tanító Mester Magyar Pál már 1231 körül így panaszkodik: „a magyaroknál minden mást, aki idegen, előnyben részesítenek vezető helyeken.” Ezt az angol származású esztergomi érsekre értette.

(Már akkor is ez volt a bajunk, mintha csak ma lenne.)
Ez a Theuton János pápai inkvizítor szervezte meg a „Militia Christi” nevű fanatikus keresztény kémszervezetet, akik a sámánokat, vajákosokat, és az egyéb „eretnekeket” jelentették fel, főleg nem magyar származású, letelepített idegen befogadottak által az inkvizítoroknál. E Domonkos rendi főinkvizítor még II. András királyunkat is kiközösítette 1235-ben.
Az inkvizíció ránk maradt jegyzőkönyve egy ősi kultúra felszámolását és megsemmisítését tátja elénk. Megtudjuk belőle, hogy mágusoknak hívták népünk testi-lelki orvosait, ősi papjait.

Arról is értesülünk, hogy nyílvesszőkre, botokra vésett, rovott növényleírások, gyógynövények tárait, bottárait kobozták el és vetették máglyára. Mágusaink alkalmaztak gyógyító gőzfürdőket, sőt a később Semmelweis Ignác által újra felismert gyermekágyi láz gyógyításához is értettek. Mindezt már az évezred elején!! (Lásd: Látód fia Hanis Mágus, a Győr melletti Csanák faluban lefolytatott inkvizíciós jegyzőkönyve. 1272. október 23.) Az izzasztó kúráért, gyógynövények alkalmazásával végrehajtott gyógyításaiért pénzt, és más előnyöket nem kért.
Lásd Degesd Mágus, zalai Szent György falvai inkvizíciós eljárás jegyzőkönyvét. Simon Mester. Magyarország inkvizítora. a budai Szent Miklós Klastromból.
Lásd Boksa Mágus ellen tartott inkvizíciós eljárás jegyzőkönyvét. Csodálatos világ tárul elénk a jegyzőkönyvek leírásából.

A sámán-mágus hit alapvető tétele a tisztátalanság, a kosz, a gonosz eltávolítása volt, amit mosakodással, öblítéssel gondoltak távoltartani. Minderre a művelt Nyugat-Európa csak a XVIII. század végén kezdett rájönni. Hiszen pontosan azért találták ki a kölni vizet, a parfümöt és a púdert, hogy a test bűzét és szagát palástolják, mert még az uralkodó osztály is félt a mosdástól. És lám Semmelweis Ignácot is őrültségbe kergette kortárai, kollégái értetlensége és rosszindulatú, gúnyos reagálása, amikor a szülések levezetése közben mindig forró vizet alkalmazott, és kezet mosott, mielőtt egy másik anyának segített. Ezzel megakadályozta a gyermekágyi láz terjedését, s az utókortól ezért kapta „az anyák megmentője” elnevezést. (Lásd: Sterilizáció.) De ugyanezt tették az 1200-as évek bábái, mágusai, akiket az inkvizíciós jegyzőkönyvek említenek. Így Lőrinc fia Tuba Kálnapusztáról. a túróci Bárdus. Chitár fia Boksa, a káldi Badhur. Bodor fia Cheb, Csene fia Furrkus. De őket a korabeli keresztény inkvizíció elítélte, mert a nép hallgatott rájuk, és segítették, gyógyították a népet díjmentesen.

A sebészetet is ismerték. Sőt leírások vannak arról, hogy a halicsi háborúban a mágus mentette a harcban megsebesültek életét a nyílvesszők kivágásával. Ez nem is csoda, hiszen 1945- ben a szabolcs-megyei Basahalom községben egy honszervezéskori temetőből előkerült egy félreérthetetlen kinézésű szerszám, acélból és ezüstből készült, finom koponyalékelő kés. Néhány, honszervezéskori sírból előkerültek lékelt, agysebészeti beavatkozás nyomait mutató koponyák. Őseink mágusai, mágusnői már akkor agyműtéteket végeztek. (Lásd: Dienes István ActaArcheologica. Budapest 1956. VII. 245-73.)
Mágus sámán papi tevékenységről is olvashattunk. 1245. Almás vára. Erdély – Csele fia Kosán mágus ellen folytatott eljárás leírásában szó van pogányul írott pálcikákról, amelyekről a vádlott a gyógyfüvek neveit és a betegségek démonjai elleni imádságokat olvasta le.
Kincsör mágus elleni tanúvallomásában Musna Jakab tövisi jobbágy kijelentette, hogy látta a vádlottat a tövisi hegyoldalban az ég felé kitárt karokkal imádkozni. Mikor megkérdezték tőle. hogy kihez imádkozik a pogány vagy keresztény istenhez, azt válaszolta, hogy „nincs a kettő közt különbség”!!
Mágus-táltosaink ellen az idegen papság az inkvizíció erejével harcolt, megsemmisítve ősi írásunkat, amelyek botokon. pálcákon, nyilakon voltak feljegyezve, a kevés magyar papság, amely még magyar szívvel gondolkodott, a kiközösítéstől és az inkvizíciótól való félelmében hallgatott, vagy mint Magyar Pál Bolognai tanár, domokos-rendi tartományfőnök, tisztségéből leváltva idegenekkel lett helyettesítve.

Az évszázadok ilyen fokú magyar mágus-sámán üldözése végül elhozott bennünket a kuruc szabadságharcokig. amikor a magyar fejedelmek alatt még a magyar nyelv sem volt hivatalos. Így II. Rákóczi Ferenc harci zászlaján is latinul állt: „Pro Patria et Libertate” (A Hazáért és a Szabadságért). A magyar nyelvszégyellete miatt hatalmas ütemben folyt a latinosítás, sőt a németesítésis a Habsburgok által. A legeldugottabb helyeken maradtakcsak fenn emlékeink ősi írásainkon, így Erdélyben, a Felvidéken, az erdők, hegyek rejtekeiben.

Nem lehet csodálkozni a halotti beszéd törött magyarságán, hiszen idegen származású írástudók írhatták az akkori latin ábécével, amely csak alig húsz betűből állt akkor, az ősi magyar rovásírás jobbról balra írt 40 betűjével szemben. Így lett: „Latatuc feleym szumtuchel mic vagmuc. ysa pur es chomuv uogmuc...” Vagy ‘nuwes’ a nyűves-ből vagy Dessewfy a Dezsőfi-ből, mivel akkor még nem volt talán zs vagy ő betű a magyarban, mint ahogy máig sincs a francia, angol nyelvekben.
Magyar származású országbíráink is voltak, akik annyira szégyellték a magyart, mint pl. Ürményi József országbíró: „Magyarul írni bolondság!”. Vagy mint Csiráki Antal országbíró 1827-ben kijelentette: „Ne nagyon műveljük ki a magyar nyelvet, mert akkor elhanyagoljuk a latint.” (lásd: Magyar Tudományos Társaság 1833-as évkönyve, 53. o.) Az istváni lélekvesztő parancs, a középkor magyarellenes, táltos-mágus irtó inkvizíciója ide vezetett: mindent, ami még magyar volt 1827-ben, szégyellni kellett. A következő lépés 1849-ben, mikor az ébredező magyar lélek ellen két feudális oligarchia összefog. Az összefogás célja nemcsak testi, de szellemi megtorlás is volt, mivel ha egy nép már ennyire ki lett lúgozva ősi dicsőségétől, akkor a jövőjét is holtvágányra kellett terelni. Az osztrák császári ijedtség fűhöz-fához kapkodott, hogy birodalma megmaradjon.

A legnagyobb erő a magyar tartomány volt. Az ébredő magyar öntudatot kellett megsemmisíteni. Így Anonymus és Kézai Mester történelmi írásai a magyarok dicső eredetéről el lett vetve. Szerencsénkre a törökök megőrizték nekünk eredetünket a Tarihi Üngürüsz-ben. és ez csak most került elő Blaskovics professzor által.
Egy hómezők végtelenségébe vezető. Uralon túli indogermanisztikai alapon finnugor rokonságot szerkesztettek Schlozer, Budenz (20 évesen tanul meg magyarul). Rössler, Büdinger, Zeuss, Dümmler és egyéb jeles német tudósok által Göttingeni indulással. (Matematikai képtelenség). Íme megint a németek írják és formálják történelmünket. (Széchenyi István, az MTA alapítója is ebbe őrül bele.) Ezt az elméletet aztán Hunsdorfer (Hunfalvy) úr továbbfejlesztette. Hunsdorferról meg így ír Gárdonyi Géza. (aki pedig maga is német származású): „A magyar történetírásban Hunsdorfemek (Hunfalvy-vá magyarosította magát) Batu káni szerepe volt: földúlt és elégetett minden hagyományt. A hun rokonságot merőben megtagadta, s Atilla magyari dicsőségét beledobta az Akadémia szemetesládájába.”
A pángermán szolgálatban levő német akadémiai batu kánok. Magyarországot mint német gyarmatot akarták beolvasztani, ezért volt ez a túlbuzgóság.
Hóman Bálint tanár úr, a Horthy-korszak fő akadémikusa is toldott még jócskán hozzá, amíg a háború után meg nem jött az esze és visszavonta rosszindulatú tanításait halála előtt.

Előkerült Miklosics szlavofil szláv tudós is. Ő még azt hirdette, hogy minden, ami azonos a szláv és magyar nyelvben, azt a magyarok az itt talált szláv „kultúrnépektől” vették át. (Ennek pontosan fordítottja igaz, az urak: az avar, hun, magyar népek nyelvéből vették át a szolga szláv népek szavaikat. A hun népek hozták be a szlávokat. gyepünépnek és földművesnek, mert azok nem voltak katona népek. A mai napig slave – lat. szolga: serb, serv, szerviz, serf = szolga – szolgálat – azaz szláv = szolga.
Az urak soha nem veszik át szolgáik nyelvét, hanem fordítva. Lásd a korabeli történetírókat. az avarok szolganépeiről (Kollautz. Randa, Haussig, Theophylaktos leírásait). Mindezek a hamisítások a mai napig meghatározóak a magyar köztudatban. A világháborúk után a szláv befolyás, a Szovjetunió érdekeinek ez tökéletesen megfelelt, egy finnugor nép, amely elszlávosodott. Mindenkori urainknak, habsburg—szovjet (stb.) ez tökéletesen megfelelt: primitív, ázsiai hómezőkről ide vánszorgott nép a szlávoktól anulta a kultúrát.
A pánszláv szovjethatalom meg a szlavofil érdekeknek megfelelő szellemi terrort használt ellenünk, hogy Szlovákia—Csehország—Ukrajna—Szerbia—Horvátország—Szlovénia mielőbb közös határon találkozzon. Ehhez még jön a cionista-judeo kultúrérdekeknek megfelelő elmélet — a három befolyás örökségeként a mai magyar történetírás zsákutcában topog, és nem mer kibontakozni.
A mai napig. 1994-ig ez a felfogás uralkodik, és ez van hirdetve, ez él a köztudatban. Annak ellenére, hogy ókori és korabeli történetírók írják, és ezrével vannak ellenbizonyítékok. A régészet, antropológia, néprajz, stb. mind el vannak vetve, és csak nyelvészeti alapon magyarázzák eredetünket, alig 200 azonos hangzású szótő alapján.

Az egész ma elfogadott származástanunkat idegenek varrták a nyakunkban féltékenységből. Mert egy pogánynak nevezett ázsiai rablóbanda. bibliai ősiségű eredetmagyarázata irigységet és rosszindulatot váltott ki az indogermán eredet magyarázatból, nekik nem volt semmi ilyen. Hogy lehet ilyen zárt, szemellenzős, vak áltudományossággal még boldogulni a huszadik század végén?¨– Lehet, mert érdekszerű!!! Nem magyar lelkületű emberekés tudósok tanítják még mindig, tudatosan! Rettegnek az igazságtól, mert világbirodalom alapító előjogaik megsemmisülésétől tartanak. Ha elismert a magyar ősi származás, amely a szittya, hun, avar, magyar folytonosság, akkor az netalán a Közel-Keletre vezethet, az emberiség kultúrájának szülőföldjére, és a két folyó közé, vagy messzebbre, az elsüllyedt Éden kontinensre ezeken keresztül. Oda, ahol az Isten fiai még együtt jártak az emberekkel.
Így nekünk nincs megengedve az öntudat, az igazi származástan, történelmünk, nehogy felébredjünk, magunkra találjunk. De a nem magyar szívű—lelkű—érzésű tudósok által az újságokban, könyvekben, rádióban és tévében állandóan folyik a harc ellenünk idegen szívű, álmagyarok által bűnös, primitív (barackpálinkás, gatyás) szedett-vedett nép vagyunk megtűrve Európában!! Emlékezzünk a bolognai MagyarPál szavaira: „A magyaroknál minden mást, aki idegen, előnyben részesítenek vezető helyeken.”

Harsog a rosszindulat mindenhonnan ellenünk, de azt nem veszik észre, hogy túllőttek a célon, mivel már gyanús ez az erőltetett bizonygatás. a hazugságot kell állandóan ismételni, hogy elhiggyék. Ezer év óta pusztítanak, lopnak, visznek tőlünk. Mi is önmagunkat marcangoljuk, kilátástalanságunkban. A tótnak, orosznak, oláhnak, rácnak szabad az önbecsülése körülöttünk. Nekünk tiltva van!! Egy ősi féltékenység, irigység miatt. Az igazság azonban előbb-utóbb kiderül.
Kik voltak azok a rejtélyes táltos-mágusok, akikről oly sok szó esik az Árpád-házi királyaink alatt folytatott inkvizíció idején.
Miért kellett eltűnniük, megsemmisülniük a keresztény magyar életből? Hiszen semmi rosszat nem csináltak, az állatot-embert egyformán gyógyították. Milyen mágusok papi rendjéről írnak az inkvizíciós iratok? A keresztény iratok a mágust szándékosan sámánnak nevezik. nem akarván az arámi nyelven is mágusnak írott Krisztussal egy nevezőre hozni őket. (Dr. Mihály Ferenc véleménye.) Mágus papi rendünk oly nagy múltra megy visszaa, hogy meghatározója lett Árpád mágus fejedelmünk tetteinek és népünk életének mind a mai napig.

A MÁGUSOK NEVÉNEK EREDETE

     A mágusok nevének eredete és neve klasszikus ókort történetírók szerint ‘tűz tisztelő és lóáldozó’ (Tacitus VI.37.: Philostratus: Life of Apollonius 1.31: Ortgen: Against Celsus VI.80. 693): Bardesanes kifejezetten kimondja a „magousai” tűztiszteletét. Ebből a mai magyar ‘mágusai’ többes számú kifejezés néz ránk a Kaukázuson túlról. Origen (Against Celsus VI.80. 693) írja, hogy a mágia szó és a mágus név tőlük ered, ésa Nyugat így ismerte már akkor őket.
A magyar inkvizíciós jegyzőkönyvek szerint (Kassai kódex: Liber Inquisitorum) „mágus”, vagy a főtáltosi elnevezés „pontifexmagorum”, azaz mágusok főpapja.
Népies formában – MAGÓC. Theophylaktos Simokattes bizánci történetíró szerint az avarok iráni eredetű tűzkultuszának papjait bokolabras-nak hívták, de ő magócnak fordítja. A tűztisztelő régebbem kusán vagy eftalitaként ismert fehér hun népek magarirlak. vagy Ibn Rusta és Gardizi arab történetírók által muzgary-nak nevezett paptömegei ó-perzsául magu, új-avarul magu, pahlavi magu és új-perzsa nyelven pedig mug, mag és magier.

A mai MESTER – vagy angol MISTER elnevezés is a MAGISTER szóból jön: MAGISTER. MASTER. MESTER.
Jézust is mesternek hívták tanítványai.
MAG = az elsők, magasok, magasztosok
IS = ős, (IS-TEN)
TE = TA. TÁJ – TAnya – TAlaj – TÉR – TERÜLET
R = RE-RA ‘ragyogás’
Az elsők, a magasok fényének ősi tája (vidéke, helye, hazája).
MAG = elsők. magasok
ISTÁR = csillag. fentről az egekből jövő.
(Segéd-mágusi nevek: Boksa. Harsán, Bachus, Furcus, Bou, Duru, Ülü.)

Motto:

Emese táltos ősanyánk révületében átadott mennyei sugallat – és a lágyékából fakadó hatalmasok erejének eltékozlása a mai magyar balsors!!!

ÁRPÁD

Ezer egyszáz éve formálódott és alakult ki a Kárpát-medencében mai napig fennálló országunk, a Magyarok országa. Ezt a „legújabb” indítást Árpád nevű nagyfejedelmünknek köszönhetjük. Oly nagy meghatározó volt az ő munkája, hogy alaposan, részeire szedve kell megvizsgálnunk a kort, amelyben ő élt.
Árpád nem volt egyszerű fejedelem. és népe a magyar törzs sem volt közönséges törzs. A világ ma minket úgy ismer, mint Hungary, Hungria, Ungeria, Ongrois, Ungarn, Vengerszki, etc.
Egyedül mi hívjuk magunkat magyarnak, és egy pár környező nép, aki a mi hatásunkra ezt átvette tőlünk.
Mindennek igen egyszerű és értelmes magyarázata van. Az orrunk előtt van, nem kell mindig a bonyolultat keresni. Egyszer s mindenkorra helyreigazítja eredetmagyarázatunkat.
Ma történészeink azt tanítják, hogy on-ogur-hunogur és szabír törzsek szövetségéből jött létre a magyar nép. a hozzácsatlakozott a kabar törzsekkel. E törzsekből állt a Kárpátokon kívüli hun szövetség. Maga az hunugar-honugar szó egyezik a ma is használt, egész világon elterjedt Hungary. Ungheria. Ongrois. Ungarn. Vengerszki. Hungaria kifejezéssel.

 


Prev Next »

Hozzászólás  

#4 A teljes videó .Merkurius 2013-04-03 23:53
Vajon a többi része is így elfogadható a beszélgetésnek , szerintem nem szép dolog csak részleteket kivenni belőle .
www.youtube.com/watch?v=Zaw_P6hZiyc
#3 szabirlaci 2013-04-03 18:37
+1 #2 Subartu 2012-06-27 22:12
A sok minden mellett, amelyekkel egyetértek, hadd emeljek ki egy kicsiny, de talán rosszul ismert részt az írásból:
"Az évszázadok ilyen fokú magyar mágus-sámán üldözése végül elhozott bennünket a kuruc szabadságharcokig. amikor a magyar fejedelmek alatt még a magyar nyelv sem volt hivatalos."

A mágusok üldözésének nem sok köze van a szabadságharchoz. Azt, hogy csak 1844 óta hivatalos nyelv a magyar, az anyai ágon zsidó habsburg-féléknek köszönhetjük. Ahogyan a szabadságharcot is nekik köszönhetjük, mert olyan kegyetlen elnyomást, mint amaz zsidóivadékok míveltek, egyetlen nemzet sem bírt volna elviselni, nem hogy a magyar. A török hódoltság idején a hódoltsági területeken nemzetünk közel 1 millió fővel gyarapodott, gazdagodott, és az ország azon területe virágzott kezük munkája nyomán. Amikor a habsburg zsoldos falkák a kívánatos terület visszaszerzése után éveken keresztül dúlva pusztították országunkat, sor százezer magyart gyilkoltak, kínoztak, erőszakoltak meg. Erre a habsburg-zsidó viselkedésre volt válasz a Rákóczi fejedelem vezette szabadságharc. Észrevételem tán apróságnak tűnik, de ha nem értjük meg a habsburg-zsidó népirtás igazi szándékait és a magyarirtó, nemzetromboló politikájukat, akkor azt az évezredes szándékot veszítjük szem elől, amely Géza fejedelem árulásával kezdődött, és Mátyás rövid uralmát leszámítva azóta is tart.
#1 Zoli 2012-06-27 19:10
Kedves laci7

Nagyon sokat gondolkodtam mi tevő legyek az ide írt hozzászólásaiddal. A hozzászólásaidban elismert magyar kutatókat és történészeket szólsz le, egy tőled eredő kétes megalapítássál, " valszeg" ami szerintem = a valószínűleg szavunkkal. Ha lenne kútfőd mindazokra amit írtál maradhattak volna a hozzászólások. De amikor már Jézusunkról azt írtad, hogy egy "naiv szkíta volt", ott már nem volt nehéz dönteni. A döntésem még is az volt amit a már lefektetett szabályzatunk[/urlhttp://magyarmegmaradasert.hu/nyitolap/honlap-tajekoztato] diktál. Visszavontam valamennyi hozzászólást ami tőled jött.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló