20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 november 12, szombat

Muraköz története

Szerző: Munczi Antal

Muraköz egyházi hovatartozása

 Muraköz a honfoglalás idején és az után következett évtizedekben lakatlan terület volt (ez valószínű nem felel meg a valóságnak. RG.), amely csak lassan népesedett be, és megszervezése is későbbi időkben történt. Területe a zalai vár megyéjéhez tartozott, amely megyét Szent István a püspökségek megalapításakor a veszprémi püspök joghatósága alá rendelte.

Muraköz erőteljesebb benépesedése akkor vette kezdetét, amikor Szent László király, a Muraközzel szomszédos Szlavóniát is a Magyar Királysághoz kapcsolta, majd megszervezte egyházilag, és megalapította a zágrábi püspökséget. Muraköz Veszprémtől amúgy is nagy távolságra fekvő, s a védelmi vonalon, a gyepűn túli terület, egyházilag a hozzá sokkal közelebb lévő zágrábi püspökség joghatósága alá rendelte. Ezzel egyidejűleg nemcsak a Dráva és Mura között fekvő Muraközt rendeli a zágrábi püspökség joghatása alá, hanem a Murától északra és keletre fekvő, szomszédos területeket is, amelyek szintén messze feküdtek Veszprémtől. Ezen utóbbit egyház-szervezetileg, mint bekcsényi (Becsehely) főesperességet rendeli a zágrábi püspökség alá. Ezek szerint – Muraközön kívül –, az egész alsólendvai, a letenyei és novai járások egy részéből is tartoztak plébániák a bekcsényi főesperességhez. A zágrábi püspökség joghatóság alá rendelt bekcséni főesperesség területének a régi Szlavónia, illetve Horvátország területén alapított püspökséghez való egyházi beosztás, kizárólag egyház-szervezeti beosztás volt.

Még világosabbá válik e magállapításnak helyessége, ha figyelembe vesszük, hogy akkor, amikor a zágrábi püspöki egyházmegyéhez, egyház-szervezetileg beosztották a bekcsényi főesperességet, a beletartozó Muraközzel, ugyanakkor a tőle délre fekvő Szlavónia területéről a magyarországi pécsi egyházmegyéhez rendeltek egyház-szervezetileg 22 plébániát. Az egyházmegyei beosztás Muraköz állami hovatartozását egyáltalán nem érintette. Ezt az előzőekben említett okiratok igazolják. Megemlítendő, hogy a zágrábi püspökség a kalocsai érsekséghez tarozott, mielőtt érsekséget kapott. Nézzük tehát, miről tanúskodnak az oklevelek?

A zágrábi káptalan 1134-ből származó statutumok, a tizedfizetés szempontjából megkülönböztetik Muraközt és a bekcsény főesperességhez tartozó plébániákat, a nem Magyarország területén fekvő részétől, mondván: „Decime de Bekchin et Draua-Murakuz non modopersolvuntur quoniam ille gentes non sunt de banatu.”

A zágrábi hatóságok is a leghatározottabban megállapítják, hogy ezek a területek csak egyházilag tartoznak a nem magyar területen alapított püspöki egyházmegyéhez, de az állami jog szempontjából nem.

A törökhódoltság megszűntével, a veszprémi püspök megkezdi a munkát egyházmegyéje joghatóságának teljes visszaállításáért. Ezt a legerélyesebben Padányi Bíró Márton, veszprémi püspök végzi nem kis eredménnyel. Azon plébániák között, melyeket Bíró Márton visszakövetelt, ott szerepel Pusztamogyoród, Bánokszentgyörgy, Homokkomárom, Kanizsa, Alsólendva, Szentgyörgyvölgy, Páka, Lenti, Szécsisziget, Bagonya, stb. és ezeken kívül a csáktornyai és perlaki járás összes plébániája, tehát Muraköz is.

Bíró Márton eme küzdelmébe beleszóltak a világi hatóságok is. Az ügyet Mária Terézia Királynő elé terjesztették. Zala megye is felkarolta Bíró Márton célkitűzését, azaz a Muraköz és a Muramellék egyházi visszacsatolását. Az 1756, 1757, 1760 és 1762-ben tartott közgyűléseken tárgyalták a rendek a zágrábi egyházi kormányzat és az egyházmegyei hitélet hibáit és hiányosságait.

Bíró Márton célja részben megvalósult, mert egyes plébániát sikerült még életében visszaszereznie a veszprémi egyházmegye részére. Az ő munkásságának tulajdonítható az is, hogy a szombathelyi püspökség 1777-ben történt megalapításakor a Kerka-Muravidék magyar és vend plébániáit – összesen 16-ot – átcsatolták a zágrábi egyházmegyétől a szombathelyihez. Muraköz átcsatolása azonban nem sikerült.

1828-ban Bőle András szombathelyi püspök, ismét erőteljesen sürgeti ezen ügy megoldását, és ettől fogva Muraköz egyházi hovatartozásának kérdése állandóan napirenden van.

Az 1848-49-es szabadságharc után megnehezítette a helyzetet, hogy I. Ferenc József Muraközt, közigazgatásilag Varzsd megyéhez csatolta. A kiegyezés után ezen állapot megszűnik, és ettől kezdve Zala megye több ízben fordult az országgyűléshez, és magához a királyhoz is, az egyházmegyei jogának visszaállítása ügyében, Muraközt illetően. Zala megye a muraközi kérdés tanulmányozására, és az állandó napirenden tartása ügyében „Muraközi Bizott”-ságot állított fel. E figyelmességnek köszönhető, hogy a kiegyezés után, Zala megye a régi sérelem érdekében az 1867 és 1872-ben tartott közgyűlésein, ismételt beadványokkal fordult az illetékes hatóságokhoz.

I. Ferenc József 1875. november 25-én elvileg kimondta a Muraköznek a magyar egyházmegyéhez való átcsatolását, és elrendelte a Róma Szentszékkel való tárgyalások megkezdését. Megbízta Simon János hercegprímást, hogy az átcsatolást gyakorlatilag is hajtsa végre. Ebben az időben lett a zágrábi püspökségből érsekség, és vezetői olyan határozott ellenállást tanúsítottak, hogy az átcsatolás nem történt meg.

Zala megye ezután sem adta fel a harcot, és a század utolsó negyedében, sőt a XX. század elején is, ismételten az országgyűléshez fordul Muraköz egyházi visszacsatolása ügyében. Utoljára 1917-ben.

A magyarság érezte, tudta, hogy Muraköznek az egyházilag máshovatartozása veszélyt rejt magában. Bíró Márton Veszprémi püspök, Muraköz visszacsatolásáért folyatott munkássága kapcsán ezen érzésnek hangot is adott: „Ha azon egy terület, lelkiekben megszaggatatnék, jövőben kérdés támadhatna még a dominális jurisdictio felől is.” Erre példa a víziszentgyörgyi plébános, akit a XX. század elején, Magyarország és a magyarság elleni tevékenykedésért a bíróság egy évi fogságra ítélte.

Nem kétséges, hogy ezen aggodalom nem volt alaptalan. Muraköznek az idegen területen lévő püspökséghez való egyházi tartozása, nem egy ízben csalogató ürügyül szolgált annak államjogi elcsatolásához is. Miként ez meg is történt II. Ferenc József uralkodása idején. Ezen idegen egyházmegyéhez való tartozás volt az oka annak is, hogy 1918. december 24-én Muraközt és azzal együtt Muramelléket megszállták a szerbek, horvátok és szlovének, mely területek ennek kapcsán kerültek a későbbi Jugoszláviához.

Muraköz az 1867-es kiegyezés után ugyanolyan lendületesen fejlődött, mint az ország többi része. Részese volt Magyarország szellemi és anyagi gyarapodásának. Az I. Világháború, majd az összeomlás egy megelégedett és boldog Muraközre szakadt rá.

Muraköz ezer éven át részese a magyar jó- és balsorsnak. Ezen hosszú együttélés, a természet törvénye szerint, szorosan köti e vidéket a Magyar Szent Korona országának testéhez, melynek része lett akkor, mikor a szentistváni állameszme egybefogta mindazokat, akik a honfoglaló magyarok által megszabta határokon belül éltek.

(Muraköznek az eddig leírt története, részben Dr. Fára József Muraköz történetének rövid foglalat, és Zrínyi Károly Csáktornya monográfiája-ból lett összeállítva. A királyok és a magyar állam által kiadott okleveleket Magyarország levéltárában őrzik. Zala megye hatóságai által kiadott oklevelek pedig a megyei levéltárban vannak elhelyezve.)

Muraköz 1918-tól 1941-ig

 Az első világháborút követő összeomlás napjaiban, Muraközben is megingott a közbiztonság. A vidéki falvakban több postahivatalt kiraboltak. Kifosztották a Festetics gróf gazdatiszti, főerdészi lakásait, a vagyonosabb gazdákat és kereskedőket. Az osztrák-magyar hadsereg szétesőben volt. Így Csáktornyáról is eltűnt a katonaság zöme, csupán annyi maradt, hogy a csendőrséggel karöltve a közrendet helyre állították. Ezen időben statárium volt kihirdetve, a fosztogatások vezetőit lefogták, és a bíróság négy személy kötéláltali halálra ítélt, amit Zalaújváron végre is hajtottak. Később a jugoszlávok, mint horvát mártírokat nagy pompával Csáktornyán temették el.

Ezt a zűr-zavart a Magyarországgal 800 éven át fennálló unióból, 1918. október végén kivált horvátság vezetői, Muraköz birtokbavételére akarták kihasználni. A Dráván át, ismételten beakartak nyomulni Muraközbe, de a csendőrség, néhány honvéd, de főleg a polgári lakosságból önként alakult nemzetőrség a diáksággal együtt, e kísérleteket megtudta akadályozni.

1918. november 23-áról 24-re virradó éjjel sikerült a horvátoknak betörniük Csáktornyától 3 kilométerre fekvő Drávavásárhelyig. A reggeli órákban a horvátok géppuskatűz alá vettek a helység mellett húzódó déli vasútvonalon egy vasúti szállítmányt, mely az Adriáról magyar tengerészeket hozott haza. A tengerészek felvették a harcot és a muraközi védőkkel együtt, visszaverték a támadókat a Dráván túlra, mely alkalommal a horvátok nagy veszteséget szenvedtek emberben, amit a horvátok be is ismertek.

Dr. Blazeković írja, hogy a magyarok nagy hadsereget vontak össze Csáktornyán és azzal támadták meg a horvátokat, ami nem igaz, mert a csáktornyai laktanya teljesen üres volt, csak a városparancsnoki iroda működött. A horvátok elhatározták, hogy 1918. december 10-én kísérlik meg újra Muraköz elfoglalását, de december 5-én Zágrábban föllázadt a nép és tűntetett a szerb, horvát, szlovén állam megvalósulása ellen. Ennek folytán véres összeütközésre került sor a Jelasics téren, ahol patakokban folyt a vér, és így elhalasztották Muraköz megszállását december 24-re.

Decemberben, nem tudni kinek a rendelkezésére, leszerelték a nemzetőrséget, beszedték a diákoktól a fegyvert, s a katonaság véglegesen eltűnt Muraközből. Így a horvátoknak, akiket közben szerb katonákkal erősítettek meg, minden ellenállás nélkül sikerült bevonulniuk Muraközbe 1918. december 24-én.

1918. december 24-én a reggeli órákban megjelent a csáktornyai postahivatalban Perko horvát alezredes és a postafőnöktől a posta átadását követelte. A postafőnök kijelentette, hogy ő arra utasítást nem kapott és a hivatalt csakis a főszolgabíró utasítására adhatja át. Telefonhívásra megjelent a postán Szilágyi főszolgabíró, de ő sem volt hajlandó átadni a postát, csak ha a városparancsnok erre kényszeríti.

Közben megérkezett a postára egy osztrák-magyar hadsereg egyenruháját viselő őrnagy, mint a városparancsnoka, aki kijelentette, hogy a szerb, horvát, szlovén hadseregnek nem szabad ellenállni, és át kell adni a postahivatalt. A postahivatalban éppen jelen volt sógorom is, és mivel jól beszélte mind a magyar, mind a horvát nyelvet, a postafőnök őt kérte fel tolmácsnak. Sógoromnak az volt a határozott benyomása, hogy az őrnagy már kész tervvel jött, és feladata Muraköznek jugoszláv kézre való átjátszása volt. Néhány órával a postahivatal átadása után, a jugoszláv hadserek alakulatai is bevonultak Csáktornyára, és még aznap birtokba vették egész Muraközt.

A következő napokban átlépték a Mura vonalát is, és bevonultak Vend-vidékre. Az alsólendvai járás színtiszta magyar részét is megszállták egész Csömödérig. Itt azonban ellenállásba ütköztek, mert a nép összefogott és Alsólendva határáig visszaverte a szedett-vedett hadsereget. A bevonuló jugoszláv katonaság úgy nézett ki, mint a volt közös hadsereg alakulatai, csak éppen több szerb sapkás katona is volt köztük. Volt köztük közös baka, huszár, tüzér, tengerész, összerabolt felszereléssel.

Ezen összetákolt hadsereg napokig orgiát ült Csáktornyán örömében. A Csáktornyán elhelyezett horvátérzelmű ferences papok ez alkalommal a zárda ablakaiból kiabálták: „madjari van, zsidovi van” (magyarok ki, zsidók ki). Ebből is látni, hogy milyen nagy hátránya volt Muraköznek, hogy a zágrábi érsekséghez tartozott.

A bevonult szerb katonákkal több helyi ember is beszélt, és valamennyien azt mondták, hogy magyar részről csak egy puskalövéssel is ellenálltak volna, nem jöttek volna be Muraközbe.

A hivatalokat horvát hivatalnokokkal töltötték be. Kihirdették, hogy a nép legyen nyugodt, senkinek nem lesz bántódása, mert csak a rend fenntartására jöttek Muraközbe.

Pár napra a hirdetmény után, első dolguk volt eltüntetni az iskolákból a magyar címert és a magyar írást, úgyszintén a Zrínyi emlékműről. A templom bejáratánál két oldalt a falbasűlyesztett Szent István és Szent László szobrát tintával leöntötték. Megkezdték a magyar hivatalnokok, a magyarérzelmű papok, ügyvédek, jobb módú kereskedők, falusi bírák, 15 éven felüli diákok összeszedését, akiket a csáktornyai laktanya zsúfolt termeiben tartottak fogva. Csáktornya utcáin és a falvakban tömegesen jelentek meg a falragaszok: „Ne lajaj madjarski!” (Ne ugass magyarul!)

A trianoni békeszerződés után állandóan hangoztatták, hogy Muraköz a történelem folyamán mindig a horvátoké volt. Az emigrációban is ezt hangoztatják. Rövidesen megkezdték a volt magyar hivatalnokok Magyarországra szállítását, de addig a legnagyobb nyomorban tengődtek, hiszen fizetést nem kaptak. Néhány jószívű ember könyöradományából éltek máról-holnapra.

A magyar iparosokat is tönkre tették, mert nem adtak nekik munkát, kénytelenek voltak napszámba menni, hogy megélhetésüket biztosítsák. Festetics gróf uradalmait teljesen tönkre tették, az állatállomány ezrével hullott el éhen, és így kényszeríttették a birtok eladására.

A muraközi horvátok nyelve nagyon elütő a horvát nyelvtől, ami gondot okozott a hivatalokban, mert nem értették meg őket. Éppen ezért Muraközt elcsatolták a zágrábi horvát közigazgatástól, és a marburgi (Maribor) szlovén körzethez osztották be. Ezzel a helyzet még rosszabbodott. Pár év múlva kénytelenek voltak Muraközt visszacsatolni Zágrábhoz, és ez így maradt 1941-ig. Példa: Az Osztrák-Magyar Monarchia alatt rendelet jött, hogy a muraközi iskolákban be kell vezetni a horvát hitoktatást. Az osztályokból csak 3-4 muraközi anyanyelvű tanuló jelentkezett, de egy hónap múlva mind visszajött a magyar hittanórára, mert a horvát nyelvű tanítást nem értették, ezért az meg is szűnt.

A jugoszlávok az iskolákban bevezették a horvát nyelvű tanítást, és a gyermekeknek megtiltották, hogy magyarul beszéljenek. Ha a tanítók meghallották, hogy az iskolában vagy az utcán valamelyik gyermek magyarul beszél, megbüntették. Voltak szülők, akik nem fektettek súlyt gyermekeik tanítására, ezek pár év múlva elfelejtettek magyarul beszélni.

Amikor a horvátok rádöbbentek, hogy a szerbek elnyomják őket s megszakadt köztük a jó viszony, a magyarok és horvátok újra egymásra találtak. Ettől kezdve mindkét nép el akart válni Jugoszláviától. A horvátok önálló Horvátországot akarta, míg a muraköziek (magyarok?) visszakívántak térni Magyarországhoz. A horvátoknak a főszolgabíróság semmilyen ünnepély nem engedélyezett, ezért többször a magyarok rendezték meg, ha nem sértette a magyar önérzetet.

A jó viszony a magyarok és horvátok között 1939-ben megszűnt, amikor a horvátok autonómiát kaptak Jugoszláviában. A horvátok ettől kezdve kerékkötői voltak minden magyar ügynek. Például: mikor olyan értelmű rendelkezést adtak ki, hogy ahol 30 gyermek magyar nyelvű tanításra jelentkezik ott magyar nyelvű iskolát kell felállítani. Csáktornyán 52 gyermek szülei jelentették be, hogy gyermekeiket magyarul kívánják taníttatni. Minden erőfeszítés hiábavaló volt, mert Zágrábban elutasították a kérelmet, sőt a szülőket is megbüntették. Azzal érveltek a horvátok, hogyha megnyitják a magyar iskolákat, akkor most 52 gyermek tanul magyarul, jövőre már fél iskola, és pár év múlva az egész iskola azt igényli.

Csáktornya magyar jellegét a jugoszlávok alatt se vesztette el. A lakosság magyarul beszélt az utcán, csak a betelepítettek beszéltek horvátul. Ebből kifolyólag – eleinte – többször összetűzésekre került sor, de mindig a bevándoroltak húzták a rövidebbet, és később kerülték az összeütközést.

A magyar családokat állandóan zaklatták az állampolgárság miatt, de jugoszláv állampolgárságot csak akkor adtak, ha katonaköteles férfi volta családban.

A horvátok elismerték, hogy 1918-ban jogtalanul foglalták el Muraközt, hiszen a belgrádi fegyverszüneti szerződésben Muraköz megszállásáról szó sem volt. Arra hivatkoztak, hogy Muraköz megszállását a muraközi nép óhajára hajtották végre. Hivatkoznak néhány muraközi születésű egyénre, akik 1918-ban Muraköz megszállása érdekében tevékenykedtek Horvátországban, mint például Dr. Novak, Dr. Videc, Lesiják és Glogovec. Ezeket 1918-ban aligha lehetett muraközieknek tekinteni, hiszen iskoláikat Zégrábban vagy Varzsdon végezték. Valamennyi Horvátországba helyezkedett el, és ott is éltek 1919-ig, amikor Muraközbe helyezték őket állásba, azonban, csakhamar kiderült, hogy mint jugoszláv felfogásúak, nemcsak magyar, hanem horvát ellenes politikát is folytatnak. A Muraköznek eme hazaárulói pár év múlva kegyvesztettek lettek, és éppoly nyomorba kerültek, mint a tisztaszívű magyar tisztviselők közvetlen a megszállást követően. Az a néhány, aki megmaradt állásban, csak alárendelt szerepet játszott.

Dr. Blazeković felveti a kérdést, ha Muraköz ezer évig magyar volt, akkor hová lettek a magyarok, hiszen a falvakban horvátul beszél a nép? Erre is világos a felelet: a magyarság zöme elvérzett a török elleni harcokban. A Muraközbe menekült horvátok települtek be, és az ott marad magyar családok is – idővel – elhorvátosodtak. Vannak magyar nevű családok, amelyekben már nem beszélnek magyarul: Fodor, Varga, Tóth, Horváth, Hunyadi, Farkas, Bencze, Kecskés, Újlaky, stb.. Ezt is a zágrábi érsekséghez való tartozásnak köszönhetjük, mert a fanatikus horvát papság mindent elkövetett a nép horvátosítása érdekében.

Muraköz újból Magyarország

 Jugoszlávia összeomlását követően 1941-ben, a magyar hadsereg bevonult Bácskába, a baranyai háromszögbe, a Muravidékre, annak vend és magyar lakta területeire, de Muraközbe nem. A muraközi nép hiába várta a felszabadulást, ez nem történt meg. Amikor a nép látta, hogy a magyarok nem jönnek, küldöttséget indítottak Nagykanizsára, hogy tudakolják meg, miért nem jönnek birtokba venni Muraközt is. Azt a választ kapták: „Muraközbe való bevonulásra nem kaptunk parancsot.” A küldöttség eredménytelensége nagy megdöbbenést váltott ki Muraköz népében.

Dr. Ante Pavelić Horvátország elnöke, kinevezte Teodor Koćak csáktornyai horvát gyógyszerészt Muraköz teljhatalmú kormányzójává. Megalakult a helyi usztasa csoport, zömében felelőtlen emberekből. Fegyelemről szó sem volt. E többnyire fiatalkorú s általában ittas usztasák, éjjel-nappal lövöldöztek s az utcán a közlekedés szinte veszélyessé vált. Ilyen körülmények között újra küldöttség ment Nagykanizsára, ott feltárták a való helyzetet és tekintettel arra, hogy a nép élete nincs biztonságban, kérték a Muraköz magyar megszállását. A mindinkább tarthatatlanná váló helyzetre való tekintettel, 1941. április 16-án a nagykanizsai 17. gyalogezred egyik zászlóalja, Farkas őrnagy vezetése alatt bevonult Muraközbe.

Az usztasák mikor megtudták, hogy Csáktornyán van a magyar hadsereg, úgy szétszaladtak, hogy mire egy szakasz honvéd, egy hadnagy vezetése alatt a laktanyába ért, már csak az usztasa századost találta ott. Zagar usztasa százados – a magyar hadnaggyal körüljárta a laktanya minden épületét – minden ellenszegülés nélkül átadta a magyar honvédség rendelkezésére.

A lakosság örömmámorban úszott. A házakon megjelentek a magyar lobogók, az emberek nemzeti szalaggal díszítették ruháikat, és magyar zászlókkal várták a magyar katonákat. Másnap megérkezett a közigazgatás katonai parancsnoksága – Tímár ezredes vezetésével –, ahol kérésükre egy ideig tolmácsként működtem, hogy a nép ügyes-bajos dolgait könnyebben elintézhessék. Ezen állapot hetekig tartott így.

Egy kis idő múlva a bevándorolt horvátok házaira és a templom tornyára kitűzték a horvát lobogókat, melyeket a katonai közigazgatás nem engedett eltávolítani, és a horvát hivatalok is tovább dolgoztak. A lakosságnak feltűnt, hogy bár jó ideje itt vannak a magyarok, a horvát hivatalok mégis működnek, valamint az is, hogy Muraköz népe nem érintkezhet az anyaországgal és az anyaországbeliek nem jöhetnek Muraközbe.

Az örömet idegesség váltotta fel. Közben kitudódott, hogy a magyar hadsereg csak rendfenntartás céljából vonult be Muraközbe, mert Muraköz Hitler, Muszolini és biztosan német-olasz nyomásra a magyar kormány megállapodása szerint a horvátoké. Erre megmozdult a nép. Több tüntető felvonulást rendeztek, és hangosan követelték Muraköznek Magyarországhoz való visszacsatolását. Egy muraközi küldöttség kétszer is lépéseket tett a magyar kormánynál Muraköz visszacsatolása érdekében, de eredménytelenül. Keresztes Fischer belügyminiszter ezen szavakkal utasította el őket: „Magyarországnak nincs szüksége százezer horvátra.” Ebben az ügyben külön lépéseket tett a magyar kormánynál és Horthy kormányzónál, Mindszenti József – a későbbi hercegprímás, akkor zalaegerszegi prelátus – és Zadravec István csáktornyai születésű tábori püspök, de ők is ugyanazokkal a szavakkal lettek elutasítva, mint a küldöttség.

Leírhatatlan volt a csüggedés és szomorúság a nép körében. Ekkor a vezetésemmel a nép vette kezébe az ügyet Csáktornyán. A lakosság egyik éjszaka leszerelte az utcákon szolgálatot teljesítő rendőrséget, utána autóba rakta Muraköz horvát kormányzóját, és az erősen horvátérzelmű ferences zárdafőnököt, és áttoloncolták Horvátországba. Reggel elfoglalták a rendőrlaktanyát, behatoltak a horvát hivatalokba, és felszólították a horvát hivatalnokokat a hivatalok azonnal elhagyására. A páncélszekrényeket és hivatalok ajtóit lepecsételték. Mire mindez megtörtént, már riasztva volt a honvédség s a kis létszámú magyar csendőrség. Mire a magyar katonai erők felvonultak, nem találtak mást csak egy csendesen menetelő tömeget, mely a katonai közigazgatás parancsnoksága felé tartott. Ugyanekkor a horvátok a németektől kértek védelmet, mire Polstrauból küldtek 30 kerékpáros német katonát – Polstrau Csáktornyától 12 km-re van –, de ők se találtak zavargást és nevetve eltávoztak. A katonai közigazgatás parancsnokságán Tímár ezredes fogadta a csoportot, illetve annak vezetőit, akik átadták neki a hivatalok kulcsait. Tímár ezredes először alaposan megrótta a vezetőket, amiért önkényesen jártak el és kényes helyzetbe hozták a magyar honvédséget. Ez után ígéretet tett, hogy ő Muraközből nem vonul ki, ha a honvédség parancsot kapna a Muraköz elhagyására, és ha szükség lesz ránk, akkor hívni fog bennünket. Rövid időn belül a magyar honvédség megkapta a parancsot Muraköz elhagyására.

Amint Tímár ezredes megkapta a parancsot, azonnal Budapestre utazott, ahol kihallgatást kért a honvédelmi miniszternél és jelentést tett a történtekről. Bejelentette, eltökélt szándéka, hogy kitart a muraközi nép mellett, még akkor is, ha állásáról lekellene mondania, miután visszamegy Muraközbe. Erre a honvédelmi miniszter felhívta Bárdossy miniszterelnököt, előadva neki a Muraközben történteket. Bárdossy miniszterelnök hamarosan Rómába repült Muszolinihez, akivel megtárgyalta a muraközi kérdést. Utána Muszolini és Hitler hozzájárulást adta, hogy Muraközt Magyarországhoz csatolják. Hogy Horvátországot is kielégítsék, Olaszország átadta Spalato (Split) városát és környéké, amely az eredeti olasz-horvát megállapodás szerint Olaszország birtokába került volna. 1941. július 9-én falragaszok közölték az örömhírt: Muraköz véglegesen visszakerült Magyarországhoz.

Horvátország vezetői megdöbbenéssel fogadták a hírt, hogy Muraközt véglegesen Magyarországhoz csatolták. Nem tudták elgondolni, hogy ez hogyan történhetett meg, mikor az olasz, német és magyar kormány szerződésileg Horvátországnak ítélte oda.

Több könyvben megvan említve Muraköz Magyarországhoz való visszacsatolása, de elferdítve, nem felel meg a valóságnak és igazságnak. A horvátok Tímár ezredest ítélik el, hogy önhatalmúlag vette el Muraközt a horvátoktól. Simonsits-Kövendy azt írja a Harcunk-ban Horthy Miklós kormányzó kiadta a parancsot Muraköz elfoglalására. Maróthy írja az ismeretlen Mindszenti-ben, hogy Mindszenti egyedül intézte el Muraköz visszacsatolását. Az egyedüli igazság az, hogy a muraközi nép erélyes fellépése és Tímár ezredesnek a magyar honvédelmi miniszternél, de főleg Bárdossynál tett látogatása tette lehetővé Muraköz visszacsatolását Magyarországhoz.

Muraköznek még egy függő kérdése volt. Stridóvárt és hét községet még Jugoszlávia idejében, Szlovéniához tartozó Ljutormer-i (Luttenberg) kerülethez csatolták. Ide a németek vonultak be. Több muraközi vezetőember aláírásával kérvényt juttattak el a német kormányhoz, kérve a területek kiürítését, és Magyarország számára való átadását. A németek teljesítették a kérést, hiszen e területnek Muraközhöz való tartozását nem tudták kétségbe vonni.

Ezután megkezdődött a horvát tisztviselők és az 1918 után bevándorolt horvátoknak Horvátországba való visszatelepítése. Teherautókon szállították őket minden ingóságukkal együtt egészen a Dráváig. Voltak olyanok, akik alávetették magukat a magyar törvényeknek, és engedély kaptak, hogy továbbra is Muraközben maradhassanak. Ezek között voltak néhányan, akik később visszaéltek a magyar kormány jóindulatával, és a jugoszláv partizánoknak nyújtottak segítséget a háború utolsó időszakában.

A muraközi nép egy bizottságot alakított, melyet azzal bízott meg, hogy tegyen lépéseket Muraköznek a zágrábi érsekségtől való elcsatolása és a szombathelyi püspökséghez való csatolása érdekében. A bizottság kérvényt nyújtott be a Szentszékhez, de XII. Pius pápa a kérvényt elutasította azzal, hogy nem akar püspökségek között zavart kelteni. Mivel a csáktornyai ferences papok közül csak a zárdafőnök tudott magyarul, akit Szabadkáról helyeztek Csáktornyára, a honvédségnek tábori lelkészt, a kereskedelmi akadémiának, a tanítóképzőnek és a polgári iskolának hitoktatót a nagykanizsai ferencesektől küldtek ki. Az elemi iskolában pedig a zárdafőnök tanított.

A horvát újságokban többször jelentek meg fenyegető cikkek Muraközzel kapcsolatban. Megfenyegették Tímár ezredest és Munczi Antal is, hogy eljön az idő, mikor leszámolnak velük.

Az örömmámor nem tartott sokáig. A magyar közigazgatás tisztviselői, mikor átvették hivatalaikat, akkor látta a muraközi nép, hogy nem olyan kedves tisztviselők jöttek, mint akik 1919 és 1920-ban elmentek. Különösen a hivatalok vezetőinek gőgös, goromba viselkedése a néppel szemben, ellenszenvet váltott ki népből. A jugoszlávok alatt átkozott magyarok voltunk, a magyarok büdös krobótok (megbélyegző szó), később pedig partizánoknak hívtak bennünket.

A német-szovjet háborút követően, 1944-ben Muraközben is megindult a partizántevékenység, főleg a Dráva mentén és az osztrák határzónában. Mindkét szakaszon a szomszédos állam területéről szivárogtak be, és a határőrséget is állandóan zaklatták. E tevékenység 1944 nyarától kezdett komolyabb méreteket ölteni. A Dráva mentén több személyt meggyilkoltak vagy elraboltak, akik soha nem jöttek vissza. A szlovén partizánok pedig egy alkalommal felgyújtották a szelenci olajkutakat és olajtárolókat. A helyi lakosságnak vajmi kevés köze volt hozzá, mégis szomorú napok következtek a muraközi népre.

Csáktornyára helyeztek egy csendőrnyomozó részleget, akik civil ruhát viseltek. Ezek a faluból összeszedtek nagyon sok embert, különösen azokat, akik nem tudtak magyarul. Ütlegelték, miközben vallatták őket, mert úgy gondolták, hogy partizánok. Többen belehaltak a sok kínzásba, mert nem is tudtak vallani, hiszen semmi közük nem volt a partizántevékenységhez. A nyomozók között voltak személyek, akik 1944 őszén, nyilaskeresztes karszalaggal a karjukon, betörtek több jómódú gazdához, kirabolták és összeverték őket. Rájuk fogták, hogy partizánok.

A nép megsokallta eme garázdálkodást, és hozzám fordult segítségért. Lépéseket tettem ezen ügyben Háhn csendőrezredesnél, aki megértéssel fogadta beszámolómat az esetről, és az ő intézkedésre megszűntek eme garázdálkodások. 1944 júniusától kezdve a déli vasút Muraközi szakaszán, Csáktornya és Kisszabadka között többször követtek el szabotázscselekményeket. Felrobbantották a német vasúti szerelvényeket, amelyek az utánpótlást szállították az orosz frontra. Ezekért eleinte a helybeli lakosságot gyanúsítottá. Az egyikfalut, a vasút közelében, a németek tüzérségi tűz alá vették, ezzel torolták meg a partizánok cselekedetét. Háhn csendőrezredes indítványomra elrendelte, hogy a helyi lakosságból állítsanak fel vasútőrséget. Már az első éjjel sikerült a tetteseket elfogni, két vasutas és egy zászlós személyében, akik kommunisták voltak, és ezzel a szabotálások végleg megszűntek.

Muraköz újból Jugoszláviáé

 Muraközt a szovjet hadsereg utoljára foglalta el Magyarország területéből. Muraközben közel két hétig folytak a harcok. A magyar csapatok a muraközi néppel karöltve, súlyos veszteségeket okoztak a szovjet és bolgár hadseregnek. Utólagos becslések szerint 8000 főn felül volt az oroszok és bolgárok veszteségei Muraköz területén.

Amikor Magyarország teljes egészében a szovjet megszállás alá került, Muraköz még több mint egy hónapig Magyarország része maradt. Csak 1945 júniusában adták át ezt a területet Tito Jugoszláviájának.

Alig tették be a lábukat a jugoszláv kommunisták Muraközbe, azonnal megkezdték azoknak az összefogását, akik mindenkor kiálltak a magyarság mellett és különösképpen azokat, akik 1941-ben Muraköznek Magyarországhoz való csatolásáért folytatott munkában szerepet vállaltak. E tevékenységükért halálra ítélték és kivégezték: Antunovits Márton, Dőring Károly, Jankovics Flóriánt, Juranics Györgyöt (holott ő 1941-ben kommunista menekültként telepedett le Csáktornyán), Mejericsák Bélát, Mekovec Ignácot, Muraközi (Szocsics) Mihályt, Rózsa Jenőt, Bévor Jánost (volt jugoszláv képviselő), Szalay Lászlót, ifj. Wohlsein Károlyt és Zimmerman N-t. Munczi Antal is halálra lett ítélve távollétében, de átgondolva a helyzetet 1945. április 2-án családjával együtt elhagyta Muraközt, és így megmenekült a kivégzéstől. A falusiak közül is többeket kivégeztek, főleg a községi bírókat. Pecsornik Ottó országgyűlési képviselő eltűnt. Sokakat 6 hónaptól 20 évig tartó börtönbüntetésre ítéltek. Így Behojnik Mihályt 20 évre, Binder Lajost 8 évre, Kollarics Ferencet 8 évre, stb. Öcsémet 5 évre ítélték, pedig ő politikával nem foglalkozott, csak azért, mert a Magyar Kultúr Egyesület alelnöke volt. Az elhurcoltak közül is sokat kivégeztek. Egy barátom, ki maga is bevolt zárva a varazsdi börtönbe, de sikerült neki Ausztriába menekülnie, elmondta, hogy a varazsdi börtönből egy ideig minden héten elvittek egy vagy két teherautónyi foglyot, akiket aztán a Drávába fojtottak. Ezek között több Muraközi is volt.

A magyar tanárokat, tanítókat, közigazgatási tisztviselőket, és akik 1941-től telepedtek Muraközbe, kitoloncolták és mindenüket ott kellett hagyni, csak amit a két kezükben eltudtak vinni, azt vihették el.

Tito kommunista rendszere gondoskodott arról, hogy magyar érzésű embereket eltűntesse vagy kiirtsa Muraközből. Sok muraközit telepítettek át Jugoszlávia belsejébe és helyükre idegeneket telepítettek be. Az iskolákban is erősen folyik az átnevelés Muraközben.

Ennyi harc és véráldozat után, joga van-e egy idegen népnek igényt emelni Muraközre? Mi, Muraköziek nemmel felelünk!

Forrás: http://www.magtudin.org/Murakoz.htm


« Prev Next

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások