A magyar tudatban igen lassan sorvadt mai minimumára az ősfilozófia, illetve a régi „magyar vallás”.

A magyar kereszténység első három századát végigkísérték az ú.n. „Mágus-pörök”. Amit ma nem túl szerencsés gyűjtőnéven „sámán”-nak neveznek a médiák, azt akkor ”mágus”-nak, varázslónak nevezték.

A magyar táltosokra II.András, majd IV.Béla idején járt rá leginkább a rúd. Ez a kor történelmünkben egy „europizálási fázis”, - ahogy ma mondhatnók -, de erős volt a német befolyás.

Az „europizálás” akkor a jobbágy-nemes viszony kasztba merevítését, a hivatalostól eltérő minden nézet üldözését és a jobbágyság német típusú jogfosztottságát jelentette. A nemvagyonos nemesség, a köznemesség ezért látta szükségesnek – az Aranybulla kiadatása révén – jogait rendezni, stabilizálni.

Az Andechs-Merániai házból való Gertrúddal nem csak léha urak érkeztek Magyarországra, hanem inkvizítorok is. Eme urak és inkvizítorok egyaránt, a Német Császárság permanens feudális anarchiájának erkölcsét hozták magukkal, más szóval nem ismertek törvényt, még a „ius asilii”-t sem tartották tiszteletben, a templomba menekült sérthetetlenségét. IV. Béla sem, ellentétben apjával, II Andrással.

Az erős német befolyás vitte az országot a tatárjárás tragédiájába. Figyelemre méltó párhuzam, hogy a mohácsi tragédia háttérjelensége ugyancsak egy német királyné – Habsburg Mária!

A Rába-közi tudók szerint Merániai Gertrúd és Habsburg Mária méltó utóda Bajor Gizellának. A „romlás” szerintük már vele kezdődött.

Teuton János
Legelviselhetetlenebbé a tatárjárás előtt és után vált a helyzet, amikor a magyarellenes és babonás IV. Ince pápa ügynöke, a dominikánus rend főnöke Teuton János, -akit a nép „A német” néven emlegetett csak -, kitúrta vezető pozícióikból a magyar főpapokat.
Az inkvizíció magyarországi irányítójaként megszervezte a Militia Christi-t, az első ÁVH-t, először Esztergomban. Ennek elsődleges feladata a besúgás volt.
Teuton János korábban II. Frigyes udvarában élt, Palermóban. Az ő nevéhez fűződik egy új inkvizíciós eljárás föltalálása, nevezetesen az, hogy a kiszemelt áldozatot „államellenes fölforgatás, izgatás” koholt vádjával fogták pörbe.

Lombardiában emberek ezreit juttatta így máglyahalálra. Magyarországon is ezt vezette be, mivel Könyves Kálmán híres törvénye óta – mely szerint „ördögök és boszorkányok nincsenek” – lehetetlen lett volna bárkit is, az azokkal való cimborálás címén likvidálni. Jóval később lehetett csak, a „Habsburg kultúra” betörése után.
Teuton János a „pogányok” üldözésével csak másodlagosan foglalkozott. Érdeklődését elsősorban az „eretnekek”, azok közül is a boszniai bogumilok üldözése kötötte le. A pápák is azok ellen szólították föl beavatkozásra a magyar királyokat. Akkor még Bosznia vitathatatlanul és stabilan a Magyar Birodalom része volt.
Eretnekségre hivatkozva üldözte a magyar nyelvű könyveket, akkor is, ha a szöveg megfelelt az Egyház éppen érvényben lévő „irányvonalára”. Magyarra fordított evangéliumokat is égettek.

Általában üldözték a magyar írásbeliséget, - és az írástudást is. / V.Cs. nyomán azt is sejthetjük, hogy miért?/
A „Mágus - pörökben” gyakran előforduló vád, hogy a táltos, harsány vagy igric, betűvetésre és régi mondákra oktatja a fiatalságot.
A „pogány” hagyomány átmentése

A tatárjárást követően gyakori vád: konspirálnak a tatárokkal. A nép tehát érintkezett velük.
A hadakozásban meggyöngült országban még az inkvizíció súlyosbodása is bekövetkezett, újabb csapásként.

Ezidőtájt határozták el a magyar táltosok, hogy mai szóval élve „belső emigrációba” vonulnak.
Ettől kezdve kerülték a nyilvános föllépést, a „táltos-inasnak” szóban adták át a tudást, a „tudományt”, az ősi igazságot, s annak meg kölle azt tanúni!
Kifelé megmaradtak javasnak és gyógyítottak ”Isten” nevében.

A betegre bízták, hogy melyik, vagy milyen istenre gondol, a bölcsnek mindegy melyik szögre akasztja a subáját,alapon.
A táltosok titkos szervezete behálózta az egész Magyar Birodalmat.
Az összekötő szálak az egyes csoportok között a törökdúlás idején szakadtak szét.
Elsorvadhatott sok sejt azért is, mert életét vesztette a „mester”, vagy az, akinek átadhatta a tudományt.
A Rába-közben, azon belül a Hanságban, meg a Rába mocsaras lapályain a hagyomány átmentődött századunkig.
A „Mágus-pörökben” nagy számmal szerepeltek Nyugat-magyarországi táltosok, Győr, Kapuvár, Szigetköz és Csallóköz falvaiból is.

A Rába-közi „tudók” összetartottak, ismerték egymás gyöngéjét, erejét és kicserélték tapasztalataikat. A praktikus tudományok –mint a gyógyítás – mellett nagy súlyt helyezetek a „régi hit” hagyományainak ápolására. Legfontosabbnak a bölcselet megőrzését tartották, de a mondákat és a „törvényt” sem hanyagolták el.
Utódaikat sokrétű szempontok alapján választották meg, teljesen függetlenül attól, hogy az alkalmasnak ítélt tanítvány rokonuk volt-e vagy sem, fiú-e, vagy lány.
A „sámánok” nem csak utódokat szemeltek ki, hanem médiumnak alkalmas személyeket is, meg egy „második gárdát” melyet talán segítőnek, segédszemélyzetnek nevezhetnők. Ezektől, meg az „ördöngösségben” félúton megreked jelöltektől kiszivárgott egy s más. Ebből táplálkozott a néphit.

A „sámán szerzet” feje a bácsa, olyan főtáltos-féle, elsősorban tanítómester, amint azt föltehetőleg kínai eredetű neve – bá-tzö – is jelzi. Tisztét az előd, a kaszaüllő és a kalapács átadásával továbbítja utódjának. Az üllőre jeleket farag, melyek révén a közösség vezetését illetően tanácsot ád néki.
”Megszabja az irányelvet” –mondhatnók mai megfogalmazásban.

A „BÜÜN” – az ősi vallás – szubkultúrája mellett létezett egy manicheista eredetű szerzet is, a Rába-közi vándorborbélyok céhén belül, vagy annak álcázva.
Ezek közt is voltak „sámánok”, akik a „BÜÜN” társaságnak is tagjai voltak.
A vándorborbélyok a besenyőkkel kerültek a Rába-közbe, manicheista papok voltak.
„Pogányságuk” a „cucurbita” eretnekségre vezethető vissza. Megnevezésük- „tökösök”- a tök latin nevéből ered, amit azért kaptak, mert a manicheistáknál – közelebbről a kunok és besenyők manicheizmusában – rituális szokás volta hívő férfiak fejének borotválása.

A puritán manicheistáknál másutt is.
A borotválás szokása az iszlámba is átkerült. Az iszlám mindenekelőtt a manicheizmust emésztette magába, például török-tatár közegben, még a manicheista kultúra virágzó központjában, Ujgurisztánban is.

Jó Szomszédok Szabadsága
Istennel való harmónia azonos a természetbe illeszkedéssel.
Minden helyes, ami természetes. Természetes a vágy és a vágy oltása, az éhség és az éhség oltása, a szomj és a szomj oltása. Az ember cselekedeteinek, vágyainak, érdekeinek ott a határa, ahol valaki más cselekedeteinek, vágyainak, érdekeinek a határába ütközik.
E világképben az ember nem a teremtés koronája, hanem a teremtmények egyike. Az ember azon túl azonban, hogy az állatok egyike, az istenek próbálkozása az alkotószellem megtestesítésére.

Az északi táltos, akit az éghajlat könyörtelensége rákényszerített a lehetséges fokú tévedhetetlenségre, a természetben megfigyelt jelenségekből vonta le következtetéseit, azaz harmóniában maradhatott az istenekkel.
Zord, váltakozó éghajlatú övezetekben minden egyén kreativitására szükség van.
Ott végzetes tragédiákhoz vezethet és évezredekkel korábban még inkább azokhoz vezetett volna, ha bármelyik családtag belefojtja a szót a másikba, ha semmibe veszi azok megfigyeléseit, tapasztalatait, vagy parancsuralmi állapotok közepette érdektelenné teszi őket elgondolásai támogatásában.

A „BÜÜN” mesterei ezt így fogalmazták meg: „ahol a nőket kizárják az élet alakításából, ott a társadalmat esze háromnegyedétől fosztják meg”.
Szerintük a szolgaság már a családban kezdődik. Ahol szabadság van a családban, ott szabadság van a társadalomban is.
A társadalom szabadságának másik alappillére a „Jó Szomszédság Törvénye”.

A Jó Szomszédság Törvénye értelmében mindent szabad, ami nem árt „más”-nak. Ez magába foglalja az állat- és növényvilághoz való viszonyát is. A „más” tehát nem csak egy másik ember lehet!

A BÜÜN vallás etikájában az élethez minden élőlénynek joga van, a „dúvadnak is”, a gaznak is. „Írmagostól semmi féle férget, semmi féle gazt nem szabad kiirtani, mert az is istenek gyereke, és nem tudhatjuk mi vele az „Egek szándóka”.
A Jó Szomszédság Törvénye továbbá nem csak azt jelenti, hogy békésen húzom meg érdekeim határát szomszédaimmal, hanem azt is, hogy nem hagyom őket bajban.

Az ős-európai, ős-uráli eszmerendszer kialakította a Jó Szomszédság Törvénye jegyében azt az etikát, amely a modern humanizmusban tört felszínre az európai ember lelkéből.
A jó cselekedet, a jó cselekedet lehetőségének keresése a BÜÜN vallás híve számára út volt, a lelki és szellemi finomodás tökélyre vitelében, keresztény terminus technicus-szal, az üdvözüléshez.

Az „üdvözülés”, a szentté válás a BÜÜN vallásban nem csak az ember érdeke, hanem az „Istenség”-é is. Még pedig azért, mert a gondolkodó és érző élőlények, tehát az állatok, köztük az ember és a növények is, életük folyamán gyarapítják, finomítják szellemkvantumukat. Matériát alakítanak vissza szellemanyaggá.

MÁTÉ IMRE NYOMÁN

Forrás: http://nimrod-rendje.org/?modul=oldal&tartalom=1149212