I. rész: - Szikambria és a szikamber királyok elei Magyarországon

„...mert a vérben, a lélekben él az örök ősemlékezés"
                                                    Szépvizi Balás Béla

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a francia krónikás hagyományok és a közép-kori francia nyelvű irodalom Szikambriára vonatkozó utalásait, amelyek a Galliából Kis-Ázsiába kiáramló gall népcsoportok virágzó városállamának - a hellén katonai szövetség általi - elpusztítását követő s az őshazába vivő visszatérése történéseinek fontos részére: a magyarországi tartózkodásra vetít fényt.

Simon Langlois: „L'horizon de la culture: hommage à Fernand Dumont” című munkájának 191. oldalán jegyzi a következő sorokat: „Samothès, quatrième fils de Japhet, fils de Noé, a émigré dans les Gaules, où il a fondé un lingage de rois lettrés, créateurs d’universités. Proscrit pour impiété (il ne croyait pas en l’immortalité de l’âme), un membe de ce lignage a fui, en Asie, où il a apporté la culture gauloise et fondé la cité Troie. Après la ruine de celle-ci, conquise par les Grecs, Francus, fils d’Hector, est retourné au pays des encêtres. D’autre fugitifs de Troie ont crée, entre le pays des Scythes et celui des Hongrois, l’empire de Sicambrie; puis, ils ont émigré en Germanie grâce à l’empereur romain Octave et sont entrés peu à peu en Gaule pour y rejoindre les déscendants de Francus, fondateur du royaume des Francs.”

Noé fia Japhet negyedik fia: Samothès Galliába vándorolt, ahol a világ teremtője kegyéből királyok sora származott tőle. E családfának egyik, hitetlensége okán, száműzött tagja (ki nem hitt a lélek halhatatlanságában) (Kis-) Ázsiába menekült, ahová vitte magával a gall kultúrát és megalapította ott Trója városát. Ennek lerombolása után meghódították a várost a görögök. Hektor fia Francus (Francion) visszatért ősei országába, más trójai menekültek létrehozták Szikambria birodalmát a szkiták és a magyarok országa között, aztán – Octavius római császár kegyéből – Germániába távoztak, majd lassanként Galliába hatolttak, hogy egyesüljenek Francus – a Frank királyság megalapítója – leszármazottaival. - (a szerző fordítása)

Íme, a gallok, frankok, franciák eredet történetének rövid foglalata bár Langlois hozzáteszi magáénak vallva Jean Guéhenno meghatározását a legendák mibenlétét illetően: <<La légende, c’est une autre histoire, l’histoire du cœur du peuple et son imagination.>> Ezzel a kiváló elmében fogant általános érvényű megállapítással egyet is érthetünk, ha nem színezi az élő beszédben egy kis árnyalatnyi felhang, amiből az igaz gondolatok felé háramló fölényes gőg mosolyog reánk. – Így magyaríthatnánk a gondolat lényegét megragadva: - A legenda más dolog; a nép szívének-lelkének szövetén átszűrődő fénysugár-történelem, amely gondolatvilágából fakad, - s amelynek iránya a múltjából érkezik jelenébe s halad majd tovább töretlen a jövendő korokba. – tehetnénk hozzá. – Helyezzük most le asztalunkra Langlois tanulmányát és vegyük kezünkbe Iean Hiret Angeuin mester Guillaume VI. Fouquet de la Varenne-nek, Angers püspökének ajánlott művét, melynek címe:< Des Antiqvitez D’Aniou>, mely Anthoine Hernavlt, a király úr nyomdásza Angers-i műhelyében nyomatott az 1618. esztendőben. Ez a könyv felsorolja Gallia királyait időrendi sorrendben és tömör mondatszerkezeteiben láttatja cselekedeteiket. A minket, magyarokat, érdeklő történet a 24. paginán kezdődik:

„Rhem’ – Rhemus fils de Namnes, fut le 23. Roy de Gaule l’an du monde 2753. & du deluge 1097. il regna 38. ans, le 30 an de ſon regne, la ville de Troye en Aſie fut ruinee, il mourut ſans enfants maſles, il maria ſa fille auec Francus fils d’Hector prince de Troye deſcendu d’Hercules de Libie.”

 „Namnes fia Rhemus volt a 23. galliai király a világ teremtésének 2753. az özönvíz 1097. évében. Uralkodásának 30. évében az Ázsiában lévő Trója városa leromboltatott. Fiú örökös nélkül halt meg. Lányát összeházasította a líbiai (africai) Hercules leszármazottjának: Hectornak, a trójai herceg  fiával, Francus-val.”

Majd folytatódik a 25. oldalon:

Franc’ – Francus fut le 24. Roy de la Gaule, l’an du monde 2791. & du deluge 1135: il regna 60. ans, durant le ſiege de Troye il vint en Gaule pour demander ſecours à Rhemus durant qu’on luy amaſſoit des hommes il eſpouſa la fille du Roy, s’en retournant, il entendit en Hongrie que la ville de Troye eſtoit prīſe, il renuoya de là l’armée des Gaulois à Rhemus, & demeura en Hongrie, il baſtit la ville de Sicābrie qu’il nomma ainsi du nom de ſon fils et ſa tante Sicambria ſœur du Roy Priam, il fiſt là ſa demeur, apres la mort de Rhemus, il bailla le gouvernemēt de la Gaule aux Druydes enuiron l’an du monde, 2810. à cause qu’il en eſtoit trop loing.

„Francus volt Gallia 24. királya a világ teremtésének 2791. az özönvíz 1135. évében, 60 esztendeig uralkodott, Trója ostroma idején Galliába jött, hogy (katonai) segítséget kérjen Rhemustól. Nőül vette a király leányát, hogy egyesítse népüket. Galliából visszatértében, Magyarországon hallotta, hogy Tróját elfoglalták. Felmentő seregének gall katonáit innen visszaküldte Rhemus királyhoz. Magyarországon maradt, itt építette fel Szikambria városát, amit saját fia nevéről valamint nagynénje nevéről, Priamus király nővéréről, nevezett el. Itt rendezkedett be és Rhemus halála után, a világ teremtésének 2810. esztendejének környékén elsöpörte a druidák (papi rendjének) kormányzatát Galliában, mivel túl sokáig állt fenn.”

Midőn ezen sorok vonalain végigfutott tekintetünk és szemünk értésére adta eszünknek a leírtak értelmét felpillanthatunk múltba révedő tekintettel, hogy rendszerezni legyünk képesek frissen szerzett értesüléseinket: - A gallok trójai ága, Trója hellének általi elpusztítása után, visszafordult őshazájuk, Gallia, tájai felé. Két ágra oszlottak a brycek vagy más néven szikánok. Az egyik Afrika északi részén keresztül jutott először Sicania-ba, a mai Szicíliába majd az Appenin-félszigeteten s az Alpok dél-nyugati részén átkelve a mai Franciaország területére. A szikánok második csoportja (Bryce II.), a magyarországi ág (les Hongres) Pannónia területére érvén megalapította államát, amelyet Szikambriának (Sicambrie) neveztek a saját nyelvükön. A rómaiak Latium nyelvén Francochoriumnak magyarul „frankok országának” hívták. – Lássuk, mit ír Szikambriáról és a szikamberek királyainak eleiről Langlois az Anjou történelem 33. és 34. lapjain:

-„ Marcomirus fils d’Anthenor Roy de Scithie, qui fut tué par les Gots demeurans ēs Iſles Scanzianes, Laiſſa la Scitie & vint ſur le Rhin auec vne armee de centſoixante & quinzemil ſix cens cinquante & huit hõmes, Et auec leurs femmes & enfās eſtoyēt en nōbre quatre cent quatrevings neuf mil trois cens & soixant, sans les seruiteurs & seruates, Trithemius & Hunibaldus. Ce Roy serempara & de Sicambrie & des Gaules, & commēça à regner l’an du monde 3519. & du Déluge 1863. ou ſelon Trithemius l’an du monde 3522. il regna 28. ans.”

Anthenor szkítiai király fia, Marcomirus, akit a Skandináv-szigeteken lakozó gótok megöltek, elhagyta Szkítiát és Rajnához jött 175 658 fős hadseregével, feleségeikkel és gyermekeikkel össznépe így 489 360 főt számlált a szolgákat és szolgálóleányokat leszámítva – Trithemius és Hunibaldus szerint. - Ez a király elfoglalta mind Szikambriát, mind a gallokat és elkezdett uralkodni. Marcomirus a világ teremtésének 3519. az özönvíz 1863. évében, Trithemius szerint a világ teremtésének 3522. évében és 28 évig uralkodott.

 „Anthenor fils du dict Marcomirus fut le 2. Roy des Sicambriens l an du monde 3547. & du Deluge 1891. il regna 30. ans, il eſpousa Cambra fille de Belin Roy de Bretaigne.”

Marcomirus fia, Anthenor volt a szikamberek második királya a világ teremtésének 3547. az özönvíz 1891. évében, feleségül vette Bretaigne királyának, Belinnek leányát Cambrát és 30 esztendeig uralkodott.

„Priamus fils d’Anthenor fut le 3. Roy de Sicambrie, l’an du monde 3577. & du Deluge 1921. il regna 26. ans. Il auoit quatre fēmes.”

Anthenor fia Priamus volt Szikambria harmadik királya a világ teremtésének 3577. az özönvíz 1921. évében, négy felesége volt, 26 évig uralkodott.

                                                                                                                   (a szerző fordításai)

És folytatódik a geneológia ily' módon a gall királyok végtelen során át.

Megjegyzés: Trója pusztulását a gregorian naptár szerint Kr.e. 1250 körüli időpontra teszik a történészek. Ez kiindulópontul szolgálhat az Anjou krónika kettős időszámításának meghatározásaihoz.

II. rész: - Hol vagy Szikambria?

A kérdés indokolt. Szellemi kalandozásunk folyamán kísérletet teszünk jelenkorunkból elindulva visszafelé az időben, francia, német, velencei és magyar írott források nyomán, felkutatni e város fekvését, környező királyi alapítású városait, épületeit. A krónikák jegyzetei és a városban járt utazók feljegyzéseiből kirajzolódik a XVI. századig fennálló Duna-menti város valósága.

Alain Demurger: „Őseink a trójaiak” című tanulmánya felvezető részében ráírányítja a francia olvasó figyelmét arra, hogy a francia történettudomány jelen kori állása szerint a francia nép legközelebbi ősei a gallok voltak, ezzel szemben a XV-XVI. század francia történetírói, irodalmárai visszavezették a francia királyok leszármazási vonalát a nemes trójai vérvonalig (<<Au Moyen Age, les historiens font remonter la généalogie des rois de France à <<la noble lignée de Troie>>). Ezeknek a trójaiaknak a leszármazottjaival találkozott a nemes Pierre Choque (ejtsd: Sok) Magyarország fővárosában, Budán 1502. tavaszán, amikor elkísérte Anne de Foix-t, a királynő unokahugát, Magyarország és Csehország királya, II. Ulászló leendő királyi hitvesét. Pierre Choque utazásáról és a királyi esküvői szertartásról feljegyzéseket hagyott reánk, amelyben megemlíti látogatását az ódon városban, Szikambria városában, ahol az „eredeti” franciák élnek (sic), a szikambriaiak, akik Trója lerombolása után élnek itt száműzetésben (<< la ville de Sicambre où habitèrent à l’origine les Français, alors nommés Sicambriens, quand Troie fut détruite et mise en exil>>). Bejárván a királyi palotát elbűvölte a francia nemest az egyik faliszőnyeg, amelyen többek között, Trója történetének ábrázolata volt, olyan formán elmesélve, mint Franciaországban, a Picardiában készült szőnyegen vagyon írva (<< Entre autres y figure l’histoire de Troie telle qu’on la raconte en France, tapisserie faite en Picardie, selon ce qui est écrit>>). – Találkozhatott-e a pannónia szikamberek leszármazottaival ez a francia nemes a XVI. század elején Óbuda-Szikambriában? Minden bizonnyal, hiszen Gérard de Sède is utal arra, hogy a Francio királyukról francoknak nevezett szikamberek egy népcsoportja Burgundiából visszaköltözött Pannóniába.

Szikambriára vonatkozó következő adatunk mintegy emberöltővel korábbról való, Mátyás királyunk uralkodása idejének végéről, Franciscus Justinius velencei követ, katona-diplomata tollából. Naplójában leírja, hogy a király városától 2000 lépés távolságban Alba Ecclesia környékén talált latin nyelvű feliratos köveket, amelyeket még a rómaiak hagytak hátra. Egy későbbi feljegyzés alapján ismerjük a tényt; innen láthatóak voltak Szikambria falai. Justinus volt a szikamberek által alapított ősi városban, amelyet úgy ír le, mint a Duna fölé magasodó, sziklás hegyen épült várat.

E sorok olvastán felmerülhet bennünk a kérdés: - Gondolati úton mi vezethető le ebből? Adott a király úr egyik Buda nevezetű városa, amelyből kiindulva – ha a római passust vesszük hosszmértékül – három kilométer megtétele után Justinus elérkezik Alba Ecclesia (Fehéregyház) környékére, ahol megtalálja az érdeklődésének megfelelő vésett köveket, és ahonnan néhány kőhajításnyira, föltekintvén, megpillanthatja Szikambria éltes falait, amely a Duna fölé magasodó sziklás hegyen épült. Ez arra utal, hogy egy királyi központ területén mozgott a király kedvelt vendége Mátyás engedélyével. Ez a központ nem azonos a mai Budával és vonzáskörzetével, mert ebbe nem illik bele a Justinus révén reánk hagyományozott ismeret Szikambriát illetően.

Szikambria neve említtetik Aventinus tolla nyomán a Bajor Krónikában is a XVI. század második tizedében az alább következő szövegkörnyezetben:

„A magyarok Vencel fiát, Lászlót, Buda-Sicambriában (Bvda quae et Sycambria), majd a Pest-újhegyi várban (atque Ofa) királlyá nyilvánítják.” -  II. Vencel fia Vaclavról (Vencel, Prága, 1289. október 6. – Olmütz, 1306. augusztus 4.) László néven Magyarország királyáról történik említés, aki 1301. augusztus 27-étől, 1305. október 9-én történt lemondásáig ült a királyi dobogón. A hely kiválasztása mágikus eredetű gondolatvitelre utal a magyar királyválasztó gyűlés részéről, hiszen Atilla király városában Szikambriában – ebben az ősi szkíta városban - iktatták be az apai, s anyai ágon Turul-vérből származó Lászlót a Szentkorona által Árpád és Szent István örökébe. – Ez volt a méltó ellenlépés a római pápa által támogatott Károly-Róbert – aki III. András király „váratlan” halálakor éppen a magyar királyi udvarban tartózkodott - jogérvény nélküli, pápai koronával történt, megkoronázására.

Hol lehetett ez a királyi központ Magyarországon, amely Atilla király korától terjedt időben virágzásában a Turul-nem béli királyok fi-ági vérvonalán keresztül egészen II. Lajos uralkodásának a végéig? – Erre a kérdésre adandó válaszunk végig gondolásában nagy segítségre lelhetünk magyar krónikáink sorai között elrejtett jelzések felfejtésével. Szikambria várát és mezejét említi a Chronica Picta (Képes Krónika 1358) a hunok, vagyis magyarok első bejövetelével kapcsolatban, amikor a hunok három kapitányuk; Béla, Keve, Kadocsa vezetésével Szikambriánál keltek át a Dunán az éj leple alatt és ütöttek rajta a mezőn táborozó Macrinus és Detricus seregén. „Míg Detre és Macrinus letáborozván ekképpen tárgyaltak és tanakodtak, a hunok az éjszaka csendjében Sicambriánál tömlőkön átkeltek a Dunán, és Macrinus és Detre seregét, mely a mezőn táborozott, mivel a megerősített város nem tudta befogadni, kegyetlenül leöldösték.” E helyen jegyzi meg a krónikás, hogy a savariai Macrinus és a veronai Detre (szász) seregei azért táboroztak Szikambria mezején, mert Szikambria vára nem tudta e hatalmas sereget befogadni. -A hun rajtaütés hatékonyságát nem csak a hajnali két óra körül megindított támadás, hanem a táborverés módja is segítette, hiszen a római katonai sátrak oly’ szorosan verettek fel, hogy a felriadt katonák hadrendbe állítására és sokak menekülésére sem nyújthatott esélyt. Ebből a lényegi leírásból arra következtethetünk, hogy Szikambria mezeje nem lehetett olyan tágas, hogy ekkora tábort befogadjon, ha szabályos távolságra verik fel a katonai sátrakat. – Hagyjuk el most a pilisi Vértes erdején keresztül menekülő rómaiakat és a hangos huj-huj kiáltásokkal őket üldöző hun lovasokat és ugorjunk időben mintegy két és félszáz esztendőt, amikor is a hunok vagyis magyarok második bejöveteléről így emlékezik meg krónikájában Kézai Simon mester:

 „Miután tehát előadtuk a hunok eredetét,…most lássuk, mikor tértek vissza ismét Pannóniába. …hét hadseregre oszlottak,…minden hadsereg harmincezer fegyveresből állt…zászlót bontva kivonultak tehát feleségeikkel, gyermekeikkel, nyájaikkal együtt, és átkeltek a Dunán Pestnél, illetve a szobi révnél, ahol is megvívtak egy bizonyos Duna menti várat.”

A Krónikás hagyomány Marót fejedelem várának tartja az elesett erősséget, ahol az éltes Marótot is elérte végzete.

„ A mikor Árpád a többi magyarral együtt, miként fentebb elmondtuk, harcban legyőzte és megölte Zuatapolug-ot, tábort ütött Noe hegyén Alba közelében. Ezt a helyet választotta Árpád először Pannóniában, s szent István király, aki tőle származott, ezért alapította ennek közelében Alba városát.”  - Ezt a folyamatba illeszkedő szövegrészletet a Képes Krónikában olvashatjuk.

Kérem tisztelettel e sorok olvasóit kíséreljük meg rendszerezni ismereteinket a földrajzi környezetre vonatkozóan. Kadar vagy más leiratban Katar hun uralkodó idejében Béla, Keve, Kadocsa és Rőv (Rof) vezetésével a hunok Szikambria mellett seregeikkel átkelnek a Dunán és a hegy ormán lévő vár alatti mezőn szabálytalanul táborozó ellenséget – sokakat levágván közülük – megugrasztja. A Kis-ázsiai Hunország királya, Bendegúznak fiai, Atilla és Buda, nagybátyjuk, Roga örökébe lépve a nyugati Szkítiában; a Kárpát-medencében, Kr. u. 435-ben Szikambriába helyezik uralkodói széküket. Atilla itt hal meg és Szikambria környékén temetik el titokban. Szikambria mellett zajlik le Krimhilda-csatája, amelynek következtében Dengezik-Csaba maradék népével Erdély hegyei között nyer földet és hazát. – Alig több mint két évszázad múlva megjelenik a Kárpát-medencében, Pannóniában, Atilla király Csaba útján leszármazottja és végig járva az első beköltözés útvonalát, az Ipoly völgyén átkelve a folyó torkolatánál, Szobnál átkel a Dunán népének egyik részével és harcosaival megostromolja Marót várát, majd megpihenvén megfáradt hadával, előkelőivel másnap bevonul Atilla király városába. – Itt egy megjegyzés kívánkozik tollam hegyére: Benyn Béla királyunk P. magisternek mondott névtelen jegyzője úgy írja, hogy Árpád a megyeri révnél kelt át a Dunán. Tévedett-e Anonymus?

Nem. Néki is igaza volt, hiszen Szobbal szemben a Duna jobb partján létezett egy Meger (Megyer) nevű kis falu, amelynek leírását megtalálhatjuk II. András királyunk 1212-ben kiadott diplomájában, amelyben kijelölteti a budai káptalan határait; -„ A budai egyház birtokterületét tehát a következő határok veszik körül: az első határjel Buda és Hévíz (Caliidae Aquae) között áll, tudniillik egy fedett kerek kőlap a földben és innét a völgy széléig megy, és felemelkedik egy helyre, melyet Wzahashege-nek neveznek, és innét egy hegyhez jut, melyet Morolhel-nek mondanak. Innét egy kőhöz, melyet népnyelven Chemarkw-nek neveznek és innét lemegy a völgybe és két út között vezet és innét a Verhardy szeglethez  megy  és ezután felemelkedik a Guerchey szőlőkhöz és ott van egy földből lévő határjel és innét Guerchey falu széléhez jut és ott van egy határjel és innét feljebb megy egy átfúrt kőhöz és innét aláereszkedik a Hyges hegy alá, és ott van egy földből lévő határjel és innét megy határjeleken át az úthoz átkelvén egy dombon és ott van egy határjel és innét határjeleken át jut addig a hegyig, amelyet Pilishegy- nek mondanak és innét határjeleken át leereszkedik az esztergomi nagy úthoz és ott van egy határjel és innét felemelkedik a Tebewra hegynek a derekáig és azután három faluval, tudniillik Meger-rel és két Pazanduk faluval közösen jut egészen a Dunáig.”

 - Felfigyelhetünk arra, hogy az oklevélben említett földrajzi elnevezések és egyes határjelek megtalálhatók egy a XVIII. század második harmadában keletkezett per jegyzőkönyvében, amelyben Marót határait jelölik ki újból tanuk (Fatensek), meghallgatása alapján, ilyen pl. a Szamár kő kérdésköre. Az 1733. évi Bitóczért folyó per harmadik kérdése így hangzott: „Tudgyai avagy hallottai a Tanú, hogy azt a hegyet, mellyet most Szamár keőnek hinak, soha sem hitak Szamár hegynek, mert más az Szamár keő, s más peniglen az Szamár hegy ?”

Ez a felvetés arra világít rá, hogy a Szamárkőnek nevezett emlékkő, amelyet a Tárnokmezőn és a Zieselmaur harcmezején elesett hun kapitányok - akiket ahogyan a Képes Krónika írja, szkíta módon temettek el az országútnál - fölé emeltek, még az adott korban, a XVIII. században még állt és a megkülönböztetése a kőnek és a hegynek azért volt fontos, mert a kő a királyi terület nyugati határán álló hegyen volt, míg a Szamárhegy ( régi nevén Zamar-hegy) már azon kívül.

Íme, még egy kérdés a fent említett literae-ből, amelyből megrajzolhatjuk a maróti pálos atyák uralta Bitóc határának vonulatát, amelynek napnyugatra eső része egybe esett az Apostoli Magyar Királyság szakrális és igazgatási központjának nyugati határával mint, ahogy azt Oláh Miklós: „Hungária” című 1536-ban kiadott latin nyelvű munkájának hetedik fejezetében leírta.

A hivatkozó kérdés ily’ formában jegyeztetett:

„Tudgyai a vagy hallottai a Tanu, hogy Barát réttyétűl Palota keő teteig, Palota Keőtül /Ákos-palotája/ Csókás rétig, Csokás rétnél egész keöves Utigh, mely a Paloták alá lejár egész Bérczik /? a bércig/, s azon Bérczeken Somkerűlő háta megett Ráró keőigh, amit Fehér keöig a Bitócznak, Marothnak és Szt. Léleki klastromának megyen az határja. S nem de nem a szerint tartották és békességessen birták Marotiak azon határokat mindenkoron ?”

Nem célja e kis tanulmánynak Fehéregyháza kérdésével foglalkozni, de érintőleges említése indokolt. A középkori latin nyelv Alba szava jelölte egyaránt Alba Regalis városát (királyi Fehérvárat) és egyszer s mind Alba Ecclesia kis körtemplomát, amelyben Boldogasszony-oltára állott Vért mezején a hegyek lábánál, és amelynek közelében a Szűz Mária szigeti domonkos apácák kis filiája állott a XIII. században Ákos mester, Laskaris Mária királyné kancellárja s albai kincstárnoka, palotája közvetlen közelében. A rét és a szerzetesnők kertje ma is felismerhető a tájban a mellettük vonuló patak-ággyal, amelytől kiindulva egy olasz mérföldre a Duna felé megtaláljuk Szikambria hegyének maradványát, melynek a hegyek felé néző peremén a rejtező falvonulatok idézik a régi város időtlen emlékét. Ebbe a térségbe vezet Abraham Ortelius 1597-ben készített térképe is, amelyen Pannónia Valéria tartományának napnyugati részén a mai Esztergom (Salva de Mansio) közelében jelöli Szikambriát (Herculia sive Sicambria) jóval Szentendre (Ulcisia Castra) fölött.

Vége

Felhasznált irodalom:

Iean Hiret : Des Antiqvitez D'Aniou – Anger, M.DC.XVIII.
Alain Demurger: Nos ancêtres les Troyens, publié dans Les Collections de L'Histoire n° 44 - 07/2009
Gérard de Séde: Race fabuleuse.../ Paris, 1974. J'ai lu /série
Noszlopi Németh Péter: Az Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben / Püski, Bp. 1998.
Vértessy György: Fehéregyháza kérdése – tanulmány, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár/Bp. gyűjtemény
Kálti –Borsi: Cronica Picta - Képes Krónika – kétnyelvű kiadás /2000. Emberfia Alapítvány
Anonymus: Gesta Hungarorum /Osiris, 2000.
Kézai Simon Krónikája /Osiris, 2000.
Nicolaus Olahus: Hungaria / Osiris, 2000.
Rupp Jakab: Buda-Pest és környékének földrajzi helyzete / MTA, Pest, 1868.
Magyar Eszter: A Pálos-rend pilismaróti uradalmának újjászervezése a török hódóltság után /Pálos Rendtörténeti tanulmányok I. /1994.
Maróti oklevelek XVIII. sz.-ból -Komárom-Esztergom Megyei Levéltár-Evl. 1. Folyamodványok év nélkül. 1740-es évek
Iean Hiret : Des Antiqvitez D'Aniou – Anger, M.DC.XVIII.
Alain Demurger: Nos ancêtres les Troyens, publié dans Les Collections de L'Histoire n° 44 - 07/2009
Gérard de Séde: Race fabuleuse.../ Paris, 1974. J'ai lu /série
Noszlopi Németh Péter: Az Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben / Püski, Bp. 1998.
Vértessy György: Fehéregyháza kérdése – tanulmány, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár/Bp. gyűjtemény
Kálti –Borsi: Cronica Picta - Képes Krónika – kétnyelvű kiadás /2000. Emberfia Alapítvány
Anonymus: Gesta Hungarorum /Osiris, 2000.
Kézai Simon Krónikája /Osiris, 2000.
Nicolaus Olahus: Hungaria / Osiris, 2000.
Rupp Jakab: Buda-Pest és környékének földrajzi helyzete / MTA, Pest, 1868.
Magyar Eszter: A Pálos-rend pilismaróti uradalmának újjászervezése a török hódóltság után /Pálos Rendtörténeti tanulmányok I. /1994.
Maróti oklevelek XVIII. sz.-ból -Komárom-Esztergom Megyei Levéltár-Evl. 1. Folyamodványok év nélkül. 740-es évek

Forrás: http://osmagyar.kisbiro.hu/modules.php?name=base_topics&file=nyomtat&cikk=erdeink-4c3825d364071

Külön köszöni e cikk írója Tharan-Trieb Marianne műfordító és kutató segítségét a francia szöveg lectorálásában, s a végleges magyar szöveg megszületésében.

Forrás: InterNet http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Pilismarot/pages/ptI_005_forrasszemelvenyek_2.htm

Képek:

01. Abraham Ortelius 1597 térképrészlete