Római Birodalom, Vatikán - MAGJÖTT VIVA ATILLA KÁN!

Hunok érkezését ábrázolja. Olaszországban, Udine városában található. Udine városa a mai napig alapítójaként tiszteli Atillát.

Az álarcok mind lekerülnek! Eljött Atilla ideje! A tisztulás és a tisztánlátás ideje! Ezt olvassátok el figyelmesen és mindent megértetek: DONATIO CONSTANTINI a nyolcadik században készített hamisítvány, amint azt állítólagos keletkezése után kereken ezer évvel később Lorenzo Valla reneszánsz tudós egyértelműen bebizonyította. „A romlás gyökerének tartották” a dokumentumot, ami korlátlan világi hatalmat adott a pápaság kezébe.

A feljegyzések szerint a nyolcadik század végén I. Hadrián pápa volt az első, aki az adománylevélre hivatkozva sürgette Nagy Károly császártól, hogy Konstantin példáját követve rendelje alá birodalmát Rómának.

1054-ben IX. Leó pápa a konstantinápolyi pátriárkának írt levelében hosszasan idéz az adománylevélből, bizonyítva ezzel azt, hogy a Szentszék földi és mennyei birodalommal is rendelkezik. Leó pápa fogadkozott, hogy a dokumentum teljes mértékben hiteles, és felszólította a pátriárkát, ismerje el Szent Péter apostoli utódjának elsőbbségét az egyházban. A pátriárka erre nem volt hajlandó, és ennek következtében megtörtént a nagy kelet-nyugati egyházszakadás, ami a mai napig sem szűnt meg. (kiemelés Zolitól)

DICTATUS PAPAE dokumentum egyrészt a hamisítványnak bizonyult Donatio Constantinin alapul, másrészt a szintén hamisítványokból álló ál-izidori gyűjtemény (Pseudo-Isodor) különböző dokumentumain.

A hamis adománylevél nyugaton is alapot adott a pápáknak, hogy megerősítsék befolyásukat. VII. Gergely pápa 1075-ben egy 27 pontot tartalmazó pápai bullában rögzíti, hogy miért illeti őt, mint a római egyház fejét, teljhatalom egyházi és világi kérdésekben egyaránt. A dokumentum neve is - Dictatus papae („A pápa által diktált”) - jelzi a bulla jelentőségét. Előzménye annak az ismert történelmi epizódnak, amikor IV. Henrik császár Canossa várában a pápa kegyelméért könyörgött (1077 januárjában), miután VII. Gergely kiátkozta az uralkodót, és valamennyi alattvalóját feloldotta a császárnak tett hűségesküje alól. (Egy évszázaddal korábban még fordított volt a helyzet: a frank királyok fenntartották maguknak a jogot, hogy elismerjék a pápát. Ez volt a „két kard” elve, az egyházi és a világi hatalom formális különválasztása. E szerint Isten a hatalom teljességét Krisztus földi helytartójára, a pápára bízta. Ezt jelképezi a két kard, ahol az egyik kard a szellemi, egyházi hatalom, amely a pápa kezében marad, a másik a világi hatalom, amelyet a pápa ugyan tovább adott a földi uralkodóknak, de az ellenőrzést továbbra is fenntartja e világi hatalom gyakorlása fölött, és elítélheti az ő akarta ellen vétő uralkodókat, világi vezetőket.)

A Dictatus papae pontjai abszolút hatalmat deklarálnak: „A pápát nem ítélheti meg senki”; „A római egyház soha nem tévedett, és soha nem fog tévedni az idők végezetéig”; „A pápának joga van engedetlen fejedelmeket letenni és alattvalóikat a hűségeskü alól feloldani”; „A pápa császári jelvényeket viselhet”; „Egyedül a pápa lábait kötelesek az összes fejedelmek megcsókolni”, és így tovább.

VII. Gergely utódai továbbfejlesztették a pápai teljhatalomról szóló doktrínát. IV. Ince 1245-ben kiátkozta és megfosztotta hatalmától II. Frigyes császárt. A pápa eretnekséggel, szentségtöréssel, valamint a Szentszék és a Német-római Birodalom közötti béke megbontásával vádolta az uralkodót. Az egyházfő a dokumentumban Jézus szavaira hivatkozott, amelyet Péter apostolnak mondott: „Néked adom a mennyek országának kulcsait; és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.” (Mt 16,19). A „kulcsok hatalma” - amelyet IV. Ince úgy értelmezett, hogy Szent Péteren keresztül a római katolikus egyházra szállt - ettől kezdve azt jelentette, hogy a pápa nemcsak a bűnök alóli felmentést adhatott az embereknek, hanem ki is zárhatott bárkit a kegyelem alól.

Következő dokumentum már az egész univerzumra kiterjeszti a pápai hatalmat. Az UNAM SANCTAM kezdetű bullát VIII. Bonifác pápa adta ki 1302-ben, de a szöveg a kor legkiválóbb teológusaitól, köztük Aquinói Szent Tamás írásaiból is részletesen merít. A bulla rögzíti, hogy a katolikus egyházon kívül nincs üdvösség („Továbbá kijelentjük, kihirdetjük és definiáljuk, hogy az üdvösséghez teljességgel szükséges, hogy minden emberi teremtmény alávesse magát a Római Pápának” (???). Ennek alátámasztására a dokumentum Noét hozza fel példának, mondván, hogy az ő korában is minden ember elveszett, aki nem ment be a bárkába. („A vízözön idején Noénak egyetlen bárkája létezett csak, amely előképe az egy Egyháznak, és ennek a bárkának, mely utolsó könyökéig tökéletes volt, csak egyetlen kormányosa és vezére volt, ti. Noé, és azt olvassuk, hogy ezen a bárkán kívül minden, ami a földön létezett, elpusztult.”)

Az Egyház „az Úr varratlan köntösét viseli”, és csak „egy teste és egy feje van, nem pedig két feje, mint egy szörnynek”. A Getsemáne-kert eseményeiből a bulla azt a következtetést vonja le, hogy mindkét kard, a spirituális és az evilági kard is az Egyház hatalmában van, „de míg az elsőt az Egyházért, a másodikat az Egyház által kell használni. Az elsőt a papok keze által, a másodikat a királyok és katonák keze által, de a papok akarata és engedélye szerint”. A pápa felett egyetlen ember nem mondhat ítéletet (???), mert a bulla szerint az egyházfő személyében beteljesíti Jeremiás próféciáját: „Ma nemzetek és királyságok fölé helyeztelek…”

A pápai teljhatalom jelképe a hármas korona, a tiara lett. A három korona azt jelzi: a pápa „a királyok és fejedelmek atyja, a világ tanítómestere és Krisztus földi helytartója” (???). A perzsa-föníciai eredetű tiara VIII. Bonifác idején nyerte el a ma ismert formáját, elődei még egyszerűbb koronát viseltek. Bár VI. Pál 1963-ban lemondott a tiara használatáról, az a mai napig a pápák hivatalos jelvénye és a pápai címerben is szerepel.

„Én vagyok a Gyöngykard tulajdonosa!”

Enea Silvio Piccolomini (1405-1464) a későbbi II. Pius pápa 1444-ben levélben írja Széchy Dénes esztergomi érsek prímásnak (1440-1465): „Minden joguk megvan a magyaroknak visszakövetelni a koronát, mert a magyar királyság archiregnum.” [Archiregnum Főkirályságot, Őskirályságot jelent]  „Én csak apostolutód vagyok, de te apostol.” - Pápa

„A nemzetség, melybe Isten rendelt, földi életed vára, otthona. Hozzá láncol az Igazság. Ha eltéped e láncot, olybá leszel, mint a hulló falevél, melyet a szelek visznek magukkal s egyszer elvész valahol a feledés sarában... ...Maradjatok meg nemzetségetek erős hajtásának, mert kőtelességetek az Igazság tanítása - az én földi munkám folytatása.” - Jézus Evangéliuma [apokrif, gnosztikus]
Turul NemzetsÉg - Népünk Isten oltalma, védelme alatt áll! Atilla és a Hunok ezért indultak meg felszabadítóként: ez az IgazsÁg! Atilla tulajdonképpen bevonta az önjelölt Róma és Bizánc „jogosítványát”! 

Jézus/Jász: „Az én Királyságom nem ebből a világból való.” [János 18:36] - [Túlrul való!] AZ ŐSI REND HELYREÁLLÍTVA!

Forrás: Nap Hun