A kutatóközpont eddigi munkájáról, terveiről Zakar Péter, alapító, a délvidéki kutatócsoport vezetője, Forró Lajos, az intézmény megalakulásának kezdeményezője és Teleki Júlia tiszteletbeli elnök számolt be. Elhangzott, hogy a tudományos munkán túlmenően fontosnak tartják a magyar, a szerbiai és az európai közvélemény tájékoztatását a kutatások eredményeiről. Ennek érdekében együttműködnek a magyar-szerb akadémiai vegyes bizottságokkal, a Csongrád Megyei Levéltárral, több civil szervezettel, települések polgármestereivel, a Rákóczi Szövetség szervezeteivel, Magyarkanizsán pedig Kávai Szabolcs vezetésével létrehozták a Délvidék Kutató Központ egyik testvérszervezetét.
A központ emlékhelyeket alakít ki Vajdaság-szerte az 1944-45-ben mártírhalált halt délvidéki egyházi személyek számára, október 28-án, Óbecsén, november 4-én, Horgoson, 11-én pedig Moholon. Martonoson egy emlékház kialakításán dolgoznak, amely a II. világháborúban meggyilkolt valamennyi ártatlan áldozatnak emléket állít. A tervek szerint az emlékház ünnepélyes megnyitójára november 21-én kerül sor.
A Délvidék Kutató Központ támogatja az ártatlanul meggyilkoltak rehabilitációját, munkatársaik több kötetet jelentetnek meg a témával kapcsolatban. Már a közeljövőben a Zentai Levéltár jóvoltából napvilágot lát Molnár Tibor és Forró Lajos kötete, amely a partizán iratok tükrében tárgyalja Magyarkanizsa történetét az 1940-es években. Magyarkanizsa monográfiájának II. kötete Fejős Sándor szerkesztésében kerül az olvasók elé. Délvidéki Szemle címmel tudományos folyóiratot terveznek indítani, amelynek szerkesztésében olyan kiváló történészek fognak közreműködni, mint Szakály Sándor, Forró Lajos, Sokcsevits Dénes, Marjanucz László.
Jövőre január 23-án tudományos konferenciát és megemlékezést szerveznek a csúrogi áldozatok emlékére, Üllésen és Magyarkanizsán pedig népfőiskolát indítanak, ahol a Délvidék történelmével és hagyományaival kapcsolatos előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők.
Zakar Péter európainak ügynek tekinti ezeket a témákat már csak azért is, mert több nemzet fiai szerepelnek az áldozatok között. A szegediek és az egész Délvidék számára ugyancsak fontos kérdések ezek, hiszen a közelünkben húzódó határ meglétéből többnyire mindenkinek csak hátránya származott. Nem voltak fejlesztések, a különböző háborús konfliktusok elől menekültek is külön problémát jelentettek.
Az igazi Délvidék
Ideje más irányt adni az együttélésnek. Elképzelhető egy másfajta, igazi Délvidék is, ahol, mint a Bánságban, Zicsifalva környékén, egy település német volt, a másik mellette szerb, a harmadik román, majd egy magyar, és mindenki beszélte a másik nyelvét. Van egy másfajta hagyomány is, nem szabad azt hinni, hogy itt csak a mészárlásnak és a gyilkolásnak voltak hagyományai. Bizony létezett egy nagyon gazdag kulturális együttélés, amit azért számba kell venni, ha a Vajdaságról beszélünk.
Teleki Júlia családja révén közvetlenül is érintett az 1944-45-ös magyarellenes atrocitásokban, édesapját hurcolták el és végezték ki kegyetlen módon. Teleki szerint nem csak a vagyon-visszaszármaztatás fontos, hanem az igazság nyilvánosságra kerülése is. Megmondani, beismerni, hogy igenis nagyon sok ártatlan magyart végeztek ki. Kétségtelenül a szerbeknek is voltak áldozataik, ezt a magyar állam el is ismerte, Szerbia viszont ugyanezt a mai napig nem tette meg. Amíg ez nem történik meg, addig nem mondhatjuk, hogy a Vajdaságban tiszteletben tartják az emberi jogokat, és a békés együttélésről sem igazán beszélhetünk. „Ha a halottakat nem tisztelik, hogyan tisztelnek, bennünket, élőket” – fogalmazott Teleki Júlia.
Forró Lajos a martonosi emlékházról elmondta, hogy a magyar külügyminisztérium támogatásával jön létre, s egyfajta megbékélési gesztusnak szánják a múzeumot, amely az első ilyen jellegű gyűjtemény lesz a Délvidéken, ahol nemcsak az 1944-45-ös megtorlás magyar áldozatainak, hanem a II. világháború minden áldozatának is emléket kívánnak állítani. (szegedma hu)
Forrás: részlet a Vajdasági Magyar Demokrata Párt HÍRLEVÉL X. évf. 188. számából