Kedves Barátaim!

Ahogy olvasom Bozóki Antal honlapját, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy gyakrabban kellene találkoznunk. Hiszen néhány száz kilométer távolságból, alig érthető az, ami velünk, magyarokkal, bárhol a világban, megtörténhet.

Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógus Szövetség elnök-asszonya immár sokadszor, kétségbeesetten, de teljesen érthetően, tiltakozik Dél-Bácska és Újvidék magyartalanítása, a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása ellen, akkor, amikor egy évek távolságában is csak ködösen felsejlő, állítólag szabadkai székhelyű, felsőoktatási lufi körül zajlik a legújabb közbeszéd. Hiszen már Szabadkán is egyre ritkább a magyar szó, bontási veszély, végleges eltűnés fenyegeti a történelmi hangulatú, eklektikus belvárost!

Csak érteném, hogy hét évtizeddel az 1944-45-ös, bácskai magyar-irtást követő bénultság és a délvidéki magyarság fél évszázados, kétszázezres lélek-vesztesége után, milyen feneketlen mélységből táplálkozik az újra és újra csírázó bizalom, a soha el nem fogyó remény, hogy Szerbiában állami finanszírozású egyeteme lehet a délvidéki magyaroknak?

Nem sok meggyőződéssel, de szeretném remélni, hogy ez még lehetséges: hinni azonban nem tudok a közbeszédet most éppen ezzel tematizáló, magyar-ajkú sziréneknek.

Számomra, a másik sötét folt a temerini ötök, s most már a második csoport, a hetek története. Akármilyen hibát is követtek el az elsők, már súlyosan és aránytalanul megbűnhődtek érte, hiszen a megfélemlítés volt a többségi hatalom célja. A hetek történetének legújabb gyöngyszemét Szabó Angéla január 7-i írása, karácsonyi története szolgáltatta és tette, a fénynél is világosabbá, átláthatóbbá. Ugyanis egy diszkó-verekedésben kitört verekedésben sosem lehet csak az egyik Fél vétkes, úgy, ahogy a szerb rendőrség, a temerini Next diszkóban történteket igyekszik beállítani. Márpedig újra az a forgatókönyv fenyeget, hogy a hatalom ökle ismét csak a hét magyar „tettesre" sújt majd le. Aránytalanul súlyos, félelem-keltő ítélettel. Bár ezúttal ne lenne igazam! S mindez a mi hallgatásunk és tehetetlenségünk előtt történik, míg a politikusok – mindkét oldalon - rózsaszínű kilátásokat festenek a közös jövőnkről. Vajon Szerbiában milyen jövőről álmodnak? Arról, ami már magyar identitású állampolgárok nélkül jön létre?

Egy szorult helyzetbe került nemzeti kisebbség fiataljai mindig bátrabbak és merészebbek, mint az idősebb generáció. Ők még nem képesek elvtelen alkukra, amikor mellőzik, lenézik, kiszorítják őket. Ők nem kérik, hanem követelik az egyenjogúságot, mint minden egészséges társadalomban. S ez a szándék még akkor is tiszteletre méltó, ha nem mindig van igazuk (mint a magyarországi diáktüntetések résztvevőinek). Keressük meg közösen a lehetőségét annak, hogy mit tehetünk a felnövekvő, magyar fiatalokért, akkor is, ha több emberöltőn keresztül, le- és elszoktattak bennünket attól, hogy őszintén szembe nézzünk az igazsággal.

Ha a változásokért csak néhányan mernek és tudnak küzdeni, elveszünk! Ha az utolsó pillanatban, a szakadék szélén, még össze tudunk kapaszkodni, össze tudjuk szedni magunkat, egy kedvezőbbre forduló európai helyzetben, talán még nekünk, magyaroknak is sikerülhet a zuhanás, a nemzet-pusztulás megállítása!

Éhn József,
Budaörs-Budapest

P.S. Szabó Angélának pedig még egyszer gratulálok a bátorságához, érvelésének keserű humorához, magához a stílushoz! Naponta követem a vajdasági magyar sajtóban megjelenő írásokat. Kitűnő, bátor, magyar barátaim talán nem veszik rossz néven, ha a délvidéki, magyar közmédiában számomra az Ő és Ternovácz István riportjai és írásai képviselik a határokon is átjutó, sokakat elérő, tiszta hangot. Nem állítom, hogy ismereteim teljes-körűek, legfeljebb más, tényfeltáró írások hozzám nem jutnak el).
Erre kell építkeznünk, egyéni érdekeink és a személyes viták, féltékenység mellőzésével.
Más: ha valaki egy-két mondattal segíteni tudna abban, hogy itthon tisztábban lássunk az első-generációs temerini fiúk ügyében, kérem, tegye meg (lásd M.Szabó Imre alábbi, megismételt felhívását). Tudom, lehet, hogy ez írásban alig lehetséges, de hátha! Azt tapasztaljuk, hogy a vajdasági, magyar sajtóban egyszerre nagy csönd lett. Miért?

Őket is a börtönben felejtjük?

Két hónappal meghosszabbították a hét magyar fiatal vizsgálati fogságát

Az újvidéki fogdában egyre türelmetlenebbül várja a szabadulását az a hét magyar fiatal, akit egy hónappal ezelőtt vettek őrizetbe. Az akkor kiadott, friss rendőrségi közlemény szerint nemzeti, vallási és faji gyűlöletből elkövetett bűncselekmény alapos gyanúja miatt. Az előállítottak október 21-én este egy temerini szórakozóhelyre Sieg Heil! náci köszönéssel léptek be, majd az ott jelenlévő szerb nemzetiségű fiatalokkal szóváltásba keveredtek. Dulakodni kezdtek, ami pedig verekedéssel végződött. Egészen pontosan úgy, hogy a magyar fiúk megvertek két szerb nemzetiségűt. Ennyi történt azon a szombat éjszakán. Mármint a hivatalos, a nyilvánosság felé prezentált verzió szerint. Az ellenváltozat alapján viszont nagyon úgy fest, hogy ez az extrém köszöntés egyáltalán nem számított szokatlannak azon a szórakozóhelyen. Ott ugyanis a tulajdonos Heil Hitler!-rel fogadta az érkezőket. És a két szerb fiatal fizikai bántalmazása is csak az éremnek az egyik oldalát láttatja. A „megverés" kifejezés helyett inkább a „verekedés" szó az, ami ráillik a történtekre. Természetesen arról sem szól ez a kidekázott, felemás hivatalos rendőrségi közlemény, hogy a közönséges és szokványos kocsmai verekedésnek még az éjjel folytatása is volt. Mégpedig akkor, amikor a magyar fiatalok közül öten elindultak hazafelé. Akkor ugyanis a szerb nemzetiségűek (voltak legalább húszan) a nyomukba szegődtek, mi több, üldözőbe vették őket a vendéglő előtt veszteglő három személygépkocsival és egy kisebb teherautóval. A hazáig tartó kergetőzésben a kamion rakteréből üres sörösüvegek záporoztak a menekülők irányába, és a gépjárművekből előkerültek az ütlegek is. Baseballütők és láncok. Azzal ütötték-verték azt, akit éppen elértek. Az egyik magyar fiatal komolyabb sérüléseket szenvedett. Két hosszú seb keletkezett a fején, a hátán viszont lánccal okoztak sérüléseket. Egy másiknak a fülét érte erőteljesebb ütés. Mivel a magyar fiúk nem voltak semmiféle verőszerszámmal felszerelkezve, úgy védekeztek, ahogy tudtak. Futottak, menekültek, és az út mellett talált kövekkel, tégladarabokkal, törmelékkel dobálták a támadókat. Azonban a túlerővel szemben vajmi keveset tehettek. Segítségképpen kihívták a rendőrséget. Aminek pedig az lett a következménye, hogy a magyar fiúkat bevitték a rendőrállomásra, a szerbeket viszont futni hagyták. Hétfőn viszont már nem is öt, hanem hét magyar fiatal őrizetbe vételével és két családnál tartott házkutatással folytatódott a nem mindennapi történet. Már magában az sem számít szokványosnak, hogy egy kocsmai verekedés után házkutatást tartanak. Ahogyan az is elgondolkodtató, miért nem védekezhettek szabadlábról a gyanúsítottak, miért kellett őket még azon melegében egyenként összeszedni és őrizetbe venni.

A két adai, a két óbecsei és a három temerini fiatalemberre az előállításukat követően 48 órás előzetes vizsgálati fogság várt, amit később 30 nappal meghosszabbítottak. Azóta azonban ügyükben alig-alig történt előrelépés. Meglehetősen vontatottan halad az újabb keletű, de szintén erősen nemzeti(ségi) színezetű temerini eset rekonstruálása, és sehogy sem akar összeállni a teljes kép. Csigalassúsággal bonyolódik a beidézett tanúk meghallgatása. Az ügy menetét fékezi az is, hogy a vád tanúinak egyike-másika egyszerűen meg sem jelent a bírósági tárgyaláson. Ezen a héten például távol maradt annak a temerini vendéglőnek a tulajdonosa, amelyben az incidens történt, és annak a tehergépkocsinak a gazdája is, amely gépjárművel azon az emlékezetes éjszakán üldözőbe vették a szórakozóhelyről hazafelé induló fiatalokat. Talán azt a körülményt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy az említett vendéglő (amelyről úgy hírlik, hogy a tulajdonosa engedély nélkül működteti) mind a mai napig nem került bezárásra. Még arra az időre sem, amíg tart az ügyben a vizsgálat. Tehát azóta is, most is, minden hétvégén teljes gőzzel üzemel.

A harminc nappal meghosszabbított vizsgálati fogság ideje e hónap 21-én 21 órakor lejárt. A hét magyar fiatalember közül azonban egyetlenegyet sem engedtek szabadon. Fogva tartásuk idejét megint megtoldották. Ezúttal két hónappal.

A hét magyar fiatal esete (az idő múlásával egyre jobban) kezd hasonlítani az öt temerini fiú történetéhez. Én azonban bízom abban, hogy még egyszer nem követ(het)jük el ugyanazt a hibát. Nem hagyhatjuk őket is a sorsukra. Nem felejthetjük őket is a börtönben. Ugye, nem?

Szabó Angéla

 Segítséget kérek a kegyelemmel szabadult temerini fiúknak

Kedves Barátaim, Kedves Nézőim!
A Temerini fiúk filmsorozat operatőr - rendezőjeként ( az Echo TV vetítettte az öt, egyenként ötven perces dokumentumfilmet - azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, Hozzátok, hogy lehetőségeikhez képest támogassák a két, kegyelemmel szabadlábra helyezett magyar fiút. Hosszú harc után végre kiengedték őket. Viszont munkát sehol nem kapnak - szerbet vertek meg... , a magyar vállalkozók meg éppen, hogy fenntartják magukat, tehát nyolc és fél év fegyház után jövedelem nélkül élvezik a szabadságot.
Nehéz a helyzetem, egyedül maradtam, aki viseli a gondjukat.
Megértésükben, együttérzésükben bízva tisztelettel,
M.Szabó Imre