Ebbe a diktátumba soha nem fogunk belenyugodni, soha, semmilyen körülmények között nem mondunk le arról, hogy felülvizsgálatát követeljük és kikényszerítsük még 96 év után sem! A diktátum  nemzetgyilkossági kísérlete eredménytelen volt, mert bár hatalmas veszteségeket szenvedtünk (területünk és lakosságunk kétharmadát elveszítettük) és mérgező átka máig ható (elnyomás és önfeladás elcsatolt területeinken), de mégis egyre megállíthatatlanabbul erősödik az igény a magyar igazság, a magyar önrendelkezés érvényesítése iránt! Leginkább a Luxemburgnál ötször nagyobb, értékekben gazdag és erős öntudattal rendelkező Székelyföldön. Minden magyar szent kötelessége, hogy előmozdítsa a magyarok önrendelkezését az egész Kárpát-medencében.

Az önrendelkezés jelenthet határmódosítást vagy dél-tiroli szintű területi autonómiát és teljes egyenjogúságot! 

Hogy melyik legyen, az csak az érintett magyar közösségen múlik,  a területbitorló államoknak csak a döntés tudomásul vételének joga és a végrehajtás kötelessége marad a nemzetközi jog szerint. Az ennél kevesebb már elfogadhatatlan! Márpedig jelenleg csak ennél kevesebb jut elcsatolt véreinknek. Alávetettség, jogfosztottság és kisebbrendűség, és még az anyanyelvüket is üldözik. Meddig tűrik és tűrjük még?

A gyászos évfordulóra ajánlom a tavaly ilyenkor megjelent írásomat, amely még mindig, sőt egyre inkább időszerű.

De ugyanígy aktuális a román követség előtt 2012. június 4-én elmondott beszédem is. A HVIM idén is vonult. Jó volt találkozni tegnap a tiltakozó hazafiakkal, köztük bátyámmal és régi bajtársakkal, így Novák Előddel és Volner Jánossal is. Mivel éppen a román követség felé haladtak, ezért én idén ezzel üzenek az erdélyi magyarságot egyre nagyobb elnyomásban tartó román államvezetésnek:

Idén a - diktátum 90. évfordulóján Versailles-ban, Brüsszelben és azóta is számos fontos nemzeti missziót teljesítő - Nemzeti Érzelmű Motorosok Hősök téri rendezvényén mondtam beszédet, amelyet rövidesen közzéteszek. 

Büszkén álltam a magyarság szent terén fiaimmal, akik kezükben tartották a szívemnek oly fontos három zászlót:

Ezen az évfordulón Hangay Sándor igaz és lélekerősítő költeménye mindig felráz és helyes útra terel:

Az én térképem

A térképet ne hozd elém, fiacskám!
A te térképed csúf, hamis, hazug.
A régi más volt, szebb, jobb, tágasabb és
Volt rajta tenger, erdő, hegy, vasút.
A mostani, az vérző seb a földnek
Gránát-szántotta mellén... bús, piros.
A régit sírva hordjuk a szívünkben,
Nem kell ahhoz se szín, se papiros.
Nézz rám és látod: hajam ezüstjében
Kárpát havának fénye visszajár.
Az Adriától kék a szemem tükre
És két karom az erdélyi határ.
Hamis határt mutat a te térképed,
Lelketlen körző műve, semmi más.
Mit két karod ölelni tud – miénk az!
Az én térképem nem lehet hibás.
S ha mégis volna, aki nem hinné el,
Vidd északra, a hitvány kérkedőt,
Vezesd le délre, keletre, nyugatra,
Hol apró dombok rengetegje nőtt,
S vallasd a fejfát. Magyarul kiált az:
Ki vagy? – Kis Péter! És te? – Hajdu Pál!
Mit őriztek ti jó vitézek erre?
– Hát itt vóna tán a magyar határ!
Az én térképemet tanuld, fiacskám,
A tiedet ne hozd elém soha.
Ki mást mond néked, nevess a szemébe,
Az gaz lehet, vagy roppant ostoba.
S habár most még elrejtjük a szívünkbe,
De behegednek egykor sebeink,
S a régit, azt a sírva-hordozottat,
Kirajzoljuk mi, meglásd, majd megint.

Budapest, 2016. június 5.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
www.gaudinagytamas.hu