Amikor a szövetséges és társult hatalmak a magyar kormánynak a végleges békefeltételeket átnyújtották, ezt egy levél kíséretében tették, amelyet Millerand írt alá. Ez az antant álláspontját megmagyarázó kísérőlevél – amelyre később más vonatkozásban még visszatérünk – elismeri, hogy az új határok a magyar népesség egyes gócait más államok szuverenitása alá juttatták.

Azután így folytatja: "Erre azonban nem lehet hivatkozni azzal az állítással, hogy jobb lett volna nem bolygatni a régi területi állapotot. A dolgok meglévő rendje, még ha ezeréves is, nem jogosult a jövőre nézve, ha igazságtalannak találtatott."

Ezeréves történelmi jog, ezeréves küzdelem és szenvedés, amellyel a magyar nemzet csaknem változatlanul megtartotta régi birtokállományát, mind semmi sem volt a trianoni ítélőszék előtt. Hogy a dolgok ezeréves rendje miért találtatott igazságtalannak, azt nem árulja el a kísérőlevél. Ez azonban nyilvánvalóan arra akar célzás lenni, hogy a csehek és románok érvelése szerint a honfoglaló magyarok fegyverrel kényszerítették rá akaratukat az itt talált szláv és román népekre.

A honfoglaló magyarság azonban a későbbi Magyarország területén nem talált pontos határokkal rendelkező államalakulatot, a gyéren népesített területen a nagy tömegirtások után megmaradt néptörmelékek rendezetlen összevisszasága gomolygott. Igaz, ezekre a néptörmelékekre a bevonuló magyarság fegyverrel kényszeríttette rá a maga akaratát. De ha a magyar nemzet ezer éves birtoklásának a jogát el is vetjük, ha a történelmi jogot azok mellett a népek mellett szólaltatjuk meg, amelyeket a honfoglaló magyarság ezerharmincnégy évvel ezelőtt levert, akkor azt a részt, amelyet Trianon Ausztriának ajándékozott, csak az avar birodalom igényelheti, a Jugoszláviának juttatott részre Bulgária tarthat igényt, a Romániának adott területekért csak a kihalt dákoknak, gepidáknak, besenyőknek szabad jelentkezniük, a Csehszlovákiához csatolt részt pedig egyáltalában ki kell üríteni és tabunak kell nyilvánítani, mert az a magyar honfoglalás idejében jóformán lakatlan volt.

A nagy államalkotó képességekkel felruházott, különösen vitéz magyar nemzet sűrű vére hullásával fizette meg azt a dicsőségét, hogy egységes birodalmat tudott alapítani azon a veszedelmes területen, amely állandó harctere volt Európának.

Már szóltunk róla, hogy ezekben a harcokban, amelyekben a magyarság a tatár és török betörésekkel szemben egész Európának a védőbástyája volt, nemegyszer úgy kipusztult az ország népessége, hogy óriási területeket egészen újra be kellett telepíteni. Íme, itt a magyarázata, a magyarság miért nem tudott nemzetiségi szempontból egységes birodalmat alapítani a Kárpátok övezte természetes határok között abban az időben, amikor a boldogabb nyugati népek a saját nemzeti egységüket megalapították. Nem értünk erre rá, mert véres harcokban Európát, az európai kultúrát kellett a barbár ázsiai betörésekkel szemben megvédelmeznünk.

A magyarság soraiban támadt hiányok betöltésére a XI., XII. és XIII. századokban telepítették be királyaink a németeket, olaszokat, franciákat, a palócokat, kunokat, jászokat.

Az önvédelmi harcokban elnéptelenedett Erdélybe a XIII. században szivárgott be az a havasi pásztornép, amelynek utóda a mai román nép. A román nép őseinek így semmi közük sem volt a dákokhoz, még kevesebb közük volt a dákokat fegyverrel leverő rómaiakhoz.

Az észak-keleti Kárpátokban levő óriási birtokaikra a XV. század végén telepítették be a magyar királyok a tatár hódítások miatt hontalanná vált kisorosz tömegeket, a ruténeket. Ugyanekkor kerültek a zárt-területű Magyarország testének déli részébe a törökség elől menekülő szerbek.

A betelepített és Magyarországon menedéket kereső idegen népcsoportok Magyarországon igazi hazájukra leltek, ahol a magyar kultúra hatása alatt az ő kultúrájuk is kivirágzott.

A magyar nemzet ezer éven keresztül karddal a kezében védelmezte a Nyugat kultúráját a Kelet ellen és fáradhatatlan kultúrmunkával civilizálta a területén megtelepedett, barbár népeket. Ez az a "dolgok meglevő rendje", amely a Millerand-féle kísérőlevélben igazságtalannak találtatott?

Folytatjuk.

(Forrás: Légrády Ottó: Igazságot Magyarországnak!. Pesti Hírlap, Budapest, 1930. 16-17. old.)

I. Az I. világháborúban Magyarország vesztette a legtöbb területet és a legtöbb népességet
II. Magyarországot természetes határaitól megfosztva és lefegyverezve kiszolgáltatták szomszédai kénye-kedvének
III. Európa hálája Magyarország iránt
IV. Magyarország háborús felelőssége
V. Magyarország, miután ellenezte a háborút, ellene volt mindenféle hódításnak is
VI. Magyarország és a nemzetiségek
VII. Elnyomta-e Magyarország a nemzetiségeket?
VIII. Trianoni „szabadság" Közép-Európában

Forrás: Délhír infó