20210124
Last updateH, 21 dec. 2020 2am

rovas logo

kedd, 12 január 2021 23:52

Trianon, a krónikus fájdalom

Szerző: Makkay József

..."A tudatunkban magunkkal sem tudunk kiegyezni: küzdjünk vagy felejtsünk? Számít-e ez az egész, vagy nem számít?"...

Trianonról évtizedekig nem beszélhettek a magyar történészek a Rákosi Mátyás és Kádár János kommunista pártvezérek idejében. Csupán az 1980-as évek vége felé tört meg a jég, amikor a magyar gulyáskommunizmus már képtelen volt kordában tartani a lázadozó gondolatokat. Romániában közben a diktatúra propagandája a 2500 éve itt élő román nép és elődeinek kontinuitásáról folyamatos volt. Kitalált történelmüket a román történészek az 1918-as nagy román egyesüléssel koronázták meg, az erdélyi magyarok pedig csupán családi körben kaphattak némi helyreigazítást.

Emlékszem, milyen megdöbbentő élmény volt számomra Raffay Ernő Erdély 1918–1919 című 1987-ben a budapesti Magvető Kiadónál megjelent könyve, amelyet egyik ismerősünk csempészett át a határon. Elolvasása után fiatalemberként összeállt bennem a szülőktől és nagyszülőktől hallott magyar történelem legtragikusabb fejezete, amely meghatározta 20. századi sorsunkat. Az utóbbi harminc esztendőben e területen is gőzerővel indult el a magyar történelemkutatás, és sorra jelentek meg tanulmányok, könyvek és a nagyközönségnek szánt tudomány-népszerűsítő kiadványok. Ezek közül több is a kezembe került, így belekóstolhattam az ideológiailag befolyásolt magyar történetírás Trianon-olvasatába. Ami leegyszerűsítve azt jelenti: a balliberális magyar történészek szerint Trianont megérdemelte a magyarság, mert korabeli politikai elitje elnyomta az ország területén élő kisebbségeket, így azok végre felszabadulhattak. Ez az elmélet természetesen az utódállamok hivatalos történelemszemléletével rokon, amely szintén ideológiai alapokon közelíti meg a magyar állam megcsonkításának történetét. Ezzel áll szemben a magyar jobboldali történetírás, amelynek legfontosabb vezéralakja Raffay Ernő. Szerinte Trianon beteljesüléséhez a belső és a külső ellenség összefogása vezetett el.

Gyulai György–Demkó Attila szerzőpárosA korabeli magyar politikai elit meghasonlott, és nem tudta megvédeni fegyveresen az országot, így a románok, szerbek, csehek, szlovákok, sőt még az osztrákok is kényük-kedvük szerint tudtak kihasítani területeket a magyar állam testéből. Mára sokkal többet tudunk Trianonról és az azt megelőző évtizedekről, mint 30 évvel ezelőtt. A témáról szóló újabb kiadványok mégis az újdonság erejével hatnak. Nem véletlen, hogy nagy érdeklődéssel vettem kezembe a Gyulai György–Demkó Attila szerzőpáros által tavaly a budapesti Reakció Kiadónál megjelent Napról napra Trianon 1918–1924 című könyvét, amelyről első olvasat után rögtön megállapítottam: tudomány-népszerűsítő szinten ez a legjobb Trianon-könyv, amit eddig olvastam. A 250 oldalas kiadvány kronológiai sorrendben mutatja be 1918. január 1-jétől a történéseket, amelyek a trianoni békediktátum 1920. június 4-i hivatalos megerősítésével a történelmi Magyarország területéből fél tucat utódállam létrehozását vagy a meglévők területének jelentős megnagyobbodását eredményezte. 

Magyar szempontból mindössze néhány aprócska határkiigazítás történt, vagyis mintegy 400 négyzetkilométernyi „plusz” területhez juthatott az ország, amely a párizsi „békekonferencia” önkényes döntése nyomán elveszítette területeinek kétharmadát. A könyvnek az erénye nemcsak az, hogy a témában felelhető igen gazdag bibliográfia felhasználásával megpróbál átfogó és elfogulatlan képet adni a Trianon-jelenségről, hanem továbbgondolkodásra késztet, és az olvasót visszarántja a jelenbe. Keresi a válaszokat a mindannyiunk által sokszor feltett „mi lett volna, ha?” kezdetű kérdésekre. Habár van, aki e megközelítést történelmietlennek tartja, valójában egy igen érdekes „játék” részeseiként továbbgondolkodásra késztet.

A könyv ugyanakkor baloldali és jobboldali mítoszokat is rombol. A szerzők megítélése szerint Trianon bekövetkeztének alig volt köze ahhoz, hogy a korabeli Osztrák–Magyar Monarchia politikusai milyen kisebbségpolitikát folytattak. Ez annak ismeretében is igaz, hogy az utódállamok kisebbségpolitikája az elmúlt száz évben meg sem közelítette a sokat bírált magyar kisebbségpolitika eredményeit.

A Gyulai György és Demkó Attila szerzőpáros ugyanakkor a jobboldali körökben sokat hangoztatott átfogó magyar fegyveres ellenállás, pontosabban az Atatürk török vezérhez köthető honvédő háború magyar verziójának sikerét is megkérdőjelezi. A szerzők arra is próbálnak választ keresni, mivel volt magyarázható a magyar politikai elit bénultsága és teljes kiszolgáltatottsága a minden oldalról beözönlő megszállókkal szemben.

Trianon máig ható következményeivel is foglalkozik a könyv. Álljon itt erről egy sokatmondó passzus:

„Trianon legnagyobb csapása a magyar nemzet harmadának hosszú, lassú eltűnése. Nem egy éles, egyszeri fájdalom ez, hanem krónikus. De van egy másik csapása is. A megosztottsága, ami a maradék Magyarországot mérgezi. A tudatunkban magunkkal sem tudunk kiegyezni: küzdjünk vagy felejtsünk? Számít-e ez az egész, vagy nem számít? A trianoni békekötés nemcsak területeinket, gazdasági lehetőségeinket és magyarjaink millióit vette el, hanem erőszakosan kettévágta nemzetté válásunk akkor már évszázadok óta tartó folyamatát. Mintha megtörte volna a nemzetnek a jövőbe vetett hitét és bizalmát önmagában”.

Mindez tökéletes látlelet Trianonról, amely napjainkban is meghatározza Kárpát-medencei létezésünket.

Forrás: Erdélyi Napló
Beküldte Raffay Ernő

Megnyitva 44 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló