Az önkulcsos adórendszer avagy ahányféle jövedelem létezik, annyi az adókulcs is.
Tisztelt Éberek!
Azóta foglalkoztat az új kormány 16%-os, egykulcsos, személyi jövedelemadó terve, amióta a miniszterelnök közzétette. Több hete bukkantam egy olyan számítási lehetőségre, amely az adórendszert nem egykulcsossá, hanem önkulcsossá tenné. Ezzel az elnevezéssel azt akarom jelezni, hogy minden egyes bér saját nagyságában hordozná progresszív adójának mértékét, vagyis ahányféle jövedelem létezik, annyi az adókulcs is.
Gyanúsan egyszerűnek tartottam a magam-ötölte eljárást ahhoz, hogy higgyek is benne, és előhozakodjam vele. Még most is azt feltételezem, hogy bármelyik közgazdász-matematikusnak, vagy gazdaságpolitikusnak eszébe juthatott már, és jó oka volt arra, hogy elvesse. Irtóznék attól, hogy föltaláljam a spanyolviaszt. Csakis azért függesztem föl aggályaimat, mert közügyeink sötétjében, másokhoz hasonlón, körmünkre égni érzem a világító gyufaszálat. Nem kockáztatok többet, mint más. Ha vonakodásom alapja beigazolódnék, ne nagyon szégyenítsen meg senki. Ha pedig lát az elgondolásban fantáziát, akkor támogassa a saját ötleteivel is, segítse az illetékesekhez juttatását.
A képlet
Mindez szavakba öntve:
Ha fogunk egy zsebkalkulátort, majd a bértáblázatban szereplő keresetünket elosztjuk a mindenkori minimálbérrel és a hányadosból gyököt vonunk, akkor kapunk valamilyen arányszámot. Ha a tizedesvesszőt egygyel jobbra toljuk, akkor az %-arányban mutatja az adót. Pl.: ha a minimálbér 70 e. Ft, és valaki fizetése ennek a 2-szerese, akkor gyök2=1,41, azaz 14,1% az adó. A beszorzást elvégezve: 140 000×0,141=19 740 Ft. adó.
S ha valaki 1 000 000 Ft-ot keres, akkor már 37,8%-ot adózik. Ha pedig 100-szorosát keresi a minimálbérnek (7 000 000 Ft.), akkor az adója eléri a 100%-ot, így fölvehető pénze = 0. – Tehát automatikus bérplafon keletkezik.
Hasonló eljárással korrigálható a nyugdíjak lineáris emelésének igazságtalansága is. Ott azonban a degresszivitás számítása érdekében reciprok értékkel dolgozunk. Pl.: Legyen a minimálnyugdíj 60 e. Ft., amit 10 %-kal akarnak megemelni. Ebben az esetben, akinek a minimum 5-szörösére rúg a nyugdíja (300 e. Ft.), nem 10 %-ot fog kapni, hanem csak 4,48 %-ot, mert gyök5=2,23(…), továbbá 1÷2 ,23 = 0,448(…)×10 = 4,48 ; Ha valakinek a nyugdíja a minimális 10-szerese, akkor hasonló eljárással csak 3,16 %-ot kapna.
Ha az úgynevezett 13. havi nyugdíjakat, vagy a nyugdíjak infláció-követését a minimumhoz mért nyugdíjtömeg-arányosan számítanák ki, bizonyára kifizethető lenne.
Kiinduló elvek
Szemmel látható, hogy a kereseteket a nyers erőfölény szabályozza és nem az egyes teljesítményeknek a társadalmi cselekvőképességben betöltött valódi jelentése.Az is szemmel látható, hogy a kormányzat maga is küzd a lineáris adózás (a lineáris szemléletmód!) igazságtalanságával, miközben meg akarja menteni az egykulcsosság egyszerűségét (meg a barátait). Feloldhatatlanná teszi a dilemmákat, hogy az igazságos teherelosztásnak nincs „egzakt” viszonyítási alapja. Ez az alap pedig csak a társadalmilag kialkudott, mindenkori minimálbér (vagy a szolgálattal időarányos minimálnyugdíj) lehet.
A gyökvonás gondolatát az sugallta, hogy a gazdaságban a valós erőfeszítéseket követő növekedési arányok logaritmikusak, nem beszélve a kamatos kamat többévszázados hitelintézményéről, amely automatizálta a hozamszámítást és annak exponenciálisan növekvő igáját a pénz felhasználójának eredményességétől függetlenül. Mindezekkel összhangban, a munkabért olyan társadalmi hitelnek fogom föl, amelynek társadalmi kamata a személyi jövedelemadó. A minimálbér nevezi meg az egyetlen termelési ciklusra vonatkoztatott egyszerű újratermelés költségét. Ennek többszöröse már olyan többciklusos, bővített újratermelésnek felel meg, amely a személyi fogyasztás alakját öltve magára, a fogyasztó életminőségének nemlineáris értéknövekedésével áll arányban. Ezért a minimálbér adója gyök1, azaz 10% ...és így tovább a bemutatott módon.
Gazdaságfilozófiailag a szocialista politikai gazdaságtan ama dogmáját is megerősíthetőnek tartom, hogy „a munkaerő nem árú”. Az eleven ember nem holt tárgy, hanem az ő élete az, amely tárgyi alakban értékesül. Nem ára van, hanem bére. Ez a tétel sugallta, hogy a bérre úgy tekintsek mint olyan társadalmi hitelre, amely a munkaerő hitelképessége és a hitelnyújtó tőkeerejének eredőjeként határozható meg, s amely hitelnek csak egyetlen újratermelési ciklusra van tárgyi fedezete, amit a minimálbér fejez ki. Annak többszörösei esetén nő a társadalmi kockázata annak, hogy a pénzben kifejezett csereértékek, és a cseretárgyakban kifejezett használati értékek valóban egymáshoz rendelhetők. Nő annak a valószínűsége, hogy a pénz üres szójátékká válik és elveszíti valós szerződés-jellegét, amely szerződés betartatása a fenntartandó közhatalom ígérvényei közé tartozik.
A képlet néhány tulajdonsága
1. Matematikai szerkezetet ad a szolidaritásnak, mert az összes jövedelemadó a megállapított bérminimum függvénye. Belátható, hogy a minimálbér és az összes jövedelemadó mértéke (mint „társadalmi kamat”) kényszerkapcsolatban áll egymással. A minimálbér csökkenése, vagy emelése maga után vonja az összes kereset adóhányadosának változását. Pl.: a társadalmilag kialkudott minimálbér növelése automatikusan csökkenti az összes magasabb kereset adómértékét, ezért mindenki érdekelt a létminimum küszöbének emelésében. Végeredményben, a rendszerbe épített érték-stabilizátor arra hat, hogy egyetlen személyesen elfogyasztható kereset se bújhasson ki az össztársadalmilag (nemzetgazdaságilag) létrehozott értékek hálójából.
2. A képlet automatizmusa maga állítja be a bérplafont, illetve befagyasztja a bért. Az adózás előtti kereset növekedése, az adó progresszivitása miatt, egy olyan ballisztikus pályára kényszeríti a nettó bért, amelynek tetőpontja után bármely bérnövelés keresetcsökkenéssel jár.
3. A képlet analóg leképezése az államadósság változó funkciójának is. Jól szemlélteti, hogy ha az államadósságot úgy fogjuk fel, mint egy kamatos kamatra fölvett fizetést, akkor annak egyik, emelkedő szakasza szolgálja a növekedést, majd egy kritikus tömege után mindegyre olvad az elkölthető rész. Minél nagyobb lesz a fizetésünk, annál kisebb lesz a keresetünk.
4. A képlet automatizmusába két társadalmi alkuval lehet beavatkozni: a minimálbér új meghatározásával; a progresszivitás szintjének beállításával. Pl.: kiköthető, hogy 50%-os adómértéktől fölfelé megtörik a progresszivitás, és átmegy egyenes arányú adózásba.
Függelék:
Műhelyforgácsok, avagy rendszerbe nem állított gondolatok
· Az Orbán-kormány igazságérzete jó úton jár, de nem leli az objektív szabályzót.
· A természeti folyamatok – melyekben testek áramlanak, és erők működnek – nem lineárisak. Csak a közvetlen érzékelést, az antropomorfiát és antropometriát mint szubjektív szükségletet fejezi ki az a linearitás, amelynek jelképe pl. az euklideszi geometria is. „A kör négyszögesítésének problémája” pedig az a metafora, amellyel kifejezzük a kihívást, hogy a teljeskörű valóság természetéhez igazodjunk, megérintsük az Egészt. A valóság görbe síkjának kicsempézéséhez a „nem-euklideszi” jelzőt ragasztottuk. – A gazdaságban e valóságkényszer legtriviálisabb megnyilvánulásai közé tartozik a kamatos kamat hitelintézménye.
· E hitelintézménynek nem a belső logikájával van a baj, hanem az intelligenciájával. Mivel csak eszköz, nem rendelkezik afölött, hogy kinek a kezében legyen; sokak, vagy kevesek érdekét fejezze-e ki? S mivel ez az intézmény nem jótékonysági intézmény, és nem is a zsiványoksarca, csakis nyílt és állandó dialógussal tartható fenn globális közintézményessége.
· A különböző pénzösszegek, amennyiben aktív, cserealapú egyenértékesek, különböző tőkeértékek indikátorai. Nem csupán elvont, számtani mennyiségek, hanem potenciális TÖMEGARÁNYOK megjelenítői (amelyeknek a tehetetlenségét, a fizika, gyorsulási, növekedési képességgel jellemzi.) A pénztömeg inherens képességeit a közgazdasági környezet befektetetési hozamként, nyereségként, profitként aktualizálja, azaz késztetheti transzcendálásra.. Két különböző pénzösszeg számtani mértéke között exponenciális tömegarány áll fönn mint helyzeti energia, szunnyadó munkavégző képesség. Mozgási energiává akkor alakul, ha munkaerő hat rá, mint „első mozgató”. – Az anyagi teherbíró képességek tehát a jövedelemtulajdonok logaritmikus arányában kell hogy álljanak egymással. A minimálbérhez viszonyított kereseti hányadosok gyöke valószínüleg megfelel a kereseti tömegekben szunnyadó, hipotetikus helyzeti energia természetes alapú logaritmusának. (?)
· .Üdvözlendő az egykulcsos adó egyszerűsége, de az igazságos közteherviselés feláldoztatni látszik az egyszerűség oltárán. Az egész természet ellentmond a bekövetkező lineáris teherelosztásnak, mert a természetben egyetlen folyamat sem lineáris, s mint tapasztaltuk, a nemlinearitás az „egyenlőtlen fejlődés”, és az összes „igazságtalanság” ősforrása. Úgy ül rajtunk, mint az eredendő bűn (és az „eredeti tőkefelhalmozás”). Az „igazság pillanata” mindig a kiegyenlítés eljövetele. Ezért az igazságérzet az az „isteni érzék”, amelyik különbséget tud tenni a lineáris jó egynemű oszthatatlansága, és a nemlineáris rossz másneműségének oszthatósága között, azaz a mi társas természetünk, és a rajtunk kivüli természet között. (A Mi identitásunk nem osztható, csak az, amit mi identifikálunk) Ezért megértéssel tapasztalom a kormányfő ama kínos erőfeszítését, hogy letörje az igazságtalanság szarvát. A népi közérzet- és közvélemény szerint is a puszta erőfölény állítja be a kereseti szinteket, nem pedig a hozzájuk tartozó teljesítményeknek a társadalmi cselekvőképességben hasznosuló mozgató ereje. Igen okosan, a kormány, a természeti erővel szemben a közvélemény erejére igyekszik támaszkodni. A magyar társadalmat ért mélyütésre balhoroggal válaszol. Kilátásba helyezi azt is, hogy a társadalmi igazságosság bírájaként hasonló ökölszabállyal fog minden normának végérvényt szerezni. Ez bizonyára be is fog válni, amíg a politizálást egy osztatlan politikai test folytatja, de furcsa következményei lesznek, ha legitimitást nyer az O.V. által sokat emlegetett „politikai osztály” (mint a rendi társadalomnak a hivatásrendi inkarnáción is átesett patrimoniális osztálykülönítménye). Nem azért mondom, mintha nem kéne dologi nevet adni társas viszonyainknak, vagy nem furkósbottal kéne elkergetni sokakat a közéletből, hanem mert jó dolog előre tisztázni, hogy milyen jogai lesznek egy ilyen „politikai osztálynak”, és vajon, miért nem jó alkotmány az ezeréves történeti alkotmányunk, amely nem dogmák gyüjteménye, hanem a fölhalmozott tapasztalatoké? – Az, amit nem kiagyaltak, hanem már megéltek. Az 1920/1. törvény, amely a történelmi alkotmány helyreállítását írta elő, többek közt ilyeneket vett az indoklásba
„Ma már a jóhiszeműségében csalódott nemzet öntudatra ébredése után világosan látható, hogy az 1918. október 21-én és az azt követő időkben lefolyt forradalmak nem a magyar nemzet újjáéledését jelentették, hanem nemzetietlen irányukkal, a hadsereg szétzüllesztésével, a jogrend megbontásával és a gazdasági élet teljes tönkretételével még irtóztatóan megsokszorozták a háború hosszú tartamának és szerencsétlen kimenetelének úgy is eléggé hátrányos következményeit.
Ezek a forradalmak nem kímélték a nemzeti élet megnyilvánulásának egy irányát sem; de fő csapásaikat épp nemzeti egyéniségünk legkifejezőbb mesterművére: az ezeréves magyar alkotmányra mérték. A történeti fejlődés biztos elvét megtagadva és a nemzet akaratának megkérdezése nélkül hirtelen összetákolt fércmunkákkal akarták kiküszöbölni és helyettesiteni azt az alkotmányt, amely mint a magyar jogalkotó génius legeredetibb alkotása a nemzet lelkéből évszázadokon át fejlődött ki és a legsúlyosabb megpróbáltatások között a nemzet legjobbjainak véráldozatával lett a nemzeti lét biztos épületévé felszentelve.”
Az elmúl 20 év megint egy jóhiszeműségében csalódott nemzetet vetett a történelem partjára. Ódzkodom minden „forradalom” baljóslatú címkéjétől még akkor is, ha a miniszterelnök akarja homokba vésni ekképpen az öntudatra ébredés radikális megvilágosodását. A kiszólás is csak azt mutatja, hogy eklektikus alkotmányunkból hiányzik a hatalmi lengéscsillapító, oligarchizmusra ösztönöz. A jelen kormány túlhatalmának egyetlen értelmes felhasználása az lehet, hogy lemondva a kiváltságok jövőben beérő gyümölcseiről, visszaállítja a kiegyensúlyozott hatalomgyakorlás történetileg kikísérletezett módját, és véget vet a „forradalmak” permanenciájának.
Bokor Levente
Budapest 2010. július 27.